Jump to content
Ménemszól.hu

TESZT: Az új Focusrite Scarlet 2i2 mk2


A/D

Recommended Posts

A mai nap a Focusrite bejelentette hogy megújította a Scarlet hangkártya családját.

A Scarlet 2i2 volt emlékeim szerint az első model a szériából, mely 2011. novemberében került piacra, és akkor óriási sláger volt. Azóta eltelt egy "kis idő", úgyhogy épp ideje volt a gyártónak átnéznie az eredeti specifikációkat, főként hogy a konkurens Steinberg UR szériája picit rálépett a tyúkszemükre.

Külön ki fogok térni a marketing fő elemére, a kis latencyre. Szerintem a marketing állításai nem vitathatók, de erősen épít hamis képzettársításra. Kezdjük a legelején!

A Scarlet 2i2 egy elég egyszerű szerkezet, ami bizonyos alkalmazásokhoz emiatt pl. teljesen ideális. 

Nézzük az újításokat! Namber van: külcsíny.

  • Maradt az anodizált alumínium ház, de most élénkebb a színe, igazodva a Clarett családhoz.
  • A feliratok világosabbak, élesebben vannak szitázva, ami apróság, azonban a gyakorlatból tudjuk hogy mennyire fontos tud ez lenni. inkább a hiányát szokta érzékelni az ember
  • Az ezüstözött műanyag potmétereket fémre cserélték (monitor és fejhallgató hangerő) ami elég klassz, tekintettel, hogy voltak akik ezt kifogásolták (szerintem ebben az árkategóriában ez nem zavaró, de jó hogy update-elték).
  • A gain potiknak festett az állásjelzője, ami ugyancsak apróság, de a gyakorlatban nem lényegtelen, sőt....
  • Besüllyesztették a csatlakozókat a házba és eltűntek a csavarok. 

Szerintem amúgy jól néz ki.

FFGEN200.JPG

(Bal oldalt Scarlet 2i2 első generáció, jobb oldalt a Scarlet 2i2 második generáció)

 

Most pedig ugorjunk a technikára!

96kHz max. mintavétről most 192kHz-re ugrik a specifikáció. Ez is inkább amolyan marketing dolog, vannak vevők akik ezzel mérik egy hangkártya színvonalát, szerintem semmi értelme, ez az eszköz nem szól jobban 192kHz-en, viszont így használva kitapossa a proci belét. Szerintem emiatt senki ne upgrade-eljen. 

A konverterek minőségére lesz kíváncsi szerintem mindenki: szerintem kb. ugyanaz mint volt. Vagy nem szignifikáns a javulás, szóval maradjunk annyiban hogy kb. ugyanaz fülre. Egyébként ez teljesen jó, nem ez lesz a szűk keresztmetszet.

Viszont jelentősen javult a fejhallgató erősítő minősége.

Próbáltam ezt számszerűleg lecsekkolni, de a gyári speckója mindkettőnek eléggé  hogy is mondjam "visszafogott". Annyit kell tudni, hogy ezek a belépő szintű hangkártyák nemigen remekelnek a fejhallgató fokozatukkal, de itt most egyértelmű improvement van, és erről a marketing pont nem nagyon beszél, amit nem értek.

Ismétlem, nem találtam erről kultúrált specifikációt, de a 10dBu érték elfogadhatónak tűnik ebben a kategóriában, és fülre is oké. Szerintem ezt tudja kb. a Babyface is kicsit sokkal többért. Azért akinek klubkörnyezetbe kell tisztán szóló, nagy teljesítményű fejhallgató kimenet, annak egyedüli opciója az Apogee Duet, de legalább egy Apollo, csak ugye azokért pénzt kérnek (most azon túl, hogy a 2i2-nek nem az a célpiaca). Mindenesetre ez nagy pozitívum, igen jelentős előny.

Kijavítottak egy óriási hibát még: az eredeti Scarlet 2i2-nek (a többinek nem, csak a 2i2-nek) elcseszték a nagyimpedanciás bemenetét gyárilag. Simán rosszul méretezték, és nem is javították ki. Magára valamit adó hangszerüzletként erre fel is hívtuk vevőink figyelmét, hogy aktív pickupos hangszerekkel operálók semmiképp se vegyék ezt, mert nincs olyan kicsi gain beállítás, hogy a bemenet ne legyen torz. Jelentem, ezt most kijavították!

DE MÉG MINDIG NINCS MIDI.

Kérem? Erre egyszerűen nincs magyarázat hogy ezzel miért nehezítik az emberek életét. Úgy gondolom, hogy ha a konkurens UR22-őn van ilyen, akkor ezen is illene lennie. Magam is kritikával illetném ha valaki egy percig is tagadná ennek jelentőségét, úgyhogy én sem fogok erre szót "pazarékolni" (ezt a kifejezést nemrég hallottam, most végre kipróbálhattam milyen leírva). 

DIRECT MONITORING?

Már két évtizede próbáljuk az embereket nevelni a hangfelvételi kultúra területén, aminek az első alaptétele, hogy a gain struktúrát jól építjük fel. Nem mellesleg ez a legolcsóbb módja a hangminőség drasztikus javításának, nem a konverter fejlesztés. A Scarleten a direkt monitorzásnak mindösssze egy On-Off kapcsolója van. Tehát vagy hallom a fülesben az inputot vagy nem. Ez a gyakorlatban úgy üt vissza, hogy ha a delikvensnek a fülhallgatójában nem jó az alap és a bemenet elektronikus értelemben fele-fele aránya, akkor azt a gain szabályzóval kompenzálja (nyilván nem a DAW-ban), aminek nem ez a feladata! Káros mellékhatásként viszont nem veszi eközben észre, hogy az alulhajtott konverterek gyengébb felvételt eredményeznek. Ismét a konkurens UR 22-t hoznám példának illetve a nagyobb Scarleteket, ahol becsületesen lehet folyamatosan állítani az alap és az input jel arányát a monitorútban. (Megjegyzés: erre pont a tegnapi nap volt a példa, mikor egy zenészkollega Facebookon azzal vádolta emiatt a Scarleteket hogy zajos a preampjuk, de valójában ez nem igaz, tutira alulgainelte a preampot a monitor miatt)

PREAMP

A gyártó szerint javítottak a mikrofon előfokon. Nos szerintem kb. ugyanúgy szól mint az előző, vagy mint bármi ebben a kategóriában. Örülünk neki, de azt valahol el kell fogadjuk, hogy emiatt az ISA One tulajok holnaptól nem fognak sírva regisztrálni a Vaterára.

LATENCY?

A marketing szerint a kártya fő újítása nyilván ez lenne. 

(A marketing ahh.... a gyártó oldalán a Scarlet 2i2 terméklapján Foo Fighters fotója van, tényleg kinek készítik ezeket? Ha valaki esetleg még nem hallott a Studio 606-ról, az most pótolja).

A gyártó 2.7ms-es roundrtipet ígér 96kHz mellett Logic Pro x és legújabb OS-X El Capitan alatt (úgy látom mostanra leszedték). Nos, ezt a kártya NEM tudja. Még legalábbis. Erre a forgalmazó is felhívta a figyelmünk, hogy itt valami grix van, mert még nem az a driver van kint vagy tudjam is én. Egyébként szerintem lényegtelen, de elhiszem nekik hogy tudni fogja, amit abból is sejtek, hogy szétszedtem: a korábbi XMOS USB vezérlőt az új GT154701-re cserélték, feltehetően nem ok nélkül. 

FFGEN2.JPG

Na, szétszedtem nektek hogy örüljetek :) Ott van az új USB Pityu.

 

Most pedig tisztelt hölgyeim és uraim, eljött az Igazság pillanata. Megosztom a Logicban mért latency értékeket, csak épp mellé teszem pár másik kártya értékeit is, így könnyen el lehet képzelni miről van szó. A teszt tehát az, hogy bemegy egy jel, és az a kimeneten mennyi idő alatt jön vissza úgy, hogy a jel megjárja a számítógépet. (Szoftveres monitorozásnak hívjuk). Ez az eset arra jó, hogy szoftveres effekteket tudjunk élőben használni.

És mivel úgy láttam, hogy az újságírók nagy részének se esett le a fejlesztés mértéke, ezért gondoltam hogy a mindenki örömére nekiálok chartot fabrikálni ennek szemléltetésére. A nagyságrendhez érdemes tudni, hogy a hang akusztikai késése durván 3ms egy méter távolságon. tehát ha mondjuk két kártya latency értéke között van 3ms difi, az olyan, mintha 1 méterrel hátrébb tolnád a széked a monitorhangfaltól.

hangkártya_roundtrip_latency_összehasonlítás.png

 

A 2015. Macbook Pro Retinámon a mindenki által jól ismert Track 10-zel próbálva mindegyik hardver kifogástalanul ment ezekkel a beállításokkal (nem volt recsegés), nem megfeledkezve arról, hogy az új Scarlet a letöltött novi csenti drájverével kicsit jobban odaverte a processzort a 3.7ms eléréséhez, ami ilyen formán nem tűnik jó dealnek. Ímhol miért jobb ezt nem feszengetni:

 

mk2_CPU_load96khz.png

 

Ne essék félreértés, ezek egyébként jó értékek, és hasznosak is,

...de azért értsük meg, hogy minek után az alacsony latencyt azért szeretnénk főleg, hogy az élő bementet realtime tudjuk effektezni natív pluginekkel, emiatt több módon is ki leszünk szolgáltatva annak, hogy a sessionben levő effektek mennyi késést hoznak össze, ami ezeknél az értékeknél jóval több lesz (éspedig a PDC funkció miatt, ami nélkül viszont szétcsúsznának a sávok)

Aki meg akar részletesen ismerkedni a problémakörrel, annak figyelmébe ajánlom ezt az írásomat, amiben megírtam azt is, hogy lehet ez ellen tenni.

 

A pluginek okozta késés tehát nagyságrendekkel nagyobb probléma, azon pedig a hangkártya kicsinek reklámozott késése nem segít sajnos. Ezért készül egyre több DSP mixerrel ellátott hangkártya.

 

Most pedig megpróbálok válaszolni olyan kérdésekre, amit jó valószínűséggel nekem szegeznének az érdeklődők:

Lecserélném a régi Scarletemet erre?

Nem gondolnám. Feltéve hogy nem aktív pickupos hangszeres forrásaim vannak, mert akkor azonnal. 

Miért vennék Scarlet 2i2-t?

  • 3 év garancia. 
  • A mezőnyben a legkisebb roundtrip latency, de ez nem annyira számottevő előny, mint amennyire a reklámok beállítják
  • Sokkal jobb fejhallgató erősítő mint a konkurencia termékeiben (tisztább és elfogadható teljesítményre képes)
  • Erős szoftver csomag. ezúttal van benne Pro Tools First egy speckó effektcsomaggal. Elnézést, de én imádom a Pro Toolsot, és szintén tartozék Ableton Live-val ez rendkívül jó kombó.
  • Nekem tetszik a kivitele, hogy besüllyesztették a jackeket a házba, hogy nincs rajta látható csavar

Mit vennék ennyi pénzért Scarlet 2i2 helyett?

  • Steinberg UR22 mkII : crossfade direct monitoring (jobb gain struktúra felvételnél=tisztább hang), 5 pólusú klasszikus MIDI. Cubase userek (véleményem szerint jelenleg a legerősebb szekvenszer napjainkban) számára integráció!
  • Más érdembeli versenyző nincs. Szerintem.

A végére egy kis érdekesség, amit én is csak most fedeztem fel....Ha valaki felhördült volna a fenti ábrán, hogy az amúgy más kategóriájú UA Apollo Twin hogy nem tud megfogni egy USB-s ketyerét, esetleg úgy érzi, hogy a befektetése most fordult deficitbe, annak szólok, hogy ne dobja ki kedvenc Apolló Twinjét :) A nyilvánvaló hangminőségbeli különbségen túl az Apollo Twin tud DSP powered monitoringot, ami az összes fenti versenyzőt kenterbe veri késés tekintetében, és kimarad a "hogy szívunk a pluginek késése miatt" című játékból, csak ugye most nem ez volt a kérdés. De amin magam is meglepődtem az az alábbi mérésem eredménye volt, és ezért kérek mindenkitől elnézést az alábbi kis kitérőért, muszáj megmutatnom:

Screen Shot 2016-06-07 at 22.08.25.png

 

NULLA - EGÉSZ - ÖT milliszekundum.

 

Ennyi idő kell az Apollo Twinnek, hogy egy szoftver hangszer megszólaljon a kimenetén :) Ez konkrétan gyorsabb mint a vas hangszerek (a nordot és az analógokat kivéve). Az inputok meg a világ legjobb realtime effektjeit kapják elhanyagolhatóan pici késés mellett. 

De térjünk vissza a lényegre, mert most ezért vagyunk itt: a Scarlet 2i2 új generációja egyértelműen jó választás a ma elérhető lehetőségek közül, ellenére annak, hogy a MIDI hiánya és a monitor feature miatt sokaknak nem lesz megfelelő. Mert amúgy hibátlanra (vagy verhetetlenre) is pontozhatnánk az eszközt. Ha számodra a leírt kompromisszumok problémásak, akkor tényleg arról van csak szó, hogy más árkategóriában kell nézelődnöd. Pl. egy nagyobb második generációs Scarlett felé :) (A több kibemenet mellé adják a hiányolt képességeket). A Focusrite megint szállítja azt, amit elvárunk a márkától, de ez a kártya kevesebb marketing hablatyl nélkül is elegendő okot szolgáltat, hogy mellette tegyük le a voksunkat.

Link to comment
Share on other sites

A cikk végén találtam egy vitatható dolgot csak: Van ellenfele, és megkockáztatom, legyőzője is hangminőségben, "mojo"-ban, és modellezésben az UAD-nak. Ezt nem a munkám miatt mondom (Slate Digital LLC), hanem mert mértük, néztük, szakértettük pár évig, és szívesen prezentáljuk is.

Az eredeti vasak hangjával összevetve az UAD 3 dolgot egészen biztosan nem tud, amit mi igen: normálisan trafó viselkedést modellezni, ezt a trafó viselkedést dinamikusan a jelútba illeszteni, és ezek mellett azért nem 1:1 (hallhatóan!) a modellezés minősége sem az UAD frontján. Ezt bevallják mások is, és mellé rakják, hogy "hát mert ez modellezés". Márpedig: Lehet elérni olyan szintű modellezési eredményeket, amik kb csak mérhetően eltérőek (a fenti Apollo példánál maradva latencyben), de felfedezhetetlenek. Someone ready for a test? :) UAD ellen, eredeti hardver ellen akár. 

 

Nem kötekedésképp egyébként, és tudom, hogy kb minden modellezés végén az összes gyártó odadob valami marketinget, viszont a fenti soraim tények a modellezésekről. Persze tisztában vagyok vele, hogy UAD forgalmazóként nyilván kötelességetek a terméket az egekig tenni, de talán a piacnak jót tenne egy kis verseny, ;) 

 

Link to comment
Share on other sites

11 perccel ezelőtt írta djtones:

ezt a trafó viselkedést dinamikusan a jelútba illeszteni

explain, pls? 

Amúgy "érdekes" verseny lenne, nem gondolom hogy a Slate pluginjein ne találnánk fogást könnyen: ezek ugyanis szoftverek, limitált modellezési képességekkel, amit mi alapvetésként elfogadunk, eleve minden állításunk ezek figyelembevételével értendő, és a ti termékeitekre is így gondolunk. A nap végén az fog számítani, hogy ki melyik kompromisszumot találja elfogadhatónak vagy hogy épp melyiket tudja úgy beállítani hogy az neki tetsszen. Én részemről nekiugrok majd a Slate pluginjeinek, megnézem hol tartanak. 

Jelen pillanatban nekem az UAD munkái mindenesetre piszkosul meggyőzőek, mondom ezt úgy, hogy a jobb lábamnál ott vannak az eredeti vasak. És nem azért használok UAD-ot, mert az eladásaiból élek, hanem fordítva: azért adom el ezeket mert tényleg nagyon jónak gondolom. 

 

Link to comment
Share on other sites

Fabrice Gabriel úgy fogalmazta ezt meg, hogy az UAD rettentő jó modellezőkkel rendelkezik, de (top ligában mérve) hiányosságuk az, hogy a hardverhez képest, ahogyan ott a trafó viselkedik például a jelútban, annak a modellezése meglehetősen egyrészt egysíkú, nagyon sok eszközben ugyanaz jellemzi az eltérő hardveres típusok ellenére, másrészt ahogyan a paraméterek, bejövő jelek változnak, ahogyan él az egész eszköz, az a pluginben nem jön át. Mintha ez valamilyen okból "elhanyagolható" lenne, vagy nem lenne szempont/esetleg technológiailag nem megoldott.

Személy szerint az FG-116 Blue Bundle fejlesztésében-tesztelésében vettem részt legutóbb (Most Eiosis projecten törpölünk, de az mindig experiment jellegű cucc), és tekintve, hogy javarészt szoftverekkel vetik össze a legtöbben (Softube-NI, UAD stb), ott ellenfele jóeséllyel soundra nincs, a hardverrel szemben pedig nyilván ha a vintage esetét vesszük, ott a konkrét modellezett darabot reprodukálja, és igen jól, mondhatni maradéktalanul.

Érdekes dolog összevetni az FG-116 black-et például a repertoárból (Slate Dragon (vas) modellezés, ami pedig ugye egy rekreáció), a 2 blue-val, akik pedig a következőképp néznek ki:

 

 

Hozzáteszem: falnak megyek Steven Slate tényleg durván marketingszagú dumájától, de a sound megéri a videót.

Link to comment
Share on other sites

  • 4 months later...
Ekkor: 2016. 06. 01. at 23:27 írta A/D:

PREAMP

A gyártó szerint javítottak a mikrofon előfokon. Nos szerintem kb. ugyanúgy szól mint az előző, vagy mint bármi ebben a kategóriában. Örülünk neki, de azt valahol el kell fogadjuk, hogy emiatt az ISA One tulajok holnaptól nem fognak sírva regisztrálni a Vaterára.

 

Voltam egy hazai termékdemó napon még a 1st gen. Scarletek idején mielőtt én is az UR22-t vettem és a demonstrátor nem gyengén ejakulálta szembe magát az örömtől, hogy szerinte: "ilyet még cég nem csinált audio interfaceknél, hogy a R. Neve tervezte ISA előfokot, egy az egyben beépítették a kis piros dobozokba is!"
Hogy miért kell a vevőknek ekkorát hazudni akkor sem értettem! :wacko:

" Ezért készül egyre több DSP mixerrel ellátott hangkártya. "

Az újabb UR242 is tudtommal pont ilyen. Kár hogy az nem szerepelt a modellek közt a tesztben, de külön érdekes hogy ezek mellett pont a nagy Apollo a "sereghajtó" papíron. :) 

S ha lehet kérdezni, az  UR22 mkII szerintetek jobb az mkl-től bármiben az integrált iOS kompatibilis driver chipet vagy beállítást leszámítva? Ez komolyan érdekelne!

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
Ekkor: 10/27/2016 at 21:42 írta djuice:

Az újabb UR242 is tudtommal pont ilyen. Kár hogy az nem szerepelt a modellek közt a tesztben, de külön érdekes hogy ezek mellett pont a nagy Apollo a "sereghajtó" papíron. :) 

miben sereghajtó?

Ekkor: 10/27/2016 at 21:42 írta djuice:

"ilyet még cég nem csinált audio interfaceknél, hogy a R. Neve tervezte ISA előfokot, egy az egyben beépítették a kis piros dobozokba is!"

Pokolra fog jutni.

 

Ekkor: 10/27/2016 at 21:42 írta djuice:

S ha lehet kérdezni, az  UR22 mkII szerintetek jobb az mkl-től bármiben az integrált iOS kompatibilis driver chipet vagy beállítást leszámítva? Ez komolyan érdekelne!

Sztem nem.

Link to comment
Share on other sites

Archived

This topic is now archived and is closed to further replies.

×
×
  • Create New...