Jump to content
Ménemszól.hu
  • bejegyzés
    81
  • hozzászólás
    79
  • megtekintés
    58.884

iPad és a zenélés


Koródi Csaba

4.562 megtekintés

Bizonyára többen próbáltak már Android tableten zenélni. Azóta már rájöhettek, hogy próbálkozni lehet, de sosem lesz az igazi. Ha igazán örömmel és megelégedéssel, nem utolsó sorban tényleg használható produktumokkal szeretnénk tableten zenélni, akkor kénytelenek vagyunk iPad-re nyergelni.
 
Aki Androidos rendszerből érkezik az iOS-re, az több falba is ütközhet. Az első és egyben legnagyobb eltérés, hogy míg Androidon a teljes fájlstruktúrát áttekinthetjük és uralhatjuk, addig iOS-en gyakorlatilag semmit sem tehetünk. Fontos megértenünk, hogy iPad-en minden alkalmazás egy saját homokozóban (sandbox) dolgozik, amelyek között közvetlen átjárás nincsen. Ha egy alkalmazásban elkészítünk egy zenét és azt wav fájlban át szeretnénk juttatni egy másik alkalmazásba, akkor néhány trükköt kell alkalmaznunk.

A legegyszerűbb ha az éppen használt zeneszerkesztőnk képes a wav fájlt exportálni és az exportálás céljának engedi kiválasztani azt az alkalmazást, amelyikben meg szeretnénk nyitni.

Nem ritka azonban hogy a programunk csak annyit tesz lehetővé, hogy a kész produktumot egy wav fájlban az iTunes-ba exportáljuk. Az első időkben én magam sem értettem hogy akkor most hova a túróba exportál? Rajta van a készüléken is az iTunes, de az vásárlásra alkalmas, miért éppen oda exportálná?

A megoldás, hogy telepítenünk kell a számítógépünkre az iTunes alkalmazást. Mac-es megfejtésekkel most nem foglalkozok, mert azok alapból szeretik iOS-es kistesóikat. Tehát PC és Windows rendszerre is letölthető az Apple iTunes amivel azután menedzselni fogjuk tudni az iPad-ünket. Ha USB kábellel rákötjük az iPad-et a PC-re, automatikusan elindul a feltelepített iTunes alkalmazás, az iPad pedig megkérdezi, hogy megbízunk-e a kapcsolódott számítógépben, amire természetesen "igen"-el kell válaszolnunk az iPad kijelzőjén. Ezután megjelenik a számítógépünk iTunes alkalmazásának felső sorában egy kis iPad ikon, ez a mi kis készülékünk, kattintsunk rá és feltárulnak a lehetőségeink amit a táblagéppel elkövethetünk. Itt a bal oldali listában kattintsunk az Alkalmazások feliratra és megjelenik az iPad tartalma, láthatjuk a desktop elrendezéseinket, a megvásárolt alkalmazásainkat és ha leljebb görgetünk, akkor bal oldalt a jelenlegi alkalmazásaink listáját. Ha valamelyik alkalmazásunk nevére rákattintunk, akkor mellette jobb oldalon az üres ablakban megjelenik az adott alkalmazás homokozója. Ezt kerestük eddig. Ha tehát korábban egyik zeneprogramunk végtermékét iTunes-be exportáltuk, akkor itt találhatjuk meg ebben az ablakban. Innen kimenthetjük és átmásolhatjuk egy másik alkalmazásunk homokozójába, hogy aztán ott felhasználhassuk.

Ez a módszer természetesen ingyen van, de elég macerás, ezért én a lehető legritkább esetben nyúlok hozzá.
 
Vannak más trükkök is az audio fájlok mozgatására. Például a Dropbox. Ma már a legtöbb zenei alkalmazás támogatja a Dropbox-ból importálást és oda exportálást. Nagy általánosságban elmondhatom, hogyha iPad-el szeretnél zenélni, akkor barátod lesz a Dropbox.

Ha kedvenc zeneprogramunk mégsem támogatja a Dropbox-ot, még mindig vannak lehetőségek. Két alkalmazás nevét említeném: AudioCopy és AudioShare. Mindkét alkalmazás hasonlóan működik mint a Dropbox, csak nem felhőben foglalnak helyet és netes eléréssel működnek, hanem magán az iPad-en és offline. Ezzel persze tárhelyet vesznek el a táblagépünktől. Meg persze fizetősek. Cserébe teljesen net-függetlenek.
 
audioshare.jpg
 

Ha a kettő közül kéne választani, akkor én mindenképpen az AudioShare megvásárlását javasolnám, mert abban valahogy jobb a könyvtár-kezelés, akár egy komplett könyvtárat ZIP-be csomagolva képes lementeni a Dropbox-ba, vagy fordítva, Dropbox-ból egy ZIP file-ból kicsomagol és létrehoz magának egy könyvtárat. Lehet benne az audio fájlokat vagdosni, loop-olni, ezáltal tökéletes loop-illeszkedést vágni stb. Szóval szerintem ez a hasznosabb.
 
Mielőtt rátérnénk a zenei alkalmazásokra, nézzük meg hogy egyáltalán milyen lehetőségünk van az iPad-re csatlakozni. Kétféle igény lép fel zenélés esetén: MIDI billentyűzet és hangkártya.

Amit mindenek előtt megpróbálunk rátukmálni az iPad-re, az a MIDI billentyűzet, hiszen az iPad füles kimenetén ugyanúgy kijön a hang, mintha egy hangkártyát csatlakoztatnánk rá. A legegyszerűbb megoldás, ha veszünk egy eredeti Apple Camera Connection Kit-et, amin található USB csatlakozó és ide csatlakoztatjuk az USB-s MIDI billentyűnket. Ezzel  létre is jött a kapcsolat. Arra nem tudom ki ad garanciát hogy az iPad ilyen csatlakozófelülete kompatibilis-e a MIDI billentyűnk USB felületével, mindenesetre próba cseresznye.

Vannak a célra kifejezett célhardverek is, amik persze drágábbak, de legalább biztosan működnek. Régebbi iPad-eken 30 tűs csatlakozót találunk, amelyre készült sok kiegészítő, hogy csak párat említsek: Line6 Midi Mobilizer II, vagy iRig Midi Core. Nem kívánom felkutatni a netet az összes létező lehetőségért, csak annyit mondanék, hogy  Midi interface kiválasztásánál csak olyat vásároljunk, ami Core-MIDI kompatibilis. A Line6 Midi Mobilizerből is létezik egy sima és egy II-es jelzésű, amelyből csak ez a második alkalmas Midi billentyűzet fogadására... az egyes verzió pedig csak a saját Line6 Midi Memo programmal kompatibilis és midi adatok, úgy mint sys-ex rögzítésére való. Itt csak 30 Pin-es eszközöket említek, de Lightning csatlakozásra is rengeteg lehetőséget találni ma már az interneten.
 
midinterface.jpg
 

Ezeknek a 30 pin-es kiegészítőknek megvan az az előnyük, hogy ha később újabb iPad-re váltunk, amin Lightning csatlakozó található, akkor csak veszünk egy 30 Pin to Lightning átalakítót és tovább használhatjuk őket az új iPad-en.

Audio hangkártya csatlakoztatására nagyjából pont ugyanilyen lehetőségeink vannak. Például Line6 Mobile In, ami szintén a 30 Pin-es csatlakozó felületre dugható, ezzel együtt látható hogy el is foglalta a csatlakozást a Midi billentyűnk elől. Van más lehetőségünk is, például iRig, ami a 3,5-ös fejhallgató helyére dugható és semmi mást nem csinál, csak a Headset mikrofon bemenetét 6,3-as Jack bemenetté alakítja, a jelerősséget illeszti gitár bemenetnek és ez mellett megtartja a sztereo fülhallgató kimenetet. Így nyerünk egy mono audio bemenetet gitárnak, monoszintinek, mikrofonnak, bárminek amit rögzíteni, vagy elcsavarni szeretnénk.
 
audiointerface.jpg
 
Persze ezek az interface-ek meg még plusz az átalakító, másik oldalon meg a fülhallgatóból kijövő iRig tubus már nagyon sután állnak ki az iPad-ből. Ezért dacára annak hogy működnek, biztosan esztétikusabb és strapabíróbb csatlakozás után fog nézni az ember előbb-utóbb.

Erre szolgálnak a különböző dokkolók. Mindenki választhat a csatlakozó felületének (30 Pin vagy Lightning), ízlésének és pénztárcájának megfelelő típust. Ami közös bennük, hogy csupán egy csatlakozó felületen keresztül mind a Midi interface-t mind pedig az audio hangkártyát csatolják az iPad-hez, és persze körül is ölelik azt.
 
ipadock.jpg
 
Ha már mindennel csatlakoztunk az iPad-hez, kezdődhet a programok vásárlása. Igen, minden értelmes dolog fizetős, némelyik nem is olcsó. Ugyanakkor megadják azt az örömet, hogy egy doboz cigi áráért szinte minden hónapban, vagy héten vehetünk magunknak egy komplett új szintit :)
 
Talán ez az a pont, ahonnan a legnehezebb elindulni. Kicsi szintiket, VA-kat bármikor vásárolhat az ember 1-2 Euro-ért, de el kell indulni egy nagyobb, drágább munkaállomással amikor még azt sem tudjuk, hogy melyik munkastílus fog nekünk a legjobban passzolni.

A legkézenfekvőbb első lépés a GarageBand. 5 Euro-ért a lehető legtöbbet nyújtja a legjobb színvonalon. A Hammond orgonáját bármelyik többszázezres Korg szinti megirígyelhetné, de a vonósai is szépek, a húros hangszerek is stb. Van benne tetemes szinti választék, dobosok is segítenek az alkotásban. Talán ezzel az alkalmazással lehet a legjobban megközelíteni egy akusztikus zenekar hangzását. Tud Midi adatfolyamot is rögzíteni, de Audio sávokat is, illetve már támogatja azt is hogy más, külső szintiprogramunkkal is zenéljünk benne. Az egyetlen ami nekem nem tetszik benne, hogy óóóriásira hízott az évek során, nemcsak a mérete, de az étvágya is a teljesítményre, persze a lehetőségeket tekintve ez érthető is. Van néhány funkció, ami kisebb teljesítményű gépeken, mint például egy iPad2-n el sem érhető, bár az a gyanúm, hogy a tárhelyet ugyanúgy foglalják.
 
garageband.jpg
 
Aki számítógépes DAW szoftverekhez szokott, valószínűleg a Cubasis-t fogja firtatni. Ez pont tízszer annyiba kerül mint a GarageBand, vagyis 50 Euro-ba. Míg a GarageBand amolyan élő zenekaros mentalitást és hangzást képvisel, addig a Cubasis egy professzionális stúdiószoftver munkastílusát követi. Ugyanúgy lehet Midi sávokat, Audio sávokat létrehozni, mint a számítógépes nagytesón. A Midi sávokon piano roll nézetben hangokat átrendezni, kontroller görbéket berajzolni, minden sávon Insert effekteket bekapcsolni, Master effekteket használni. Vásárolhatunk további effekt csomagokat is. Tartalmaz egy egész jól összetett VA szintit is, de nagyon jó dobhangjai is vannak, amik szinte élő zenekari hangzással bírnak. Alap kiépítésben elfut egy iPad2-n is, de a VA szinti már akad rajta, meg persze kevesebb Insert effekttel kell operálnunk, hogy hagyjunk a teljesítményből. Egy dolog nem tetszett nekem benne, hogy mind erősebb, mind gyengébb iPad-en néha tetten értem, hogy a Midi dob kihagyott egy-egy hangot.
 
cubasis.jpg
 

A következő már egy sokkal érdekesebb terület. Elektromos zenét komponálók, ötletelők, hobbiból Soundcloud-ra zenét gyártók, vagy akár LiveAct guruk is egyaránt lelkesedhetnek a KORG Gadget-ért. Ez egy komplett szoftverszintetizátor és szekvenszer munkaállomás. Gyárilag 15 modul jár hozzá, amik különálló, különböző tematikájú szinti hangmodulok. Található köztük mono szinti, basszus szinti, FM szinti, Poly VA, Ambient-, PCM szinti, dob és még sorolhatnám. A lényege, hogy egy speciális szekvenszer-metódus üzemel benne a piano roll nézethez hasonlóan szerkeszthető hangjegyekkel, átrajzolható kontrollerutasításokkal stb. Nagyon összetett és nagyon kreatív munkaállomás és természetesen Midi billentyűvel is feljátszhatjuk rá az ötleteinket. Érdekessége a szekvenszer egyedi stílusán kívül a szinti modulok bővíthetőségében rejlik. A KORG a Gadget megjelenése óta minden hangmoduljukat elérhetővé tette a Gadget-be beépülő modulként is, így bővíthetjük a programunkat tökéletes zongora, elektromos zongora, orgona hangzásokkal, de akár az eredeti Korg M1 a Wavestation, vagy Arp Odyssei szoftver hangmodulokkal is. A program az idulása óta is rengeteget fejlődött, kapott sávonként plusz insert effekt pontokat és sávonkénti EQ-t is. Nem sok rosszat tudnék mondani róla. A szekvenszer működése nagyon egyedi, de éppen ezért ha elsajátítottuk a használatát, akkor rendkívül gördülékenyen és változatosan alkalmazhatjuk. Egy régebbi iPad2-n sajnos maximum 2-4 modult bír elfuttatni egyszerre, attól függően hogy milyen erőforrású modult sikerült választanunk, de természetesen erősebb iPad-en akár 20-at is elvezényel. Tehát rendkívül jó cucc, de megvásárlását csak erősebb iPad-el rendelkezőknek ajánlom a maga 40 Euro-s áráért, ami csak az alapár, ezen felül a modulok símán vannak további 30 Euro-k darabonként.
 
gadget.jpg
 

Ha összegezni szeretném a munkaállomások tudását az igényeimet és az áraikat, látható, hogy irgalmatlan összegeket el lehet költeni és nem biztos hogy egyetlen munkaállomás magába foglalja mindazt amire szükségem van. Például egyik pénznyelő sem volt alkalmas az eddigiekből arra, hogy egy feljátszott hangot hangmintaként felhasználjon és mint egy sampler, dallam hangszerként felhasználjuk épkézláb módon.
 

Ha megtetszett nekünk a Midi feljátszás, a könnyű sáv editálás a Cubasis-ből, a moduláris felépítés és az insert effektek a Korg Gadget-ből, plusz szeretnénk sample mintákkal dobolni, vagy akár szinti oszcillátornak felhasználni a hangmintánkat, akkor ideje pillantást vetnünk a NanoStudio-ra. Az alap program 7 Euro, amivel 5 Midi sávot kapunk, de további 5 Euro-ért felbővíthetjük Midi 16 sávosra. Igen, Midi sávosra, ugyanis ez a program 16 Part Multitimbrális hangmodulként is használható. Ugyanolyan erőforrással elfut egy iPad2-esen is, mint egy iPhone 4S-en, tehát nem kell megszakadnia. A sávjaink hangforrása olyan, mint egy VA szinti blokk, annyi érdekességgel, hogy oszcillátornak választhatunk VA hullámformát is, vagy a program gyári PCM hangmintáiból, de mi magunk által rögzített sample mintát is. A hangszín szerkesztése ezután a saját mintáinkkal is ugyanúgy történik, mint a gyári mintákkal, vagy hullámformákkal. A Trackek hangforrásánál tehát választhatunk dallam hangszer modult amit az előbbiekben tárgyaltam, és választhatunk dob modult is, amit szintén feltölthetünk gyári mintákkal, vagy a saját mintáinkkal, amik lehetnek akár loop-ok is. A programnak nagyon korrekt mixere van, ahol insert FX pontokat készíthetünk. Nem titkolom a lelkesedésemet, ez egy nagyon jó program az áráért.
 
nanostudio0.jpg
 
nanostudio2.jpg
 
nanostudio1.jpg
 
nanostudio3.jpg
 

Eddig csak munkaállomásokról írtam és csak azokról amelyeket volt alkalmam kipróbálni és még tetszett is. Azokat pedig most nem taglalom amik nem tetszettek, vagy nagyon hektikusan működtek. Bizonyára még rengeteg lehetőség van, mindenkire rábízom hogy az interneten megkeresse a magának valót.
 
Újabb és egyben a leghatalmasabb terület a szoftverszintetizátorok világa. Hogy csak néhányat említsek amikkel érdemes kokettálni: KORG iPolysix, KORG iMS20, iDS10, az ő érdekességük, hogy régi őseiket mintázzák és tartalmaznak szekvenszert is, nem olcsóak, de nívós példányok. Ha különleges hangzásokra vágyunk, akkor a Waldorf Nave és Sunrizer szintiket emelném ki. Ha az analóg hangszerek metodikájából szeretnénk elindulni akkor Animoog, Magellan, Thor, iMini, iSEM, iProphet, Korg Arp Oddyssei. Ha szerettük a régi, legendás KORG PCM szintiket, akkor KORG iM1 és iWavestation. Ha jobb minőségű és elég univerzális színpadi hangmodult szeretnénk, akkor KORG Module. Ha egyszerű samplert szeretnénk, amivel saját hangmintánkat használhatjuk dallamhangszerként, akkor SampleWiz, vagy Samplr. A groovebox-ot sem kell nélkülöznünk, mert kaphatunk Korg iElectribe-ot és AKAI iMPC-t is. Van itt érdekességnek egy dobszintetizátor, az Impaktor. És ha dögös Hammond-ot szeretnénk, akkor a Galileo.

Lehetetlen lenne felsorolni az összeset. Mindenki keresse meg az igényeinek és pénztárcájának megfelelő szintiket, hiszen pár Euro-ért szinte bármikor meglephetjük magunkat egyel.
 
Látható, hogy rengeteg önálló szoftverszintetizátort lehet vásárolni. Ez szuper, de ha van egy megszokott zeneszerkesztő rendszerünk az iPad-en, akkor valahogy mégiscsak szeretnénk ezeknek a szintiknek a hangját rögzíteni vele. Gondolok itt elsősorban a GarageBand-re és a Cubasis-re, mert ezek alkalmasak rá. A GarageBand-ban van erre lehetőség, úgy hívják hogy Inter-App, amikor valamelyik külső szintinket benyithatjuk egy külön sávra hangforrásként. Tehát minden olyan munkaállomás, vagy program, ami rendelkezik Inter-App kompatibilitással, lehetővé teszi ezt a számunkra. De van rengeteg olyan alkalmazás, ami nem rendelkezik ilyen funkcionalitással, illetve előfordulhat, hogy nemcsak munkaállomásba, hanem másfajta rögzítőbe, effektbe, vagy looper programba is szeretnénk valamelyik szoftverszintink hangját továbbítani. Ilyen esetben olyan alkalmazásra van szükségünk, amely képes a hangszereinket belinkelni és más alkalmazásba továbbítani a hangjukat. Erre a célra én az Audiobus és AUM programokat emelném ki. Az Audiobus egyszerűbb és célratörőbb, kisebb erőforrású iPad-eken jobban használhatjuk. Az AUM pedig sokkal összetettebb konfigurációkat, linkeléseket és effekt-insert pontokat tesz lehetővé, ennek megfelelően nagyobb az erőforrás-igénye is.
 
Pár szót még említenék a loopolással foglalkozó programokról. Lehet őket ötletelésre is használni, de ügyesebbek természetesen élő produkciót is alapozhatnak rájuk. A Youtube-on ezekről is számtalan videó látható. A legnépszerűbbek talán az Everyday Looper és a Loopy HD. Mindkettő nagyon kezes, hiszen arra találták ki őket hogy könnyen lehessen akár élő produkcióban is pillanatok alatt a megfelelő eredményt elérni. Érdemes oktatóvideókon megnézni hogy nekünk melyik módszer fekszik a jobban. Én speciel a Loopy HD-t részesítem előnyben mert a különböző loop-tárcsáknak lehet eltérő ütemszámot megadni, lehet loop wav fájlt importálni, amit beilleszt ez első üres tárcsára, meghatározza a tempót és az ütemszámot is a program, így a további sávok felvétele már ehhez képest történhet. A végeredményből a wav fájlokat akár tárcsánként külön-külön is exportálhatjuk más programba, és még néhány kényelmi funkció miatt élvezi hogy rá esett a választásom.
 
loopy.jpg
 
A legvégére hagytam egy személyes kedvencemet. Nagyon ügyes, különleges és kreatív sampler program a Samplr. Egyrészt loop-okat illeszthetünk bele, amiket a legváltozatosabb módon variálhatunk, szabdalhatunk, használhatunk fel más ritmusok megalkotásához. Másrészt saját hangmintáinkat használhatjuk dallam hangszernek, amire szintén rengeteg metodika áll a rendelkezésünkre. Igazi sample gyurmaasztal. Mindezen funkcionalitásokat pedig egy 6 sávos audio szekvenszerben rögzíthetjük. Az ütemszámokat sajnos elég nehéz belőni, ebben egy kicsit nehézkes elindulni, de érdemes megtanulni, mert nagyon sokrétű a folytatás. Tipikusan az a program, hogyha nincs segítségünk, akkor semmire sem megyünk vele, de ha valaki elmagyarázza hogyan működik, akkor megnyílik a lehetőségek tárháza. Én először töröltem a táblagépről, aztán egy évvel később miután megnéztem pár oktató videót, visszatelepítettem és az egyik legkreatívabb eszközzé lépett elő.
 
samplr.jpg
 
Az írásom hossza is mutatja, hogy az iPad-es zenélés témakör egy feneketlen zsák. Lehetetlen lenne felsorolni minden alkalmazást és minden hangszert, ahogy azt is lehetetlen lenne felsorolni, hogy mennyi haszontalan programmal is találkozhatunk. Nagy általánosságban elmondható, hogy ha bármilyen szoftver hangszer szembe jön, először nézzünk róla Youtube videót, azután döntsünk.

Ezen kívül mindenkinek ajánlom figyelmébe az appshopper.com oldalt, ahol saját fiókunkkal készíthetünk saját kívánságlistát, így azonnal értesülhetünk az új szoftverek megjelenéséről, vagy épp valamelyik kiszemeltünk árának a csökkenéséről.

 

 

 

ipad1.jpg

ipad1.jpg.4836a45583b4be0645b8d1613f3b6f3c.jpg

ipad1.jpg.4836a45583b4be0645b8d1613f3b6f3c.jpg

ipad1.jpg.4836a45583b4be0645b8d1613f3b6f3c.jpg

ipad1.jpg.4836a45583b4be0645b8d1613f3b6f3c.jpg

  • Like 6

7 hozzászólás


Recommended Comments

Gratulálok, remek összefoglaló, élvezetes stílusban. Tényleg rendet vág az iPad-es szoftver-dzsungelben. Sok tanulópénzt megspórolhattam volna, ha korábban olvasom. Hadd említsem itt meg - hátha segít az eligazodásban - a musicappblog.com-ot, az iOS-os zenekészítő szoftverek mustráját. Alapos bemutatót tart, sőt részletesen beszámol minden egyes update-ről. Talán kicsit reklámízű, óvatosan bánik a kritikával,  de ezt azzal ellensúlyozza, hogy ami gagyi, arról nem is ír.

Link to comment

Csodás összefoglaló - de ezt Tőled már megszokhattuk - gratulálok!

Annyit hozzátennék az iPad-es zenélésnek egy nagy előnyéről,miszerint vannak olyan alkalmazások amelyek hardveresen nehezen és drágán lennének csak megvalósíthatóak,de leginkább nincsenek is. Ilyen például - csak hogy pár személyes kedvencemet említsem - a Borderlands Granular,ami egy hihetetlen lehetőségekkel bíró granuláris szinti,akár valós idejű bemeneti jelből is dolgozik,a másik a Patterning dobgép,ahol akár minden hangszer sávja más időbeli felbontásban lehet,vagy nézzük például a Roli cég Noise-át amivel (ingyen) beléphetünk a mikrotonális kontrollerek csodás világába (a legegyszerűbb hardver ami ilyesmit tud is vastagon ezer euro felett van).

Szóval a lehetőségek korlátlanok,iPadet mindenkinek!

:)



 



 

Szerkesztette Bakóimi
Link to comment
Guest
Szólj hozzá...

×   Formázott tartalmat illesztettél be.   Kattints a formázás megszűntetéséhez.

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Create New...