Jump to content
Ménemszól.hu
  • bejegyzés
    30
  • hozzászólás
    222
  • megtekintés
    85.481

Eurorack QuadLFO


vinnui

1.453 megtekintés

Egy érdekes kihíváshoz érkeztem, amikor az egyik ismerősöm megkért, hogy eurorack formátumban készítsek neki modult. Mivel eddig sem eurorack építési tapasztalatom nem volt, sem pedig másoknak nem építettem dolgokat, így ez most egy különösen izgalmas dolognak igérkezett. Mindenből lehet tanulni, így ebből is sikerült, nem is keveset.

Az első fázis természetesen mindig a tervezés kell hogy legyen, aminek a hossza nem mindegy a végeredmény szempontjából. Nem szerettem volna túlzottan mély modult építeni, mert akkor a skiff stílusú házak ki is esnek. Valami olyan megoldásra volt szükség, amivel a nyákok rögzítése is megoldódik az előlap mögé, és a mélység problémája is, valamint a vezetékelésért sem rajongok túlzottan. :) Ez a megoldás pedig az, hogy a jack aljzatokat, és a potikat is a nyákra kell tervezni. Na persze ez felvet pár kérdést, mint például, hogy milyen potikat, aljzatokat használhatok (milyen szabványúak léteznek), azok hogy tudnak elférni egymás mellett (hogy megmaradjon a kezelhetőség), ha több nyák van egymás felett, akkor azok is elférjenek a modul magasságában, meg hogy az előlapot milyen módszerrel tervezzem meg hozzá.

A tervezési fázisban rajzoltam egy LFO nyákot a Magic smoke kapcsolásából, és egy passive multiple nyákot, amelyen az euro tápcsatlakozó is található, plusz egy belső tápsín. A multiple részt úgy terveztem meg, hogy 2 darab 4 aljzatos rész legyen rajta, de ha az ötödik aljzatban nincs bedugott kábel, akkor az alsókon is megjelenjen az első 4 jele. (1x7 vagy 2x4). A nyákokat kinyomtattam, és végigpróbáltam minden potit és aljzatot, hogy elférnek-e, majd azt is megnéztem, hogy kb. milyen széles lehet a modul, hogy minden ráférjen.

Végül addig variáltam, amíg elfért egymás alatt a 4 LFO, és mellettük állítva a multiple nyák. 

QuadLFOplanning.jpg

Az előlap rajzoláshoz a szokásosnál is többet kellett méricskélni, ha nem jól jelölöm a furatokat, akkor nem tudom majd összerakni a modult, és egy lézergravírozott előlap gyártásakor az ember nem szívesen dobja azt a kukába, mert fél mm-el arrébb rajzolta az egyik furatot. Így a módszer az lett, hogy rajzoltam, nyomtattam, kilukasztgattam a papírt, majd belepróbáltam a nyákokat, javítottam a hibákat, stb.

Mivel nem voltam teljesen biztos a nyákrajzban, így elsőre csak 1 db-ot martam ki, és építettem meg. Felélesztettem, és végülis jó lett, csak az egyik poti fordítva volt bekötve, a másik irányba szabályzott, mint kellett volna. Ezt javíottam egy átkötéssel, meg persze a nyákrajzon is. Ezután jött az építés érdemi része, nagyüzemben nyákdarabolás, vasalás, maratás, fúrás, ültetés, stb. Végülis a vezetékelés a nyákra ültetett kezelőszervek miatt csak az előlapi LED-ekre, és a belső tápvezetékelésre korlátozódott, ami így már kezelhetőbb mennyiség, és idő, meg jobban is néz ki.

Amint erőt vettem magamon, és megrendeltem az előlapot, kiderült, hogy pár apró hiba azért csúszott a rajzba. Az egyik, hogy a fine potik skálája kb 1 mm-el balra van attól, ahol lennie kell. A másik, hogy elgépeltem az ismerősöm zenekarának nevét, amit meglepetésként írtam rá, hogy ezáltal egyedi építésű legyen a dolog. (szerencsére így is örült neki nagyon - mondjuk így még spécibb a dolog, és emberi is :) ). A másik a sarokfuratok, amikből kettő pontos, a másik kettő pedig kb fél mm-rel lenne jobb ha jobbra lenne... A lényeg viszont, hogy sikerült összeszerelni a nyákokkal, így már legalább az biztos lett, hogy nem kell kukáznom az előlapot.

QuadLFO01.jpeg

Teljes összeszerelés után következett a belső tápsín vezetékelés, amivel szerelhető maradt a modul, bármikor bármelyik LFO nyákját ki lehet kapni.

QuadLFO02.jpeg

Hátulnézet. A modul végül 45 mm mély lett, és 20 HP széles.

QuadLFO03.jpeg

Teljesen összeszerelve, és elindítva pedig így néz ki:

QuadLFO04.jpeg

Csináltam hozzá egy kis felhasználói kézikönyvet (PDF), csak hogy teljes legyen az öröm. :)

A kézikönyvben ki is emeltem egy érdekes trükköt, amit a fine poti tesz lehetővé: a VCO-k "beating" jelenségéhez hasonlóan, ha nagyon közel egymáshoz hangoljuk a két LFO frekvenciáját, és a multiple résszel összekeverjük (vagy külső mixerrel), akkor új hullámformákat kaphatunk: trapéz, több részből álló, lassan változó "vektoros" ábrák, stb. Három LFO-val még érdekesebb dolgok jönnek ki, a négy viszont egyszerre már túl sok. :)

Mivel két ilyen modulhoz való áramkört is készítettem, így ha valaki szeretne egy ilyet, egyedi névvel/zenekari logóval/bármivel ellátva, akkor keressen meg bátran a fórumon. :) 

Kellemes hétvégét mindenkinek! :) 

  • Like 3

5 hozzászólás


Recommended Comments

Köszönöm A/D, örülök, hogy tetszenek a blogbejegyzéseim! :) 

Nos, nevetni fogsz: azok a jack kábelek nagyon olcsó kínai, sztereó kábelek, bőven 100 Ft alatt van darabja, és akár illik ilyet használni, akár nem, nekem beváltak. :) Nagyon sokféle színű van, plusz fehér és fekete dugó, ezek variációi már elég jók színkódoláshoz. :)

Link to comment

Ezek mellett a kábelek mellett egyébként nagyon szeretem a Tiptop Audio stackable kábeleit, hamarosan rendelnem is kellene párat még a Hitspace-ből, mert pont mindig 1-2-vel van kevesebb :)

Link to comment
Guest
Szólj hozzá...

×   Formázott tartalmat illesztettél be.   Kattints a formázás megszűntetéséhez.

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Create New...