Jump to content
Ménemszól.hu
  • bejegyzés
    30
  • hozzászólás
    222
  • megtekintés
    85.470

Pár szó erről a blogról...

DIY Analóg szintetizátorok, dobszintik, modulárisok, stb.

Entries in this blog

Végre kész az első banános modul.

Azzal kezdeném, hogy reklámozni fogok. Az új modulom előlapját ugyanis nem az Xfer készítette. Sajnos ők valamiért elszálltak az árakkal, és nem volt kedvem ezért a 225x135-ös panelért majdnem 32e Ft-ot adni (plusz postaköltség). A gyártási minőségük tökéletes, a kommunikációjuk is, viszont ez az ár számomra már nem elfogadható. Körbekérdeztem hát kb. 18 céget, ebből több mint a fele nem is reagált, ami szégyen, legalább valahová elküldhettek volna jó durván. A cégek egy része nincs is felkészül

vinnui

vinnui

Új átmeneti dobozolás a Protostarhoz

Az egész ott kezdődik, hogy a múltkor ennek a monószintinek. Mivel a régebbi, átmeneti dobozba ezt már nem fért bele, nem tudtam használatba venni. Eljött az idő a következő barkácsoláshoz.   Ismét hulladék anyagból dolgoztam, mert ez a tákolmány is csak addig lesz szolgálatban, amíg el nem készül az utolsó modul. Látszik, hogy lövésem sincs az asztalos szakmához, nem merőlegesek az oldallapok, görbék a vágások, stb.   A végleges doboz nem lesz ilyen széles, de mivel nem tudtam, hogy az utols

vinnui

vinnui

ribbonszinti: tápegység

Ismét sikerült egy picit haladni a hangszerrel, elkészült a tápegység.   Ez egy olyan rész, amit nem annyira élvezetes csinálni, meg persze a többi rész építéséhez képest veszélyesebb is. Jobban oda kell figyelni, és érdemes betartani pár szabályt, de most nem munkavédelmi oktatást szeretnék tartani (főleg hogy nem is értek hozzá), úgyhogy lépjünk is tovább.     A legegyszerűbb +/-15V-os, lineáris üzemű tápegység (ronda szóval disszipatív), a "klasszikus" 7815/7915-ös párossal valósítható meg.

vinnui

vinnui

Ribbonszinti: filterek

Üdv mindenkinek!   Megszületett a harmadik modul, amely a filtereket, és egy hagyományos burkológörbegenerátort tartalmaz.   Részletesen: - YuSynth ARP4072 VCF - Haible Wasp VCF (imádom a hangját) - YuSynth ADSR   A Wasp filter tartalmaz egy CD4069-es IC-re épülő torzító részt. Eredetileg ez egy kapcsolóval van bekötve, amely a beállított kimenet (LP/BP/HP/Notch) jelét átengedi ezen, és a kapcsoló pedig választhatóan torzít, vagy direktben a kimenetre köti a jelet. Mivel külön akartam kivezetni

vinnui

vinnui

Ribbonszinti: a jelenlegi állapot, és a tervek

Üdv mindenkinek!   Rég írtam kiadósabb bejegyzést, úgyhogy most itt az ideje.   A project aktuális helyzete:   Elkészült a második komplett modul. Ezen a következő egységek vannak:   - 2 db VCA. Ezek a YuSynth féle kapcsolások, de teljesen átrajzoltam a nyákjaikat. Ami nagyon tetszik bennük, az a túlvezérlésre adott reakciójuk, ami nagyon kellemes torzítást eredményez. - 2 db Ringmod, AC és DC csatolt bemenetekkel és kimenetekkel. - 2 db CV buffer, egyenként 1 be-, és 2 kimenettel. - 1 db Samp

vinnui

vinnui

Ribbon szinti mánia

Nos, az a nagy helyzet, hogy kitört rajtam a ribbon szintetizátor láz. Történt, hogy megnéztem , illetve pár egyéb, alternatív kontrollereket használó videót (Pl a ).  Régóta szemezek a kevésbé hagyományos hangszerekkel, de most eléggé felerősödött bennem az ilyesmi építésére irányuló hajlam. El is kezdtem gondolkodni azon, hogy egy dallamos zenéhez mi lenne a legideálisabb hangszer, ha szeretnék túllépni a hagyományos billentyűzeten. Az Ondes Martenot mechanikus, csigás megoldása nem rossz, v

vinnui

vinnui

Ribbon szintetizátor update 1

Helyzetjelentés a hangszerről:   Elkészült a Wasp VCF, és egy LFO.   Az LFO feszültségvezérelt, aminek majd a második ribbon esetén lesz jelentőssége, azzal is lehet majd szabályozni a sebességét. 4 kimeneti jelalak van, a szokásos négyszög, háromszög, fűrész, és szinusz.   A VCF-hez csináltam egy második mixert, amivel egyenként lehet a LP/HP/BP/Notch kimenetet keverni, plusz egy gain poti van, amivel majd egy picit túl lehet hajtani a VCA-t (vagy nem). Van még egy distortion áramkör, ami jelen

vinnui

vinnui

Rebel.D2 analóg dobszinti demó

Elkészült az új "munkakörnyezet", aminek új darabja az újraépített moduláris doboz. A régi túl nagy volt, és feleslegesen foglalt sok helyet, elvéve azt a többi cucctól. Elővettem némi hulladék bútorlapot, és összedobtam egy kisebb dobozt, amibe átmenetileg belement minden fontosabb modul. Hosszútávon úgyis át kell majd előlapozni mindet, és ha már szebbek az előlapok, akkor kell majd egy értelmes, profin elkészített fadoboz, de addig ez legalább összetartja az egészet.   Megörültem annak, hogy

vinnui

vinnui

Protostar modular - az első profi előlap

A hangszerépítési hobbim új szakaszba lépett. Hosszas csatározás után, ami a különféle előlapgyártó technikákat illeti, sikerült egy profin elkészített, eloxált előlapot készíttetni. Próbáltam magam győzködni, hogy jó a kézzel készített, és majdnem jó is, de végül mégsem sikerült velük hosszútávon megbarátkozni. Így tettem egy kisérletet az amatőr próbálkozásaim helyett, és leadtam a megrendelést.   Hála az xfer.hu-nak, pár hét múlva megérkezett a hibátlan kivitelű panel.   A lemez 2 mm vastag,

vinnui

vinnui

Protostar DIY moduláris szinti hangminták

Próbáltam ma rögzíteni pár hangot a hangszerrel.   A Minibrute adja az oszcillátoroknak a vezérlést, és még 1 burkológörbét használtam külső forrásból (a még átépítetlen modulárisomból). Az összes hangot a Protostar csinálja, nincs külső effekt, kompresszor, vagy bármi egyéb a hangokon.   Van benne klasszikus Minimoog jellegű basszus, VCF túlvezérlés, és a végén pedig olyan jellegű hangok, amiket legtöbbször a fix huzalozású analógokkal már nehéz, vagy nem lehet megcsinálni. Audio rate moduláció

vinnui

vinnui

Protostar - torzítóáramkörös/feedback hangminták

Az előző blogbejegyzésekben említett BatteryAcid torzítóáramkör demója.   Jelút: VCO-k és suboscillatorok -> mixer -> Minimoog VCF clone -> BatteryAcid (vissza a VCF 2. bemenetére) -> VCA. Vezérlés: Minibrute (VCO CV), és külső ADSR a VCF-hez.   Meghallgatható itt.    

vinnui

vinnui

Protostar - átmeneti dobozolás

Ma sikerült használható formába hozni a moduláriskezdeményt. Hulladék bútorlapból kapott egy átmeneti dobozt, van egy saját tápegyse, úgyhogy mindenféle rövidzárveszély nélkül használható is.   A képen is látszik, hogy van még egyetlen potihely, ami egy pici torzítóáramkör potijának van fenntartva. Ez szintén elkészült már, csak össze kell szerelni. Itt lehet, hogy vétettem egy tervezési hibát, és emiatt ez az áramkör nem fog hasznos dolgokat művelni, viszont némi hatása így is lesz a hangzásra

vinnui

vinnui

Mutable Instruments Elements extra firmware + demó!

Érdekes esemény történt a Mutable Instruments háza táján nemrég. Olivier a Mutable atyja megjelentette a Rings nevű modulját, ami első ránézésre egy félbevágott Elementsnek tűnik, de nagyon nem az. Ez a kis modul csodás dolgokat művel, ugyanis ő egy "rezonátor", tehát a beleküldött jelek feldolgozására lett kitalálva. Háromféle üzemmód áll rendelkezésünkre, hogy a beküldött hangokat feldolgozzuk, egy modal synthesis rezgőtér, és két string jellegű szimuláció, amiből az egyikben húrok rezgését sz

vinnui

vinnui

Modded Minibrute videó!

A tegnapi nap során elkelt a fenti Minibrute, de emlékül ideteszem a videóját. Az új tulajdonosának pedig kivánok sok örömöt, és felhőtlen zenélést!    

vinnui

vinnui

Minibrute modding, extra kimenetek

Rég írtam már blogot, mert mostanában inkább a zenélés részével foglalkozom a dolgoknak.   Beszereztem viszont egy Mutable Instruments Elements modult, amelyről itt nem lenne jó ha írnék, mivel több oldalas ódák születnének, és most nem is ez a lényeg. Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, a Mutable Instruments összes moduljával együtt, és a Hitspace-t is, az árgaranciájukkal együtt. Reklám vége.   A lényeg, hogy az Elements 10 paraméterhez rendelkezik vezérlőfeszültség bemenettel. Így adódi

vinnui

vinnui

Mikrofon vs. Modular

Régóta érdekel, hogy lehet érdekes, fizikai "érzetű" hangokat előállítani a különböző szintetizátorokkal. Ennek a kisérletnek egy piezo speaker lett az áldozata, amit mikrofonként, hangszedőként próbáltam hasznosítani. A videóban látható módon ráerősítettem egy nyákdarabra, aminek a rezgéseit a mikrofon az egyik saját építésű előerősítővel erősítette. Ezt a jelet kötöttem a Shelves modulba (4 band resonant EQ), amely előfeldolgozta ezeket a jeleket, szűrt, vagy épp kiemelt frekvenciákat, majd e

vinnui

vinnui

MFOS analóg filter: a zeneiség mintapéldája

Elég régen írtam az építésről, de most ismét belefutottam egy olyan dologba, amit érdemes megosztani. Ez pedig nem más, mint a DIY körökben legendás Music From Outer Space 12 dB/oct state variable filtere. Semmi extremitásról nincs szó, sem különleges topológiája, sem pedig olyan hangja nincs, amit nem hallottunk soha. Mindezek ellenére olyan hangokat produkál, amik a fülnek kellemesek, nagyon zeneiek és hasznosak. A filter a következőket tudja: LP/BP/HP kimenet, Cutoff és Resonance CV vezérlés

vinnui

vinnui

Kézzel készült analóg filterbox

Egyedi építésű analóg, dual filterbox. Jellemzők: Moog Minimoog Model D szűrő, dedikált preamppal (túlvezérelhető), és CV inputtal EMS VCS3 szűrő, szintén saját preamppal, és CV inputtal 2 LFO, mindegyik szűrőhöz dedikált 2 fuzz/distortion egység, kikapcsolható kimeneti keverő    

vinnui

vinnui

Hasznos waveshaperek

Elkészült egy újabb modul, amely a következőket tartalmazza:   - 2 db Yusynth VCO - 2 db suboscillator, -1 és -2 oktávos négyszögjel kimenettel (4024-es kapcsolás) - Yusynth/Jürgen Haible Wavefolder - Ian Fritz 5pulser waveshaper   Jürgen Haible úr wavefoldere hangjára, és a szkópon látott hullámformák alapján is nagyon hasonlít a Buchla Music Easelben található timbre áramkörre. Főleg szinusz bemenettel használható jól.   Az Ian Fritz féle 5pulser viszont egy sokkal agresszívebb hangú waveshape

vinnui

vinnui

Fülhallgató erősítő, hirtelen felindulásból, 1 nap alatt

Vasárnap arra az ötletre keltem fel, hogy jajj de kellene egy fülhallgatóerősítő. Amikor modulokat élesztek, akkor szuper lenne, ha valamivel bele lehetne hallgatni a jeldzsungelbe.   Egy kis keresés után megtaláltam a Tellun TLN-867-es moduljának kapcsolási rajzát. Ők sajnos nem készítenek ebből saját nyákot, hanem egy MUUB-nak nevezett kisérletező nyákra építik, ezért nyákrajz nincs. Ez nem lehet akadály, gyorsan bevágtam az Eagle-be a kapcsolási rajzot, majd véstem ebből egy nyákrajzot. Nyomt

vinnui

vinnui

Eurorack QuadLFO

Egy érdekes kihíváshoz érkeztem, amikor az egyik ismerősöm megkért, hogy eurorack formátumban készítsek neki modult. Mivel eddig sem eurorack építési tapasztalatom nem volt, sem pedig másoknak nem építettem dolgokat, így ez most egy különösen izgalmas dolognak igérkezett. Mindenből lehet tanulni, így ebből is sikerült, nem is keveset. Az első fázis természetesen mindig a tervezés kell hogy legyen, aminek a hossza nem mindegy a végeredmény szempontjából. Nem szerettem volna túlzottan mély modult

vinnui

vinnui

Eurorack hordozható táska

Szerettem volna az eurorack cuccomat egy könnyen hordozható formába átalakítani, úgyhogy keresgélni kezdtem. Végül találtam a lakásban egy ilyet: Ez nem más, mint egy árúházlánc által forgalmazott, olcsó, olajfestős készlet, vászonnal, temperákkal, ecsetekkel, stb. Valahol németországban gyártja egy cég, több féle verzióban. Az enyém nem pont ez, a csúszóléc kívül van, így az oldalán szerencsére nincs ez a hosszú kivágás, csak egy rézszínű fém lemez. Sajnos átalakítás előtt elfelejtettem lefo

vinnui

vinnui

Eurorack 4 channel mixer module

Eljött az idő egy újabb eurorack modul elkészítésére, úgyhogy nekiálltam egy 4 bemenetű monó keverőnek. Az eurorack sűrűsége miatt teljesen egyedi nyákokat kell készíteni, így egy ilyen egyszerű kapcsolás, mint ez is, elég sok munkát igényel. A buktatók főleg abban rejlenek, hogy az előlapnak ergonómikusnak kell lennie (már ha euroracknél lehet ilyenről egyeltalán beszélni), a modulnak nem szabad nagyon mélyre sikerülni, hogy a skiff házakba is beleférjen, és az sem hátrány ha a belső szerelhe

vinnui

vinnui

Egy kis moduláris doboz építés

Mivel az előző, gyorsan összedobált, aktatáska jellegű doboz nem volt kényelmes, és a pontatlanságaim miatt a harmadik sorba már nem fértek be az új modulok, így belekezdtem egy új, állítva használható doboz építésébe. Sajnos még mindig nem vagyok asztalos, úgyhogy a sztori a képeken látható eredményt hozta. Az új doboz keskenyebb a réginél, és úgy lett méretezve, hogy alá becsúszhasson a Minibrute (elférjenek a kábelei is), vagy a kisebb Eurorack szintim doboza (amit egy picit átalakítottam - s

vinnui

vinnui

×
×
  • Create New...