Made in CHINA

Gondolom, mindenki találkozott már olyannal, mikor a kereskedő azzal érvelt valamely konkurrens termék ellen, hogy az “kínai”. Bár triviálisnak tűnik a dolog, ha utána gondolunk a dolognak, bizony konfúz.
Egyre több dolgot gyártanak mostmár kínában (Kik kezdték vajh? A németek vagy az amerikaiak?) És van hogy elnézőek vagyunk ezekkel kapcsolatban, van hogy nem. A kínai minőség tényleg ekkora dráma? Vagy üzleti érdek okozta ezt az imázst?

Mi nem vagyunk ebben ennyire biztosak, szerintünk a minőség és Kína között nincs olyan szoros összefüggés, hogy a “kínai” mint negatív jelző használatára feljogosítana mindig és minden esetben.

A probléma abból adódik, hogy az olcsó országokban gyártott termékekhez olcsó irányítás (vagy annak hiánya) tartozik, ahogy azt én látom. Nem a dolgozók, hanem a kapzsi üzemeltetők és tulajdonosok számlájára irandó mindez, ami valószínűtlenné teszi a minőségi termékek gyártását.

Überdurva gyárat bárhol lehet építeni a Földön, nem geológiai kérdés mindez. Sokkal inkább azon múlik, hogy jól, vagy rosszul csinálják amit épp csinálnak. (Itt rögtön vegyük észre, hogy a tömeggyártásról írok, a mesteremberek munkái, pl. órák, vagy precíz mikrofonmembránok nem ez a kategória!)

Bármely futószalag munkásait be lehet tanítani hogy nagyon nagy odafigyeléssel minőséget gyártsanak, ami nyilván nem bőrszín vagy származás kérdése. Annak automatikus feltételezése tehát, hogy egy kínai nem tud berakni egy elektronikai alkatrészt a helyére megfelelő módon szimplán rasszizmus.

Ugyanígy az sem teljesen utópisztikus elgondolás, hogy sok berendezést, pl. régi elektroncsöveket melyeket ma is kedvelünk (vintage mikrofonok!) mondjuk olyan, korábban munkanélküli, férjüket háborúban elvesztett özvegyek szereltek össze, akiknek konkrét zéró köze van az elektronikához mint olyanhoz.

Ha a mi statisztikánkat nézzük, úgy látjuk, hogy a gyártás minősége nem földrajz-jellegű: nem ritka, hogy kínában jobb minőséget szerelnek mint európai országban. Vagy épp egy európai vagy amerikai tervezőasztalon vétenek olyat, amitől a termék végül nagy meghibásodási arányt mutat. A legjobban azzal járunk talán, ha gyártónként és termékenként értelmezzük újra a kérdést. Higgyétek el, láttam már rettenetesen összerakott drága szintetizátort (pl. Moog), és nagyon jó minőségű kínában készült stúdióberendezést (pl. Focusrite ISA 428). Van, hogy előbbinek elnézzük a malőrt, és van, hogy az utóbbit alapból nem is szeretjük már pusztán származása alapján igazán, ellenére annak, hogy meghibásodási rátája konkrétan nulla. De a világban ennél sokkal nagyobb igazságtalanságok is vannak persze

A cikkel nem akartam se Kínának kedvezeni, se ellene szólni. Inkább amellett kardoskodom, hogy az ésszerű beruházás igazán valódi érvek alapján történhet, egy nagyrészt származás alapján történő választás adott esetben csak a saját dolgunkat nehezíti.

Többet nem mondhatok, kérem, kapcsolja ki!

Telefunken USA R-F-T AK 47

Mindenki jó ének mikrofont akar. A legjobbat, amit megengedhet magának. Persze a legfelsőbb kategóriát nagyon keveseknek van lehetőségük elérni. Ezért az egyik legfontosabb szegmens, a közép árkategória. Itt a legsúlyosabb a verseny a gyártók között. Ebben a szegmensben már nem csak az ár a szempont, hanem szükség van hangban is alakítani a mikrofonnak. Ennek a minőségnek mindig két oldala van. Az egyik a teljesen szubjektív “ennek tetszik a hangja a legjobban” szempont. A másik egy könnyebben értelmezhetö, de “kezdők” számára nehezebben megítélhető technikai/felhasználhatósági szempont. Ennek olyan “paraméterei” vannak, mint az érthetőség, dinamika, sound kezelhetőség. E két terület néha szöges ellentétben áll egymással. Nehéz olyan mikrofont építeni, ami kellemesen színez, miközben a hangja “könnyen érthető” marad. Nem is beszélve az olyan esetekről, amikor egy egy darabot annyira a közízléshez próbálnak soundban igazítani, hogy a hangja ezáltal teljességgel “kezelhetetlenné” válik.
A minap nagy mikrofontsztelésbe kezdtünk, mert Ádikával szeretünk naprakészek lenni. Meg nálunk nagyobb finnyogó fikagépek ritkán születnek, mi több, még mellé nagyon kíváncsiak is szoktunk lenni. Ebből következik, hogy mi addig kérem nem bírunk rendesen lenyugodni, amíg valamitől teljesen “le nem petézünk”, a szó jó értelmében persze.
Na. El is értünk ide:

-TELEFUNKEN USA AK 47.
-Mi ez meg ez mi meg mi ez?
-Mikrofon énekre.
-Kondiscsöves?
-Az.
-Oszt jó-e?
-Az.
-De mégis mennyire?
-Naon.
-Mitől annyira?
-Attól, hogy jól szól. Semmire se hasonlít, mégis mintha ismernéd. Szeretjük.
-Nincs vele para?
-Nincs. Könnyű és hülyeség biztos. “Elkeverni” se lehet a hangját, annyira részletes és precíz.
-De mégis milyen?
-Elmondom…

Nagymebrán. Cső. Brutál trafó a jelútban. Szóval a “klasszik” felállás, ami ebben az árkategóriában nem igazán megszokott. Ráadásnak nagyon meleg, vintage sound, ami nem párosul a szintén kategória betegségnek számító “mossa a hangot, nem érthető” effektussal. Mellette kellemes meglepetés a dinamika, ami tényleg csak a “nagyokkal” hasonlítható össze. Annyira “részletgazdag” és dinamikus a hangja, hogy szinte bármerre szét lehet tekergetni EQ-val, van benne tartalék minden szempontból. Kellemes a fülnek még akkor is, ha divatosan szanaszét processzáljuk, agyon effektezzük. Van ízléses proximitty, jó dögös az alja. Közepek meg kicsit “vintage”, ahogyan szeretjük. Amire viszont mi is nagyon rácsodálkoztunk, hogy nincs semmi “artifakt”, semmi csúnya “sziszegés” a hangjába. Végig kellemesen lágy maradt, bármerre is csavargattuk. Ez pedig egyátalán nem volt eddig jellemzö ilyen kategóriában. Nem hasonlít semmilyen klasszikus ének mikrofonra, mégis megvan benne az a kellem, amit annyira szertünk hallgatni…

-Ennyi?
-Nem elég?
-Öööö…de.
-Azé.

Mikrofon shootout teszt!

2008. február 27-én egy érdekes eseményt szervezett pár hazai stúdiós: a sashalmi kíváló Szanatórium Stúdióba mikrofon tesztnapot tartottak. Eredetileg ez egy újságba készülő teszt akart lenni, de mivel itthon sajnos nem jók a próba lehetőségek, több márka nem kapható, kevesen ismerik az eredeti vintage mikrofonokat, stb., ezért szakmai továbbképzésnek is értékelhetjük a dolgot. Valós körülmények között, A/B tesztben rögzítettük a közép- és felső kategória legnépszerűbb darabjait, amit eszmecsere követett. Az esemény fényét növelte, hogy egy hazai gyártó is részt vett az eseményen, Karaszek Zoltán a saját preampjával és mikrofonjával jelent meg, illetve egy konkurrens kereskedő cég is részt vett.

A többi résztvevők: két énekesünk a derék és hitspace körökben imádott Farkas Zsófi, illetve a kíváló ifjú, Zentai Márk. A többiek hangmérnökök-producerek: Szabi a Szanatóriumból, Balázs a Pannónia Stúdióból, Moldvai Márk, Noszticiusz Vili, illetve Szabó Z. Sajnos hirtelen nem ugrik be hogy kik voltak még ott, mivel kicsit elkéstem a dokumentálással, elnézést kérek ezért.

A mi részünkről Silk és én vettünk részt. Igazából bekérecedtünk, mert eredetileg csak cuccot kértek tőlünk, mivel a meghívott hangmérnökök az AMS-Neve 1073 DPA mikrofon előerősítőhöz ragaszkodtak mint referencia, illetve adtunk nekik egy U47-est és egy Brauner VMX-et.

A teszt nagyon egyszerűen zajlott: mikrofonokat felraktuk állványra a süketszobába, majd a kiválasztott darab bement a 1073-ba, majd a Pro Tools 888-as interfészbe. Egy egyszerű, körülbelüli szintezés után felvettük amit az énekes produkált. (Silk ill. Moldvai Márk irányította a felvételt). Ezalól egy kivétel volt, a Karaszek Zoli a saját preampjával dolgozott, azt állítgatta lelkesen.

Tehát: a felvételek PROCESSZÁLATLANOK, teljesen szárazak voltak. Erről még később…

A tesztmikrofonok:
AKGD5 és D190 (hát igen, ezek inkább színpadi csodák, nem volt itt keresnivalójuk), Blue Blueberry, Blue Woodpecker, Brauner VMX, DPA 4041, egy Neumann U47-es reissue HiT SPACE részről, Neumann M149, Oktava ML52?, valami mikrofon a Pearltől (sajnos a típusára nem emlékszem, pedig itt van a felvétel róla), Telefunken USA ELAM 251, mégegy reissue, a Telefunken USA U47V Longbody, Telefunken USA AK 47, SE (Studio Engineering) Gemini, és végül, de nem utolsó sorban Karaszek Zoli Purr MS mikrofonja.

Mi ezeket a mikrofonokat kevés kivétellel mind ismerjük (mert véletlenül ezzel foglalkoztunk az utóbbi 8 évben), de a teszt arra is jó volt, hogy nagyjából összhangba hozta a hangmérnököket ezen mikrofonok jelentőségét illetően. Az SE cégről egyre többet olvashatunk, és többek érdeklődését felkeltette, hogy kínai gyártó a top gyártók árkategóriájában csinál mikrofonokat. Néhány mikrofonnak jót tesz, ha nem kerül A/B tesztbe más mikrofonokkal, az SE pont így járt: a kínaiaknak ezt a mikrofongyártást még sokat kell gyakorolniuk. A Neumann zászlóshajója (M149) beszorult a mezőny közepének aljára. Semmi meglepetést sem hozott az sem, hogy a ribbon mikrofonok bár bájosak, továbbra sem alkalmasak általános stúdió popzenei énekfelvételre (Blue Woodpecker és Oktava). Meglepetést sem az SE, sem a Codáék által forgalmazott BLUE nem hozott, ellenben a Telefunken USA cég AK 47-ese gyakorlatilag leborotválta a mezőnyt a két sztármikrofon U47 és Brauner VMX alatt, mindezt nem kis mértékben. Óriási meglepetés volt ez mindenki számára, bennünket is teljesen ledöbbentett. Ez a döbbenet olyan mértékű volt, hogy másnap konkrét harc indult a cég magyarországi képviseletéért, melyet szerencsére mi kaptunk meg. Muszáj volt, tényleg annyira jó a mikrofon. Megkockáztatom, hogy az a cég, aki ezt nem veszi fel a termékei közé, nem tud a vevőinek elég jó mikrofont adni a középső árkategóriában.

Nekünk tehát nagyon bejött ez az esemény. A figyelmünket a Telefunken USA cég felé fordítottuk, és a teszt után részletesebb próbának is alávetettük, hiszen az, hogy önmagában egy mikrofon elég jól szól, csalóka is lehet, mi meg elég gyávák vagyunk ahhoz, hogy középszerű termék eladását marketinggel támogatva erőszakoljuk… Ergó a próba AK47-et szépen kisajátítottuk pár napra még Minden ugyanis a zenében dől el. Lelövöm a poént, az AK 47 hibátlanul szerepelt, megtaláltuk a tökéletes középárkategóriás mikofont, ami tényleg nüanszra van a felső kategória legjobbjaitól. A termék honlapján hallgatható demó is van a processzálatlan hangjáról, de azért ideírom a linket.

A termék már a webshopban is bent van itt.
Ha itt lesz 2 hét múlva, lehet kikérni a hitspace-ből próbára: tényleg ennyire biztosak vagyunk a dolgunkban.

Még pár fotót iderakok kommentekkel, sormintának

A helyszín:

Silk a süketszobában, Moldvai Márk és Silk az AMEK MEDIA nagypult mögött, Silk magyaráz, a fiatal Karaszek és az EQ kutya

Mikrofonok az állványukon (Brauner VMX, DPA 4041,Blue Woodpecker, ELAM 251)

Mégtöbb miki: a két U47-es, Purr MS, Zsófika és az Oktava, Pearl, SE Gemini

Kálloy Molnár Péter: A Nő Után (CD)

Az írások akadozásának oka valóban buzgóságunk volt az utóbbi időben. Ennek a cikknek az apropója viszont még tavaly (2007.) év végére datálódik. Talán tudjátok, hogy a HiT SPACE-ben ami technikákat árulunk, azok gyakorlatilag kivétel nélkül élőben vizsgáztak jelentős produkciókban, amik az idő haladtával egyre jobbak és jobbak lettek. Ott “befejtjük” azokat, újabb dolgokra jövünk rá, amit aztán megosztunk veletek. Az utóbbi idők egyik ilyen kisérleti alanya a címben szereplő színész, kinek első szólólemeze most került a piacra márciusban. Házi szakmeberünk, Silk több ízben belenyúlt a felvételbe, ő keverte és masterelte. Bár részben lemezajánlónak szánjuk a cikket, talán nem fogják szemünkre vetni elfogultságunkat, ha megemlítjük, hogy figyelemre méltó felvétel született. Mivel a zene alapvetően szubjektív dolog, itt inkább a technikai részletekre hívnánk fel a figyelmet: sok kisérlet, idő és ráfordításra emlékszik a sztereó végeredmény (a felvétel stúdióideje nettó kb. 1 hónap volt, és kb. ennyi idő volt a keverés is az 1 teljes évből). Több world-class berendezés elsőként debütált hazai felvételen. Ha valakit érdekelnek a részletek, Silk biztosan készségesen megosztja azokat, itt talán csak annyit jegyeznénk meg: a felvétel teljesen élő, a dobok maguktól szólnak ekkorát, nem volt sound replacing, és ez igaz minden más felvett hangszerre is. Elég komoly odafigyelés volt: volt, hogy fejlátszás után újra lett énekelve, volt, hogy javítottak az arranzson ha az ének úgy kívánta meg, stb. Szóval hazai pályához képest elég igényesnek mondható, több felvétel kifejezetten szórakoztató, ötletes.

Ehun a borító:

A lemez szereplőinek névsora parádés (véletlenszerű sorrendben): Tiba Sanyi, Hrutka Robi, Giret Gábor, Galambos Zoltán, Fekete-Kovács Kornél, Kalmus Felícián, Kerényi Dorka, Szirtes Edina, Érsek Lilla, Szolnoki Péter, Jónás Andrea, Koloss Krisztina.

A felvételeket jegyző Erdész Tamás számos új technikát kapott tőlünk kipróbálásra (Solaris Stúdió, ami kivételesen helyből elég jól van felszerelve), míg az anyagot Silk keverte és a masterelte vele szoros összhangban. (Bár a CD borítója nem tesz utalást a kivételekre, a példás dobok felvételéről tudom, hogy azt Silk követte el saját kezűleg)

Aki értékeli ezeket a neveket, szerintünk nem fog csalódni a felvételben. Kedvcsinálónak letömörítettem pár részletet cseszlovák mp3-ba, de még így is jól hallható, hogy eléggé nagyot szól:
(a PLAY gombra klikkelve kinyílik az audiolejátszó)

Kálloy Molnár Péter: Szingli szong

Kálloy Molnár Péter: A nő után

Kálloy Molnár Péter: Aki megtagadja magát

Kálloy Molnár Péter: Adó szám

Frankfurt MusikMesse 2008 utólagosan

Ezúttal jól elkésve jelentkezünk. Mivel más portálok már rég megírták a híreket, inkább mesélek…olvasmányosabb lesz, de kissé szubjektívebb és kevésbé hír jellegű.

Az első dolog ami szemet szúrt, hogy borzasztóan sokan voltak, pedig ahogy a piac gyengülése a kiállítások elnéptelenedését is látványosan növelte. Hogy ez számszerűleg mit jelent, azt majd a többi sajtóanyagból meg lehet nézni, de nekem ez volt a benyomásom.

A második dolog, ami jelentős volt: a hardvergyártók egyáltalán nem tettek le arról, hogy továbbra is vasat fejlesszenek, vajon miért? Azt gondolom, ők fel vannak készülve nagyonis arra, hogy átbillentenek egy kapcsolót, és lesz natív Nord, Korg, vagy bármi. De nem csinálják. Valamiért nem félnek ezek. Ami a kereskedelmi részt illeti, tavaly eléggé meglendültek a hardvereladások, és külföldön a használt hangszerek árai is emelkedni látszanak. (gyakran annyiért adnak el kiváló vasakat, amiennyiből egy szoftver se jön ki).

Erről faggattam a gyártókat, de főleg hülye választ kaptam: “az emberek szeretik megfogni a vasat”. Oké, hogy a zenészek sem mentesek a szentimentalizmustól, nade az értelmesebbek mégiscsak a cél érdekében vásárolnak berendezéseket, egyszóval az egész piacra levetítve ez szerintem nem lehet igaz, ennél sokkal gyakorlatibb oka kell legyen.

A szoftvergyártók meg köthetik a gatyájukat, hiszen azzal, hogy valamit olcsóra fejlesztenek, nem lehet messze szaladni. A szoftvereknek ugyanis a supportja sokkal többe fáj a vevőnek mint a hardvereké (ez pl. a Waves esetében a leglátványosabb, de a legutóbbi Native Instruments INTEL migráción is felszisszentek). Míg vasnál az okés, hogy 1 év után szervízdíj ellenében lehet javítani (olyat kell venni ami nem megy tönkre ugye…), addig szoftvernél a frissítésekért súlyos pénzeket kérnek el hogy egyáltalán működjön és hogy azért nem lehet OS-t vagy platformot váltani mert 20 pluginből kettőnek nem akaródzik kijönni az update-je… A hardver primitív. MIDI van, audió van, amik évtizedek óta változatlan formában vannak jelen, tehát mindig biztosan működnek, a specifikációjuk ismert és megfelelő. A szoftverek authorizációival nem kevésszer van probléma, aki pedig warezra adja a fejét, mégjobban megnehezíti saját életét az update-ek és egyéb kellemetlen meglepetések miatt (sok szoftver csúnya dolgokat művel, amikről a felhasználója azt gondolhatja, hogy a gépével nincs valami rendben vagy ő rontott el valamit).
A hangminőségről nem beszéltem, de ismert tény, hogy szoftvereknél előszeretettel koncentrálnak a kozmetikázásra (grafikát fejlesztenek), vagy a marketingre: én még olyan plug-innel nem találkoztam az utóbbi 3 évben, aminél a dobozra az lett volna végre ráírva: “Better Sound Quality”. Ehelyett “Added MP3 support” vagy “10000 voices of polyphony” és társai inkább a jellemzőek. Ha pedig egy hangszer olcsó is ráadául (a Waldorf Blofeld cirka annyiba kerül mint egy szoftverhangszer!), újabb kérdéseket generál, pl. hogy akkor a szoftverem most olcsó vagy drága?

Nagyon úgy fest, hogy a feature helyett ismét a minőség került a fókuszba. Jobban szólnak a hangkártyák és a konzumer cuccok, tisztábban szólnak az olcsó hangfalak, egyre idegesítőbben kijönnek a szoftverek, MP3, hibái, már zavaró, hogy az olcsó mikrofonoknak nincsenek magasai, stb. (pont úgy, ahogy pl. a mostani HD tévéken vagy számítógép monitorokon a DVD quality egyszerűen nézhetetlen).

A minőségre való igény más fronton is tapasztalható: pl. azok a cégek, akik úgy gondolták, hogy fontos az, mit építenek, továbbra is a FATAR cég mechanikáját használják. Hogy elfelejtettük szegény Fatart….De mikor mindenben szinte kínai billentyű van, hogy meglepődik az ember, mikor egy Nord vagy egy Kurzweil, vagy egy Moog elé ül! Végre egy rendes touch….És mekkorát néz amikor prémium kategóriás hangszerbe kínai mechanikát raknak? (DSI Prophet 08 óriási csalódás billentyűzet szempontjából).

Itt egy célfotó Dave Smithről és rólunk:

Az ember azt üzeni, hogy lesz Linndrum II-tök! Mi pedig hozunk nektek most Prophet 08 modult és Evolver Keyboardot próbálgatni.

Apropó Fatar…bejelentették az új NUMA-t, ami az új masterkeyboard család. A szokásos: hogy lehet valami ilyen ronda? NADE…. nade olyan mechanikája van, hogy ott nincs több kérdés. Szerintünk a legfaszább amit valaha csináltak. A kalapácsosokon kívül is van durvítás: láttunk egy hangszert amit még nem jelentettek be Frankfurtban, betyárdurva szintimechanikával (nekem a DX7 mechanikájához hasonlított, de annál sokkal jobban tetszett). A jelenlegi trend szerint még a jellemtően takarékos németek is inkább kifizetnek egy picivel többet, de akkor már élvezzék tényleg a terméket, ne pedig csak “jó, vettem valamit” feeling legyen. A NUMA-ban volt még egy érdekes fejlesztés: nem dinamikai görbék közül választasz, hanem a billentyűzet egy kalibráció alkalmával megméri a játékodat, és ahhoz állít be egy response görbét külön a fekete és a fehér billentyűkre. Marketing szövegből ilyet nem szabad elhinni, ezért kipróbáltuk hogy a gyakorlatban milyen: nagyon jó volt! És ők is mennek a minőség irányába: ez lesz majd fekete dobozban, igazi fabillentyűkkel. A kínaiak csináljanak olcsót, ők majd csinálnak jót: csak kell valakinek ilyen is….

Képek: a Numa előről, ferdén, majd végül egy metszet a derék berendezés mechanikájából

Egyebek: találkoztunk a Focusrite LiquidMix 16-osával: egyszerűsített kivitel (no LCD), “csak” 16 EQ és kompresszor egyidejűleg. Ára 100ezer alatt lesz szerintem. Személyesen belebotlottunk az ISA One-ba is: teljesen világos, hogy ez a termék egy csali: azért ilyen aránytalanul olcsó, hogy az emberek kedvet kapjanak a pro audiora, és ennek okán itt nincs tévesztésre lehetőség: a berendezés dobozában egy tanusítvány lesz, hogy itt az eredeti Lundahl L1538 transzformátort, zobel network-öt, és az eredeti kapcsolást kapja a vásárló). Igen szép darab!

Moog: Little Phatty Stage II: USB, arpeggió, MIDI szinkron, tap tempo és megvéd atomtámadás ellen (az ellen nem véd meg…). A régi stage edition-ök upgrade-elhetők,a tribute edition-ösök sajnos visszaküldősök. Ami itt agyonvágott bennünket: 5 Voyager volt összekötve polifónikus hangszernek. Na, ezt nem akarjátok átélni, instant sokk.

AMS-Neve: GENESYS….itt csak a piros szőnyeg, csak a térdreborulás…. AMS-Neve pult….. óriás “WOW-faktor”. Hang, kiviteli minőség, megjelenés és egyáltalán… A cég pont olyan, mint a képviselőik: hibátlan öltöny, kimért beszédstílus, elegancia, egy kis angol gőg Ez vásári élmény szinten se utolsó!

SSL: az oxfordiak új, mégolcsóbb SSL pultot mutattak be, plusz a Duende PCIe-s változatát. Nagy a teperés a vásárlók kegyeiért!

Universal Audio: ha már Duende, akkor két plugin (a dbx 160-as kompi és egy exciter) kijött az UAD-1 platformra (beugratós kérdés: ki akar újabb kompresszort, ha rendelkezik 1176-tal, a Neve RS vagy 33609-es kompresszorával?)

Digidesign: itt nem volt semmi érdekes, de a meglepő az volt, hogy a többi gyártó és főleg a német kereskedők mennyire rossz véleménnyel vannak róluk. Részint nehezményezik, hogy a termékeik túlárazottak illetve hardvereiket hozzáláncolják a szoftverhez vagy hogy megpróbálják kizárni a külső fejlesztőket….Én örülnék, ha végre mindenki a saját kedvenc hangkártyájával tudna pro toolsozni.

Superbooth: na itt kérem ami volt…. kiraktak annyi szintit hogy megőrültünk. Régit, újat, analógot, digitálisat, fixhuzalozásút, modulárisat…. Végre egy Cwejman, végre egy Macbeth.

Sajnos annyi bánatunk adódott még, hogy pár gyártó a függönyök mögött mutatott be új terméket, amit nem állítottak ki, ezekről nem beszélhetünk. Annyit azonban elárulhatunk, hogy izgalmas év lesz, és számos újdonságig még a következő nagyobb kiállítást sem kell megvárni!