Jump to content
Ménemszól.hu
  • bejegyzés
    1
  • hozzászólás
    0
  • megtekintés
    2.435

A dobsound keresése


rootkiller

2.601 megtekintés

Évek óta leginkább a dobfelvételek készítése izgat. Ez részben annak köszönhető, hogy én is dobos vagyok, illetve úgy gondolom hogy a legkomplikáltabb része egy rockzenei album elkészítésének, illetve egy jó dobsound megalapozza az egész lemez hangzását. Egy sokat látott liveos kollégám mondta nekem egyszer, hogy a legjobb hangmérnökök szerinte a dobosok, ugyanis egy egy átlagos beatzenekar csatornáinak több mint a felét a dob teszi ki a keverőpulton, és ha már az összeáll akkor nagy baj nem lehet.

Annak idején dobroadként kezdtem pályafutásomat. Most ott tartunk, hogy a zenekarnak a következő lemezéről beszélgetünk, akikkel a pályafutásomat kezdtem. Az előző lemez villanydobbal lett felütve, mivel szükös volt a költségvetés. Ez sok tekintetben jó, mert a lábdob és a pergő üt, de a cinek, és legfőképpen a lábcin nagyon kényes már, mivel soha nem fogja azt a finomságot visszaadni, mint az élő dobolás. A zenekar dobosa egyébként képzett, megvan a megütés, a játéktudás és a pontosság is, így mondjuk az olyan tényezőkkel nincsen probléma, hogy a "kiccsávó nem tudná felütni tisztességgel".

A fenti gondolatok alapján múlt vasárnap csináltunk egy teszt dobolást a klubban ahol hangosítok. A hangszer egy 1983-as gyártású Tama Royalstar Mahagony volt, egy Tama S.L.P. 14"x5.5" lemezkávás acélpergővel és egy régi japán gyártmányú Tama Starclassic Maple 14"x6.5" pergővel, valamint Meinl Classics Custom Dark cinekkel. Négy számot vettünk fel eltérő mikrofonozásokkal, ahol a saját mikrofonjaim mellett a környezetemben található mikrofonok legjavát használtam. Ezeket dugtam bele egy Soundcraft SI Impact keverőpultba aminek az előfokait és konvertereit használtam tulajdonképpen.

Az első etap a következőképpen állt össze: Lábdobon bent Shure Beta 52A, bőr előtt Audix D6, valamint a lábdobbal szemben egy 50-60 centire az olcsó t.bone RB100 ribbon mikrofonom. Pergőre került alul-felül Shure SM57 és Audio-Technica AT4041, lábcinre, ridera illetve tomokra DPA 4099, amiből nekünk (sajnos) az érzékenyebbik verzió van. Továbbá volt drumkit mikrofonnak (lábdob-pergő testhang) egy AKG C535EB, a Gefell UM70S-jeim A/B overheadnek cardioidban, teremmikrofonnak egy teremszélességű pár Neumann KM184, valamint alattuk egy pár Shure Beta 91A határfelület mikrofon, illetve középtávolságban Audio-Technica AT4050 Mid/Side elrendezésben.

A második etapban egy AKG D112 került be a lábdobba, a D6 helyérre átment a Beta 52A, valamint a pergőn lévő AT4041-ek helyére felkerült két DPA 4099. A tomokra az ipari standard Sennheiser MD421 került, lábcinre és ridera két AKG C535EB, drumkit mikrofonnak meg az AT4041. Az overheadeket átállítottam gömb karakterisztikára, a távoli A/B terem pozicióra kiment szintén gömb karakterisztikára kapcsolva a két AT4050, az M/S helyére bejött a két KM184 ORTF elrendezésben, valamint kint hagytam a két csempét is a földön.

A harmadik etap "hangosítósabb" lett, ugyanis Beta 91A került be a lábdobba, a Beta 52A meg a lyuk elé, tehát standard "csempe-krumpli" setup állt fenn kiegészítve a D6-tal a bőr elött. A pergő alsó DPA-t lecseréltem a másik Beta 91A-ra, lábcinre-ridera AT4041 került fel, így visszaraktam drumkit-re a C535EB-t. Az overhead cserélődött, a kismembrános KM184-ek mentek fel, az ORTF room helyére pedig bekerült a két UM70S Blumlein elrendezésben, valamint a jó kis szalagmikrofonomat felraktam mono overheadnek.

A negyedik etap speciális volt, ugyanis az SI Impact keverőt elraktam, a helyére elővettem az UA Apollo Twin hangkártyám amibe beledugtam a másik keverőt, egy Yamaha 01V96-ot ADAT-on, így lett 10 csatornám. Lábdobba Beta 52A került, pergőre SM57 felül-alul, tomokra MD421, drumkitre bekerült az egyik nagymembrános AT4050, valamint UM70S cardioid overheadek és KM184 X/Y room volt, utóbbi viszonylag közel rakva. Még annyi extra jött a dologhoz, hogy a pergő felső mikrofon a lunchboxom Sound Skulptor MP573 preampjába volt dugva.

Ezzel meg is volnánk, viszonylag hamar felment a négy szám, 9 körül cuccoltunk ki, és este 6-ra otthon is voltunk amellett hogy ebédszünet is volt.

A négy számot egyébként különböző módon kevertem össze. Az elsőnél minden sávra a Neve 1073 pluginemet, a Sonimus Burnley 73-at használtam előszeretettel használva a preamp szaturációját, ezt egészítettem ki a fabfilter EQ-val ahol szükség volt egyéb korrekciókra. A második számot Waves API 550A EQ-kkal lőttem be szintén fabfilter kiegészítéssel, a harmadikat pedig Waves SSL E-channel-el, de compressort nem használva csak EQ-t és a filtereket. A negyedik szám szintén Burnley 73 lett, ha már a 1073-as preampot használtam pergőn. Végezetül egyébként behúzkodtam mindenféle sávot egy projektbe, amikből mintákat vágtam ki, és csináltam belőle forrásonként wav-okat.

A tapasztalat nagyon érdekes így 4 nappal a felvétel után. A pluginekkel kezdeném: a Neve 1073 sound nagyon arcba mászós, vastag, kicsit karcos, kevésbé szép teteje van. Az API nagyon nyílt és ütős, de a vastagság hiányzik. Az SSL-t érzem a középútnak a kettő között. Az olyan pont jó. Imádom a Neve és az API aretáló kapcsolóit, de azért nem rossz dolog a fokozatmentesség amit a SSL tud.

Lábdobmikrofon kérdésében a Shure Beta 52A abszolút legjobb bentre. Az, hogy 10 kHz-nél vége van az átvitelének azt gondolom hogy nagyon előnyös, mivel nincsen az a természetellenes, egyébként sokak által szeretett teteje. Az AKG D112 se rossz, de van a hangjában valami, ami most nem tetszett. A Beta 91A határfelület mikrofont teljesen hülyeségnek tartom stúdió körülmények közé, az pont jó hangosítani kényes körülmények közé, mert érthető, ámde csúnya, természetellenes lábdobot lehet belőle csinálni. A lyuk elé odarakott Beta 52A nem rossz, de egy benti mikrofonnal párosítva szerintem lemezen egy bőr elé rakott mikrofon (mint az U47 fet) jobb. A ribbon érdekes, de nem érzem azt, hogy igazából hozzátenne, hiába használja előszeretettel a Warren Huart (bár ő Coles 4038-al nyomja).

Pergőn a Shure SM57 hibátlan. Lehet, hogy magában nem olyan szép, mint az AT4041, de üt. Nem gondolom, hogy mást raknék oda, de amúgy nagyon tetszett az AT4041, ami egyébként akkora jelet adott hogy minimum gain mellett fél dB-re voltunk a cliptől. A DPA 4099 hangja nem tetszett itt. Egyszerűen szar. A dolog érdekessége, hogy ez az érzékenyebb verzió 142 dB-t visel el, és a hullámformán négyszögjelek vannak, viszont nincs hallható reccsenés, vagy torzítás, az AT4041 amúgy 145 dB-t bír ki papíron, és ott nem lapult a hullámforma, szóval valami nem egészen tiszta. A pergő alá rakott csempe is érdekes, nyitottabb a sodronyhangzás, és jön melléje lábdob csattanás, ami akár jól is jöhet, ha épp az a sound kell.

A lábcinre és ridera rakott mikrofonok között nem éreztem nagy különbséget, de az általam élőben favorizált AKG C535-öt szerettem a legkevésbé.

Tomokon izgalmas hangja volt a DPA 4099-nek, egyébként minimális hullámforma torzulást itt is láttam, meg rengeteg "bleed"-et is szedett be a mikrofon, de a teteje nagyon szép. Viszont a Sennheiser MD421 nem véletlenül az ipari standard, valahogy az ember ezt a tom hangzást képzelné el, amit itt visszahall, száraz, naturális testhang van, mellette karakteres és definiált.

A drumkit vagyis a lábdob/pergő testre rakott mikrofon kérdése nagyon érdekes. Gyakorlatilag a két overheadből, egy room párból és ebből megvan a dobsound 80%-a. Viszont ha túlságosan csattan a teteje, akkor innentől jönnek a kompromisszumok hogy rosszabb pergőt akarunk-e csinálni vagy meghagyjuk a lábdob "csúnya" tetejét. Szóval nagyon nem mindegy mit rakunk ide, és az AKG C535EB nem jött be pont ugyanabból az okból kifolyólag, amiért a lábdobba rakott csempe hangja se tetszik. Az AT4041 sokkal naturálisabb volt, de az AT4050 viszont tökéletes

Overheaden mindhárom verzió nagyon jó volt. A Gefellek cardioid karakterisztika mellett ütősebbek, gömbbel viszont naturálisabbak, de eget rengető különbséget nem mutat, és a Neumann KM 184 kismembránosok is nagyon jók. A mono overheadnek felrakott ribbon érdekes olyan szempontból, hogy mivel jócskán nincs is értékelhető teteje, ezért a lábdob, de főként a pergő alját meg tudja vastagítani, konkretizálni a pozicióját a mixben, de úgy érzem teljesen megleszek nélküle a jövőben.

A teremmikrofonozás kérdése nagyon érdekes. A KM 184 hangja nem tetszett igazán se teremszéles távoli párban, se ORTF, se X/Y elrendezésben, és a földre rakott Beta 91A-k is inkább érdekesek voltak mint hasznosak. Az AT4050 volt a nyerő akkor is amikor mid/side-ban dolgozott a KM184 omni mellett, és az UM70S blumlein-t is elverte, a széles távoli verzióban, leginkább azért mert elég naturális a teteje, plusz így pozicionálva nagyon jó kis széles stereo teret csinált a dobnak, amibe természetesen az UAD 1176LN plugin is besegített.

Bár a teszten 19-20 csatorna dolgozott az első 3 etapban, végiggondolva a dolgokat és a tanulságot levonva 12 mikrofonnal állnék neki dobot felvenni a következő összeállításban:

  • Lábdob bent: Shure Beta 52A
  • Lábdob bőr előtt: Audio-Technica AT4050
  • Pergő felül-alul: Shure SM57
  • Lábcin: Sennheiser e914
  • Tomok: Sennheiser MD421
  • Drumkit mic: Audio-Tecnica AT4050
  • Overhead: Neumann KM 184
  • Room A/B: Gefell UM70S

 

  • Like 4

0 hozzászólás


Recommended Comments

Még nem érkezett hozzászólás

Guest
Szólj hozzá...

×   Formázott tartalmat illesztettél be.   Kattints a formázás megszűntetéséhez.

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Create New...