Jump to content
Ménemszól.hu
  • 0

E-MU hangkártyák

Isten Nyila

Kérdés

Miután e téma előzménye már a történelem viharában eltűnt, úgy döntöttem, felteszem a topikindító első kérdést itt...

Nekem még az eredeti 1212M-es kártyám van, plusz melléje egy AudioDockM (végül is egy "klasszik" 1820M-es felállás). Sajnálatos módon, ez utóbbit épp most kezdem hirdetni az apróban, így alighanem hamarosan megválok majd tőle. Egyszer később (ha újra megengedhetem majd anyagilag ezt a kiadást) veszek helyette egy másikat, de elképzelhető, hogy az már inkább tán egy MicroDockM lenne majd (a 1616M-esé).

Ezzel kapcsolatban, mint tudjuk, már az Absolute fórumon is felmerült több ízben a vissza-visszatérő kérdés: vajon lehet-e az új dokkot a régi kártya mellé használni?

Az ominózus átállás óta eltelt immár 5-6 év, ám úgy tűnik, mégsincs tapasztalat róla.

Egy ehhez képest megfordított felállás (új kártya + régi dokk) egészen bizonyosan működésképtelen volna, triviálisan a tápellátás (illetőleg annak hiánya) miatt. Na de régi kártyához egy új dokk, az már más... Nyilván azon múlik az esetleges illesztésük sikere, hogy vajon az E-MU mérnökök az összekötő Ethernet kábel ugyanazon vonalait ugyanazon célra használták-e fel a tervezésekor (kivéve természetesen a tápfeszt vivő drótot - amit pedig használnak-e valamilyen egyéb, új célra). Mivel hivatalos adat erről nincsen, csak a gyakorlati tesztelése dönti el.

Szóval az a nagy kérdés, hogy azóta netán kipróbálta-e már valaki?

Link to comment
Share on other sites

  • Válaszok 173
  • Created
  • Last Reply

Recommended Posts

Oké értem én de azért 800ezret nem szánok rá. másrész egy rme még szóbajöhetne viszont ha konverterét nézzük előrébb lennék vele? Egyébként magasabbra állítottam a mintavételi freqet (96kHz) és teljesen máshogy szól sokkal részletesebb, pontosabb,és jóval közelebb van az eredeti hangképhez. Nem, egyenesen átmegy a kártyán viszont ha felveszek valamit, a felvett sávot visszahallgatva elsatnyult hangja van.ráadásul halkabb is.

Link to comment
Share on other sites

4 módon szoktam felvenni:

A midi felvétel működik

1. Mikrofonbemenet működik

2. Mikrofonbemenet működik

Csak a wave felvétel nem működik (ami épp szól a gépen) Gyakran szoktam ezt használni. Ezt nem tudom most megoldani.

Jaaaaa :) Így már értem. Nos...azt úgy kell megoldanod, hogy a patchmixben a wave csatornára raksz egy SEND-et. Insert send (output to ASIO/WAVE or physical out) Ekkor felugrik egy ablak, amin ki tudod választani, hogy melyik ASIO In-re szeretnéd tovább küldeni a jelet. HOST ASIO IN X/Y válassz ki egy tetszőlegeset. Ha ez meg van, akkor elméletileg a Cubase-ban F4 megnyomása után a Stereo In-nél ki tudod választani már ezt is,és elvileg Wave X/Y nevűnek kell lennie. Az X/Y az a szám lesz, amelyiket a patchmixben is kiválasztottad. Remélem érthetően írtam le :$ Bocs, ha nem.

Link to comment
Share on other sites

Igen, kellett már :-)

Nálam szól minden kilépés után is cubase-en kívül. 44.1-en van minden, csak a legelején tettem 48-ra mert addig nem szólt semmi cubaseben. Aztán 48-on végre szólt, hát kipróbáltam mi van ha 44.1-re visszateszem, azóta szól cubase lejátszás és gép is. Felvétel ügyben viszont elakadtam. Inputnál nem volt csatlakoztatva semmi alapból de amiket én próbálgattam az sem ért semmit. Mit próbálhatnék ? Így néz ki most:

fff_www.kepfeltoltes.hu_.png

Link to comment
Share on other sites

Szia!

Köszönöm a válaszod, de nekem nem az I/O bemeneteket kellene rögzítenem, hanem az ASIO-t (konkrétan az Ableton 31/32-es ASIO-ját). Természetesen, ha Ableton-ban beállítom az Emu Wave (MME) drivert akkor megjelenik a jel a capture progiban (meg a Patchmix Wave bus-án), de így ugye pattog, tehát ez nem járható út. Én úgy emlékszek régebben 2 insertet kellett elhelyezni ahhoz, hogy az ASIO csatit tudjam rögzíteni pl. cool editben (Auditionban) Wave-en (és kellett egy insert a Main insertre is). Az Aux-ot is próbáltam. Aux 1-en van egy Wave Host, de hiába csavarom fel az ASIO csatin az Aux 1-et (és persze az aux inserten a potikat) nem jön jel. Kipróbáltam az Auxokat fx-el is, hogy meggyőződjek róla, hogy elküldtem e az ASIO-t, de azok rendben dolgoztak.

Link to comment
Share on other sites

Szia!

Nálam windows beköszönő hang sosem volt, nem is vágyom rá :) Minden más hang van. Amikor elindítod a Cubase-t, azért kussol be utána minden, mert a Cubase belövi 44.1 kHz-re a hangkártyát mindaddig, amíg te nem csinálsz egy 48kHz-es projectet. Amikor először felraktam a win 7-et akkor volt probléma ez csak, azóta minden projectet 48kHz-n csinálok és nincs bajom. Nem kell resetelned az EMU-t, elég ha a patchmixben a session-t átállítod 48kHz-re. Ez az oka az "elkussolásnak". A másik az E-Mu plug-inek, ami bajom volt valóban, de azt sem használom. Vannak tőle jobb plug-inek. Csak a patchmixben használom a reverbjét, ha éppen felvételezek, hogy ne szárazon halljam, amit feléneklek. De Cubaseban meg ott vannak azok az effektetk, amk a végén kerülnek rá, tehát nem igazán létfontosságú (nekem) az EMU DSP-je. Nem tudom, mi lehet a gond nálad, de esküszöm elmennék, ha a szomszédban laknál és megnézném magam. Nagyon érdekel és idegesít a dolog. 1212m-et, 0404-et is telepítettem már és ugye a saját 1820m-em, egyikkel sem volt ilyen nagy gondom, mint neked van.

A konfigom egyébként: Gigabyte EP45C-DS3R (előtte Gigabyte GA-G31ES2C volt), Intel E7600(3,06GHz Core 2 Duo), 2X4Gb Kingmax RAM, a többi szerintem lényegtelen. Nem tudok már mit kitaláni.De még annyit halkan megsúgnék, hogy a nem megfelelő loader is tud hibát produkálni...Sajnálom, hogy nem sikerült megoldani. Sokkal stabilabb a WIN 7, mint az XP, nekem bejött.

Üdv: Gábor

Link to comment
Share on other sites

Szia !

Ez a 48000Hz dolog nálad is megszűnik végleg ? Most 44100-on van minden, úgy tűnik nem kell konvertálni 48-ba. Régi gépről áthozott is úgy tűnik oké 44100-on, semmit nem kell variálni. Nem is értem akkor elötte miért nem ment.

F4: Nálam a Cubase Asio15/16-on szól. Bemásolt wav szól , midivel minden oké, lejátszik, felvesz, latency 5-ön stabilnak tőnik kevés sávval :-) Felvenni viszont még nem tudok wavot, most próbálom a plugineket. Én csupán 6 vst instrumentet szoktam használni, ebből 4 már fent van és úgy nézem működik.

Na végre valami siker is van :) A probléma nem azzal van, hogy nem szól , vagy nem dolgozik a Cubase 44.1kHz-en, hanem ott a probléma, amikor kilépsz Cubase-ből, utána nem szól semmi 44.1kHz-en. Legalábbis nálam. Én ezért csinálok minden projectet 48kHz-en, hogy ha kilépek Cubase-ből, utána ne kelljen mindig a patchmixben a session-t állítgatni. Nézd meg ugyanúgy az F4-nél, hogy az input fül alatt mi van beállítva bemenetnek, lehet hogy nem jó csatornák vannak kijelölve és azért nem tudsz felvenni wav-ot.

További sok sikert!

Üdv: Gábor

Link to comment
Share on other sites

Igen, kellett már :-)

Nálam szól minden kilépés után is cubase-en kívül. 44.1-en van minden, csak a legelején tettem 48-ra mert addig nem szólt semmi cubaseben. Aztán 48-on végre szólt, hát kipróbáltam mi van ha 44.1-re visszateszem, azóta szól cubase lejátszás és gép is. Felvétel ügyben viszont elakadtam. Inputnál nem volt csatlakoztatva semmi alapból de amiket én próbálgattam az sem ért semmit. Mit próbálhatnék ? Így néz ki most:

fff_www.kepfeltoltes.hu_.png

Ez így teljesen korrektül néz ki. Ha egszerre csak egy csatornán veszel fel, akkor nincs szükséged 3db Stereo In-re.A stereo in 2, stereo in 3-akat távolítsd el. Használd csak a stereo in1-et és ott mellette jelöld ki azt a bemenetet, amelyikről szeretnél felvenni. Nem tudom mi lenne a külső forrás.De értelemszerüen, ha mikrofonról akarsz felvenni, akkor jól van beállítva a Dock A1 és dock A 2.Ha valami stereo külső forrást akarsz felvenni, mindjuk egy szintit, akkor a dock A1-2-t állítsd át 1L/1R-5 és 1L/1R-6-ra. Én nem szoktam addig több bemenetet nyitni, amíg nem nincs rá szükség. Az csak elég ritkán adódik sajnos, amikor összejön a család, a barátok, és akkor össze áll a nagy zenekar :) Neked még ezek szerint szerencsésebb lett a helyzet, ha kilépés után is simán működik 44.1-en :) Én maradok a 48kHz-nél.

Írd meg, ha sikerült felvenned valamit külső forrásból.

Üdv: Gábor

Link to comment
Share on other sites

Néhány tipp:

http://www.hs-online...8-AES-4123.html

http://www.hs-online...pheus-2815.html

Ha elég kevés csatorna is, akkor egy Apogee Duet is megteszi. Ne a beállításokkal szenvedj. Egy jó konverter 16 biten 44.1-ben is jobban szól, mint egy rossz, vagy közepes konverter 24 biten ötmilliárd kiloherzen. Az EMU kártyának egyébként az árához képest eléggé jó hangja van, úgyhogy ha valóban a konverter a problémád, akkor számodra innentől nincs átmeneti megoldás:)

Amúgy a direct-out alatt azt érted, hogy még a hangkártya bemenete előtt monitorozol? Mert ha nem, akkor így is úgy is átmész a konvertereken.

Oké értem én de azért 800ezret nem szánok rá. másrész egy rme még szóbajöhetne viszont ha konverterét nézzük előrébb lennék vele? Egyébként magasabbra állítottam a mintavételi freqet (96kHz) és teljesen máshogy szól sokkal részletesebb, pontosabb,és jóval közelebb van az eredeti hangképhez. Nem, egyenesen átmegy a kártyán viszont ha felveszek valamit, a felvett sávot visszahallgatva elsatnyult hangja van.ráadásul halkabb is.

Link to comment
Share on other sites

Sziasztok!

Azt nem értem hogy már két napja azon fáradozok hogy rögzítsek egy hangot valós formában.(Hangról annyit hogy széttorzított bitcrusher effektel megspékelve szaturálva Digitális hangzás, tónus! szóval, virus -in E-mu 1212m- 48kHz/24bit),. nem mondom hogy nem hasonít viszont nem mondanám hogy ugyanaz. kicsi eltérés van direct out és a minta vett hang között viszont így abszolut nem adja vissza azt amit kéne. Eddig észre sem vettem hogy mennyi ,a különbség más felvételeknél...n szószo sok kérdést felvetett bennem a lényeg hogy .... e-mu ennyit bíR? melyik az a kártya ami pontosabban mintavételez és a zajt is visszaadja? Esetleg még valami beállítás magasabb bitmélység mintavétel?

Szerintem, az a különbség, amit hallasz, inkább a visszahallgatáskor áll elő, mintsemhogy a hang rögzítésekor. Az E-MU-nak a kifelé szóló konverterei a gyengébbek, és sokan csinálják azt, hogy a lehallgatáskori D/A konverziót elkerülik rajta, vagyis külső DAC-cal pótolják (a kártya digitális kimenetein).

Link to comment
Share on other sites

Teljesen :-)))

Ennyit tesz a rutintalanság. Utólag megsúgom hogy bár évek óta használom a cubase-t, soha nem jártam a vst connections-ben, egyszerűen nem kellett mert minden működött ahogy kell.

Köszönet, tisztelet !!!! Dobj egy címet és küldöm a sört, bort, pezsgőt, whiskyt vagy amit szeretnél. firn@freemail.hu

Ja és még egy kérdés: Nem tudod mi a device setupban a VST System link ?

180432301dd_www.kepfeltoltes.hu_.png

Na ez az a kérdés, amire nem tudom a választ :) De nyugodj meg, az enyém is teljesen így néz ki. A köszönetet már megkaptam, nekem ennyi bőven elég :) és az, hogy sikerült megoldani a problémádat.

Valahogy sejtettem, hogy nem jártál a VST connections-ben :) És ezért írtam, hogy igazán még nem is használtad a hangkártyádat. De lényeg, hogy megoldottuk a problémádat és mindenki happy :)

Jó munkát kívánok a továbbiakban! Ha elakadsz valamiben kérdezz bátran, amiben én nem tudok, abban tőlem okosabbak biztosan segítenek majd.

További szép napot!

Üdv: Gábor

Link to comment
Share on other sites

Sziasztok!

Szeretnék kérni egy kis segítséget. Hosszúévek óta használok egy Emu 1212m-et. Régen (talán 5-6 éve) még routolgattam a PatchMix-ben, de mára teljesen elfelejtettem, mivel már nem rögzítek és a memóriám se a legjobb. Most viszont szükségem lenne rá.

A feladat csak annyi lenne, hogy capture progival (ami csak Waveről vagy E-DSP-ről-Speaker-ről tud audiot rögzíteni) feltudjam venni azt, ami az ASIO-n szól. Annyit tudok, hogy ez nem egy bonyolult feladat, még is akár hogy Send-elgetem (már órák óta) vagy próbálkozok a gyári session-ökkel, sehogy nem jelenik meg a jel a capture progiban és nem rögzít semmi féle hangot. (természetesen ha nem az ASIO-t hanem a Wave-et használom, mondjuk lejátszok egy videót, akkor nincs probléma csak az ASIO felvétellel)

Ha valaki letudná írni, hogy milyen insertek kellenek és hova vagy tudna küldeni egy 48khz-es session-t hozzá azt nagyon megköszönném! :)

További szép napot-estét és előre is köszönöm a választ! :)

A két fizikai bemenetet ("I/O Card In L" és "I/O Card In R" ) ki kell küldeni az Aux1-es buszra (0dB-es jelszinten, és balra-jobbra csavarva), majd a buszra rátenni egy "Send Insert"-et (Sending To: WAVE L/R HOST). Ennyi. Utána már jön a jel (ha mégsem, akkor más probléma van valahol).

Link to comment
Share on other sites

Sziasztok!

Szeretnék kérni egy kis segítséget. Hosszúévek óta használok egy Emu 1212m-et. Régen (talán 5-6 éve) még routolgattam a PatchMix-ben, de mára teljesen elfelejtettem, mivel már nem rögzítek és a memóriám se a legjobb. Most viszont szükségem lenne rá.

A feladat csak annyi lenne, hogy capture progival (ami csak Waveről vagy E-DSP-ről-Speaker-ről tud audiot rögzíteni) feltudjam venni azt, ami az ASIO-n szól. Annyit tudok, hogy ez nem egy bonyolult feladat, még is akár hogy Send-elgetem (már órák óta) vagy próbálkozok a gyári session-ökkel, sehogy nem jelenik meg a jel a capture progiban és nem rögzít semmi féle hangot. (természetesen ha nem az ASIO-t hanem a Wave-et használom, mondjuk lejátszok egy videót, akkor nincs probléma csak az ASIO felvétellel)

Ha valaki letudná írni, hogy milyen insertek kellenek és hova vagy tudna küldeni egy 48khz-es session-t hozzá azt nagyon megköszönném! :)

További szép napot-estét és előre is köszönöm a választ! :)

Link to comment
Share on other sites

Teljesen :-)))

Ennyit tesz a rutintalanság. Utólag megsúgom hogy bár évek óta használom a cubase-t, soha nem jártam a vst connections-ben, egyszerűen nem kellett mert minden működött ahogy kell.

Köszönet, tisztelet !!!! Dobj egy címet és küldöm a sört, bort, pezsgőt, whiskyt vagy amit szeretnél. firn@freemail.hu

Ja és még egy kérdés: Nem tudod mi a device setupban a VST System link ?

180432301dd_www.kepfeltoltes.hu_.png

Link to comment
Share on other sites

Nofene, megszűnt a kussolás. Soha nem kellett állítanom a patchban ezt a hz-t, eszembe sem jutott. Azt hittem elég ha cubaseben. Ezek szerint én vagyok a béna, bizony jól jönne egy ilyen szomszéd csakhogy Óbudán lakok és autó nélkül kisebb túrázás hozzám eljutni. Gondolom most a nem megfelelő sendek a gond (semmi jele hangnak), vagy 20 további apróság. Bezzeg régen.... egyetlen send kellett a wav csatornára wave L/R Host azt ment minden.

Ma nem is lesz időm továbbiakra de lehet hogy adok még némi időt a dolognak.

A cubase megszólalása teljesen máshogy működik ha az ASIO-t használod. Ha megfigyeled, akkor a Windows hangok a Wave csatornán szólnak, ha a Cubase-t használod, akkor az ASIO 31/32 OUT-on szólal meg. Ha a patchmixben állítod át a session-t 44.1-ről 48kHz-re úgy, hogy közben megy a Cubase, akkor azt a Cubase érzékeli, és ki is írja, hogy project setup bla bla 48kHz. Egyet még azért majd próbálj ki. Session-t lődd be 48kHz-re, Cubase-ben csinálj egy új projectet, természetesen project setup-ban azt is állítsd be 48kHz-re, mert ha előtte 44.1kHz-es volt megnyitva, akkor ott is marad. Szóval teljesen új projectben dolgozz. Csinálj valamit. akár egy Instrument csatornán is elég vagy importálj be egy audio fájlt. meg kell szólalnia. De még megnézhetnéd az IN/OUT kapcsolatokat. Nyomd meg az F4-es billentyűt és nézd meg, hogy kimenetnél ASIO 1/2 vagy ASIO31/32-t mutat-e. Általában erre áll be az EMU alapból. Az a baj, hogy így elég nehéz nekem is leírni, mivel kéne még próbálkozni. De csak rájövünk egyszer a problémádra. Tényleg elég gáz a supportja, de azt nem hinném, hogy ennyire. 100%osan nem működik ez igaz, de szólni a kell!

Link to comment
Share on other sites

Miután e téma előzménye már a történelem viharában eltűnt, úgy döntöttem, felteszem a topikindító első kérdést itt...

Nekem még az eredeti 1212M-es kártyám van, plusz melléje egy AudioDockM (végül is egy "klasszik" 1820M-es felállás). Sajnálatos módon, ez utóbbit épp most kezdem hirdetni az apróban, így alighanem hamarosan megválok majd tőle. Egyszer később (ha újra megengedhetem majd anyagilag ezt a kiadást) veszek helyette egy másikat, de elképzelhető, hogy az már inkább tán egy MicroDockM lenne majd (a 1616M-esé).

Ezzel kapcsolatban, mint tudjuk, már az Absolute fórumon is felmerült több ízben a vissza-visszatérő kérdés: vajon lehet-e az új dokkot a régi kártya mellé használni?

Az ominózus átállás óta eltelt immár 5-6 év, ám úgy tűnik, mégsincs tapasztalat róla.

Egy ehhez képest megfordított felállás (új kártya + régi dokk) egészen bizonyosan működésképtelen volna, triviálisan a tápellátás (illetőleg annak hiánya) miatt. Na de régi kártyához egy új dokk, az már más... Nyilván azon múlik az esetleges illesztésük sikere, hogy vajon az E-MU mérnökök az összekötő Ethernet kábel ugyanazon vonalait ugyanazon célra használták-e fel a tervezésekor (kivéve természetesen a tápfeszt vivő drótot - amit pedig használnak-e valamilyen egyéb, új célra). Mivel hivatalos adat erről nincsen, csak a gyakorlati tesztelése dönti el.

Szóval az a nagy kérdés, hogy azóta netán kipróbálta-e már valaki?

Én nemrég vettem használtan 1820M-et és akkor feltettem ezt a kérdést az emu supportnak. Azt írták V1-es alapkártya csak az audiodockal, v2-es csak a microdockal köthető össze.

Link to comment
Share on other sites

Archived

This topic is now archived and is closed to further replies.

×
×
  • Create New...