Jump to content
Ménemszól.hu
  • 0

YAMAHA MOXF6 Csere (?)


Koródi Csaba

Kérdés

Nem akartam meghirdetni, mert egyelőre megint csak agyalok. Itt topikban legalább lehet beszélni is róla, ötletelni.

Van egy jó kis MOXF6-om. Mindig ilyen jól kezelhető, jó hangú, egyben lévő dologra vágytam. A számítógépes editorral szuperül együtt működik. USB-n MIDI interface is és hangkártya is, ergó tud és nyújt mindent amit kell. Önmagában már a Program hangszín 8 oszcillátoros, a hangszeren is jól editálható, de az editorban még átláthatóbb (ha nem utálnék PC-t használni). A Pattern mód király, símán kiváltja a Song módot, fele annyi munkával.

Aztán mégis agyalok már megint, valószínűleg leginkább kalandvágyból. Cserélném Roland FA06-ra, vagy egyszerűbb szinti + VA-ra (Boutique, egyéb?) vagy egyszerűbb szinti + iPad-re (?).

A MOXF6 akusztikus hangjai nagyon bejönnek, viszont szinti hangokat nem sound-dizájnolok vele, leginkább azért, mert nem állok neki 8 oszcillátorból új álmokat megálmodni, egyrészt nem vagyok benne nagy mágus, másrészt nincs hozzá elég fantáziám. Marad a Preset hangszínek túrása, amihez meg idegem nincsen :)

Egy VA szintit meg épp ellenkezőleg, szinte mindig szétcsavarnék, kevés dolog valósulna meg preset hangszínnel.

Most az történik, hogy a legjobb barátom az iPad-es KORG Gadget a saját kis VA szinti moduljaival. Meg próbálok ilyen-olyan samplert igénybe venni szintén az iPad-ről, meg a Cubasis-t, meg a…, meg a… kiskutya fülét is. Gyakorlatilag megtelt az iPad-em már a programokkal, és hol vannak még a projektek fájlméretei.

Röviden mittomén mit szeretnék, valószínűleg a megfejtés az, hogy most van egy darab drágább PCM szintim, bővíteni nincs pénzem a hangszerparkot vas VA-val, ezért jobb lenne költséghatékonyan megoldani és egy olcsóbb vas PCM-re és egy vas VA-ra váltani.

Erre szívesen fogadok ötleteket, tanácsokat, ajánlatokat egyaránt, ha van kedvetek dumálni róla :)

(Csere érték 230 ezer Ft)

large.moxf6.jpg.82d729f7470070630a4a1ba0437b050e.jpg
Link to comment
Share on other sites

Recommended Posts

  • 0
15 órája írta djuice:

Tessék majd bőven blogolni a "drágaszágról"!

Köszi! Biztosan fog belőle írás születni. És talán nem is egyszerű M3 teszt, hanem nagy workstation körkép... legalábbis abszolút bennem van egy jókora mondanivaló erről a témakörről :)

Link to comment
Share on other sites

  • 0
Ekkor: 2017. 12. 23. at 2:00 írta djuice:

Hozzám most meg egy microstation köszönt be pár napra látogatóba. Én komolyan lefosom a bokám mekkora gép ez! Nem hiszem el, pedig volt M3 Radiassal nálam is nyáron

MicroStationom már kétszer volt az idők során, de még mindig elfogadnám harmadszor is :)

Link to comment
Share on other sites

  • 0

Én ezt amúgy nem értem! Jobban szólnak az EP presetei, a stringek, saxi fúvósok az M3-énál, vagy a drum&bass dolgai is. Szintikben, padekben a Korg sose volt rossz, de most nem tudom az elektronyik jobb benne vagy a presetek jobban megcsináltak, mert az M3 sokkal butábban és erőtlenebbül szólt ehhez képest! Mellesleg az X50 is már vaddisznó volt a Tritonokhoz képest, így kezdem azt vallani, hogy ezek a kis változatok, amik mindig utoljára lépnek színre adott szériákban, már a legkidolgozottabb, legötletesebb soundokkal tarolnak. Amúgy a mini billentyűje miatt sose vettem komolyan és ebben is megcáfolt! Nagyon játszható az a picuri keyboard, gyakorlatilag fél óra alatt megszokható! Egy kis tangoharmonikán sincsenek sokkal nagyobb billentyűk és azon is bírnak virgázni, így simán meggyőzött ez a kis pille hurci cucc. Lemértem, a fehér billentyűi csak 3 mm-el keskenyebbek a standardtól, a feketék meg elég picik hogy az ujjunk se szoruljon közéjük, de még használható maradjon. Úgyhogy elsőre bejött nekem is, már csak hogy az alap fő zongija is jobb mint az M3-é! :) 

http://korg.blog.hu/2010/11/19/korg_microstation_teszt_ne_kutyuzzel_zenelj

Szerkesztette djuice
Link to comment
Share on other sites

  • 0
23 órája írta djuice:

Én ezt amúgy nem értem! Jobban szólnak az EP presetei, a stringek, saxi fúvósok az M3-énál, vagy a drum&bass dolgai is. Szintikben, padekben a Korg sose volt rossz, de most nem tudom az elektronyik jobb benne vagy a presetek jobban megcsináltak, mert az M3 sokkal butábban és erőtlenebbül szólt ehhez képest! Mellesleg az X50 is már vaddisznó volt a Tritonokhoz képest, így kezdem azt vallani, hogy ezek a kis változatok, amik mindig utoljára lépnek színre adott szériákban, már a legkidolgozottabb, legötletesebb soundokkal tarolnak. Amúgy a mini billentyűje miatt sose vettem komolyan és ebben is megcáfolt! Nagyon játszható az a picuri keyboard, gyakorlatilag fél óra alatt megszokható! Egy kis tangoharmonikán sincsenek sokkal nagyobb billentyűk és azon is bírnak virgázni, így simán meggyőzött ez a kis pille hurci cucc. Lemértem, a fehér billentyűi csak 3 mm-el keskenyebbek a standardtól, a feketék meg elég picik hogy az ujjunk se szoruljon közéjük, de még használható maradjon. Úgyhogy elsőre bejött nekem is, már csak hogy az alap fő zongija is jobb mint az M3-é! :) 

http://korg.blog.hu/2010/11/19/korg_microstation_teszt_ne_kutyuzzel_zenelj

Abszolút átérzem amit írsz, két cikkben én is kifejtettem a hangszert :)

http://www.szintimania.hu/szmmicrostation1.html

http://www.szintimania.hu/szmmicrostation2.html

Nem tudom mitől hallod jobbnak az M3-nál, talán a lelkesedés is rátesz egy lapáttal :) Ez az M3 egy XPanded verzió, amiben felújított zongora és fúvós szekció van, szóval ez is csavar még egyet fölfelé rajta. Ez az M3 az első olyan KORG szinti, amiben tetszik a zongora... természetesen a KROME-ban már ennél is szebb van, de az X50, az M50, a MicroStation, de a KROSS és még a KROSS2 sem kapta meg ezt a zongora kategóriát. Minden egyéb tekintetben nekem már az X50, MicroX, MicroStation is tetszett.

Viszont a MicroStation óriási hiányossága, amit a cikkemben is írtam, hogy csak az MFX2 lehet Reverb vagy Delay. Ha egy Reverb-et már használsz az MFX2-n, akkor Delay-ed már egyáltalán nem lesz a hangszínen, és fordítva.

És hogy egy kicsit vissza is kanyarodjak a topik eredeti hangszereihez, többek között az M3 teljesen szabadon route-olható 5 INS FX-e csábított vissza a Yamaha MOXF-től a KORG oldalára. Az M3 mind az 5 INS FX-e lehet eltérő reverb, vagy delay, ahogy az MFX1 és MFX2 is, ennek a lehetőségnek közelébe sem ér sem a MicroStation, sem a KROSS, de még a KROSS2 is ugyanazt a korlátot kapta, kipróbáltam. A MOXF tulajdonképpen ügyes újítása, hogy a szekvenszer sávokban 8 timbrének lehet bekapcsolni a saját IFX-ét, de ez végül zsákutca, mert a felprogramozott IFX-ek csak az adott timbrén érvényesek, más sávokat nem routeolhatunk beléjük. Ezzel szemben az M3 5 IFX-ébe mind a 16 timbrét tetszőlegesen szanaszét küldhetjük, de létrehozhatunk egyik IFX-ből a másikba láncolatot is, ezt meg a MOXF nem tudja nyújtani.

Szóval végeredményben az M3-nál már csak a KROME jobb rendszer, de abban nincs Radias, ami az M3-ban egy teljes értékű 4 timbrés, polifónikus VA. A KRONOS-t nem említem, mert az egyrészt más árkategória, másrészt az egy nagy PC VST :)

Link to comment
Share on other sites

  • 0
13 órája írta Koródi Csaba:

Nem tudom mitől hallod jobbnak az M3-nál?

Fakóbbak, dinamikátlanabbak a hangszínei. Alap minta szinten hallgatva effektek és szűrő nélkül is nekem jobban szólnak csak pl. a saxik is a microban. Ezzel persze nem lehúzni akarom az M3-at, mert százalékban nehéz lenne kifejezni a különbséget, de azért nekem volt különbség. Lesamplingeltem az M3 jobb soundjait, többek közt az expanded pianoját is, de az alap gyári poros zongorája amire értettem, nekem leginkább a Tritonéhoz hasonlított olyan szempontból, hogy ott sem volt igazán ez kidomborítva (hogy később vedd meg az abba még kártyaként szerelhető bővítést). Amúgy itt a Bakó Imi Korg szervizestől hallottam (neki M50-e van), hogy testközelből ismerte az M3-at is és nem az ára miatt választotta inkább az M50-et. :) Na mindegy. Az M3 valóban nagyobb tudású, már csak a kijelzőt is nézve, de amúgy engem az expansionjai sem vágtak hanyat. A Zongora jó és kellett is, de 2 bank fúvósra hogy mi szükség volt ennyi változatban??? Ha lett volna még mellé ugyanúgy drum, hip-hop/dance, vonós, vintage szet is (esetleg vokál) mint a Triton bővítők, hát nem haragudtunk volna meg. Sajna szerintem egy kicsit félbehagyott hangszer lett így, mert nem sokra rá kijött a Kronos, ami mindenen túltesz. Arra meg kifejezetten morcos voltam, hogy a Triton/Trinity samplingeivel abszolút szóba sem állt, főleg a Trinityével! Mindamellett nem mondom azért, hogy feltétlen alul maradna más gyártók hangszereivel szemben.

13 órája írta Koródi Csaba:

a MicroStation óriási hiányossága...

Bevallom nekem ez a reverb/delay nem dolog fel se tűnt, de nem is használok igazán delayt. Nekem az Electro 3-ból sem hiányzik, de jó a téma hogy milyen effektet mire és hogyan is kell igazából használni, mert ennek sincs irodalma! A gépkönyv is csak a száraz technikai adatok szintjén taglalja, tippet trükköt egyikkel sem közöl, így ezek előtt még én is nyitott vagyok, ha érted a célzást. :) 

13 órája írta Koródi Csaba:

az M3 5 IFX-ébe mind a 16 timbrét tetszőlegesen szanaszét küldhetjük

Ez valóban nagy előny egyfelől, hogy aux bus-rendszer szintű a megközelítésük! Ez már a Trinity óta bevett és személy szerint jobban is örülök hogy a micro is megkapta ezt, mert az X50-ben pont csak az a szegény 1 szem inzert volt, főleg sequenceres használatnál akadály. Egy orgonára egy rotary és a gitárra már nem is juthatott torzító pl. :( 

13 órája írta Koródi Csaba:

A MOXF tulajdonképpen ügyes újítása, hogy a szekvenszer sávokban 8 timbrének lehet bekapcsolni a saját IFX-ét, de ez végül zsákutca, mert a felprogramozott IFX-ek csak az adott timbrén érvényesek, más sávokat nem routeolhatunk beléjük.

Számomra a Motifok és leszármazottaik egyik előnye pont ez a 8 inzert effekt, ami valójában 16, mert duál blokkos effektek és még ott vannak a masterek abban is. Azért ennyinek elégnek kell lenni, ráadásul a Yamikban sávonként ott az EQ is 16x!!! Akinek ettől több kell, az inkább DAW szoftverekkel harcoljon. :) Aztán kevés olyan helyzet van szerintem, hogy azonos effekt jó majd 4-5-6 sávra is ugyanúgy, azonos beállításokkal, ha most a Korg aux rendszerére gondolok. Ehhez képest a Yaminak van egy olyan hatalmas előnye is a kézre állóbb pattern szekijén kívül, hogy ha választasz egy hangszínt, az rögtön viszi magával a saját effektjét is. Emléxem a Tritonoknál még külön copyzgatni kellett az effekteket is, viszont a Yami még tud ezen felül egy igen nagy dolgot, hogy adott nótához teljesen szerkeszthető saját soundként a sequencer összes sávja, amit a dallal együtt el is tárol! Minden esetre hogy minden jó legyen egy hangszerben kifogástalanul még sokáig nem lesz, de az itt ott megszokott funkciók bizony nagyon tudnak máshol hiányozni ahol meg nincs olyan.

13 órája írta Koródi Csaba:

az M3-nál már csak a KROME jobb rendszer

Én is nézegettem az M3 után a Kromeot, de abban annyira nyersek, kidolgozatlanok voltak hangszínek, meg az egész olcsó müanyag feeling már nagyon távol esik a Korg megszokott minőségétől nekem, hogy gyorsan el is ment tőle a kedvem. Nem olyan kis cuki mint a microStation, ahol ez egyrészt koncepció is. A dobok, e.pianok persze jók lehetnének a Kromeból az M3-ba is és itt megint az expansion bankok félbehagyására célzok, kár hogy nem folytatták ilyenekkel.

Szerkesztette djuice
Link to comment
Share on other sites

  • 0
Ekkor: 2018. 03. 19. at 16:15 írta Koródi Csaba:

Egy gyors demóvideót készítettem a KORG M3-a

Köszönjük! Már azt hittem újra beszereztél egyet vagy ép az FA06-ot váltod a csere-bere topik frissüléseként. :) 

(Utóbbi egyébként hol jár a Fantom X6-al szemben nálad?)

Szerkesztette djuice
Link to comment
Share on other sites

  • 0
18 órája írta djuice:

Már azt hittem újra beszereztél egyet vagy ép az FA06-ot váltod a csere-bere topik frissüléseként. :)

Hehe, ez jó :) Igazából a saját (www.szintimania.hu) honlapomra és youtube csatornámra próbálok tartalmakat generálni, mert az utóbbi időkben nem nagyon volt időm. Így viszont a kísérletként született pici epizódokat közkinccsé tudom tenni. Az M3-as próbálkozásommal meg adós voltam az itteni áradozásom miatt :) Ezért ide is bedobtam.

Egyébként nem lett volna muszáj az M3-at lecserélnem, mert eléggé rendben volt a hangszer és a konstrukció, de még a workflow is, főleg a Radias kártyával. De van egy színpadi ROLAND VR09-em, amiben nagyon megtetszett a SuperNatural Synth motor, amiből az FA-ban akár 16-ot is felizzíthatunk, és ezzel a VA-szerrű koncepcióval könnyebben alkotok saját hangzásokat, mint az M3 PCM multisamplés struktúrájával. No meg nem beszélve a SuperNatural Tonewheel orgonáról, ami szintén a VR09 és az FA sajátja is, és elég nyomós nálam a hangzása, használata.

18 órája írta djuice:

Utóbbi egyébként hol jár a Fantom X6-al szemben nálad?

Tehát az FA06 a Fantom X6-hoz képest összehasonlíthatatlan. A Fantom X6 az M3-hoz hasonlóan a PCM multisample analógiáját követi, amivel nyilván lehet sokmindent csinálni, de sok idő, sok fantázia és sok keresgélés kell az elérhető multisamplék között. Ezzel szemben az FA06 SuperNatural Synth motorja egy 3 oszcillátoros VA szintinek feleltethető meg, amiben gyakorlatilag teljes egészében VA vagy modulár gondolkodásmóddal lehet hangokat előállítani, így lényegében nem keres az ember semmit a multisamplék között, hanem kitekeri hullámformákból amit akar. Ettől függetlenül az oszcillátorokhoz nem csak hullámformákat rendelhetünk (színusz, fűrész, négyszög, saw, supersaw!), hanem ebben a blokkban is van egy multisample készlet, tehát itt is használhatunk PCM mintákat bármelyik oszcillátornak, így keverhetjük a szezont a fazonnal (VA-t a PCM-el) egy hangszínen belül. Ez csak A SuperNatural Synth blokk (SN-S), de ezen felül megvan a hangszerben az M3-hoz hasonló, szokásos 4 összetevős PCM motor is, annyi különbséggel, hogy míg az M3-ban a 4 összetevőből egyszerre 2 szólhat, a többi a velocity-érték beállításainak megfelelően leváltja az előzőeket, addig az FA06-ban mind a 4 összetevő egyszerre szólhat. Ez csak egy apróság a sokból. Aztán van SuperNatural Acoustic blokk, amiben a hangszíneket nem a hagyományos értelemben vett PCM hangszín paramétereivel lehet editálni, hanem az ehhez a típusú hangszínekhez rendelt jellemzőkkel... például itt található a SuperNatural Tonewheel orgona is, ami nem a szokásos 4 layeres PCM multisample editálást kínálja fel, hanem a 9 húzóregiszteres orgona editálást, a PERC, a Keyclick, a leakage stb. orgonára jellemző beállításokat. A kategorizálás nagyon okos, külön csoportja van az SN-S, SN-A, SN-D, PCM, PCMD hangszíneknek, ezen belül a Preset és User hangszíneknek, így minden azonnal megvan. Mind a 16 Timbre tartalmaz EQ-t és minden hangszínnek van egy saját MFX-e, ami a szekvenszerben is él, tehát mind a 16 timbrének van saját, rá jellemző effektje, plusz a MASTER FX-ek, meg még lehet egy IFX-ünk is, illetve van egy sztereo audio bemenetünk, aminek szintén lehet egy saját effektje. Aztán ott van benne az SP404 sampleplayer, ami megintcsak nagyon hasznos, így többmindenem van a motorháztető alatt egyszerre és sokkal könnyebben kezelhetőek, jól működik együtt. De ha még marad valami spéci hiányunk, mert World, vagy Orchestral a saját irányunk, akkor 2 EXP csomagot betölthetünk a hangszerbe ingyen.

A Fantom X6 a fentiekhez képest gyakorlatilag csak a PCM motort tartalmazza úgyanúgy mint az M3, illetve az X6 és az M3 samplerével lehet multisamplét is csinálni, amit viszont az FA-val nem. De nekem mind a korábbi X6-on és a későbbi M3-on is nagyon macerásnak tűnt a saját Multisample készítés, úgysem lett olyan jó és rengeteg pöcsölés.

A Fantom X6 és az M3 egyetlen dologban jobb az FA-nál, hogy az első két hangszernek dinamikusak a gumipadjai, míg az utóbbinak nem dinamikusak.

Szerkesztette Koródi Csaba
Link to comment
Share on other sites

  • 0
2 órája írta Koródi Csaba:

Tehát az FA06 a Fantom X6-hoz képest összehasonlíthatatlan.

Fú, hát ezt most tök jó hogy megkérdeztem és Te leírtad, mert pont a napokban beszéltem le egy haverom az FA-ról olyan értelemben, hogy inkább keressen használtan valahol egy Integra 7-et ha brutál Rolandkodni akar. Viszont ezeket én sem tudtam az FA-ról mélyebben. (Igaz nem is volt kedvem még a gépkönyvét hámozgatni, amiből gondolom kiderült volna hasonló, de tényleg kincset ér, mikor valaki így összeszedi a lényeget igazából és kiemeli a használati szempontok szerint.) Na szóval én több hideget mint meleget hallottam (még a Roland Zenegalériásoktól is!), hogy a DAC-jai se olyan patentosak mint az Integráé, meg állítólag jobban kihallhatók a mintatömörítések és ezek azért elveszik az ember kedvét, hogy akár jobban ki is próbálja az FA-t.

Amit igazán sajnálok, hogy a Roland mostanság semmit nem alkot ezek felett újat billentyűs berkekben. Egy ismerősöm megvette az RD2000-es zongorájukat is pl. de annyira nem érzem hogy nekem is kéne egy olyan, hogy szinte a 10 évvel korábbi modelltől is csak annyiban különbözik, hogy világít mint a karácsonyfa...

2 órája írta Koródi Csaba:

De nekem mind a korábbi X6-on és a későbbi M3-on is nagyon macerásnak tűnt a saját Multisample készítés

Kezdem ezen keresztül érteni amit írsz, hogy miért hagyják ki manapság a gyártók a sampler részt a vasakból! Gyakorlatilag mindenki gyorsan és könnyen szeretne dolgozni, ráadásul nem mindenki olyan szerencsés vagy kreatív, hogy sound designban egy stúdió profizmusával vagy a gyári minőséggel harcba száljon. Bizony én is szedegettem sok ezt-azt az M3-hoz anno, amit userek készítettek mintákat, de gyakorlatilag mindig jobb eredménye volt ha egy Akai minta cd-t betoltam neki, azon eleve ott voltak a kész patchek is, csak effektezni kellett, meg egy kis igazítás az EDS-ben. Saját multisamplinget valóban csak akkor csinál az ember, ha tutira megy és valami egyedi kell. Nekem az M3-tól már a zongorával sem volt gond, hogy fabrikálni kéne bele és így egyre kevesebbet nyúlt az ember valóban újabb minták után, pusztán csak az egzotikum miatt. Amúgy valóban nem olyan egyszerű mint egy MPC-t használni e téren, de azért egy Emulator vagy Ensoniq samplerrel szemben el sem mondható milyen előnyökkel bír ma már egy Korg. :) Talán a Kronosban pont ezért is vitték/hagyták tovább ezt a területet. Végülis ha van, az még nem árt. :) 

 

Amúgy a www.szintimana.hu oldalon nekem semmisem jön be, már maga az oldal sem. (?)

Link to comment
Share on other sites

  • 0

Sziasztok!

Én nemrég adtam túl a Roland FA06-on.

Számomra óriási csalódás volt ez a cucc, kritikán aluli hangokkal (presetek) és a műanyag hangzásával. Próbáltam megszeretni, saját hangokat készíteni (kb 40-50 hangszín után adtam fel), de egész egyszerűen a MOXF-fel és az M3-mal készített hangszínek messze jobban, melegebben, élőbben szóltak. Most egy Korg MicroX-et tekergetek és fényévekkel jobban szól ez is az FA-nál. Nem akarok az érzéseibe gázolni senkinek se, de én csak lebeszélni tudok mindenkit az FA sorozatról. Az egyetlen jó dolog benne a jól kitalált UI - szerintem.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Válaszolok a kérdésre...

×   Formázott tartalmat illesztettél be.   Kattints a formázás megszűntetéséhez.

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Create New...