Üdv!

Kicsit megkésett bejegyzés ez, de mostanság jutott eszembe pár dolog, amit lejegyeznék. Vak/világtalan bolyongóként tervezem közszemlére tenni azokat az észrevételeket, amik szerintem az abszolút kezdők számára hasznosak lehetnek. Reményeim szerint tapasztaltabbak is megosztják velünk gondolataikat akár evidens témákról is, amik fel sem merülnének egy szakmabeli beszélgetés során, de nekünk, amatőröknek újdonságszámba mennek. Erre utal a blog címe, ha megtanítanak minket látni, akkor nem világtalanként bolyongunk a hangok erdejében. Emellett személyesebb hangvételű, szubjektív írások várhatók, amik több esetben elrugaszkodnak a technikai témáktól, azonban a zene közös kapocsként fellelhető lesz a bejegyzések között. Abban hiszek, hogy minél részletesebb egy iromány, annál jobban meg lehet ismerni a szerzőt, így nem tervezek figyelni a nagyobb olvasottság érdekében ajánlott karakterszámokra. Felgyorsult világunkban legyen ennyi szűrő.

A profilképem és a valóság között -1 darab szemüveg és +15-20 kg különbség fedezhető fel. A napvilágot 1987-ben láttam meg Szolnokon, nagyon messze nem sodort az élet a megyeszékhelytől, 19 km-el arrébb lakok egy kis községi rezervátumban.

Múlt

Az első találkozás a zenével talán a család igen eklektikus (pokolgép/R-GO/3+2) bakelit lemez gyűjteménye ellen elkövetett merényletként adódott két éves kor körül, a szőnyegpadlón történő csúszkálást és a barázdák joghurttal történő feltöltését nem igazán hálálták meg a hanghordozók.

A gyerekkort végigkísérték a játékhangszerek, szinte csak képek maradtak meg emlékeimben egy kis pianínóról. Ismeretlen módon, anyagfáradásos halált halt. Az ezt követő műanyag gitár nyakát is eltekerték a túlfeszített húrok. A mikrofonnal kiegészített fröccsöntött szinti jobban dereng, bár működő félhangokkal nem büszkélkedhetett.

1992-ben, öt éves korom magasságában a média teljes mértékben megrontotta gyermeteg lelkem, volt itt minden, ami akkoriban tombolt. Akadt némi találkozás ugyan a külföldi médiával kábeltelevízión keresztül, azonban ez elenyészőnek nevezhető. A U96 Club Bizarre albuma valahogy eredeti formátumban eljutott hozzám, újdonságként hatott a produkció és a borító képi világa. Lehetséges, hogy ez az apróság ütött rést a züllesztő magyar zeneipar pajzsán.

1999-ben Sterbinszky Egy nyár a flörtben mixlemezének klipjében hallottam meg Alice Deejay Better off alone című számát, ami magával ragadott teljesen. Több alkalommal sétáltam be az akkor még létező Skála áruház hanglemez osztályára, hogy meghallgathassam ezt az egy számot, az eladók rosszalló tekintete sem zavart. Karácsonyra megkaptam a kazettát, ekkor jött a döbbenet, nem elég, hogy van ez az elektronikus zene, de össze is lehet őket fűzni egy mixbe!

Elkezdődött a kreatív önmegvalósítás, kölcsönkért Akai kétkazettás magnó, amin egyszerre szólalt meg 2 kazetta, saját, romos állapotban levő magnó fejének filterként történő használata. A sors fintora, hogy az a minőséginek nem nevezhető kazettás magnó, amit valamikor karácsonyra kaptam, édesanyám munkahelyén bolti lopás áldozata lett, így újra egy mono, ütött kopott lengyelpiaci vacak nyújtotta a zenehallgatás élményét. Nincs mit tenni, ha ellopták a sztereó élményt, ellopták.

A háztartásba került számítógép új dimenziókat nyitott meg előttem, még úgy is, hogy olyan teljesítménnyel rendelkezett, hogy nem tudott egyszerre kettő darab mp3 file-t lejátszani, illetve a merevlemez mérete is oly kicsi volt, hogy wave-ben mindössze talán egy darab állomány fért rá. Azonban ez sem volt akadály, a Winamp szolgáltatta az egyik lejátszót azzal az 1 darab zenével, mely az cd-rom meghajtóból megszólaló másik számra keveredett rá, Pacemaker dsp pitch és a Winamp gyári hangszínszabályzójának használatával, körülbelül egy másodperces késés jelentkezésével.

Az emlék nem maradt meg, hogy miként, de valahogy tudomást szereztem a tracker programok létéről. Internet híján egy felsős iskolatárstól sikerült akkoriban számomra sok pénzért kiíratni cd-re (1-200 forint talán). Mindössze 20 megabyte-ot írt a lemezre, s bár otrombaságnak tartottam a tettét (mi lesz a maradék hellyel? Pazarlás!), az izgatottság feledtette a rossz szájízt.

Több órába telt, míg egy galád vállalkozás által szervizelés közben Sound Blasterről kicserélt Adlib hangkártyát életre tudtam kelteni az Impulse Tracker 2 programmal. Parancssorban megadva állítgattam az IQR/DMA értékeket, míg hangot nem sikerült kicsiholni belőle. Sok délutánt/éjszakát töltöttem előtte, bújtam a help részét az effektek kódjainak megismeréséhez, száz szám szereztem be a kész tracker zenéket, hogy tanulmányozni tudjam a felépítésük. Emlékeim szerint az első alkotás az akkoriban méltán híres Worms Armageddon játék egyik hangeffektjének felhasználásával készült, melyet már tartottam annyira érettnek, hogy osztálytársaknak is megmutassam, akik illendőségből egy „jó lett” mondattal ütötték el az értékelést. Talán már akkor is érezhettem, hogy itt valami sántít.

Ezt követően az „eszközpark” fejlődésének eredményeképp (Pentium 1) egy szégyenletes korszak következett be, az önbecsapást az eJay program segítette. Sikerélményt/hallgatható végeredményt hamarabb adott, mint a tracker programok, azonban az előre elkészített loopokból miután felépítettem mindent, amit ők gondosan szétvagdostak építőkockáknak, öntudatra ébredtem. Igaz, csendben jegyzem meg, hogy az önámítás azon szintjére eljutottam, hogy az imígyen megszerkesztett művekkel neveztem a FREEE magazin (Isten nyugosztalja) produceri versenyére, talán a nyertes anyagokból összeállított válogatás világított rá, hogy rossz úton járok. Az emberi butasággal való találkozásképp sosem értettem, hogy amennyiben egy szomszéd átjött, s megmutattam neki a zeneszerkesztőt, mint csodát, a sávokon miért a saját nevük rakják ki ugyanabból a loop kockácskából. Pláne akkor, amikor felhívom rá a figyelmet, hogy ez így ebben a formában nem vezet sehova. Ugyanazzal az élvezettel szemlélték, ahogy a B betű után az I következik.

2002 körül több információ jutott már el hozzám, így a Reason mellett kötöttem ki. Egy ismerősöm töltötte le még akkor DC++ filecserélővel, talán kettő hét is volt, mire a három cd lemez a kezembe került. Ez igen sokáig végigkísérte a serdülőkorom, gyermeki lelkesedéssel, s a józan ész határait súrolva vetettem bele magam a programba. A hangszerek működése, a kötözgetés (mely sokszor végeláthatatlan káoszba fulladt), a sequencer használata mind-mind újdonság számba ment. Ebben az időben már vállalható produkciók is születtek, azonban az időközben egészen 1 Ghz-re duzzadt erőgép nem tudta kiszolgálni az igényeim. Valós időben történő lehallgatás nem adódott a sok sáv miatt, így a kiexportált hanganyagból következtetve történt a korrekció.

Közben egyéb hatások értek zenei téren, ekkorra az alternatív hazai produkciókat nagykanállal faltam, illetve a régi undergound hiphop fölött atyáskodó Fankadeli kezdeményezésének hatására (remixverseny) belekóstoltam ebbe a világba is.

Egy valóban használható konfigurációt 2007-ben sikerült összeállítani. Ez táptalaja lett a realitást eddig is nélkülöző álmodozásnak.

A későbbiek során beszerzésre került első körben egy E-Mu Xboard 61 (előrevetített, de meg nem valósult zongoratanulással) és egy E-Mu 1212m hangkártya, második körben egy pár E-Mu PM5, s végső körben egy Mackie 802-VLZ3, egy Audio Technika AT2020 és a hozzá tartozó állvány és popfilter. Itt szűnt meg a munkahelyem, azóta is vergődök a kelet-magyarországi ugaron.

Jelen

A régi lendület mára teljesen kiveszett, lehet, hogy a gyermeki naivitást hagytam magam mögött, a nagybetűs élet gyűrt maga alá, vagy csak hamar lettem koravén, de erősen belefáradtam mindennemű alkotói tevékenységbe. Tevékenységem ezáltal a „keverésre” redukálódott. Tisztában vagyok vele, hogy szarral gurigázok, bár ezt a munka során nehezen látom be, próbálok a legjobb minőségre törekedni. Az persze más kérdés, mennyire sikerül.

Jelenleg warez felhasználónak számítok. Nem büszkeségből írom le, természetesen számomra sem kényelmes ez a helyzet, de jelen esetben jobb megoldást nem tudok, viszont hazudni meg nem szeretek.

Jövő

Titkon reménykedek benne, hogy a közeljövőben újra sikerül alkotói munkálatokba fognom. Technikai fronton nagyot nem álmodván az elkövetkezendő 10 évre egy levedlett UAD 1-es kártyát tervezek beszerezni. Rögtön az egzisztenciális helyzetem rendbetétele után. Olyan 50-60 éves koromra talán egy analóg hangszert is magaménak tudhatok.