2010.02.26. - A-D

Hobbitorzítás

…mikor elkezdtük ezt a gitározósdit, látszott, hogy rengeteget kell kisérleteznünk. Pl. építettünk egy Metroamp JTM45-öt a megvásárolható készletből: tudjátok, egy rakás ellenállás, kondenzátor, kábel, potméter, trafó, összeszerelési instrukció, miazmás. Az ember ehhez a szabadidejét adja, és így egy egészen autentikus 1968-as vintage Marshall erősítő másolathoz jut – ha már a Marshall ezt nem teszi meg nekünk.

JTM 45 kitjtm45 finished

Az eredmény nagyon tetszett mindenkinek és mivel a bekapcsolás se követelt emberi életet (viszonylag kevés “CE” minősítéssel rendelkezik a cucc), felvettük a hangját. Ha pedig már úgyis zajlottak a Rockspace felvételek, kértem Silket, hogy kapáljanak már fel hozzá egy dobot, basszust, itt egy énekes ‘oszt akkor maradjon ez meg az archívumunkban.

Már csak azért, mert kollegám, Fejes “MadHead” Tamás csinált róla egy nagyon pepec gyorsított látványvideót. A Metroamp peripllanat nem érdekes számunkra mint üzlet, de hátha lesz olyan, akinek tetszeni fog az anyag, vagy ha van kérdés, azt szívesen megválaszoljuk. Először tehát ez, majd a post végén egy audió mp3 az elkészült ketyere akció közben :)

Még mielőtt bárki nekiáll kritizálni, leszögezem, hogy ezzel a felvétellel nem volt különösebb célunk (magunknak gyakorlat, tanulmány), nem világrengetésnek készült. Az ének pl. élő, elejétől a végéig (Silk behozott egy vidéki ACDC emlékzenekart a boltba, akik még stúdiót se láttak. Elmondása szerint nagyon aranyos kivarrt gyerekek voltak). Nem volt továbbá célunk autentikus vintage hangképet készíteni, a mai világban az az ősrock ma már nagyon furán hat a “dűlöngélő” tempójával, a középnehéz hangképével stb. Ez most “csak úgy”…

You Shook Me All Night Long (Hitspace JTM45 test-adventure)

2010.02.24. - A-D

“…a szokásos magyarhuszáros beosztás…”

Az egészen kíváló Pannonia C stúdió, és az ország egyetlen Neve 1081R preampje (nem keverendő a pre+eq 1081-el) AIR modulokkal (az Öreg úgy gondolta, hogy a 1081 nem elég jó room mikrofonokhoz, ezért csinált egy ilyet, de ez csak ebben a 1081R formátumban létezik. Az Öreg alatt a továbbiakban mindig Rupert Neve-t értjük). A múltkor kifogásolták hogy nem megfelelő mértékű a gear-fétis Ákos felvételein, úgyhogy ezt most bepótoltuk (ez a 12 csatornás preamp ebben a konfigurációban durván 6 millió forint, főleg dobfelvételekre telepítették). Újabb megfejtés lábdob-mikrofonozásban “on the show” :)

És Silk jelenléténél már csak az jobb, ha nincs jelen :)

Aztán megint :)

cetlik: ,
2010.02.10. - A-D

Kérdezze Silket!

Csoda történt: ügyeletes szőrös tudós főmunkatársunk kijelentette, hogy ő márpedig többet nem postol. Nyugalom! Így folytatta: “…majd szépen kijön a kamera, és majd ő elmondja ami eszébe jut.” (Csak a lustaság…) Kívánhatnánk-e jobbat? Hangja átvágja magát akár a legrégebbi laptopok elrozsdásodott hangszóróján is (rettenetesen sok 2kHz), okos és még jól is néz ki. Ez tehát egy rovat lesz…

Ekként a tesztek mellett az elhangzó legjobb +bármilyen+ (***) témájú kérdésekre is fog válaszolni Tamáska, mégpedig videó formátumban. (Tankok, csajok, Massive Multiplayer Online játékok előnyben). Ha valamit nem mertetek megkérdezni még, most itt az idő :)

*** kivétel: oktató videók.

cetlik:
2010.02.10. - A-D

Sound ajánló :)

Két új demót szeretnék a figyelmetekbe ajánlani tisztelettel…

1: fent van az új Moog Taurusról pár audio itt.

2: A Clavia meg kiadja a Chamberlin könyvtárat a Nord Wave-hez és Electro 3-hoz. A Chamberlin tulajdonképp az eredeti szalagos-elven működő billentyűs hangszer. Majdnem 700 darab készült belőle, és most csaknem a teljes könyvtárat felvették, és lemodellezték. Mindez -a’la Clavia style- ingyenesen letölhető minden Electro 3 és Wave tulajdonos számára a gyártó honlapjáról. Az érdeklődők itt hallgathatnak bele néhány patent kis demóba.

2010.02.09. - A-D

Bin-Jip

Kaltenecker Zsolti -ismert házi Clavia-függőnk- új projectje ez a Bin Jip. De más kötődés is van: Moldvai Márk keverte, és Silk masterelte. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak fog tetszeni.
ideclick! (Bin-Jip at Myspace)

2010.02.09. - A-D

Universal Audio Twinfinity és UAD-2 Solo

Február végéig tart az akció, ami pofonegyszerű: veszel egy Twinfinity preampet, és hozzádvágnak egy UAD-2 Solo kártyát.
Akit érdekel, az jelenkezzen jól :)