Jump to content
Ménemszól.hu

Leaderboard


Popular Content

Showing content with the highest reputation on 2018-09-26 in all areas

  1. 1 point
    Régóta ígérgetek cikket az APOGEE Symphony IO hangkártyáról. De nem csak a termék miatt, hanem mert ideje helyretenni a konverterek körüli mizériát, úgyhogy MINDEN HANGKÁRTYÁT ÉRINTENI FOGOK. (A végén olyat teszek, amire még nem láttam példát: hallgatható tesztet találtok a cikk végén! ) Mekkora ügy ez az egész, és tényleg csak a hangról szól? Mit értünk azalatt, hogy egy konverter jó? Sokat fogok most személyes tapasztalatról beszélni, mert több mint 20 évnyi hangkártyázás olyasmi, mintha X különböző ember bőrébe bújtam volna. Nálunk az Apogee cég akkor tűnt fel, mikor a Pro Tools HD rendszerünkhöz szerettünk volna a gyári Digidesign 192-es konverternél jobbat. A szebb hangzás mellett szempont volt az is, hogy az Apogee AD16x és DA16x jobban tudta tartani a bekalibrált szinteket, nem mászkált el. Ez azért kellett, mert SILK-nek volt egy nagyon pontosan beállított mastering lánca, és szerette volna, ha a konverterek mindig pont annyit küldenek a kompresszorba, limiterbe, ahova azokat beállította. Mastering cuccról lévén szó nincs előerősítő a konverter után, nincs input gain, ekként analóg szintszabályzás sem. Ez tipikusan egy olyan szempont, ami kis házistúdióknál nem merül fel, de ebben a konverter kategóriában nem szokatlan. Mindenkinek más elvárásai vannak a konvetrerrel-hangkártyával kapcsolatban. Az első általában a szólás szokott lenni. Hogy szóljon jobban, mert hogy a régi, vagy a meglevő nem elég jó. Ilyenkor mindig bujkál bennem a kisördög, hogy “értem, hogy nem a világ legtökéletesebb konvertere, de vajon mi lehet az input?”. És egyáltalán nem gondolom, hogy mikor valaki szoftver hangszerekkel küzd, vagy netről letöltött zenéket próbál élvezni, akkor a “jobbítást” a konverterrel kellene kezdeni. De ne legyünk igazságtalanok, van hogy a vas nem elég jó. Tényleg be kell kötnünk azt az olcsó kompresszort, vagy azt a gyenge workstationt? Szóval csak ésszel. Egy Minimoog Voyager egy egyszerű hangkártyán is úgy fog szólni, mint egy Minimoog Voyager. Aztán ott van, hogy mit állít be a delikvens. Hogy van az gainelve? Ha mixről van szó, akkor nem a mix gyenge, tényleg a konverter nem elég ütős? Mikor én konvertert választottam anno, inkább praktikumok vezéreltek, semmint a sound. Előbb volt jó mikrofonom és hangszerem mint jó hangkártyám vagy monitorom, és ma is úgy gondolom, hogy ez így helyes. Így valahogy ez a hangminőség sosem zavart, márcsak azért sem, mert nem akartam tovább nyújtózkodni, mint a takaróm ért, már ami a tudásom határait illeti. Ha 20 év alatt nem tanultam meg keverni elég jól, akkor majd most fogok? Rábízom másra, én a nyers keveréssel is nagyon jól elvagyok. Na jó. Voltak esetek, amikor nem tudtam szemet húnyni az eszköz hangja felett. Ilyen volt a MOTU 828 és a Traveler hangkártyák mikrofon előerősítője, vagy a Yamaha MG pultja (álmomba ne jöjjön elő, ha lehet). De általában az az eszköz, ami tudásban jó volt, az hangra is oké volt. A NAGY ELHATÁROZÁS Életem egyik legjobb döntésének tudom be, mikor egy kemény elhatározással úgy döntöttem, hogy megkísérlek olyan rendszert összerakni, amit nem kell upgrade-elni többet, mert a kiesések, átállások fájtak a legjobban. Ekkor még a Studiotech volt a hazai Apogee. Úgy döntöttem, hogy átállok a Symphony rendszerre. Mindezt 2006-ban, egy akkori Mac Pro-val. Ha így nézzük, hogy még most is csúcskategóriás gépen dolgozom amit azóta se cseréltem, és ez még évekig így is lesz, már egyáltalán nem tűnik olyan förtelmesen drágának, igaz, akkor csikorgott a fogam tőle. Szóval: ha a kedves olvasók közül van valakinek 7 éves DAW rendszere, ami ma is versenyképesnek számít, írja be a kommentbe, kíváncsi vagyok hányan vannak . Kép: symphony PCIe 64, egy sokcsatornás, nagysebességű csatoló, amihez még kell konverter... Kezdetben a rendszerem egy pár X-series konverterből (AD16x és DA16x) álltak, ezt azért cseréltem le a nemrég megjelent Symphony IO-ra, mert immáron az Apogee magyarországi képviseletőjeként követnem kellett a cég változásait, pl. hogy tudjak gyakorlati tapasztalat alapján supportálni. Más okom nem volt hogy lecseréljem az X-eket, amik a mai napig nagyon durván szólnak. Az X series 2004-ben indult el világhódító útjára, és gyártása 2010-ben szűnt meg. 6 év nagyon hosszúnak számít egy konverter történetében, eleve ha azt vesszük, hogy az újonnan megjelenő hangkártyákról kb havonta hallunk hírt. Lucas Van Der Mee mérnök, aki a hardvert tervezte azt mondta: “csak akkor fogok új konvertert tervezni, ha az jobb lesz mint ez”. És most, 9 év elteltével, mikor az X-Series-t összenézitek a SYM IO-val, azt fogjátok látni, hogy az öreg Apogee bizony nem sz.rt sózott ránk! A mai napig állja a sarat! Erről még majd később beszélek. Az előző X-Series: AD16x és DA16x. Nem keverendők a nem-X-es szériával, mert azok feketebárányok lettek. A SYMPHONY RENDSZER A SYM rendszer alapvetően nem csak a konverterről szól, hanem egy PCIe kártyáról is, ami semmi mást nem tud, csak borzasztó sebességgel lebonyolítani roppant audio adatforgalmat a számítógép és a konverter között, ami ebben az esetben akár X-Series vagy a Symphony IO lehet, tetszés szerint. (A Symphony PCIe kártya és a Symphony IO tehát nem összekeverendők). Egyetlen Symphony PCIe kártya 64 csatorna audiofolyam mozgatását képes kivitelezni 192kHz-en, és ebből egy Mac Pro-ban lehet 3 darab. De más Mac Pro-ban levő Symphony PCIe-ket is hozzá lehet csatolni a rendszerhez az S-Bus révén. Maradjunk annyiban, hogy elegendő számú csatorna kezelésére képes Kép: például ennyi csatorna... MENNYIT KÉSNEK VÉGÜLIS A KÁRTYÁK? Szinte mindenki valósidőben akar plug-ineket használni, ezért mindig azt akarják tudni, hogy az adott hangkártya mennyit késik. Tehát szoftver monitoringról van szó, senki nem akarja a hangkártyák direkt monitoringját használni, inkább kockáztatnak. Erről pár gondolat: -Kinek mi az elfogadható késés? -Vajon a hangkártya korrektül reportolja a késés értékét a szoftvernek? (Tapasztalatom szerint sokszor nem) -És végül: önmagában az, hogy egy kártya legkevesebb késése mit jelet semmit nem ér anélkül, hogy tudnánk, hogy az mennyivel jobban terheli a számítógépet. Kisebb latency ugyanis nagyobb processzorterhelést jelent. Tapasztalatom szerint a népszerű hangkártyákat 128-as sample buffer alatt nemigen szokták használni, de mondjuk 64-es buffer mellett már 10 ms fölé szökkennek a valóságban. A SYMPHONY PCIe-t arra tervezték, hogy ez a realtime, szoftver monitoringes, pluginnel hallgatós munkamódszer valóság lehessen. Kicsit róka-fogta-csuka dolog, mert akármilyen is lehet ez a hardver, ha bekerül egy mondjuk 200ms késést okozó plugin a sessionbe, ott az, hogy 202 ms a teljes késés vagy 215, az már olymindegy, ott nem az a kérdés, hogy most akkor 3 vagy 10ms-et késik a konverter. De el kell ismerni: ez a kártya toronymagasan a leggyorsabb: 1.8ms roundtrip latency 96kHz-en. Ez 32-es sample buffernél adódik, és ami a hitetetlen, az az, hogy 32-es sample buffer alig érezhetően jelent nagyobb terhelést a számítógépnek mint pl. az 512-es. Nem értem, hogy csinálták, tényleg maga a csoda. Az AVID pl. a Native Pro Tools HD-t reklámozta, mint gyors interfészt. Személyesen néztem utána, fasorban sincs. Még 128-as buffernél is kérdéses, hogy egyáltalán le tudja játszani a sessiont anélkül, hogy megállna. És még valami más félreértés is lehet: a SYM PCIe úgy éri el az 1.8ms késést, hogy az audio KERESZTÜLMEGY A DAW-ON, tehát ezt az időt akkor is tartja, ha késést nem okozó plugineket is alkalmazunk az audióra. Ki is mértem, és tényleg annyi is. Szóval a két kártya még csak nem is egy kategória. Elmondhatom, hogy mikor ebbe a Symphony témába belevágtam 2006-ban, akkor a hangkártya SEBESSÉGE és csatornaszáma volt az, ami meggyőzött. Ezért a figyelmem nem a konvertereket tartalmazó doboz, mint inkább a PCIe kártya felé vetődött, hiszen ezek a képességek ennek az érdeme. Valóban, a hanggal sokat nem törődtem. Egy darabig... NADE MITŐL SZÓL JÓL EGY KONVERTER? Ideje lesz ezt a kérdést tisztáznunk végre. Rengeteg emberrel beszéltem, és elég jó képet tudok most már rajzolni a problémáról. Tudjtátok, hogy általában hogy tesztelnek konvertereket? Simán lejátszanak vele sessionöket, és megnézik, hogy melyik tetszik jobban. Vagy felvesznek. Ezzel csak egy gond van: lehetséges, hogy a jobb konvertert ítélik rossznak. Ami például annyira részletes, hogy lehet rajta hallani a dithert. Ilyenkor a delikvens azt mondja: “nem szépek a magasai!”. Tény. De ez a felvételre az igaz, nem a konverterre! Ez a megközelítés tipikusan a hifistáké, nem a stúdiósoké. Ők önmaguk egy nagy paradoxon: vesznek drágán egy rendszert, hogy a kedvenc felvételük a saját szájízük szerint szólaljon meg, tehát olyan berendezések preferáltak, amik az ő ízlésüknek megfelelően torzítják el a felvételt. (Igen, és akkor hogy lehet az a kedvenc felvételük, érted...) Én konvertert nem azért vennék, hogy az jól szóljon. Arra van torzítóm, kompresszorom, EQ-m, effektem. Egy konverter szerintem akkor jó, ha TOTÁLISAN TRANSZPARENS. Vagyis olyan, mintha ott se lenne. Mintha az eredeti analóg jelet hallgatnám! Ha ugyanis a konverter soundot is csinál, azt eltávolítani már nem lehet. Hamarosan (ebben a cikkben) be fogom bizonyítani, hogy a régi X series és a Symphony IO is transzparensek, és ha az a szempontunk, hogy a konverter ne csináljon hangot, akkor ezeknél akármennyi pénzért nem fogunk jobbat kapni senkitől. Mindenki megnyugodhat, mehet haza békében stúdiózni. TOVÁBBI FUNKCIÓK Eljutottunk tehát odáig, hogy van egy elvileg transzparens konverterünk, ami nagyon picit késik, és a gépet tényleg tehermentesíti az audio jelfolyamok jelentette nyomás alól. Minden adott hát? Nos, nekem lenne még pár dolog a bevásárló listámon! KONVERTER TESZT Hogy ellenőrizzük hát le azt, hogy a konverterünk fel tudja-e venni a valóságot, és azt hűen vissza tudja-e játszani? Erre való a loopback teszt! Visszavesszük a lejátszott audiót a bemeneten, és megnézzük, mekkora így a különbség. Egy ilyen tesznek nyilván akkor van értelme, ha a konverterről feltételezzük, hogy képes ezt elég pontosan megtenni. Ha van difi, sajnos nem fogjuk tudni ebből megmondani, hogy az A/D vagy a D/A gyengesége okozza az eltérést. A bökkenő csak az, hogy egy ilyen tesztet akármin nem lehet megcsinálni. Csak olyan kártyák képesek erre, amik a szinteket pontosan tartják, és kalibrálhatók. Az Apogee-k esetében ez kizárólag az X-Series, a Rosetta és a Symphony IO termékek, a kisebbek nem tudják ezt. Végre egy kép a Symphony IO-ról magáról! TÉNYLEG KELL EZ? Otthon mindenki kipróbálhatja: egy egészséges hallású felnőtt egy sztenderd jelen (mondjuk 1kHz szinusz) 0.1dB szintbeli különbséget még meghall. Ez a legtöbb piacon kapható hangkártya kalibrálási lehetőségeihez képest túl szigorú nagyságrend. Ha egy loopback tesztet akarok csinálni, akkor azalatt azt értem, hogy kiküldöm a jelet a konverteren, visszaveszem, és a jelszintek közti különbség 0.1dB-n belül van anélkül, hogy hangerőszabályoznék akár digitálisan, akár analógban. Mondom: transzparencia, ugyanaz kell vissza, mint ami kimegy. Tizeddébére, különben érvénytelen a teszt. Ez tehát a másik oka, hogy a fent említett szubjektív hallgatási próba miért értelmezhetetlen. KALIBRÁLÁSI HERCEHURCA A legtöbb olvasónak ez már valószínűleg vudu lesz, de a rend kedvéért leírom, hogy miből áll egy konverter kalibrálása a SYM IO-t alapul véve (részletesebben le van írvan annak gépkönyvében). Az X-seriesen illetve az AVID interfészeken analóg trimpoti van, a SYM IO-n ezt a kezelőszoftver luxusával állíthatjuk! Választunk egy analóg ki- és bemeneti jelszintet: az analóg berendezések nominális működési jelszintjét állítjuk be. A szokásos +4dBu / -10dBV és egyéb szintekről beszélünk, de beállíthatjuk egyéb elektronikus források szintjéhez, pl. szinti (én jobb szeretem a preampot erőltetni, és szóljon a +4dBu). Célszerű ugyanarra választani a ki- és bemeneti értékeket, hogy a ne kelljen gainelni közben, ha ugyanolyan szinteket akarunk az egész rendszerben. Választunk digitális ki- és bemeneti referencia szinteket: ez az érték megadja azt, hogy mennyi tartalékunk van, mielőtt a konverterünk beclippel. Ez önkényesen választható, attól függ, hogy mennyire változó az adott forrás amplitúdióban. (Itt is célszerű ugyanarra választani a ki- és bemeneti értékeket) Trimmelés a Maestro kezelőszoftverben Trimmeljük a ki- és bemeneteket: 1kHz-es szinuszjelet rakunk az adott bemenet referencia szintjének megfelelően. A digitális mérő ekkor a digitális referencia szint körüli értéket fogja mutatni, a trim potit addig toljuk, míg pontosan ugyanannyi nem lesz (pl. 16dBFS a digitális referencia, a mérő pedig16.2 dBFs-t mutat, akkor a trim potit addig toljuk, míg pontosan 16-ot nem mutat). Majd a kimeneteket is egyenként kalibráljuk: jön az 1kHz szinusz, és az analóg referencia szintnek megfelelő kimenő feszültséget kell mutatnia a műszernek, legalábbis addig kell állítani az output trimet. A dolog szépsége abból áll, hogy a SYMPHONY IO szoftveresen engedi magát kalibrálni, és az egyes referencia szintekhez a trimmeket külön megjegyzi. Ha tehát mondjuk egy preampozott analóg felvételről átállunk szalagos forrásra, akkor csak szintet váltunk, és magától mindent tizeddébé pontosan visszahív. Ez csodálatos! A KALIBRÁLÁS TOVÁBBI HASZNA... ...pedig az lenne, hogy az ember mindig tudja, hogy valójában “mennyi az annyi”. Egy példán keresztül elmesélem: nekem a hangszereim a 2 db imádott Focusrite ISA 828-as preampon keresztül vannak bekötve a Symphony IO-ba. A Symphony IO-t beállítottam tehát az ISA jelszintjéhez, így a SYM IO pontosan ugyanott fog clippelni! Klassz dolog ugyanis úgy dolgozni, hogy az ember csak a preamp gainjét csavargatja és annak a műszerét nézi, nem kell ugyanezt megtenni a konverteren! Ollé! TESZT-IDŐ! Mielőtt prezentálom a tesztet, még pár szót mondanék. A kedves olvasó bizonyára észrevette, hogy igyekeztem érdemi információt közölni, és megspóroltam a hangkártya tesztekre vonatkozó sztenderd blablát, hogy milyen kibemenetek vannak meg ilyesmi. Nem állítom, hogy nem fontosak, de egy Symphony esetében sokkal izgalmasabbak az egyéb szempontok, ami az egész hangkártya-világot más színben tűntetik fel. Összefoglalnám: Megtudtuk tehát, hogy ez egy sokcsatornás, nagysebességű interfész, aminek nagyon jó hangja van, és precízen kalibrálható. Használhatjuk a Symphony PCIe kártya perfiréiájaként, vagy USB módban jóval több latency és processzorterhelés mellett és kevesebb csatornával, Pro Tools HD és HD|X interfészként, vagy önálló konverterként. A monitoring szekciója zseniálisan tiszta, a hangerőszabályzó analóg, vagy szoftveresen kiiktatható. Nagyon jók a füles kimenetek is. A Maestro nevű kezelőszoftvere egyszerű, két mixet tud az inputokból készíteni, és belső buszt is tud adni a rendszernek. A Symphony IO az OS-X rendszer hangerejét és mute gombját is érti! Az előlapon nagy kijelző van, beállíthatjuk, hogy milyen ki-bemeneti szint kombinációkat mutasson. Tök jó. A Symphony IO moduláris, igény szerint bővíthető: két nyílás van benne, melybe a legkülönfélébb modulok tehetők: van a 16 analóg be + 16 analóg ki modultól kezdve AES-EBU és ADAT opcióig minden, plusz még minőségi 8 csatornás mikrofon előerősítő is, ami végre van olyan jó mint a pro audio-ban a csúcs perampok. Hasonlóval hangkártyában még nem találkoztam! Ez utóbbi miért jó: a 8 pre modul insertként tud belépni az A/D konverter útjába, iszonyatosan rövid távolságon illeszti a mikrofont, és persze távvezérelhető. (Az AVID-nak is van mikrofon előerősítő modulja, amit viszont a szokásos külső csatlakozáson kell bekötnünk a konverter jelútjába, ami sokkal kevésbé elegáns megoldás és nagyobb kábelhossz) A konverterek minősége elképzelhetetlenül jó, brutálisan tiszta, leleplező jelet ad ki, ráadásul DC csatolt! Erről egy pár szót: analóg szintetizátorok vezérlésére lehet használni, mivel egyenfeszültség kiadására képes (papíron a DA16x is, a valóságban azonban nem, kipróbáltam). Például egy Moog Slim Phattyval összekötve (MIDI-t kihagyva) analóg hangmagasságszabályzás (CV) és billentyűlenyomás (GATE) jeleket lehet neki küldeni, EZÁLTAL SAMPLE PONTOS, NAGYFELBONTÁSÚ KÜLSŐ HANGSZERÜNK LESZ!!!! (Ehhez persze kell egy plug-in is, pl. a MOTU VOLTA vagy az Expert Sleepers SILENT WAY) Ez a hangkártya MAJDNEM hibátlan. Egyetlen fogást tudtam rajta találni, ez pedig a beépített ventillátor. Amíg az embernek 1 kártya figyel a SYM IO házában, addig ez meg sem moccan. Két kártyánál már azért pörög. Nem hangos, lévén jó minőségű, de van hangja, szóval valamennyit fel fog venni a mikrofon is ha egy szobában vannak. Ugyanakkor megjegyezném, hogy a Mac Próm hangosabb, szóval... Na mindegy, engem ez nem zavar, de behatárolja azt, hogy hova lehet tenni (pl. ki lehet vinni a szobából is, és akkor a Maestro szoftverben pislogjuk a jeleket). A promó videókban látható helyre (elénk) biztos hogy nem raknám ha már két kártya van benne. A hangjáról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, irgalmatlan tartalékok vannak benne, 0Hz-ig viszi mélyeket, szuper sztereója és hibátlan órajelgenerátora van. A meglepetés pedig az, hogy jóval kivezérlés alatt is hibátlanul konvertál, sokkal alacsonyabb jelszint mellett kezd csak “sérülni” a jel mint az X-Series esetében. Egy szó erejéig a latencyről még: mostanában elég divatos az UA-nak az Apolló kártyája, mely szintén analóg masterrel rendelkezik, és fő előnye, hogy UAD plugineket tud valós időben berakni a monitoring láncba. Hazudnék, ha nem gondoltam rá ezerszer, hogy ez milyen király, hogy úgy hallani a fejhallgatóban magam, ahogy a mixben fogok szólni. Elképesztő élmény énekelni úgy, hogy az ember hangján rögtön Harrison EQ, Neve kompresszor és Lexicon zengető van, hogy a többiről ne is beszéljek. Ez a dolog Symphony IO-n is elérhető, de csak sokkal körülményesebben, szoftver monitoringgel. A SYM IO gyorsabb kártya, a plug-ineket hostoló UAD-2-nek pedig meg lehet mondani, hogy X plugint “live módban” futasson, ami a legtöbb UAD plugint valónban késés nélkül tud prezentálni, viszont nagyon megnyomja a DSP-t. Konverter minőségben s SYM IO nyer, és az opcionális előerősítője is erősebb mint az Apollóé. Mindezek mellett én az Apollót részesíteném előnyben HA nem lenne kevés a kibemeneteinek száma. Visszautalnék arra, amit az elején írtam: a hangminőség nem minden, és hogy az egyik kártya ebben jobb, a másik abban. Mindenkinek saját maga kell eldöntenie, mi fontos. ÉS VÉGÜL A TESZT... Egy ismert zenei részletet loopback teszttel felvettem X-Series konverteren és Symphony IO-n is teljes kivezérlés mellett. Az eredményt nem módosítottam gainben, hiszen bekalibráltam a konvertereket. Az egyes take-eket véletlenszerű sorrendben raktam össze: először az eredeti audiót hallhatjuk, majd utána egy kombinációt SYM IO, X-Series konverterekkel visszavéve, illetve az eredetit is beszúrva itt-ott. A feladat megállapítani, hallunk-e köztük különbséget. Le kell írni, hogy most A vagy B hangot halljuk vagy az eredetit. Elárulom, hogy a kollegáimnak és nekem elég szofisztikált rendszerrel nem sikerült ez. Mindenki úgy érezte, mintha hallana különbséget, de ez csak a zenei matéria változásának tudható be. Valójában teljes kivezérlésnél a SYM IO és az X-Series nagyon közel vannak egymáshoz. Egy “mintha...” távolságra. Az eredmény az lett, hogy mindenki tök hülyeségeket írt le http://www.menemszol.hu/audio/konverterabteszt.wav Ha tetszik a cikk, osszátok meg, de ne másoljátok le!
×