Jump to content
Ménemszól.hu
  • 3

Helyiségek akusztikai tervezése, méretezése


emzéperiksz

Kérdés

Sziasztok!

Ezt a témát kifejezetten azon paraméterek számára indítom, melyeken a helyiség felépülte után általában már ésszerű keretek között szinte lehetetlen változtatni (szoba alakja, méretei, ablakok, ajtók elhelyezkedése, stb...), viszont alapjában határozzák meg a szükséges hangcsillapítás, akusztikai panelek alkalmazásának mértékét, komplexitását.

A konkrét apropója számomra, hogy tervezgetjük párommal leendő házunkat, és szeretnék majd benne egy, vagy több jó akusztikájú szobát. Egyelőre nem lesznek kezelve (panelek, csapdák, stb), inkább a későbbi lehetőséget szeretném megteremteni/megkönnyíteni az ésszerűség határain belül. Kompromisszumokat mindenképp kell majd kötni természetesen.

Még elég képlékeny, vázlatos az egész. Jelen állás szerint két szintes, földszint + tetőtér beépítéses kuckó lesz, és első körben csak a földszint lesz befejezve. Itt a nappali/étkező/konyha mellett még 2 szoba lenne, amik először háló későbbiekben a fenti rész kialakítása után vendégszoba/dolgozó funkcionalitást látnának el, a a privát zóna (háló részleg) pedig felköltözne a tetőtérbe . Egy külön melléképületben pedig garázs, műhely, kerti tároló, gépészeti helyiség.

Ami funkciókat ebbe szeretnék bevarázsolni: egy médiaszoba (házimozi, zenehallgatás, könyvtárszoba), illetve egy mini (elsősorban PC alapú) házi stúdió (dj pult esetleg valamelyikbe). A nappali/étkező/konyha valószínűleg amerikai stílusú, egylégterű lesz. Jelenleg úgy néz ki, hogy a majdani vendégszoba lesz a médiaszoba, így ez is egy valamivel nagyobb méretű helyiség lenne (nagyságrendileg 15-20 négyzetméter). A mini stúdió pedig a dolgozóba kerülne (párommal mindkettőnknek íróasztalos, PC-s melója van). A dolgozó valószínűleg nem lenne nagyobb 12 négyzetméternél.

A földszinten 2,7 - 3 méteres belmagasság. Ehhez keresnék ideális alakzatokat, méreteket, ajtó/ablak elhelyezéseket. Nyilván erős kompromisszumokra lesz itt is szükség.

Legelső kérdésem a szoba alaprajzi alakja lenne:

Érdemes trapéz alakkal próbálkozni, vagy sima téglalap a célszerűbb? Olvastam már pro és kontra érveket is. Trapéznál inkább egyenlőszárú (http://www.amatematika.hu/files/image/egyenloszarutrapez_250.jpg)

vagy derékszögű (http://cms.sulinet.hu/get/d/75ae3a10-e5c5-4927-8a0c-4d4f071472c3/1/12/b/Large/7kepTB08_09.jpg),

illetve hegyesebb vagy tompább szögű (vagy konrét szögek)? Esetleg valami ívelt felület?

Illetve alapterülettel/ belmagassággal nem tudom mennyire vannak ezek összefüggésben. Gondolok itt pl. olyanra, hogy kisebb alapterületű helyiségnél jobb a trapéz, nagyobbnál a téglalap (vagy nem). Az ideális méretarányokról is több helyen, többfélét olvastam, ebben is jó lenne valami támpont.

Esetleg, tudtok ajánlani hozzáértő, megbízható szakembert, aki segít a tervezésben (amennyiben nem horror összegről beszélünk)?

Link to comment
Share on other sites

Recommended Posts

  • 0

Bedobnék a topicba egy feladványt, hátha valaki meg tudja mondani hová tűntek a magas hangok :)

Régen ebben a szobában már mértem egy sokkal lineárisabb görbét, de sajnos az már nincs meg, ezért is készült ez a mostani.
Az egyetlen épkézláb tippem hogy anno klímaszerelés miatt lekerült a hátsó falról egy 180x120x7cm-es szivacs, ezért most a plafontól számított kb 80cm-es sáv mindkét falon csupasz és elég csúnyán zeng is.

Látott már valaki hasonló problémát?

 

waterfall2.jpg

Ennek a kérdésnek így semmi értelme. Tehettél volna ide egy Mona Lisa utánzatot is. Legalább olyan pontos választ lehetne adni arra is... A kérdésedre válaszolva: lehet, hogy átmentek a magas hangok a másik szobába.

Link to comment
Share on other sites

  • 0

Sziasztok!

 

Egy 4,5m belmagasságú kb 14x16m-es nagyobb termet szeretnénk akusztikailag rendbe tenni. A belmagasság nem túl nagy és sajnos járólappal van burkolva az egész terem ezért is cseng bong minden. 

Mi lenne a legjobb megoldás? 

Előre is köszönöm a választ.

 

Üdv

Robi

Tudtok olyan valakit (cég vagy személy) aki tud segíteni jó akusztika kialakításában. Esetleg tanácsadásban. A helység (terem) már adott.

 

Köszönöm

Link to comment
Share on other sites

  • 0

Sziasztok!

Nagyjabol atnyalaztam a topicot, de az enyemhez hasonlo problemaval nem talalkoztam. Egy pincehelysegem van, teglalap alapteruletu, a mereteket most fejbol nem tudom. a tovabbi jellegsetessege a teremnek, hogy boltives plafonja van. Sok penzem nincs a helyseg alakitasara, de felesleges dolgokat nem akarok csinalni. Milyen jellegu problemaim lesznek, hogyan lehet segiteni rajtuk? van negy apro ablak, egy bejarati ajto es egy masik ajto a wc iranyaba. hangszigetelni nem nagyon kell, a nyilaszarok csereje utan elegendo lesz a hanggatlas, de azt gondoltam, a falakat beburkolom osbvel, talan attol kellemesebb lesz a hangzasa egy kicsit - no es persze a berendezesi targyaktol. a kerdes inkabb a mennyezetre vonatkozik: mit kene azzal tennem? helyezzek a mennyezetre valamiket? miket? hogyan? Nem remelek tokeletes akusztikaju teret, de jo lenne, ha tobbe-kevesbe elvezhetoen lehessen zenelni. Elektronikus zenekkel foklalkozom, egy quested sr6 kozelteri monitorpart hasznalok egyelore szub nelkul.

Udv!

Tomi

Link to comment
Share on other sites

  • 0

OSB helyett gipszkartonnal burkold a falakat! Az épület szerkezethez nem szabad mereven rögzíteni a gipszkarton falazatot, tehát öntartó szerkezet kell hozzá UW, CW profilból. A gipszkarton 30-40% felület legyen akusztikus perforált (pl. rigips big quatro 16% perforációval). A falazatban 50-100mm vastag ásványgyapot táblák legyenek és a nyomvonala ne legyen párhuzamos, a sarkoknál elhúzott formával. A maradék felületeten egy réteg 12mm vastag gipszkarton legyen, szintén ásványgyapot kitöltéssel. A mennyezetre hasznos lenne akusztikus álmennyezetett tenni, rugalmas felfüggesztéssel (pl. Rocfon Sonar), leglább 150 mm légréssel. A pára és hőszigetelésből adódó szerkezeti megoldásokat beszéld meg építésszel, mert a pincében nagy baj lehet, ha nem szellőznek a falak és nincs megoldva ez a problámakör. 

Link to comment
Share on other sites

  • 0

ÜDV MINDENKINEK!

Új vagyok a fórumon és a "zenei karriert" is most kezdem... igaz már 2 éve indult el a konkrét nekifutás egy HS-ből rendelt Saffire Pro 24 DSP vásárlással, de azóta gyakorlatilag SEMMI-t nem csináltam mert......... sok volt a baj meg a zűr. Szóval most ért oda a dolog hogy január-februárra összegyűlik a pénz egy normálisabb studio monitorra (M-Audio M3-8 :wub:) (Most decemberben vettem volna de sajnos egy hirtelen mosógép és fűtés-kazánelbaszódás miatt megint csúszik a dolog... szóval a baj továbbra sem kevés...) Viszont addig szeretném végre akkusztikailag rendberakni a szobát ahol egyelőre zajlani fog a zenebona. Elég sok akusztikai infót bogarásztam a net legsötétebb bugyraiba, de ettől még nem vagyok akusztik expert szóval megkérdezném az itt fórumozgató audioguruk véleményét, főleg azért mert semmiképp nem akarom elfolytani a hangot a szobában, nem akarom túlcsillapítani, főleg a mélyeket. Elég sokat agyaltam mit kezdjek a szobával, és mivel volt időm bőven (2 év) az anyagiak gyűjtögetése közben, csináltam egy méretarányos grafikát a Quake 3 Arena pályaszerkesztőjében. :ph34r:
8 a kiszemelt áldozat

A helyzetről pár mondatban:

A szoba egy téglaépítésű lakótömbben van a 3. emeleten, a falak tapétázva, a padló parketta, kisebb szőnyegekkel. Méretek: 380 x 320, magasság: kb 270, de az alap nem teljesen téglalap alakú mert a tetőtér miatt van az egyik falon egy kiszögelés. A szobában élő felvétel, és élő beszéd, ének felvétel nem lesz. Itt csak a zeneszerkesztés, masterelés fog zajlani. Fontos megjegyezni hogy a szoba egyben házimozi szoba is, emiatt az egyik fal majdnem teljesen üres festett falfelület.

Tapasztalat a szobáról: a szoba közepén olyan hogy mély, az nincs. Összességében nem szól borzalmasan a hang a szobában de nagyon üléspozíció függő, és bizonyos mély frekvenciáknál látom hogy dolgozik a mély de alig hallani valamit... míg 1-2 frekit meg úgy kiemel hogy 3 lépcsőházzal arrébb is kocog a pálinkásüveg marika néni fogához...

Csak egy konkrét példa: Jelenleg (több más hangfal mellett) egy Logitech Z5500-as rendszerem van, ami nem éppen lineáris, nem éppen audiofil, de elég tekintélyes mélyeket produkál. https://www.youtube.com/watch?v=cpk6FTbxvc4 Three 6 Mafia - Late Night Tip című számát elég jól ismerem, sokféle hangfalon, több épületben hallottam már. Másik lakásban ugyanezen a z5500-as mélynyomón úgy szól ahogy annak kell. Öblösen, és odabaszósan, szép elnyújtott mélyekkel. Elvégre is ez egy hardcore gengszer madafaka rap szám a javából. Viszont nálam a jelenlegi szobában bárhova rakom a mélynyomót, SZARUL szól. Mély nincs, csak idegesítő búgás és puffogás. Alig hallok mélyet, viszont látom hogy a mély hangszórója eszeveszettül dolgozik. Ellenben egy másik számnál https://www.youtube.com/watch?v=hmP7TYtDVUU Wiz Khalifa - On my level, olyan (egyébként fülnek kellemes) mélyem van 20% hangerőn hogy a kárpátmedence összes szeizmográfja kiakad.

Kb 1 éve vettem nehéz, extra sűrűségű "Rockwool XD" tipusú kőzetgyapotot 10 és 5 cm vastagságban. Főleg ezek segítségével szeretném rendezni a dolgokat a szobában. Bemutatnám az elképzelésem, a végén pedig várnám a tanácsokat, már ha elolvassa ezt bárki egyáltalán...  :rolleyes:

Szoba méretek, alak. Látszik a ferde kiszögellés is...

0.thumb.jpg.a5463a8c3b260910df5d4de4d06c

A lenti képen a dolgozóasztal a kiszögellésben van, a "H" nem a szexi hugomat jelöli hanem a Hangfalakat, az asztalon lenne a studio monitor ami tudom nem jó ötlet, de máshova nem nagyon tudom rakni. A szobában van 2 ajtó és egy ablak, illetve a képen látható üléspoziciót nézve a hátam mögött lévő fal üres, ami a projektorvászon, ez egy nagy festett tükörsimára csiszolt glettelt felület, képeken látszik majd hogy ez ("sajnos...") elég nagy sima felület ami a hangnak nem jó. Éppen ezért mikor épp zenét csinálok a fal elé raknák valami hordozható fából/kőzetgyapotból készült "hangmegtörő akármit" Illetve az egyik üveges ajtó elé is, csak ez nincs az ábrán...  Nagy problémám hogy most az asztalon van 2 hangfal is, amik tudom hogy hogy tudnának szólni, de itt alig jön ki belőlük mély, mindegy hogy a falhoz közel tolom vagy kijjebb tolom őket (az egyik pár hátsó, a másik pedig első reflex nyílásos)

Felülnézetből így néz ki:

01.thumb.jpg.9e347212ce64fd8ba4ef3af7902

 A mozizást, illetve a végső masterelést már a másik irányba a vászon felé nézve végezném, ilyenkor ide kerülnének át a hangfalak, vagy később itt is lesz külön 1 pár studio monitor... Ebben a hallgatói pozícióban jobb a hang, de a mélyek itt is vagy túlzottak, vagy nagyon gyengék...

02.thumb.jpg.2636133d13de2a5f9c2312786d0

 

Szemből nézve ilyen az a fránya ferde kiszögellésű tetőteres lecsapott rész:

03.jpg.c80eee0d298fe4f102f2e7a3e1394587.

A teljes plafon átalakítás nem lehetséges, a lakás nem az enyém... Ezért a plafonra valamilyen fa bizgentyűt terveztem ami egyben a "csillár" is..., illetve később kőzetgyapottal bélelt rácsos szerkezetre cseréltem (a "DC" logo-s kép), de mindkettőt elvetettem mert túl nehéz lett volna, kb 50 kiló, amit 20 tipli se tartana a plafonon... na jó talán az már igen... de... át terveztem inkább...

shot0000.thumb.jpg.191fb5aa99d240f23d8c2

shot0002.thumb.jpg.cfce1f8f3032fe43cc59b

A vetítővászon melletti 2 sarokba 1-1 180 cm magas fa + kőzetgyapot panelt raknék. A képen a szürke kockák 30x30x10cm vastag kőzetgyapot elemek, és a kör kivágásokba a kosárlabdáim kerülnének, ennek akusztikai szerepe nincs, de valahova rakni kell őket, hát ide gondoltam... (Ezek a panelek a későbbi képeken ZÖLD színű hasábként fognak látszódni a "vetítővászon 2 oldalán a sarkokban.)

shot0004.thumb.jpg.c8a19b5056cdb70ffea0b

A leghoszabb (bal oldali) falra ahol csak 1 ajtó van, az üres nagy falfelületre egy kb 170 cm magas és 15 cm mély polcot tennék ami kb 10 centire ki van emelve a faltól. a szines kockák a képen kb 20x20cm 10 centi vastag szines textillel bevont kőzetgyapot kockák volnának és extra a hangtörésnek raknék pár kocka mögé fa elemeket.

shot0011.thumb.jpg.c5c5844873d67c8e788a6

Az előbb említett 170 x 100 cm-es "acoustic tetris panel" itt lenne:

shot0017.thumb.jpg.ddd142897fb62d11d8a28

Bal oldalt lesz, illetve van egy szekrény, mellette a ferde fal részre raknék pár bútorlapból vágott 20x20-as kockát némi felület megtörés gyanánt. (barna kockák)

(A három nagy zöld hasáb 60x100 cm-es 10 cm vastag kőzetgyapot.)

shot0015.thumb.jpg.06535f0fcac3314ee5047

A hagszórók mögé a falra végig 2,5 méter hosszan lenne egy random fa akkusztikus panel kb 5x5-ös fa stafniból, esetleg elé még némi kőzetgyapot panel, mivel elég közel lesz a falhoz a studio monitor ami ráadásul hátsó reflexes... Az asztal kb 80 cm mély a fal felé befelé.

Az asztal fölött jobb oldalt eleg szar helyen van egy polc, de az mindenképp muszály mert ezen van a projektor.

Bal oldalra a falra illetve fel a sarokba kerülne egy 1 méteres kőzetgyapot panel (a képen a neonzöld hasábok mind ilyen kőzetgyapot panelek)

shot0021.thumb.jpg.f1eb83c4c43462660064a

A plafonra végül egy ilyen áttervezett izét diffúzort (?) vagy mit raknék: 1x1 méteres, deszkából készült 3x3-as kocka ami 15-20 cm magas, benne (képen: DC) 30x30-as kőzetgyapot kockák. Ez az egész a plafontól 20 cm-re lógna. (20 centi szabad hely lenne ez és a plafon közt)

shot0016.thumb.jpg.d48d9b1731baab3f00da4

Az ülőpozíció fölött a plafonon egy 1 méteres kőzetgyapot panel: (a nagy ződ a plafonon)

zzz.thumb.jpg.a5dcb059435e48ef2db5fe3c99

A lentebbi képen a nagy fehér a vetítővászon, ami egy lecsiszolt lefestett falfelület. Ezen változtatni nem udok, ez már 3 éve elkészült... Mellette lenne 2 oldalt a 180 cm magas, kb 45 cm széles fentebb tárgyalt kosárlabdás kőzetgyapotos panel.

shot0018.thumb.jpg.dc7544142c0a9f8c3fb75

A mozivászon felett pedig egy 2,5 méter hosszú, 70 cm széles bútorlap / kőzetgyapot / deszkadiffúzor (közepén a fekete csíkok)... egy ilyen furcsa nagy akusztik panel...

shot0022.thumb.jpg.b67a8fa59c00f95816d7d

shot0025.thumb.jpg.3f2921ac447124ce07d15

Illetve a másik falon ahol csak egy erkélyajtó, mellette egy ablak, és alatta egy radiátor... ide nem tudom kellene-e valami... oda én egyelőre nem terveztem semmit...

shot0019.thumb.jpg.2222a631719f36eb4b5b1

shot0020.thumb.jpg.ea150065b3ea9dde96225

Felülnézetből kb így lennének a kőzetgyapot panelek. A lila az fa diffúzor az asztal mögött...

zzz.thumb.jpg.a5dcb059435e48ef2db5fe3c99

Illetve említettem hogy a vászon elé is terveznék studio monitort, nem csak az asztalra... Ez alá bútorlapból raknék saját készítésű állványt ami passzol a szobához/bútorokhoz... Magát a hangfalat persze nem közvetlen a bútorlap állványra raknám hanem a bútorlapba mélyen besüllyesztett kőzetgyapotra, ami kb 1 cm-re kilóg felül az állványból... Bár nem tudom ez mennyire nyeli el a rezonanciát... Gyári állványt azért nem akarok mert azok a vékony fémből készült állványok olyan hülyén nézne ki ott a szoba közepén... Az asztalra viszont igencsak kell majd valami rezgéselnyelő megoldás...

shot0026.thumb.jpg.089076d64dc0630487c7b

MÉG NÉHÁNY KÉP:

shot0023.thumb.jpg.5283edfbc9caa69a10d52

shot0024.thumb.jpg.15dfdc924ddaa49271024

 

Viszont ami továbbra is extra agymunkát okoz, az az hogy vajon hova teszem majd az M-Audio szubot ha az is meglesz?! :rolleyes:

 

___   ___   ___

Hát szóval ennyi lenne dióhélyban, várom az oltásokat... :D

 

Szerkesztette studioblock
Link to comment
Share on other sites

  • 0

Sziasztok ! Egy 6m hosszú , 5 m széles , 5 m magas , amit 2centivastag szivacs álmennyezettel akarok lecsökkenteni 3,5 m-re , milyen akusztikai megoldást javasoltok csörgővisszhangra ill. hogy egy rafli kellemes érzete legyen a teremnek ? Próbára ill. lehetséges hogy stúdióra is kellene... mind a 3 fal gipszkarton , a 4. mellmagasságig tégla azután végig ablak , amit függönyborít ( gyárépület ). Előre is köszi!

Anyagom van diffúzort építeni. ( 2 m2-es panelek )

Szerkesztette DoubleTalkin
Link to comment
Share on other sites

  • 0

Ebben az éveben valószínűleg költöztetni kell a kis stúdiócskánkat. Még nem tudom milyen paraméterekkel rendelkező helységbe megyünk, de az biztos, hogy terveztetni szeretnénk az akusztikát. A kérdésem az lenne, hogy van értelme elkezdeni házi készítésű diffúzorokat gyártani látatlanba, pl: https://www.youtube.com/watch?v=oHTmNyo_0O0

vagy a mérésekig nem érdemes semmit csinálni. Azért kérdem, mert elég időigényes az elkészítésük.

Link to comment
Share on other sites

  • 0
10 órája írta Gamda:

Ebben az éveben valószínűleg költöztetni kell a kis stúdiócskánkat. Még nem tudom milyen paraméterekkel rendelkező helységbe megyünk, de az biztos, hogy terveztetni szeretnénk az akusztikát. A kérdésem az lenne, hogy van értelme elkezdeni házi készítésű diffúzorokat gyártani látatlanba, pl: https://www.youtube.com/watch?v=oHTmNyo_0O0

vagy a mérésekig nem érdemes semmit csinálni. Azért kérdem, mert elég időigényes az elkészítésük.

Azt gondolom, hogy felesleges ilyen diffúzorokkal elcseszni az időt. Szerintem sokkal jobb és összetettebb hatást lehet elérni könyvekkel teli könyvespolcokkal. Ha pl. a hallgatási/munka pozíció mögötti falat minél nagyobb mértékben "befeded" könyvespolcokkal és persze a polcokra véletlenszerűen könyveket teszel, sokkal jobb hatást érsz el mint a videóban látható diffúzorral. Könyveket olcsón, de akár ingyen is lehet szerezni. Teljesen mindegy milyen könyvek azok, tulajdonképp minél különbözőbb méretűek annál jobb. Véletlenszerűen felpakolod a könyveket (nem kell nagyon szorosan egymás mellett lenniük, de azért ne 1-2 könyv lézengjen 1-1 polcon) és kész a diffúzor + elnyelő funkciót betöltő falad. A könyvespolcok nyitottak(!) legyenek különben nem ér semmit az egész.

Én a könyvespolc módszer segítségével a következőképp tervezném az akusztikát: az üres szobában megmérném az akusztikai jellemzőket, ez az alap. Ezután megcsinálnám a könyvespolc falat, majd újra mérnék (így kiderül mit változtatott és milyen mértékben a könyvespolc fal). Az utóbbi mérési eredményekből kiindulva tervezném tovább az akusztikát, ettől a ponttól kezdve már tudományosabb/tervezhetőbb módon. 

Sokan legyintenek a könyvespolcokra, pedig egy könyvekkel telerakott szoba akár jobb is tud lenni mint az így-úgy összetákolt (méretlen, tervezetlen) házi stúdiók többsége!

Sok sikert!

Szerkesztette A.N.
Link to comment
Share on other sites

  • 0

Sziasztok,

nekem is lenne egy próbateremmel kapcsolatos akusztikai kérdésem. Van egy pince a házunk alatt, amiben próbaterem működik. Durván 5x4m a helyiség, és három falát csak a föld veszi körül, egy fal pedig 30as porotherm. A mennyezet és a három másik fal 30cm vízzáró beton. Az ajtó a porotherm falban van, egy 100cm-es ajtó (nincs kulcsluk, 5 ponton húz be és van benne egy nagy sűrűségű betét. Körben a próbaterem falán és mennyezetén van még 15cm kőzetgyapot, rajta 2cm lábazati szigetelés és úgy jön rigips akusztikai gipszkarton.

Ha kilépünk a próbateremből, akkor egy 1x1-es előtér jön, amiből felmegy a lakórészbe egy kétkaros lépcső (öntött beton, 5m belmagasság összesen kb) és a lépcső alján is van egy kulcsluk nélküli műanyag ajtó. A gondom az, hogy a dob hangja még mindig hallatszik tisztán a lakrészben, pedig a második lépcsőkarnál is van egy ajtó, ami sima beltéri, de akkor is. A gitárok még nincsenek bent, de gondolom ha a dob felhallatszik, a gitárral még rosszabb lesz. A gyanúm az, hogy a lépcsőház "erősítőként" működik és ez okozza a bajt. Tudtok-e esetleg segíteni valami ötlettel, ne adj'isten szakembert javasolni, aki helyben ránéz és mond valamit, mert többet nem tudok feleslegesen költeni, végleges megoldást szeretnék.

Előre is köszi a segítséget

Link to comment
Share on other sites

  • 0

A hang energia. A lépcsőház nem erősítő, de a szerkezeti elemek vezetik a hangot. A léghanggátlás egyszerűbb és az nagyjából megoldott nálad. A szerkezet hanggátlása szokott lenni a bonyolultabb és drágább. Meg kell vizsgálni, hogyan lehet hatékonyan eredményt elérni nálad. Sok tényezőn múlik a dolog.

Link to comment
Share on other sites

  • 0
16 perccel ezelőtt írta Wheel:

A hang energia. A lépcsőház nem erősítő, de a szerkezeti elemek vezetik a hangot. A léghanggátlás egyszerűbb és az nagyjából megoldott nálad. A szerkezet hanggátlása szokott lenni a bonyolultabb és drágább. Meg kell vizsgálni, hogyan lehet hatékonyan eredményt elérni nálad. Sok tényezőn múlik a dolog.

Valami ötlet esetleg konkrétan, aki/amivel ki lehet szűrni a hibát? Kecskeméti vagyok egyébiránt.

Link to comment
Share on other sites

  • 0

Valószínű, hogy az ajtónál lehet a legtöbbet megfogni. A legkisebb ráfordítással az ajtó zajos oldalán hangelnyelő szigetelést kell készíteni. Mint régen az orvosnál a bőrrel bevont ajtólapok. Jobb eredményt hozhat egy második ajtó, a szerkezethez rugalmasan rögzítve. A mennyezettel lenne még érdemes foglalkozni. Akusztikus álmennyezet, rugalmas rögzítéssel. Az utolsó akció lehet a porotherm fal mellett előtét falat készíteni, pl gipszkartonból. Közé nehéz hangszigetelő anyag (kőzetgyapot) és a két fal nem értintkezik egymással, rögzítő elemekkel.

Link to comment
Share on other sites

  • 0
13 órája írta Wheel:

Valószínű, hogy az ajtónál lehet a legtöbbet megfogni. A legkisebb ráfordítással az ajtó zajos oldalán hangelnyelő szigetelést kell készíteni. Mint régen az orvosnál a bőrrel bevont ajtólapok. Jobb eredményt hozhat egy második ajtó, a szerkezethez rugalmasan rögzítve. A mennyezettel lenne még érdemes foglalkozni. Akusztikus álmennyezet, rugalmas rögzítéssel. Az utolsó akció lehet a porotherm fal mellett előtét falat készíteni, pl gipszkartonból. Közé nehéz hangszigetelő anyag (kőzetgyapot) és a két fal nem értintkezik egymással, rögzítő elemekkel.

Köszi. Egyébként így néz ki a dolog. Pirossal jelöltem a szigetelt részt (15cm kőzetgyapot, rajta 2cm lábazati szigetelés és azon van a rigips akusztikai gipszkarton).A mennyezeten is fent van a próbaterem mindkét részében. A padló alatt gumi van és sehol nem ér a falhoz, bár ez a kifele menő hanggal nem hiszem, hogy kapcsolatban van. 

Kékkel jelöltem az ajtókat. A próbaterem külső síkján levő ajtó 5 ponton húz be, és elég nagy sűrűségű betét van az mdf keretben. Egyik oldala neki van tolva a falnak, a másik púrhabbal van rögzítve. Itt gondoltam, hogy esetleg a hab nem úgy fogja a hangot, mint kellene, valami sűrűbb gumis anyagra lehetne cserélni.

A lépcsőház alsó pontján van egy ajtó (5pontos, kulcsluk nélküli ajtó, mdf, de semmi extra, és van egy másik is fent a második lépcsőkar tetején, közvetlen a lakrésznél. Az teljes egészében normál hagyományos beltéri ajtó. 

Ami még gond lehet talán, hogy a lakrészbe menő lépcsőkar alatti üregen nincs ajtó. Ez megint nem tudom mekkora gond.

Egyébként ha valaki tud olyan céget, ami bele tud nyúlni már meglevő akusztikai rendszerbe, azt is szívesen veszem, mert már agyvérzést kapok, hogy 3 hónapja tudnánk használni a próbatermet, és nem tudom, mert felmegy a metál, azzal felmegy az asszony vérnyomása, és kihajítana mindannyiunkat :D

 

Probaterem akusztika.jpg

Link to comment
Share on other sites

  • 0
29 perccel ezelőtt írta Tetsuo:

Mi a konvencionális vélemény ovális, esetleg kör alapterületű szobának az akusztikájáról? Általánosan jobb vagy rosszabb a téglalapnál? Vagy ezt nem lehet így kijeneteni?

Köszi.

A kerekített sarkok segítenek meg a nem párhuzamos falak ugye de a kör alakú helység a lehető legrosszabb. Ennél már csak a gömb alakú rosszabb. Az ovális sem jó. Egy kerekített sarkú ötszög azonban már nem olyan rossz mert nem párhuzamosak a falak és a nem élesek sarkok.

Link to comment
Share on other sites

  • 0
1 órával ezelőtt írta mekdoki:

A kerekített sarkok segítenek meg a nem párhuzamos falak ugye de a kör alakú helység a lehető legrosszabb. Ennél már csak a gömb alakú rosszabb. Az ovális sem jó. Egy kerekített sarkú ötszög azonban már nem olyan rossz mert nem párhuzamosak a falak és a nem élesek sarkok.

Köszi. Bővebben esetleg? A kerekített sarkokról és nem párhuzamos falakról tudok, a henger alakú szobának is érthető, hogy rossz az akusztikája, viszont a gömbé számomra annyira nem világos, azt gondolnám, ott egy hullámhossz ami gerjed, a többi pedig egyenletesen reflektál és nyelődik, bár ez az anygagtól függ inkább.

Mindenesetre az ovális, vagy esetleg ellipszis alapú függőleges falú szobának visszaverődéseit nehezen tudom elképzelni. A két fókuszpontban állóhullámok jelennek meg bizonyos frekvenciákon - gondolom.

Szóval még egy négyzet alapú szoba is jobb, mint egy ovális / ellipszis alapú?

Link to comment
Share on other sites

  • 0
21 órája írta Tetsuo:

Köszi. Bővebben esetleg? A kerekített sarkokról és nem párhuzamos falakról tudok, a henger alakú szobának is érthető, hogy rossz az akusztikája, viszont a gömbé számomra annyira nem világos, azt gondolnám, ott egy hullámhossz ami gerjed, a többi pedig egyenletesen reflektál és nyelődik, bár ez az anygagtól függ inkább.

Mindenesetre az ovális, vagy esetleg ellipszis alapú függőleges falú szobának visszaverődéseit nehezen tudom elképzelni. A két fókuszpontban állóhullámok jelennek meg bizonyos frekvenciákon - gondolom.

Szóval még egy négyzet alapú szoba is jobb, mint egy ovális / ellipszis alapú?

Ennyit tudok segíteni:

http://www.zainea.com/visual.htm

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Válaszolok a kérdésre...

×   Formázott tartalmat illesztettél be.   Kattints a formázás megszűntetéséhez.

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Create New...