Jump to content
Ménemszól.hu

Silk ITB mixing tanfolyam

vallyont

841 megtekintés

Fogod magad, összevásárolod évek alatt a cuccokat, ellopod az összes szoftvert, majd három napos, hosszas kurvaanyázások közepette konstatálod: UAD ide, vagy oda, a végeredmény nem szól úgy, ahogy a referencia zene.

Ha van egy csöppnyi eszed és velem ellentétben nem akarsz erre sok időt és energiát pazarolni, fordulj rögtön Silk ITB mixing tanfolyamához! Azonnal kiderül, hogy nem a technika a szűk keresztmetszet a produkcióid során.

Kapásból a fizikával kezdtek majd. Elsőre fölöslegesnek gondoltam, aztán persze tátott szájjal hallgattam, milyen hatásokkal kell számolni az analóg világban, hogyan kerültek átültetésre ezek a digitális környezetbe, illetve miként vannak jelen a mai napig a régmúlt szükségszerűségéből adódó technikai megoldások, melyre az Mid/Side tökéletes példa. Rávilágított Silk a fizika megkerülhetetlen törvényeiből adódó torzításokra a szűrők, a kompresszorok és a limiterek estében is, melyekkel a munka során folyamatosan tisztában kell lenni.

Ezen felül érintette a tanfolyam a keverés megértéséhez elengedhetetlen történelmi eseményeket, melyek meghatározzák a mai napig ugyanazon eszközök különböző felhasználási módjait.

EQ-251-A.jpg.fca75b2534e546701193512fb7b0597f.jpg
 Langevin Model EQ-251A

A várt beállítási értékek helyett a beállítások mikéntjét ismerhettük meg, mely a munka közben folyamatosan az ember fölött lebegő bizonytalanságot jelentős mértékben csökkenti, hamar adódik a válasz a „mit-mire-miként?” bermuda háromszögre.

A szombatok során produceri tanácsokkal is gazdagabbak lettünk a tanfolyam végére, melyek ismerete nélkül végtelen harccá válhat azon hangzás/hatás elérése, amivel sosem rendelkezett az elénk kerülő munka.

Szóba kerültek a vst szintik, natív effektek korlátai, az eszetlen mennyiségben elérhető sample pakkok, melyekben nem csak a kész loopok leselkednek csapdaként az emberre.

Az 5. alkalom végére mindenkiben ledőlhettek azok az illúziók, melyeket a városi legendák és marketing okozott. Tisztává vált, hogy a professzionális munkavégzéshez elengedhetetlenek a a minőségi eszközök, így az otthon rendelkezésre állókat érdemes a helyén kezelni, azonban összességében a technikai ismeretek mellett olyan szempontrendszert adott át a tanfolyam, mely szerint a fejlődés megfelelő gyakorlás esetén mindenképpen garantált, azon felül, hogy rávilágít például az összhangzattanban való elmélyülés szükségességére is.

Pár fontos mondat az öt alkalomból:

„Kicsit kell csak zorronak lenni, de azt minden nap.”
„A legjobb funkcióváltó a mute.”
„Csak azt szabad hangosra venni, ami jó!”

A cigiszünetekben Silkre jellemző folytonos stand-up várható, az alábbi kulcsszavakat dobjátok be, ha jót akartok magatoknak: töltött káposzta, törpilla, shit in-shit out.

A tanfolyam során folyamatosan lehetőség van kérdezni, de érdemes résen lenned, ugyanis több esetben úgy éreztem, hogy diákként annyira low-budget oldalról közelítjük a témát és tesszük fel a kérdéseket, hogy azok gyakorló hangmérnöki szemszögből elsőre nemhogy megválaszolhatatlanok, de értelmezhetetlenek. Érdemes pár kört futni a félreértéseken, mert jól érezhetően a segítő szándék Silk célja.

Amennyiben komolyan szeretnél részese lenni a zenei világnak, mindenképp érdemes részt venned ezen a tanfolyamon, ugyanis rengeteg időt és pénzt spórolhatsz meg magadnak vele. Számomra nagyon sok helyen világított rá, hogy fordítva ülök a lovon, ellenkező irányból próbálom megfejteni a felmerülő problémákat, az általam birtokolt eszközöktől és körülményektől kár a big-label soundot várnom, s ezen a következő beruházásként tervezett analóg szintetizátor sem segít fabatkát sem.

moog.jpg.f9ab23d082a995c23961a0da1a3a9a5c.jpg
A hőn áhított Moog, mely a megfelelő felvételi lánc nélkül okafogyott lett volna itthonra.

A tanfolyamon való részvételhez az alábbi házi feladatokat kaptuk, ezeknek érdemes utána nézni az első alkalom előtt: vonali szint, szimmetrikus-aszimmetrikus, Hertz, dB, fázis, egyenáram-váltakozóáram, mérő skálák (dBVu, dBFS stb..), felharmonikusok, impedancia.

Hajrá mindenkinek, jelentkezzetek, hogy nagyobb rálátásotok legyen a showbiznisz ezen misztikus világára!

EQ-251-A.jpg.fca75b2534e546701193512fb7b0597f.jpg

moog.jpg.f9ab23d082a995c23961a0da1a3a9a5c.jpg



0 hozzászólás


Recommended Comments

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá! Ehhez regisztrálj, vagy jelentkezz be!

Regisztrált tagság szükséges a fórumon való részvételhez.

Tagság szerzése

Igényelj tagságot a közösségünkben! Mindez pofonegyszerű!

Regisztráció

Jelentkezz be!

Már regisztrált tagunk vagy? Itt jelentkezhetsz be!

Bejelentkezés
×