Leaderboard

Nem hülyék a gyártók, tisztában vannak az összes opcióval és saját profitjuk irányába optimalizáltak. Ellenben a vásárlók nagy többsége nem ért a firmwarekhez, azt érti hogy bekapcsolja és működik, a gomb azt csinálja ami oda van írva. Minden egyéb kombináció fejfájás és support költségekkel jár. Szerintem ha nekünk kéne egy hasonló gépezetet és fejlesztési folyamatot irányítani és életben maradni a Behringerek világában, akkor mi is nagyon gyorsan ugyanebben a hajóban kötnénk ki függetlenül attól hogy mik az ideáljaink.

Puritán,gyönyörū,orosz...krokodil klipp rulez..:)

Modellezett szóló akusztikus hangszerek https://audiomodeling.com/ Youtube videók alapján nagyon komolyak.

Az Air music tech expansion pack 3-ban is vannak bőven és jó igazi hangszer hangok! De ha csak 1-et akarsz fizetni akkor az xpand-et ajánlom! https://www.airmusictech.com/product/xpand2#.XnhDFtRKjcs

Ha már klasszikus, talán érdemes lehet még az EastWest felé is turkálni... elég drága, de minőségi cucc. Havidíjas opció is van.

Én csak a hangkártyához tudok hozzászólni és a zongora felvételhez. Ez a hangkártya legalább egy kategóriával jobb a korábban említettek közül. Ha a zongora szoftver zongoraként lesz rögzítve (azaz működik a Host kimenet) és nem gond a késés miatti utómunka, akkor mindenképpen ezt a hangkártyát javaslom az eddigiek közül. Az, hogy csak optikai bemenete van és kimenete nincs, az nem gond, mert alapból ezt a hangkártyát szeretnéd használni a DAW-ban hangkártyaként. És esetleges további mikrofon előerősítőt erre a hangkártyára szeretnéd kötni. Szóval nem kell, hogy rendelkezzen optikai kimenettel. Ellenben csak 2 Mikrofon bemenetet látok rajta és nincs további bemenete. Azaz a zongorát nem lehet majd rákötni analóg módon a hangszerek mellett. Persze ahogy írtuk, ha szoftver zongora lesz a végső, akkor nincs is gond ezzel. A késést pedig a DAW szoftverben akár szemre is ki lehet javítani. Ugyanis a hanghullámok és a Midi sáv (szoftver zongora sávja) alapján látszik, hogy hova kell húzni a Midi sávot. Bár a sáv késleltetése (Delay) azért lenne jobb, mert azt csak egyszer kell kikísérlezni melyik érték jó, utána már minden felvételnek be lehet azt állítani. Hozzáteszem azt is, hogy az UAD (Így rövidítik általában az Universal Audio cuccokat) hangkártya már szerintem túlmutat azon a célon, mint amit az első hozzászólásban írtál. Persze ha van rá keret és később gondolkodtok a komolyabb minőségű felvételeken, akkor jól jön ez a hangkártya. Ugyanakkor ahhoz már tényleg nem mindegy milyen mikrofont használtok. Akkor már nem mindegy milyen monitorokon hallgatjátok, azt hogy helyezitek el. És ott már fontos a szoba kezelése is akusztikus szivacsokkal. Tehát azt akartam ezzel írni, hogy bár a hangkártya tényleg egy kategóriával jobb, mint a korábban említett hangkártyák, de valószínűleg nem lehet jobb minőséget kihozni belőle anélkül, hogy a többi eszközből is profibb minőséget vennétek. Persze a legfontosabb tényező a profi cuccokhoz a profi szakember is, szóval érteni is kell hozzá, hogy mit hogyan kell csinálni. Ez utóbbi megtanulható hosszú évek során, és valahol el kell kezdeni. Összességében én is megvenném azt a hangkártyát ha tehetném még annak ellenére is amit az előbb írtam.

Elképzeltem magamban a kihívást. idioty állásfoglalása egyébként helyes, senki nem köthet bele. Én egy teljesen más irányból közelítek... Hangkártya: Pl. Rode Rodecaster Pro. Hogy miért? Igazodva a feladathoz/funkcióhoz. Home stúdió szintnek majdnem megfelel, a többsávos recording-nak szintén, továbbá azok a feature-k vannak benne, amivel pont a feladathoz, postcast-hoz, élő videóhoz stb. is jól jöhetnek. Viszont a hátrányai mellett se menjünk el: az ára, és ennyiért illett volna bele minimum a négy vonalbemenet is, akár kombi csatlakozóval. A max 48 kHz otthonra szerintem elég. Azt a Yamaha cuccot ezért másképp kell megoldani, de meg lehet. Két videót találtam, amivel esetleg képben lehetünk, de csak linkelem, hogy ne szemeteljem össze ezt a szálat: RODECaster Pro review | Easy-to-use podcast production studio, Rodecaster Pro Multitrack Recording Tutorial and Demo. Yamaha NP-V80 Piaggero: én is utána néztem. Audió kimenet terén nem csúcs, viszont midi billentyűzetként lehet hogy az. A DAW-ban nyitva neki egy midi csatornát, olyan piano hangszerként szólalhat meg, hogy beszarás. Nem bonyolult, csupán illeszteni kell a cuccot mint midi <-> usb. (Mindez csupán erre a hangkártyára vonatkozik, amin se midi, se vonal.) Mikrofon: fentebb lett ajánlva/említve az Audio Technika, típus nélkül. Nos, a típus az AT 2020. Azért emlegetik, mert nem annyira rossz mikrofon az (nekem is van), mondjuk a százezres kategóriáig partiban van a többivel. Jó, egy Rode NT1000-el nyilván nem, de harmad annyiba kerül. Legfőbb ereje az ár/érték aránya, sztereó felvételekhez meg pláne. Erősen kihangsúlyozom, hogy hangszer mikrofonokban nem vagyok otthon. DAW miatt nem kell aggódni, pl. a Live 10 Lite bárki számára hozzáférhető. (Ne ez miatt válasszunk kártyát.) Hangfal: a helyiség mérete miatt én az 5 collos kategóriában nézelődnék, márkától függetlenül, az akusztika miatt. A videó kezeléséhez majd hozzászól egy ahhoz értő. Szerintem a 1080p bőven elég, és ezt a mai telefonok is tudják. Bocs, hogy szóltam, csak felvázoltam a végtelen variációk egyikét. Természetesen lehet jó a többi megoldás is. Nem szabad kapkodni, sőt, lehetőséget kell keresni, hol van hasonló összeállítás, ahol esetleg ki is tudsz próbálni cuccokat, hogy tapasztalatokat szerezz. Aztán jöhet a döntés.

Megnéztem a Yamaha billentyűzetet. Specifikációi alapján csak fejhallgató kimenet van rajta. Azt viszont be lehet küldeni a hangkártyába megfelelő kábellel. Szóval az én javaslatom: Focusrite Scralett 4i4 https://hitspace.hu/focusrite-scarlett-4i4-hangkartya-3rd-gen-hangkartya.html (Olcsóbb 30e Ftal kb, de persze ha belefér a büdzsébe, akkor meg lehet vásárolni az eredeti ajánlott hangkártyát. A biztonság kedvéért.) Hangkártyánál majd figyelni kell, hogy milyen számítógépes csatlakozása van, és a meglévő számítógép csatlakozójával legyen kompatibilis. A hátsó két bemenetére rá lehet kötni a billentyűt egy 1 Sztereo Jack - 2 Mono Jack kábellel. A másik két első mikrofon bemenetére rá lehet kötni két mikrofont a maradék két hangszernek. (és így csak két mikrofon kell, nem kell három) Igen, a fejhallgatót én azért javasoltam, mert általánosan felvételeknél szokott kelleni, de csak és kizárólag akkor, ha már egy meglévő sávra kellene rájátszani. Ha tényleg élőben játszanak és nem történik "utó felvétel", akkor tényleg felesleges a fejhallgató. Videó/kamera/szerkesztéshez nem tudok hozzászólni. Meg mikrofonokat sem tudok ajánlani. :) Viszont a később "élő" streamhez tudom ajánlani az OBS programot, ami ingyenes: https://obsproject.com Ez tud youtubehoz, Facebookhoz csatlakozni. Egyébként ahogy néztem maga a zongorának is van USB-s hangkártya funkciója, de akkor nem lehet használni a külső hangkártyát, azaz vagy egyik vagy másik. Ezt csak érdekesség éppen írtam.

Támogatást, befektetést most tegyük félre... Véleményem van, más valaki legfeljebb majd hozzátesz/korrigál. Nem vennék most semmit. Elmennék egy stúdióba. Komolyan. Vannak itt páran. Az az egy két óra díja tesztfelvétellel, konzultációval sokkal kevesebbe kerül, mint értelmetlenül befektetni olyanba, ami lehet, hogy nem is kell, vagy felesleges. Viszont kapnál egy irányt, hogy pl. otthon dolgozva, gyakorolva hogyan jutnál előre. Vasakat kipróbálsz, mikrofonokat, ott derülne ki, mi állna jól neked. Lehet hogy egy UAD-ra lenne szükséged? Ki tudja? Ott sokkal több kérdésre kapnál választ, mint gondolnád, és lehet hogy gyorsabban is, mint esetleg itt elbeszélve egymás mellett. Nem olcsó hobbi ez. De a nem megfelelő eszköz megvétele sokkal drágábbá teszi.

Mit értesz MIDI Plugin alatt? Alap hangbank mindkettőben van. Egyik sem katarzis, de az elinduláshoz elég, aztán lehet beléjük ilyen-olyan VST-t telepíteni, akár fizetőset, akár ingyeneset. VA VST szintik esetében nem nagyon esnék túlzásba... kiválasztanék egy egészen kreatív, átfogó tudásút, aztán figyelném az akciókat. Én speciel az Arturia Pigments-et szemeltem ki magamnak és amikor fél áron árulták 30 ezer forintért, akkor majdnem megvettem, de végül inkább rendes vas effektet választottam a zenekari hangszeremhez. De nem az a lényeg, hanem hogy a tanulság az, hogy egy jó választás emberi léptékben elérhető manapság. Főleg hogy egy csomó LE verziós DAW-ot vagy szoftver szintit lehet kapni a vasak, vagy kontrollerek mellé. Nekem speciel a CUBASE AI 10.5 (Elements) a YAMAHA MX61-hez járt, szóval effektív nem kellett megvennem. Járt hozzá egy Orgona klón VST és egy Prologue VA szinti is, de a korábbi VST-im is beépültek... ide értve az Arturia MiniLab-hoz szintén ingyen kapott Analog Lab 4 LE-t is, ami szintén beépült a Cubase-be. Szóval ezt az "ingyenes" CUBASE Ai-t valószínűleg sosem fogom kinőni. Ableton Live Lite-om szintén ingyen van, mert az összes iPad-es KORG szintihez biztosítják ingyen. Ez mondjuk 8 sáv, így könnyen kinőhető, de amennyire nekem ez megy, ettől sem kell tartanom. Mit akartam ebből kihozni? Ja, hogy alapvetően mindenhez lehet szerezni mindent, lehet fejleszteni az idő haladtával, de egy valamit nem lehet: a workflow-t megváltoztatni. Vagyis a Cubase-be bármikor vehetsz új kiegészítő hangszert, de a viselkedését nem tudod megváltoztatni. És ugyanez a helyzet az Abletonnal is... lehet benne bármennyi szinti és vehetsz is bele újat, de ha a munkamódszer nem fekszik, akkor nem fogsz vele boldogulni. Röviden tehát én nem a hozzá adott értékek, a hangzás, hangszínek, hangbankok mentén hoznék döntést, hanem markánsan a workflow mentén.

Esetleg megkuksizhatod a Presonus Studio One Prime-ot. Ez egy ingyenes verzió és ha hangszerekkel zenél az ember, meg némi beépített hangszínbankkal, akkor egész sokáig ki lehet húzni vele. Nagyon más felépítésű mint az Ableton, viszont a a Cubase-hez hasonlítható, tehát elmondhatjuk, hogy ha a Studio One munkamódszere bejön, akkor a Cubase is be fog jönni. Ha pedig nagyon idegen lesz, akkor érdemes az Ableton felé menni. Saját tapasztalatból annyit tudok mondani, hogy én Cubase-t használok a lineáris dal komponáláshoz. Nagyon szeretném kitanulni az Abletont és ügyesen kezelni a klipeket, mert ügyesen lehetne Liveact-ezni vele, de nagyon nem tudok ráállni. Ha Te is lineáris pali vagy és komponáló mint én, akkor az Abletontól idegrohamot kapsz és a Cubase-t kell választani. Ha pedig klip és Liveact gondolkodású pali vagy, akkor az Abletontól kaphatsz frankó Live eszköztárat.

Pontosan ezek alapján mérlegelj, hogy NEKED mire van szükséged, mire használnád. A leghasznosabb, ha kipróbálod, az alapján könnyebb a döntés. Az egyik felülete pl lehet szimpibb, vagy a másik nagyon nem stb. Ha már ár/érték, ezek ennyiért nagyon lebutított verziók, éppen ezért figyelmedbe ajánlanám esetleg a Reaper-t, megfontolásra mindenképpen.

Kivancsi vagyok amugy, hogy maga a hardware mennyire kulonbozik a Model:Samples-tol. Igy elso ranezesre akar egy sima fizetos firmware updattel meg lehetett volna oldani es nem termeltek volna vele extra elektronikai hulladekot.

Az E-MU SP1200-at / SP12-t mindenki ismeri, fiatal és öreg, szinte bárki tud róla mondani valamit ellenére annak, hogy alig van, aki személyesen találkozott vele. Emiatt gondolom szívesen olvasnának róla, főleg, ha az az utóbbi idők legélvezetesebb írásai közül talánánk valamit, messze túlmutatva a magán a hangszeren. A leírt megfigyelések, az élmény tárgyalásának módja, a filozófiai tartalom, a választott példák az, ami miatt Hortonius cikkét (2012. október 12). fogom fordítani most a változatosság kedvéért. Most minden kiderül az ikonikus hangszerről, a videókból pedig hallhatod, hogy pontosan mit is csinál. Azt kell mondjam, bőven megérte az időt a fordítás. ---------------- Első rész: Biográfia 1998 óta szerettem volna egy EMU SP-1200-at, mígnem egy hónappal ezelőtt beszereztem egyet. Másképp fogalmazva, kb. 14 éve. Számomra ez messze a leghosszabb idő, ami egy zenei eszköz keltette vágy ébredése és megvalósulása közt telt el. De mennyire megérte várakozni! És nem csak a legnyilvánvalóbb okok miatt. Amellett, hogy egy klassz dologra tettem szert amivel ritmusokat készíthetek, az 1200-asom váratlanul egy ethnozenegráfiai utazásra vitt a múltba. Ez kevésbé egy beatbox, inkább mondanám rá hogy….tulpa vezető? (A tulpa "minden olyan lény, mely kizárólag a képzelet által vált valósággá"). Őszintén mondom, hogy viszolygok a gondolától is annak, hozzájáruljak a gépet övező már így is bőséges kétes hitelű misztikus kultusz további gyarapításához, de egész egyszerűen nincs más választásom. Hovatovább a varázslat lényege itt egészen más, és régebbi alapszabályokon nyugszik, mint amiket általában hallotok. Próbálok új mítoszokról írni. Az SP-1200 egyike a legelső sampling alapú dobgépeknek. 1987-ben jött ki, mikor én 7 éves voltam. 12 biten vesz mintát elég alacsony frekvencián, és így is legfeljebb 10 másodpercnyi időt rögzít. És még azt is legfeljebb 2.5 másodpercben maximált darabokban. Tiszta szívás. Emellett egyike a valóban varázslatos eszközöknek, amit valaha alkottak - és nem felétlen azon okokból, amiket az emberek hisznek erről. De erre még visszatérünk. Az SP-1200-t leginkább úgy ismerik, mint a klasszikus "Arany Kor" Hip Hop gépét - esetleg ritkább esetben mint a klaszikus french house gépet. Más szóval élve a hangszer rajongótábora nem a nördök, akik mindent tudnak arról pl. hogy melyik SSM szűrő chipet használták a belső mix buszon, hanem olyan emberek, akiket az érdekel, miért tetszik nekünk jobban egy "hibás" bemutatása a valóságnak a művészetünkben, vagy hogy miért támad azonnal nosztalgikus érzésünk az aliasing (digitálisan torz) hangoktól, mely az elveszett videójáték-szerű homályos hidegháborús ifjúságra emlékeztet ésatöbbi. Nem, ők ehelyett túl elfoglaltak teljesen bódító ütemek készítésével a cuccon. Én valahogy az egyik táborhoz sem tarzotom. Az SP-1200-as fertőzést 1998-ban szereztem két album kapcsán, melyekért akkor épp megőrültem - a Beastie Boys "Hello Nasty" és a Daft Punk "Homework" voltak ezek. Miközben a ez a két lemez elvezetett az 1200-as létezésének tudatáig, és szerepének a hangzásban, egyben a hiányzó képdarabját is kiadta zenei produkciós tanulmányaimnak, értelmet adva az egész hangzásvilágnak. Épp végeztem főiskolán, és megszereztem a két első zenei cuccom - egy Roland Grooveboxot és egy kisérő samplert . Csak azt nem értettem, miért nem szóltak úgy mint azok a felvételek, amelyek arra inspiráltak, hogy végülis megvegyem azokat, és amiket utánozni próbáltam. Túl tiszta, túl profi, túl fényes, túl sima volt a hangjuk - köze nem volt ahhoz, mint ahogy pl. a Portishead Dummy-ja vagy a Tricky Maxinquaye, a Beastie Ill Communication és számos más zavarbaejtő felvétel szólt. Elolvasva interjúk siserehadát, öreg DJ-kel folytatott konzultációim különféle levelező listákon végül elvezettek a 12 bites mintavételezés világába, az SP-1200, az AKAI MPC-60, és a Sequential Circuits Studio 440 minőségromlásos soundjáig, beleértve a primitív samplereket a 80-as évekből, egyszóval amikkel "AZT" a hangzást érték el - egy sötétebb, kövérebb, rosszabb minőségű, de ennek következtében egyfajta vibráló élményt. Ez a hip-hop párhuzama Lou Barlow 4-sávos kazettás felvételeinek, amelyek előző nyáron teljesen magával ragadtak. Kevésbé "stúdió", inkább "hálószoba"-jellegzetességeket hordoz. És ahogy az sejthető, mindez a világ teljesen elérhetetlen a drága, csúcsminőségű Groovebox-szommal. Olyasmi próbálkozás volt, mintha a nyolcvanas évekre jellemző reménytelen fej nélküli "jövőbeli" gitárokkal próbálnék egy Jandek lemezt készíteni. Tök véletlenül, pár hónapra rá Fatboy Slim kiadja a zillió-számban eladott slágerlemezét, mely készítése szinte teljesen csak egy 12 bites AKAI S950-es samplerre korlátozódott, melyet egy régi ATARI számítógép vezérelt (csak MIDI-vel természetesen, audio nélkül). - írta Ad-Rock, a The Sounds of Science slemez borítóján (füzetében) a Beastie Boys "Sure Shot" dalának kapcsán. Azt hiszem, tulajdonképp a pillanat, mikor az SP-1200 bebetonozódott az elmémben, az volt, mikor olvastam róla a Beastie Boys "The Sounds of Science" visszatekintőjében a borítón. Az Ill Communications volt az első igazi rap lemezem, és a 90-es években rettentően frusztrált, hogy nem találtam olyan rap felvételt, ami ahhoz hasonlóan szólt. Az igazat megvallva nagyon lekötött a Letters To Cleo lemezek megvásárlása (Kay Hanley még mindig nagyon jó nő) és nem tudtam felfedezni magamnak Pete Rockot, Gang Starrt, vagy A Tribe Called Quest-et, mert csak egy riadt fehér fiúcska voltam. Később még tárgyalom ezt, de az, hogy végül összeállt az SP-1200 és az "Ill Communicationj hangzás" közti összefüggés, lekapcsolta azt a bizonyos fejem felett levő világító lámpát. Ka-pff! Így hát rákerült annak a teendőknek a listájára, ami emlékeztet, miket kell megtennem, mielőtt meghalok. (Széljegyre írandó, Ad-Rock később nyilvánosan tagadta az SP-1200-hoz fűződő viszonyát a Reason nevű népszerű szoftver fizetett reklámjában. Ha megnézed a szemét közelről 2:23-nál, mialatt a nagyvállalati tréninges aláfestő zene szól, szinte látod ahogy a lelke elszárad és elpusztul. Nem lehet véletlen, hogy a Beastie Reason-nal összehozott "To The 5 Boroughs" lemeze teljesen irreleváns, középszerű, egyenesen unalmas felvétel). De végsősoron Madlib Quasimoto - The Unseen albuma, ami aztán véglegesen bevéste az 1200-at a szívembe. Az egész lemez SP-vel készült, és ez tartott őrületben 2000. nyarán. Mindennél többet hallgattam a felvételt, és úgy tartom, ez a tökéletes SP-1200-as lemez, hibátlanul mutatja be azt, amitől nagyszerű ez a szerkezet - a "ropogós" hangzás ami a dobokból árad, a szőrös lo-fi digitális aliasing ami minden melodikus hangra felkúszik, és a primitív módja, ahogy az ezzel járó munkamódszer kényszeríti a használóit hogy felvagdossák, megfordítgassák a mintákat új kombinációkat alkotva, mivel szinte ezen kívül lehetetlen vele bármi egyebet csinálni - a rosseb bele, nincs más választásod, mint hogy kreatív legyél! 1999-től mostanáig a a személyes zenei kalandozásom teljesen új irányt vett, a sample-alapú zenéléstől a végső stúdióig, a feszültség-vezérelt analóg szintetizátorok világába. De sosem hagytam abba az SP-1200 fáklyájának hordozását. Bármikor meghallgattam azokat a french house, vagy a régi rap felvételeket, vagy a modern kisérleti alkalmazását a hangszernek - nem beszélve a The Unseen lemez újrahallgatását legalább évente egyszer - úgy éreztem muszáj lesz egyet kipróbálnom. Szórakozni akartam vele, érezni, honnan jön a varázslat. Akartam érinteni a csúszkákat és gombokat, hallani a floppy meghajtó suhogását. Akartam hallani azt, ahogy összeszőrözi és ropogtatja azt, amit bele küldök, ahogy előhozom belőle az ördögöt. De sajnos elég nehéz belebotlani egybe - legalábbis én még eggyel se találkoztam személyesen. Figyelembe véve továbbá, hogy nem is igazán illik bele az analóg szintis stúdiómban, illetve hogy milyen pokolian drágán lehet hozzájuk jutni, sosem tudtam igazolni magamnak azt, hogy az élmény kedvéért vegyek egyet. És akkor véletlenül egy az ölembe hullott…. SP-1200 Második rész : Emlék és Hagiográfia Szóval ott tartottam, hogy egy SP-1200 az ölembe hullott. Egy régi barátom egy kacatgyűjtő, folyamatosan vesz-elad, és változtatja a gyűjteményét egy soha véget nem érő keresésben a tökéletes setuphoz. Kapott egy remek ajánlatot egy 1200-asra nemrég, és mikor összefutottunk említettem neki, hogy mindig is szerettem volna egyet, és szívesen lennék az első, aki visszautasítja, ha valaha meg szeretne válni tőle. Titokban reméltem, hogy egyszercsak lehetőségünk lesz összejönni és játszhatok vele egy kicsit, eloszlathatom a mítoszt, megszűnhet a vágy, és mehetek a dolgomra (ez már megtörtént korábban a rettenetes nagy, hasznavehetetlen Emulator II sampler kapcsán, amit rövid ideig birtokolt). Természetesen úgy döntött, hogy eladja az 1200-asát egy hónappal azelőtt, hogy épp a klasszikus Chicago house koromat éltem, és megint az Ebayen vadásztam rájuk. Hoppá, egyszercsak kedvező lett a csillagok állása, és egy különleges haveri ajánlattal jelentkezett, azzal a kikötéssel, hogy őt keresem meg elsőnek, ha valaha el akarom adni, és ebben maradtunk. Van abban valami, amikor végül elkezdesz használni egy ikonikus öreg stúdióberendezést, ami teljesen más irányba visz el, ahova az univerzálisabb hangszerek vinnének. Kíváncsi vagyok mennyire sikerül érthetően elmagyaráznom, bár úgy vélem, a legtöbb ember, aki vintage technológiát használ, tudja pontosan miről beszélek. Mikor egy vintage zenetechnológiát veszel a kezedbe, akkor a "másik kor" teljes élményét éled át elég szokatlan módon, egészen a gombok, tekerők, kijelzők működéséig, vagy az ergonómia, nyelvezet, akár a hő, és a szag tapasztalásáig ami ezen cuccok működésével jár. Ha egy régi Fender Stratocastert veszel kézbe amin Buddy Holly játszott 1958-ban mit látsz: egy kortalan dizájn, ami nem változott sokat a zsír új, Mexikóban gyártott strathoz képest, amit 200 dollárért hozzádvágnak, vagy kis túlzásssal egy Rock Band gitár kontrollerhez képest. A különbség az, hogy ez mindenek előtt egy ihletett hangszertervezés, mely nem érzi szükségét, hogy egy Parker Fly Cyber Future gitárrá váljék az evolúció révén, leszámítva a szegényes ipari kivitelezést persze. Másfelől, a "gear", vagy más néven "stúdió technológia" - mindig sokkal organikusabb módon, piac és ízlés függvényében fejlődik. Millió oka van ennek, de a fő az, hogy mi magunk hagyományosan azt várjuk - pontosabban igényeljük-, hogy a technológiai fokozatosan egyre kisebb, olcsóbb, könnyebb és hordozhatóbb termékeket produkáljon, mivel őőőő…a fejlődés meg ilyesmi. A böszme nagy számítógépet lecseréljük egy Macbook Próra, de már ez is "féltéglának" számít, ezért aztán megvesszük a Macbook Airt. Az iPhone 5 a zsebünkbe kb olyan számítási teljesítményre képes mint a Mac G5 tornyunk, amiért 500 dollárt fizettünk naponta, hogy felvételeket készítsünk rajta mielőtt az iPhone 1 egyáltalán megjelent volna. Ennél sokkal messzebb vezetne a gondolatom, a szónoklat határát súrolja, amit most nem részletezek annak kedvéért, hogy kifejtsem, hogy ez a trend miként tekinthető közvetett következményének a kulturánkra jellemző undorító ragaszkodásunknak ahhoz, hogy mindent megszerezzünk ahelyett, hogy ténylegesen önálló döntéseket hozzunk, bebukva annak lehetőséget, hogy választhattunk volna alternatívák közül. Vagy megszerezhetjük az összes zenét és filmet és játékot és könyvet egyetlen kattintással minden fizetség nélkül, és aztán képesé kell válnunk megszerezni az összes fizikai tárgyat anélkül, hogy a tárolásukhoz szükséges fizikai helyről se kelljen lemondanunk, mert megérdemeljük, hogy a fene vinnél el, és miért kellene egyálátalán helyet csinálni a szobáinkban bárminek is? Mély levegő. Elnézést kérek egy pillanatra. Az SP-1200 egy hangszer. Egy nagy, batár, egyfunkciós eszköz. A laptopok világban ez egy elbaszott méretű hűtőgép. Más időből jön, 25 éve eltűnt, olyan korból, mikor nem vártuk a zenekészítéshez szükséges eszközeinktől hogy az oldaltáskánkba elférjen, hogy finomkodva elvigyük az útból, hogy az ikeás asztalon helyet csináljunk a Macbookunknak. Szent szar, ez egy böszme! De pont ez az, ahol ez érdekes lesz. Hozzászoktunk, hogy sovány, kis vackokon dolgozzunk - hordozhatóság és tömörség ural mindent körülöttünk - ehhez képest leülni egy SP-1200 elé olyan, mintha egy űrhajó hídján vennénk át az irányítást. Annyira csodálatosan nagy! És még csak nem is kéne ilyen nagynak lennie - nézzétek mennyi kihasználatlan hely van a tetejénél! Négy gomb egy nagy lista paraméterhez és funkcióhoz, egy nagy gomb, és ez több felület, mint az iPad teljes képernyője. Brilliáns. Az 1200 kihasítja magának az őt illető teret és gravitációt. Olyan erából érkezett ő, mikor önszántunkból áldoztunk a hasznos fizikai helyből a luxus tárgyak kedvéért: a helyeket köréjük alakítjuk, ahelyett hogy azt várnánk tőlük, hogy illedelmesen beférjenek az életünkben nagyobb hűhó nélkül. Pont ez az a luxus az SP-1200 kimondhatatlanul nagyszerű minősége - az érzete annak, hogy egy egész pult elé ülünk le, egy munkaállomáshoz a szó legvalódibb értelmében - egy egyetlen célú gép elé, ami megalkotásánál az első és utolsó szempont az volt, hogy az azt az egy dologot, amit tud, azt nagyon jól tudja. Annyira beteríti a helyet előtted. Ehhez képest szoftverrel és USB kontrollerekkel dolgozni annyira olcsónak és rangon alulinak tűnik. És még csak nem is a kor legergonómikusabb beatboxáról beszélünk! Az Akai MPC 60 az ő kis "lúúústa fiú" műbőr párnájával és csuklótámaszával, püfölni való padjeivel visz mindent a kategóriában- -cserébe viszont hihetetlen, hogy milyen gyors és szórakoztató a munkafolyamat SP-nkkel. A "számológép"-szerű megközelítés a paraméterek állításához valójában nagyon gyors és intuitív, különösen hogy minden számhoz tartozó parancs fel van írva az előlapra. Ahogy a nyolcvanas évek legrosszabb digitális szintetizátorainál megszoktuk, minden funkció menükbe van elásva, ahelyett hogy dedikált tekerők, gombok, csúszkák lennének kialakítva a célra - de vicces módon pont amiatt, hogy ennyi hely van kialakítva a funkciók feliratozására, ezért semmilyen utasítás nem tűnik nehezen elérhetőnek. Mindig ott vannak, meredten nézve téged, és rövid időn belül már fejből fogsz emlékezni rájuk. Izommemória részei lesznek, úgy dolgozol velük mint egy pénztárgéppel. Egy csattogó pénztárgéppel. A hangzás, természetesen az eredő ok - ami elindított engem 98-ban. Annyi rengeteg kétes hitelű sztori, mendemonda és pletyka övezi az 1200-as "varázslatos hangját", és hogy azt miért nem lehet elérni bit crushing pluginekkel vagy más 12 bites klasszikus szemplerekkel. De a gyakorlati használat közben ezek értelmet nyernek - megvilágosodás, ha úgy jobban tetszik. Az 1200 hangja nem csak a mintavételi frekvencia, a bitmélység, a szűrők, vagy bármi ilyesmi - ezek kombinációja AZ. Készítettem egy jó minőségű videót ennek bemutatására, amit lentebb beágyaztam. Amikor először mintavettem az 1200-zal, meglepődtem, milyen tiszta hangja volt. Azt hiszem rögtön varázslatot vártam, ehelyett csak…jól szólt. Mindössze 26kHz-en vesz mintát, ami kb. a fele a CD 44.1kHz-nek, és csak 12 bit mélységben, szemben a CD-féle 16-tal - ennek ellenére elég tisztán, fényesen, és normálisan szól. Mikor a mintavett anyagot játszod le az eredetihez képest, egy kis magassal kevesebbet ad, és egy leheletnyit szőrösebb a hangja, de nem számmottevően. A különbség kellemes hangzású, de ezzel ugyanoda jutottam kábé vissza, mint amit sztenderd mintavételezéseknél megszoktunk - abból a csikorgásból és szőrösségből (aliasing) amit vártam semmi nem jött. És ennek van értelme - úgy értem, ez a dolog eredetileg úgy lett reklámozva, mint egy dob sampler "felülmúlhatatlan fényes és tiszta hangzással", és úgy tervezték, hogy olyan valósághű legyen, mint amit az akkori technológia csak lehetővé tett. Csak aztán elkezdtem szórakozni a mintákkal, és belebotlottam a varázslat kulcsába - a pitch shifting (magyarul hangmagasság változtatása). Érted, az SP-1200 hangmagasság változtató algoritmusa igencsak furcsa. Nincsenek beható ismereteim a digitális jelfeldolgozásról vagy a sample visszajátszásról hogy értsem ennek okát, de mikor elkezded változtatni a hangmagasságot - ami tényleg annyiból áll csak, hogy lassabban (mélyebben) vagy gyorsabban (magasabban) játszod vissza, mint mondjuk egy magnószalag esetén - a hangminőség teljesen megváltozik olyan módon, ami teljesen eltér minden más samplerétől. Igazat kell adjak az SP-1200 felhasználó Mr. Scruffnak, aki bárkinél jobban fogalmazta meg a dolog lényegét: "az eredménye egy olyan szép effektus, mintha csillagport szórnál a hangmintákra". És most a demonstráció: 0:14: de az egész loop bele se fér! 2.5 másodperc egyszerűen nem elegendő idő a teljes rögzítésére. 0:20: aha! Ha az eredeti anyagot felgyorsítjuk, akkor az egész loop be fog férni a 2.5 másodperces időkorlátba. 0:30: most persze le kell lassítanunk a mintát az eredeti hangmagasságra az SP-1200 primitív pitch-shifting algoritmusával. 0:46: az igazi varászlat tehát a furcsa pitch-shifting algoritmusban leledzik 1:02: boszorkánykonyha 1:12: most pedig nézzük meg hogy szólnak a mintán a belső szűrők 1:42: bármely csatorna elérhető közvetlen a 8 független kimenetről, de csak egy hang használhat egy csatornát anélkül, hogy a másik hangot elnémítaná Ahogy fent bemutattam, ahhoz, hogy egy loop beférjen a gép 2.5 másodpercben maximált memóriájába csak úgy oldható meg, ha az eredeti anyagot nagyobb sebességgel játszuk le, mikor mintavesszük, majd lelassítjuk az eredeti helyes tempóra és hangmagasságra - és ezzel jár ez a "varázslatos csillagpor" effektus. Hihetetlenül szól, azonnali nosztaliga, technicolor, vintage. Fel bír venni bármilyen mp3-at vagy jelenlegi ultra-sima top-40-es dalt és képes úgy visszajátszani mint egy poros loopot egy régi klasszikus diszkó lemezről. Mikor valójában elkezdesz vele régi bakelit lemezeket mintavenni, felgyorsítod azokat 45-ös fordulatra, hogy a csipmunk mintát besúvaszd a memóriába, majd lelassítod, és az eredmény legalább kétszer elbűvölőbb. Hirtelen régi rap és french house felvételek olyan természetesnek, belülről jövőnek tünnek - a zene, amelyet régi felvételekről mintáztak egy eszköz segítségével még szőrösebbnek és nosztalgikusnak tűnik, mint amilyen eredetileg. Ez olyan mint a lomográfia, csak hanggal. Úgy hat a hangzásra, ahogy a az Instagram és a Hipstamatic a legbénább kamerafotókra. A dobhangokat - egyenként sokkal rövidebbek mint 2.5 másodperc - nem szükséges lelassítani ahhoz, hogy beférjenek, plusz a szőrös aliasing elvenné a dobhangok buhogását és a lábdobok-pergők ütését. Ezért azon találod magad, hogy a melodikus anyagokat-loopokat mintavételezed vele a gyorsítás-lassítás funkciókkal, a dobokat meg a hagyományos-érintetlen módszerrel használod. Innentől már rögtön két teljesen különböző hangzást használsz egy gépen belül - a varázslatosan szőrösített csillagport, és a kövérebb, tisztább dübögést. Ez a két ízvilág kitűnően megfér egymás mellet a mixben anélkül, hogy kereszteznék egymás funkcióit. Na most innentől lesz érdekes. Egy kicsit korábban fogom felfordítani a lapjaimat, hogy előkészítsem a hátteret a következő részhez. A második része az "SP-1200 varázs hangzásnak" egy olyan következmény, ami a gép felépítéséből adódik, tulajdonképp arra kényszerítve a felhasználókat, hogy keverjék és pozícionálják a hangképet a hangszeren belül a pitch shift - nem pitchshift kombinálásával (amit fentebb is írtam) és a hangok különféle buszozásával. No, akkor a második rész. Az 1200 egyidejűleg 8 hangot tud megszólaltatni - 8 belső csatornája van, egy csatorna csak egy hangot tud játszani egyidejűleg. Ha két hang egy csatornára van kiosztva, a második mindig hirtelen levágja az első hangot hogy ellopja a csatornát magának. Emiatt a te feladatod a minták delegálása a különböző csatornákra annak függvényében, hogy elvágják egymást vagy tudjanak együtt szólni. De akkor itt jön egy extra flikflakk - minden pár a 8 csatornából egy belső analóg filteren keresztül fut, valahogy így - (1-2 csatornák: lefilterezve, nagyon tompa 3-4 csatornák: a magasak jórészét kiszűri 5-6 csatornák: csak a legmagasabb sistergést szűri ki 7-8 csatornák: nincs szűrés, teljes sistergés és fuzz) -a videóm második felében demonstráltam, ott láthattad ezt. A folyamatában hogy különböző hangokat más csatornákra osztasz ki arra vagy kényszerítve (megáldva?) hogy különféle intenzitású szűrés közül válassz. Például a mélyebb hangokat, basszus és lábdob el lehet küldeni az 1-2-es csatornákra, ahol a magasakat leszűri. Azáltal, hogy a visszajátszás paramétereit beállítod, egyben természetes mixelést is végzel a gépen belül az analóg szűrők segítségével az egyes csatornákon. Ezt különböző mintavételi minőségekkel kombinálva (ahogy fentebb említettem felgyorsítás-lelassítás) olyan, mintha a gép önmagát mixelné, és a hang egyből megfelelően jön ki belőle. Itt egy másik videó, melyben egy dobloop feldarabolását mutatom: 00:00: SP-1200 darabolás 00:19: van tehát egy dobloopunk egy lemezről 00:23: most abszurd időt ölök abba hogy felvágjam a dobot egymástól elkülönülő hangokra. 00:28: 20 perccel később… 00:45: Lehet hogy feltűnt hogy a független hangok elnémítják egymást. Ez azért, mert ugyanarra a csatornára vannak kiosztva. 01:00: Bár ez lehetne éppen egy klassz "cut up" effektus, a hangok természetesen is lecsenghetnek ha más csatornára osztjuk ki őket, mely révén egyben más analóg szűrőkön keresztül mennek. 02:00: különböző hangok jobban reagálnak más szűrési szintekre. Azáltal, hogy a dobokat különböző filterrel rendelkező csatornákra küljdük, egyben keverést és hangkép beállítást végzünk már a gépen belül. 02:07: Az egyes minták lecsengését is beállíthatjuk, hogy mennyire természetesen vagy hirtelen érjenek véget. Nagyon gyors-rövid lecsengések feszesítik a hangokat, és nagymértékben változtatják azok karakterét. Ezek a változtatások felvehetők a szekvenszerbe, mely által bizonyos hangok kicsengenek, mások hirtelen abbamaradnak.

Jó dolog az NS10, bár nem régóta dolgozok vele. Előtte (behringereztem) ami botrányosan gáz volt. Igaz mielőtt az NS10-el el kezd keverni az ember, előtte azért szokni kell, egy darabig inkább csak zenehallgatásra célszerű használni, hogy megismerjük mi hogyan is szólal meg rajta. Ha ez megy ismerjük a jellegzetességét akkor már el lehet kezdeni kevergetni. Én egy egszerű hifi erölködővel hajtom, mert az van. Hogy miért is studio sztenderd ez a monitor? Gondlom abban az időben mikor az megjelent nem volt akkora választék mint mostanában, elterjedt mindenütt, mert ez volt. És ugye mindent nagyrészt azon kevertek és ugye úgy keverték, hogy jól álljon neki. És nagyrészt ezzel a keveréssel szoktuk meg a slágereket. Szerintem ezért van mindig elterjedve. Vannak azért manapság olyan zenei vonalak, hangszerelések, ahol azért inkább mást célszerű használni, de jellegzetes gitáros énekes pop és rockfelvételeken elég jól használható. Próbáltam tuc-tuc elektronikus zenét is csinálni rajta, hát az nem igazán ment. Ott nekem a Genelec jobban működött. De mégegyszer, szerintem bármi lehet, jó csak meg kell tanulni vele dolgozni és nem mindegy ire használjuk.

Az RA egy elég gyenge erősítő még általános mércével mérve is. Ha jó lenne, akkor az NS10-et ezzel látnátok a stúdiókban, de ez nem létező kombináció. Csak azok használják így, akik utánozni próbálják a nagy stúdiókat, és odáig jutnak el, hogy NS10. Természetszerűleg a Yamahának a saját, NS10-hez tervezett erősítője is alkalmatlan. Mellesleg az NS10 + Alesis erősítőpárosnál jobb megoldás pl. egy pár Genelec 8030. Tehát vagy megveszi az ember az NS10+Bryston kombót, és akkor az, vagy vesz egy eleve jó hangfalat, pl. a Genelec. Vagy szeretne nagyon jót, akkor meg az említett O300 ill. a Quested Azért írom, mert ez utóbbi kettőbe már elég nehéz belekötni, itt érzi azt az ember, hogy "na, azt hiszem nem kötöttem kompromisszumot". Próbáltuk még a Focalt is, óriási csalódás volt, küldtük vissza azonnal a teszt-szállítmányt.