Ugrás a tartalomhoz


Ménemszól?

    A Ménemszól a magyarországi billentyűs és stúdiós társadalom közösségi honlapja. Hírek, magazinok, zenészek, amatőrök, hangmérnökök és a szakma nyilvános, profi "játszótere".

Kategóriák Szűrése


Bejelentkezett barátaid

A barátaid közül senki nincs bejelentkezve

Blogok


Utolsó állapotfrissítések

További állapotfrissítések megjelenítése

- - - - -

Kurzweil zsenik



Egy igen érdekes videó került közkézre, melyben több dolog történik:

Ray Kurzweil megint szintiügyekben nyomul, és megtudhatjuk tőle, hogy jött létre ez a biznisz (1973 Kurzweil Computer Products, hangszíntézis, karakterfelismerő, első síkágyas scanner, az első felolvasógép: ez a cég most a Nuance, aki az iPhone 4S-ben taláható SIRI-t is fejlesztette!). Stevie Wonder az első felolvasógép-ügyfelük volt (1976). Ebből barátság lett. Sokat beszélgettek  majd 1982-ben a Wonderland stúdiója kapcsán beszélnek a digitális rögzítésről, illetve a rögzített hangok manipulációjának lehetőségéről: pattern recognition, mely épp pont Ray Kurzweil szakterülete. Ez nem más, mint megtanítani a kompjútert arra, pl. mi tesz egy zongorahangot zongorahanggá. Létrejön a Kurzweil Music Systems. Az első hangszer a K250, 1983-ban mutattak be a NAMM-en ('84-től volt kapható), és amit tudott, az maga a nyers döbbenet:



Ez volt az első hangszer, amiről elismerték, hogy realisztikusan tudja egy zongora hangját visszaadni.

Hal Chamberlain: a Kurweil kutatási és fejlesztési igazgatója, egy óriás koponya, akivel személyesen volt alkalmam találkozni és beszélgetni. A videóban elhangzik a Hal "wrote the book" kifejezés: 1980-ban ez az ember írta meg azt a könyvet ("Musical Applications for Microprocessors") ami a digitális szintézis alfája és ómegája. Ami ma digitális hangszerben benne van, az kb. ebből a könyvből esett ki. 1984-85-ben találkozott Ray Kurzweillel. Addig ő csak offline számításokkal működő szintézissel dolgozott, és ekkor volt az a fordulópont, mikor a technika lehetővé tette, hogy mindez valósidőben történjen.

Ray Kurzweil: egy olyan technikát akartak létrehozni, ami nem csak pár évig, hanem évtizedekig érvényes marad. Ennek szükségességét az adja, hogy az elérhető számítási teljesítmény évente megduplázódik. 30 év alatt ez a teljesítmény így milliószorosára nőtt: a szintézist már akkor felkészítették úgy, hogy ki tudja használni ezt a lehetőséget a jövőben. Kezdetekben a különféle tradícionális hangszerek (gitár, zongora, hegedű stb) szimulációja volt a cél, a későbbiekben ezt felváltotta a zenei metódusok szimulációja, melyek révén zenei hangzások hozhatók létre (tehát nem csak sample playback, hanem szubtraktív modellezés, additív modellezés, fizikai modellezés, stb). - mindezt egy architektúrán belül (ez lenne a V.A.S.T, amiről már korábban is sokszor szó esett, a Kurzweil tehát az összes ilyen képességet együttesen csak V.A.S.T-nek hívja, így nem kell fizetésemelést adnia a marketingeseinek mindenféle varázs-hívószavak kitalálására).

A videóban megszólal még Tim Thompson (R&D), és Dave Weiser (Sound Design).

Ugyancsak látható még  egy kép Bob Moogról egy K250 szinti társaságában :)

Ray Kurzweil: videó végén még igen érdekeseket mond a jövő, a zenélés és a szingularitás kapcsolatáról.


Eddig azt hittem, hogy csak poén, és nem vettem komolyan a Kurzweil-t, végülis mondja meg nekem valaki: ha veszek egy k2000-et mondjuk, és én supersaw-ot akarok, akkor azt közel 1:1-ben (nem szoft módjára (a GAIA is inkább játékszoft nekem), hanem JP-sen) tudja?

Üzenet megtekintéseIdézés: djtones - Dátum: 26 január 2012 - 07:05

Eddig azt hittem, hogy csak poén, és nem vettem komolyan a Kurzweil-t, végülis mondja meg nekem valaki: ha veszek egy k2000-et mondjuk, és én supersaw-ot akarok, akkor azt közel 1:1-ben (nem szoft módjára (a GAIA is inkább játékszoft nekem), hanem JP-sen) tudja?
Ha jól értem a kérdés az, hogy a Kurz tudja-e a SuperSaw-t. Tudja, sőt, van neki egy TripleSaw is. (PC3-asokról beszélünk). Olyannyira, hogy konkrétan van olyan építőelem a DSP algoritmusok között (V.A.S.T.) amiknek ezek a nevei :)

Vagy van olyan, hogy Shaped Saw: ez egy olyan oszci, ami morfolni tud spektrálisan szinusz és fűrészfog között. Ez a paraméter pedig modulálható, akár nagyfrekvencián is.

Persze ennél sokkal bonyolultabb szintézisre is képes mint a JP: 1) sokkal többféle building block áll rendelkezésre 2) sokkal többet is lehet azokból felhasználni 3) azokat sokkal többféleképpen lehet összekötögetni 4) sokkal több polifónára képes (layer!) 5) sokkal többfajta és több effektet lehet használni egyidejűleg.

Most ezt nem azért írtam, mert a JP-t kiváltja, mert nyilván ha valakinek pont az a hang kell, akkor csak az a jó, csak szemléltetni próbáltam, hogy a V.A.S.T. nagyon komoly dolgokra képes. Ez nem csak egy sima sztenderd routing lehetőség mint általában a szintikben, hanem egy moduláris, stackelhető, fűzhető valami blokkokkal, függvényekkel, mindennel.
hmm, lehetséges eltölteni a hangszerrel olyan 1 órát a boltban? )elsősorban a sound design mozgat, tehát a presetek annyira nem érdekelnek, a hangja tuti, hogy jó, én az oszcillátorkezelésére, átláthatóságára, esetleges PC/MAC editorára lennék kíváncsi. Aztán, ha leszakítja a fejem, akkor vennék egyet.
Na az a string ott 84-ből elég padlót fogó lehetett akkortájt, pedig gondolom az is 8 biten lehetett rögzítve mint az Emulator II minták. Érdekes mitől tudnak azok így megszólalni!
Egyébként a sampling történetéről én mindig is úgy tudtam, hogy ezt a CMI találta fel (a digitálisan tárolt és allokáció szerint visszajátszható, temprált hangonál), majd ugye az Emu megcsinálta egyszerűbben és olcsóbban. Ehhez képest mondjuk időben nincs messze a Kurzweil, de érdekes az együttállás mindenképp! Persze akkoriban jobban futkoshattak innen-oda mérnökök, nem igen volt akkor még milliós perrel megfejelt titoktartási szerződés a cégtitkok kifecsegése kapcsán mindennapos szokás, főleg kis induló vállalkozásoknál.
Várjunk, probléma lesz, ezekből nincsen modul... :(

Üzenet megtekintéseIdézés: djtones - Dátum: 27 január 2012 - 12:26

Várjunk, probléma lesz, ezekből nincsen modul... :(

Ó, dehogyis nem! Csak régebbiek:

kép

kép

kép
Jut eszembe, egy K250 mekkora latencyvel dolgozott? :)

Üzenet megtekintéseIdézés: djtones - Dátum: 27 január 2012 - 12:21

hmm, lehetséges eltölteni a hangszerrel olyan 1 órát a boltban? )elsősorban a sound design mozgat, tehát a presetek annyira nem érdekelnek, a hangja tuti, hogy jó, én az oszcillátorkezelésére, átláthatóságára, esetleges PC/MAC editorára lennék kíváncsi. Aztán, ha leszakítja a fejem, akkor vennék egyet.
El lehet tölteni, simán. De lesz nemsokára workshop is (lakossági sorozat) aminek témája a PC3k.

Idézet

Egyébként a sampling történetéről én mindig is úgy tudtam, hogy ezt a CMI találta fel (a digitálisan tárolt és allokáció szerint visszajátszható, temprált hangonál), majd ugye az Emu megcsinálta egyszerűbben és olcsóbban.
A New England Digital (Synclavier) és a Fairlight CMI 1979 környékén már csinált ilyesmi dolgokat. Úgy tudom azonban, hogy azok nem voltak olyan szinten játszhatók mint a K250 vagy az Emulator II. (Ha tévedek, nyugodtan javítsanak ki a hozzáértők, soha nem volt a kezemben origi Fairlight vagy Synclavier). Stevie Wondernek már 1980-nban volt Synclavierje, mégis a K250-nel kapcsolatban emlékszünk rá elsősorban, illetve köztudomásul a Kurz mellett tette le végül a voksát. A K250-nek, mint a demón hallható is, realisztikusabbak a hangjai mint az EII-nek. Az EII-t inkább a pszeudo-realizmusáért szerettük meg.

Szóval: első Fairlight (CMI)->1980. május. E-Mu Emulator I->1981. január. De az igazi sztenderd, és ami popularizálta a szemplereket az az 1984-ben megjelent E-Mu Emulator II volt, amit egyszerűen képtelenség nem szeretni ;)
Azért nem semmi év volt a 84-es :-)

A Kurzi 250 nem a samplingben volt az első, hanem hogy ebben voltak először hangminták ROMban, azaz nem kellett töltögetni (az első rompler)
Persze mintát is tudott venni, SCSI interfész volt rajta ami akkoriban szintén nem volt még elterjedt.
A ROM minták 10 bitesek voltak, adaptív tömörítést alkalmaztak a helytakarékosság miatt (ez is új megközelítés volt a korában).
Egyébként a korra amúgy is jellemző volt hogy a memóriák horribilis ára miatt minden samplet átgondoltabban kellett kezelni,
a mai giga/tera méretek mellett sajnos érezhető a minőség/mennyiség közötti arányok felborulása.
Amiga fanoknak : a K250 Motorola 68000-es proci köré épült, ahogy jópár későbbi Kurzweil szinti is különféle Motorola procikat használt :-)
A szingularitás közeledtét meg lehet tapasztalni a vérpistike korszak beköszöntése formájában - azaz nem kell zenei tudás hogy valaki zenéljen, ami egyfelől jó másfelől szörnyű hogy a végén belezuhanunk a nagy fekete Youtube-lyukba (ez persze csak vicc) :-)
Témába vágó videó:

PC2R beszerzése folyamatban...

Üzenet megtekintéseIdézés: djtones - Dátum: 27 január 2012 - 11:03

PC2R beszerzése folyamatban...

A PC2R épp egy olyan modell, ami sokkal korlátozottabb szerkesztési lehetőségeket nyújt.
V.A.S.T.-vel egy régi K2000R vagy K2500R inkább kecsegtet.
V.A.S.T. elvileg van a PC2R-ben is. Nem u.a.?
Egyébként meg midin keresztül elvileg hozzáférek mindenhez PC alól, nem szoktam amúgysem nyomkodni meg tekergetni a cuccaim fizikailag. Létezik a SoundDiver nevű multiokos editor, amivel több száz hangszert lehet midin keresztül hangszerre szabott felülettel hajtani.

Üzenet megtekintéseIdézés: djtones - Dátum: 27 január 2012 - 02:41

V.A.S.T. elvileg van a PC2R-ben is. Nem u.a.?

Van PC2-m is és K2500X-em is. A PC2 sokkal korlátozottabb... nincs benne az a teljesen szabad elven működő V.A.S.T. menűrendszer. Szerintem PC-s editorral sem lehet mélyebben belemenni. Ha tévednék, remélem kijavít egy "menűbúvár" tapasztalt Kollega :-) Szóval a PC2 egy marha jó színpadi performance szinti.

A K2500-ban viszont nyakig képes vagyok elkavarodni... épp egy Sawtooth alapú gyári mintát próbáltam megfejteni a napokban, hogy a teljesen alap Saw multisample-vel mi történik hogy a végén olyan brutál harapós szólóhangszín lesz belőle, szétszűrőzve, de csak arra jutottam, hogy "ahha, ja, biztos..." lenyűgöző :D
Elso korben en azert egy relative occso penzert beszerezheto K2000R-et lonek, ha a VAST erdekel valakit.... Nalam alaphangszer, cca harom eve, ugy, hogy a szintezistechnologiajat meg mindig csak a felszinen kapargatom, ha egyaltalan...:)
Hja, es az 1984 meg a MIDI bevezetese miatt is jelentos ev.... Lehet, hogy Orwell ezt latta meg?...:)))
Az Apple is 84-ben mutatta be a Macintosht :)
Jordan is ebben az évben draftolt az NBA-be.:)
A szellemirtók c. film betétdala az év slágere :)
Oké srácok, vissza a Kurzweilhez. Ki meri megtippelni, mi lesz a legújabb PC3K-széria után a nagy dobás? (mert valaminek jönnie kell, nincs megállás) Valami korszakalkotó kéne már, ezek ui még mindig csak a K2000 reinkarnálódott változatai új ruhában.
Ne feledjük, pár éve kinézett egy ilyesmi is:

kép
A VA-1 engine be lett építve a PC3-ba.

Legújabb zenék


Következő események



Üdvözöljük legújabb tagunkat!