Jump to content
Ménemszól.hu

Keresés a tartalomban

Keresés eredményei a ''befejtések'' cimkére.

  • Search By Tags

    Több címkét is beírhatsz vesszővel elválasztva
  • Search By Author

Tartalom típusa


Fórumok

  • Magazin
    • Hírek
    • Kugelblitz!
    • Ti ajánljátok: cikkek a weben
    • Tényleg tahók vagyunk?
    • Ötletek hangszínkészítésre
  • Számítógépes Zenélés, stúdió
    • Számítógépek
    • Számítógépek és hardvereik
    • Zeneszerkesztők, DAW-ök
    • Plug-Inek, szoftverhangszerek, hangkönyvtárak, DSP
    • Stúdió fórum
    • 8-bit, Chiptune, Retro Computing
    • MIDI fórum
    • Akusztika
    • Általános Kérdések
  • Szintetizátorok
    • Moog Werkstatt-01 módosítások, buhera & pimp
    • Sztintetizátorok csereberéje
    • Access (Virus szintetizátorok)
    • Akai
    • Alesis
    • Dave Smith Instruments (DSI)
    • Elektron
    • Ensoniq
    • E-Mu Systems
    • Korg
    • Kurzweil
    • Moog
    • Nord (Clavia)
    • Roland
    • Yamaha
    • Waldorf
    • MODULÁRIS szintetizátorok
    • Általános szintis ügyek
    • Szintetizátor Klub Találkozó
  • Általános fórumok
    • Tanfolyamok
    • Zene mutizó fórum!
    • Vegyes Gyűjtő
    • A HANGFOGLALÁS 2011 FÓRUMA
    • HIT SPACE ROADSHOW'12
    • A HANGFOGLALÁS 2012 FÓRUMA
    • Gépház
  • BEST OF...
    • 2011 Legjobbjai
  • HANGFOGLALÁS 2011 Hangszer- Hang- Fény- Színpad és Stúdiótechnikai Kiállítás
  • Fejlesztés, DIY
    • Hardver fejlesztés
    • Szoftver fejlesztés
  • Hangszerüzletek Magyarországon
    • KÜLDD BE A CÉGEDET!
    • Hangszerüzletek, forgalmazók Budapesten és Pest Megyében

Blogok

  • NeoC's Blog
  • A/D Blogja
  • Attila blogja
  • comp blogja
  • Isten Nyila naplova
  • h2onorbi's Blog
  • SolarEclipse's Blog
  • Egy birkapásztor naplója
  • Noresz's Blog
  • Sheever's Blog
  • Dyno's Blog
  • draco draconis' Blog
  • Álmodom egy hangszerről
  • Koródi Csaba Blogja
  • Computer engineering
  • invision's Blog
  • upstream Blogja
  • NeoC Blogja
  • grema Blogja
  • Recis blogja
  • anti Blogja
  • Borosi Gábor Blogja
  • vak≠világtalan
  • Herkules Blogja
  • :: LP-filter's blog ::
  • analogsynthmania
  • szakadar Blogja
  • firegate műhelye
  • owerwild Blogja
  • Shatva Blogja
  • Vendel blog
  • kázió Blogja
  • vinnui hangszerépítős blogja
  • Lemur101 Blogja
  • NeoC Blogja
  • FWR Laca Blogja
  • Gitárszinti ügyek
  • Jé Ügynök Blogja
  • vlaca blogja
  • ágy-zaj-"zenész"
  • snaper pici blogja
  • DARK POP
  • encoderaudio
  • ARTURIA
  • Szoftverek
  • StudioTech
  • Fiddler műhelye
  • Aquarius blogja
  • Tapasztalataim
  • Sonic Garden Studio

Kategóriák

  • A Ménemszól használata
  • Angol-Magyar Szakszótár
    • Kategória Nélkül
    • A
    • F
    • J
    • M
  • Leírások

Kategóriák

  • Hangminták, patchek (ZENÉKET NE!)
  • Általános file-ok (ZENÉKET NE!)
  • Zenék feltöltése

Kategóriák

  • Dobgép
  • DSP Kártya
  • Effekt
  • Erősitő
  • Hangkártya
  • Hangmodul
  • MIDI billentyűzet
  • MIDI vezérlő
  • Mikrofon
  • Outboard
  • Stúdió Monitor
  • Szintetizátor
  • Szoftver
  • Számítógép
  • Egyéb

Find results in...

Find results that contain...


Létrehozás dátuma

  • Ettől

    Eddig


Utoljára frissítve

  • Ettől

    Eddig


Filter by number of...

Csatlakozott

  • Ettől

    Eddig


Group


Weboldalam


AIM


MSN


ICQ


Yahoo


Jabber


Skype


Lakhely:


Érdeklődési kör

26 találat

  1. A/D

    Nem azt hallod

    Munkám nagy részében viták szemtanúja vagyok. Ezek a zenészek, stúdiósok, fórumozók közt zajlanak, vagy épp köztem és kollégáim között. A tevékenységünk során jópár elmélet, szemlélet került ki berkeinkből: több dolgot igazoltak az évek, de mindig találni apró morzsákat, amik valahogy nem tűnnek eléggé megalapozottnak, amikből újabb viták születnek. Esedékessé vált tehát szintet lépni, mely revízióhoz a tudományt kell segítségül hívni. Legfőbb ideje, hogy számos fontos kérdésben valami ésszerű magyarázatot találjunk. Ideje megállapodnunk az összehasonlítási módszereinkben és a hang tulajdonságait hordozó paraméterekben is, különben nem leszünk okosabbak, ez a világ pedig egyértelműen a tudatosságról és az optimalizálásról szól. Félek nem lesz rövid, de igyekszek izgalmas maradni. Szó lesz olyanokról pl. minthogy hallunk-e bármit 20kHz felett és még történelmi - kultúrális kalandozásokat is tervezek tenni. INTRÓ A cikk megírása mellet azért határoztam el magam, mert ismét találkoztam az úgynevezett "hifisták jelenségével". Egy mérnökbácsi jelent meg nálunk azzal, hogy van egy saját maga gyártott USB kábele, ami az RME Babyface hangkártyával néha kihagy, és hogy az miért lehet. Azt válaszoltam, nyilván rossz a kábele, használja a gyárit. Ő erre kibökte jöttének valódi okát: hogy de szerinte az ő USB kábelével jobban szól a Babyface! (Ismerős jelenség ugye? A "nem hittem hogy ez működhet, de mikor megmutatta" típusú jelenségek.) Udvariasan azt mondtam, hogy kétlem, de meghallgatom. Természetesen az ő kábele fülre pont ugyanúgy szólt mint a FF Forte gyári kábele, de ő győzködött hogy ő tisztábbnak hallja a magasakat, és hogy szerinte nem csilingelnek annyira, majdnem firtatta, hogy velem lehet valami baj. Na erre hívtam a kollégáimat, akik ugyancsak nem hallottak különbséget. Ugyanezt eljátszotta egy AC tápkábellel is. Ez legalább nem nézett ki olyan gánynak mint az USB, amitől féltem, hogy kihúzás közben a kezemben marad a vége. A tesztek során bevallotta egyébként, hogy zavarba jött, és hogy otthon, a fejhallgatóján jobban kijött a különbség, meg hogy jópárat eladott már ebből, higgyem el, ez itt valami. Namost ez az idős villamosmérnök bácsi, aki egyébként teljesen épelméjűnek látszik, miért csinál ilyesmit? És még csak 2 nap telt el azóta, hogy valaki a Hangfoglaláson arról győzködött ugyancsak, hogy méregdrága tápkábelek másképp szólnak, hogy van értelme demagnetizálni a cd-t (!!!!) ésatöbbi. Ha értelmes választ akarunk kapni, akkor a pszichológiát kell segítségül hívnunk. Mert itt lesz ellentmondás bőven. Szóval az USB kábeles villamosmérnök bácsi aki állítása szerint 6 könyvet jegyez méréstechnikában (utánanéztem, döbbenetes, de tényleg így van), azzal érvel, hogy de miért vennék meg a terméket, ha az emberek nem hallanának különbséget? Szeretnék rámutatni, hogy itt véletlenül sem a válasz az érdekes, hanem a kérdés (később kitérek a válaszra is). Ha egy mérnökember az ezoteria felé fordul, arról az első két dolog ami eszembe jut az az, hogy vagy áruló, vagy szélhámos. "A TUDOMÁNY NEM DEMOKRÁCIA, AHOL A NÉPSZERŰ VÉLEMÉNYEK SZAVAZATAI ÉRVÉNYESÜLHETNEK." (Earl R. Geddes) Tehát a bácsi nem a kábel fizikai attribútumaival és a mért eredményeivel érvelt (azzal meg sem próbálkozott), hanem olyanokat mondott, hogy az egyik jazz clubban egy idős néni mikor másnap ment be, megjegyezte, hogy aznap mintha kissé jobb lenne a hangzás. Ezzel a jelenséggel semmi bajom nem lenne, de a bácsi a különbséget annak számlájára írta, hogy valamely eszköz tápkábelét az övére cserélték. Ez olyasmi kijelentés, amit a közönséges utca embere se tenne, egy mérnöktől pedig felettébb furcsa. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a bácsit szeretném lejáratni, hanem olyan mechanizmusokat szeretnék bemutatni, melyek az efféle káoszokat generálják. Először is, kezdjük ott, hogy mikor hangról beszélünk egymás között, akkor gyakran használunk olyan kifejezéseket a hallott élményeink leírására, mint "nyitott", "tolakodó", "búgós", "éles" stb. Ezek nem fizikai mennyiségek, és ezek szinte kivétel nélkül mást jelentenek mindenki számára. Ha valamit definiálnunk kell, akkor arra pontosan alkalmasak a fizikai mennyiségeink: 4kHz-nél 3dB-t emel 1 oktáv szélesen. Ez mindenki számára egyértelmű lehetne, de sajnos nem túl praktikus, ezért próbáljuk az "egyszerűbb" utat. KEDVENC DEVIANCIÁINK Jelenleg az audió berendezések átviteli képességéről, tulajdonságairól diskurálunk, melyet az AES szerint 4 attribútum segítségével tökéletesen le tudunk írni: ZAJ FREKVENCIA VÁLASZ TORZÍTÁS IDŐ-ALAPÚ HIBÁK Ezeknek persze vannak alkategóriái, de ezek közül csak eggyel fogok részletesebben foglalkozni, mégpedig a torzítással, azzal viszont most azonnal. A klasszikus torzítás minden esetben az, mikor linearitásból eredő változások olyan frekvenciákat hoznak létre a jelben, melyek az eredetiben nem léteznek. Torzítást csinál pl. egy kompresszor, amely szimmetrikusan változtatja a bejövő jel amplítúdójának linearitását, ezzel páratlan harmonikusat létrehozva, melyek az eredeti jelben nem léteztek. Ha egy berendezés aszimetrikus linearitást okoz (pl. csak a jel felső részére hat), akkor páros harmonikusokat hoz létre. (A definíció alapján nem soroljuk ide pl. a fázishibákat). Alapvetően kétféle torzítással foglalkozunk, melyek ráadásul szinte mindig együtt jelentkeznek. Az egyik az úgynevezett harmonikus torzítás (THD), a másik az intermodulációs torzítás (IMD). A harmonikus torzítás révén olyan felharmonikusok jönnek létre, melyek arányosak az alapharmonikussal. Egy 440 Hz-es normál A hangnál 880Hz-nél, 1.32kHz-nél stb. keletkeznének ezek a felharmonikusok. Ha ezek a felharmonikusok egybeesnek a hang meglevő harmonikusaival, akkor azokat a legtöbb ember nem is képes hallani. Az intermodulációs torzítás viszont egész más tészta: két különböző frekvencia jelenlétében ha megjelenik azok különbsége és összege mint újabb frekvenciák, akkor beszélünk erről a jelenségről. Ezek szinte soha nem arányosak zeneileg a két frekvenciával, disszonánsak, mértéküktől függően kellemetlenek. Pl: ha az előbbi 440 Hz-es hangunk mellé játszunk egy 277Hz-es C#-t, akkor az ilyen torzítást produkáló berendezésünk "legyárt" egy 717Hz-es (440 + 277) frekvenciát, és egy 163 Hz-es (440-277) frekvenciát. A 717 Hz történetesen pont az F és egy F# közé esik, és a 163 Hz-nek se sok köze van ehhez a zenei skálához. Természetesen ha a két hangforrásunk több harmonikust is tartalmaz, akkor azok mindegyikének összege és különbsége képződik! Tapasztalatom szerint az emberek (hangmérnökök inklúdid) vagy nincsenek tisztában az IM torzítással mint olyannal, vagy egész egyszerűen nem számolnak vele az okok között mikor valamiről releváns megállapítást próbálnak tenni. Amit érdemes megjegyezni, hogy akármilyen eszközt is terveznek a mérnökök, azok torzítani fognak (még a legszuperebb kábelek is!), legfeljebb megpróbálják olyan szinten tartani azt, hogy az ne legyen észrevehető az emberi fül számára, vagy alternatívaként "szükségből erényt" alapon elérhető az, hogy a torzítást értékeljük jobbnak, tisztábbnak (erről majd később). VESZETT TESZTEK Evidens, hogy fent említett 4 attribútumot műszerrel tökéletesen lehet mérni, ilyesmivel azok nem átverhetők. Olykor előfordul, hogy bizonyos egyedek arra hivatkoznak, hogy bár a műszerrel nem mutatható ki a különbség, ők egyértelműen hallani vélik azt. Na ilyenkor mi van? Két dolog lehetséges: 1) vagy rossz a teszt 2) vagy a triviális, hogy nem jó értékeket mérnek Itt az ideje megállapodnunk, hogy mi számít ÉRVÉNYES tesztnek. A hivatkozás hogy "más is hallja" nem számít ilyennek, lásd az előző bekezdésem a demokrácia és tudomány viszonyairól. Ha tehát valaki azzal próbálkozik, hogy valamely csodakábel jobban szól mint a másik, akkor ha nincs nála épp egy hivatalosan mért transzferkarakterisztika, akkor elég, ha érvényes tesztre hivatkozik. A "többen hallották" nem ilyen. Kétféle teszt lehet tehát: 1) vagy mérünk 2) vagy hallás után hasonlítunk össze. Az utóbbi értelemszerűen a leggyakoribb a mindennapokban. Először is, fogadjuk el, hogy az egyetlen elfogadható hallás-élmény teszt a vakteszt, mégpedig a dupla vakteszt: a dupla vaktesztben a teszt vezetője se tudja mit mutat, hiszen ha tudná, akkor befolyásolhatja a delikvenst. Ezt egyébként AB vagy ABX tesztnek is szokták hívni. A tesztelt források hangereje pontosan meg kell egyezzen (0.1dB-n belül kell legyen a különbség.). A tesztnek megismételhetőnek kell lenni. Tehát pl. egy hangszeren ha eljátszuk kétszer "ugyanazt" az érvénytelen: senki nem tud valamit kétszer ugyanúgy eljátszani. Így valójában mikrofont és preampot kizárólag hangfalon visszajátszott matérián lehet hitelesen A/B tesztelni. A nem megismételt teszteket pénzfeldobásnak hívjuk. Érvényes teszt egyidejűleg kizárólag egyetlen paraméter változtatását engedi meg (ide tartozik az, hogy nem mozdulhat el a helyéről, pl. azért, hogy kicserélje a kábelt) és minden más információtól meg kell fossza a hallgatót. A hallgató nem láthatja, ahogy változtatnak a rendszeren, nem láthatja a tesztelt tárgyat, depláne annak logóját. Ennek roppant prózai oka az, hogy ha tudja mi a két dolog, akkor ezt az információt fel fogja használni a teszt során. Nem tudunk olyan esetről hogy ez bárkinél ne így működne. Végtére is, ha van egy tízezer forintos valami és egy egymillió forintos másik valami, joggal várhat különbséget a két dolog között! Biztos vagyok benne, hogy akármilyen szilárd érveket fogok felhasználni a hallásunk jellemzésére, sokan egész egyszerűen figyelmen kívül hagyják majd azt, és szajkózni fogják a saját hitüket, meggyőződésüket (mindig ez történik). Míg gyógyszereknél el szoktuk fogadni a placebo-hatás jelenségét, az audiófílek úgy gondolják, hogy ez velük nem történhet meg (én legalábbis nem találkoztam olyan hifistával, aki egy percig is kétségbe vonta volna, hogy amit hall az esetleg nem az, ami). Ha tudnák az okait, hogy miként változtatja meg a teszt eredményét ha engedünk a fenti kritériumok bármelyikéből is, talán könnyebb dolgunk lenne. Sztori: egyszer voltam egy HIFI magazinba cikkeket publikáló újságírónál, aki kíváncsi volt, mit szólok a kis akusztikai kavicsaihoz, hallok-e különbséget. Találjátok ki, hogy hogy a teszt helyszínét képező szoba hány százaléka volt akusztikailag kezelve (0%). Ezt azért mondom, hogy azok az emberek, akik ölre menő vitákat szoktak folytatni audió kérdésekben a legritkábban törődtek egy másodpercnél többet a lehallgatás helyének akusztikai kezelésével. Ennek ellenére olyan biztosak abban amit állítanak, hogy gyakran az életüket tennék rá. Végtére is, melyik a könnyebben járható út, megváltoztatni egy szoba akusztikáját (pénz, idő, lehetőség, esztétika) vagy elhitetni magunkkal, hogy egy apróság bármiféle változást hoz? Értitek miről írok: a cipőm kétféleképpen lehet "tiszta": vagy kipucolom, vagy rohadtmessziről nézem. HALLOM A KÜLÖNBSÉGET! Most leírom a modellt, ami megmagyarázza, miért hallhatunk különbséget két egyforma valami közt. Mikor egy zenei anyagot hallgatunk, rendkívül sok dolgot észrevehetünk. Figyelhetünk a frekvenciákra, a tranziensekre, harmóniára, ritmusra, bármire: de soha nem az egészre együtt, hanem mindig csak egy részletre fókuszálunk. Ha pl. a basszus hangszínét figyeljük erősen, akkor fel se tűnik mondjuk, hogy pl. a hihat mit játszik. Ezért pl. ha többször hallgatjuk az adott felvételt, egyre több részletet figyelhetünk meg. Mivel mindig más részletet figyelünk meg, más részletre fogunk emlékezni. Ezért ha azzal állunk neki valaminek, hogy különbséget keresünk, akkor különböző dolgokat fogunk megfigyelni, különböző dolgokra fogunk emlékezni, ergó különbségeket fogunk hallani! Mégegyszer leegyszerűsítve: ha különbséget akarunk hallani, akkor fogunk is. (Ugyanakkor az a jelenség sem ismeretlen, hogy emberek olyan "felsőbbrendű igazságban" is hisznek, amit személyesen nem képesek megtapasztalni, lásd vallások: "tudom hogy van Isten!"). Természetesen ezeket a hibákat egy valid AB duplavak teszt azonnal kimutatja. Ezt többször láttam működni, mikor mindenki összevissza dolgokat ír egy teszt során, pedig korábban meg volt győződve, hogy hall különbséget. Én is áldozata voltam egy ilyen tesztnek, nagyon vicces élmény Vagy kivel nem történt meg, hogy 15 másodpercnyi vad EQ csavargatás után vette csak észre, hogy az EQ bypassolva volt végig Ez nem hiba, nem süketség, egész egyszerűen így működik az agyunk, és ez a várakozási előítéletekhez kapcsolódnak. Így van, az agyunk nem tud elvonatkoztatni az elvárásainktól sem a megerősítési előítéletektől. A "Buyer's remorse" jelensége önmagában elég komplex pszichológia problémakör, ami arról szól, hogy egy drága vásárlás kapcsán a rossz döntés beismerése helyett miként tagadjuk a valóságot. A vakteszt tehát a szubjektív megítélések hibáit igyekszik szűrni, de sajnos nem ad végleges bizonyítást arra, hogy két összehasonlított hangzás ténylegesen különbözik-e, és pont azért, amit már korábban is mondtam: a műszerek ügyesebbek a fülünknél. Pl. egy folyamatos lejátszott jel mellett egy 80 dB-lel halkabb masszív zajt se fogunk meghallani, mert a fülünk a hangosabb hang miatt kimaszkolja a halkabbat. Egy 80dB-vel halkabb jelet egy műszer akármikor kimér "nevetve és dalolva", és az akármikor duplán aláhúzandó: a műszer minden alkalommal ugyanúgy viselkedik. KEDVENC ILLÚZIÓINK Egy pár mondat erejéig foglalkoznék a halláshoz kapcsolódó illúziókkal. Több dolog is eszembe jut itt. Az egyik, hogy a hallásunk, mint érzékelésünk folyamatosan korrigál. Pl. elvileg mindegyikőnk jól hallja a phasing effektust. Namost mikor egy szobában mászkálunk akkor ritkán vesszük észre, hogy minden hang folyamatosan phasingel a mindenkori visszaverődések miatt. Akkor miért nem tűnik fel? Hát azért, mert egész életünkben jelen van a jelenség, és az agyunk megtanulja ezt korrigálni, ill. alkalmazni amennyiben a két fülünk egyikében ha van fáziskioltás, a másikban meg nem (ami nagy valószínűséggel fennáll). Tehát felismeri, és kikompenzálja. Ezt jól tettenérhetjük, ha bedugjuk az egyik fülünket: így már sokkal jobban fogjuk hallani ezt a bizonyos phasing effektust. Amire viszont emlékeznünk kell, az az, hogy emiatt nem szoktunk nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy melyik pozícióban hallgatunk le. A műszerek viszont egyértelműen jelzik, hogy az akusztika miatt a hallható változások sokkal nagyobb mértékűek, mint amit ebből érzékelünk! Ez ilyen egyszerű: ha 10 centivel odébb megyünk, lehet, hogy már nem is olyan élesek a magasak, mert a szoba fésűszűrő-effektusa pont kioltja mondjuk a csilingelő magasat, amiről gondolhatjuk azt, hogy azért van, mert kicseréltük a kábelt egy jobbra. Az akusztika jelentősége lényegesen nagyobb annál, mint amennyit audiofíl embertársaink tulajdonítanak neki. 20kHZ FELETT ELHAGYOD A VALÓSÁGOT Folyamatos viták voltak, hogy hallhatunk, vagy érzékelhetünk-e 20 kHz felet. Mint köztudott, az emberi hallást 20Hz-20kHz közöttre tesszük. Nagyon kevesen hallanak csak 20kHz fölött, de a többség mondjuk általában 15-16kHz-ig érzékel. Akkor mi a magyarázat arra, hogy néha hallani vélünk olyan hatásokat, ami 20kHz FELETT történik? Tehát nem halljuk, hanem érzékeljük! Ez azt jelentené, hogy a 20kHz fontos a hangzáshűség szempontjából. Megint jövök az IMD-vel. A hangfalak közül mondjuk elég kevés tud 20kHz felett átvinni jelet csillapítás nélkül. Viszont a hangfalak a stúdióberendezések között torzításban toronymagasan az élen járnak, tehát jelentős IMD-jük van. Ha mondjuk azt specifikálják, hogy egy rendszer 20Hz-20kHz, akkor az felső határon még csak 3dB-vel kevesebb hangerőben mint tartomány többi részén. Most képzeljük el, hogy van egy disszonáns hangunk (mondjuk csörgődob, aminek simán van bőven spektruma 20kHz felett): legyen mondjuk 22kHz-nél egy és 25kHz-nél egy-egy felharmonikus. A hangfal IMD-jének mértékében hallhatunk egy 25-22=3kHz-es frekvenciát is, ami bőven a hallható tartományba esik. Ugyanez igaz az ismert 15kHz-es szinusz hangot meg tudunk különböztetni a 15kHz-es négyszögjeltől problémáról (ezt pl. Silktől hallottam életemben először, és be is nyeltem akkor). A teória alapja az, hogy a 15 kHz-es négyszög második felharmonikusa jóval 20kHz fölé esik, tehát ha két jelet meg tudjuk különböztetni, akkor bizony hallunk 20kHz felett, mert a különbség ott lehet csak. De sajnos ez sem áll meg részint a már említett IMD miatt, de a teszt másképp is korrupt lehet: a függvénygenerátorok, amiket ilyen tesztekhez használnak csúcsértéket tartanak: ugyanolyan amplitúdójú négyszög alapharmonikusa 2dB-lel több energiájú mint maga a szinusz, ergó mikor hullámformát váltunk, egy hangosabb jelet fogunk hallgatni. Ez meg aztán azt a (helytelen) következtést eredményezi, hogy különbséget hallunk a 192kHz-en mintavételezett felvétel és a 44.1 között. Tehát van különbség, de nem azért, mert hallunk 20kHz felett, hanem mert rossz a teszt (Figyelem: ne keverjük ide most a DAW-ok és szoftverek mintavételezi frekvenciájából adód működés- és hangzásbeli különbségeket! Arról majd talán máskor.) A fülünk éppúgy áldozata lehet az IMD-nek: tehát az előbb említett hangfalak produkálta jelenség a fülünkben is létre tud jönni pont ugyanazon okból, mint ahogy a nemlineáris eszközök esetében is láttuk. A fül nem lineáris, tehát nem képez kivételt. Az emberi hallás és érzékelés mindezen felül frekvencia és hangerőfüggő is, sőt egyéb módokon is befolyásolható. Alkohol fogyasztásával akár 7dB-el csökkenhet a hallásunk, drogok fogyasztásával pedig tipikusan nő az érzékelésünk (ennek ellenére nem bíztatnék senkit a fogyasztásukra technikai okokból sem: túl halkra keverni egy sávot ugyanúgy nem szerencsés). A hangulatunk is befolyásolja az érzékelésünket: mindenkivel volt már ugye olyan, hogy meghallgatva az előző nap készített szupernek hitt produkciót már egyáltalán nem tűnt annyira zseniálisnak az eredmény! A hamis basszus illúzióról: ha egy szobának erős rezonanciája van nem pontosan, hanem egy adott zenei hang környékén, akkor új frekvenciát érzékelünk. Pl. legyen egy basszusgitár hangja megpengetve 140 Hz-en, a szobának meg rezonanciája 136 Hz-en: a gitárt hamisnak (alacsonynak) fogjuk hallani akkor is, jól be van hangolva. Ha valaki belefutott már ilyesmibe, akkor a jelenség magyarázatának ismerete sokat segíthet a boldoguláshoz. Látható, hogy a hallásunk nem annyira mértékadó, AB teszt ide vagy oda. Nézzük hát, milyen konkluzív módszerek léteznek! MÉRÉSEK Az AB-tesztek nyilvánvaló hiányosságuk mellett még azért sem megfelelőek, mert a különbség érzékelésén túl nem tudja a hallgató megmondani, hogy melyik berendezés átvitele transzparensebb, vagyis hogy melyik degradálja jobban az audió jelet. Pl. ha egy tompa felvételen a rendszer beemel magasat, azt fogjuk tisztábbnak értékelni, de logikai szempontból nem ezt nevezzük transzparensnek. Vagy említhetném, hogy sokan bizonyos fajta torzításokat kellemesnek hallanak. Torzítás fura módon eredményezheti azt is, hogy valamit tisztábbnak értékelünk (pl. enyhe felharmonikus torzítás "pótolja" az elveszett magasakat, így működik az Aphex Aural Excitere is, amit egyébként bárki kipróbálhat: a jelet átküldi enyhe torzítón, majd a torz jelről felüláteresztő szűrővel csak a legtetejét hagyja meg, és azt keveri vissza az eredeti jelhez). Szóval ki kell szednünk a képletekből szubjektív részt, ha tudatos döntéseket szeretnénk hozni. Említettem, hogy egy berendezés átvitele jellemezhető a 4 attribútummal, melyet mind könnyű kimérni akár özönvíz előtti berendezésekkel is. A zajt, az idő alapú hibákat és a frekvencia választ túl könnyű tesztelni kb. bármivel, arra kár is szót fecsérelni. A torzítás egy kicsit komplikáltabb valami, de nem sokkal. Torzító analizátorok egymilliárd éve léteznek, és a régi analógok is tökéletesen alkalmasak a célra: simán kiszűrik az eredeti jelet a mért eszköz kimenetéről egy szűk notch szűrővel, és csak a torzítás marad. Persze mérni tudni kell, ismernünk kell a műszereinkkel kapcsolatos hibahatárokat, ismerni kell a mértékegységeket, a beosztásokra jellemző specialitásokat (pl. harmadoktávos átlagolás stb.). Ha valaki kételkedik abban, hogy amit hall, az mérhető is, akkor pedig ott a nullteszt. A nullteszt jellegéből adódóan minden különbségi jelet megmutat, így azokat is, amit nem tudtunk az előbbi módokon mérni A nulltesztnél jobbat nem tudtak még kitalálni, ez a sztenderd minden összehasonlításra a tudományban. Hogy működik? Vesszük az eredeti jelet, és kivonjuk belőle a tesztelni kívánt berendezés/rendszer kimenetét, és megnézzük mi marad. Ha az eredmény tökéletes csend, akkor a két jel egyenlő ÉS azonos. Period. HÜLYESÉGGYÁR Innentől kezdve lehet jönni olyan téveszmékkel, mint a semmilyen méréssel nem alátámasztott bakelit és CD demagnetizáló(!). Vagy a nyócvanhárom centi hosszú tápkábel, amit ha bedugunk, drámaian javítja a hangminőséget annak ellenére, hogy előtte több kilométernyi teljesen ismeretlen minőségű kábelen jut el hozzánk az áram a generátortól vagy a transzformátortól és teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy ma minden kompetens mérnök képes olyan áramkört tervezni a termékébe, ami szűri a hálózat zaját, amin mellesleg ugyebár nem közlekedik audió jel. Az effélét amúgy nagyon könnyű felismerni, általában sokkal drágábban kínálják mint amennyit ésszerűnek tűnik ezekért kifizetni és soha, egyetlenegy esetben sem készül hozzájuk értékelhető mérés (értékelhető alatt nem azt értem, mikor egy tápszűrő kimenetét összehasonlítják a bemenetével, hanem mikor a tápszűrőre csatolt berendezés kimenetét mérik előtte és utána!). Ráadásul sok esetben még azt is el tudom képzelni, hogy a gyártó elhiszi a saját hülyeségét. De akkor miért kér el pár "akusztika javító kavicsért" 159 dollárt???? Nem mondom hogy nem néznek ki jól, de a Dunaparton ingyen van. Szóval az efféle csalásokra egy egész iparág épül, komoly pénzeket fizetnek ilyen termékekért amúgy teljesen épeszű emberek, akik pl. nem ritkán lenéznek másokat azért, akik ugyanezt csinálják más műfajban, mondjuk TV shopos hirdetéseknek bedőlve fogyasztó mágnestablettát rendelnek. Audióban még olyannal is megspékelik, hogy pl. diszkrét áramköröket tartalmazó berendezések "bejáratásához" szükséges időt (break-in period) is előírnak. Rendszerint 90 nap körül, ami szerintem nem teljesen véletlen figyelembe véve azt, hogy a bankon keresztül 60 napig van lehetőségünk élni a pénzünk visszaszerzésével. EGY KIS RETRÓ Ami most következik, az pedig az, hogy amit mi érzékelünk, az mennyiben korrelál a valósággal. Azt akarom levezetni, hogy amit mi adott esetben jobbnak hallunk, az nem feltétlen transzparensebbet jelent. A valami jobb azon kívül, hogy szubjektív, kultúrális természetű is lehet.. Most akkor a történelemről: az audió őskorában (60-as évek) a berendezések gyártói nagyon komoly technikai kihívásokkal küzdöttek, ami kb. minden esetben arról szólt, hogy az alkatrészek és eszközök jelentette korlátokat megpróbálták valahogy visszaszorítani. Erre mi sem nyilvánvalóbb példa az, hogy ha felüttök egy 80-as évekbeli külföldi szaklapot, minden hirdetés a hangzáshűségről (fidelity) szól. Tehát vért izzadtak hogy megpróbáljanak leküzdeni minden gátat azért, hogy a cucc véletlenül se torzítson, és ha ezt csak megközelítették, akkor rögtön azt reklámozták. Ellenben ma mi van? Az számít menőnek, ha valaminek karaktere van, tehát torzít. Nehogy valaki azt gondolja, hogy az Universal Audio LA-2A-t vagy Pultec EQ-t vagy a Neumann U67-et azzal a céllal tervezték, hogy vintage hangjuk legyen Épp ellenkezőleg, komoly küzdelem folyt, hogy minél kevésbé színezzenek, de csak ez sikerült. Aláírom, hogy nem kevés régi felvétel nagyon jól szól, de az nem a felhasznált technika miatt szól úgy, hanem ANNAK ELLENÉRE. A HIFIstákkal analóg módon a stúdiókban dolgozók egy része sajnos tényleg azt hiszi, hogy ahhoz, hogy jól szóljanak vintage berendezésekre van szükségük, hiszen "a régi felvételek". De utóbbiak azért szólnak nagyszerűen mert: Stúdióba csak a legtehetségesebb hangmérnökök / zenészek juthattak Kíváló hangszereket használtak Rendkívül jó akusztikájú környezetben. A technika valójában csak egy egészséges korlát, ami mint kreatív tényező befolyásolta a felvétel kimenetelét. Más kérdés, hogy ezeket a vintage berendezéseket nagyon lehet szeretni, hiszen művészien lehet őket felhasználni, inspirálóak stb., de értsük meg, hogy a transzparenciához, mint minőséghez semmi közük sincs. Az hogy jók-e vagy sem, az már ízlés kérdése innentől kezdve, de semmiképp sem objektív tényező. Ahogy pl. az sem, ha valaki kicsit hamisan énekel, de még olyan "jó ízűen", nem lehet kijelenteni, hogy az az ének "rossz". A BAKELIT ÉS SZALAG DILEMMA Most pedig szót kell ejtsek a fentiek demonstrálására olyan általános kérdésekről, mint pl. a bakelit vagy a szalag problémaköre. Hihetetlen, hogy még mindig léteznek emberek, akik azt gondolják, hogy a szalag vagy bakelit jobban szól mint a digitális médiák, pl. a CD. A "jót" itt abszolút értelemben értem, tehát hogy hűen reprodukálja azt, amit felvettünk, mert ahogy mondtam, a szubjektív résszel, az ízlésről nem vitatkozom. Abban tényleg kiegyezhetünk, hogy ezek a médiumok nem ugyanúgy szólnak. Hogy mit gondolunk jónak illetve mi transzparens, na az okozza a vélemények közti különbséget. A hatásuk egyébként remekül mérhető. Tudni illik, hogy a bakelitre általában külön mastert szoktak készíteni a stúdiófelvételről, vagyis amit ráírnak már helyből más, mint ami a CD-re kerül. Ennek oka prózai: a bakelit torzítja a magasakat, ráadásul még csak nem is egyformán: a belső barázdákon jobban. Régebben a lemezek vágásakor arra is ügyeltek emiatt, hogy a lemez elejére tegyék a harsányabb hangképpel rendelkező dalokat, a közepe felé haladva pedig a fedettebb, melankólikusabbakat, illetve szempont volt a hangerő helyes elosztása, mivel minél hangosabb egy dal, annál kevesebb fér el belőle egy oldalra. A lemezeket sokszor félsebességgel vágták, hogy vágó magas frekvenciás torzítását ezzel is csökkentsék. A basszust kötelezően monósítják (ami természetesen nagyon jól jön, ha a hangmérnök idióta sztereó, szétesett basszust kevert), és a dinamikatartomány megmarad 50-60dB-n belül: többet nem lehet lemezen átvinni, ez kb. 10 bitnek felel meg digitálisban. A lemezen tehát helyből magasat vágnak de legalábbis magas frekvenciát limitálnak (ezért vannak pl. ilyenek). Ezeket a magas kezelési trükköket CD-k készítésekor is szokták alkalmazni olykor. A bakelit másik híres viselkedése a tranziensek torzítása: minden tranziensnek van egy elő- és utó visszhangja, hiszen ahol a tű kivágja a barázdát, ott mindenképp átmenet lesz. Élményre ez olyan, hogy minél élesebb, hirtelenebb változás vana felvételen, annál jobban elkeni azt arányaiban. Elég sok torzítás játszik szerepet tehát abban, hogy a bakelit kellemesen szóljon számunkra, de mért értékekben ez minden esetben rosszabb tranziens átvitelt, rosszabb torzítási mutatókat és jóval kisebb dinamikát, tehát rosszabb hangminőséget jelent. Végül pedig egy jó konverterrel fel tudom venni a bakelitet úgy, hogy élő ember nem mondja meg, hogy most a bakelitet, vagy annak digitalizált változatát hallja (természetesen addig a pontig, míg a bakelit hangminősége nem romlik a lejátszások során). Hasonló a jelenség a szalaggal is. A fej kellemes mély emelése (=vastagabb hangzás, ami valójában egy mezei EQ), a finom zaja, kellemes torzítása és komprimálása ami bizonyos hangszereknek tényleg nagyon jót tesz és valódi kreatív forrásnak tekinthető, de ettől még a szalag szintén nem tud versenyezni a szó szoros értelmébe vett hangminőségben egy jobb konverterrel. Használjuk kreatívan, okosan, de ne azért, mert az egy transzparensebb médium. Mindebből szerintem már levontátok azt a konklúziót is, hogy akár mi is volt a médium, amire a stúdióban rögzítettétek, kizárólag a digitális verzióban fogjátok azt hallani, amit a hangmérnök letett a master szalagra, vagy a bounce során a merevlemezre. A bakelitnél ennek lehetősége tökéletesen kizárt. Ez lenne kb. az, amit a transzparenciáról, érzékelésről gondolok a témában zanzásítva - ebben a formában talán alkalmas arra, hogy akár vásárláskor, akár tervezéskor, vagy stúdiómunkánk során pár dologban ésszerűbb, tudatosabb döntéseket hozzatok, részint azáltal, hogy tesztjeitekkel támasztott követelményrendszerrel mennyire legyetek szigorúak: a legtöbb összehasonlításhoz nem kell nagy hacacáré, hiszen jól hallhatók az eltérések, viszont mikor táp- és usb kábelek közt létező különbségekről kezd valaki papolni olyan árcédula villogtatásakor, ahol a vessző előtt túl sok helyiérték szerepel, akkor nem árt kicsit óvatosabbank lenni. Már ha akarunk, hiszen mindenki arra költi a pénzét, amire csak akarja. Attól tartok, hogy létezik olyan olvasat, melyben egy kitűnő hangmérnök munkájának nagyfokú degradálása az, mikor a felvételi lánc ezer elemének jelentőségével akár csak egy szinten említjük kábelmániánkat. Úgyhogy a HIFIsták tweakjeit és rituáléjait tiszteletben tartom, de én maradok inkább a pro audió oldalán, hiszek a tudománynak és az ésszerűségnek és a következetességnek. Függöny.
  2. A/D

    Milyen stúdió monitort vegyek otthonra?

    Eljött az ideje, hogy összefoglaljam azt, amit a kérdésről tanultam az eddigi ténykedésem során. Úgy tudom nekünk van a messze a legkiterjedtebb tapasztalatunk a témában, muszáj mindent újra megkérdőjelezzek, mindenbe belekössek, és legyen valami új alap, amire jobb elméleteket, módszereket lehet gyártani mint eddig. A fizikát mellőzni fogom ahol csak lehet, viszont soha nem tapasztalt módon fogok koncentrálni a szokásokra és a pszichológiai részre, ami egyszerűségénél fogva egyszerű empírikus tapasztalatokon alapszik. Megpróbálok pont csak annyit írni, amit a választáshoz feltétlen kell tudni. MIÉRT VESZNEK STÚDIÓ MONITOROKAT? Talán elsőre furcsának hangozhat, de stúdió monitorokat nem ugyanabból a célból vesznek az érintettek. Vehetünk hangfalat azért, hogy szinkronstúdióban ellenőrizzük, hogy nem történt malőr egy felvételnél, pl. vágásnál. Vehetünk hangfalat azért, mert stenket szeretnénk kapni, hogy elhiggyük a még elég béna állapotú muzsikánkról, hogy az majd nagyon jó lesz, vagy vehetünk pl. azért is, hogy szimuláljuk a hallgatók jellemző körülményeit, vagy azért, mert szeretnénk minél jobban hallani azt, amilyen a felvétel maga…. és ezek permutációi. A megközelítés azonban hasonló: a felvétel készítésének alapvetően más igényei vannak mint zene "fogyasztásának". Miért nem jó nekünk, zenészeknek az a hangfal, amit otthon használnak? (Pl. egy jobb hifi) Én az eddigi írásokkal nem egyetértésben azt gondolom a valódi oknak, hogy a zenét általában MÁSOKNAK csináljuk. És ez magyarázza azt, hogy nem elégszünk meg azzal, hogy nálunk jól szóljon. Ha olyanra kellene a mixet készíteni, ahogy nekünk tetszik, akkor a bölcs Silket idézve "fel se kell venni, itt a fejemben má' jó szól!". Ha két barát beszélget, azok félszavakból is megértik egymást, egy mixet viszont ismeretlenek is fogják hallgatni, egyértelműen, érthetően kell szólni, lehetőleg ne kelljen megmagyarázni a CD mellékletében, hogy milyen körülmények között érthető kizárólag a "remekmű", mert mondjuk kihasználtuk a saját akusztikánk/rendszerünk sajátosságait. Evidens, hogy ez nem működés. Mindebből tehát rögtön látszik, hogy a konzumer hangfalakat elsősorban magunknak vesszük a saját ízlésünk szerint, míg a stúdió hangfalakat leginkább objektív monitorozási célokra (a nevében is benne van), ami próbálja kerülni a "sound csinálást". (Ezt időnként kiegészítik rosszabb hangfalakkal, de az lehet bárhol, nem feltétlen a stúdióban kell legyen). DOLGOZNI CSAK PONTOSAN... Legyen tehát egy pár hangfal, ami precíz, ami úgy szól, hogy azt halljuk, ami a CD-n van, vagy lesz. Korábban abból a feltételezésből indultunk ki, ezért hangfalakat objektív kvalitásai alapján ítéltük meg. Melyek ezek? Frekvencia menet, torzítás, fázis, diszperzió, tranziensek és egyéb teljesítmény meg hangnyomás jellemzők. A tök kezdők (jellemzően a piac legnépesebb szegmense!) általában rosszul értelmezik az ilyet, azt hiszik, értenek hozzá. Leolvassák a frekvencia specifikációt, hogy mondjuk 40Hz-20kHz-ig. A 40Hz-et elképzelik, és onnantól nyugodtan alszanak hogy ez csakis jól szólhat. Itt és most minden kezdőt lebeszélek itt a paraméterek értelmezéséről. Egyben jó hír számukra, hogy erre semmi szükségük nincs. Ezt majd később. Kezdetben tehát úgy gondoltuk, hogy a kedvenc felvételeink, amik mindenhol jól szólnak, egy olyan rendszeren készültek, ami maga a nagybetűs IGAZSÁG. A logika érthető, de mégiscsak butaság. Ennek oka eléggé prózai: a hangfalaink tökéletlenek. Mindegyik. Ezért arról vitázni, hogy melyik az igazibb meglehetősen rizikós vállalkozás. Szóval a hangfalaink nem kicsit tökéletlenek, hanem nagyon. Szerintem egyik olvasónknak sincs abbéli illúziója, hogy ez így van, azonban a mértékéről nagyon különbözően vélekedünk. Mivel erre jó hasonlatot nem tudok mondani, azt találtam ki helyette, gondoljunk ebbe bele: amikor kompresszorokról, konverterekről, mikrofonokról vitatkozunk, akkor azok devianciája, tökéletlensége össze sem mérhető a hangfalak pontatlanságával. A hangfalak NAGYSÁGRENDDEL pontatlanabbak torzítás, frekvenciamenet, fázis és kb. minden egyéb kérdésben. Aztán képzeljük el az akusztikát. Ugyanez: mindenki sejti, hogy a körülményei valamelyest rosszabbak a tökéletesnél. A "valamelyest" mértékét -melyről mindenkinek természetesen nagyságrendekkel eltérő véleménye van - hogy egyáltalán közelítőleg eltaláljuk, arra legyen itt egy példa: Legyen egy szobánk, mondjuk 16m2-es, 2.4m belmagassággal. Ez viszonylag tipikus. Ebben a szobában a hanghullámok a falról rengetegszer visszaverődnek, azok interferálnak az eredeti és más visszavert hullámokkal, ami egyébként egy fésűszűrő effektust idéz elő: kioltások és kiemelések lesznek a szoba különböző pontjain és frekvenciáin (Az erősítés és kioltás mértéke kezeletlen akusztikán simán lehet akár 30dB is). Képzeljük el, hogy leülünk a hangfalaink elé, megmérjük a frekvencia menetet, majd odébb avászkodunk 10 centivel és ott is mérünk. Ránézünk a diagrammjainkra, és úgy fog kinézni, mint hogy ha két tök különböző szoba két tök különböző hangfalát mértük volna. Ismétlem, ehhez mindössze csak 10 centivel mentünk odébb és nem túloztam. (Most egy perc néma csendben emlékezzünk meg azokról, akik bátran összehasonlítanak két különböző helyen hallott hangfalat). Egy 7kHz-es hangra pl. annak a hullámhossza miatt az is kihat, ha kinyitunk egy kanapét, vagy odébb viszünk egy nagyobb dohányzó, vagy étkező asztalt. Az akusztikát emiatt rafinált módokon szokták kezelni, amire majd később adok hathatós tippeket. A szobánk időtényezős anomáliái (melyek kihatnak a frekvenciamenetre) könnyen megtapasztalhatók: tapsolj, és figyeld ki, meddig cseng a szoba és milyen frekvenciákon tart ki. (Ideális esetben fél másodperc, és minden frekvenciát azonos mértékben csillapít). Mondjuk ott tartunk, hogy van egy akusztikailag kezelt szobánk némi fésűszűrő effektussal és egyéb jelentős tökéletlenségekkel. Ebbe akarunk mi monitorhangfalat venni a "tökéletes mix" érdekében. A hangfal pontatlanságáról annyit, hogy az ideális hangfal megépíthetetlen pl. olyanok miatt, hogy hogy a membrán előtti és mögötti teret tökéletesen izolálni kell (pl. egy végtelen kiterjedésű lapba kell azt beszerelni, ami "magától értetődően" tökéletesen merev anyag). Ha ez "nehéz" feladatnak bizonyulna, akkor pl. megpróbálhatjuk a hangszórót magát dobozba rakni, és hangfalnak elnevezni. De ez maga már hatalmas kompromisszum,. Ez törvényszerű: a hangfalakat úgy építik meg, hogy mikor kiküszöbölnek valami hibát (esetünkben azt, hogy a két térrész, tehát a fázis és ellenfázis ne tudjon egymásra hatást gyakorolni), akkor rögtön csinálnak két másikat. Ezért minden hangfal kompromisszum, már önmagában is épp elég tökéletlen, nemhogy az akusztikával együtt. Na ebben a helyzetben vitatkozunk például arról, hogy az E-Mu vagy az M-Audio konverterei a jobbak. (Ami mellesleg jogos, de talán most már jobban érezzük a nagyságrend problémáját, amivel indítottam ezt a bekezdést). Íme egy szoba, ahol jól látszik a fésűszűrő-probléma a kezeletlen akusztika miatt (piros görbe), majd akusztikai kezelés után (kék görbe), ami azért még mindig rendesen "fésül", de lényegesen jobb esélyeket ad, illetve látjuk, hogy ez valójában mekkora mértékű probléma: A gyakorlatban erről a szobáról van szó: FEJHALLGATÓT VALAKI? Mindezek után adja magát a kérdés, hogy ha ez ennyire lehetetlenül néz ki, miért nem küszöböljük ki mindezt azzal, hogy fejhallgatón keverünk, és kész. Fejhallgatón lehet jót keverni, vagyis pontosabban szólva meg lehet tanulni bizonyos szintig, ha értjük, miben áll fizikájának különbsége, de ez nagyon nem magától értetődő. Már most szólok: fejhallgatón megtanulni keverni annyit tesz, hogy megtanuljuk, hogyan jelentkeznek fülesen a monitorhangfalon tapasztalható élmények. Következésképp a monitorhangfal használata kikerülhetetlen akkor is, ha fejhallgatón akarunk dolgozni. Ha ezt a cikkemet hasznosnak találjátok, akkor minden bizonnyal ki fogom fejteni a témát részleteiben is. Most azonban térjünk vissza a hangfalakhoz! ADJ KIRÁLY KATONÁT! Majd később beszélni fogok arról, hogy mindenféle komolyabb megerőltetés nélkül hogy tudunk nagyságrendekkel jobb visszahallgatást elérni, most maradjunk annál, hogy miként választunk hangfalakat. A dolog ott kezdődik, hogy kitaláljuk, mekkora és miféle hangfalra lesz szükségünk és hogy arra mennyi pénzünk van. Az első javaslatom az, hogy vegyük meg a legjobb hangfalat, amire csak futja, és ezt nem a kereskedő mondatja velem. Az értelmetlen költekezésről gyakran beszélek le bárkit, azonban a monitorozás kérdése az egyik legfontosabb, még akkor is, ha nem tervezünk pontos mixeket készíteni. Ennek oka az, hogy a hangfalakat még a leggyakrabban használt hangszereinknél is többet fogjuk hallgatni. A legeslegfontosabb amire emlékezzünk: egy hangfal alkatrészek összege, mindegyik a saját kompromisszumaival, így az eredő eredmény számít. Egy hangfal nem lesz jó attól, mert mondjuk (exhas) kevlár hangszórója van. Minden anyagot okkal választanak, mely hibáit más alkatrészek jellegzetességeivel kompenzálnak. Ezért a hangfal tervezésének a művészete abban áll, hogy a felhasznált elemek és megoldások KOMBINÁCIÓJÁT kell megtalálni a kívánt specifikáció elérésének érdekében. Ez nagyon fontos. Most sajnos pár technikai dologról is el kell kezdenünk beszélni. Kezdjük a mérettel: a hangfalunk lehet 1, 2,3 vagy 4 utas. Ez annyit jelent, hogy hány hangszórót találunk egy dobozban. Az 1 utas nagyon speciális, limitált frekvenciaátivellel. Sajnos nem ismerünk olyan anyagot, ami a teljes hallható frekvenciatartományt képes megjeleníteni, főleg nem arányosan minden hangerő mellett. A leggyakoribbak a 2 utas rendszerek, melyek egy mély- és egy magassugárzóból állnak. A 3 és 4 utas rendszereknek középsugárzójuk is van, és az az elterjedt nézet, hogy ezek a legpontosabb hangfalak. (Fontos: amiatt, hogy egy hangfal háromutas, nem jelenti automatikusan azt, hogy jobb mint bármelyik kétutas, és ezzel utalnék az előbbi kijelentésemre, a felhasznált elemek kombinációjára). Pl. amikor háromutas rendszerről beszélek, akkor nekem az ATC, PSI és PMC márkák jutnak eszembe, nem az Orion Hi-Fi hangfalak. És hogy a tökéletlenséget említsem ismét: nincs két egyforma karakterű sugárzó. Eleve teljesen más anyagból készülnek. A tervezőek annyit tehetnek, hogy megpróbálnak hasonló viselkedésűeket összepárosítani (pl. hasonló módon változzon meg a karakterük a teljesítmény változásával stb.), a maradékot pedig elektronikailag illetve akusztikailag korrigálják (gondoljunk pl. arra, hogy egy mély- és egy magasnyomó által keltett hullámok kiindulási pontja teljesen máshova esik). Namármost az otthoni stúdiók mérete az egyik fő szempont: kis helységekbe leginkább 5", max 6"-es mélysugárzóval rendelkező hangfalat tennék, nagyobbat nem. Ennél fogva a 3 és 4 utas rendszerek kizárva. A kis szobák nagy problémája ugyanis a mélyfrekvenciák reprodukciója, mivel a mély frekvenciákhoz tartozó hullámhossz összemérhető a szoba méretével. Mindenki maga döntse el, hogy precízebb basszust szeretne, vagy többet, de kevésbé kivehetőt. Ha nem tud dönteni, dobjon fel pénzt. Lehetőleg rögtön egy köteggel, mert a harmadik változat az akusztikai csillapítás, ami legalább annyi lesz mint maga a hangfal, vagy több. A sub hangfal keverés kérdésében nem fog segíteni, hacsak nem abban, hogy rögtön lehet érezni, ha mondjuk egy mélyfreki véletlenül "ott maradt". Nagyobb szobákba (pl. egy nappali vagy garázsmérető stúdióba) már raknék 6", 8" vagy 10"-es hangfalakat is. A teljesítmény NEM mérvadó már csak azért sem, mert a teljesítmény és a hangnyomás nem közvetlen összefüggő paraméterek, másrészről úgyis közelről hallgatjuk. (Az akusztikai kérdésekről és hangfalelhelyezésről közben írtam egy külön esszét, amit belinkelek). Fontos még, amire talán nem mindenki számít, hogy egy gyártó egy termékcsaládján belül a különböző méretű hangfalak nagyon másképp bírnak szólni. Ez alól eddig két kivételt találtam: a Genelec 80-as szériájának tagjai (8020,8030,8040,8050) ugyanolyan akusztikai helyzetben döbbenetesen hasonlóan szólnak (a kisebbeknek nyilván kevesebb mélye van és halkabb, de minden másban ugyanaz). Ugyanez a PMC TwoTwo-ra. A másik eldöntendő tényező, hogy a hangfal zárt, vagy ún. bassreflex legyen. Röviden vázolnám melyiknek mi a jellegzetessége, bár a szűkebb büdzséjű érdeklődőket ez valószínűleg nem fogja érinteni, de a cikket úgy próbálom írni, hogy mindenki számára tudjon érdekeset mondani, egyben segíthet megérteni, mit hallunk, ha teszteljük őket! A zárt ládák olyan rendszerek, melyek …ehm, mindenhol le vannak zárva, ezért itt a külső-belső nyomás fizikai jelensége az egyik fő tervezési gond. A belső állóhullámok keletkezését úgy elimináljlák, hogy még ha a hangfal kívülről hasábnak is néz ki, belül szabálytalan alakúra készítik, bent pedig nehéz anyagokkal nyeletik el a hangenergiát, kiküszöbölendő azok belső akusztikai káosza. Egy jó zárt ládát onnan ismerünk meg, hogy megütögetjük, és teljesen tompán kell kopognia, nem rezonálhat, csönghet. Működés közben az oldallapok alig, vagy egyáltalán nem rezeghetnek (persze kivétel itt is akad, ami pont utóbbinak veszi hasznát). A zárt láda azért nem teljesen zárt, van benne nyomáskiegyenlítő (pl. változó időjárás ne csináljon nyomáskülönbséget), ami meg nem szuszoghat, fütyülhet. Ami számunkra viszont fontos a zárt ládákkal kapcsolatban: 1) A méretük elég kritikus, ugyanis megfelelő mély átvitelhez elég nagy dobozt kell tervezni, sajnos. 2) És nem is túl hatékonyak teljesítményben: nagyon nehéz és költséges belőlük hangos rendszert építeni. 3) Az ilyen rendszerben nincsenek nagy rezonanciák, az egész nagyon jól kontrollálható etekintetben. A mély hangerőben általában alulmarad a a bassreflexekhez képest: viszonylag hamar kezd csillapodni a mélyfrekvencia átvitel, de azt nagyon lankásan teszi, mindössze 6dB/oktáv mértékben. Tehát ezek jellemzően megjelenítik a nagyon mély tartományokat is, csak legfeljebb halkabban mint a bassreflexek. 4) Majd látni fogjuk a másik példában miért van ez, de a zárt ládák legfőbb előnye az, hogy a tranzienseket nem kenik el: nagyon gyorsak. 5) A zárt kialakítás miatt viszont hajlamosabbak harmonikus torzításra. Bassreflex hangfalak: nagyrészt, kb 95%-ban ezekkel a ládákkal találkozunk. A lényegük az, hogy a láda járulékos rezgését felhasználják a basszus reprodukciójához, ezért sokkal hatékonyabb (értsd hangosabb) hangfalakat lehet így építeni. Ilyen módon egészen kicsi térfogattal rendelkezőknek kis erősítővel is hihetetlen sok basszusa lehet. A konstrukció abból áll, hogy a mélnyomó ládán belüli rezgését hallhatóvá teszik a külvilág (hallgató) számára egy nyíláson keresztül. Tervezéskor tehát úgy alakítják a nyílás méretét, hosszakat, távolságokat, hogy az részévé tudjon válni a hangképnek. Egy ilyen rezonancia-transzformációt úgy képzeljük el, mint mikor belefújunk egy üdítős üvegbe, és az "fütyül". A fütty hangmagassága az üveg dimenzióitól függ. A hangfal esetében ezt a hangot jó mélyre hangolják, de az elv ugyanaz, a membrán az összenyomott levegőt préseli ki a nyíláson. Technikailag ez egy Q rezonancia, amit pl. filterek világából is ismerünk. Egy akusztikai EQ ha úgy tetszik. Az ilyen akusztikai rendszer tervezése eléggé komoly szakértelmet és kísérletezést kíván, eredményül pedig szignifikáns basszus energiát képes megjeleníteni. Ha gyenge a tervezés, a Q rezonancia nagy lesz, vagy széles, ekkor van az az sokak által jól ismert jelenség, mikor minden basszust kb. ugyanolyan hangmagasságúnak hallunk. Tipikusan nagy PA rendszereken tapasztalunk ilyet (kb meg se lehet különböztetni a basszust a lábdobtól), vagy az olcsóbb hangfalakon, amikbe nem raknak elegendő teljesítményű erősítőt, viszont agyig fokozzák ezt a rezonanciát. De bármilyen legyen is a láda hangolása, a bassreflex technikának van egy jelentős hátulütője: az előbb tárgyalt rezonancia frekvencia alatt a frekvenciák nagyon gyorsan, 12dB/oktávval, vagy annál is nagyobb meredekséggel csillapodnak, így nagyon hamar megszűnnek. Tehát a rezonancia frekvencia környékét fogjuk hallani leginkább, azt viszont nagyon. A zárt ládák tehát általánosságban sokkal naturálisabbak etekintetben (és persze sokkal halkabbak is ugyanabban a méretben). A másik, hogy a bassreflex "trükközés", a nyílások méretével való játék az energia tárolását és késleltést jelenti, ezért a mély tartományok felé haladva egyre jobban elkeni a tranzienseket, egyre érthetetlenebb lesz a hang. Ha valaki tehát azon csodálkozott, hogy hogy lehetséges az, hogy két hangfal, amely elvileg ugyanolyan mélyátviteli görbével rendelkezik mégis eltérő basszusok érthetőségében, most megtudta a választ. Mindez a jelenség jól nyomon követhető olyan frekvenciaátviteli diagramokon, melyek a harmadik síkon az időt is megjelenítik (Ezek a vízesés-grafikonok. Ugye emlékszünk még arra, amit mondtam a specifikáció teljességéről?). Ezeket a jelenségeket persze profi tervezéssel, válogatott alkatrészekkel csökkenteni lehet, ez magyarázza azt, hogy a jobb bassreflex hangfalak miért olyan drágák. De legyen akármilyen drága egy ilyen hangfal, a zárt és a bassreflex hangja basszusokon eléggé más. Az ATL lenne egy harmadik kategória, jellemzően a PMC hangfalakban használják (még a disznó nagy BB5-ben is!). A dobozon belüli akusztikai viszonyokat csillapítja és a bassreflexekhez hasonlóan kiegészíti a hangképet. Mivel egy ilyen ATL jó hosszú akusztikai cső "begyömöszölését" igényli a hangfal dobozán belül, ez nem tud olcsó lenni sehogy. Mielőtt azonban mindenki úgy érzi, elveszett, hogy most melyik megoldás mellett voksoljon emlékeztetem, hogy a legtöbb esetben úgyis rossz akusztikai körülmények fognak rendelkezésre állni (párhuzamos falak, kis szoba, a falak hossza ugyanakkora vagy egész számú többszörösei egymásnak, rossz elhelyezési lehetőség stb), épp ezért úgy gondolom, előlép egy másik szempont, mégpedig az, hogy mennyire tetszik a hangja. A végső érvem pedig emellett az, hogy nincs tökéletes hangfal. Ezért is esküsznek a zenészek annyi félére! SPECIFIKÁCIÓ IS ÉS NEM IS A specifikáció elmond mindent amit tudnunk kell adott berendezésről, de csak akkor, ha minden specifikáció rendelkezésre áll. A gyakorlat azonban az, hogy a gyártó által megadott specifikációk (főleg az olcsóbb hangfalaknál) nem teljesek, gyakran félrevezetők, vagy hamisak, amit pont a célcsoport nem tud értelmezni. Pl. oda van írva, hogy a hangfal 40Hz-20kHz-ig visz át. Aki ebből azt gondolja, hogy ez jó, az jobb ha tudja, hogy épp a marketing osztály áldásos működésének áldozata lett. A frekvenciaátvitelnél ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen pontossággal tartja az adott hangerő értéket a hangfal az adott frekvencián egy referencia frekvencián mérthez képest. Pl. egy hangfal lemehet 40Hz-ig, de ha azt már csak műszerrel tudjuk mérni, de nem halljuk, azzal nem leszünk kisegítve. A drága hangfalakhoz persze adnak gyári mért grafikont. Az OLCSÓ hangfalaknál ha nem specifikálják, akkor az 1kHz-es frekvencián mért értékhez képest 10dB-s eltérésen belüli átvitelre szokták azt mondani, hogy azt még reprodukálja. Minthogy kb. 3dB hangerőkülönbséget meghallunk, a profi cuccok esetében ezt általában +/-2dB ill. +/-3dB pontossággal szokták megadni, és jellemzően azt jelenti, hogy a mély és magas letörés között tökegyenes a "görbéjük". Csakhogy az olcsóbb hangfalak frekvenciagörbe közepén is változik akár 10dB-ket is (két irányba az akár 20 dB is lehet ugye), ezért így próbálják behatárolni, hogy hol van a mély és magas letörésük, ami viszont azzal jár, hogy beleveszik azt a tartományt is, ahol már a basszus jelentősen csillapodik, míg a szigorúan specifikált profi hangfal esetében még csak épp elkezd halkulni, így papíron lehetnek egy kategória is. Azt se felejtsük, hogy diagram nélkül nem látjuk a változás jellegét. Pl. egy bassreflex hangfal mélyei a letörés után kétszer meredekebben halnak el mint a zárt ládák mélyei, ami elég jelentős különbség. Olyannyira, hogy lehet, hogy utóbbin a szubokat is fogjuk hallani még, miközben a bassreflexen már nem. Értjük már mi a gond? Aztán gyakran ha van grafikus átviteli diagram, néha azt is használhatatlan, mert csalnak rajta. Ha pl. 1 milliméternyi egység 20dB-nyi változást jelent, akkor minden hangfal tök lineáris a két határfrekvencia között. Azt hiszitek szórakozok, mikor ezt a 20 dB-t előhúztam a zsebemből, de sajnos nem. A további baj persze az ezzel, hogy a hangfalunk pontos frekvenciaátvitelét ismernünk kellene mégis. Hogy miért? Pl. azért, hogy ne EQ-zzunk azalatt a freki alatt, amit a hangfal nem visz át. Ha pl. 80Hz az alja, de mi 50Hz-nél emelünk, emelkedni fog a 80Hz is (mert ugye ez egy fokozatos görbe), de fogalmunk nem lesz arról, hogy végülis mit csináltunk 50Hz-nél. Talán még mindig emlékeztek arra, amit az elején mondtam, vagyis hogy mennyire fontos, hogy teszten a hangfal hangja. Ezt teljesen reális alternatívának gondolom a paraméterek böngészése helyett. TESZT IDŐ Itt az ideje tehát hallgatózni! Ideális esetben vannak kedvenc felvételeink, úgynevezett referenciák, amikben halálbiztosak vagyunk, az etalon a helyes arányról, mély, magas, sztereó, stb. Itt megemlíteném egy mondat erejéig, hogy ne olyan felvételt válasszunk, ami nekünk tetszik. Sok ember pl. imádja a torzítást. Én is szeretem pl. nézni a hóesést egy szép tájon mert esztétikus, de ha újságot szeretnék olvasni, inkább választok egy száraz, kivilágított, ízléstelenül berendezett nappalit gusztustalanul kényelmes fotellel. Azt akarom mondani, hogy szerezzünk olyan felvételt, ami elsősorban jó, nem kell hogy szép is legyen. (Pl. Michael Jackson felvételeivel vagyok így, mondjuk Earthsong). Ezeket vigyük magunkkal, és próbáljuk összehallgatni más hangfalakkal A/B tesztben. Most már elárulhatom mi a hacacáré ezzel a referenciafelvétellel: bármilyen frekvenciaátvitelű hangfalat a fül rövid idő alatt megszokik. Ezért keveréskor egy másik sávra behívjuk a referenciánkat miheztartás végett, hogy ne tévedjünk el. Olyan ez, mint egy vonalzó, vagy vízmérték, amit tudunk követni. De akkor meg most megkérdezitek tőlem, hogy ha úgyis van referencia felvétel, és megszokjuk bárminek a hangját, akkor mit jövök az akusztikai környezettel. Utalnék az első bekezdésemre: azért, mert ha a szobánk akusztikája nagyot téveszt, akkor valójában a "szobánk frekvencia hibáit fogjuk EQ-zni", és nem a zenét! Ergó egy másik helyen nem fogjunk tudni kiváltani az általunk elképzelt arányokat és hatást. Vissza a hangfalakhoz, és nézzük a pszichológiai oldalát! Lesz egy jó esetben korrekt A/B teszt környezetünk, meghallgatunk valami referencia zenét, és megítéljük, melyik hangfal az "igazibb". Most pedig intézzünk újabb kérdéseket! "NEM JÓ A MONITOROD, MERT JOBBAN SZÓL RAJTUK A ZENÉM MINT A VALÓSÁGBAN!" Orbitális baromság, amit az emberek hallanak egymástól, de mint saját véleményüket adnak tovább (főleg a Genelec nevével kapcsolatban hallotam ezt). Az imént tárgyaltam azt, hogy egy hangfal mennyire elképzelhetetlenül pontatlan, erre valaki azzal jön, hogy jobban szól rajta a hanganyag mint ténylegesen. Legalább egy percig el kellene gondolkodni ilyen információk befogadása előtt. Fogadjuk el, hogy van egy hangfal, ami szerintünk jól szól, dehát azért kerül ötször annyiba, az a dolga. De ez azt is jelenti, hogy a mégjobb felvételnek mégjobban kell rajta szólnia. Mindemellett hallhatónak kell lennie a hibáknak is, amennyiben nem csak az összképet, hanem a részleteket is megfüleljük. Ha egy hangfalon rossz és jó felvétel között nem hallunk különbséget, akkor viszont egyértelmű, hogy a hangfal torzít, csak nekünk az pont tetszik. Pech! Ezért ilyenkor jó tudni, hogy akkor a mi szubjektivitásunk az egyenlet hibatényezője. Ha nem arról van szó, hogy torzít (és egy Genelecet nem szoktuk ebbe a kategóriába tenni), akkor tulajdonképp egy nekünk tetsző hangfalról akarjuk magunkat lebeszélni. Ne tegyük! Hacsak nem vagyunk tudatában annak, hogy rossz az ízlésünk, és ezt ilyen módon nem merjük felvállalni. Egyébként is...ha pl. a Genelec böszmemód jobban szólaltatná meg a zenénket mint amilyen, akkor már rég kijött volna pluginben (mondjuk Genelecizer néven), és most már békésen Dynaudiózhatnánk, senki nem szólhatna meg bennünket. (Ez persze hülyeség, de erősen próbálok alternatív szórakozás után nézni a cikkírási tevékenység közben). Ezzel a szekcióval pedig arra akartam kilyukadni, hogy ha már bármilyen hangfal tökéletlen, legyen olyan, hogy legalább csak egy kicsit jó legyen hallgatni. Egy száraz, béna Yamaha NS10-en nem elég, hogy halljuk, hogy mennyire nem tudunk semmit, még csak nem is szól szépen. Hogy mégis miért használnak mindemellett ennyire kellemetlen hangú hangfalat? Nos, ugyanazért, amiért pl. futóedzéseken ólmot kötünk a bokánkra, hegynek felfele futunk, stb. Ha egy NS10-en elviselhető a zenénk és még érteni is, akkor az máshol is működhet. Azt viszont ne várjuk, hogy jól fogunk szórakozni. (Megjegyzés: Bob Clearmountain -akit okaként neveznek az NS10 elterjedésének- azt kérte anno, hogy hozzanak neki egy nagyon rossz hangú, hordozható hangfalat, amit magával tud vinni. Ez volt az NS10, de mivel ez nem szólt elég rosszul, még egy papírlapot is tett a magassugárzó elé, ennek hatását próbálták implementálni a végül elterjedt NS10m-ben. Ennek a hangfalnak a története egyébként ebben a cikkben olvasható.) Itt egy nyúlfarknyi kitérőt hadd tegyek: észrevettem, hogy időnként sokkal igényesebbek vagyunk mint az általunk nagyra tartott példaképeink. A legnagyobb szintigurukról kiderült hogy még azt se tudják, valójában milyen hangszert használtak úgy általában sem, ugyanígy el tudom képzelni, hogy a külföldi hangmérnökök nem vekengenek annyit hangfalon, mit jónéhány amatőr, pedig mindig más környezetben, változatos hangfalakon kell dolgozniuk. De rendes srácok vagyunk, elfogadjuk azt, ha valaki nagyon sokat gondolkozik azon, hogy most akkor a Prodipe vagy a Mackie szól jobban, majd ebből nagyobb ívű érvelések, viták is keletkeznek. (A legviccesebb az, mikor a szakmai rész megszűnik, és a két tábor cheerleaderként drukkol az egyes gyártóknak). Elképzelhető stratégiának tartom egyébként azt is, hogy azt mondja a hangmérnök, hogy az épp használatban levő hangfalhoz igazítja a hangképet, nem egy ideálisnak gondolt hangfalhoz, abban reménykedve, hogy azok az emberek, akik az ő zenéjét kedvelik a hasonló ízlésük miatt hasonló hangolású-jellegű visszajátszó berendezést használnak majd, ezzel kihasználva az extra lehetőséget. Először kicsit okkultizmusnak tűnt, de meggyőztem magam, hogy mégsem az. Egy komolyzene rajongó valószínűleg nem fog laptopról zenét hallgatni a nappaliban, és nem lövünk nagyon mellé, ha pl. valami amerikai RNB-t csinálunk, feltételezzük, hogy a fogadó oldalon lesz valami komolyabb subwoofer (Silk egyik afroamerikai ügyfelének az autójában - stílszerűen a műfajhoz igazodva KIZÁRÓLAG mélynyomó volt. No comment.). Tehát, vehetünk hangfalat úgy, hogy pontos hangot akarunk, vehetünk olyat, ami nem fárasztó (pl. kevés magasa van), vehetünk olyat, ami bennünket inspirál: ezek mind valid okok, és ha ezt elfogadjuk, akkor adott esetben arra is ügyelnünk kell, hogy végül milyen zenét fogunk csinálni. Nekem pl. nagyon tetszik a Quested 2108 hangja, ami minden, csak nem lineáris. Senkinek nem ajánlanám, aki komolyzenét akar keverni. Komolyzenére ATC-t, PMC-t és PSI-t szoktak használni. Egyet jegyezzünk meg: minél inkább olyan hangfalat választunk, ami a lineáris specifikációtól eltér, annál inkább az történik, hogy az adott hangfalra keverünk. Hogy mi az igazság, azt pontos mérések teljesen jól megmutatják, jobban hihetünk annak, mint a fülünknek. Mindez persze csak akkor, ha minden adat a rendelkezésünkre áll. …SOKKAL JOBBAN KIJÖTT A KÜLÖNBSÉG! Hangfalak összehasonlításakor szokott érv lenni, hogy X hangfalon sokkal jobban kijön a különbség mint Y-on és Z-n, amiből az a következtetés, hogy X hangfal sokkal leleplezőbb, tehát X-en gyorsabban lehet döntést hozni. Ez teljesen helytelen konklúzió. Ha Y és Z hangfal a lineáris, és X tele van durva rezonanciával (olcsóbb hangfalak ugye), akkor evidens, hogy X-en lesz különbség, és gyorsan "korrigálunk" EQ-val. Valójában az történik, hogy az X hibáját EQ-zzuk ki. Tipikusan az NS-10-re szokták mondani, minek a frekvencia diagramja eképp fest: Ezt a hangfalat sokimndenre lehet és érdemes használni, kivéve etalonnak. Vicc nélkül mondom. Értsük meg, hogy a jó hangfal nem a különbséget hozza ki, hanem a LÉTEZŐ különbséget kell megmutassa. A torz hangfal a nonlinearitása miatt nem feltétlen csak elfed, hanem mint egy rezonáns EQ ki is emelhet, vagy eltűntethet, ezért ott is mutathat különbséget ahol valójában NINCS. Tehát a hangfalunk mutassa meg azt is ha van különbség, és azt is, ha nincs! Ha nagyon nem lineáris hangfalat választunk -és az NS-10 pl. ilyen- akkor valójában az történik, hogy a hangfal hibáit EQ-zzuk a mixben, A kérdés az, hogy ez mennyire jó stratégia. Az igaz, hogy a 80-as években az elterjedt hangfalak a háztartásokban hasonlítottak az NS-10-re, de napjainkban ez pont nem igaz. Egyrészt szélesebb sávon dolgoznak (több mély, több magas, bassreflexek, az NS10 meg zárt!), másrészt semmi közepük, ahol viszont az NS-10 anomáliáit próbáljuk ki EQ-zni hosszasan. Gondolom értitek, mi itt a gondom. MOST AKKOR MINDEGY, HOGY MIT VESZEK? Érdekesmód ezt a kérdést soha senki nem tette fel nekem, pedig abszolút jónak gondolom, ezért kitaláltam, haza lehet menni, és a környezetet terhelni ezzel. Bár az előbb azt mondtam, hogy a profik nem lacafacáznak hangfalválasztás kérdésében sokat, egy dologban holtbiztos vagyok: kivétel nélkül meg tudnának nevezni egy szintet, ami alatt nem dolgoznak már. Először is, a lazaságot (amit a tudás tesz lehetővé) ne keverjük össze az igénytelenséggel. Szóval ha megkérdeznénk a gyakorló hangmérnököket, úgy gondolom, hogy a minimális szintet olyan termékeknél húznák meg, amik jócskán 100k forint felett vannak. De mondjuk egy Genelec 8040-en vagy egy Dynaudio BM6A szinttől kezdődően már el tudnának kavirnyálni valami segédhangfallal a mix végéig. Utána viszont jön a mastering, és ott nincs cicázás. Mastering szintű stúdióban ott lesz valami olyan cucc, ami fixen nem leárazásból jött, ha értitek mire gondolok. Az pedig teljesen általános gyakorlat, hogy a mastering visszaszól, hogy "oké, ezt most újra kéne keverni mert 6kHz-nél kicsit több, mint kellene, és az abszolút nem az én feladatom". Ami ugyancsak megerősíti azt a hipotézisemet, hogy a monitorhangfal választásba profiknál belefér egy kis lazaság. Most jön az a bizonyos "Ha DJ Zsiráfnak jó volt az a cucc, akkor nekem is jó lesz!". Hát nagyon nem. DJ Zsiráf híres, az ő lemezeit akkor is megveszik, ha nagyon ocsmány dolgokat csinál rajta, mert híres, és híres embertől még olyat nem hallottak, ergó érdekes. Ha pedig DJ Zsiráf valóban nagyon tehetséges, akkor a szokásos logikai menet a mérvadó: egy profi autóvezető egy szarabb autóval is állva fog bennünket hagyni. Végül pedig mi nagyon másak is lehetünk mint a kedvenceink. Ritkább az, mikor egy híres zenekar olyan zenét játszik, mint a példaképei (márcsak azért is, mert ha jól utánoznák, nem lennének elég eredetik, következésképp híresek sem ). Jellemzően mindenki más hangfalat hall jónak, persze vannak rendszeresen befutó favoritok, ami általában sok mindenkinek tetszik. De simán lehet az is, hogy tök egyedi ízlésünk van. A JÓSÁGI TÉNYEZŐ Most láttuk, hogy egy profi össze fog keverni egy lemezt elég jól egy közepes szintű hangfalon is. Akkor minek használjon sokkal drágábbat? Na itt van két nagyon lényeges pont, és ezt egy hasonlattal fogom szemléltetni. Egy jó hangfal olyan, mint egy számítógép monitor, amin grafikázni szeretnénk. Pixelezni egy CRT monitoron nem jó ómen a kínai asztrológia szerint, arra jobb egy LCD. Ha a monitorunk nagy, és jó felbontású, gyorsabban tudunk dolgozni, nem kell mindig ki-nagyítani-vissza-nagyítani a részeket, hanem csak átlátjuk az egészet. Én így tudnám szemléltetni egy nagyon jó hangfal lényegét: felgyorsítja a workflow-t. Részint kisebb valószínűséggel utáljuk meg amit csinálunk, nem süketülünk meg, és végül sokkal több időnk marad kreatívnak lenni, hiszen a motorikus feladatok gyorsabban végrehajthatók és kevesebb kísérletezéssel, nagyobb biztonsággal hozzuk meg a döntéseinket. A kreatívkodásra szánt idő rendkívül fontos egy produkció szempontjából, úgy is mondhatnám, az adja a lényegi különbséget. NE FÁRASSZ! Sokat hallom, hogy egy hangfal hangja fáraszt, az ellene az érv. Ez létező probléma. Manapság a monitor gyártók is rákaptak a smiley-formájú frekvencia átvitelre, tehát hogy nyomják a magasat. A sok magas, főleg ha olyan minőségű fárasztó. A dinamikus hangfal is fárasztó. ...ha hangosan hallgatják! Hogy hogy célszerű monitorozni….ahogy azt már sejtitek, egy újabb cikk MOSTMÁR AKKOR TÉNYLEG VÁLASSZUNK! Először is, akinek nem volt még stúdiómonitora, ha csak 100k forint körül szán is rá, nagyon boldog lesz vele. Szinte biztos. De azért nem árt, ha van valami objektív képünk arról, hogy hogyan is teljesít az adott hangfal. Berakjuk hát a referencia anyagunkat, melyről az alábbiak elmondhatók: teljes frekvencia spektrumot lefed dinamikus (vannak benne halk, hangos részek, nincs kipréselve limiterrel) mindneképp monó kompatibilis! És akkor megpróbáljuk levonni a következtetést úgy, hogy bizonyos szempontokat figyelünk. Ne csak azt nézzük, hogy nekünk tetszik-e amit hallunk, mert az ízlés kérdése, és akkor nem világos, hogy most akkor zenefogyasztók vagy zenekészítők vagyunk. Mik lennének ezek: Keressünk a hangképben olyan hangot, amit ismerünk. Egy beszéd vagy énekhangról elég nagy magabiztosságról el tudjuk dönteni, hogy az úgy szól-e, mint a valóságban. Ugyanez nem mondható el mondjuk egy szintetikus hangról (mihez képest szól úgy, ahogy?). Hallgassuk meg a tranzienseket: ezek a hangok kezdeti pár milliszekundumos részei, amiket a stúdiómonitoroknak nagyon precízen kell reprezentálniuk. Egy lábdob, egy basszusgitárnak (tehát a ritmusszekciónak) élet-halál kérdése az, hogy lehessen pontosan hallani mikor ütötték / pengették meg. Nem kezdődhet úgy, mint egy szőnyeghang! Tehát legyen meg és annyi ideig tartson, mint a felvételen, ne legyen elmosódva. Figyeljük meg a dinamikai viszonyokat! A halkabb és a hangosabb hangok távolsága legyen olyan nagy, amennyi csak lehet. Ha a mix amit hallgatunk jó (nincs széttaposva limiterrel) és egy lábcin pont ugyanolyan hangos mint az ének, akkor jellemzően nem túl jó a dinamika reprezentálása. Valószínűleg nem bírja az erősítő. Megfigyelhetjük pl. a zengetők lecsengését is. Hova "megy el" és hogy tűnik el. Hallunk fázishibát a frekvenciamenetben? Jellemzően a crossover frekvenciák környékén tud rendes kalamajka lenni, általában éneken nagyon hamar kiszúrható. A basszus csak sok, vagy érthető is? (Emlékezzünk mint mondtam a bassreflex hangfalakról!) Mennyire fárasztó hallgatni a hangfalat? Általában a sok magassal rendelkező berendezések problémája ez. (Hangfal teszt közben ne hallgassuk hosszasan hangosan a tesztalanyokat). Milyen a magasak minősége? Egy torz magasakat produkáló rendszeren minden magasfrekit tartalmazó hangszer ugyanúgy szól, nincs jelentős különbség mondjuk az ének felső frekvenciái és egy lábcin magasa között, ami értelemszerűen tévesztés. A közepek: ez a legfontosabb szinte mind közül: mennyire részletes, érthető, zavaró? Ha sok a magas, kérdőjelezzük meg, hogy esetlen nem-e amiatt érezzük tisztábbnak és részletesebbnek! Halkítsuk le a felvételt extrém módon, hogy alig lehessen hallani. Érteni így is a mixet? Aztán hangosítsuk fel: bírja az erősítő? (Pl. megmaradtak a tranziensek?) Mennyire változott meg a hangkép? ...És ezek után figyelembe vehetjük azt is, hogy amit hallunk, az nekünk tetszik-e. Lehallgatáskor tudjunk mindenképp kapcsolni a hangfalak között, hangerőérzetre húzzuk egyformára azokat, és persze legyenek akusztikailag korrektül lerakva. Erről majd később. Hogy melyik kritériumot milyen súllyal vesszük számításba választásunkkor, az természetesen annak függvénye, hogy a zenekészítésnek jellemzően melyik fázisa fontos számunkra. FELTÉTELEZZÜK… …hogy a hangfalat megfelelő körülmények között próbáltad (jobb esetben abban a környezetben, ahol használni fogod). Vagyis olyan helyen, ahol jól beállították, jó a környezet, jók a körülmények. Erről te magad is egzakt véleményt fogsz tudni alkotni, mert a következő cikkemben elmondom, hogy célszerű a hangfalakat beállítani, és hogy az akusztikai korrekció jellemzően milyen beavatkozásokat feltételez. Így a végére érve megállapíthatjuk, hogy monitor hangfalat érdemes venni, hogy érdemes rá költeni is, de ha limitált a büdzsénk, akkor természetesen nem érdemes sokat "csavargatni" magunkat azon, hogy melyik hangfalról mit mondanak, vagy mit ír a specifikáció: tökéletlenségéből adódóan vegyük meg azt, amit jobbnak hallunk, én legalábbis mindenkit bíztatok arra, hogy higgyen magának (és persze kétkedjen is ha szükséges ). Ha nincs erre lehetőségünk, akkor vegyük azt, ami kevésbé hibásodik meg, vagy több garancia van rá, biztosított az alkatrészellátása, stb. A marketinges is ember, haggyuk őket élni, de bánjunk kesztyűs kézzel a specifikációival az olcsóbb modelleknél, mert azt nem mérnök készíti. Egyelőre talán ennyi. Holnap a cikk az akusztikáról. Jó zenélést!
  3. A/D

    A megszokások ellen

    Pár napja érdekes interjúba botlottam. Pontosabban volt az interjúnak egy számomra nagyon tanulságos mondata, amit mindjárt le is írok. Előljáróban annyit, hogy Silkkel nemtudommennyi ideje főleg azzal voltunk elfoglalva, hogy reverse-engineereltünk. Tehát megpróbáltunk visszafejteni bizonyos hangzásokat, stb. Ha ezt teszi az ember (és gondolom ezzel nem vagyunk egyedül), akkor nagyon hamar azon találja magát, hogy bizonyos feladatokra az optimálisnak gondolt hangszert vagy stúdióberendezést veszi elő zsigerből. Ha basszus, akkor Minimoog, ha kompresszor akkor Neve vagy UA, ha gitár akkor tele vagy strato, ésatöbbi (most sarkítva, de értjük mit akarok...). Ezzel nincs is akkora baj, hiszen a popzene nagyon nagy részt épít hagyományokra és klisékre, ha ugyanis ezt nem tenné súlyozottan, akkor műfjaszerűtlenségig is fajulhatna, érthetetlen lenne a hallgatók nagy részének számára, és akkor nem volna popzene. Meg eleve, több évtized legjobban bevált hangszerei joggal tekinthetők receptnek a sikerhez. Én se nagyon gondolkodtam másban, vagyis bizonyos megszokásokhoz, sztenderdekhez ragaszkodtam, amiket persze a zenei környezethez ill. saját elképzeléshez igazítottam, de ezt már eleve rutinszerűen, nem is gondoltam bele, hogy miért. Vincent Clarke, az ismert szintigyűjtővel volt a Sonicscoopon egy interjú. És az ominózus mondat ami az érdeklődésem tárgya lett: Tehát azt mondja, hogy szándékosan kerüli a bevált recepteket hangszerválasztáskor. Ő pontosan tudja, melyik szinti miben erős, milyen funkciót szolgál ki a legjobban, és ezt próbálja szándékosan kerülni, miként ez pont ugyanolyan volna, mintha presetet (=gyári hangszíneket) próbálna használni Egyszerű, mégis figyelemreméltó koncepció, az ember bele se gondol munka közben. Részemről ez így, ebben a formában azonban pont ugyanolyan hibás megközelítés, mint az ellentettje, az igazság valahol a kettő között lehet. Mondjuk pont úgy, mint ahogy a véletlent és a tudatosat összekeverjük egy alkotói folymat során: egyik sem jobb a másiknál, a helyes arányt kell keresni. De gondolatébresztőnek jó volt, és ki is fogom próbálni, akár más szinten is. Ha valaki jutott valamire, írja le!
  4. tbrown

    Hogy digitalizáljak lemezről?

    Üdv, Kérdésem lenne: Vinyl-ről digitalizálni szeretnék. Most így hirtelen csak egy kis DJ keverőm van, amiben RIAA korrektor található, így rajta keresztül küldöm a hangkártyába a jelet. Van egy sanda gyanúm, hogy ez sokat ront, "elvesz" az eredeti hangból. Kérdésem lényege, hogy érdemes-e külön RIAA korrektort vásárolnom, vagy nem igazán van nagy különbség a korrektorok hangja között? Nagyrészt könnyűzenét / elektronikus zenét digiznék. (Állítólag a "Borbély" féle kapcsolás alapján épített korrektorok jól szólnak, most potom pénzért tudnék egy ilyet venni. Szerintetek tegyem vagy ne tegyem?)
  5. Nagyon büszkék vagyunk a ZBH video team legfrissebb munkájára. Szerintünk ennyire tanulságos, jól lőtt videót keveset látni a neten. A zenész gyerkőcök ügyesek, a szólás pusztító még youtube-on keresztül is, és Silk sem lett normálisabb. A Hubay Jenő Zeneiskolából jelentkeznek, és megmutatják pár akusztikus hangszer lehetséges mikrofonozását a helyi technikával, ami itt egy Prism Sound Orpheus hangkártya, Maselec MMA-4XR-es mikrofon előerősítő, AEA R84-es a ribbon mikrofon, Brauner VMX a csöves nagymembrános mikrofon, és DPA 4011 TL a kismembrános kondenzátor mikrofon. Szerencsére egyre több levelet kapunk, hogy lenne kérdésetek a szerkesztőkhöz, ami nekünk nagy segítség, és a jövőben lehetővé teszi, hogy nagyobb rendszerességgel jelentkezzünk (most 2 hónap telt el az előző rész és eközött, pedig úgy fest, ez a legtöbbre értékelt sorozatunk, és igény lenne sűrűbb megjelenésre). Szóval ne adjátok fel ezt a jó szokást, írjatok nekünk, és mi megyünk! Ha elég sokáig nézitek, azt is megtudjátok, miért ez az epizód címe Akkor fotel, pattogatott kukorica, kóla / sör, és play... [media=]http://youtu.be/6HCeyKWjX5o
  6. A/D

    LOGIC JÁNOS: A Mindenek Késése, Avagy a Latency.

    Logic János vagyok, amatőr budapesti lakos, és feljegyzéseket készítek általában délelőtt. Míg mások dolgoznak. Ha valakinek meg kell élnie valamiből, akkor nem lesz ideje megfelelően elmélyedni a zenei szoftverének rejtelmeiben, tehát dolgoznia kell. Kovács Zoltán olvasónk levele valóságos lavinát indított el, mikor azt írta, hogy, idézem: "...mán' szíjjelb.sz az ideg, a Pro Tools a MIDI hangszer hangját mindig előrébb veszi fel mint ahol a Note On-ok vannak! Segítsen mán' valakit!" Rögtön beugrott az, hogy kb 10 felvételből amivel találkozom 9-ből az audio sávok el vannak csúszva. Láthatólag nem zavart senkit addig, míg nem szembesítették ezzel. HOGYAN LEHETSÉGES EZ? A problémát alaposabban megvizsgálva hamar levonhatjuk a következtetést, hogy a mai zeneszerkesztő programok alapszinten túli kezelése nem halandóknak való feladat. Megpróbáltam leírni az egészet töviről hegyire, de a tizedik oldal után sem voltam még sehol, és az A4-es jegyzeteim is 6 oldalt tesznek ki apróbetűvel, címszavakkal. (Most kezdem újra, hogy leegyszerűsítsem). Az tehát, hogy valaki ezen szempontokat mind szemelőtt tartsa munka közben elég embertpróbáló feladat lehet, úgyhogy a hatékonyság jegyében annyira egyszerűsítem az “ábrát” amennyire csak lehetséges. A haladás kedvéért sok alap dolgot meg sem magyarázok (ez a Logic kezelésével kapcsolatos), és még így is szép anyag lesz, nagy szükség lesz az olvasó kitartására. Ha kérdés van, azt úgyis felteszitek, és a közösséggel együtt megválaszoljuk. FONTOS EZ? Ha a felvételek nem elég pontosak, akkor inkább a demók esetleges, rögtönzött, kidolgozatlanságát idézhetik, amin sem hangszínszabáylzó, sem kompresszor nem segít. A következő fejezetekben megpróbálom érinteni a latencyvel kapcsolatos legtöbb problémát, és adok rájuk valami megoldást is. Révilágítok a mixelésnél, felvételnél, sőt, bounce-olásnál felmerülő nehézségekre, megmutatom, hogy hogy esik ezektől szét a mix, hol kavarja be az automatikát. Érinteni fogom a MIDI hangszereket is és a hangkártyák gaztetteit is leleplezem. A Logic szoftvert fogom alapul venni, de örülnék, ha más szoftverek ismerői kiegészítenék a leírtakat, amiket hozzá fogok csatolni az értekezésemhez. Mivel a cikk megírásához szintén véges idő áll rendelkezésemre (értsd, tolvajtempóban írom és így is tekintélyes időt kellett ráfordítanom), helyenként hibák fordulhatnak elő, amiket nagyon szívesen kijavítok. Mindettől függetlenül a cikket egyaránt ajánlom maszületett bárányoknak és az iparban dolgozó profiknak is. Aki már most elriadt a terjedelemtől, de nem szeretné, ha a napja hiába telt volna, annak a következő tanácsokat adnám, ha el akarja kerülni azt, hogy a felvételei rossz helyre kerüljenek vagy rossz helyen játszódjanak le: Ne használjon semmiféle késést okozó plug-int (ennek kiderítésének módszerét lentebb tárgyalom). De ez még nem lesz elég ) Kapcsolja ki a software monitoring funkciót (monitorozzon direktbe vagy mixeren keresztül) Ne használjon külső MIDI hangszert, külső szoftver hangszert, effekt processzort, digitális kibejáratot. Ha a buffer értéket átállítja, mindig indítsa újra a Logicot. Mindig Ha ezek nem tarthatók, akkor sajnos most a biztonsági öveket kérem becsatolni! (Ha valaki úgy gondolja, hogy nagy spíler, rögtön ugorjon a cikk végére, és próbálkozzon meg a teszttel, amit nyilvánvaló haszna mellett a szórakoztatás céljával állítottam össze) MINDEN KÉSIK. Az itteni lehetőségek nem teszik lehetővé, hogy mindent alapszinten taglaljak, viszont a fogalmakban meg kell állapodjunk, máskülönben nem lesz érthető amit írni fogok. Ami most jön, az muszáj sajnos. Kezdjünk is neki! A latency az az idő, ami ahhoz szükséges, hogy a hang eljusson a forrástól a céljáig. Ez alapján többféle latencyt definiálhatunk, például a közvetítő közeg alapján: Akusztikus késés, ami a hanghullámok terjedésének sebességéből adódik: ez 340 méter másodpercenként a levegőben.Gyorsszámoláshoz vehetjük azt, hogy 1 métert 3 milliszekundum alatt tesz meg a hang, és a kb. 10ms (3 méternyi távolság) eltéréssel megszólaló forrást a jobb képességű emberek már két külön hangnak képesek regisztrálni. Analóg késés, az elektromos jel terjedsének sebességéből adódó késés. Az analóg jel kb. kétharmad fénysebességgel terjed a vezetékben, ami durván 200,000 km / s. Ez olyan tartomány, amit gyakorlatilag elhanyagolható latency szempontból, azonnalinak vehetjük. Digitális késés: mivel a digitális jel egyfajta absztrakciója az eredeti akusztikus ill. analóg jelnek, ezért ellenére annak, hogy ez is vezetéken terjed, lényegesen lassabban teszi mindezt. Okai a digitális-analóg, az analóg-digitális átalakítók késése, illetve a bufferek, melyeket a különféle szinkronizációk érdekében kell bevezetni. Tudniillik egy számítógép, vagy egy processzor teljesítménye véges, és a rendelkezésére álló idő bizonyos részében tud csak zenei feladatokat ellátni (megj: sem a Windows, sem az OS-X nem realtime operációs rendszerek). Amíg mással foglalkozik (pl. kirajzolja az egér ikonját egy új helyre), egy átmeneti tárolóban, ebben a bizonyos bufferben gyűjti feldolgozásra váró, eredeti jelet reprezentáló adatokat, majd azokat egy szuszra processzálja, hogy megint mással tudjon foglalkozni. De szinkronba kell hozni a más-más adatátvitelből adódó eltéréseket is, pl. a PCIe vezérlő és az USB közti különbségből adódóakat, stb. Jegyezzük meg: a digitális rendszer átviteli jellemzőiből és működéséből adódóan ilyen átmeneti tárólókat, másnével buffereket kell alkalmazni, melyek méretükkel arányosan KÉSLELTETIK a jelet a valós időhöz képest. Ez elég nagy kalamajkát is tud okozni. Jegyezzük meg: zéró latency nem létezik, mégha a gyártók ezt is reklámozzák. Nem marketing csapda, csak egyszerűsítve szeretnék megértetni az egyszeri felhasználókkal, hogy a hangkártya képes direct monitoringre (később tárgyalom), ezzel olyan kis késést produkálva, amit nem érzékelünk már annak. BÁBELI ZŰRZAVAR Az, hogy kit milyen mértékben zavar adott késés személyenként változik. Egy templomi orgonista hozzá van szokva nagy késéshez (távol ül a sípoktól), ami viszont sok lenne pl. egy elektromos gitáron játszó zenésznek, aki még feszesnek érzi a játékát 1-3 méterre az erősítőjétől (3-9ms). Egy énekes viszont a saját belső rezgéseinek köszönhetően gyakorlatilag azonnal (<1ms) hallja a saját hangját, ahhoz van szokva, így őt az ennél sokkal nagyobb késések már zavarhatják az előadásában akkor is, ha az jóval 10 ms-en belül van. A cikket mindenki saját szájíze szerint értelmezheti, úgy határozza meg a határértékeket, ahogy neki tetszik. Itt az elveket próbálom tisztázni. Egy nagyobb színpadon két egymástól 15 méterre levő zenész már rendesen szívni fog: 45 ms elteltével hallja az egyik a másikat, amire az újabb 45 ms múlva tud csak reagálni, ami egy csepp tempóbeli változás lekövetését is lehetetlenné teszi, miközben a közönség őket egy időben hallja egymástól szétcsúszva. Szóval a monitorozás nem csak azért van, hogy halljuk magunkat, hanem hogy időben halljuk a másikat! Ennyit érdemes legalább tudni az előadáshoz kapcsolódó késésekről, de mi van akkor, ha nem feljátszunk (recording), hanem visszahallgatunk? Láthattuk, hogy a színpadon távol levő egyik zenészt (ha nem kell tempóváltozást lekövetnie) nem fogja különösebben zavarni az, hogy ő sok idő múlva reagál pl. a dobos diktálta ritmusra. A közönség viszont érzékelheti a két hagszer késését egymáshoz képest, amiről ő mit sem tud. Egy zenei szoftver ha lejátszik, akkor viszont mi mindnyájan “közönség vagyunk”, és a sávok ill. események közötti csúszások eltérései bizony zavarni fognak bennünket. Az egyik hang 5ms-t csúszik későbbre, a másik 7-tel korábban lesz felvéve, ami kapásból 12 ms relatív különbség, késés. Ezek a számok a gyakorlatban hamarabb összejönnek, mint gondolnánk. Lehet, hogy elsőre nem fog leesni, hogy a hangok megszólalásának pontossága miatt halljuk rossznak a mixet, melyek ellen mégrosszabb reakcióval pl. kompresszorokkal tüntetjük el az erről árulkodó indítótranzienseket, ezáltál egy végtelen spirálban fogjuk anyagunkat a totális amatőr végeredmény felé zülleszteni. Ha viszont tudjuk, hogy a feszes lejátszás milyen fontos, és tudatosan jól veszünk fel, mixünk új szintet léphet szívnonalban. Jegyezzük meg: a késés zavaró jellegének megítélése környezet és személyfüggő. De jó irány az, ha tudjuk, mivel kell számolnunk, és tudatosan kezeljük a jelenséget. A DIGITÁLIS KÉSÉS ÖSSZETEVŐI Az eddigi cikkeket amiket láttam a hangkártyák késésével foglalkoztak, ami azt jelenti, hogy a szerzőket kizárólag ez zavarta. Ez viszont csak a jéghegy csúcsa. Ha átlagon felüli eredményt szeretnénk elérni, a profikhoz hasonlóan igyekezzünk kell megérteni a teljes problémát. Ismerkedjünk meg a 3 alapvető digitális késés típussal! 1. Audio I/O latency Audio bemeneti késés (A/D latency): az idő, mely az analóg elektromos jel digitalizásához szükséges. Konverter típusától változik, tipikusan 1 ms körüli érték. Audio kimeneti késés (D/A latency): az idő, mely a digitális tartományból az analóg tartományba jutáshoz szükséges. Konverter típusától változik, tipikusan 1 ms körüli érték. 2. Plug-in latency A zenei szoftveren belüli késés, melyek bizonyos plug-inek használatakor keletkezik. Milyen meglepő: a pluginek sem egyformák. Meg kell ismernünk tehát, hogy melyek ezek a pluginek, hogy tudjuk megmondani, hogy késnek, illetve ha igen, mennyit, mi módon hatnak ki a munkánkra, és hogy lehet korrigálni a hatásukat. (Erről majd később) 3. MIDI latency Erről is meg szoktak feletkezni, pedig a külső hangszerek újra reneszánszukat élik, és az ő késésüket általában csak manuálisan tudjuk korrigálni. Ő is a digitális tartomány része (még akkor is, ha a hangszer történetesen analóg , és együtt, szinkronban kell szóljon a többi felvett audióval! Meglehetősen komplex probléma ez. Két fajtát definiálunk: MIDI bemeneti késés: az idő, mely a billentyű leütésétől vagy kontroller mozgatásakor eltelik a szoftverbe (DAW) érkezéséig. Meglepő módon a különböző MIDI vezérlők elég széles skálán helyezkednek el fürgeség szempontjából. MIDI kemeneti késés: az idő, mely a MIDI üzenet kiküldésétől a hangmodul megszólalásáig telik el. Itt egészen drámai értékeket is sikerült mérnem, volt hangszer, ami 20ms-nál is lassabban reagált a MIDI üzenetekre. Érdemes tehát valamiféle módszer szerint megvizsgálnunk azt, hogy hangszerünk mire is képes. A következő részben szemügyre veszem az egyes tényezőket, de megjegyzem, hogy mivel mindenki más zenét csinál másféle módszerrel, ezért nem mindenkit érintő problémákról lesz szó. Lesznek azonban olyan részek is, amik azokat is érintik, akik kizárólag a szoftveren belül dolgoznak. AUDIO I/O LATENCY Ha számítógép kerül a képbe, ez a tényező mindig fennáll. Láthattuk, hogy konverterek révén a jelet előbb digitálissá alakítjuk, ekkor tudjuk feldolgozni azt a szoftverünkkel (DAW, esetünkben a Logic), majd újból analóg jellé kell alakítanunk. A jel teljes útjának megtételéhez szükséges időt úgy hívjuk, hogy ROUNDTRIP LATENCY, vagyis az az idő, amely alatt az analóg jel eljut a bemenettől a szoftveren át a kimenetig. Megjegyzés: a Logic roundtrip latencyt jelenít meg, de ha a nem használunk analóg bemenetet mert pl. csak belső szoftveres hangszerekkel játszunk, akkor ez az érték kisebb mint az itt jelzett érték. Általában De más szoftverrek, pl. Live lebontva mutatja a ki- és bemeneti késéseket. Az Audio I/O latency két részből áll, egy úgynevezett buffer értékből, melyet a gazda szoftverben (Logic) állíthatunk be, és egy nem buffer-értékből, mely a konverterek késéséből, a meghajtó szoftver működésének sebességéből és egyéb átmeneti tárolókból áll, amire a felhasználónak nincs se rálátása, sem beleszólása. Az előbbi tehát változtatható, az utóbbi egy statikus, konstans érték. A kettő összege a roundtrip latency. Az Apple összefoglalója a témában itt található. K: Miért fontos ez a szám? V: Nagyon egyszerű oka van ennek: mikor audio felvételt készítünk, akkor a szoftver ez alapján kompenzálja azt. Tudatában annak, hogy a roundtrip latency érték mondjuk 3.3 ms, a felvett hangot ennyivel korábbra teszi le a playheadhead pozíciójához képest! Ezt el ne felejtsük, ez lesz az alaphelyzet. Sajnos hamarosan látni fogjuk, hogy ez ennél sokszor komplikáltabb tud lenni. K: Honnan tudja a szoftver, hogy mennyi a hangkártya roundtrip latencyje? V: Nagyon egyszerű: a meghajtó (driver) közli azt a programmal. Sajnos olykor hibásan: találkoztam nem egy olyan hangkártyával, amelyik egész egyszerűen hibásan jelentette ezt az értéket. Szerencsére a roundtrip latency mérésére van pár működő módszer, úgyhogy ezt magunk elvégezve a Logicban lehetőségünk van kompenzációként megadni. TANULJUNK MEG SZÁMOLNI! K: Adott buffer mekkora késést okoz a jelben? V: A buffer méretét mintákban szokás megadni. Pl. egy 64 mintából álló buffer 44.1kHz-es mintavételezési frekvencia mellett 64 / 44.1 = 1.45 ms, egy 128-as buffer pedig 128 / 44.1 = 3ms időre elegendő mintát tud tárolni, ez fog késésként megjelenni. A roundtrip latency esetében ez a buffer kétszer is jelentkezik. Pl. egy 256-os buffer 256 / 44.1kHz x 2 = 11.6 ms-mal késlelteti a kimenő audió jelet a bementhez képest, ami többek számára alkalmatlanná teszi arra, hogy valós időben monitorozza így a hangkártya bemenetét a szoftveren keresztül (monitorozásra más módszerek is vannak, erről majd később). Ehhez természetesen hozzá kell még vegyünk a nem-buffer késéseket is, ami viszont hardverfüggő, és független a buffer méretétől. Ha pl. 64-es buffert választunk, és emellett a rendszer 4.9 ms latencyt mutat, akkor az annyit tesz, hogy van 64 / 44.1 x 2 = 2.9 ms bufferből adódó késésünk, és 4.9 - 2.9 ms = 2 ms nem bufferből adódó késésünk. Utóbbi a konverterek sebességéből, a meghajtó szoftverből és egyéb bufferekből jön össze. (A 2ms érték az Apogee Symphony IO a saját kártyájával együtt, egy RME FireFace 800 esetében ez az érték 4.7ms-nek adódott). Mégegyszer mindez akkor, ha a szoftverünk helyes értéket jelenít meg! Az Apogee Symphony IO interfész a saját PCIe kártyájával, majd USB2 kapcsolaton keresztül: VONJUK LE KÖVETKEZTETÉSEINKET! Nagyobb bufferméret nagyobb késést okoz és kisebb terhelést jelent a processzornak (nem kell annyira kapkodni a feldolgozással), kisebb bufferméret pedig kisebb késést okoz, és nagyobb terhelést jelent a processzornak (a számítógépet állandóan megszakítja a sok apró beérkező bufferben levő adatcsomag). Az, hogy a gépünket mennyire terheli az adott bufferérték elsősorban a hangkártyától függ, és nem pedig a számítógépünk sebességétéől. Egy USB 1.1-es vagy 2.2-es hangkártya sokkal jobban fogja a processzort, mint egy firewire-ös eszköz. Természetesen a PCIe hangkártyák (ill. most már Thunderbolt!) a nyerők, azokon belül is azok, amik direkt nagysebességű kommunikációra lettek tervezve (ilyen pl. az Apogee Symphony rendszere) Ezek szerint a buffer méretét úgy kell megváltoztatnunk, hogy a gépünk le tudja játszani recsegés, megállás nélkül a sessiönt, de az élő játékot ne zavarja a késés. Minél inkább mestere valaki a hangszerének, annál jobban fogja zavarni ez a fajta késés. Én úgy vettem észre, hogy 128-as buffer felett már olyan latecny értékek adódnak, ami egyértelműen kockáztatja az elődásunk feszességét. Többen azt fogják mondani, hogy ők ennél nagyobb bufferrel is elvannak. Én azt gondolom, hogy nem hasonlították össze a játékuk eredményét a kisebb bufferrel lett változattal, vagy úgy játszanak, hogy “nem ez a szűk keresztmetszet” (sorry, de a profik és az amatőrök játéka között ez egy lényegi különbség). Én a szubjektív részt nem akarom firtatni, mindössze annyit mondok, ha valaki igényes szeretne lenni, és nem szeretne kutatásokba bonyolódni, a legjobban teszi, ha egész egyszerűen nem forszírozza a 15ms feletti latency értékeket. És ez 2013-ban sajnos nem is olyan könnyen teljesíthető kritérium. Sajnos másik oka is van a dolognak: a valaki veszi a fáradtságot, könnyen rájöhet pl. arra, hogy a szoftver hangszerek élőben kötelezően kvantálják a hangokat. A kedves olvasó már bizonyára kitalálta, hogy a kvantálás alapja nem más, mint maga a buffer hossza. Tehát: két egyszerre leütött hang közül az egyik jó nagy késéssel szólal meg a másikhoz képest, ha pont egy újabb bufferciklus kezdődik (ehhez elég akár egyetlen milliszekundummal lemaradnia, és MIDIről lévén szó két note on között ennyi különbség bőven lesz is!), illetve tökegyszerre fog megszólalni két nem egy időben leütött hang, ha ugyanazon bufferciklus alatt érkezik be a számítógépbe. (Mégegyszer: ez a szoftverhangszerekre vonatkozik). Verdikt: felvételkor minél nagyobb a buffer, annál “darabosabban” lesznek kvantálva a bejövő hangok ÉS(!) a kontrollerek is! Lejátszáskor más a helyzet: a szoftverhangszerek az eredeti felvételnek megfelelően az események sample pontosan kerülnek visszajátszásra. Update: SonnyCoca fórumozónktól tudjuk, hogy ez nem mindig van így. Kultúráltan megírt szoftver hangszerek arányosan tudják kezelni az időbéjeggel ellátott MIDI eseményeket, így azokat buffernyi késéssel, de helyükön fogják kezelni. Ezek tehát felvételkor is pontosak. Jegyezzük meg: élő bemenet esetén sem a hardver hangszerek, sem a szoftver hangszerek nem sample pontosak. (Előbbi a MIDI jitter miatt). A szoftver hangszerek lejátszáskor lesznek azzá, a hardverek pedig lehetnek minta pontosak, amennyiben a billentyűzetüket használjuk közvetlenül a megszólaltatásukra (és az audió kimenetüket vesszük fel). VIGYÁZAT! A Logic megbízhatóság szempontjából sajnos nem a csúcsok csúcsa, és nem pont ezzel a szóhasználattal jutott eszembe, mielőtt leírtam volna. Egy jól működő hangkártya latency értékét is néha rosszul regisztrálja. Továbbá szinte minden esetben rosszul fogja megállapítani a roundtrip latency értéket, és összevissza fog kompenzálni, ha buffer méretének változtatása után nem indítjuk újra a szoftvert! Lehet, hogy a munka hevében nem tűnik fel, hogy össze-vissza vesz fel audiót, és épp ez benne a legveszélyesebb. Ezért a bajt megelőzendő találjunk ki egy fix buffer értéket, állítsuk be azt, lépjünk ki, majd újra indítsuk el a Logicot, különben az életünk pokollá változhat. AUDIO I/O LATENCY MÉRÉSE Tudjuk, hogy felvételkor a rendszerünk a roundtrip latency ismeretében korrigálni fogja a felvett audió jelet. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy ezt az értéket helyesen kapja meg. Ennek ellenőrzésére ismertetek egy egyszerű módszert Logicban: A hangkártyánk egyik bejáratát összekötjük egy kijárattal. Nyitunk egy audio csatornát, amire berakjuk az I/O plugint, amin beállítjuk az előbb összekötött kibejáratokat. Ekkor nyomunk egy “ping” gombot, mire a szoftver megméri, hogy az általa kiadott tesztjel mennyi idő alatt érkezik a vissza bemenetére. Ha ez az érték nem nulla, akkor azt jelzi, hogy a Logicnak rossz ideája van arról, hogy mennyi valójában a roundtrip latency érték, és az I/O Plugin ezt a késést kompenzálja a sávon lejátszáskor (erről részletesebben a plug-in-ek okozta késésekről fogok még beszélni). Ezen a képen az I/O plug-in itt 59 minta eltérést talált a korrekt roundtrip latency értékhez képest. Valami gubanc van! Ha ez bekövetkezik amiatt, mert a hangkártya rossz értéket jelent (és nem azért van, mert nem indítottuk bufferváltás után a Logicot!), akkor kézzel kompenzáljuk a Recording Delay elnevezésű paramétert. Ha tehát az I/O plugin ping funkciója mondjuk 58 sample késést mutat, akkor a Recording Delay paraméterre -58-at írunk be az audio résznél a preferencesben. Ez tehát azt biztosítja, hogy a felvételeinket 58 mintával előbb teszi le, a rendszer más paramétereit nem módosítja, az I/O plugin továbbra sem nullát fog jelezni. Mit tudtunk meg tehát? Azt, hogy a latency értékünk ms-ban mennyi. Az, hogy ez hány minta, azt ez a módszer nem árulja el, minthogy a Logic tizedes pontossággal jelenti csak ezt, ami kb 5 mintán belüli tévedés. Oké, ez szőrszáhasogatásnak tűnik, de nem ez az egyetlen jelenség, ami kételyt ébreszt bennünk, hogy a Logic audio részét mennyire tervezték pontosra. Nekem inkább alulspecifikáltnak tűnik, én pedig őszinte híve vagyok a ráhagyásoknak. Tévedni itt vagyok én, az ember, a számítógép meg azért van, hogy legyen pontos! (Haladó, kényszeres elmebetegeknek: ha ennél pontosabb mérést szeretnél -aminek természetesen semmi értelme-, akkor csinálj egy audio regiont egy egységnyi tüske (=1 minta széles) impulzussal, küldje da sávot ki a kimenetre ami vissza van kötve a bemenetre. Egy újabb sávot jelölj ki felvételre aminek a csatorna bemenete az előbb említett visszacsatolt fizikai bemenet, a csatorna kimenete pedig legyen ugyanaz a fizikai kimenet, mint amin az impulzust küldted ki az előbb. Ezen a sávon vegyél fel egy keveset, és kapsz egy sor impulzust. Az impulzusok közti távolság sample-ben a rendszer sample pontos roundtrip latency értéke lesz). Ha a rendszerünk roundtrip latency értéke korrekt, akkor elértük azt, hogy pluginek használata nélkül a bejövő jelet már jó helyre fogja felvenni a rendszer! Vagy mégsem? Visszacsatolás alapú latency mérés Logicban, 256-os bufferrel: DIGITÁLIS AUDIO I/O LATENCY Mint megtudtuk az előbb, a hangkártya drivere a Logic tudtára adja az analóg kibejáratok latency értékét, és ennyivel korábbra igazítja a felvett jelet. De mi a helyzet azokkal a hangkártyákkal, amiknek van digitális kibejárata? Ha hangkártyánk ADAT csatlakozóira felcsatolunk egy újabb konvertert, egy dologban biztos lehetünk: a Logicnak (vagy bármilyen más DAW-nak) lövése sem lesz a roundtrip latency értékek alakulásáról. Ő továbbra is az analóg csatlakozók késését veszi alapul, azt kompenzálja. Tehát ha mondjuk van egy Focusrite Saffire Pro 40-ünk, amire rákötünk ADAT csatlakozón egy külső konvertert, akkor biztosnak vehetjük, hogy a külső konverterről bekötött jel nem ott fog landolni, ahol az eredetileg a valóságban történt. Megoldás: a fent említett módszerhez hasonlóval egy hurokkal megállapítjuk a digitális rendszer roundtrip latency értékét, és ezzel az értékkel korrigáljuk a digitális kibejáratokat. Hogy ezt hogy tegyük? A Logic Environmentjébe létrehozzuk az adott digitális bejárat input elemét, és berakunk egy sample delay plugint, amit a késés értékére paraméterezünk. Most végre atompontos szinkron lesz az analóg és a digitális csatlakozók között! AUDIO JEL MONITOROZÁSA Mostmár tök jól tudunk felvenni audiót a helyére, de szeretnénk hallani azt, amit felveszünk és azt is, ami az alap. A kettőt együtt, és szinkronban. Erre alapvetően három módszerünk van: 1) Az egyik, mikor valami fizikai, hardver keverőpulton keverjük össze a bemenet (mondjuk egy mikrofon) hangját a hangkártya kimenetével. Ekkor a keverő egy speicális routing révén a rákötött mikrofont a hangkártya bemenetére küldi. A hang, amit hallunk és amit veszünk szinkronban lesznek egymással, gond egy szál se. 2) Monitorozhatunk a hangkártya beépített keverőjével is. A zenélésre kitalált hangkártyáknak van egy úgynevezett direct monitoring funkciója, mely a bejövő jele(ket) saját maga keveri össze a szoftverből szóló alappal. Azokat nem továbbítja a gép felé, így megússza a további késést, hanem rögtön maga elvégzi a keverést, és a kimenetére teszi. A késés ilyenkor olyan pici, gyakorlatilag elhanyagolható. Ez a megoldás ugyanazt eredményezi, mint az előbbi, külsős keverőpultos változat. Olyan, mintha a keverőpultot beépítették volna a hangkártyánkba. 3) De mi van akkor, ha szeretnénk a szoftverünk plug-in effektjeit használni valós időben? Nos, ebben az esetben az úgynevezett software monitoring, vagyis a szoftveres monitorozás az, amit keresünk. Ekkor nem úszhatjuk meg azt, hogy a hangkártya direct monitoringját kihagyva a jel végül bejusson a szoftverbe, és itt megindul az óriás lavina a késésekkel. Itt már észnél kell lenni rendesen! SZOFTVERES MONITOROZÁS A szoftveres monitorozás magával hozza a fent említett latency problémakört kiegészülve a MIDI és a Plug-in latencyvel. Szépen belemártjuk a nagylábujjunkat a sűrűjébe. A Logicban van egy software monitoring funkció, mely segítségével a Logic lejátsza a bejövő jelet amennyiben a sávot felvételre jelöljük ki, vagy input monitoringre tesszük. Ekkor az előbb elhanyagolható késések itt már komoly értékekre duzzadnak, “hála” a driver és a buffer késéseknek . Tudjuk jól, ha a buffert nagyra választjuk, akkor a késésünk oly mértékűre nő, hogy képtelenek leszünk pontosan, feszesen játszani. Válasszuk kicsire (max 128 minta), és oldjuk meg, hogy a gépünk le tudja játszani a sessiont. Erre jobb tippem nincs. Bounce-oljunk, freezeljünk, mute-oljunk. Ha audiót monitorozunk, két késéssel kell számolnunk. Az egyik az előb tárgyalt audio I/O latencyből , a másik pedig esetlegesen a plug-in latencyből tevődik össze. Ez utóbbi kompenzációját PDC-nek fogom hívni. Lesznek plug-inek amik nem okoznak késést, és nem befolyásolják az eddigiket, viszont lesznek olyanok, melyek igen. Ilyenek a pitch korrektorok, lineár fázisú szűrők, speciális limiterek és olyan kompresszorok, melyek “lookahead” paraméterrel dolgoznak. Logic esetében ezek a plug-inek okoznak késést: Nagyobb mintavételezési frekvencia kisebb késést okoz és növeli a prcoesszorterhelést. [*]Space Designer (alapból nem, csak ha a "latency compenstation" gombot bekapcsoljuk! ááá! ) [*]Enverb [*]Pitch Correction [*]Pitch Shifter II [*]Vocal Transformer [*]Adaptive Limiter [*]Limiter [*]Multipressor [*]Noise Gate (!) [*]Silver Gate [*]Ducker [*]Linear Phase EQ [*]Match EQ [*]Denoiser A nem Logic pluginek közül ilyen kb majdnem minden Universal Audio UAD kártya plug-in, vagy bármely DSP támogatású plug-in. Nagyon sok késést okoz minden lookahead paraméterű plugin, pitch correctorok (pl. Autotune), speckó lineár-fázisú szűrőket alkalmazó eljárások, vagy komplikáltabb IR plug-inek, vagy olyanok, mint pl. a Lexicon natív zengetője. K: -HONNAN TUDJUK AZT, HOGY MELY PLUGINEK KÉSNEK? V: -A Logicban nincs lehetőségünk ezt megtudni úgy, ahogy pl. a Pro Tools ki tudja írni egyes csatornáinak teljes késését. Ha nem akarunk méricskélni, van egy praktikus módszer azért. A Logic csomag része a MAINSTAGE nevű applikáció, mely viszont meg tudja mondani a csatornák késését. Egyszerűen behívjuk az adott plug-int, megcsavarjuk valamely paraméterét, és ki fogja írni, mennyit késik. Az ábrán látható Manley Massive Passive UAD-2 plug-in például egy elég rendes 24.5ms-et. Ugyanakkor látatjuk, hogy a legtöbb gyári Logic plugin semmennyit se. Íme, hogy néz ez ki a gyakorlatban: MIT JELENT TEHÁT A PLUG-INEK OKOZTA KÉSÉS A GYAKORLATBAN? Na most tessék figyelni: ha a képen látható 1-es sáv audiót játszik le, az 24.5ms-et késik a többihez képest, ami nagyon durva. Ezeket a sávokat szinkronba kell tehát hozni. Hogy lehetséges ez? PLUG-IN DELAY KOMPENZÁCIÓ (PDC) A fenti példában tehát szétcsúsznak a sávok. A Logic, és bármely modern DAW ezt úgy tudja orvosolni, hogy rendelkezik egy úgynevezett Plug-In Delay Compensation paraméterrel, ami esetünkben egy globális beállítás (Preferences). Itt három opciónk van: A) OFF (kikapcsolva, tehát nincs szinkron, szétcsúszik), Audio and Software Instrument Tracks (mely a szinkronról gondoskodik audió és szoftver hangszer típusú csatornákon) illetve C) ALL, mely B-hez még hozzáveszi a többi csatorna típust is, KIVÉVE A BEMENETI CSATORNÁKAT (az Environment “input” típusú csatornáit). Ezek tehát: audio, software instrument, bus, aux és output csatorna típusok. Itt található a szóbanforgó paraméter: Elemezzük hát az utóbbi kettőt! PDC AUDIO AND SOFTWARE INSTRUMENT SÁVOKON A csatornákon jelentkező plug-in késést lejátszáskor úgy kompenzálja a rendszer, hogy a többi csatornához képest előbb játsza le a rajta átfolyó audiót (negatív késleltetés). Az előző példából kiindulva a Logic az 1-es sávra felvett audio jelet egész egyszerűen 24.5 ms-mal korábban játsza le, mint a többi sávot, így szinkronban a ráccsal és a többi sávval is. Tiszta sor. Most azonban ha a jelet elküldjük AUX sávra, ott berakunk egy 11ms késést okozó plug-int, akkor a szinkron elvész. Az audió sávunk ugyan 24.5 ms-mal korábban lesz lejátszva, viszont az AUX sávon levő plug-in 11ms-os késésel fog csak hangot kiadni, tehát elvész a szinkron. Ez a probléma tehát így nem megoldható. Ide valami más kell. Egy másik PDC mód! ALL MODE PDC A fenti problémát orvosolja ez, mely azt csinálja, hogy az 1-es sávot 24.5ms-mal korábban játsza le, ezt a jelet pedig továbbküldi az aux sávra, ahol az 11ms-ot késik. Ezt kompenzálandó a send pontja után mesterségesen késlelteti az audio csatorna jelét, így mindkét sáv szinkronban marad. Érthető ez így? Mégegyszer. Az 1-es sáv audió file-ját 24.5ms-mal korábban játszuk le, elküldjük AUX-ra, ahol majd lesz vele valami, de még mielőtt elérné az outputot, a Logic késleltetet rajta mesterségesen 11ms-ot. Ez idő alattpárhuzamonsan az AUX a plugin miatt is elszenved 11ms-ot, így mindkettő egyszerre érkezik a kimenetre. Képzeljük el, hogy az ALL mód minden szinkronhibát kijavít. Minden audio útvonalat úgy szinkronoz, hogy bármilyen elágazás mentén adjuk össze a késéseket, a kimeneten mindig ugyanannyi teljes késést kapunk. Jegyezzük meg nagyon: az audio és szoftver insrument csatornákon jelentkező késést a Logic úgy oldja meg, hogy a forrásukat KORÁBBAN játsza le, a többi csatornán (Bus, Aux, Output) jelentkező késést pedig úgy kompenzálja, hogy a többi csatorna jelét KÉSLELTETI. Most úgy tűnik, minden rendben van, de ne örüljünk: csinál egy másik galibát. Most a playheaddel nem lesz szinkronban az egész session úgy ahogy van: ezzel a bizonyos 11ms-mal késni fog a hang a rácshoz képest. Amint majd látni fogjuk, ez óriási probléma lesz ez. PDC KÜLSŐ MIDI HANGSZEREK MONITOROZÁSAKOR Ha a Logic MIDI-t és audiót játszik le egyidejűleg, a szinkronitás problémája magától értetődő. A MIDI ugyanis alapból a playheaddel (ekként a ráccsal is) szinkronban van, az audió ehhez képest meg mindig lemaradva valamennyivel. Két eset lehetséges: 1) MIDI hangszer hangját a hangkártya beépített keverőjén, vagy a külső keverőn keresztül monitorozzuk. Ekkor a Logic alapból nem kompenzálja az audio és a plug-in latencyt a MIDI-re vonatkozóan. Tehát késni fog az audió a MIDI-hez képest a hangkártya output audio latency-je és a plug-in latency kombinált értékével. További hátrány, hogy a Logic-ban futó plug-ineket nem tudjuk használn a külső hangszer hangján 2) A MIDI hangszer hangját bevisszük a Logic szoftveres keverőjébe, és ott software monitoring révén szinkronba hozzuk az audióval. Előnye, hogy a Logic plugineket alkalmazhatjuk a hangszer hangjára, hátránya, hogy a MIDI hangszer késni fog most már a roundtrip latency értékével (ami ugye az input latencyt is beveszi a játéba), a saját MIDI latency értékével, továbbá opcionálisan a PDC-vel, ha úgy döntünk, hogy maradjon szinkronban a többi sávval is. Bármelyik stratégiát is választjuk, mindkettő esetben lesz dolgunk bőven. Az 1-es esetben a szinkron abból áll, hogy A) kompenzáljuk a hangszer MIDI késését (vagyis hogy a szoftverből jövő MIDI üzenet indulása a hangszer audió kimenetén mennyi idővel később okoz változást) Kompenzáljuk az audió kimeneti késésést a MIDI-re nézve (az audió jel szenvedi ezt el a valós időhöz, vagyis a playheadhez képest) C) kompenzáljuk az esetleges késést a plugineknek. Erről részletesebben hamarosan. A 2-es esetben a szinkron abból áll “mindössze”, hogy a Logicba belépő audió jelét a hangszernek összeszinkronozzuk a lejátszott audióval, mivel a kettő nem ugyanazt a késést szenvedi el. De jó is lenne, ha a MIDI hangszerek felvétele ill. monitorozása azonos probléma lenne a sima audio jel felvételével, monitorozásával és lejátszásával, de sajnos nem az. Mindkettőre külön stratégia kell, de hogy a dolgot megértsük, kezdjük az audió monitoring problémájával! AUDIÓ FELVÉTEL SZOFTVERES MONITOROZÁSSAL Tegyük tehát fel, hogy a szoftveres monitorozást választottuk amiatt, hogy a hangot (legyen az pl. az énekesünk hangja) plug-in effektekkel használjuk. Mivel kell számoljunk? Először is, már beszéltünk arról, hogy a monitoring esetén nagyon nem mindegy az előadás szempontjából, hogy a zenész milyen késéssel hallja magát. A "megfelelő", vagy a "jó" ide kevés, mert alapvetően befolyásolni fogja az előadás minőségét az, hogy mennyire “feszes” a játékérzete. Én személy szerint egy 10ms-nál nagyobb roundtrip latencyt mutató rendszerrel nem érzem magam jól. De ez csak a kezdet, mert amit most írok, az több háztartásban ki fogja verni a biztosítékot: SOFTWARE MONITORING ESETÉN A LOGIC NEM TUDJA KIKOMPENZÁLNI A KÉSÉST OKOZÓ PLUG-IN LATENCY-T. Eredmény: a felvett audió rossz helyre fog kerülni, nem oda, ahova fel lett játszva! Elevenítsük fel: mi okozza a késést? A buszokon, auxokon és outputokon elhelyezkedő késést okozó plug-inek. Ezek mind audió késést okoznak (igen, a beépített metronómét is), és természetesen a playhead is sietni fog ahhoz képest amit hallunk. A lényeg, hogy szoftver monitoring esetén a Logic a playhead aktuális helyére fogja “letenni” az audiót, ami ugye időben korábban jár a játékunkhoz képest, ami viszont a késő metronómmal van szinkronban, és a Logic ezt utólag se kompenzálja. Bentmaradt egy Adaptive Limiter vagy egy Pitch Corrector valahol a sessionben miközben a PLC mode “ALL”-ra van állítva? A felvett audiónk minimum 40 ms-mal el fog csúszni ahhoz képest, ahogy mi azt játszottuk a valóságban. Megoldások erre a problémára: 1) Felvétel idejére kikapcsoljuk a software monitoringot. Ezt a gombot ki lehet rakni a transport barra, és gyorsan lehet kapcsolni. A probléma ezzel az viszont, hogy nem fogjuk hallani a játékunkat a monitorban, hacsak nem direct monitoringet alkalmazunk (külső keverő vagy a hangkártya beépített keverője révén), de abban az esetben sem fogjuk hallani a monitorban a Logic effektjeit. Viszont a felvet audió a helyén lesz, és talán egyetértünk, hogy ez a legfontosabb. 2) Kiszedjük a késést okozó plugineket. Megint: mi okoz plug-in késést? Az Aux, Bus és Output csatornákon levő késő plug-inek, amennyiben a Latency Compensation ALL-ra van állítva (és arra lesz, különben a sávok csúsznak szét). De itt áljunk meg: Jegyezzük meg jól: a késést okozó pluginek bypass-olása önmagában nem szűnteti meg a kését Latency Compensation All Mode-ban, csak ha konkrétan eltávolítjuk őket! 3) Low Latency MÓD A Logic bevezetett egy úgynevezett Low Latency módot (LLM), ami segít mindkét előző problémán. Sajnos a gépkönyv is elég szűkszavúan magyarázza el, úgyhogy én most ezt tovább göngyölítem. Annyi bizonyosan fontos, hogy LLM bekapcsolt állapotában a teljes pluginek okozta késés legfeljebb annyi lesz, amilyen küszöbszintet beállítunk, és ez lehet a maximális eltérés a felvett audio felvett és tényleges helye között. Ha nullára állítjuk, akkor minden körülmény között halálpontosan ott lesz a felvett hang, ahova azt játszottuk. A Low Latency Mode a Preferencesben beállítható funkció, két paraméterrel: a transport barra is kirakható on-off kapcsolóval, és egy küszöbértékkel. Bekapcsolt állapotában a küszöbértéket meghaladó késéssel bíró plug-ineket bypassolja, vagy kikerüli azokat. Ezek tehát a bus, aux és output és minden input enabled audio csatorna. Működésének eredményeképp persze megváltozik a hangkép (bypassol), de legalább a szinkron megmarad arra a felvétel idejére, ahol a monitorozás és az késés kompenzációja fontos. Apropó. A LLM bypass-e úgy látszik, hogy narancssárgák lesznek azok a pluginek, amiket hatástalanít késésük miatt. Ekként: -Megszűnteti a felvételi sávon keletkező késést a pluginek bypassolásával -Emiatt megszűnteti a késés kompenzálását is -Kikapcsolja a késéssel bíró sávokra vonatkozó sendeket is a felvételi sávon Utóbbi okozhat problémát (szétcsúszik a mix), amire bevezették azt, hogy az adott send gombra jobb kattintással kiválaszthatjuk a “Low Latency Safe” módot, ekkor nem fogja bántani (szét is csúszik, de mondjuk ez egy zengető esetében nem akkora probléma). Még két dolog: 1) Plug-In Compenstation All mode-ban az output csatornán nem fogja kiszedni a késést, hanem trükkösen azt teszi, hogy megtartja az összes plug-int, és a felvételre kijelölt csatorna hangját az utolsó késést okozó plug-in után köti be! (erre írtam, hogy nem csak bypassol. hanem megváltoztathat jelutat is) 2) Plug-In Compensation Mode= Off vagy Audio+Software instrument állásában csak akkor bypassolja a felvételi csatornán levő késő plugineket, ha a késésük meghaladja az output csatornán levő plug-in késést, illetve az ouptut csatornán levő késést csak akkor szűnteti meg, ha a felvételi csatornán késést okozó pluginek vannak. Szép! Láthatjuk tehát, hogy a LLM egész elfogadhatóan megoldja a monitorozás késésének problémáját és azt is, hogy a felvett audió a helyén legyen. Ez igaz is, de csak addig, míg nincs külső MIDI-s hangszerünk a mixben. Uhh. Ha ugyanis külső MIDI hangszert software monitoring révén hallgatunk, akkor a LLM módban az MIDI hangszer visszatérő audio csatornája nem lesz szinkronban a többi sávval (amennyiben történik effektív késés kompenzáció, vagyis vannak késést okozó pluginek), mivel az LLM nemcsak a felvételi sáv, hanem a monitorozásra kapcsolt sávok késését is megszűnteti, ahol a MIDI hangszerünk audió jele visszatérne. Itt van egy kivétel: ha External Instrument Plug-innel vezéreljük a hangszert. Az External Instrument Plug-in, azonban két okból sem tökéletes megoldás (ahogy a többi sem): 1) a sáv hangereje és panorámája állat módon a MIDI hangerő és panoráma üzeneteket használja, aminek az a következménye, hogy egy több partos MIDI hangszeren nem tudunk sávonként MIDI hangerőt és panorámát állítani, illetve egyik kihat a másikra. 2) Egy ilyen plugin sávja MIDI eseményeket tartalmaz, tehát ha fel szeretnénk venni az audiót bármilyen módon, az ezzel a módszerrel nem kivitelezhető További módszerek: -A felvétel idejére kikapcsoljuk a MIDI sávokat. A hátránya nyilvánvaló, kényelmetlen, főleg ha sok sáv van. -A MIDI sávokon a track delay parameter box-ban be lehet kapcsolni az “Auto Compensated Delay Offset” funkciót, ami rendet tesz, de csak addig, míg ki nem kapcsoljuk a LLM-ot, mert akkor megint minden kiesik a szinkronból. -Ha audio csatornán monitorozzuk, akkor felvesszük a hangszer hangját audióba, ami tényleg pofonegyszerű. Én ezt tenném, ha késést okozó pluginekkel dolgozunk. BOUNCE Az előző megoldások között kvázi bounce-oltunk, mikor felvettük a külső MIDI hangszer hangját, és ha már így kiveséztük a szinkron kérdést, vegyük szépen ide az ezzel kapcsolatos problémákat! Amit szeretnénk, az az, hogy akár Bounce In Place, akár Export Region / Track , akár Output Bounce esetén a felvett audio szinkronban legyen az eredetivel. (Az Export Region / Track egyébként azonos a Bounce In Place funkcióval azzal a különbséggel, hogy utóbbi hozzáadja az audio file-ot az arrange-hez) Itt egyetlen teendő van: bármiféle bounce előtt a Plug-IN Compensation-t ész nélkül“ALL”-ra kell állítani. Mégegyszer hangsúlyozom: a Bounce In Place rosszul fog működni, ha az előző paraméter nem ALL, és vannak késő plugin-ek. HARDVER MIDI HANGSZEREK Ha valaki arra adta a fejét, hogy vasakat használ, most újragondolhatja. Tekintsünk el az új megoldásoktól most, mint pl. a MOTU VOLTA vagy az EXPERT SLEEPERS SILENT WAY, beszéljünk hagyományos MIDI-s hangszerekről. MIDI, SCSI, CV/GATE, legyen az bármi, engem nem tántorít el, úgyhogy akik így vannak ezzel, azokat tökéletesen megértem, és így a Pokolban nem leszek egyedül. Megértettük az előbb az audió jel monitorozásának és felvételének problémáját, és találtunk megoldást is azokra. Miért tér el ettő a MIDI hangszer audió jele? Hát pont a MIDI miatt, mely kompenzálásáról nekünk kell gondoskodni, ahogy azt fentebbb említettem. Most viszont a módszereket tárgyalom. MIDI HANGSZER HANGJÁNAK FELVÉTELE Mielőtt belekezdünk, vegyük úgy, hogy nincsenek most pluginek, egyedül I/O latencyvel kell számolnunk. Itt van az első és lefgontosabb szabály: bármilyen hangforrást a monitorozás HELYÉN kell felvegyük. Tudom, hogy ezt nem lesz egyszerű megérteni, de megpróbálom elmagyarázni. Az elv az, hogy a monitorozás helyén (tehát ahol hallgatjuk a mixet), minden szinkronban fog szólni, ezt szeretnénk legalábbis. Ha ez adott, az csakis úgy lehetséges, hogy az addigi sávok, csatornák stb mind megfelelő módon össze lettek szinkronozva. Ha egy külső MIDI hangszert (a MIDI jelet a Logicból kapja mindenképp) akarunk felvenni egy analóg keverőn, ahol együtt szól a Logic audio részével, akkor problémánk semmi. Viszont ha szoftver monitorozásra adtuk a fejünket, tehát a hangkártyán és a Logicon keresztül halljuk a hangját, akkor bizony nagyon kell figyelnünk most. Ha ugyanis szoftverből monitorozzuk a hangszert, akkor az alapelvet, vagyis hogy a monitorozás helyén vesszük fel a hangszer hangját nem tudjuk teljesíteni csak úgy. Ha most egy MIDI hangszert megpróbálunk audióban rögzíteni a sessionünkkel úgy, hogy még csak plug-int sem használunk, azonnal megtapasztaljuk azt, hogy a felvett hang SIETNI FOG a Logic metronómjához képest! Hogy mennyire, az a hangszerünk reakciójának sebessége és a hangkártyánk latency értékének kombinációjából adódik. K: Hogy lehetséges mindez? V: A Logic a roundtrip latency értékével kompenzálja a MIDI hangszer hangját, mivel ennyi a teljes távolság a monitorozás fizikai helyéhez képest. Másképp szólva, a külső hangszer hangja “túl korán” lép be a láncba a metronómhoz, vagy a rácshoz képest. K: Hogy kezeljük ezt a problémát? Azon kívül hogy nem törődünk vele, mert szuper kicsi latencyvel dolgozik a kártyánk, gyorsak a hangszereink és ennek mértéke nem zavar, van valami, ami nagyon sokat segít kis kellemetlenségért cserébe. A Logic Environmentjében létrehozzuk az audio bemeneti csatornákat, melyeken felvesszük a hangerőt, és kimenetüket egy buszra küldjük. Az audio csatornán ha a buszt jelöljük meg inputnak, akkor a MIDI hangszerünk hangját tökéletesen pontosan fogja felvenni. Egyedüli hátránya az, hogy a bemenet elnevezése nem lesz beszédes, hanem az lesz hogy “Bus 1” vagy “Bus 5” stb. K: Miért működik ez? V: A Logic a buszról jövő jelet NEM fogja kompenzálni a roundtrip latency értékével! A MIDI LATENCY RÉSZLETESEBBEN Korában elmagyaráztam miből áll ez a dolog, hogy itt is bufferek, meg MIDI késés, de most néhány apróságot meg kell magyarázzak. A MIDI folyamatában úgy zajlik, hogy a MIDI vezérlő (vagy szinti) érzékeli, hogy lenyomták a billentyűjét, amire generál egy "Note On" eseményt melyet MIDI-n vagy USB-n eljuttat a számítógépbe, ott a különböző meghajtó programok révén bekerül a zenei szoftverbe (bufferek, stb).. A MIDI átvitele nem hasonlít az audióéra, amit most nem taglalok, de annyit jó tudni, hogy minden egyes "Note On" üzenet továbbítása kb 1 milliszekundumot igényel. Egyszerre csak egy üzenet továbbítható, ami azt jelenti, hogy a MIDI latency értéke NEM KONSTANS, hanem folyamatosan változik. A késések változását JITTERNEK hívjuk. Ha leütünk egy 4 hangból álló akkordot, a 4. hang 4 ms késéssel tud csak megszólalni az elsőhöz képest, stb. Ezért fontos az, hogy a MIDI kontrollerünk ne küldjön fölösleges üzeneteket (pl. aftertouchoz, ha nem használjuk). Én a MIDI hangszerek késésének a kompenzációjával (tehát azzal, hogy egy hangszer egy midi kontroller note on üzenetétől számítva mennyi idő múlva produkál hangot, és ezt a késést kompenzálni) mindenképp foglalkoznék. Nagyon is! KÜLSŐ MIDI HANGSZEREK KÉSÉSÉNEK KOMPENZÁCIÓJA A külső MIDI hangszerekről tudjuk, hogy egyérszt a MIDI latency létezése miatt bizonyos szinten késnek. Ezt lejátszáskor akarjuk kompenzálni azért, hogy a rácsra igazított MIDI hang pont ott szólaljon meg, vagyis a MIDI eseményeket picit korábban szeretnénk lejátszani, pont a rájuk jellemző MIDI latency-vel. Miután elértük azt, hogy a MIDI hangszer hangját a megfelelő helyre vegye fel a Logic, ezt gyerekjáték kikompenzálni. Tényleg csak röviden: -Csinálunk egy teszt midisávot, ahol mondjuk negyedhangonként kiküldünk note-ont minden hangszernek, melyek hangját felvesszük. -Ebből látni lehet majd azt, hogy a MIDI hangszerek hangja mennyit késik egymáshoz képest. Ez egy változó érték lesz, mert a MIDI esetében van jitter is. Tehát átlaggal kell dolgoznunk, 1ms-os pontosság elgendő lesz. -Meg kell keresni a legtöbbet késő hangszert, és ahhoz késleltetni a fürgébbeket a track delay paramter boxban beírva a számot. -Ekkor a hangszerek egymáshoz képest szinkronban lesznek, most kell tehát megadni egy globális MIDI kompenzációt (All MIDI Output paraméter), hogy a közös késéssel korábban küldje ki a MIDI jeleket (Preferences Menü MIDI sync rész). -Ha mindez sikerült, akkor a MIDI hangszereink félelmetes pontossággal fognak igazodni a metronómhoz, egymáshoz, vagy bármihez a dalban. FIGYELEM: egy apró megjegyzés: ne hagyjuk ki a számításból a klasszikus-ordas Logic hibát, nevesen hogy indításkor az első ütem “csonka”. Nálam valahogy ez így nézett ki: Ezeket összekombinálva a kiberjáratok késésével meghatározhatók a sávok késése és a globális MIDI késés kompenzáció, ami nálam így alakult: (Látható, hogy a leglassabb hangszereimet, az EII-t és az SE1x-et nem kompenzáltam, mert azok annyit késtek, hogy emiatt nem akartam a többi hangszert "büntetni". Vállaltam, hogy kézzel odahúzom majd, ahova kell, de azért tudom mennyit késnek). FIGYELEM: haladó Logic felhasználókban esetleg felmerülhetett, hogy miért nem használom a track MIDI delay paraméterbox késleltetését (az auiocompenstation-ről már írtam, most az értékekről beszélek). Az oka az, hogy nem működik. A bug rendkívül körülményesen kerülhető meg, nem javaslom a használatát. A region delay paraméterét meg azért nem javaslom, mert az meg a dal tempójához van kötve, ami újabb problémákat generál, kerüljük ezt is, maradjunk az audio inputok késleltetésénél. Ez van. Jó Logicozást... SZOFTVER HANGSZEREK (Plug-in-ek) A szoftver hangszerek általában önmagukban nem növelik a rendszer késését, megszólalásuk “fürgesége” tehát csupán a rendszerre vonatkozó latency lesz. Ezen tényezők: 1) MIDI bemeneti késése:, amit előbb tárgyaltunk. 2) A zenei szoftver a buffer méretének megfelelően késleltetve produkál valamiféle audio jelet, amit a szokásos nem-buffer tipusú késések követnek. Jegyezzük meg: a szoftver hangszerek lejátszásának késését a MIDI késése, az audio I/O késése, és a járulékos plug-in késések összege határozza meg. AUTOMATIKA Eredeti tervem az volt, hogy kifejtem az automatika problémáját a késés viszonylatában, de ez még az eddigiekhez képest is komplikált, viszont nem akkora tragédia, mint pl. egy rossz helyre felvett hang. Tényleg csak egy mondat erejéig: az automatika problémáját az okozza, hogy az automatizálni kívánt paramétert megelőzi egy késést okozó plug-in. Ekkor az automatika és az audio file szinkronja elvész, az audio pl. korábban játszik le, de az automatizált plug-in az előtte levő késő miatt annyi késéssel avatkozik csak be. Főleg buszra küldéssel lehet megoldani a problémát kombinálva a teljes késés kompenzáció bekapcsolásával. TESZT Ha valaki eljutott idáig, most leellenőrizheti, hogy mit értett meg a cikkből! Mit nevezünk roundtrip latency-nek? (+10 pont) Hogy tudjuk megmondani legegyszerűbben, hogy plug-injeink vagy csatornánk mennyit késik éppen? (+10 pont) A zenei szoftverünk bufferét 256 mintára állítottuk, mivel így tudja stabilan, pattogás és recsegés nélkül lejátszani a sessiont. Mennyivel fogja késleltetni a lejátszott audiót az egyéb, nem bufferi tényezőkön kívül milliszekundumban? (+10 pont) Az egyik buszon egy késést okozó plug-int használunk, miközben a Compensation Mode ALL-ra van állítva, és nincs bekapcsolva a Low Latency Mód. Egy audio sávon felvételt készítünk, és azt tapasztaljuk, hogy az audio siet az eredeti előadáshoz képest. Miért van ez? (+10 pont) Hány milliszekundumos eltéréstől tudjuk megkülönböztetni azt, hogy a két külön hangot hallunk? (+10 pont) Hogy lehetséges az, hogy a Logicból vezérelt külső MIDI-s hangszer hangját felvéve az audió siet a többi sávhoz képest? (+10 pont) Meg szeretnénk szűntetni egy késést okozó plug-in hatását. Mondj két módszert erre Logicban! (+10 pont, fél válaszért +5 pont, rossz válaszért -40 pont) Ha késést okozó plug-ineket használunk, mire kell ügyelni Bounce-kor? (+5 pont) A Low Latency Compensation Mode LLM milyen esetben nem bypass-olja a plugineket "ALL" mode-ban? (+15 pont) Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is a linket! (Kérlek, ne másold ki innét és vidd el másik oldalra!)
  7. Egy igazi "anyaszomorítót" fogok most nektek bemutatni. Mesélni fogok..."Egyszer vol-hol-nem-hol" hogy nem is olyan rég egy neves gyártó megkérdezte tőlem, milyennek kellene lennie egy modern szintetizátornak. Szerintem. Kíváncsi lennék, másnak mi jut erről eszébe. Nekem bizony nem a polifóniafok, nem a szintézisek fajtája stb.: ilyesmit már halálba ragoztak. Ezt feleltem: Annyi év modulárisozás után rendkívül kívánja a testem azt, hogy a zenélést ne a sztenderd kábelek (cv-gate-split-vco-vcf-vca stb) ledugásával kelljen kezdeni szinte minden esetben. Vagy hogy ne keljen a nem moduláris feladatokra más szintit tartani külön emiatt. Hiszem, hogy az élmény és az eredmény nagy része a WORKFLOW. Tehát az, AHOGY eljutok A pontból B-be. A másik ami eszembe jutott a Roland cég retrója, az AIRA. Hogy mindenki kéri az analógot, erre csinálnak digitálisat. (Már kifejtettem, ez oké is, de ha a vevők szeretnének analógot is, akkor csináljanak. Azért ne töröljék az analógot, mert konkurenciát jelent a saját digitálisnak. Szóval lehet digitális is, de csak ha nem ismer félelmet!). A két kérdésre egy butik kanadai gyártó, az Intellijel adott adekvát választ. A képlet ez: vedd a Roland egyik legnépszerűbb analóg szintijét, (SH-101), tartsd meg a legjobb részeket a struktúrájából, nyomd tele új képességekkel és csináld meg félmodulárisra, de azért ne add túl drágán! Mikor tavaly láttam a bejelentést, még nem esett le a húszfillér, hogy ez mitől lesz jó és ennyiért. Most, hogy megérkezett, minden értelmet nyert. A napnál is világosabb hogy lesz ez. Indítsunk onnan, hogy mi ez az SH-101? Aki nem ismeri, ez tényleg egy igen jó kis hangszer. Őszintén sajnálom, hogy még sehol sem volt a cégünk mikor ezt kapni lehetett. A teljes története a Vintage Synth Exploreren olvastható. Röviden összefoglalom: egyoszcillátoros monofón analóg szinti 32 billentyűvel, opcionális gitárnyakkal. 1983-ban került a piacra és most 1400 euróért mennek (uszkve 430.000.- forintért). Ezzel meglép más kétoszcillátoros high end hangszert, köztük a Moog Sub 37-et, a Studio Electronics cuccokat és még hosszasan sorolhatnám. Hogy a fenébe tud ilyen drága lenni egy ennyire limitált képességű vacak? Részint híres a hangzás. De annyira azért (szerintem) nem különleges. Úgy értem nagyon jól szól, de nem annyira markáns mint egy SEM, egy Minimoog, egy Odyssey vagy sorolhatnám. Akkor miért? Termézetesen a workflow miatt. A jól kitalált szabályok, apró extrák ennyire inspirálóak tudnak lenni: kicsi és nagy, fiatal és öreg azonnal tud olyan patcheket készíteni vele, amitől boldogok lesznek. Végülis mi fontosabb annál, hogy milyen zene születik vele? Juteszembe, egy ilyen párnát kaptam két éve a szülinapomra. Szóval az SH-101 a limitációinak köszönhetően rendkívüli mértékben inspiráló. Ismét utalnék rá, hogy a gyártó leírásából még a kollegáimnak és nekem se jött le, hogy ez mennyire ott van a szeren, ezt tapasztalni lehet csak. Egyébként a Rolandnak is a próbát tanácsolnám, mert az új System-1-et 185ezer forintért fogják piacra vezetni ami multi, polifón, effekttel mindent tud és még annál is többet. De ha egy “vacak” SH-101-ért el lehet kérni ennek a dupláját, akkor min gondolkodnak? De beszéljünk az Atlantisról. A specifikációt és a gyártó szövegét elolvashatjátok a honlapon, az induló ára 247ezer bruttó forint. Én most azt írom, amit én megértettem a hangszerből. Így néz ki: Először is, nem készültem arra, hogy ez ennyire jól fog szólni. Sokkal jobban mint az SH-101 (vagy mint a System 100m). A moduláris cuccok, és főleg az Eurorack moduljaira gondolok egyáltalán nem szólnak jól. Jellemzően elég vékony hangú kis vackok, amiket a fix szintik azonnal kaszálnak (pár kivétel van: Addac 701, Macbeth cuccok és az Analogue Solutions oszcillátorai). Na ez nem ilyen. Az Atlantis az SH-101 topológiáját veszi alapul, de csak addig, míg feltétlen szükséges. Itt eleve két oszcillátor van, de ezek háromszög és nem fűrészfog alapúak. Ezek az ún. triangle core oszcik jellemzően FM-et sokkal szebben szintetizálnak. A második oszcillátor nagyon trükkös: önálló hardszinkronja van (jack bemeneten akár), linkelhető az első oszcihoz, és tud pl aránytartással FM-ezni. Mindegyik oszci minden kimenete elérhető, újrapatchelhető. Ugyancsak igaz mindkettőre hogy rendkívül precízen követik a hangmagasságot, nincs hamisság, nincs hangolódás. A második VCO pedig működhet LFO-ként, ilyenkor sample and holdot is tud, kívülről is clokcolható. Az LFO tempószinkront az előbb említett hardsync révén tud megvalósítani. A szűrő…ezen nagyon sokat nyom a latba: az itteni multimód VCF eszméletlen király. Nagyrészt felel a kialakult testes hangért, de ezen túl is bőven megér egy misét. Először is, ahogy mondtam, ez multimód, szemben az SH-101-ével. Tud 2 és 4 pólusú lenni. Most tessék figyelni: az önrezonanciája kristálytiszta szinuszt generál, amit halálpontosan trackel a teljes hangtartományban. Ha pl. egyik oszcillátor sincs felkeverve is lehet játszani a dalt pusztán a szűrővel, tökéletesen tiszta a skálája. További plusz egy LP Boost kapcsoló, ami kompenzálja a szűrőt a magas rezonancia okozta vékonyodás ellen. Csodálatosan működik, és a vége finoman clippel. A szűrő LFO-val és burkolóval azonnal modulálható (amountoknak van egy-egy csúszkája), de az SH-101-gyel ellentétben itt a burkoló modulációhoz van egy negáló kapcsoló. Milyen jó is az a highpass szűrőnek! Végül egy kis matek: hány különböző hangmagasságot tud kiadni ez az Atlantis gyerek egyszerre? 2 VCO + 1 sub (ahogy az eredetin) + a szűrő szinusza. Ez négy! Most pedig az egyik fő erősségről: az Atlantis érkezését megelőzte egy másik Intellijel modul, a Dual ADSR elnevezésű megtapasztalása. Erről annyit kell tudni, hogy jelenleg a kedvenc modulom (akármikor választanám a népszerű Maths helyett), ennél jobb burkolót még nem hallottam és moduláris világban nem vagyok hajlandó mást használni. Most már azt is értem miért kerül annyiba, és nem csodálkozom miért vitték el azonnal (eredetileg kíváncsiságból hoztam egyet). Mielőtt valaki vitába szállna ezzel kétségbe vonva józan ítélőképességem (mondván hogy nehogy már egy ADSR burkolóval szórakoztassam itt a népet), mindenképp próbálja ki maga, hogy miről beszélek, időt fog megtakarítani. A lényeg: az Atlantis ebből kapot egy darabot. Annyira jó a karaktere, annyira jól beállítható, annyira azt csinálja amit kell, hogy nincs ehhez fogható. A burkoló egyébként itt is loopolható, ahogy az eredeti esetében is, viszont itt retriggerelhető is, és a tartománya tízszerezhető (lassú történésekhez). Ezekre mind van kapcsoló. Ha ez még nem elég: a burkoló vége CV attenuálható, kvázi dinamikaérzékennyé tehető! A potik minősége messze átlagon felüli (ugyancsak szemben az eredetivel). Felvettem videóra, ahol hallhatjátok a burkolót akció közben (loopra kapcsolva: nyomom a jobb kezemmel a billentyűt, annak hatására triggerelve loopol). A telefon mikrofonja rögzítette, tehát amit hallottok az már a telefon AGC kompresszió után van és még így is mennyire snappy! Ajánlom szíves figyelmetekbe az FM-hardszink krossz zeneiségét is: A szintetizátor előlapját és struktúráját nézve azonnal kirajzolódnak az erővonalak: lineáris és exponenciális FM, szinkron, krosszmoduláció, pulzusszélesség, nagyfrekvenciás filtermoduláció, és teljes patchelhehetőség 27 jack aljzat révén. A szintetizátort csak behangyintjuk egy akármilyen dobozba táppal, és kábel bedugása nélkül azonnal gyönyörűen lehet vele zenélni. Viszont ha kell, bármikor bővíthetjük, vehetünk hozzá burkolókat, oszcillátorokat, filtereket, vagy más szintikhez újrahasználhatjuk a moduljait: mint mondtam, itt teljesen szétkapcsolható a belső gyári drótozás, ehhez mindössze be kell dugnunk egy jack dugót az adott csatlakozóba. Jelstruktúra: Alternatívák: Korg MS-20 mini: a Mini majdnem fele ennek árban, és gyakran hivatkoznak rá félmodulárisként, valójában nem az. A jelfolyam nem változtatható meg, tehát a filterek sorosak, az oszcillátorok után jönnek, és a végén VCA. Nem szakítható meg. Az MS-20-nak van billentyűzete (de dinamikaérzékelten és még CV-re se tud dinamikát), envelope followere szűrőkkel, duál rezonáns szűrője, USB-CV átalakítója, és egy extra LFO-ja. Nincs sub oszcija, nem tud szinkron modulációt, és az ADSR-rje extrém béna, ráadásul fel kéne cserélni a HADSR az ADR-re, és még lassú is, a VCA zajos (tehát olyan hangok amik hosszan lecsengenek sweepelő szűrővel nem játszanak), kizárólag torzan tud szólni. Az összerakás minősége lényegesen gyengébb. Az Atlantison megfogod a potikat, és érzed hogy nagyon ott vannak, pont annyi az ellenállásuk mint kell, de finoman mozognak. Az Atlantis tud tiszta és koszos lenni. Mármint hangzásban is. (Az MS-20 fő előnye a karaktere, amit semmi más nem tud. Szóval ha az kell, akkor nincs mese) Analogue Solutions Telemark: a Telemark egy ősdurva klasszikus hang (Oberheim SEM), és ő sem igazi félmoduláris, miként a jelút nem változtatható meg jelentősen, patch tábla ide vagy oda. Viszont itt a két oszcinak független pulzusszélessége van, és tud morfolni a szűrője ami ultra Kraftwerk-tyutyu-menyország. Az oszcikat kicsit küzdelmes tiszta hangolásban tartani, de ez full vintage. Ahogy MS-20-nál itt sem tud helyesen v/oktávban trackelni a szűrő. Az összerakás színvonala alacsonyabb az Atlantisénál. Most pedig a szokásos összefoglalóm: Q: Mi az ami nagyon tetszett a hangszerben? A: Hangminőség B: Rendkívül kreatív, inspiráló C: nagyon egyedi, széles hangzásspektrum. Ez egy forma 1-es versenygép. Period. Q: Mi az ami nagyon NEM tetszett a hangszerben? A: Egy dizájn problémát találtam: a kapcsolók aprók és feketék. Nem lehet jól látni épp hol állnak, és az állásukról oda-vissza kapcsolással lehet megtudni, hogy most biztosan mit reprezentálnak. Ha valami tönkremegy leghamarabb, ez lesz az. Elég béna! Még talán kicsit közel vannak a kezelőszervek, abszolút jogos kritika lenne 5U júzerektől, de Eurorack világban ez már csak ilyen. Ott elvárás a helytakarékosság. Ár-érték: 7/10 Mielőtt kritika ér, mostanában időhiány miatt csak azon cuccok tesztjét publikáltam, amik egészen kiemelkedőek voltak, ezért ez a sok jó pontszám. Szeretném ha nyilvánvaló lenne, ezért vastag betűkkel írnom: hogy továbbra is egy SZADISTA vagyok amennyiben terméktesztről van szó. Ez viszont egy egészen kíváló hang, rendkívül sokoldalú, igazi félmoduláris versenyló (forma-1-es, csak hogy következetes legyek). Ha azt nézzük, milyen alternatívái vannak, akkor nincs a látóhatáron belül félmoduláris cucc (legolcsóbban háromszor ennyiért az EML). Ebben az értelemben jó az ár. Viszont figyelembe kell venni, hogy ennyi pénzért nincs még rajta MIDI csatoló, és nincsen külső kontroller, pl. billentyűzet, se ház, se táp. Igaz, 200 ezer környékén van aki ad már belépő szintű moduláris cuccot, azzal lehetne összehasonlítani. Doepfert. Maradjunk annyiban, hogy amit a Doepfer annyi pénzért tud, azt inkább kérném digitálisban. Viccen kívüli fájdalom. Újrajátszási faktor: 8/10 Elképesztően szórakoztató, viszonylag sokféle hangzás, plusz mivel félmoduláris, bármikor bővíthető további modulokkal. (NordLead4-nek adnék 10/10-et továbbra is). Hangminőség: 10/10 Ha a Boomstar 10/10, akkor ez is az. Nem találtam rajta hibát, beleköthetetlen minden részlete. Nem tudom elképzelni, hogy ez a karakter bárkinek is ne tetszene aki szereti az analóg szintetizátorok hangzását. (Silk, megcáfolsz?) Inspiráció: 10/10 Ezen a szintin MINDENT lehet Klasszikus, modern (inkább a modernhez közelebb), nagyon magas szinten. Hardver kivitel: 9/10 A kapcsolókért többet is levonhatnék, viszont a csúszkák a legjobbak, amit valaha fogtam. MINDENT EGYBEVETVE: 9/10 Mint mondtam korábban is, tökéletes szinti nincs. A leggyengébb pontja a cuccnak az ára, és hogy nem kompakt. Kell hozzá egy MIDI-CV interfész, egy ház táppal, szóval nincs szintetizátor kinézete. Ugyanakkor ez az előnye is. Merthogy: ...ki vegye? Azoknak ajánlom, akiket érdekel a moduláris szintik világa. De nem akarnak gyenge minőségű modulokkal, starter kitekkel szánalmasak lenni, és nem szeretnének tartani egy fix szintit csak azért, mert körülményes mindig patchelgetni. Itt a félmodularitás egyértelműen árnövelő tényező, mert olcsóbban is lehet kiváló hangszert kapni (nem modulárist). Egybként meg gyere el a Hit Space-be, próbáld ki, és ha úgy érzed hogy ez a TE hangszered, akkor azzal senki nem vitatkozhat. Vegye még az is, akinek már van moduláris szintije, hiszen bagóért juthat új, minőségi modulokhoz, meg hát a csodálatos workflowhoz. Részemről magamnak beszerzek egyet és egyben a végső oknak gondolom az Eurorack rendszer mellett. Zseniális. ZSE-NI-Á-LIS! Végül pedig a gyári videó:
  8. A/D

    Modular Madness 2013

    2013. egyértelműen a szintetizátorokról szól. Desktop szintik, analógok, digitálisak, sőt, egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a moduláris rendszerek után is, és hát most meg már a dobgépek… Úgy érzem, van egy pár dolog, amit összefoglalnék annak érdekében, hogy akik érdekeltek a témában egyáltalán jó irányba induljanak el, lássák az opcióikat, és főleg meg tudják maguknak fogalmazni mit szeretnének. A színpadi szintetizátorokkal kezdem, mivel első körben ez a lavina indult el. A vasknak nem is sok évvel ezelőtt mindenki keresztet vetett: jönnek a szoftverek, és akkor majd… a világító Apple logó szinte kötelező volt minden olyan zenésznek, aki komolynak számított. A világ olyannyira megváltozott, hogy ez ma már kb. ciki bizonyos műfajokban. Mivel a zenészek főképp élőzéssel keresik kenyerüket, ezért a jelentősége annak, hogy színpadon mi történik. Ezért váltották pl. a workstationöket a kimondottan színpadi használatra kitenyésztett szerkezetek. Bár színpadi zongorák már léteztek, a lavinát mégiscsak a Nord indította el, aki azt mondta, hogy billentyűsnek olyan hangszer kell, ami alapvetően billentyűs természetű. Jött az Electro és a Nord Stage. A többit már tudjuk. Aztán rögtön követte ezt a villanyzenével foglalkozók, meg a házistúdiók, akiknek visszaadták az analóg világ minden csodáját ezekben a kis desktop szintetizátorokban. Őrült sikeres lett az Arturia Minibrute, a Korg MS-20 Mini, majd a Moog Minitaur, majd Sub Phatty most meg a Novation Bass Station II. Kevésbé népszerűek, de kifogástalan szintetizátorok garmada követte, pl. Studio Electronics Boomstar, Waldorf Pulse 2, aztán Dave Smith Prophet 12 ésatöbbi. A Korg Volcáiról már nem is beszélve, tényleg felsorolni is nehéz. Aztán újabb fordulat: még a MIDI-t is megkérdőjeleztük, gyerünk vissza a CV-ig! És innentől már divatról, hóbortról beszélünk. Szeretném most az érdeklődőket ebbe a világba elkalauzolni egy kis időre. (Fotó: Bob Moog és a Moog Modular) Bár a moduláris szintetizátorokra mindig gyűjtőnévvel hivatkozunk, az igazság megkívánná, hogy különbséget tegyünk rendszerek és felfogások között pusztán azért, mert teljesen másra jók. Így van: moduláris szintetizátorokat sem ugyanarra és nem ugyanazért használják. A moduláris szintik első nagy visszatérése (szerintem) kb a 90-es évekre tehető, itt váltak gerincévé olyan produkcióknak, amikből nagyon sokat adtak el. (Pl. Depeche Mode, U2 lemezei, hogy csak egy párat említsek). De miért? Ehhez ismerjük meg a moduláris szintetizátorok világát. Ezek a hangszerek nevükhöz híven modulokból állnak: van egy ház, vagy keret, amikbe ezeket beszerelik, és ez a ház rendelkezik valamiféle tápegységgel is. Itt gyakran megijednek, hogy bonyolultak. Valójában nem: bármilyen hangszer magasszintű használata sok időt, gyakorlást és utánajárást igényel. A modulárisok nem bonyolultabbak, hanem körülményesebbek. Valójában nagyon könnyű velük krixkraxokat csinálni (lásd youtube videók), de zenei környezetbe tenni őket, főleg popzenei környezetbe - na az már profi producerek territóriuma. De akárki is használja őket, tuti sikerélmény, már csak azért is, mert a velük való munka eredmény sok esetben meglepő lesz, ami minden esetben mint valamiféle szuper sikerélmény realizálódik. Moduláris rendszerekből leggyakrabban kétféle formátummal találkozunk: az egyik a MOOG UNIT (MU) illetve az EURORACK. Az előbbi 15 voltos (Dotcom!), nagyjackes behemót, főleg klasszikus modulok (Moog, ARP és társai) gyűjteménye, utóbbi 12 voltos, kisjackes, eztoterikus modulokat felvonultató rendszer, mely egyik legismertebb úttöröje a Doepfer. A képen a Hit Space standja a Hangfoglaláson. A kisebbik szekrény a Doepfer Eurorackje mindenféle gyártók moduljaival, a nagyobbik (jobbra) a MU formátum a Synthesizers.com és Moon Modular megoldásaival: Miért jó a moduláris szinti? A felhasználó olyan modulokat válogat össze, ami rá leginkább jellemző, épp ezért a birtokosaik joggal és büszkén szokták úgy prezentálni, mintha azok saját készítésű custom szintetizátoraik lennének. Miért ilyen népszerű? Nos az egyik oka, hogy innovatív: a világban rengeteg "magányos farkas" fejleszt szintetizátorokat, de az újdonság itt az, hogy ezeket meg is lehet tőlük venni! Ezek általában egy-két fős cégek, ilyen pl. a Cwejman, a WMD, vagy számos más vállalkozások. A másik lehetséges ok a "remix faktor": ha az elképzelésünkhöz mondjuk a Kord MS-20 szűrőjére van szükségünk mondjuk Polivoks oszcillátorokkal, akkor veszünk MS-20 szűrő modult és Polivoks VCO-t magunkak, és ennyi. Jelenleg több mint 700(!) modul közül tudunk shoppingolni kicsit több mint 80 gyártó kínálatából. Azért ez masszív, és a gyártók ill. modulok száma egyre csak emelkedik. (Megjegyzem, DIY kitekből bárki építhet magának moduláris szintit, ami itthon egyébként nem újkeletű jelenség! Sok tapasztalt kollegát ismerek én is). Úgy tűnik, egy vírus fertőzi az embereket, akiket arról ismerünk meg, hogy gyanúsan sokszor vállalnak olyat, hogy "na csak még ezt az utolsó modult megveszem!". A szenvedélybetegségek viszont nem a szakterületem, úgyhogy erről legyen ennyi elég. A modulár szintiknél a workflow is teljesen más: jellemzően CV-GATE jelekkel dolgozunk MIDI helyett, és a játékszabályok egészen más megközelítést így eredményt diktálnak. (MU rendszeren én például nagyon gyakran olyan irányba tendálok, amit egy sima fix huzalozású Moog szintin is meg tudok csinálni ). A megjegyzendő, hogy a munkamenetbeli eltérés, a korlátok általában más eredményre vezetnek mint a fix szintiken. Tévesen néha a moduláris szintiket analógoknak hívják, ami közel sem igaz. Bőven léteznek digitális modulok is. A klasszikust idézve "háborúban és szerelemben mindent ér". Mielőtt belemélyednénk, nézzük meg, kiknek való egy ilyen szintetizátor? Először is, a fix szintik kiváltására alkalmatlanok. Sokkal lassabban lehet velük haladni, az eredmény szinte kivétel nélkül reprodukálhatatlan, ezért általában kiegészítőnek szokták használni popzenei produkciókban. De a moduláris szintik felhasználó általában pont nem a zenészek, hanem a geekek! Nekik egyáltalán nem baj sem az, hogy hány órát töltenek el egy teljesen értelmezhetetlen hangzással, se az, hogy az eredmény másokra milyen hatással van. Elcsodálkoztál már azon, hogy hogy lehetséges az, hogy a moduláris szintikről feltöltött videók szinte kivétel nélkül telefonnal készültek rossz hangminőségben? Én rájöttem a válaszra: a geekeket -ellentétben a zenészekkel- vajmi kevéssé érdekli az, hogy amit csinálnak, vagy hogy az másokat szórakoztat-e vagy sem. Ennyi Ezért kedves olvasó, ideje most színt választanod, hogy te melyik oldalon állsz. Neked mi a fontosabb? Szerintem térjünk rá pár fontos felvetés tisztázásra. Idegyűjtök pár dolgot, ami érvként-ellenérvként szokott felmerülni a moduláris szintetizátorokkal kapcsolatosan. "HÚ, EZ ÚGY SZÓL MINT SEMMI MÁS!" Ki kell ábrándítsam azokat, akik ebben a hitben élnek. Főleg az Eurorack modulokra jellemző, hogy "vékonyan" szólnak. Igen nehéz olyan modult találni, ami úgy megszólal mint egy mezei bolti Moog, vagy DSI cucc, de tényleg mondhattam volna bármit. Eurorack formátumban ugyanis kereskedelmi forgalomban kapható klasszikus szinti hangzásra képes modul szinte viszonylag kevés. Az ismertebbek közül a Macbeth gyárt ilyet ti és az is kb. aranyárban. Íme emberünk: A többiek általában mind kis modern "nyenyerék", amiket a ma kapható desktop szintik lazán kétvállra fektetnek ha a feladat az, hogy nagyot kell szólni. (Ezért írtam feljebb, hogy bár a MU és az EURORACK is moduláris, valójában két teljesen más megközelítés). Ha megnézzük pl. mit zsúfoltak mondjuk egy Moog Sub Phattybe, azt fogjuk találni, hogy az oszcillátorok kövérebbek, a burkolók karaktere frankóbb, a Moog szűrő nyilván hasít és valahogy jobban kalibráltak a potik. Ugyanezt megépíteni Eurorackból nemcsak költséges lenne, de igen nehéz is, ha nem lehetetlen. De mondhattam volna a SE Boomstart is, vagy a Novation Bass Station II-t. A moduláris szintik tehát alapvetően nem a hagyományos szintik helyettesítésére lettek kitalálva, az Univerzum egyéb lyukait töltik ki. "STARTER KITEK" Láttam kereskedelmi próbálkozást arra, hogy embereket a moduláris szintetizátorok világába ilyen módon próbálnak elcsábítani. A koncepció az, hogy ez már moduláris, de még nem drága. Ez rendszerint valami egyszerű ház (építhetsz is ilyet magadnak), valami táp, meg pár alap modul, mondjuk a legolcsóbb Doepfer oszci, Doepfer SEM szűrő, 1x VCA és egy burkoló. Ha valakinek egy ilyen kittől nem megy el a kedve a moduláris szintiktől, az kész csoda. A Doepfer oszci nem nagy trúváj, de a SEM szűrő szerintem katasztrofális. Precízebb VCA-t és jobb burkolót is hallottam, és a fő gond az, hogy egy ilyen rendszer szinte semmiben nem tud többet mondjuk a cég Dark Energy nevű szintetizátoránál. Akkor meg minek? Értem, tanulni a moduláris szintetizátorok működését. De arra viszont a szoftverek tökéletesen alkalmasak (megintcsak az én véleményem szerint). Például ez. Vagy mondjuk a Clavia Nord Modular editora. Vagy esetleg valakinél Reaktor? "JOBB MINT A PLUGIN?" Adódik ez a kérdés. Hát persze hogy jobb, de hogy miért, vagy miben! A moduláris szintik a foguk fehérjét akkor mutatják meg igazán, ha a hangot erőteljesen és komplexen moduláljuk. Kezdetnek mondjuk bármilyen szoft szintit meg lehet "fingatni" azzal, hogy nagyfrekvencián modulálunk bármit, pl. FM. Nagyobb és gyorsabb beállításokra jellemzően jelentős és jól hallható aliasing zajt is generálnak, ugyanis ahhoz, hogy ez ne következzék be, irgalmatlan magasra kellene oversamplingelni, mely a processzor teljes teljesítményét képes felélni akár. És akkor még csak egyvalamit moduláltunk. Az aliasing zajjal az a baj, hogy az analóg torzítással ellentétben nem a zenével arányos, hanem a rendszer mintavételi frekvenciájával (pl. 44.1kHz) a zenei környezettől tök független. Úgy is fogalmazhatnánk, zeneietlen. Ha viszont nem élnénk a nagyfrekvenciás modulációk jelentette különleges hangzásokkal, végképp értelmetlen lenne moduláris szintiket használni. Értelemszerűen egy analóg modulárisnak "nem esik nehezére" többszörösen nagyfekvenciás, visszacsatolt jelekből végül zeneit kihozni, technikailag nem bonyolultabb megszólaltania egy tökegyszerű patchet vagy egy szörnyszülött agyonkábelezett valamit. Azonban a moduláris koncepció mint olyan elsajátítására teljesen jók a pluginek is. Abból bárki kiderítheti, hogy érdekli-e őt az ilyesmi egyáltalán. Érezni fogja "EGYETLEN MODUL BEVÁSÁRLÁSA TELJESEN ÚJ SZINTETIZÁTORT AD" Ezzel én személy szerint nem értek egyet, de elfogadom, ha erről más mást gondol. Én a moduláris szintikben rejlő trúvájt nem az egyes modulok funkcióinak tulajdonítom, hanem ahogy korábban is írtam, a munkamenetnek. Erről kisebb könyvet lehetne írni, amit nem teszek meg, de tapasztalatom az, hogy ez a tényező a legmeghatározóbb. "KÖRNYEZETVÉDELEM" Kérem???? "KOMPLEX HANGZÁSOK" A zenében olykor szükséges és jól jön ilyesmi. De el kell hogy mondjam, hogy egy Prophet 12 simán van olyan bonyolultságú, ha nem bonyolultabb mint egy rengeteg modulból összerakott szörnyeteg, és ugyanúgy lehetséges vele készíteni rengeteg értelmetlen és értelmes blippegést-bloppogást. Nem kérdés azonban az, hogy a moduláris rendszereken ezt rendesen lehet ragozni, illetve az eredmény valahogy nagyon zenei. Azt vettem még észre, hogy ezek a modulárisokkal készített zajok valahogy nagyon jól megélnek a természetes hangszerekkel, pl. énekkel. Nagyon hangosra lehet venni az éneket mellette, akkor is tök jól érthető és elkülöníthető marad komplexitása ellenére is. (Az új Nine Inch és a Depeche Mode lemezein ez jól követhető). "VÉG NÉLKÜLI PATCHELÉS" Senki ne felejtse el egy percig sem: egy ilyenen hangot gyúrni általában órákat felemésztő művelet (ezt úgy kell érteni, hogy észre se veszed hogy órák óta nem ittál vagy ettől egy falatot se). Ennél fogva célzott zeneszerzésre véleményem szerint alkalmatlan: legalábbis mikor egy zenei ötletem támad, én nem a kábeleket tartó fogasra szoktam szegezni a tekintetem. Mindig sokkal egyszerűbb és zeneibb egy fix szintetizátor, és a hangok elmenthetők vele ill. visszahívhatók. Moduláris szintinél jobb, ha úgy kezdünk neki: a hiedelemmel ellentétben se lefényképezni, se lerajzolni nem fogjuk az elkészült patchet. Úgy kezdünk neki, hogy felkészülünk rá: most hallottuk utóljára azt a hangot. (Mellesleg milyen vicces a kultúrális jelenség ez: a hangszínek elnevezése, ami ugye angolban a patch, az a "patchbook" kifejezésből ered, mert régen tényleg lerajzolták a kábelezést és a beállítást. Egy fix szintinél ez teljesen értelmezhetetlen, a hangszínt ennek ellenére az örökség nyomán mégis patchnek hívjuk! ) "BEFEKTETÉS" Lássuk be, ez ritkán merül fel, de talán érdemes megemlíteni, hogy a moduláris szintik nemigen veszítenek az értékükből. Sőt, ha valamely népszerű modul gyártása megszűnik, akkor azokért rövid időn belül képtelen összegeket lehet elkérni. TRENDEK Az analóg szintiknek (és a modulár szintiknek) általában két iskoláját szoktuk megkülönböztetni. A legimsertebb az ún. keleti parti stílus (East Coast Style). A Moog, ARP, Oberheim a legismertebb képviselői ennek az irányzatnak, mely egyszerű, egyfunkciós modulokból építkeznek: a szűrő az szűrő, a VCA az VCA, az LFO az LFO, ami esetleg felmegy audió tartományba, de általában minden modul egyvalamit csinál. A másik oldal a nyugati parti gondolkodás (West Coast Style), mely a Buchla, Serge, Wiard kultúrtartománya . Az ő termékei tipikusan zsúfolt, több funkciós modulok, tehát egy erősítő szűrőként is tud üzemelni pl. amennyiben úgy van patchelve. Gyakran egyáltalán nincs dedikált szűrő moduljuk, inkább pl. a DX-7-hez hasonlóan a hangszín alakítására komplex megoldásokat alkalmaznak: pl. FM, wavefolding, stb. Megjegyzem, hogy az eredeti Buchla és Serge cuccok saját formátumot alkalmaztak (tehát se nem Eurorack, se nem MU, emelett mások a feszültségszintek, banándugó a jack helyett, stb), ezek Eurorackben nem elérhetők, csak a klónjaik. Buchla-megfelelőket tipikusan a Make Noise és a Endorphin.es nevű cégektől vásárolhatunk. Az előlapok kb. hieroglifa, használatukhoz a gépkönyv tanulmányozása nem opcionális (már amennyiben az ember tudatosságot is szeretne csempészni a zajkeltésbe). A Wiard modulok megfelelőit pedig pl. a Malekko termékeiben találjuk meg. A moduláris szintik ezen túl rendelkeznek egy rakás rafinált megoldással: lépéses (step) szekvenszerek, órajelgenerátorok, logikai kapuk és nagyon tipikusan úgynevezett esemény-generátorok: ezek a S&H illetve random hullámformákhoz képest afféle paraméterezhető "véletlen" generátorok (pl. MakeNoise Wogglebug). A feszültséget néha zenei közre kell igazítani, ezekre valók a quantizerek (pl. Intellijel uScale v. Moon Modular 565D). VACTROLOK Ha már szóba került a nyugati part, akkor essék szó a nagy "vactrol" őrületről, ami tipikusan ennek az iránynak a vesszőparipája. A vactrolok, vagy más néven fotorezisztorok olyan elektronikus cellák, melyekben egy LED rávilágít egy fényérzékeny fotocellára. Kívülről pl. így néz ki: Ezek lényegüket tekintve lassú reakcióval rendelkező ellenállások (Ezekből gyártják pl. az úgynevezett lo-pass gate-eket, pl. Make Noise Optomix). A hagyományos VCA-kba ha egy rövid impulzust küldünk, akkor az élesen kattan a kimenetén. A vactrol ezzel ellentétben valamiféle saját karakterrel bíró átmenettel fog reagálni: ahogy pl. egy szobában lekapcsolod a lámpát, nem tűnik el a fény azonnal. Tehát egy ilyen 1ms-os pulzust küldve a vactrolra az zenei csengéssel válaszol. Ha ezt a keleti-parti módszerrel kellene létrehozni, azt mondjuk egy "háromszögjel egy lecsengéssel bíró VCA-val" konfigurációval szimulálható. Megint visszautalnék arra, amit a nyugati stílusról mondtam, miszerint egy vactrol működhet VCA-ként, oszcillátorként, burkolóként, sőt szűrőként, miként a lecsengésében a magas frekvenciák természetes módon halnak el. A nyugati partnál ezek a fás, meleg perkusszív hangok nagyon jellemző hatások. Ennél mélyebben nem kívánok most belemenni a moduláris termékek ismertetésébe, mert úgy éreztem, nagyobb szükség van egy áttekintőre, hogy reálisabban lehessen látni, hogyan fest az egész kultúra távolról nézve. Szerettem volna kicsit helyretenni azt is, hogy egy ilyen rendszer sem érdekesebb (bár kétségkívül ritkább, tehát végülis mégiscsak érdekesebb ilyen szempontból), sokoldalúbb mint egy fix huzalozású szinti, de a lényeges, hogy a különlegességét egész másban kell keresni. Részünkről minden szintetizátorosdis elképzelést támogatunk, ezért a cégnél régóta tartunk analóg szintiket, amiket egyre több esemény kapcsán próbálhattatok ki. Szeretnénk, ha ez a kultúra itthon is elterjedne, és megtalálná a valódi helyét. A fontos továbbra is az, hogy olyan hangszert válasszunk, ami céljainknak, munkamódszereinknek a legjobban megfelel. Ezért mindenkit arra bíztatok, hogy részint egyszer jöjjön el hozzánk kipróbálni ilyen szintiket (vagy bármi mást), illetve bátran keressen kollegáimat vagy akár engem ilyen jellegű kérdéseivel, igyekezni fogunk segíteni. Záróakkordként néhány tipp: Az általam ismert leghasznosabb moduláris fórum a www.muffwiggler.com. De a magyar srácok is nagyon képben vannak, ráadásul itt vannak közöttünk és tapasztalatom szerint renkdívül segítőkészek. Ez itt pl. egy részlet a Szintiklubból: Tigrics impozáns modulárisa (Pont ma van a szülinapja, Happy Birthday! ) Emitt pedig Titusz saját gyártású Oakley-moduljai: A fórumon Sőt, most vettem észre (nyilván miután megírtam ezt a cikket), hogy Burucs Ádám egy külföldi fórumon posztolt a témában. Ha pedig valaki teljes képet akar a ma ismert modulokról, a csodálatos www.modulargrid.net-et látogassa meg: itt lehetőség van a modulok megtekintésére, össze lehet szerelni moduláris szintiket, meg lehet nézni mások rackjeit, ill. patcheket közzé tenni. A Hit Space Eurorack rendszerét is megtaláljátok ott, illetve a nálunk kapható modulok egy része bekerült a webshopunkba: Moduláris szintetizátorok a Hit Space-ben. Moduláris szintetizátorok kiegészítői a Hit Space-ben. Uraim, csodálatos világban élünk!
  9. A/D

    Monitorozási tippek

    Időnként ez a kérdés is fel szokott merülni úgy, mint analóg vs. digitális hangerőszabályzás. A hangkártyákon levő ilyen funkció (és minden más segédfunkció) elég alap, és gyakran nem túl hangminőség barát, ezért mindenféle rafinált külső hangerőszabályzókat, pontosabban monitor kontrollereket használunk. Én most a minőségükkel nem akarok foglalkozni (az le van írva a termékleírásokban a monitorvezérlőknél), inkább adok pár tippet arra, hogy miként lehet munkánk eredményét javítani a helyes monitorozással. Tényleg csak pár apróság annak jobb megértésére, hogy minek mi a következménye, mit miért csinálunk. Az egyik dolog, amit bárki láthat, hogy a profi hangerőszabályzókon a gomb arretál (vagyis "racsnis", diszkrét állásai vannak), meg hogy van dim és mute gomb is, sőt, a hangfal bal és jobb oldalát is külön lehet némítani. Nem véletlenül. Ha keverünk, az egyik legfontosabb dolog, amire talán nem is fordítottál eddig elég figyelmet, hogy a keverés ugyanazon hangerőszint mellett történjen (oké, maga a mix is változik, ettől függetlenül nem szeretnénk, ha a monitor szintje változna). Ez természetesen azért van, mivel más hangerő mellett teljesen mást hallunk, így mást is keverünk. Ha kíváncsi vagy ez miként befolyásolja a munkád kimenetelét, keverj le egy dalt halk monitorozás és hangosabb monitorozás mellett is! És itt a pont: a dedikált monitor vezérlőkkel könnyebb visszatérni pontosan a sztenderd monitorozási hangerőnkhöz, mint mondjuk egy hangkártya előlapi szabályzójával, illetve halk checkeket is tudunk csinálni a DIM gombbal anélkül, hogy elállítanánk a fő hangerőt. Apróság, de lényeges, és a mute gomb is pont ezért jó. És persze mostantól lehet törekedni a hangkártyák szabályzójának helyes mederben tartásával Ha a korábbi hangfalas cikkemben már szóba került a referencia anyag, akkor a monitorozással kapcsolatban megemlítem: referencia anyaghoz úgy hasonlítunk, hogy azonos hangerőérzetre hozzuk a saját, mastereletlen anyagunkkal (persze lehet úgy is, hogy rárakunk a miénkre egy limitert, és akkor azt is halljuk, hogy mikor van "túlnyomva" a felvételünk). Triviális, de ide kívánkozik. Mono check: gyakran nagyon jól jön egy monó gomb, mikoris kiszűrhetjük a furcsa fázishibákat, illetve meg tudunk győződni arról, hogy nem veszik el semmi a zenékben amiatt, hogy a sávok kioltják egymást vagy bizonyos részeket. Evidens, hogy a monóba kapcsolás pl. nem változtathatja meg a frekvencia viszonyokat, sem a mélyeket, magasakat. Ha ez történik, akkor bizony dolgunk akadt! A Monó gomb egyébként simán úgy működik, hogy összeadja a két oldalt. Egy másik "advanced" monósítás az, mikor az egyik hangfalat hallgatjuk csak.Az egyhangfalas monó eltérhet a mesterségesen összegzett "élményétől". A legcoolabb cuccok pedig különbségi jeleket is képesek megmutatni, ami szintén nagyon érdekes, gyakran tanulságos eszköz. Ilyenkor ugyanis azt halljuk kizárólag, ami az egyik oldalból hiányzik a másikhoz képest. A speckó surround kontrollerek pedig képesek megmutatni hogy szól az 5.1-7.1 anyagunk sztereóban, illetve engedik kapcsolni a subládát külön. Sok jó monitor vezérlő van, nekünk a Cranesong Avocet a kedvencünk
  10. A/D

    APOGEE SYMPHONY IO: Hangkártya, de tényleg.

    Régóta ígérgetek cikket az APOGEE Symphony IO hangkártyáról. De nem csak a termék miatt, hanem mert ideje helyretenni a konverterek körüli mizériát, úgyhogy MINDEN HANGKÁRTYÁT ÉRINTENI FOGOK. (A végén olyat teszek, amire még nem láttam példát: hallgatható tesztet találtok a cikk végén! ) Mekkora ügy ez az egész, és tényleg csak a hangról szól? Mit értünk azalatt, hogy egy konverter jó? Sokat fogok most személyes tapasztalatról beszélni, mert több mint 20 évnyi hangkártyázás olyasmi, mintha X különböző ember bőrébe bújtam volna. Nálunk az Apogee cég akkor tűnt fel, mikor a Pro Tools HD rendszerünkhöz szerettünk volna a gyári Digidesign 192-es konverternél jobbat. A szebb hangzás mellett szempont volt az is, hogy az Apogee AD16x és DA16x jobban tudta tartani a bekalibrált szinteket, nem mászkált el. Ez azért kellett, mert SILK-nek volt egy nagyon pontosan beállított mastering lánca, és szerette volna, ha a konverterek mindig pont annyit küldenek a kompresszorba, limiterbe, ahova azokat beállította. Mastering cuccról lévén szó nincs előerősítő a konverter után, nincs input gain, ekként analóg szintszabályzás sem. Ez tipikusan egy olyan szempont, ami kis házistúdióknál nem merül fel, de ebben a konverter kategóriában nem szokatlan. Mindenkinek más elvárásai vannak a konvetrerrel-hangkártyával kapcsolatban. Az első általában a szólás szokott lenni. Hogy szóljon jobban, mert hogy a régi, vagy a meglevő nem elég jó. Ilyenkor mindig bujkál bennem a kisördög, hogy “értem, hogy nem a világ legtökéletesebb konvertere, de vajon mi lehet az input?”. És egyáltalán nem gondolom, hogy mikor valaki szoftver hangszerekkel küzd, vagy netről letöltött zenéket próbál élvezni, akkor a “jobbítást” a konverterrel kellene kezdeni. De ne legyünk igazságtalanok, van hogy a vas nem elég jó. Tényleg be kell kötnünk azt az olcsó kompresszort, vagy azt a gyenge workstationt? Szóval csak ésszel. Egy Minimoog Voyager egy egyszerű hangkártyán is úgy fog szólni, mint egy Minimoog Voyager. Aztán ott van, hogy mit állít be a delikvens. Hogy van az gainelve? Ha mixről van szó, akkor nem a mix gyenge, tényleg a konverter nem elég ütős? Mikor én konvertert választottam anno, inkább praktikumok vezéreltek, semmint a sound. Előbb volt jó mikrofonom és hangszerem mint jó hangkártyám vagy monitorom, és ma is úgy gondolom, hogy ez így helyes. Így valahogy ez a hangminőség sosem zavart, márcsak azért sem, mert nem akartam tovább nyújtózkodni, mint a takaróm ért, már ami a tudásom határait illeti. Ha 20 év alatt nem tanultam meg keverni elég jól, akkor majd most fogok? Rábízom másra, én a nyers keveréssel is nagyon jól elvagyok. Na jó. Voltak esetek, amikor nem tudtam szemet húnyni az eszköz hangja felett. Ilyen volt a MOTU 828 és a Traveler hangkártyák mikrofon előerősítője, vagy a Yamaha MG pultja (álmomba ne jöjjön elő, ha lehet). De általában az az eszköz, ami tudásban jó volt, az hangra is oké volt. A NAGY ELHATÁROZÁS Életem egyik legjobb döntésének tudom be, mikor egy kemény elhatározással úgy döntöttem, hogy megkísérlek olyan rendszert összerakni, amit nem kell upgrade-elni többet, mert a kiesések, átállások fájtak a legjobban. Ekkor még a Studiotech volt a hazai Apogee. Úgy döntöttem, hogy átállok a Symphony rendszerre. Mindezt 2006-ban, egy akkori Mac Pro-val. Ha így nézzük, hogy még most is csúcskategóriás gépen dolgozom amit azóta se cseréltem, és ez még évekig így is lesz, már egyáltalán nem tűnik olyan förtelmesen drágának, igaz, akkor csikorgott a fogam tőle. Szóval: ha a kedves olvasók közül van valakinek 7 éves DAW rendszere, ami ma is versenyképesnek számít, írja be a kommentbe, kíváncsi vagyok hányan vannak . Kép: symphony PCIe 64, egy sokcsatornás, nagysebességű csatoló, amihez még kell konverter... Kezdetben a rendszerem egy pár X-series konverterből (AD16x és DA16x) álltak, ezt azért cseréltem le a nemrég megjelent Symphony IO-ra, mert immáron az Apogee magyarországi képviseletőjeként követnem kellett a cég változásait, pl. hogy tudjak gyakorlati tapasztalat alapján supportálni. Más okom nem volt hogy lecseréljem az X-eket, amik a mai napig nagyon durván szólnak. Az X series 2004-ben indult el világhódító útjára, és gyártása 2010-ben szűnt meg. 6 év nagyon hosszúnak számít egy konverter történetében, eleve ha azt vesszük, hogy az újonnan megjelenő hangkártyákról kb havonta hallunk hírt. Lucas Van Der Mee mérnök, aki a hardvert tervezte azt mondta: “csak akkor fogok új konvertert tervezni, ha az jobb lesz mint ez”. És most, 9 év elteltével, mikor az X-Series-t összenézitek a SYM IO-val, azt fogjátok látni, hogy az öreg Apogee bizony nem sz.rt sózott ránk! A mai napig állja a sarat! Erről még majd később beszélek. Az előző X-Series: AD16x és DA16x. Nem keverendők a nem-X-es szériával, mert azok feketebárányok lettek. A SYMPHONY RENDSZER A SYM rendszer alapvetően nem csak a konverterről szól, hanem egy PCIe kártyáról is, ami semmi mást nem tud, csak borzasztó sebességgel lebonyolítani roppant audio adatforgalmat a számítógép és a konverter között, ami ebben az esetben akár X-Series vagy a Symphony IO lehet, tetszés szerint. (A Symphony PCIe kártya és a Symphony IO tehát nem összekeverendők). Egyetlen Symphony PCIe kártya 64 csatorna audiofolyam mozgatását képes kivitelezni 192kHz-en, és ebből egy Mac Pro-ban lehet 3 darab. De más Mac Pro-ban levő Symphony PCIe-ket is hozzá lehet csatolni a rendszerhez az S-Bus révén. Maradjunk annyiban, hogy elegendő számú csatorna kezelésére képes Kép: például ennyi csatorna... MENNYIT KÉSNEK VÉGÜLIS A KÁRTYÁK? Szinte mindenki valósidőben akar plug-ineket használni, ezért mindig azt akarják tudni, hogy az adott hangkártya mennyit késik. Tehát szoftver monitoringról van szó, senki nem akarja a hangkártyák direkt monitoringját használni, inkább kockáztatnak. Erről pár gondolat: -Kinek mi az elfogadható késés? -Vajon a hangkártya korrektül reportolja a késés értékét a szoftvernek? (Tapasztalatom szerint sokszor nem) -És végül: önmagában az, hogy egy kártya legkevesebb késése mit jelet semmit nem ér anélkül, hogy tudnánk, hogy az mennyivel jobban terheli a számítógépet. Kisebb latency ugyanis nagyobb processzorterhelést jelent. Tapasztalatom szerint a népszerű hangkártyákat 128-as sample buffer alatt nemigen szokták használni, de mondjuk 64-es buffer mellett már 10 ms fölé szökkennek a valóságban. A SYMPHONY PCIe-t arra tervezték, hogy ez a realtime, szoftver monitoringes, pluginnel hallgatós munkamódszer valóság lehessen. Kicsit róka-fogta-csuka dolog, mert akármilyen is lehet ez a hardver, ha bekerül egy mondjuk 200ms késést okozó plugin a sessionbe, ott az, hogy 202 ms a teljes késés vagy 215, az már olymindegy, ott nem az a kérdés, hogy most akkor 3 vagy 10ms-et késik a konverter. De el kell ismerni: ez a kártya toronymagasan a leggyorsabb: 1.8ms roundtrip latency 96kHz-en. Ez 32-es sample buffernél adódik, és ami a hitetetlen, az az, hogy 32-es sample buffer alig érezhetően jelent nagyobb terhelést a számítógépnek mint pl. az 512-es. Nem értem, hogy csinálták, tényleg maga a csoda. Az AVID pl. a Native Pro Tools HD-t reklámozta, mint gyors interfészt. Személyesen néztem utána, fasorban sincs. Még 128-as buffernél is kérdéses, hogy egyáltalán le tudja játszani a sessiont anélkül, hogy megállna. És még valami más félreértés is lehet: a SYM PCIe úgy éri el az 1.8ms késést, hogy az audio KERESZTÜLMEGY A DAW-ON, tehát ezt az időt akkor is tartja, ha késést nem okozó plugineket is alkalmazunk az audióra. Ki is mértem, és tényleg annyi is. Szóval a két kártya még csak nem is egy kategória. Elmondhatom, hogy mikor ebbe a Symphony témába belevágtam 2006-ban, akkor a hangkártya SEBESSÉGE és csatornaszáma volt az, ami meggyőzött. Ezért a figyelmem nem a konvertereket tartalmazó doboz, mint inkább a PCIe kártya felé vetődött, hiszen ezek a képességek ennek az érdeme. Valóban, a hanggal sokat nem törődtem. Egy darabig... NADE MITŐL SZÓL JÓL EGY KONVERTER? Ideje lesz ezt a kérdést tisztáznunk végre. Rengeteg emberrel beszéltem, és elég jó képet tudok most már rajzolni a problémáról. Tudjtátok, hogy általában hogy tesztelnek konvertereket? Simán lejátszanak vele sessionöket, és megnézik, hogy melyik tetszik jobban. Vagy felvesznek. Ezzel csak egy gond van: lehetséges, hogy a jobb konvertert ítélik rossznak. Ami például annyira részletes, hogy lehet rajta hallani a dithert. Ilyenkor a delikvens azt mondja: “nem szépek a magasai!”. Tény. De ez a felvételre az igaz, nem a konverterre! Ez a megközelítés tipikusan a hifistáké, nem a stúdiósoké. Ők önmaguk egy nagy paradoxon: vesznek drágán egy rendszert, hogy a kedvenc felvételük a saját szájízük szerint szólaljon meg, tehát olyan berendezések preferáltak, amik az ő ízlésüknek megfelelően torzítják el a felvételt. (Igen, és akkor hogy lehet az a kedvenc felvételük, érted...) Én konvertert nem azért vennék, hogy az jól szóljon. Arra van torzítóm, kompresszorom, EQ-m, effektem. Egy konverter szerintem akkor jó, ha TOTÁLISAN TRANSZPARENS. Vagyis olyan, mintha ott se lenne. Mintha az eredeti analóg jelet hallgatnám! Ha ugyanis a konverter soundot is csinál, azt eltávolítani már nem lehet. Hamarosan (ebben a cikkben) be fogom bizonyítani, hogy a régi X series és a Symphony IO is transzparensek, és ha az a szempontunk, hogy a konverter ne csináljon hangot, akkor ezeknél akármennyi pénzért nem fogunk jobbat kapni senkitől. Mindenki megnyugodhat, mehet haza békében stúdiózni. TOVÁBBI FUNKCIÓK Eljutottunk tehát odáig, hogy van egy elvileg transzparens konverterünk, ami nagyon picit késik, és a gépet tényleg tehermentesíti az audio jelfolyamok jelentette nyomás alól. Minden adott hát? Nos, nekem lenne még pár dolog a bevásárló listámon! KONVERTER TESZT Hogy ellenőrizzük hát le azt, hogy a konverterünk fel tudja-e venni a valóságot, és azt hűen vissza tudja-e játszani? Erre való a loopback teszt! Visszavesszük a lejátszott audiót a bemeneten, és megnézzük, mekkora így a különbség. Egy ilyen tesznek nyilván akkor van értelme, ha a konverterről feltételezzük, hogy képes ezt elég pontosan megtenni. Ha van difi, sajnos nem fogjuk tudni ebből megmondani, hogy az A/D vagy a D/A gyengesége okozza az eltérést. A bökkenő csak az, hogy egy ilyen tesztet akármin nem lehet megcsinálni. Csak olyan kártyák képesek erre, amik a szinteket pontosan tartják, és kalibrálhatók. Az Apogee-k esetében ez kizárólag az X-Series, a Rosetta és a Symphony IO termékek, a kisebbek nem tudják ezt. Végre egy kép a Symphony IO-ról magáról! TÉNYLEG KELL EZ? Otthon mindenki kipróbálhatja: egy egészséges hallású felnőtt egy sztenderd jelen (mondjuk 1kHz szinusz) 0.1dB szintbeli különbséget még meghall. Ez a legtöbb piacon kapható hangkártya kalibrálási lehetőségeihez képest túl szigorú nagyságrend. Ha egy loopback tesztet akarok csinálni, akkor azalatt azt értem, hogy kiküldöm a jelet a konverteren, visszaveszem, és a jelszintek közti különbség 0.1dB-n belül van anélkül, hogy hangerőszabályoznék akár digitálisan, akár analógban. Mondom: transzparencia, ugyanaz kell vissza, mint ami kimegy. Tizeddébére, különben érvénytelen a teszt. Ez tehát a másik oka, hogy a fent említett szubjektív hallgatási próba miért értelmezhetetlen. KALIBRÁLÁSI HERCEHURCA A legtöbb olvasónak ez már valószínűleg vudu lesz, de a rend kedvéért leírom, hogy miből áll egy konverter kalibrálása a SYM IO-t alapul véve (részletesebben le van írvan annak gépkönyvében). Az X-seriesen illetve az AVID interfészeken analóg trimpoti van, a SYM IO-n ezt a kezelőszoftver luxusával állíthatjuk! Választunk egy analóg ki- és bemeneti jelszintet: az analóg berendezések nominális működési jelszintjét állítjuk be. A szokásos +4dBu / -10dBV és egyéb szintekről beszélünk, de beállíthatjuk egyéb elektronikus források szintjéhez, pl. szinti (én jobb szeretem a preampot erőltetni, és szóljon a +4dBu). Célszerű ugyanarra választani a ki- és bemeneti értékeket, hogy a ne kelljen gainelni közben, ha ugyanolyan szinteket akarunk az egész rendszerben. Választunk digitális ki- és bemeneti referencia szinteket: ez az érték megadja azt, hogy mennyi tartalékunk van, mielőtt a konverterünk beclippel. Ez önkényesen választható, attól függ, hogy mennyire változó az adott forrás amplitúdióban. (Itt is célszerű ugyanarra választani a ki- és bemeneti értékeket) Trimmelés a Maestro kezelőszoftverben Trimmeljük a ki- és bemeneteket: 1kHz-es szinuszjelet rakunk az adott bemenet referencia szintjének megfelelően. A digitális mérő ekkor a digitális referencia szint körüli értéket fogja mutatni, a trim potit addig toljuk, míg pontosan ugyanannyi nem lesz (pl. 16dBFS a digitális referencia, a mérő pedig16.2 dBFs-t mutat, akkor a trim potit addig toljuk, míg pontosan 16-ot nem mutat). Majd a kimeneteket is egyenként kalibráljuk: jön az 1kHz szinusz, és az analóg referencia szintnek megfelelő kimenő feszültséget kell mutatnia a műszernek, legalábbis addig kell állítani az output trimet. A dolog szépsége abból áll, hogy a SYMPHONY IO szoftveresen engedi magát kalibrálni, és az egyes referencia szintekhez a trimmeket külön megjegyzi. Ha tehát mondjuk egy preampozott analóg felvételről átállunk szalagos forrásra, akkor csak szintet váltunk, és magától mindent tizeddébé pontosan visszahív. Ez csodálatos! A KALIBRÁLÁS TOVÁBBI HASZNA... ...pedig az lenne, hogy az ember mindig tudja, hogy valójában “mennyi az annyi”. Egy példán keresztül elmesélem: nekem a hangszereim a 2 db imádott Focusrite ISA 828-as preampon keresztül vannak bekötve a Symphony IO-ba. A Symphony IO-t beállítottam tehát az ISA jelszintjéhez, így a SYM IO pontosan ugyanott fog clippelni! Klassz dolog ugyanis úgy dolgozni, hogy az ember csak a preamp gainjét csavargatja és annak a műszerét nézi, nem kell ugyanezt megtenni a konverteren! Ollé! TESZT-IDŐ! Mielőtt prezentálom a tesztet, még pár szót mondanék. A kedves olvasó bizonyára észrevette, hogy igyekeztem érdemi információt közölni, és megspóroltam a hangkártya tesztekre vonatkozó sztenderd blablát, hogy milyen kibemenetek vannak meg ilyesmi. Nem állítom, hogy nem fontosak, de egy Symphony esetében sokkal izgalmasabbak az egyéb szempontok, ami az egész hangkártya-világot más színben tűntetik fel. Összefoglalnám: Megtudtuk tehát, hogy ez egy sokcsatornás, nagysebességű interfész, aminek nagyon jó hangja van, és precízen kalibrálható. Használhatjuk a Symphony PCIe kártya perfiréiájaként, vagy USB módban jóval több latency és processzorterhelés mellett és kevesebb csatornával, Pro Tools HD és HD|X interfészként, vagy önálló konverterként. A monitoring szekciója zseniálisan tiszta, a hangerőszabályzó analóg, vagy szoftveresen kiiktatható. Nagyon jók a füles kimenetek is. A Maestro nevű kezelőszoftvere egyszerű, két mixet tud az inputokból készíteni, és belső buszt is tud adni a rendszernek. A Symphony IO az OS-X rendszer hangerejét és mute gombját is érti! Az előlapon nagy kijelző van, beállíthatjuk, hogy milyen ki-bemeneti szint kombinációkat mutasson. Tök jó. A Symphony IO moduláris, igény szerint bővíthető: két nyílás van benne, melybe a legkülönfélébb modulok tehetők: van a 16 analóg be + 16 analóg ki modultól kezdve AES-EBU és ADAT opcióig minden, plusz még minőségi 8 csatornás mikrofon előerősítő is, ami végre van olyan jó mint a pro audio-ban a csúcs perampok. Hasonlóval hangkártyában még nem találkoztam! Ez utóbbi miért jó: a 8 pre modul insertként tud belépni az A/D konverter útjába, iszonyatosan rövid távolságon illeszti a mikrofont, és persze távvezérelhető. (Az AVID-nak is van mikrofon előerősítő modulja, amit viszont a szokásos külső csatlakozáson kell bekötnünk a konverter jelútjába, ami sokkal kevésbé elegáns megoldás és nagyobb kábelhossz) A konverterek minősége elképzelhetetlenül jó, brutálisan tiszta, leleplező jelet ad ki, ráadásul DC csatolt! Erről egy pár szót: analóg szintetizátorok vezérlésére lehet használni, mivel egyenfeszültség kiadására képes (papíron a DA16x is, a valóságban azonban nem, kipróbáltam). Például egy Moog Slim Phattyval összekötve (MIDI-t kihagyva) analóg hangmagasságszabályzás (CV) és billentyűlenyomás (GATE) jeleket lehet neki küldeni, EZÁLTAL SAMPLE PONTOS, NAGYFELBONTÁSÚ KÜLSŐ HANGSZERÜNK LESZ!!!! (Ehhez persze kell egy plug-in is, pl. a MOTU VOLTA vagy az Expert Sleepers SILENT WAY) Ez a hangkártya MAJDNEM hibátlan. Egyetlen fogást tudtam rajta találni, ez pedig a beépített ventillátor. Amíg az embernek 1 kártya figyel a SYM IO házában, addig ez meg sem moccan. Két kártyánál már azért pörög. Nem hangos, lévén jó minőségű, de van hangja, szóval valamennyit fel fog venni a mikrofon is ha egy szobában vannak. Ugyanakkor megjegyezném, hogy a Mac Próm hangosabb, szóval... Na mindegy, engem ez nem zavar, de behatárolja azt, hogy hova lehet tenni (pl. ki lehet vinni a szobából is, és akkor a Maestro szoftverben pislogjuk a jeleket). A promó videókban látható helyre (elénk) biztos hogy nem raknám ha már két kártya van benne. A hangjáról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, irgalmatlan tartalékok vannak benne, 0Hz-ig viszi mélyeket, szuper sztereója és hibátlan órajelgenerátora van. A meglepetés pedig az, hogy jóval kivezérlés alatt is hibátlanul konvertál, sokkal alacsonyabb jelszint mellett kezd csak “sérülni” a jel mint az X-Series esetében. Egy szó erejéig a latencyről még: mostanában elég divatos az UA-nak az Apolló kártyája, mely szintén analóg masterrel rendelkezik, és fő előnye, hogy UAD plugineket tud valós időben berakni a monitoring láncba. Hazudnék, ha nem gondoltam rá ezerszer, hogy ez milyen király, hogy úgy hallani a fejhallgatóban magam, ahogy a mixben fogok szólni. Elképesztő élmény énekelni úgy, hogy az ember hangján rögtön Harrison EQ, Neve kompresszor és Lexicon zengető van, hogy a többiről ne is beszéljek. Ez a dolog Symphony IO-n is elérhető, de csak sokkal körülményesebben, szoftver monitoringgel. A SYM IO gyorsabb kártya, a plug-ineket hostoló UAD-2-nek pedig meg lehet mondani, hogy X plugint “live módban” futasson, ami a legtöbb UAD plugint valónban késés nélkül tud prezentálni, viszont nagyon megnyomja a DSP-t. Konverter minőségben s SYM IO nyer, és az opcionális előerősítője is erősebb mint az Apollóé. Mindezek mellett én az Apollót részesíteném előnyben HA nem lenne kevés a kibemeneteinek száma. Visszautalnék arra, amit az elején írtam: a hangminőség nem minden, és hogy az egyik kártya ebben jobb, a másik abban. Mindenkinek saját maga kell eldöntenie, mi fontos. ÉS VÉGÜL A TESZT... Egy ismert zenei részletet loopback teszttel felvettem X-Series konverteren és Symphony IO-n is teljes kivezérlés mellett. Az eredményt nem módosítottam gainben, hiszen bekalibráltam a konvertereket. Az egyes take-eket véletlenszerű sorrendben raktam össze: először az eredeti audiót hallhatjuk, majd utána egy kombinációt SYM IO, X-Series konverterekkel visszavéve, illetve az eredetit is beszúrva itt-ott. A feladat megállapítani, hallunk-e köztük különbséget. Le kell írni, hogy most A vagy B hangot halljuk vagy az eredetit. Elárulom, hogy a kollegáimnak és nekem elég szofisztikált rendszerrel nem sikerült ez. Mindenki úgy érezte, mintha hallana különbséget, de ez csak a zenei matéria változásának tudható be. Valójában teljes kivezérlésnél a SYM IO és az X-Series nagyon közel vannak egymáshoz. Egy “mintha...” távolságra. Az eredmény az lett, hogy mindenki tök hülyeségeket írt le http://www.menemszol.hu/audio/konverterabteszt.wav Ha tetszik a cikk, osszátok meg, de ne másoljátok le!
  11. A/D

    Analóg process tesztek!

    Töltögetem a webshopot, most vessződöm az outboardokkal, és megint előkerültek az összegző keverők, amiktől egyszer már kicsit besokalltam, és nem gondoltam volna, hogy megint kísérteni fognak. Ennek oka az lehet talán, hogy egy időben az én ízlésemhez már túl divatosak lettek, elkezdték túlértékelni a jelentőségüket (Egyre gyakrabb volt az, hogy úgy akartak ilyesmire beruházni, hogy nyilvánvalóan nem voltak még a megfelelő képesség birtokában rendes mixek készítéséhez, viszont úgy gondolták, hogy boldogulásuknak kizárólag technikai okai lehetnek, tehát ettől várták a csodát. Az ismert "SHIT IN / SHIT OUT" elnevezésből gondolom mindenki érti miről van szó). Na emiatt rendesen körülnéztem megint a piacon, és akkor ebbe a gyöngyszembe akadtam bele, amit most megosztok. Szerintem felbecsülhetetlen értékkel bíró élmény lesz ez azoknak akik kicsit többet szeretnének tudni az analóg cuccok varázslatairól. A Rupert Neve Design Soundcloud accountjáról van szó! Hogy ezt eddig miért nem láttam? Mondom amit szerintem érdemes feltétlen meghallgatni (oké, majdnem mindent, de...) -1- Az analóg összegzés kérdés egy újabb experimentuma: az analógtól általában torzítást várunk, de olyan torzítást, ami megszűnteti a digitális csörgést, vagy meg sem jelenik ez a fajta szélsőség. Modern szempontok szerint hatalmas dinamikát is. Az általunk ismert AMS-Neve 8816 vagy a Manley 16x2 pont így működik, de a Rupert Neve-féle 5059 nem! Ezt figye: Pro Tools in the box keverés: http://soundcloud.com/rupertnevedesigns/tacks-danny-reisch-protools Neve 5059 Silk Drive kapcsolóval: A 8816 esetében nüanszok voltak, de ez elég brutál mértékű ahogy szaturálja a magasakat, főleg a kiállástól. Nem is torzításnak hat, inkább épp ellenkezőleg, mintha nyitottabb lenne a mix. Szerintem a PT mixnek egyébiránt semmi baja, precíz, pontos, azt hallod ami szól, de az 5059 "tökösebb", ott történik valami furfang, amitől izgalmasabbnak találjuk (vagy inkább csak a magam nevében beszélek). Mondjuk én emiatt se vennék még összegző mixert, mert hallani és érteni a dolgot versus beállítani, az nem ugyanaz a kategória. Vegyen az, aki ért is a keveréshez, nekem jó lesz a Logic (ugyanakkor -de ez már egy másik post témája lehetne- vajon miért van az, hogy egyszer sem ültem le úgy, hogy ú de király lenne Logicozni, mert ez milyen nagyszerű szoftver Azt hiszeml hozzászoktam már hogy utálom, de végülis munkaeszköznek tekintem, amiben meg semmi furcsa nincs. Viszont a hangszereimnek mindig tudok örülni! Nagyon meglepne, ha ezzel egyedül lennék) -2- Szintén analóg összegzés most dobokon! Kérjük, kapaszkodjon... SSL AWS mix (erről a pultról van szó): Neve 5059 mix: Ez rendesen tanulságos azoknak, akik csak hallották azt hogy az SSL mekkora király, de testközeli élményben még nem volt részük. Na mikor a Neve-t az SSL-lel szemben preferáltuk többen, pont erről beszéltünk ami itt hallható. Ha nem gatya a monitorotok, hallani fogjátok hogy nem bír a dinamikával és a tranziensekkel, rendesen hüppög, nem bírja egyenesen, szépen, határozottan kijátszani a mixet. Persze van akinek ez tetszik, hiszen rendesen sok SSL rajongó van, de most már lehet kapisgálni hogy a két csapat miért utálja annyira egymást kezdetektől fogva Mindenesetre én az SSL-lel szemben simán a Pro Tools in the box mixet részesítem előnyben százból százszor. Nem tudok elképzelni olyan helyzetet, ahova ez kéne, lehet hogy nem vidám dalokban gondolkodom vagy nem tudom. Namégakkor Neve 5059 piros Silk kapcsolóval: -red-silk Adódik a kérdés, hogy az eredeti, 90 volt feszültséggel operáló monszter hogy szólhat ezek után? (Érdekességképp, ez a pult az eddigi dinamika-király Neve pultokhoz képest is állítólag 10dB-vel többet tud dinamikában, az meg már milyen?) -3- Na a lényeg, hogy a fenti linken van bőven hallgatni való (fent vannak más összegzők, vagy a Master Bus Processoruk, a kisebb Porticók, 500-asak stb), ami azért jó, mert ki tudja mindenki magának kutatni, hogy az elérhető hangzásvilágok melyike inspirálja. Szívesen látnék ilyet más gyártótól, sőt, saját magunktól is. Silk? ui: summing mixer ügyben nem akarok állást foglalni, mindegyik ilyen cucc valamiben jobb a másiknál, meg nagyon ízlés dolga az egész (ott a teszt, mindenki döntse el maga). annyi szent, hogy az 5059 most kicsit meglepett, sejtettem hogy jópofán szól, de gyakorlatilag az értékelhetetlen master szekciójamiatt figyelemre se méltattam, tekintve hogy kell mellé egy rendes monitorvezérlő is brrr... gondolom ezért hozták ki a Centerpiece-t. Azért jó kör volt...
  12. A/D

    Mibe fáj: a Nirvana esettanulmánya

    UPDATE! Kérésünk meghallgattatott, így az eredeti cikket lefordította MOHAWK nevű fórumozónk. Nagy köszönet neki ezért! A fogalmazási, helyesírási hibákért elnézést kérünk, de limitált idő áll rendelkezésre a projektre. Fontos még: kérlek benneteket, ne az én postomat lájkoljátok, hanem Mohawk úr kommentjét, amiben bejelentette, hogy elkészítette. Köszi! ------------- Albumkészítés idő és pénzigénye (esettanulmány): Nirvana Amikor pár hete összefutottam Scott Solter producer/hangmérnökkel egy közös ügyfelünk buliján, megválaszolt pár kérdést, amit fiatal bandák tettek fel neki nemrég. Már eddig is az egyik kedvenc szakemberem volt. Tanácsai a az elmúlt évek legjobb tippjei közé tartoznak. "Ha olyan akarsz lenni, mint a kedvenceid" - mondta - "ne a hangzásukat vagy a cuccukat másold, hanem ahogy dolgoznak" Ez az gondolat állt múlthavi "Mennyi időt fog igénybevenni? (Egy albumkészítés idő és pénzigénye)" című vezércikkünk középpontjában is, amiben körbejártunk három különböző megközelítést egy teljes album elkészítésére és megpróbáltunk egy átlagos idő- és pénzmennyiséget megbecsülni. Ebben a hónapban szerettem volna mégkonkrétabb lenni, egy remek banda munkáira fókuszálva, hogy lássuk mit tanulhatnánk tőlük. Egy gyors összegzés. Nincsenek kőbevésett szabályok a költségek kiszámítására, de ha az átlagról beszélünk, azt mondanám, hogy kb. két hét és 10.000$ jó kiindulási pont lehet. Nem csak én gondolom így. Producerek és hangmérnökök elég széles kereszmetszetét kérdeztem meg, és ezek a számok jöttek elő leggyakrabban. Természetesen ez esetenként változó, de úgy gondolom, hogy egy karrierjét építgető új előadótól nem lenne bölcs húzás 5.000$-nál kevesebbet vagy 20.000$-nál többet költeni az első albumra. Nincs rá garancia, hogy ez a pénz visszajön, de elképzelhető, nem egyszer láttam már rá példát. Nagyon leegyszerűsítve, egy szép és optimista, de durva számítás alapján ez az összeg visszajönne 500-2.000 albumeladás után a Bandcamp-en, vagy 700-2.800 eladással iTunes-on, esetleg 100.000-400.000 lejátszással a Spotify-on. Ha úgy gondolod, hogy nem sikerülne eladni 500-2800 példányt, akkor jobb egy pár single-lel kezdeni esetleg egy EP-vel. És persze ideje elkezdeni sokkal többet koncertezni. Az javaslom, gyűjts elég rajongót és ápolj jó kapcsolatot a sajtóval, hogy amikor megjelenik az anyag, hamar híre menjen. Nincs annál lehangolóbb, mint amikor heteket/hónapokat dolgozol a kiadványodon csak azért hogy megállapíthasd, hogy nemhogy a kutya nem törődik vele, de az emberek még csak nem is tudnak róla, hogy kijött az albumod. Esettanulmány: A Nirvana három lemeze Több okból szeretem a Nirvana-t felhozni. A legtöbb könnyűzenész, bármilyen műfajban is mozogjon, valszeg legalább futólag ismeri ezeket a lemezeket, másrészt ők voltak a az egy kedvenc bandám tizenévesen, és nem utolsósorban megmutatták, hogy egy 10.000$-nál kevesebb (illetve sokkal több) pénzből kihozott bemutatkozó anyag is lehet sikeres. Bleach A Nirvana első lemeze, a Bleach, arról híresült el, hogy mindössze 30 órát vett igénybe a felvétele. 1988-ban a kivételesen tehetséges és fiatal Jack Endino mindüssze 20$/óráért dolgozott. A matekból gyengébbek kedvéért ez 600$-t tesz ki. Endino elismeri, hogy ez egy piszok alacsony órabér volt, még akkoriban is. Azt is hozzáteszi, hogy az első közös munkájuk "olyan gyorsan történt, hogy még arra se nagyon emlékszem, hogy egyáltalán beszélgettünk volna...életem leggyorsabb felvételeinek egyike". Naplopó megjelenésük ellenére, Nirvana az egyik legjobban begyakorolt és végletekig felkészült banda volt az egész színtéren. Gakorolj napi négy órát heti hat nap, és meglátod mennyi időbe telik egy album felvétele. Csak hallgasd meg hogy szól a Love Buzz-t egy gagyi kameramikrofonnal felvéve egy 88-as próbájukon. Chad Channing nem túl lelkes dobjátékát leszámítva úgy szól mintha egy stúdióban vették volna fel pár rendes mikrofonnal. Szól ilyen jól a zenekarod egy szál sm57-tel felvéve? Ideje kipróbálni. http://youtu.be/tB3fyL8mMQE De mielőtt ez a lemezt vennéd alapul, tudnod kell pár dolgot: Először is, az a 600$ 2013-ban kb. 1200$ lenne. Akkoriban 20$/óra a legalacsonyabb stúdió-bérletidíjak egyike volt, ma ezt én legalább 40$/orára saccolnám. Ennyi nagyjából elég egy olyan stúdióra, mint a Reciprocal volt, nem mellesleg egy tehetséges fiatal mérnökkel, aki épp megkapja a jogos tulajdonát. A stúdióberendezésektől eltekintve, nagyjából mindennek az ára megkétszereződött, beleértve azokat a dolgokat is, amik a legköltségesebbek egy felvétel folyamán. idő, bérleti díj, képzett szakemberek munkája. Másodszor, az album nem is 30 óra alatt készült el. Sosem számolták bele ebbe a legendás számba, hogy a zenekar előzetesen tartott pár session-t Endino-val, mielőtt a munkálatok hivatalosan elkezdődtek volna. Valóságban, a felvételek nagyjából egy év folyamán zajlottak apránként - '88 januárjától egészen 89 januárjáig. Ebbe beletartoznak a Melvins dobos Dale Croverrel készített felvételek és az első, a Sub Pop-nál megjelent, single felvételei. Sok track ezekről a session-ökről rákerült az albumra, és mindent egybevéve Endino legalább 50 órát számlázott, ami ma 2000 dollár lenne. Még csapjunk hozzá 200$-t egy pár tekercs szalagra a felvételekhez. A harmadik bibi, hogy még ez az 50 óra sem fedi teljesen a valóságot. Azért, mert nem tartalmazza azokat az üléseket, amit Endino nem számlázott ki. Endino, a zenekar által ispirálva, és nem mellesleg saját karrierjét építgetve, az első naptól éjszakába nyúlóan dolgozott az anyagon a saját idejéből. Az is feltűnő, hogy a kiszállásért sem számlázott, ami nem csak ma, de akkor is szokatlan volt. Tehát bátran kijelenthetjük, hogy elképzelhető kihozni 5000$ alatt egy albumot. Bleach valószínüleg 3000 alatt kijött és átkozottul jó lemez lett. És kölyökkorom egyik kedvence. De láthatjuk, hogy a "30 nap és 600$" milyen könnyen "valójában, sokkal több"-é változik. Bár egy kívülálló azt képzelheti, hogy manapság olcsóbb a felvétel készítés, mint a 80-as években volt, ez nem igaz, legalábbis az olcsóbb produkciók esetén nem igaz. Ugyanez igaz az időtényezőre. Mindegy milyen gyorsak ma a számítógépek, egy lemez nem fog csak úgy elkészülni 30 óra alatt. Ugyanabban a minőségben, ma nagyjából egy hétnyi időre tippelném a Bleach elkészítését, ami nagyjából 3000$-ba kerülne a várostól és a hangmérnöktől függően. Esettanulmány: Nevermind Amikor a Nirvana leszerződött egy nagy kiadóhoz, 65.000$-ra lőtték be a következő album elkészítését Butch Vig producerrel. A zenekar nagyjából hat nap alatt fejezte be a Nevermind zenei alapjainak felvételét. Egy 13 számos lemez esetén ez 2 szám naponta, ami még a múlthavi cikkünkben említett 3-4 szám/napnál is lassabb. Ezután jöttek még a gitár és ének felvételek és aztán a keverés, amit Andy Wallace nagyjából 1 szám/nap tempóban csinált... elég kényelmes tempó. Végül jött a maszterelés, ami általában megvan egy nap alatt. Amikor elkészült, a Nevermind a tervezett összeg kétszeresébe, 130.000$-ba került és egy teljes havi munkába, (És ez még mindig nem tartalmazza a teljes produceri és hangmérnöki juttaásokat, amiket a jogdíjakból kapnak) Bár 130.000$ túlzónak hangozhat a zeneipar mai felperzselt világában, akkoriban ez elég szerény keret volt egy többszörös platina lemezre. Gondolj bele egy pillanatra, hogy a Nevermind eddig 25millió példányban kelt el csak az USA-ban. Ez hatalmas hasznot jelent. A Nevermind, minden résztvevő számára sokkal jövedelmezőbb, mint mondjuk egy tucat Bleach szintű lemez kiadása. Kit érdekelnek a kiadások? (Bármennyire is szeretünk újjal mutogatni és röhögni a nagymenőkön, ezek a nagyobb költségvetésű kiadványok nagy valószínőséggel legalább nullára kijönnek, nem veszteségesek. A kiadó eredeti reményei szerint 500.000 példányban kellett volna elfogynia a Nevermind-nak, ami egy elérhető cél és mégis fedezte volna a felvétel költségeit...és persze többet is) Egy ugyanilyen hangminőségű lemez elkészítése valószínűleg picit olcsóbb lenne ma. De nem annyira, mint gondolnád. Legjobb becslésem szerint 30.000-60.000$ körül lehetne ma a felvételt elkészíteni hasonló helyen, hasonlóan felkészült emberekkel. Tehát egy jó stúdió egy jó producerrel, aki egy-két kedvenc lemezeden dolgozott, nagyjából napi 1000-2000$-ra jön ki 2013-ban. Enyhén csökkentek a költségek, de nem azért mert a felszerelés annyival olcsóbb lett, hanem egyszerűen azért, mert a fizetőképes kereslet annyira lecsökkent. Esettanulmány: In Utero A Nevermind megdöbbentő sikerének köszönhetően, a Nirvana annyi pénzt kapott az In Utero felvételeire amennyit csak akart. Úgy döntöttek, hogy csak 25.000$-t és két hetet szánnak a felvételekre a minnesotai Pachyderm Studió-ban. A zenekart élőben vették fel, majd végül az éneket és néhány apróságot overdubboltak. Mivel milliós eladásokra számítottak, a producer Steve Albini ki tudott alkudni 100.000$-t a munkájáért, a szokásos produceri jogdíjak helyett, ami a nagy kiadóknál szokás. (Ha Albini a jogdíjakat választja, majdnem 500.000$-t kereshetett volna, de ezt elvből elutasította, így a 400.000$ különbség a kiadó zsebeiben landolt. Abban nem vagyok biztos, hogy ez mennyire haladó elgondolás, de Albini inkább a "jogdíj rossz" elvet választotta a "mindannyian osztozzunk a közös művünk sikerén" helyett.) Ha a Nirvána ma venné fel ezt a lemezt, akkor ezt megtehetné Albini Electrical Studios nevű chicagoi stúdiójában. Ez nagyjából ugyanúgy 25.000$-ba kerülne és ugyanúgy egy picit több, mint két hétig tartana a masteringgel és néhány remix-szel. (Albini díja ma kb. 1500$/óra, stúdióhasználattal együtt) Az egyetlen különbség, hogy Albini szegényebb azzal a 400.000$-ral, amit nem keresett azzal a lemezzel, ami több millió ember életének adott értelmet. Ja igen, és ne ámítsuk magunkat: A másik különbség, hogy valószínűleg meg sem tudnánk közelíteni ma azt az eladott példányszámot. With The Lights Out így a végén láthatjuk, hogy egy Bleach vagy In Utero szerű album felvételének idő- és pénzigénye nem sokat változott. Az első picit kevesebb volt, mint 5000$ és nagyjából egy hetet vett igénybe. Mivel a zenekar maga állta a költségeket, melóból és baráti kölcsönökből, ez a hétnyi idő nagyjából egy év alatt jött össze. A Későbbi lemez egy kicsit többe került, mint a mi becslésünk felső határa 20.000$, és két hét alatt készült el. Mindkettő nyers megszólalású, de profi munka. Ehhez képest a Nevermind egy nagy odafigyeléssel összerakott pop lemez, ami egy hónap alatt készült el. Egyúttal ez volt a legsikeresebb is. Ugyan évekkel később Cobain szégyenét fejezte is ki a lemez sikere és hangzása miatt, azért könnyen észrevehető ebben egy kis adag tudatos pozőrködés. Látszik, hogy nem kell ennyi időt szánnod egy lemez elkészítésére, hogy jó fogadtatásra találjon. A remek Nirvana Unplugged egy nap alatt készült, mégis a második legsikeresebb albumuk lett. Ez is csak az mutatja, hogy a legritkább dolgok gyakran a legértékesebbek is. Mindig jöhetnek új dögös egy hét alatt felvett albumok. De én legszívesebben most mégis inkább új, egy nap alatt (élő), vagy egy hónap alatt (kidolgozott) készült lemezeket hallgatnék. Azt hiszem, más is van így ezzel.
  13. A/D

    Kompresszor problémakör...

    Egyre többször találkozom azzal, hogy amatőrök használnak kompresszort, mert az a divatos, azt hallotta a havertól, hogy az a megfejtés, azon van "A PIROS GOMB". Mi történik? Szakemberünk elkezdi nyomni a kompresszort az adott sávon...Gain reduction 20dB felett, attack- és release timeok a béka segge alatt. Nyilvánvalóan nincs tisztánban a pontos következményekről, mert csak arra figyel, hogy "hú de hangos lett!". De a hangerővel vigyázni kell: a legtöbbünk automatikusan jobbnak értékeli azt a hangot, amelyik hangosabb. Két ugyanolyan hang közül is kiválasztja jobbnak azt, amin több a hangerő. Simán. Sajnos vannak olyan hangszerek, amik különösen érzékenyek a kompresszorokra, ezek főleg a pergő, láb, basszus. Ezeknek extrém fontos a kezdésük, az a pár milliszekundum, ahogy indul a hang. Egy lábnál, pergőnél ez definiálja a hangot, a mixben is főleg ezt kell hallani, a többi része a hangnak ehhez képest majdhogynem elhanyagolható. A többség közületek ezt a pár rendkívül fontos miliszeket nyírja ki figyelmetlen kompresszor használattal. Füleli a hangszínt, a hangerőt, de nem tudja, hogy a hang időbeli változását is figyelni kell, mégpedig milliszekundum szinten, nem csak úgy általában! Tíz emberből kilenc simán elköveti azt a tök amatőr hibát, hogy az előbb leírt módon beállítja a kompresszort, és fel se tűnik neki, hogy a lábdobnak, pergőnek már nincs attackja. A pergőből egy indítás nélküli süvítés lesz, a lábdobból meg egy nagy búgás. Ezzel a fő probléma az, hogy ezeknek a hangszereknek elsősorban ritmikai funkciójuk van, amihez pedig kell az indítótranziensük: ettől halljuk PONTOSAN egy mixben, hogy mikor szólalnak meg. Az előbbi tételből adódik, hogy ha ezt egy kompresszorral szépen eltüntetjük, akkor a zenék ritmusa, lüktetése látja kárát, azonkívül lesz egy halom keverési probléma vele, mert nagyon hangosra kell tolni a mixben ahhoz, hogy lehessen érteni, de mikor már lehet érteni, akkor meg már zavaróan hangos (egy pergő lecsengése nem harmonikus hangszín, ezért a zenével csak módjával vegyíthetjük. Ismétlem: nekünk főleg az eleje a fontos!). Ezt a "hova keverjük hangerőben ezt a hangszert?" parát tehát a túlkomprimálás okozza. A túlkomprimálás egy tipikus AMATŐR hiba, ha az a vége, amit az előbb leírtam. A profik is csinálják, de akkor csak a hatásra törekednek, alapvető szabályokat nem hágnak át, tudnak állítani "jut is - marad is"-t, de az amatőrök ezt a finomságot nem ismerik fel. A problémás alkotásoknál az szokott lenni, hogy nem szerencsés hangszínekkel nem szerencsés hangszerelést csinálnak, ami zavaróan hat visszahallgatáskor. A delikvens csak annyit hall, hogy "valami nem az igazi, valamiért nem úgy szól mint a referenciák". Ekkor veszi elő a kompresszort, és palacsintává nyomja az összes fontos sávot egyenként. Ennek egy nagy kása a vége, amit tekinthetünk jobbnak mint az eredetit abból a szempontból, hogy már nem lehet hallani a hibákat: semmit nem lehet hallani ugyanis, mivel a hangok kontúrja, burkológörbe elvész. Ekkor persze még nem nyugodt a művészünk, mert hallja, hogy még valami nem olyan, mert a "magasak", vagy talán a "mélyek", de a kompresszorok biztosan nem...pedig dehogynem! Most egy egyszerű trükköt javaslok azoknak, akikben felmerül a gyanú, hogy valami gond lehet a kompresszor körül: Kompresszor BYPASS gomb. Vagy... threshold jelentősen visszahúz, attack lassít. Ezt kell egy hangerőre hozni éRZETBEN a szétlapított mix-szel és láss csodát: nem a kompresszoros fog tetszeni! Pont aktuális a téma, hiszen Silk Kompresszor simogatót tart kedden ) ahol ő ezt mégjobban kivesézi, akár mixeket is hozhattok neki. Addig is békésebb kompresszorozást mindenkinek!
  14. A/D

    20 éves a HIT SPACE

    20...alig hittük el, mikor megnéztük a naptárat. A házassági évfordulók, együttjárási évfordulók gyakran féléves elszámolásban vannak, de valami, amit az ember nagyon szeret csinálni, nagyon benne van, arról tudomást sem vesz. 20. Mert véletlenül egybeesett más cégek évfordulójával. Az ember ilyenkor számotvet azzal, ami eddig történt. Csak úgy. Ilyenkor már szórakoztatók az első képek az első kiállításokról, ahogy nagy lendülettel próbáltuk elhitetni az emberekkel, hogy majd otthon egyszercsak hangkártyával fogunk otthon a szobánkból lemezeket készíteni, meghogy van itt egy olyan hogy Nord, meg a többiek. Láthatók a hibák, a tévesztések, de sokkal több olyan dolog van, amit ösztönösen jól csináltunk, ugyanis ha az ember módszeresen törekszik erre, előbb-utóbb sikerülni fog neki (szerintem ez mindenkinél beválik ; ) Ami a Hit Space-t illeti, egy dologra a mai napig nem találtam magyarázatot: hogyan tudtam a környezetemet ebbe a kalandba életreszólóan belerángatni. Valószínűleg csak annyi történt, hogy időnként jól szórakoztunk, voltak jó pillanataink. Mindig remek kollegák voltak, nagyon keményen benne volt mindenki abban, amit létrehoztunk. Rengeteg érdekes aspektust lehetne említeni, tanulságokat levonni, miazmás. Ettől most eltekintek, és meg is mondom miért. Remélem, hogy április 6-án a Szinti Klubbal történelmet fogunk írni. Szerintem a közösség meg fogja mutatni most mire is képes: aki régóta birtokosa egy hangszernek, valószínűleg jobban és őszintébben el tudja magyarázni a hangszerének lényegét más érdeklődővel, és ki tudja, lehet hogy az interakcióból valami több is kisül. Jelenleg a Facebookon több mint 300-an jelentkeztek. Ha csak a tört része is jön el, akkor is mérföldkő, minden eddigi közösségi billentyűs zenei megmozdulást alázni fog. Felkértem prominens személyeket, hogy jöjjenek, és hozzanak cuccot. Kultikus arcok felbukkanása várható kultikus hangszerekkel. Nem akarok részletekbe menni, de aki ebből nem érzi, hogy ott a helye, annak valószínűleg nincs ott a helye Jó. Tehát a 6-a legyen nagy nap. Fizetem a cehhet, a sörötöket. Visszük a cuccokat. A kiállításon debütál pár zsír új hangszer, a Korg KingKorg, az MS-20 és a Moog Sub Phatty. Külön repülővel, drágán jön, csak azért, hogy aki veszi a fáradtságot, az megnyomogathassa, és hogy azért mégiscsak legyen súlya az eseménynek. Mindez persze nem lesz érdekesebb mint pl. a PPG vagy a vintage Moogok meg amiket a srácok még mondtak hogy hoznak. De még van két meglepetésem, ami közül az egyiket mostmár elsütöm (jó, három volt, a 20. év ugye). Beleírtam a naptári eseményhez is, hogy a legjobb élménybeszámoló készítőjét megjutalmazzuk egy WALDORF ROCKET szintetizátorra! Szerintem cool. Büszke vagyok, hogy ezt megtehetjük. A harmadikat meg majd aznap. Szóval mit is akartam írni: hogy nem kezdek most bele a visszatekintésbe...Inkább jöjjön el mindenki, aki kedvelte a céget, vagy kollegáimat, neadjisten engem, és beszélgessünk, nyomkodjunk! Aki otthonmarad, és neten próbálja elmagyarázni a fórumon "hogyakurzweilszar!", nem fogom komolyan venni Jó lesz, megígérem Találkozunk hamarosan!
  15. A/D

    Emuláció. Még mindég.

    Többen tudják rólam, hogy gyakran ki szoktam kelni magamból, mikor valamit úgy adnak el, mint valaminek a hiteles emulációját. Arra alapozva mindezt, hogy aki úgyse hallotta az eredetit, annak mindegy, aki meg igen, az meg úgyse fogja használni. Pl. az Arturia felhasználók arckifejezése szokott beugrani, mikor a boltunkban élőben összetalálkoznak egy igazi Mooggal. Az a meglepetés, nem a Karácsony. A Softtube került ma elém, a hír miatt, hogy a Native-val mit csinálnak, és egy sztori jutott eszembe, amit most leírok. A Summit Audio TLA-100-as emuláció került szóba mikor magával a tervezővel, Dave Hillel, feleségével és Silkkel költöttük kíváló vacsoránkat a Mák Bisztróban. Majdnem szóról szóra tudom idézni: "Én terveztem a TLA-100-at, tudom, hogy mit csinál, és a plug-in egyáltalán nem azt csinálja!". Magyarul: a szoftver fejlesztőjének nem sikerült megfejteni a szerkezet lényegét adó karaktert, vagy sajátosságot. Tehát már az is rossz, amit modellezni próbáltak. Egy ügyes programozócsapat marketingesekkel és fotosoppos srác(ok)cal. Még arra se vették a fáradtságot, hogy találjanak olyan embert, aki érti a berendezés lényegét. Így persze akkor se tudják megcsinálni a szimulációt, ha nagyon ügyesen programoznak és még a processzorteljesítménnyel sincs gond. Ez mennyire kiábrándító! Ez az írásom egyben magyarázat arra, hogy miért van az, hogy egyes cégek sikeresebbek mint a többiek: mindnek lehet kiváló mérnöke, de onnan még van két plusz skill, ami a valódi különbséget (előnyt?) adja: az ízlés, illetve hogy a berendezés, amit csinál, annak milyen valódi haszna van egy adott szintű produkcióban. Értelemszerűen pl. az Autotune mondjuk egy profi énekessel készülő produkcióban értelmét veszti, de ez szinte minden "megjavító" típusú dologra igaz. A Match EQ effektektől (pl. Voxengo) például megcsikarom magam, be kéne tilltani az ilyet. Ha volt közületek olyan, aki ilyennel komolyan megpróbálkozott, gondolkodjon el, mert szerintem valamit nagyon nem ért az egészből.
  16. A/D

    Kifutunk valaha új zenéből?

    Elképzelhetetlenül király anyagba botlottam a neten, még az azokhoz kapcsolódó témák is zseniálisak, mindenkinek látnia kell: Érintett témák még: -"Sounds Just Like" Oldal, ami megkeresi, hogy zenénkhez mi hasonlít leginkább. -Everything is a remix Inspirácó? Kreativitás? Vagy csak remake? Döbbenetes videósorozat arról, hogy mennyire eredeti az eredeti. Az első rész a zenével foglalkozik, nagyon szórakoztató, de nem kevésbé mint a filmek a másodikban Kedvcsinálónak idézek hevenyészett fordításban a harmadik részből: "A kreativitás nem varázslat. A gondolkozás szokásos módszereinek alkalmazása meglevő alkotásokra (anyagokra). És a termőföld, amiből a a kreativitásunk kifejlődik olyasmi, amit megvetünk és félreértünk, ellenére annak, hogy mennyit köszönhetünk neki, és ez a másolás. Egyszerűen fogalmazva a másolás az, ahogy tanulunk. Semmi újat nem tudunk bevezetni addig, míg a saját értelmezési tartományunk nyelvét nem beszéljük folyékonyan, és ezt utánzás segítségével tudjuk elsajátítani. Például minden művész a kezdeti éveiben származtató tevékenységet folytat. Bob Dylan első lemeze 11 feldolgozásból állt. Richard Pryor a stand-up karrierjét nem túl jó Bill Cosby imitációval kezdte. És Hunter S. Thompson újragépelte a "A nagy Gatsby"-t , csak hogy megtapasztalhassa, milyen lehet megírni egy nagyszerű novellát." Döbbenetes még az is, amikor arról beszél, hogy ahogy a számítógép össze tudja a zenét tömöríteni egyben jelzi azt is, hogy a zene mennyire lesz élvezhető a számunkra Ha túl egyszerű tömöríteni, mert pl. egy emelkedő skálát könnyen lehet jósolni, azt hamar megúnjuk, ha viszont túl bonyolult (pl. fehérzaj, ami tömöríthetetlen), úgyszintén élvezhetetlen. Az ezzel foglalkozó cikk itt. Mix and Match Lyrics: Elindítod a videót, kiválasztod, hogy melyik felirattal menjen, és azt is el lehet énekelni rá. Pl. a House of the Rising Sun alá a Pokemon főcímét ))
  17. A/D

    Semmiből valami

    Érdekes konfliktusba kerültem magammal az imént: mikor a címkék közé beírtam hogy politika, már azon törtem a fejem, hogy hogy fogom elmagyarázni azt, hogy nem fogok politizálni. Persze olvasok ilyen témában hírt, és érdekel is, de nem érzem magam felkészültnek ahhoz, hogy szócsővé váljak, az apropóm is teljesen más. Amiről szeretnék írni, az tényleg a címhez kapcsolódik. Nem is tudom miért, de a vintage hangszerek kultúrájával nemrég sikerült megismerkednem. A vintage-ről nekem elsősorban a restauráció az ami beugrik, mivel többnyire rengeteg munka van ezekkel a régi hangszerekkel, mire az ember rendbe rakja őket. Kezdve az alkatrészektől odáig, míg beszerzi a komolyabb patcheket, mintákat, stb. Ez sok esetben rendkívül embert próbáló, és szinte mindig más segítségére szorul az ember. Eléggé. Időnként vannak olyan időben, olyan megfogalmazással és hangsúllyal elmondott mondatok, amik beleragadnak az agyamba, és alapvetően meghatározzák az azt következő időszakot. Talán Milkánál (Neo) jártam, és az ő szájából hangzott el a "másképp nem lehet". Van egy E-E-Mu Emulator II-m, ami egyszercsak megszűnt bootolni, és nyilván nem volt hozzá indítólemezem, szereznem kellett hát valahonnan. Szerencsémre, az utóbbi időben kialakultak olyan haverságok-barátságok, hogy egy-két telefon után hazai segítséggel tudtam életre kelteni a hangszert. A hazai Emulator közösség pár tagja pl. eléggé összetart. Silver is ilyen E-Mu buzi, korábbi ügyfelünk, aki egyszercsak előbukkant a Facebookon. Azért keresett meg, hogy ugyan nincs-e Digital Performer 3-hoz telepítőm, mert neki most az kell. És volt, úgyhogy előkotortam neki, fellapátoltam a disk image-t egy ftp szerverre, azóta rendszeresen összejárunk E-Mu samplerekről értekezni, van hogy együtt szerelünk. Rajta keresztül meg kapcsolatba kerültem más E-mu mániásokkal is. De hogy ne térjek el a tárgytól nagyon, a dolog lényege az, hogy valamiért mindenki a másik segítségére siet, és a jelenség komplexitását magyarázta Milka azzal, hogy az efféle önzetlen segítség nélkül egész egyszerűen nem juthatsz a következő szintre. Teljesen mindegy, hogy egy bootlemezről vagy szakmai segítségről van szó. Ez a "something from thin air" teremtő erejét hivatott reprezentálni, hogy a saját erőfeszítéseink által a semmiből tudunk értéket előállítani. A valóságban ezeket a hangszereket kb. lehetetlen jó állapotban tartani. Nagyon sarkítva azt is mondhatnám, ha nincsenek barátaid, ne vegyél vintage hangszert Ez jutott eszembe, mikor ma olvastam az indexen arról, hogy a kormányfőnk melyik tanácsadója mennyit keres. Engem alapvetően nem zavar, ha valaki sok pénzt keres, nem vagyok irígy, sőt, örülök is, ha azt megérdemelten teszik. Saját példámból kiindulva, nekem is van ideám arról, hogy a cég milyen szolgáltatást, árut, mennyiért tud prezentálni a vevőknek. Aki bejönk hozzánk, ki kell fizetnie azt az összeget, amiért nekünk "jól esik beállni a kassza mögé". De egész másról van szó, mikor az ember egy közösségért tesz valamit. Amikor pl. a fórumunkat reszelgetem, vagy a videós csapatunkat küldöm csatasorba, ezek mind komoly pénz és időtényezők (aki egyszer kipróbálja maga, majd rájön!), de őszintén szólva nem számolok olyasmivel, hogy megtérülés. Nyilván lesz majd valami látogatottság növekedés, meg javít a megítélésünkön, de számszerűsíteni ezt nem lehet, úgyhogy abszolút "no strings attached" alapn tesszük, vagyis akkor is megcsináljuk, ha egy fillért nem hoz vissza a projekt. Gondoltam, a Ménemszól is majd bannerekből eltartja saját magát, de ez a jelenleg haldokoló hazai hangszerpiacon nem történt meg, mára már nem is érdekel. Kifizetem havonta a cehhet a fórum szolgáltatójának, "oszt haladjunk" - hogy Silket idézzem. Néha update-elek, magyarítok le nem fordított szövegrészeket, segítek, ha valakinek kínja van. Közben pedig gyönyörűségesen gyűlik a tartalom, ami rendszerezett, kereshető. Megtalálja a Google is, szóval aki valamire keresi a választ, könnyen lehet, hogy majd felleli itt a bejegyzések között. Ilyennek álmodtam, úgyhogy attól jó, mert jónak érzem, és kész. Visszakanyarodva a politikai cikkre: tegyük fel, hogy egy csoport odajönne valakihez, hogy szakmai segítségre van szüksége egy adott témában (tegyük fel, hogy ez a csoport nem kommersz természetű), hogy történhet meg az, hogy az illető rögtön számokról és összegekről kezd beszélni? Ez olyan dolog, mintha valaki elmenne vizsgázni, és mikor megkapja a tételt, a kidolgozás helyett azon kezd járni az esze, hogy milyen osztályzatot tud majd kapni. Úgy értem, egy vérbeli szakmabeliről elképzelhetetlennek tartom azt, hogy egy szakmai kérdés hallatán ne szakmai dolgok jussanak az eszébe, hanem mondjuk anyagiak. Na jó, ennyire naív én se vagyok, pontosan tudom, hogy a triviális oka annak, hogy a kormány tele van jól fizetett szakértőkkel az lehet, hogy ezek nem mind kíváló szakemberek, hanem rafinált politikusok, akiknek fő tevékenysége az lehet, hogy elhitessék magukról, hogy az adott dologhoz ők nélkülözhetetlenek. Az emberek már csak ilyenek, ha a rendszer ezt lehetővé teszi, akkor ez mindenképp bekövetkezik. Írásom nem politikai bírálat, és még csak nem is konkrét (nyilván nem vagyok tisztában a tanácsadók munkájával, nem gyűjtöttem információt, így nem is kritizálhatnám őket). Csak "modelleztem", egy jelenségről akartam írni. Arról, hogy keveslem manapság a valódi teremtőerővel bíró önzetlen megnyilvánulást, bármi is legyen az oka. Pedig "másképp nem lehet". (Illusztráció: Emulator II elhalványodott kijelzőjét cseréltük egy tűéles VFD aktív megjelenítőre. Első boot-próba)
  18. A/D

    Plagizálás a dizájnban. És most: hangkártyák

    Úgy tűnik az Apple vs. Samsung ügy felnyomta az emberek agyát, és már nem látják a lényeget, erről értekeznék most egy keveset a bolt nyitása előtt nem sokkal. Tekintsünk el attól, hogy a média szenzációhajhászás okán "kiszavazó show"-vá alakította a jelenséget, és egymás ellen uszította az embereket, akik érthetetlen motivációok okán átálltak egyik vagy másik oldalra, és úgy hangoztassák a véleményüket, mintha számítana az, hogy az Apple-nek vagy a Samsungnak vagy a Google-nek lesz jó. Őszintén, nem mindegy ez nekünk? Úgy értem, majd a bíróság úgyis dönt. Elmondom mindjárt hogy jön ez ide, de előbb... Fogadjuk el, hogy az egyre gyorsuló technikai fejlődésben minden cég kap akaratlanul is inspirációt kap a másiktól (pl. hírek, kiállítások). Azért kell elfogadjuk ezt, mert a "trend" definíciója ebből adódik: van X lehetséges irány a továbbfejlődésre (feltételezzük, hogy egyik cég sem tud technológia mérföldkövet kihagyni, tehát mindegyik kénytelen bejárni ugyanazt az utat, most pl. félvezetőkből gyártani), és ezek közül az egyik általában a legésszerűbb, ezt választják általában a gyártók, ezt próbálják implementálni. Az efféle "áttekintést" én inspirációnak mondanám, ami egy teljesen megszokott dolog. Nyilvánvaló, hogy sem az Apple, sem a Samsung nem csak olyan technikát használ, ami kizárólag a saját szellemi tulajdonuk. Vannak azonban helyzetek, amikor valóban komoly szellemi tevékenységgel kifejlesztenek valami teljesen egyedi megoldást, amit elismerhetünk, és igazságérzetünk szerint szabadalom illetné meg. Személy szerint úgy gondolom, ha az Apple-féle multi touch OS-t eredeti megoldásnak tekintünk, akkor a Google-nek bizony illene fizetni az Apple-nek a liszenszért (vagy annak, aki kitalálta), és őszintén nem értem, miért nem ezt a megoldást választották, rég nem lenne miről beszélni. De tényleg, miért nem? De ez most mindegy is. A biztosíték ugyanis akkor megy ki, mikor az egyszerű plagizálás átmegy a megtévesztésbe. Tegyük félre érzelmeinket, hogy szerintünk az Apple most maga a gonosz, vagy köszönhetünk bármit is nekik, ugyanis most nem erről van szó. Az Apple egyértelműen a különlegesség üzenetéből, abból, hogy őt Apple-nek hívják, és az egyedi dizánjai miatt (amire többet költ kb bárkinél és ezügyben ritkán szokta szó érni a ház elejét és elég egyértelmű, hogy a tervezéseik inspirálják az egész ipart, beleértve a betűkészlethasználatig) meg lehet különböztetni őket másoktól, és erre a technológiai analfabéták is képesek. Az, hogy ők komoly erőkkel próbálnak különbözni másoktól egy abszolút érthető, és méltányolható dolog, hagyjuk ezt meg nekik. A probléma tehát akkor adódik, ha bárkinek megengedjük azt, hogy megjelenésben, üzenetben lehetőséget kapjon arra, hogy BECSAPJA a vevőket azzal, hogy Apple illúziót "csomagol" a termékéhez, tehát látszólag iPhone vagy iPad készüléket kínál, miközben a két termék funkciói nem teljesen egyezőek. Éppen csak nem nyom Apple logót a Samsung a készülékeire, de szerintem ha nincs erre vonatkozó direkt támadható passzus a törvényben, gondolom megteszi, ha másért nem, hát azért, mert egy harmadik cég úgyis megtenné, mint ahogy meg is tette (csak azok ugye legálisan nem forgalmazhatók itthon). Lemásolják az Apple Store-okat, ugyanolyan kék színű pólót adnak az alkalmazottaikra, a reklámokat, gyakorlatilag amit lehet, mindent. A per első számú oka tehát az Apple mint brandhez fűződő jogának megsértése, és csak közvetett oka a szabadalomsértés. Egyébként egy gondolat még erről: ha el tudunk vonatkoztatni, akkor talán el lehet képzelni azt, hogy távol-keleten egész másképp festhet a dolog. Ott a tökéletes utánzás szerintem művészetnek számít, elég, ha a karaokéra gondolok, ami szinte sportágnak számít. Valamit lekoppintani náluk kb. akkora érdem lehet, mint először kitalálni vagy létrehozni. Egészen mást jelenthet erkölcsileg. Persze mi itt Európában ezt baromira nem gondoljuk jópofának, nem ehhez vagyunk szokva. De ez itt egy zenetechnikai blog, ideje a tárgyra térni. Tegnap jelentették be a Focusrite Forte hangkártyáját, és a kommentek egy jó része rámutatott arra, hogy ez pofátlan nyúlása az Apogee Duet 2-nek. Aki ránéz a fotókra, fel kell ismerje, hogy a kettő termék megjelenésében minimális mértékben hasonlít csak, ami a funkciók megvalósításából adódik. De az, hogy a Fortén egy tekerő van, hogy érintőgombok és OLED kijelző még nem ok a plágium vádjára (ezek egyébként mind Apple iPod (egygomb ugye) / mobil ipar invenciók). Ezt inspirációnak tekinteném inkább, mert a gond az lehetne, ha a Forte-ről a vevő azt hihetné, hogy valójában Duet2-t vesz, de ez nem igaz még külsőre se, sőt, a FF disztingvál is, pl. a PC supporttal, vagy ugye a saját preampjával, ami nyilván az erősségük. Az is világos, hogy a Duet 2 az Apple design-t implementálja (teljes üveg előlap és keret), a Focusrite itt más megoldást választott, nyilván nem tetszett nekik sem a vastag keret, sem az, hogy az előlap tele lesz ujjelnyomattal. Az FF ugyanígy nem nehezményezhetné, ha a Duet2 innentől kezdve átvenné a Fortéban levő DAW control funkciót (nem tudom ezt észrevettétek-e a videóban, mert szenzációs). vs Az audio iparban ez egyébként szokás is, a DAW-ok pl. sokkal durvábban "nyúlják" egymást funkciókban, valójában azonban igyekszenek nem hátrányba hozni a felhasználóikat, de ettől mondjuk egy Logic nem akar úgy kinézni vagy működni mint egy Pro Tools, és nem is gyakorlat az efféle ujjal mutogatás. Én személy szerint nem szeretem az egygombos megoldásokat a profi világban, ahogy az érintőképernyőket sem. Ezt már anno lelőtték a workstationök korszakában, mikor elvették az analóg szintik tekerő-kapcsoló erdőit, amit nem lehet nem szeretni (én maradok a Neve ill. Nord gyakorlatnál, az egy funkció egy tekerő/kapcsoló elvnél). Hogy ezek reneszánsza hol tart, arról kár is vitázni: ma szinte mindenki olyan midibillentyűt akar venni, amin vannak potik, kapcsolók, lehetőleg minél több. A tervezők itt szerintem bakot lőnek, ha nem tudják megkülönböztetni a funkciónalitás vs design kérdéseket. Az, hogy az iPodon egy tekerő van, azért oké, mert KONZUMER termék. Jobs azt akarta, hogy ne kelljen tanulni a készülék működését, ahhoz, hogy Cica Néni vagy Cica Bácsi beállítsa a hangerőt, ami tök jó dolog. De a prosumer-profi világban a feladatok zöme nem a master hangerő beállítása, és senkiben sem merül fel (jobb esetben), hogy "zero learning curve" lesz elsajátítani a stúdió működését. Egészen komoly genetikai anomália szükséges olyan élénk fantáziához, hogy valaki el tudjon képzelni pl. egy Neve RS 88 keverőt, ami egy gombbal irányítható és persze mindenféle előismeret nélkül. Aztán lehet, hogy az Apple ezt is kitalálja nekünk, és akkor sokkal könnyebb lesz takarítani. Csak letöröljük az üveg előlapot! Neve RS 88:
  19. Júniusi számunkban arról esik szó, milyen stratégiák léteznek otthon készült produkciók professzionális kidolgozására. Vagy ilyesmi. Jól nézzétek meg, mert a közelgő szabadságok miatt most egy darabig nem lesz ZBH. Play! http://youtu.be/h_NZ64JWA4A
  20. A/D

    In-Ear Monitor Kaland 1/2

    ...avagy egy tipp arra, hogyan növelhetjük a színpadi hangzásunkat hatékonyan? Egy két részes cikket írtam, amit még élveztem is, ellenére a több óra munkának amit beletettem. Érdekes élmény volt a projekt, és ez egy olyan fórum, ahol megoszthatom mindezt, ha minden igaz, az itteni közönségből lesz majd aki ezt értékeli. Szóval... Már 2010-ben sokat gondolkodtunk a srácokkal, hogy mit lenne érdemes fejleszteni. A terveink között az egyik az volt, aminek az egyik célközönsége az otthon stúdiózók. Ezen tovább menve persze gondoltunk arra is, hogy sokan közülük élőben is játszanak, és mivel már amúgy is elkezdtünk eladogatni hangosításhoz hangfalakat meg keverőket, adta magát a dolog, hogy érdemes beleütnünk az orrunkat élő-szituációk megoldásaiba. Mi stúdióban vagyunk otthon, ahol nüanszokkal dekázunk, ezért nekünk teljesen más problémáink vannak, mint a hangosítással foglalkozóknak. Másak a berendezéseink, másak az igényeink. De tényleg így van ez? Az élő megszólalással a legritkább esetben szokott elégedett lenni a közönség vagy az előadó. Na ennek első számú tényezője mondjuk az, aki a pult mögött áll, de sokszor tényleg mostohák a körülmények. A rossz szólás mellé pedig gyakran kapunk tragikus színpadi produkciót is. Ahogy az előbbinek, ennek is gyakran és elsősorban személyi okai vannak, semmint technikai. Mivel azonban tehetség fejlesztésének és a tapasztalatszerzésnek egyetlen (és triviális) módját ismerjük, ezért a technikai résszel foglalkozunk most. Ha elkezdjük tehát javítani a megszólalást (akár hangrendszer akár processing szinten), rögtön zavaró lesz hallani, hogy az énekes pl. falsol. Láttunk már olyat, hogy pl. egy punkzenekar halálra rémült, mikor a színpadi hangerőhöz képest jóval halkabban hallgatta meg a róla készült felvételt. Értjük miért. Az egyik dolog, amit egy életképessé válni akaró zenekarnak el kellene érnie az az, hogy ha más nem, az énekesét megfelelően tudja prezentálni a színpadon. Mihelyt ugyanis van ének, mindenki azt figyeli elsősorban. Ha még a szöveg is jó, nem árt, ha az érthető, hogy új emberek is megismerkedhessenek az együttessel, ne csak a rajongók, akik úgyis kívülről tudják a számokat (vagy olyan elemek, akinek konkrétan tökmindegy mi szól. Ez utóbbi a leggyakoribb amatőr együttesek koncertjén). Hogyan lehetne tehát etekintetben előrelépni? (Ismét: az eszméletlen sok gyakorláson kívül).Az én meglátásom az, hogy az énekesnek színpadközeli körülmények között kellene gyakorolnia, pl. hogy meg tudja ítélni mi fog működni és mi nem. Hallania kell a nüanszokat. Véleményem szerint erre az egyetlen igazán jó megoldás az, ha beruház egy személyi fülmonitor rendszerre (a továbbiakban IEM, mint In Ear Monitoring fogok rá hivatkozni). Oké, lehet hangfal mellett is énekelni, de... Lássuk az előnyöket: A monitorláda jó hangos, tutira megvan a koncert "stenk". Hátránya, hogy nem lehet vele akárhol gyakorolni, és legfőképpen a tartós halláskárosodás. Ott aztán eszméletlen mi van! Vagy mondhatjuk a gerjedést is mint probléma. A fülmonitor viszont…De hogy is működik? Az ember felrak a derekára egy kis vevőt, abba beleköti a fülhallgatóját, és abba készít magának egy arányt. Ha a fülhallgató elég jó, akkor segít megszűntetni a külvilág zaját. Ez persze rontja a "feelinget", de drámai mértékben növeli a magabiztosságot. Szóval megszokható, és lehet neki örülni. A másik, hogy mivel izolálja a külvilágot, nem kell embertelen hangerővel nyomulni, tehát a halláskárosodás kockázata jelentősen csökkenthető. És végül, akár otthon is lehet vele gyakorolni, és borzasztó precízen lehet benne mindent hallani. Minthogy a zenekarok már szinte csak élőzésből tudnak pénzt keresni, én nagyon ráfeküdnék erre a kérdésre, főleg akkor, ha a zenében a mondandó (tehát az érhetőség) kritikus tényezője annak, hogy a zenekart még a ismerők is megkedveljék. Vagy neadj isten nagyon jó hangú és képességű az énekes, ami a produkció legfőbb éke is lehet. Énekesként tehát két dolgot szereznék be elsőként: egy nagyon jó mikrofont, és egy nagyon jó fülmonitort! Így vágtam bele a projektbe. Feltételztem, hogy majd lesz valami adóvevő. De nézzük meg először, milyen fülhallgatónk lesz! Mivel sok praktizáló zenész ügyfelünk van, nem mehettem el egy bizonyos Microsonic nevű cég neve hallatán, akikről már sokat hallottam. Ők olyan fülhallgatót csinálnak, ami személyre szabott: egy speckó anyaggal tömik el a fület, és a fejhallgató olyan alakú lesz. A cég ügyintézése még nem az igazi, meg szerintem csapnivaló a weboldaluk, de fair társaság, a szakembereiken nem találtam fogást. Elég jól megoldották a kérdést, nekem elsőre szuperül sikerült a fülhallgatóm. Választhattam több színből, az átlátszót kértem. A fülembe bedugtam és alig hallok bármit is a külvilágból. Igazából a mikrofonom hozza be a kinti hangfal hangját, ott sokkal jobban hallom A készülékek közül a kétutas EPIC nevű-t választottam. Ezért "cuzammen" hatvan valahányezret fizettem. Nem volt olcsó, de mivel maga a vezeték nélküli monitorozás sem az, tudomásul vettem, hogy ennyi. Ez egy technikai sport, kész. Az olcsóbb változat egyutas, szerintem simán jó az is, kb. tizenikszezer különbség lehet a kettő közt. Nekem az EPIC magasfrekvencia válasza is túlzás, énekhez erre semmi szükség. Miután nagy boldogsággal kipróbáltam és tetszett a dolog, folytattam a kutatást: ki milyen adót és vevőt tud ehhez adni? Az AudioTechnica vs Sennheiser meccsről a cikk második részében olvashattok nemsokára Addig pedig a barkácsolósok kedvűeknek egy youtube videó, hogy lehet házilag gyártani ilyen fülmonitort! Csatolt fotók: 1: A Mircosonicnál a néni beiktatott nekem némi wait-state-et...úgy 20 percet. Időegyeztetéssel jobb lett volna. 2: Vitrin, várakozás közbeni bambulás, és ijesztő propaganda a megsüketülésről 3: A labor. A felhasznált anyagok a megmintázáshoz 4: Közelről a tubus, aminek tartalmát benyomták a fülembe. Persze valami anyaggal, hogy ki is jöjjön 5: Az elkészült mintát megmutatta a néni. SHREK 3! 6: Egy hét után ezt kaptam 7: Ez pedig a flightcase tokja
  21. A/D

    Zenei Baleseti Helyszínelők 3. epizód

    A ZBH legújabb részében egy fórumon is aktív társatoknál, Horváth Jánosnál jártunk, aki a Magyar Katolikus Rádió vezető hangmérnöke. Ha kérdéseitek vannak, vagy szeretnétek, ha segítenénk zenei projektjeitekben, megmutatnátok másnak a stúdiótokat, kérjük írjatok nekünk a youtube kukac hitspace pont hu címre, és ki tudja...lehet, hogy legközelebb pont hozzátok látogatunk el 4 hét múlva! Jó szórakozást! http://youtu.be/k5mt13TfYUA
  22. A/D

    Zenei Baleseti Helyszínelők 2. epizód

    A ZBH Hódmezővásárhelyre látogatot Lencse Norbert házistúdójába, ahol a surround keverésről kérdeztek bennünket. Norbi stúdiója igazi csemege volt sokat látott stábunkank! Ha kérdéseitek vannak, vagy szeretnétek, ha segítenénk zenei projektjeitekben, megmutatnátok másnak a stúdiótokat, kérjük írjatok nekünk a youtube kukac hitspace pont hu címre, és ki tudja...lehet, hogy legközelebb pont hozzátok látogatunk el 4 hét múlva! Jó szórakozást! http://youtu.be/p4zp3UnhsvI (Közben nem felejteni, eddig Szolnok hozta össze a szükséges 20 szavazatot ahhoz, hogy ellátogassunk bemutatózni és kiállítani. Debrecen nagyon közel van, de ha a te városodat is szeretnéd bejuttatni, te is szavazhatsz )
  23. A/D

    Zenei Baleseti Helyszínelők - 1. epizód

    Elkészült új sorozatunk első epizódja, mely terveiről Eredetileg a "Stúdiódoktor" munkacímet kapta, de a stílusunkhoz, profilunkhoz illeszkedve végül a "Zenei Baleseti Helyszínelők"-re esett a választásunk. (A film leforgatása előtt ugye szükségünk volt alanyokra, ezért még kivételesen a bejelentés megelőzte a procedúrát. A későbbi gyakorlati megbeszélések során dőlt el a cím). A videótartalom készítését mindössze csak pár éve kezdtük, úgyhogy minden egyes próbálkozásunkból sokat tanultunk, így a végeredmény mindig javul, ahogy több tapasztalatot szerzünk. Most is ez érvényes. Silk kritizálta rögtön magát azzal, hogy túl komoly volt (én ennek ezúttal speciel örülök), én viszont a tárgyalás sebességét-kifejtések részletességét gondolom nagy léptékűnek. Ez a sorozat valószínűleg elég széles közönséget fog érinteni (a témához képest ugye), ami azt is jelenti, hogy nézők felkészültsége a "két hete vettem hangkártyát"-tól az otthon elkészült, kiadásban megjelent felvételek készítői között elég széles spektrumon mozog. Így elég nehéz lesz leforgatni a részeket úgy, hogy a felkészültebbek is érdekesnek találják, illetve a kezdők is értsenek mindent ami történik. Ahogy látjátok majd, ez most is megoldatlan probléma, áthidalónak azt gondolom, hogy biztosítunk mindenkit, hogy a kevésbé érthető részekre feltett kérdésekre a lehető legkimerítőbb írásbeli választ fogjuk adni. Arra kérünk benneteket, hogy ezeket a kérdéseket ITT tegyétek fel! Végül pedig nem győzzük hangsúlyozni, hogy önként jelentkezőket keresünk szereplőnek. Ha úgy gondolod, hogy vannak jó kérdéseid, amik sokakat érinthetnek, vagy szeretnéd nekünk megmutatni stúdiódat, munkamódszeredet, vedd fel velünk a kapcsolatot a youtube kukac histpace pont hu címen. http://youtu.be/Hz51Dl7VVds
  24. A/D

    Stúdió betekintő

    Itt egy videó, ami nekem nagyon tetszik. Ha csak sima promó értéke lenne, vagy nem raknám ki, vagy a hírekbe tenném a remix verseny miatt, de nem ez a helyzet: sikerült a Focusrite csapatnak csinálnia egy rendkívül jól eltalált anyagot készítenie, ami (szerintem) jó, ötletes zene készülését mutatja be eddig nem látott módon / minőségben. Minimál setup, jó eredmény, nagyon jó öteltek, jól követhető, tanulságos, inspiráló. Ennek jegyében tehát megtekintésre javaslom:
  25. Több új sorozatot tervezünk erre az évre, ezek közül az egyik közvetlenül benneteket érint. Stúdiódoktor címmel fog futni (kérjük most a tisztelt konkurrenciánkat hogy még várjon egy kicsit, legalább addig, míg az első részt leforgatjuk, mielőtt ellopja az öltetünket , és arról szól, hogy önként jelentkezők közül kiválasztunk egyet, akihez ellátogatunk, megnézzük, mivel és hogy dolgozik, adunk tanácsot neki, esetleg segítünk valamelyik fázis elvégzésében (pl. lekeverés, master, felvétel stb.). Erről videó készülne, amit bemutatnánk a kíváncsi érdeklődőknek a youtube csatornánkon. Akit esetleg érdekel a dolog, és szívesen részt venne egy ilyen közös okosodáson, kérem küldjön emailt ide: youtube kukac hitspace.hu Fontos, hogy tüntesse fel a nevét, hogy melyik városban lakik, és hogy milyen setuppal rendelkezik, illetve mi az a kérdés, ami épp a legjobban foglalkoztatja őt, és amiben mi segíthetnénk. Köszönjük, és várjuk a leveleket!
×