Keresés a tartalomban

Hali! Hangrendszer tesztelésre légyszi ajánljatok már vmi jó kis dinamikus rock anyagot, amivel lehet dübörögtetni. Jazz párti vagyok alapvetően így nem is igazán tudom merre és mit keresgéljek. Lehet esetleg pop is, ilyen Tina Turner vonal vagy hasonló, de rock is jöhet, viszont a metált és hard rockot kerülném. Köszi!

Olvasnivaló: http://thewirecutter.com/reviews/best-usb-audio-interface/

Szevasztok! A hét elején összeraktam a dobom a klubban ahol szezonban hangosítok és felraktam rá a környezetemben elérhető mikrofonokat amikkel felvételt készítettem, majd összevágtam olyan formába hogy jól össze lehessen hasonlítani azokat. A mikrofonok egy Yamaha 01V96 keverőpultba lettek dugva, ami ADAT-on csatlakozott az Apollo Twin-be, amibe egy Neumann KM184 pár volt bekötve A/B pozicionálású lábdobközép/pergőközép tengellyel, pergőhöz mért távolsággal. A sávokon a lejjebb és a fájlnévben is felsorolt sorrendben szólalnak meg a mikrofonok először nyersen, majd még egyszer ugyanez lemegy némileg hangszínelve, ahol az overheadek is alá vannak tolva. 1. pergődob: A hangszer egy Premier 2000 szériás, 14" x 5.5" méretű, öntött kávás "vintage" fémpergő melyet a 60-as évek közepétől-végétől gyártottak. A tesztelt mikrofonok sorban: - Shure SM57 - Shure Beta 57A - Sennheiser e609 Silver - DPA 4099 (Hi Sens) A mikrofonok természetesen felső-alsó párok ahol az alsó mikrofon csatornáján fázis van fordítva, valamint az alsó mikrofon 10 dB-el halkabb. A második körben egy Sonimus Burnley 73 (Neve 1073) EQ van használva 5 dB 110/7.2/12k emeléssel, 80 Hz HPF-el, megtekert preamp szaturációval. https://drive.google.com/open?id=0B11TjlRx2er6eGpjamJBanJfNWc 2. tamok: A dob egy Gustavito névre hallgató custom magyar hangszer, 6 réteg nyírfából, 12" x 7" illetve 16" x 14" méretű tamokkal. A tesztelt mikrofonok sorban: - Sennheiser e604 - Audix D2/D4 (12"/16") - Shure SM57 - DPA 4099 (Hi Sens) A második körben egy UAD Pultec Pro Legacy EQ van használva, 500/6-ös vágással, 5k/6 emeléssel a felső, 300/6-os vágással és 4k/6-os emeléssel az álló tamnál. https://drive.google.com/open?id=0B11TjlRx2er6d092dWZMaGFnOUk 3. állótam lábdob mikrofonokkal, a tesztelt mikrofonok sorban: - AKG D112 - Audix D4 - Audix D6 - Shure Beta 52A A második körben szintén az UAD Pultec Pro Legacy EQ dolgozik, 300/6 illetve 5k/6 vágás/emelés paraméterekkel. https://drive.google.com/open?id=0B11TjlRx2er6Q3lhWEtodXBfLWc 4. lábdob: 22" x 18" méretű, belső tompítás nélkül, a mikrofonok hangosítási standard szerint a lyukba pozicionáltak, melyek sorban: - Shure Beta 52A - AKG D112 - Audix D6 - Audix D4 A második körben a Logic saját EQ-ja lett használva 50/10dB/0.60, 200/-10dB/0.30 illetve 4k/10dB/0.20 paraméterekkel, itt overhead nem volt használva https://drive.google.com/open?id=0B11TjlRx2er6ZGloRWFoT3N3ZjQ

Örömmel jelentem, hogy elkészült a nyolc darab broadband panel amiket véglegesen majd az oldalsó falakra szánok. Kíváncsiságból készítettem három tesztmérést, ahol: nem voltak benn a panelek a stúdióban. az oldalsó falakon az elsődleges visszaverődési pontra helyeztem őket. a szemközti sarkokba helyeztem állítva két-két panelt valamint az oldalsóra ismét az elsődleges visszaverődési pontra kettőt-kettőt. A mérések közben csak a panelek elhelyezése változott. A panelek nélküli mérésnél a hegyes csúcsok jól szemléltetik a szobában létrejövő rezonanciákat az adott frekvenciáknál. A második esetben jól látszik, hogy a broadband panelek mennyit csillapítanak a 80 Hz felett kialakuló rezonanciákon. Valamint ahogy haladunk magasabb frekvenciák felé egyre hatékonyabban működnek. A harmadik esetben a sarkokba helyezett panelek hatékonyan csillapítják a 85 Hz körül kialakult rezonanciákat ezért mind a két szemközti sarkokba basstrap-ekre lesz szükség. Jöjjön még pár érdekes összehasonlítás: Üres szoba (bordó) vs 3-as pozíció (kék): Üres szoba (bordó) vs 2-es pozíció (sárga): 2-es (sárga) vs 3-as pozíció (kék): Konklúzió: A broadband panelek hatékonyan csillapítanak, de önmagukban még kevesek. Szükség lesz csillapításra a sarkokban, a mennyezeten és a hátsó falakon is. A következő projekt a mennyezeti „cloud” panelek elkészítése lesz, addig is várom a kérdéseket és ötleteket.

Itt az amcsi pro audio gear dealer nagyágyújának, a Vintage King Audionak mikrofontesztje, mégpedig egyetlen akusztikus gitáron, amit Kirk Fletcher bluesgitáros szólaltat meg. A húsz tesztelt mikrofon között minden megtalálható, mi szem-száj ingere, az AEA-tól a Wunderig, természetesen letölthető sávokkal. https://vintageking.com/acoustic-guitar-microphone-shootout

Úgy tűnik, kissé kisajátítottam magamnak a 8bit fórumot, és bár ritkán posztolok, ez mintha azt mutatná, hogy nincs igazán érdeklődés a retro kütyük és zenék iránt. Sebaj, félévente egyszer azért írok ide valamit, mert miért is ne. Kb. a "miértisne" felkiálltással indultam neki egy C64 SoundInterfaceDevice összehasolító tesztnek, miután sikeresen összeharácsoltam 5, azaz öt darab különböző verziójú SID chipet. Ez még önmagában nem nagy szám, biztos másoknak is van belőlük pár darab. De aztán eszembe jutott - miközben kedvenc zenéimet hallgattam 6581-en, régi kenyértartóba épített SID-del -, hogy a különböző SID verziók másképpen szólnak, hiába ugyanabban a gépben vannak (bár ez így kicsit sántít, mert különböző feszültséggel működnek és nem lehet 6581-et rakni a 8580 helyére mondjuk egy C64 C-ben mert elfüstöl) és hiába ugyanaz a programozásuk és elméletben hangzásuk is, totál másképpen szól egy 6581-en megkomponált zene, mint 8580-on. És persze fordítva is igaz. Ennek örömére csináltam egy három, azaz 3 részes blogbejegyzést. Először csak egy részesre terveztem, de aztán újabb és újabb dolgok kerültek elő, így kibővült és sokkal hosszabb lett, mint amit egy ültő helyben meg lehet emészteni. Javasolt hideg sört és csipszet bekészíteni és aztán nekiállni az olvasásnak. Felhasznált gépek: C64 Breadbin SID R2-vel, C64 Ausztrál gyártmány SID R3-mal, C64 C kickstarteres kék házban SID 8580 R5-tel, valamint egy SID 6581 R4 és egy SID 6581 R4AR a Breadbinbe rakva. Felvételi lánc: C64 direkt kimenet RCA csatlakozóval RME Babyface-be. Nincs effektezés, csak nyers hang. C64 SID shootout - első rész C64 SID shootout - második rész C64 SID shootout - harmadik rész Angolul tudók előnyben, angolul nem tudók pedig nézegessék a szép hullámformákat és hallgassák a példazenéket. Köszi a figyelmet.

YAMAHA TransAcoustic­® teszt Nem épp új a hír de egy tesztet itt olvashattok a Zenészmagazin jóvoltábol erről a különleges Yamaha hangszerről. http://www.zeneszmagazin.hu/tesztek/keyboardok/yamaha+transacoustic+zongora.html

Csináltunk pár videót az új kedvencünkrőlk. Majd hallani fogjátok miért. 1: Prezentáció 2: Pár preset 3: A szokásos A/B/C tesztünk: a Korg Kronos X és a Yamaha MOXF8 no meg a Forte 4: Shred!

Hosszú évekig csak a KORG hangszerekre esküdtem… a KORG-nak ismertem és szerettem a működését, a hangját, a lehetőségeit, a KURZWEIL pedig egy elérhetetlen, ismeretlen, professzionális szintet jelentett nekem mindig. Évekig ugyanazzal a hangszerrel komponáltam otthon, amivel aztán a koncerteken is zenéltem. Négy éve jutottam hozzá első KURZWEIL hangszeremhez, akkor értettem meg, és akkor vált bennem először ketté, hogy mit jelent otthoni hobbi hangszert tartani és mit jelent jól kigondolt performance eszközt vinni a színpadra… a két dolog teljesen más fogalom, de azelőtt sohasem gondoltam bele. Először egy KURZWEIL K2500X, aztán egy PC2, végül pedig egy PC3LE6 került hozzám. Most pedig a HitSpace jóvoltából egy ARTIS-t vehettem szemügyre közelről, nyugodt körülmények között. Ha megkérdezünk billentyűsöket akik találkoztak már Kurzweil hangszerrel, hogy mi a véleményük a Kurzweil márkáról, kétféle véleményt kaphatunk: 1: Jó cucc - jó cucc, de hat diploma kell hozzájuk, mert bonyolultak mint atom… 2: Nagyon jól összerakott hangszerek, és ha megtanuljuk kezelni a bonyi menüjét, akkor nagyon profi cuccunk lesz. Mindkét véleményben ugyanaz a közös nevező: jó cucc és bonyolult kezelés… csak az egyik tábor pozitívumként, a másik tábor negatívumként értékeli az évek során sok hideget és meleget kapott Kurzweil struktúrát. Azt hiszem a hangszer megítélésének a kulcsa mindig abban rejlik, hogy mire szeretnénk használni. Ha például egy nagyon jól kezelhető szinpadi eszközre vágyunk, akkor a könnyen és gyorsan elérhető funkciókat kell keresnünk, a mélyebb szerkesztést pedig ne kapirgáljuk, mert felesleges… Ha pedig stúdiózni akarunk, vagy sounddizájnolni, akkor miért is lenne baj, ha valami olyan sokat tud, hogy már-már bonyolultnak tűnik? Persze egy olyan hangszert ami rengeteget tud, is lehet egyszerűen használni, csak ne nyomjuk meg az "EDIT" gombot, hanem aknázzuk ki a nekünk szükséges könnyített funkciókat… de az ember nem ilyen… ha ott van a mélyszerkesztési funkció, akkor bele is megy, majd elkavarodik és leszólja a hangszert hogy "túl bonyi", holott teljesen használható lenne a számára ha nem firtatná azokat a funkciókat amire épp nincs szüksége. Az Artis-ban véleményem szerint ezt a fenti gondolatmenetet kaphatták el nagyon jól a tervezők. A hangszer maga alapból tetemes készlettel és tetemes USER férőhellyel van ellátva. A szinpadi előadáshoz a MULTI mód rendkívül gyors és logikus elérést biztosít, és akár két szám közben is korrigálhatóak, finomhangolhatóak a paraméterek. Az első használatba vétel előtt remek, logikusan felépített lehetőségeket nyújt a hangszer a teljes műsorunk hangszínszükségletének felépítéséhez. Ugyanakkor a PROGRAM hangszínek szerkesztéséhez szükséges V.A.S.T. motort csukva találjuk magán a hangszeren… Akinek nem inge, ne vegye magára, ne szerkesztgesse a V.A.S.T.-t… A hangszerben meglévő rengeteg PROGRAM hangszín kifejezetten színpadi előadásra van előkészítve, értelmesen leosztott és dedikált kontrollálási lehetőségekkel: reverb, volume, filter stb… orgonák esetében regiszterek… és még fejtegethetnénk a hangszínek jellegzetességeihez passzoló funkciókat… a legtöbb esetben mi magunk úgysem tudnánk jobbat csinálni. Minden PROGRAM hangszínből felépített MULTI személyreszabható funkciókat kinál a kontrolláláshoz, SPLIT és LAYER funkciókhoz stb. Ennél a pontnál sokszor félreértés van a SPLIT és a ZONE fogalmában. Az Artisban a SPLIT funkció az egy gyors elérésű funkció… gyakorlatilag azt a célt szolgálja, hogy az épp játszott hangszínünk mellé gyorsan be tudjunk osztani egy másodikat a bal kézhez. A SPLIT gomb megnyomásával alapértelmezetten egy basszus hangot kapunk a bal mancsunk alá, amit természetesen bármi másra átállíthatunk… a SPLIT pontot is megváltoztathatjuk egy pillanat alatt, csak meg kell nyomni az ENTER gombot és a billentyűzeten a hangot, ahol az osztást szeretnénk… ebben az állapotban még a bal kéz TRANSPOSE értékét tudjuk azonnal beállítani illetve a hangerőt… semmi többet… Ez a funkció erre való: mélyremenő programozás és mindenféle menübabrálás nélkül pillanatok alatt létrehozni egy SPLIT-elt leosztást a játékunkhoz. Azonban ha ezt a pillanatnyi SPLIT állapotot elmentjük USER MULTI-nak akkor onnantól megnyílik a MULTI teljes szerkesztési lehetősége. Az Artis 4 ZÓNÁS, tehát a két hangot tartalmazó SPLIT-ünk mellé még további két hangszínt tehetünk, és a MULTI-ban már arra is lehetőségünk nyílik, hogy mindegyik ZÓNÁNAK saját alsó és felső billentyűzettartományt adjunk meg, ezáltal teljesen egyedi LAYER-átfedéseket és elosztásokat is létrehozhatunk. Mivel ezek a funkciók kimondottan az élő előadásra szánt MULTI-k előállítását szolgálják, ezért kifejezetten azokat a zenészeket szólítja meg vele a hangszer, akik jó billentyűzettel, masszív hangszerben, jó minőségű hangokat egyszerűen szeretnének a színpadra vinni, de azért sok-sok személyre szabott beállításra és kontrollálási lehetőségre van szükségük, miközben írtóznak a Kurzweil V.A.S.T. programozásától. Tekinthetjük az ARTIS-t egy jóképességű Stage Piano-nak, mert ha megnézzük úgy általában a szinpadi digizongikat, ott nem kapunk ilyen sokrétű szerkesztési lehetőségeket. A dolog akkor kezd érdekessé válni amikor kiderül, hogy bár a hangszeren magán nem szerkeszthető, mégis megtalálható benne a teljes V.A.S.T. rendszer, beleértve a 32 layeres PROGRAM-hangszíneket, a KVA virtuális analóg szinti motort és a KB3 orgona motort is. Mindez lehetővé teszi, hogy a PC3 sorozatra készült valamennyi készletet képes legyen fogadni az ARTIS, ide értve a KORE64-et is. Ezeket USB pendrive-ról tölthetjük be és már élvezhetjük is a játékot velük. Ezen felül a V.A.S.T. motor teljes programozhatósága is a rendelkezésünkre áll PC-s, MAC-es, vagy iPad-es Editor segítségével… és van ingyenes PlugSE VST, AU plug-in is a DAW-okhoz… Innentől kezdve válik a fekete-öves Kurzweil felhasználók számára teljesen nyitottá a hangszer minden tudása. És ez ugyanaz a hangszer, ami az "egyszerű" színpadi zenészek számára "csupán" egy jól fejlett Stage Piano. Az Artis hangjáról nehéz lenne írni, hiszen teljesen ízlés dolga. Azonban egy apró kitérőt hadd tegyek: A zenekaromban egy régebbi Kurzweil PC2-vel zenéltem… egyébként semmi bajom nem volt a Kurzweil hangzással, de még azelőtt hogy megismertem volna a Kurzweil márkát, én már ácsingóztam egy ROLAND V-Combo-ra. Egyszercsak lehetőségem nyílt egy Roland VR-09 beszerzésére és belevágtam, lecseréltem a PC2-t. Az első dolog ami fogadott, hogy valahányszor egymagam játszottam a VR-09-el, mindig nagyon tetszett a zongorája, de amikor a zenekarban használtam, elveszett, nem került elő a mix-ből, nem lehetett "értelmezni" a VR-09 zongora hangját a zenében. A Kurzweil-el ilyen sohasem fordult elő… a Kurzweilnél valahogy egészen máshogy születik a hang… nem csupán egy zongorából szépen mintavett mintáról van szó, hanem sokkal többről, jól felépített felharmonikusokról és hangforrásról. Bármilyen hang felismerhetőségét és a zenében azonosíthatóságát a felharmonikusok határozzák meg és ehhez nem elég egy zongorát tökéletesen bemintázni, azt tökéletesen vissza is kell adni… vagy még jobban… és nem feltétlenül az akusztikus hűségre gondolok, hanem olyan remake-re ami elektronikus környezetben is megállja a helyét és zongorának hallatszik egy nagyobb spektrumú hangkavalkádban is. Ezek a dolgok jutottak eszembe az Artis hangja kapcsán. A vadiúj Flash memória elemzésébe ha akarnék sem tudnék belemenni, mert nem ismerem a hátterét, a lényeg, hogy szebb, jobb és részletesebb mintákat (és gyors betöltést) ígér a hangszernek, amit eddig sokszor hiányoltak a Kurzweil-ellenzők. Pro és kontra: Ami nagyon tetszik a Kurzweil Artis-ban, az első sorban az összeszerelés, hogy anyagból van a hangszer, a csatlakozói fémből vannak, a burkolata fémből van, minden egyéb tekintetben (is) ugyanolyan masszív konstrukció, mit a többi Kurzweil hangszer. Jó őket színpadra vinni, nem recsegnek-ropognak a műanyagburkolatok és nem imádkozunk minden koncert előtt a műanyag aljzatok épségéért. Továbbá nagyon tetszik, hogy a kezelhetőségét nagyon megkönnyítették sok célravezető módosítással a menüben, amitől alapból igazi Stage hangszer kezelhetőségével látták el az Artis-t, ugyanakkor egy editor segítségével megnyílik a hangszer teljes hangrendszere. Nagyon tetszik, hogy az Artis kategóriaválasztói alatt található 16 számgomb amelyek az adott kategóriából kiválasztható 16 hangot érik el azonnal… tehát 16 kategória x 16 hangszín összesen 256 azonnali elérésű hangszínt kínál… ergó úgy néz ki, mintha 256 darab Favourite-unk lenne. Ugyanez elmondható a USER készletről is. Ehhez társul egy olyan "grid" képernyő mód is, ami a kiválasztott kategóra 16 hangszínét mutatja a kijelzőn egyidejűleg, így teljesen áttekinthetővé tehetjük a koncert szettünket. Ettől függetlenül van még 10 Favourite gombunk, amelyekre egy hosszú gombnyomással menthetünk kedvenc beállítást, ami lehet egyaránt PROGRAM, vagy MULTI hangszín. Ja és el ne felejtsem, tetszik a frontpanelre kihelyezett Master EQ funkció is. Ezt már a PC2-n is szerettem, de ott gombnyomásra lehetett csak előhozni és előfordult, hogy véletlenül elállítottam mielőtt kiléptem a funkcióból mert már a következő funkcióhoz nyúltam a hangszeren játék közben. Az Artison külön potikat kapott, tehát azonnal szabályozható és ránézésre kontrollálható is hogy mi hol áll, ami jól jöhet ha új akusztikus környezetbe kerülünk a hangszerrel. Ami viszont nem tetszik, hogy a fülhallgató csatlakozóját előre hozták… egy átlagos felhasználónak valószínűleg égnek áll a haja, amikor a hangszer háta mögé kell hajolgatnia hogy megkeresgélje a fülhallgató helyét, és kifejezetten üdvözli az előrehelyezett csatlakozót… de egy aktív zenész (mint én is) nagyon nem díjazza ha folyton elakad a csatiban és esetleg véletlenül letépi… ha pedig épp a fülhallgatóból egy külön monitor-utat kíván a színpadi zenész kinyerni, akkor nagyon suta dolog, hogy ott ahol a legjobban útban van, kiáll a hangszerből egy 6,3-as JACK. Ami még nem tetszett, hogy a zongora hangszínre váltáskor torpan egy pillanatot a hangszer. Minden más mintánál tökéletes az átállás, egyedül a zongoránál van egy kis döccenés, hiszen az egy különálló 128MB-os zongoraminta. Azt nem próbáltam hogy másik Zongora keymap-ot behívni, ami nem abból a memóriából dolgozik… az talán megoldja a dolgot. És persze ez egyébként is csak akkor releváns ha villámgyors átállás kell egyik hangszínről a másikra… ha van időnk arra a fél másodperces döccenésre akkor nincs miről beszélni. Illetve ha a Multinkat eleve úgy programozzuk fel, hogy a billentyűzet egyik felén ott a zongoránk, a másik felén a másik hangszínünk, akkor szó sincs váltásról… a 88 kalapácsos billentyűzeten egyébként jól el lehet férni az ilyen igényeinkkel. Még egy apróság volt, ami nem tetszett, hogy SPLIT üzemmódban csak a bal kéznél található hang paramétereibe nyúlhatunk bele… persze ez orvosolható ha lementjük a megkezdett SPLIT-ünket MULTI-ba ahol már minden a rendelkezésünkre áll, de ha épp a gyorsaság a cél, akkor nincs az embernek ideje üres USER helyet keresgélni, ahelyett, hogy azonnal hozzányúlhatna a szükséges paraméterekhez. Összegezve az Artist megvásárolhatjuk szinpadi hangszernek is és stúdióba 16 Timbrálos hangszerelő szintetizátornak is, és egyik kategóriában sem kutyaütő berendezést kapunk. Árát tekintve két színpadi hangszer közé tudnám beilleszteni: a ROLAND RD300 NX és a Clavia Nord Piano 2HP közé… az előbbinél 50 ezer Ft-al drágább, a másodiknál 120 ezer Ft-al olcsóbb, viszont egyikük sem nyújt olyan szintetizátoros képességeket, mint az Artis. http://synthimania.blog.hu/2014/06/12/azartis_lesz_egyszer_meg_kurzweilem

Egy igazi "anyaszomorítót" fogok most nektek bemutatni. Mesélni fogok..."Egyszer vol-hol-nem-hol" hogy nem is olyan rég egy neves gyártó megkérdezte tőlem, milyennek kellene lennie egy modern szintetizátornak. Szerintem. Kíváncsi lennék, másnak mi jut erről eszébe. Nekem bizony nem a polifóniafok, nem a szintézisek fajtája stb.: ilyesmit már halálba ragoztak. Ezt feleltem: Annyi év modulárisozás után rendkívül kívánja a testem azt, hogy a zenélést ne a sztenderd kábelek (cv-gate-split-vco-vcf-vca stb) ledugásával kelljen kezdeni szinte minden esetben. Vagy hogy ne keljen a nem moduláris feladatokra más szintit tartani külön emiatt. Hiszem, hogy az élmény és az eredmény nagy része a WORKFLOW. Tehát az, AHOGY eljutok A pontból B-be. A másik ami eszembe jutott a Roland cég retrója, az AIRA. Hogy mindenki kéri az analógot, erre csinálnak digitálisat. (Már kifejtettem, ez oké is, de ha a vevők szeretnének analógot is, akkor csináljanak. Azért ne töröljék az analógot, mert konkurenciát jelent a saját digitálisnak. Szóval lehet digitális is, de csak ha nem ismer félelmet!). A két kérdésre egy butik kanadai gyártó, az Intellijel adott adekvát választ. A képlet ez: vedd a Roland egyik legnépszerűbb analóg szintijét, (SH-101), tartsd meg a legjobb részeket a struktúrájából, nyomd tele új képességekkel és csináld meg félmodulárisra, de azért ne add túl drágán! Mikor tavaly láttam a bejelentést, még nem esett le a húszfillér, hogy ez mitől lesz jó és ennyiért. Most, hogy megérkezett, minden értelmet nyert. A napnál is világosabb hogy lesz ez. Indítsunk onnan, hogy mi ez az SH-101? Aki nem ismeri, ez tényleg egy igen jó kis hangszer. Őszintén sajnálom, hogy még sehol sem volt a cégünk mikor ezt kapni lehetett. A teljes története a Vintage Synth Exploreren olvastható. Röviden összefoglalom: egyoszcillátoros monofón analóg szinti 32 billentyűvel, opcionális gitárnyakkal. 1983-ban került a piacra és most 1400 euróért mennek (uszkve 430.000.- forintért). Ezzel meglép más kétoszcillátoros high end hangszert, köztük a Moog Sub 37-et, a Studio Electronics cuccokat és még hosszasan sorolhatnám. Hogy a fenébe tud ilyen drága lenni egy ennyire limitált képességű vacak? Részint híres a hangzás. De annyira azért (szerintem) nem különleges. Úgy értem nagyon jól szól, de nem annyira markáns mint egy SEM, egy Minimoog, egy Odyssey vagy sorolhatnám. Akkor miért? Termézetesen a workflow miatt. A jól kitalált szabályok, apró extrák ennyire inspirálóak tudnak lenni: kicsi és nagy, fiatal és öreg azonnal tud olyan patcheket készíteni vele, amitől boldogok lesznek. Végülis mi fontosabb annál, hogy milyen zene születik vele? Juteszembe, egy ilyen párnát kaptam két éve a szülinapomra. Szóval az SH-101 a limitációinak köszönhetően rendkívüli mértékben inspiráló. Ismét utalnék rá, hogy a gyártó leírásából még a kollegáimnak és nekem se jött le, hogy ez mennyire ott van a szeren, ezt tapasztalni lehet csak. Egyébként a Rolandnak is a próbát tanácsolnám, mert az új System-1-et 185ezer forintért fogják piacra vezetni ami multi, polifón, effekttel mindent tud és még annál is többet. De ha egy “vacak” SH-101-ért el lehet kérni ennek a dupláját, akkor min gondolkodnak? De beszéljünk az Atlantisról. A specifikációt és a gyártó szövegét elolvashatjátok a honlapon, az induló ára 247ezer bruttó forint. Én most azt írom, amit én megértettem a hangszerből. Így néz ki: Először is, nem készültem arra, hogy ez ennyire jól fog szólni. Sokkal jobban mint az SH-101 (vagy mint a System 100m). A moduláris cuccok, és főleg az Eurorack moduljaira gondolok egyáltalán nem szólnak jól. Jellemzően elég vékony hangú kis vackok, amiket a fix szintik azonnal kaszálnak (pár kivétel van: Addac 701, Macbeth cuccok és az Analogue Solutions oszcillátorai). Na ez nem ilyen. Az Atlantis az SH-101 topológiáját veszi alapul, de csak addig, míg feltétlen szükséges. Itt eleve két oszcillátor van, de ezek háromszög és nem fűrészfog alapúak. Ezek az ún. triangle core oszcik jellemzően FM-et sokkal szebben szintetizálnak. A második oszcillátor nagyon trükkös: önálló hardszinkronja van (jack bemeneten akár), linkelhető az első oszcihoz, és tud pl aránytartással FM-ezni. Mindegyik oszci minden kimenete elérhető, újrapatchelhető. Ugyancsak igaz mindkettőre hogy rendkívül precízen követik a hangmagasságot, nincs hamisság, nincs hangolódás. A második VCO pedig működhet LFO-ként, ilyenkor sample and holdot is tud, kívülről is clokcolható. Az LFO tempószinkront az előbb említett hardsync révén tud megvalósítani. A szűrő…ezen nagyon sokat nyom a latba: az itteni multimód VCF eszméletlen király. Nagyrészt felel a kialakult testes hangért, de ezen túl is bőven megér egy misét. Először is, ahogy mondtam, ez multimód, szemben az SH-101-ével. Tud 2 és 4 pólusú lenni. Most tessék figyelni: az önrezonanciája kristálytiszta szinuszt generál, amit halálpontosan trackel a teljes hangtartományban. Ha pl. egyik oszcillátor sincs felkeverve is lehet játszani a dalt pusztán a szűrővel, tökéletesen tiszta a skálája. További plusz egy LP Boost kapcsoló, ami kompenzálja a szűrőt a magas rezonancia okozta vékonyodás ellen. Csodálatosan működik, és a vége finoman clippel. A szűrő LFO-val és burkolóval azonnal modulálható (amountoknak van egy-egy csúszkája), de az SH-101-gyel ellentétben itt a burkoló modulációhoz van egy negáló kapcsoló. Milyen jó is az a highpass szűrőnek! Végül egy kis matek: hány különböző hangmagasságot tud kiadni ez az Atlantis gyerek egyszerre? 2 VCO + 1 sub (ahogy az eredetin) + a szűrő szinusza. Ez négy! Most pedig az egyik fő erősségről: az Atlantis érkezését megelőzte egy másik Intellijel modul, a Dual ADSR elnevezésű megtapasztalása. Erről annyit kell tudni, hogy jelenleg a kedvenc modulom (akármikor választanám a népszerű Maths helyett), ennél jobb burkolót még nem hallottam és moduláris világban nem vagyok hajlandó mást használni. Most már azt is értem miért kerül annyiba, és nem csodálkozom miért vitték el azonnal (eredetileg kíváncsiságból hoztam egyet). Mielőtt valaki vitába szállna ezzel kétségbe vonva józan ítélőképességem (mondván hogy nehogy már egy ADSR burkolóval szórakoztassam itt a népet), mindenképp próbálja ki maga, hogy miről beszélek, időt fog megtakarítani. A lényeg: az Atlantis ebből kapot egy darabot. Annyira jó a karaktere, annyira jól beállítható, annyira azt csinálja amit kell, hogy nincs ehhez fogható. A burkoló egyébként itt is loopolható, ahogy az eredeti esetében is, viszont itt retriggerelhető is, és a tartománya tízszerezhető (lassú történésekhez). Ezekre mind van kapcsoló. Ha ez még nem elég: a burkoló vége CV attenuálható, kvázi dinamikaérzékennyé tehető! A potik minősége messze átlagon felüli (ugyancsak szemben az eredetivel). Felvettem videóra, ahol hallhatjátok a burkolót akció közben (loopra kapcsolva: nyomom a jobb kezemmel a billentyűt, annak hatására triggerelve loopol). A telefon mikrofonja rögzítette, tehát amit hallottok az már a telefon AGC kompresszió után van és még így is mennyire snappy! Ajánlom szíves figyelmetekbe az FM-hardszink krossz zeneiségét is: A szintetizátor előlapját és struktúráját nézve azonnal kirajzolódnak az erővonalak: lineáris és exponenciális FM, szinkron, krosszmoduláció, pulzusszélesség, nagyfrekvenciás filtermoduláció, és teljes patchelhehetőség 27 jack aljzat révén. A szintetizátort csak behangyintjuk egy akármilyen dobozba táppal, és kábel bedugása nélkül azonnal gyönyörűen lehet vele zenélni. Viszont ha kell, bármikor bővíthetjük, vehetünk hozzá burkolókat, oszcillátorokat, filtereket, vagy más szintikhez újrahasználhatjuk a moduljait: mint mondtam, itt teljesen szétkapcsolható a belső gyári drótozás, ehhez mindössze be kell dugnunk egy jack dugót az adott csatlakozóba. Jelstruktúra: Alternatívák: Korg MS-20 mini: a Mini majdnem fele ennek árban, és gyakran hivatkoznak rá félmodulárisként, valójában nem az. A jelfolyam nem változtatható meg, tehát a filterek sorosak, az oszcillátorok után jönnek, és a végén VCA. Nem szakítható meg. Az MS-20-nak van billentyűzete (de dinamikaérzékelten és még CV-re se tud dinamikát), envelope followere szűrőkkel, duál rezonáns szűrője, USB-CV átalakítója, és egy extra LFO-ja. Nincs sub oszcija, nem tud szinkron modulációt, és az ADSR-rje extrém béna, ráadásul fel kéne cserélni a HADSR az ADR-re, és még lassú is, a VCA zajos (tehát olyan hangok amik hosszan lecsengenek sweepelő szűrővel nem játszanak), kizárólag torzan tud szólni. Az összerakás minősége lényegesen gyengébb. Az Atlantison megfogod a potikat, és érzed hogy nagyon ott vannak, pont annyi az ellenállásuk mint kell, de finoman mozognak. Az Atlantis tud tiszta és koszos lenni. Mármint hangzásban is. (Az MS-20 fő előnye a karaktere, amit semmi más nem tud. Szóval ha az kell, akkor nincs mese) Analogue Solutions Telemark: a Telemark egy ősdurva klasszikus hang (Oberheim SEM), és ő sem igazi félmoduláris, miként a jelút nem változtatható meg jelentősen, patch tábla ide vagy oda. Viszont itt a két oszcinak független pulzusszélessége van, és tud morfolni a szűrője ami ultra Kraftwerk-tyutyu-menyország. Az oszcikat kicsit küzdelmes tiszta hangolásban tartani, de ez full vintage. Ahogy MS-20-nál itt sem tud helyesen v/oktávban trackelni a szűrő. Az összerakás színvonala alacsonyabb az Atlantisénál. Most pedig a szokásos összefoglalóm: Q: Mi az ami nagyon tetszett a hangszerben? A: Hangminőség B: Rendkívül kreatív, inspiráló C: nagyon egyedi, széles hangzásspektrum. Ez egy forma 1-es versenygép. Period. Q: Mi az ami nagyon NEM tetszett a hangszerben? A: Egy dizájn problémát találtam: a kapcsolók aprók és feketék. Nem lehet jól látni épp hol állnak, és az állásukról oda-vissza kapcsolással lehet megtudni, hogy most biztosan mit reprezentálnak. Ha valami tönkremegy leghamarabb, ez lesz az. Elég béna! Még talán kicsit közel vannak a kezelőszervek, abszolút jogos kritika lenne 5U júzerektől, de Eurorack világban ez már csak ilyen. Ott elvárás a helytakarékosság. Ár-érték: 7/10 Mielőtt kritika ér, mostanában időhiány miatt csak azon cuccok tesztjét publikáltam, amik egészen kiemelkedőek voltak, ezért ez a sok jó pontszám. Szeretném ha nyilvánvaló lenne, ezért vastag betűkkel írnom: hogy továbbra is egy SZADISTA vagyok amennyiben terméktesztről van szó. Ez viszont egy egészen kíváló hang, rendkívül sokoldalú, igazi félmoduláris versenyló (forma-1-es, csak hogy következetes legyek). Ha azt nézzük, milyen alternatívái vannak, akkor nincs a látóhatáron belül félmoduláris cucc (legolcsóbban háromszor ennyiért az EML). Ebben az értelemben jó az ár. Viszont figyelembe kell venni, hogy ennyi pénzért nincs még rajta MIDI csatoló, és nincsen külső kontroller, pl. billentyűzet, se ház, se táp. Igaz, 200 ezer környékén van aki ad már belépő szintű moduláris cuccot, azzal lehetne összehasonlítani. Doepfert. Maradjunk annyiban, hogy amit a Doepfer annyi pénzért tud, azt inkább kérném digitálisban. Viccen kívüli fájdalom. Újrajátszási faktor: 8/10 Elképesztően szórakoztató, viszonylag sokféle hangzás, plusz mivel félmoduláris, bármikor bővíthető további modulokkal. (NordLead4-nek adnék 10/10-et továbbra is). Hangminőség: 10/10 Ha a Boomstar 10/10, akkor ez is az. Nem találtam rajta hibát, beleköthetetlen minden részlete. Nem tudom elképzelni, hogy ez a karakter bárkinek is ne tetszene aki szereti az analóg szintetizátorok hangzását. (Silk, megcáfolsz?) Inspiráció: 10/10 Ezen a szintin MINDENT lehet Klasszikus, modern (inkább a modernhez közelebb), nagyon magas szinten. Hardver kivitel: 9/10 A kapcsolókért többet is levonhatnék, viszont a csúszkák a legjobbak, amit valaha fogtam. MINDENT EGYBEVETVE: 9/10 Mint mondtam korábban is, tökéletes szinti nincs. A leggyengébb pontja a cuccnak az ára, és hogy nem kompakt. Kell hozzá egy MIDI-CV interfész, egy ház táppal, szóval nincs szintetizátor kinézete. Ugyanakkor ez az előnye is. Merthogy: ...ki vegye? Azoknak ajánlom, akiket érdekel a moduláris szintik világa. De nem akarnak gyenge minőségű modulokkal, starter kitekkel szánalmasak lenni, és nem szeretnének tartani egy fix szintit csak azért, mert körülményes mindig patchelgetni. Itt a félmodularitás egyértelműen árnövelő tényező, mert olcsóbban is lehet kiváló hangszert kapni (nem modulárist). Egybként meg gyere el a Hit Space-be, próbáld ki, és ha úgy érzed hogy ez a TE hangszered, akkor azzal senki nem vitatkozhat. Vegye még az is, akinek már van moduláris szintije, hiszen bagóért juthat új, minőségi modulokhoz, meg hát a csodálatos workflowhoz. Részemről magamnak beszerzek egyet és egyben a végső oknak gondolom az Eurorack rendszer mellett. Zseniális. ZSE-NI-Á-LIS! Végül pedig a gyári videó:

Hallásteszt otthonilag, topkategóriás fülessel, és singnal generátorral, SINE WAVE-el!!! Kinek mennyi, mettől-meddig? Egyátalán hogyan lehetne reálisan otthon mérni.... Nálunk a dokinál 125Hz-töl 8kHz-ig mérnek csak, én mondtam nekem legalább 18 000Hz-ig kéne, mert otthon a top kategóriás audiotechnica fülesemen kb addig hallottam.... Tud valaki ezekről többet? Mellesleg ma vizsgálaton dokinál a 125 és 250Hu körül picit kevésbé hallottam..... várom a hozzászólásokat, tapasztalatokat! Köszi, köszi!

Régóta ígérgetek cikket az APOGEE Symphony IO hangkártyáról. De nem csak a termék miatt, hanem mert ideje helyretenni a konverterek körüli mizériát, úgyhogy MINDEN HANGKÁRTYÁT ÉRINTENI FOGOK. (A végén olyat teszek, amire még nem láttam példát: hallgatható tesztet találtok a cikk végén! ) Mekkora ügy ez az egész, és tényleg csak a hangról szól? Mit értünk azalatt, hogy egy konverter jó? Sokat fogok most személyes tapasztalatról beszélni, mert több mint 20 évnyi hangkártyázás olyasmi, mintha X különböző ember bőrébe bújtam volna. Nálunk az Apogee cég akkor tűnt fel, mikor a Pro Tools HD rendszerünkhöz szerettünk volna a gyári Digidesign 192-es konverternél jobbat. A szebb hangzás mellett szempont volt az is, hogy az Apogee AD16x és DA16x jobban tudta tartani a bekalibrált szinteket, nem mászkált el. Ez azért kellett, mert SILK-nek volt egy nagyon pontosan beállított mastering lánca, és szerette volna, ha a konverterek mindig pont annyit küldenek a kompresszorba, limiterbe, ahova azokat beállította. Mastering cuccról lévén szó nincs előerősítő a konverter után, nincs input gain, ekként analóg szintszabályzás sem. Ez tipikusan egy olyan szempont, ami kis házistúdióknál nem merül fel, de ebben a konverter kategóriában nem szokatlan. Mindenkinek más elvárásai vannak a konvetrerrel-hangkártyával kapcsolatban. Az első általában a szólás szokott lenni. Hogy szóljon jobban, mert hogy a régi, vagy a meglevő nem elég jó. Ilyenkor mindig bujkál bennem a kisördög, hogy “értem, hogy nem a világ legtökéletesebb konvertere, de vajon mi lehet az input?”. És egyáltalán nem gondolom, hogy mikor valaki szoftver hangszerekkel küzd, vagy netről letöltött zenéket próbál élvezni, akkor a “jobbítást” a konverterrel kellene kezdeni. De ne legyünk igazságtalanok, van hogy a vas nem elég jó. Tényleg be kell kötnünk azt az olcsó kompresszort, vagy azt a gyenge workstationt? Szóval csak ésszel. Egy Minimoog Voyager egy egyszerű hangkártyán is úgy fog szólni, mint egy Minimoog Voyager. Aztán ott van, hogy mit állít be a delikvens. Hogy van az gainelve? Ha mixről van szó, akkor nem a mix gyenge, tényleg a konverter nem elég ütős? Mikor én konvertert választottam anno, inkább praktikumok vezéreltek, semmint a sound. Előbb volt jó mikrofonom és hangszerem mint jó hangkártyám vagy monitorom, és ma is úgy gondolom, hogy ez így helyes. Így valahogy ez a hangminőség sosem zavart, márcsak azért sem, mert nem akartam tovább nyújtózkodni, mint a takaróm ért, már ami a tudásom határait illeti. Ha 20 év alatt nem tanultam meg keverni elég jól, akkor majd most fogok? Rábízom másra, én a nyers keveréssel is nagyon jól elvagyok. Na jó. Voltak esetek, amikor nem tudtam szemet húnyni az eszköz hangja felett. Ilyen volt a MOTU 828 és a Traveler hangkártyák mikrofon előerősítője, vagy a Yamaha MG pultja (álmomba ne jöjjön elő, ha lehet). De általában az az eszköz, ami tudásban jó volt, az hangra is oké volt. A NAGY ELHATÁROZÁS Életem egyik legjobb döntésének tudom be, mikor egy kemény elhatározással úgy döntöttem, hogy megkísérlek olyan rendszert összerakni, amit nem kell upgrade-elni többet, mert a kiesések, átállások fájtak a legjobban. Ekkor még a Studiotech volt a hazai Apogee. Úgy döntöttem, hogy átállok a Symphony rendszerre. Mindezt 2006-ban, egy akkori Mac Pro-val. Ha így nézzük, hogy még most is csúcskategóriás gépen dolgozom amit azóta se cseréltem, és ez még évekig így is lesz, már egyáltalán nem tűnik olyan förtelmesen drágának, igaz, akkor csikorgott a fogam tőle. Szóval: ha a kedves olvasók közül van valakinek 7 éves DAW rendszere, ami ma is versenyképesnek számít, írja be a kommentbe, kíváncsi vagyok hányan vannak . Kép: symphony PCIe 64, egy sokcsatornás, nagysebességű csatoló, amihez még kell konverter... Kezdetben a rendszerem egy pár X-series konverterből (AD16x és DA16x) álltak, ezt azért cseréltem le a nemrég megjelent Symphony IO-ra, mert immáron az Apogee magyarországi képviseletőjeként követnem kellett a cég változásait, pl. hogy tudjak gyakorlati tapasztalat alapján supportálni. Más okom nem volt hogy lecseréljem az X-eket, amik a mai napig nagyon durván szólnak. Az X series 2004-ben indult el világhódító útjára, és gyártása 2010-ben szűnt meg. 6 év nagyon hosszúnak számít egy konverter történetében, eleve ha azt vesszük, hogy az újonnan megjelenő hangkártyákról kb havonta hallunk hírt. Lucas Van Der Mee mérnök, aki a hardvert tervezte azt mondta: “csak akkor fogok új konvertert tervezni, ha az jobb lesz mint ez”. És most, 9 év elteltével, mikor az X-Series-t összenézitek a SYM IO-val, azt fogjátok látni, hogy az öreg Apogee bizony nem sz.rt sózott ránk! A mai napig állja a sarat! Erről még majd később beszélek. Az előző X-Series: AD16x és DA16x. Nem keverendők a nem-X-es szériával, mert azok feketebárányok lettek. A SYMPHONY RENDSZER A SYM rendszer alapvetően nem csak a konverterről szól, hanem egy PCIe kártyáról is, ami semmi mást nem tud, csak borzasztó sebességgel lebonyolítani roppant audio adatforgalmat a számítógép és a konverter között, ami ebben az esetben akár X-Series vagy a Symphony IO lehet, tetszés szerint. (A Symphony PCIe kártya és a Symphony IO tehát nem összekeverendők). Egyetlen Symphony PCIe kártya 64 csatorna audiofolyam mozgatását képes kivitelezni 192kHz-en, és ebből egy Mac Pro-ban lehet 3 darab. De más Mac Pro-ban levő Symphony PCIe-ket is hozzá lehet csatolni a rendszerhez az S-Bus révén. Maradjunk annyiban, hogy elegendő számú csatorna kezelésére képes Kép: például ennyi csatorna... MENNYIT KÉSNEK VÉGÜLIS A KÁRTYÁK? Szinte mindenki valósidőben akar plug-ineket használni, ezért mindig azt akarják tudni, hogy az adott hangkártya mennyit késik. Tehát szoftver monitoringról van szó, senki nem akarja a hangkártyák direkt monitoringját használni, inkább kockáztatnak. Erről pár gondolat: -Kinek mi az elfogadható késés? -Vajon a hangkártya korrektül reportolja a késés értékét a szoftvernek? (Tapasztalatom szerint sokszor nem) -És végül: önmagában az, hogy egy kártya legkevesebb késése mit jelet semmit nem ér anélkül, hogy tudnánk, hogy az mennyivel jobban terheli a számítógépet. Kisebb latency ugyanis nagyobb processzorterhelést jelent. Tapasztalatom szerint a népszerű hangkártyákat 128-as sample buffer alatt nemigen szokták használni, de mondjuk 64-es buffer mellett már 10 ms fölé szökkennek a valóságban. A SYMPHONY PCIe-t arra tervezték, hogy ez a realtime, szoftver monitoringes, pluginnel hallgatós munkamódszer valóság lehessen. Kicsit róka-fogta-csuka dolog, mert akármilyen is lehet ez a hardver, ha bekerül egy mondjuk 200ms késést okozó plugin a sessionbe, ott az, hogy 202 ms a teljes késés vagy 215, az már olymindegy, ott nem az a kérdés, hogy most akkor 3 vagy 10ms-et késik a konverter. De el kell ismerni: ez a kártya toronymagasan a leggyorsabb: 1.8ms roundtrip latency 96kHz-en. Ez 32-es sample buffernél adódik, és ami a hitetetlen, az az, hogy 32-es sample buffer alig érezhetően jelent nagyobb terhelést a számítógépnek mint pl. az 512-es. Nem értem, hogy csinálták, tényleg maga a csoda. Az AVID pl. a Native Pro Tools HD-t reklámozta, mint gyors interfészt. Személyesen néztem utána, fasorban sincs. Még 128-as buffernél is kérdéses, hogy egyáltalán le tudja játszani a sessiont anélkül, hogy megállna. És még valami más félreértés is lehet: a SYM PCIe úgy éri el az 1.8ms késést, hogy az audio KERESZTÜLMEGY A DAW-ON, tehát ezt az időt akkor is tartja, ha késést nem okozó plugineket is alkalmazunk az audióra. Ki is mértem, és tényleg annyi is. Szóval a két kártya még csak nem is egy kategória. Elmondhatom, hogy mikor ebbe a Symphony témába belevágtam 2006-ban, akkor a hangkártya SEBESSÉGE és csatornaszáma volt az, ami meggyőzött. Ezért a figyelmem nem a konvertereket tartalmazó doboz, mint inkább a PCIe kártya felé vetődött, hiszen ezek a képességek ennek az érdeme. Valóban, a hanggal sokat nem törődtem. Egy darabig... NADE MITŐL SZÓL JÓL EGY KONVERTER? Ideje lesz ezt a kérdést tisztáznunk végre. Rengeteg emberrel beszéltem, és elég jó képet tudok most már rajzolni a problémáról. Tudjtátok, hogy általában hogy tesztelnek konvertereket? Simán lejátszanak vele sessionöket, és megnézik, hogy melyik tetszik jobban. Vagy felvesznek. Ezzel csak egy gond van: lehetséges, hogy a jobb konvertert ítélik rossznak. Ami például annyira részletes, hogy lehet rajta hallani a dithert. Ilyenkor a delikvens azt mondja: “nem szépek a magasai!”. Tény. De ez a felvételre az igaz, nem a konverterre! Ez a megközelítés tipikusan a hifistáké, nem a stúdiósoké. Ők önmaguk egy nagy paradoxon: vesznek drágán egy rendszert, hogy a kedvenc felvételük a saját szájízük szerint szólaljon meg, tehát olyan berendezések preferáltak, amik az ő ízlésüknek megfelelően torzítják el a felvételt. (Igen, és akkor hogy lehet az a kedvenc felvételük, érted...) Én konvertert nem azért vennék, hogy az jól szóljon. Arra van torzítóm, kompresszorom, EQ-m, effektem. Egy konverter szerintem akkor jó, ha TOTÁLISAN TRANSZPARENS. Vagyis olyan, mintha ott se lenne. Mintha az eredeti analóg jelet hallgatnám! Ha ugyanis a konverter soundot is csinál, azt eltávolítani már nem lehet. Hamarosan (ebben a cikkben) be fogom bizonyítani, hogy a régi X series és a Symphony IO is transzparensek, és ha az a szempontunk, hogy a konverter ne csináljon hangot, akkor ezeknél akármennyi pénzért nem fogunk jobbat kapni senkitől. Mindenki megnyugodhat, mehet haza békében stúdiózni. TOVÁBBI FUNKCIÓK Eljutottunk tehát odáig, hogy van egy elvileg transzparens konverterünk, ami nagyon picit késik, és a gépet tényleg tehermentesíti az audio jelfolyamok jelentette nyomás alól. Minden adott hát? Nos, nekem lenne még pár dolog a bevásárló listámon! KONVERTER TESZT Hogy ellenőrizzük hát le azt, hogy a konverterünk fel tudja-e venni a valóságot, és azt hűen vissza tudja-e játszani? Erre való a loopback teszt! Visszavesszük a lejátszott audiót a bemeneten, és megnézzük, mekkora így a különbség. Egy ilyen tesznek nyilván akkor van értelme, ha a konverterről feltételezzük, hogy képes ezt elég pontosan megtenni. Ha van difi, sajnos nem fogjuk tudni ebből megmondani, hogy az A/D vagy a D/A gyengesége okozza az eltérést. A bökkenő csak az, hogy egy ilyen tesztet akármin nem lehet megcsinálni. Csak olyan kártyák képesek erre, amik a szinteket pontosan tartják, és kalibrálhatók. Az Apogee-k esetében ez kizárólag az X-Series, a Rosetta és a Symphony IO termékek, a kisebbek nem tudják ezt. Végre egy kép a Symphony IO-ról magáról! TÉNYLEG KELL EZ? Otthon mindenki kipróbálhatja: egy egészséges hallású felnőtt egy sztenderd jelen (mondjuk 1kHz szinusz) 0.1dB szintbeli különbséget még meghall. Ez a legtöbb piacon kapható hangkártya kalibrálási lehetőségeihez képest túl szigorú nagyságrend. Ha egy loopback tesztet akarok csinálni, akkor azalatt azt értem, hogy kiküldöm a jelet a konverteren, visszaveszem, és a jelszintek közti különbség 0.1dB-n belül van anélkül, hogy hangerőszabályoznék akár digitálisan, akár analógban. Mondom: transzparencia, ugyanaz kell vissza, mint ami kimegy. Tizeddébére, különben érvénytelen a teszt. Ez tehát a másik oka, hogy a fent említett szubjektív hallgatási próba miért értelmezhetetlen. KALIBRÁLÁSI HERCEHURCA A legtöbb olvasónak ez már valószínűleg vudu lesz, de a rend kedvéért leírom, hogy miből áll egy konverter kalibrálása a SYM IO-t alapul véve (részletesebben le van írvan annak gépkönyvében). Az X-seriesen illetve az AVID interfészeken analóg trimpoti van, a SYM IO-n ezt a kezelőszoftver luxusával állíthatjuk! Választunk egy analóg ki- és bemeneti jelszintet: az analóg berendezések nominális működési jelszintjét állítjuk be. A szokásos +4dBu / -10dBV és egyéb szintekről beszélünk, de beállíthatjuk egyéb elektronikus források szintjéhez, pl. szinti (én jobb szeretem a preampot erőltetni, és szóljon a +4dBu). Célszerű ugyanarra választani a ki- és bemeneti értékeket, hogy a ne kelljen gainelni közben, ha ugyanolyan szinteket akarunk az egész rendszerben. Választunk digitális ki- és bemeneti referencia szinteket: ez az érték megadja azt, hogy mennyi tartalékunk van, mielőtt a konverterünk beclippel. Ez önkényesen választható, attól függ, hogy mennyire változó az adott forrás amplitúdióban. (Itt is célszerű ugyanarra választani a ki- és bemeneti értékeket) Trimmelés a Maestro kezelőszoftverben Trimmeljük a ki- és bemeneteket: 1kHz-es szinuszjelet rakunk az adott bemenet referencia szintjének megfelelően. A digitális mérő ekkor a digitális referencia szint körüli értéket fogja mutatni, a trim potit addig toljuk, míg pontosan ugyanannyi nem lesz (pl. 16dBFS a digitális referencia, a mérő pedig16.2 dBFs-t mutat, akkor a trim potit addig toljuk, míg pontosan 16-ot nem mutat). Majd a kimeneteket is egyenként kalibráljuk: jön az 1kHz szinusz, és az analóg referencia szintnek megfelelő kimenő feszültséget kell mutatnia a műszernek, legalábbis addig kell állítani az output trimet. A dolog szépsége abból áll, hogy a SYMPHONY IO szoftveresen engedi magát kalibrálni, és az egyes referencia szintekhez a trimmeket külön megjegyzi. Ha tehát mondjuk egy preampozott analóg felvételről átállunk szalagos forrásra, akkor csak szintet váltunk, és magától mindent tizeddébé pontosan visszahív. Ez csodálatos! A KALIBRÁLÁS TOVÁBBI HASZNA... ...pedig az lenne, hogy az ember mindig tudja, hogy valójában “mennyi az annyi”. Egy példán keresztül elmesélem: nekem a hangszereim a 2 db imádott Focusrite ISA 828-as preampon keresztül vannak bekötve a Symphony IO-ba. A Symphony IO-t beállítottam tehát az ISA jelszintjéhez, így a SYM IO pontosan ugyanott fog clippelni! Klassz dolog ugyanis úgy dolgozni, hogy az ember csak a preamp gainjét csavargatja és annak a műszerét nézi, nem kell ugyanezt megtenni a konverteren! Ollé! TESZT-IDŐ! Mielőtt prezentálom a tesztet, még pár szót mondanék. A kedves olvasó bizonyára észrevette, hogy igyekeztem érdemi információt közölni, és megspóroltam a hangkártya tesztekre vonatkozó sztenderd blablát, hogy milyen kibemenetek vannak meg ilyesmi. Nem állítom, hogy nem fontosak, de egy Symphony esetében sokkal izgalmasabbak az egyéb szempontok, ami az egész hangkártya-világot más színben tűntetik fel. Összefoglalnám: Megtudtuk tehát, hogy ez egy sokcsatornás, nagysebességű interfész, aminek nagyon jó hangja van, és precízen kalibrálható. Használhatjuk a Symphony PCIe kártya perfiréiájaként, vagy USB módban jóval több latency és processzorterhelés mellett és kevesebb csatornával, Pro Tools HD és HD|X interfészként, vagy önálló konverterként. A monitoring szekciója zseniálisan tiszta, a hangerőszabályzó analóg, vagy szoftveresen kiiktatható. Nagyon jók a füles kimenetek is. A Maestro nevű kezelőszoftvere egyszerű, két mixet tud az inputokból készíteni, és belső buszt is tud adni a rendszernek. A Symphony IO az OS-X rendszer hangerejét és mute gombját is érti! Az előlapon nagy kijelző van, beállíthatjuk, hogy milyen ki-bemeneti szint kombinációkat mutasson. Tök jó. A Symphony IO moduláris, igény szerint bővíthető: két nyílás van benne, melybe a legkülönfélébb modulok tehetők: van a 16 analóg be + 16 analóg ki modultól kezdve AES-EBU és ADAT opcióig minden, plusz még minőségi 8 csatornás mikrofon előerősítő is, ami végre van olyan jó mint a pro audio-ban a csúcs perampok. Hasonlóval hangkártyában még nem találkoztam! Ez utóbbi miért jó: a 8 pre modul insertként tud belépni az A/D konverter útjába, iszonyatosan rövid távolságon illeszti a mikrofont, és persze távvezérelhető. (Az AVID-nak is van mikrofon előerősítő modulja, amit viszont a szokásos külső csatlakozáson kell bekötnünk a konverter jelútjába, ami sokkal kevésbé elegáns megoldás és nagyobb kábelhossz) A konverterek minősége elképzelhetetlenül jó, brutálisan tiszta, leleplező jelet ad ki, ráadásul DC csatolt! Erről egy pár szót: analóg szintetizátorok vezérlésére lehet használni, mivel egyenfeszültség kiadására képes (papíron a DA16x is, a valóságban azonban nem, kipróbáltam). Például egy Moog Slim Phattyval összekötve (MIDI-t kihagyva) analóg hangmagasságszabályzás (CV) és billentyűlenyomás (GATE) jeleket lehet neki küldeni, EZÁLTAL SAMPLE PONTOS, NAGYFELBONTÁSÚ KÜLSŐ HANGSZERÜNK LESZ!!!! (Ehhez persze kell egy plug-in is, pl. a MOTU VOLTA vagy az Expert Sleepers SILENT WAY) Ez a hangkártya MAJDNEM hibátlan. Egyetlen fogást tudtam rajta találni, ez pedig a beépített ventillátor. Amíg az embernek 1 kártya figyel a SYM IO házában, addig ez meg sem moccan. Két kártyánál már azért pörög. Nem hangos, lévén jó minőségű, de van hangja, szóval valamennyit fel fog venni a mikrofon is ha egy szobában vannak. Ugyanakkor megjegyezném, hogy a Mac Próm hangosabb, szóval... Na mindegy, engem ez nem zavar, de behatárolja azt, hogy hova lehet tenni (pl. ki lehet vinni a szobából is, és akkor a Maestro szoftverben pislogjuk a jeleket). A promó videókban látható helyre (elénk) biztos hogy nem raknám ha már két kártya van benne. A hangjáról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, irgalmatlan tartalékok vannak benne, 0Hz-ig viszi mélyeket, szuper sztereója és hibátlan órajelgenerátora van. A meglepetés pedig az, hogy jóval kivezérlés alatt is hibátlanul konvertál, sokkal alacsonyabb jelszint mellett kezd csak “sérülni” a jel mint az X-Series esetében. Egy szó erejéig a latencyről még: mostanában elég divatos az UA-nak az Apolló kártyája, mely szintén analóg masterrel rendelkezik, és fő előnye, hogy UAD plugineket tud valós időben berakni a monitoring láncba. Hazudnék, ha nem gondoltam rá ezerszer, hogy ez milyen király, hogy úgy hallani a fejhallgatóban magam, ahogy a mixben fogok szólni. Elképesztő élmény énekelni úgy, hogy az ember hangján rögtön Harrison EQ, Neve kompresszor és Lexicon zengető van, hogy a többiről ne is beszéljek. Ez a dolog Symphony IO-n is elérhető, de csak sokkal körülményesebben, szoftver monitoringgel. A SYM IO gyorsabb kártya, a plug-ineket hostoló UAD-2-nek pedig meg lehet mondani, hogy X plugint “live módban” futasson, ami a legtöbb UAD plugint valónban késés nélkül tud prezentálni, viszont nagyon megnyomja a DSP-t. Konverter minőségben s SYM IO nyer, és az opcionális előerősítője is erősebb mint az Apollóé. Mindezek mellett én az Apollót részesíteném előnyben HA nem lenne kevés a kibemeneteinek száma. Visszautalnék arra, amit az elején írtam: a hangminőség nem minden, és hogy az egyik kártya ebben jobb, a másik abban. Mindenkinek saját maga kell eldöntenie, mi fontos. ÉS VÉGÜL A TESZT... Egy ismert zenei részletet loopback teszttel felvettem X-Series konverteren és Symphony IO-n is teljes kivezérlés mellett. Az eredményt nem módosítottam gainben, hiszen bekalibráltam a konvertereket. Az egyes take-eket véletlenszerű sorrendben raktam össze: először az eredeti audiót hallhatjuk, majd utána egy kombinációt SYM IO, X-Series konverterekkel visszavéve, illetve az eredetit is beszúrva itt-ott. A feladat megállapítani, hallunk-e köztük különbséget. Le kell írni, hogy most A vagy B hangot halljuk vagy az eredetit. Elárulom, hogy a kollegáimnak és nekem elég szofisztikált rendszerrel nem sikerült ez. Mindenki úgy érezte, mintha hallana különbséget, de ez csak a zenei matéria változásának tudható be. Valójában teljes kivezérlésnél a SYM IO és az X-Series nagyon közel vannak egymáshoz. Egy “mintha...” távolságra. Az eredmény az lett, hogy mindenki tök hülyeségeket írt le http://www.menemszol.hu/audio/konverterabteszt.wav Ha tetszik a cikk, osszátok meg, de ne másoljátok le!

Hosszas egészségügyi megborulásom után amolyan kémbekk feeling jelleggel, megosztanék a címzetes közösséggel egy szerintem igencsak valamiféle igénykielégítésre alkalmas tesztet, angol tudás elkél, az élmény kárpótol: VILÁGPREMIER http://createdigitalmusic.com/2013/02/hands-on-with-korg-ms-20-mini-exclusive-review-qa-images-video/ Felhasználói teszt a KORG MS-20 MINI szintiről. Tones

Ezen írás egy igazán különleges csemege lesz minden Kedves Olvasónak. Történt ugyanis, hogy a múlt héten kaptunk kipróbálásra egy AT5040-es mikrofont a hazai disztribútortól, az Audmax-tól. Rögtön meg is köszönönném ezt az igen kedves és nagyvonalú gesztust nekik. Hogy miért is vagyunk ennyire hálásak? A válasz egyszerü, ez a mikrofon még "nem létezik", azaz kereskedelmi forgalomba legkorábban is csak a hónap végén kerül. Nem beszélve arról, hogy ilyenkor a kezdeti érdeklödés okán a szállíthatóság egy külön mizéria. Szóval az, hogy ezt a mikrofont tesztelhettük, valóban egy nagyon különleges alkalom még itt a Hitspace berkein belül is. Nos, akkor csapjunk is a lecsóba... Elöször is lássuk a technikai részleteket. Az 5040-es egy kardioid (vese) karakterisztikájú, nagymembrános kondenzátor mikrofon. Az elektronikája félvezetös (tranyós) és diszkrét (nincs tokozott elem, nincs IC). Ebböl a "rutinosok" máris levonhatják a következtetést, hogy a mikrofon elektronikailag modern, neutrális megközelítésű tervezés. Ebben még nem is lenne semmi "extra", ilyet már hallottunk/láttunk. Az igazi csemege a kondenzátor kapszula, ez ugyanis nagyon nem "hagyományos". Az alakja...nem kör...hanem TÉGLALAP! Hogy micsoda? Igen, jól olvassátok, négyszögletes. Ez miért és minek és mire jó? Nos, itt tegyünk egy rövid kis kitéröt. Nagyon "konyha nyelven" és röviden megfogalmazva a lényeget, a hagyományos kör alakú membránnal (fegyverzet) ellentétben, a négyszög alakú felület esetében egészen más jellegűek a felületen kialakuló "torzítások", azaz egészen másképp reagál a különböző légnyomás változásokra. Ez egy teljesen más típusú "hangzást" eredményez. Ez a technológia már a fegyverzet szintjén lehetövé teszi a tervezők számára, hogy elkerüljék az úgynevezett szibillansz effektust (magas frekvenciás önrezonancia). Értsétek: az "SZ, S" típusú hangok nem "gerjesztik" annyira ezt a membránt, nem csilingelnek, nem sípolnak természet ellenesen. Ezt a problémát a hagyomásnyos kapszuláknál nagyon nehéz megoldani, egy két nagyon high-end mikrofont leszámítva szinte mindegyik nagymembrános kondi miki ettöl szenved. Persze ez nem egészen új keletű technológia. Több gyártó is kisérletezett már vele (Milab pölö). Megépíteni elég nehéz. A kondenzátor mikrofonok esetében a nagyobb felület azt jelenti, hogy sokkal több "energiát" képes a mikrofon felfogni, ami nagyobb érzékenységet jelent (ez jó). Másfelöl viszont, a nagyobb membrán, nagyobb megmozgatandó tömeget jelent, ami csökkenti a magas frekvenciákra és tranzienksekre való érzékenységet (ez a rossz). A technológiák és különböző anyagok fejlödésével a körülbelül 1 inch (2.5cm) átmérő lett az "ipari standard". Természtesen ez nemcsak a hagyományos kör alkú fegyverzetnél érvényes, hanem minden esetben, azaz a négyszögletüt is sújtja. Az AudioTechnica itt tett egy igen komoly és érdekes lépést az ügyben. Az 5040-es membránja ugyanis nem egyetlen öszzefüggö felület, hanem 4 kisebb különálló részböl áll. Ez lehetövé teszi, hogy nagyon vékony (azaz kis tömegü) fegyverzetet használjanak, hiszen ha ezt egyetlen darabból kellene készíteni, akkor vastagabb anyagot kellene használni a mechanikai szilárdság miatt (mivel a membrán ugye csak a szélein van "megtámasztva"), s ez nagyobb tömeget, ergo rosszabb érzékenységet eredményezne. A hátulütöje a dolognak viszont, hogy a négy különálló kondenzátor jelét "egyesíteni" kell, azaz elektronikusan ezt meg kell oldani szépen és jól. Az AudioTechnika mérnökei kitettek magukért, s brutálisan vékony (2 micron!!!), és elképesztöen nagy felületü (több mint 1000 mm2, ez kétszer akkora felület, mint egy hagyományos kapszula esetében) kapszulát fabrikáltak boszorkány konyhájukban. Ennek az igen tekintélyes kapszulának persze a hagyományos kapszulákkal ellentétben még erösebb az irányultsága (szükebb vese karakter). Ennyi technikai hablaty után akkor jöjjön a puding kóstolása... Elöre is elnézést kérek, hogy nem posztolok audió mintákat. Ennek egyetlen oka, hogy a mikrofont saját magamon tudtam csak kipróbálni. A limitált idö miatt az történt, hogy senki épkézláb énkes nem ért rá velem összerittyenteni egy kis video/audio anyagot. Szóval meg kell elégednetek az én fülemmel, véleményemmel és izlésemmel, és azzal, hogy hangszeren nem teszteletem. A véleményem kéretik ehhez mérten kezelni. (Ezen kívül a hazai képviselet, az Audmax elég alapos, így könnyedén meg lehet szerezni a mikrofont tesztelésre bármikor. Komoly érdeklődőknek mindenképp javaslom, hogy éljen ezzel a lehetőséggel!) A mikrofon egy igen csinos kis böröndben érkezett. Nagyon csinosban. Azért emelem ezt ki, mert sok gyártó erre egyátalán nem "költ", pedig a biztonságos szállíthatóság és tárolás nem egy utolsó szempont. Szóval itt máris egy piros pont az AT-nak. A másik nagyon pozitív dolog a mikrofon kengyele (felfüggesztése). Ennél profibbat még nem is láttam. Komolyan, ezt szabványosítani kellene! Újabb nagy piros pont! A mikrofon maga külsöleg nagyon masszív, s méretihez képest elég súlyos (van benne anyag). Ráadásnak, amit a 40-es széria felett megszokhattunk az AT-nál, minden "made in Japan", ami azért meglátszik. Tökéletes felületek, illesztések, masszív anyagok, precizitás, egy örrökké valóságnak építve (ez manapság sajna nem túl "divatos" ). Szóval kivitel csillagos ötös minden szinten, bravó AT! Mivel a mikrofon megelégszik a standard fantom árammal (nem csöves ugye, nem kell fűtő áram), ezért nincs is más a böröndben a miksin és a kengyelen kívül. Izgatottan szereltem fel és kötöttem be a rendszerbe. Rendszer, nos igen, ez is nagyon lényeges a teszt szempontjából. A legjobb cuccokon teszteltem, ami elérhetö. Elsö körben egy "vintage" láncon: Neve 1081 preamp, Summit F100 csöves EQ, UA LA2A leveler, 1176 kompi. (Megnéztem 1073-al is azért a biztonság kedvéért ) A modern soundos láncom pedig: BuzzAudio MMA2, 1081 EQ, LA2A, Neve 33609 kompi. Innentöl pedig következzen az én vélemenyem és tapasztalatom... Amit elvártam elsö körben, az azonnal be is igazolódott. A mikrofon gyakorlatilag teljesen nélkülözi a szibillansz effektust, ami azért nagyon jó dolog. Bátran lehet tekergetni az EQ-t, elképesztö mértékben lehet magasat emelgetni, mert szép természetes marad a magas tartománya. Ráadásul a megszokottnál sokkal magasabb frekvenciákon is megszólal a mikrofon (12-15K felett is van értelmezhetö jel), már már vetekszik egy kismembrános mikrofon átvitelével. A mikrofon nagyon nagyon "gyors". Azaz a tranzienseket precízen és pontosan viszi át, amit szintén elvártam, ha már félvezetös és ennyire magas az érzékenysége. Ez szintén jó pont, mert az ének érthető marad a legbrutálisabb zenei környezetekben is. Szintén elvárható, de azért számomra megelepö dolog az iránykarakterisztika. Ez nagyon szűk. Ahogy kimozdulok egy kicsit is az akusztikai tengelyböl, azonnal változik a hangszíne. Ez bizonyos esetekben lehet jó, de éneknél nem egy elöny, mert sajnos centiméterek is durván számítanak. Azaz nagy figyelmet kiván a pozició precíz megtartása éneklés közben, ami plussz teher az énekesnek, és a gyakorlatban szerintem kivitelezhetetlen. Szóval ez nekem negatívum. A "sound" dinamikája szintén az általam elvártnak mondható, pontos és elég nagy. Precízen átviszi a legkisebb nüanszokat nagy hangnyomás (értsd üvöltös éneklés) közben is, ami szintén csak a high-end mikrofonok kiváltsága, s mondhatom hibátlanul bírja is a nagy hangnyomást. Ez kicsit azért meglepö, hiszen a nagyon nagy membrán felületböl adódóan ezt azért nehéz lehetet kihozni a miksiböl (AT újabb piros pontot kap ezért). Persze a "légmozgást" nem díjazza, azaz popfilter kötelezö! (De ennek így is "kell lennie", a nagy felület miatt.) A mikrofon nagyon zajtalan, azaz az alap "súgás" gyakorlatilga nem létezik, ami szintén piros pont. Most pedig jöjjön a "fekete leves"... Ahogyan feljebb is írtam, a magasai szépek és precízek, meg természetesek is, de valahogy mégis "fedett" hatása volt számomra a soundnak. Föleg prezensz nincs (5K környéke), ezt sajnos a széles magas spektrum nem tudja ellensúlyozni számomra. Engem nem érdekel a rengeteg 12k-s magas, mert zenében ennek semmi jelentösége. Ráadsául, az emberi hangból adódóan, jobb, ha ez a tartomány kissé "torz", idealizált, hogy szépen fogalmazzak (csöves elektronika über alles). A közép tartománya szintén "túl természtes" énekléshez, amitöl kissé "döglött, élettelen" érzésem volt, valahogy nem "hasít", az irgalmatlan dinamika ellenére (ráadásul a vintage Neve preamp is ezt tolta, s még így se), sem az EQ, sem a kompi nem sokat segített. A mélyek is érdekesen alakultak. Sajnos a prokszimációja nem túl kellemes (pontosabban nem vintage, ami éneknél súlyos hiba). Nagyon sok a középmély tartománya (300Hz környéke), s csúnyán "puffog". A mélyei pedig egyátalán nem dinamikus érzetűek ettöl. Erösen "olcsó" hatása van, figyelembe véve, hogy 3000 dollár a mikrofon ára, ez bizony súlyos hiányosság. Az igazi megmérettés persze az, ha az ember a/b teszteli a hasonló kaliberű mikrofonokkal. Technikailag a Wunder CM7 FET-je áll vele pariban (tranyós, nagymembrán), de árban már a CM67-tel konkurál. Már a CM7 FET is sokkal kellemesebb ének soundot produkál, kicsit ugyan szibillanszosabb, de az még kezelhetö, viszont prezenszben, középben és mélyben is csúnyán kalapálja. A CM67 meg egyértelmüen jobb, minden tartományban, kivéve a 12K fölötti részt, de ez engem hidegen hagy. Ráadásul, a vintage mikrofonok jellemzö összes "dögös" effektus hiányzik az 5040-böl (mivel nem vintage), ami azért valjuk meg követelmény a mai ének trendekben. A természetes dinamika se számít túl sokat ének szempontból, mert ami dinamika kell, azt mindkét Wunder böven hozza, tehát még ezt sem mondhatom egyértelmű elönynek, a sok dinamika processz után meg úgyis tök mindegy. (Nem mérni akarok a mikrofonnal, hanem jó soundot felvenni.) Összességében én inkább "érdekesnek" találtam az 5040-et, mint jó vokál mikrofonnak. A teszthez használt "láncokból" persze a modernebb (Buzz+UA+Neve kombó) messze jobban állt a mikrofonnak, mint a klasszik vintage. El tudom képzelni, hogy bizonyos dolgokra kiváló. Mondjuk voice over, dob overhead, zongora, hárfa. Bár a szük vese karakter minden ilyen esetben kényelmetlenséget jelentene. (Ennek studión kívul lenne szerintem csak elönye.) Az árát a gyakorlati használhatóság szemszögéböl túl magasnak itélem. Persze technikailag indokolt, nem kicsit lehet drága egy ilyen bonyolultságú kapszula gyártása. De senki se technikai "csodát" keres egy mikrofonban, hanem soundot. + gyakorlatilag szibillansz mentes + természetes dinamika + tranziens átvitel + nagyon alacsony önzaj + masszív, precíz kivitel + kiváló kengyel + börönd kivitele:) - nincs "dögös" sound - prezensz kevés és "csúnyácska" - csúnya, kezelhetetlen prokszimáció - nagyon irányérzékeny - ár túl magas

Aki már eljutott annak a bizonyos szintnek a határvonalára, amikor rájövünk, hogy nem más áll közöttünk és a jobb eredmények között, mint a középszerű eszközeink és hangszereink, annak be kell látnia, hogy előbb-utóbb nem fogja megúszni, be kell fektetnie olyan eszközökbe is, amiknek évtizedek alatt sem kopott a tekintélye, persze nyilvánvalóan az ára sem. Miért nem látunk pl....Behringer iAxe gitárt Satriani kezében? És MG szériás Marshall kombókat a háta mögött? Chris Lord-Alge miért nem használ Cubase LE-t, és minek költ kompresszorra, amikor abban is van? Ezek azért elég hülye kérdések, nemigaz? Hogy ezek a dolgok mennyire rentábilisak, azt most felejtsük el (tudom, nehéz, főleg itthon), de az, hogy egy hangmérnök, vagy egy zenész milyen eszközökkel veszi körbe magát, az ha mást nem is, de minimum a saját maga felé érzett tiszteletét és magas elvárásait tükrözi. És ez nem azt jelenti, hogy nem kell tudni szarból várat építeni, mert az ma a minimum! És nem is státusz szimbólumokról beszélgetünk. Itt arról a szintről beszélgetünk, amikor pontosan tudjuk, hogy egy színt miért akarunk használni a festményünkön, tudjuk is, hogy csak egy helyen lehet vásárolni olyan festéket és nem is olcsó, de nem adunk alább. Tehát nem azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy képesek vagyunk-e megfelelő, elégséges hangzást kialakítani (mert az csak kettes alá sajnos), hanem azt, hogy versenyképes körülmények között képesek vagyunk-e akár nemzetközi szinten is lenyűgöző dolgokat letenni az asztalra. És mégegyszer hangsúlyozom, nem azért, mert rentábilis, vagy mert anyagilag megéri. Ha nincs belső indíttatás, őrületes lelkesedés, akkor rég megette a fene az egészet. Az áhított körülményeket pedig tetszőleges úton elérhetjük, nehéz, de nem lehetetlen. A hozzáállás az első, ami kemény munkával karöltve megszüli az eredményeket, abból tudunk majd fejleszteni a körülményeken és indulhat újra a kör, szigorúan ebben a sorrendben. Na de hol kezdjük el a fejlesztéseket? Ha mondjuk élő zene felvételéről és feldolgozásáról van szó, akkor a lánc egyszerű esetben a következőképpen néz ki: Mikrofon, Előfok, Insertek (opcionális...kompi, EQ, stb...), AD konverter, DAW (Natív és/vagy DSP), DA konverter, Stúdiómonitorok. A DAW manapság már teljesen ízlés kérdése, nyilván legyen stabil, és funkcióiban segítse a munkafolyamatunkat. A konverterek olyanok, amilyenek. Apogee és Prism alatt majdnem minden felejtős, ha nem akarunk kompromisszumot kötni. Természetesen az utóbbi években elég sokat fejlődtek a hangkártyákban található olcsóbb konverterek, ami nem azt jelenti, hogy kifejezetten jók, de az igazán jóhoz borzasztóan nagyot kell lépni anyagilag. Ennél jobban megérheti, ha a lánc két végén kezdünk el fejleszteni. A Genelec pl. elkényeztet bennünket fantasztikus közeltéri monitoraival. Már a 8020 is jobban szól, mint bármi más ebben a kategóriában, és sokkal jobban szólnak ezek a hangfalak, mint amennyivel drágábbak a mezőnynél. A lánc másik vége nem más, mint az eleje:) Itt jó, ha tisztában vagyunk egy alapvetéssel: Egy JÓ mikrofon egy ROSSZ előfokkal rosszabb eredményt fog adni, mint egy KÖZEPES mikrofon egy JÓ előfokkal. Miért? Mert a rossz előfok egész egyszerűen megbecsteleníti mindazt a jót, ami miatt egy fél-egy éves átlag fizetésnek megfelelő összeget adtunk ki egy mikrofonért. Nem tudja interpretálni a dinamikáját, elrontja a tranzienseket, telepakolja nem kívánt torzításokkal, stb...Jobb lesz, mint a rossz mikrofonnal, de nem fogjuk érzékelni az elköltött összeget. Ezzel ellentétben egy legendás mikrofon előfok beszerzése esetén érezni fogunk minden fillért, amit kicsengettünk. Egy NEVE preamp egy AT2020-ból is szerethető hangot csinál, nincs mese, a trafó egy olyan jószág, ami megdolgozik a pénzéért. Büszkén tolja előre a második és harmadik felharmonikust (bizony, torzít, de nem akárhogy), aminek köszönhetően olyan hangot kapunk, amiben a zenei információ van túlnyomó többségben, így akkor is megállja majd a helyét, amikor már jó sok sáv került egymás hegyére. Nem, ezt nem lehet megcsinálni egy egyszerű hanszínszabályzóval. Ez együtt változik az inputtal, és pont úgy, ahogy arra éppen szükségünk van. Sokféle preamp van és nem mindegyik ugyanabban a legjobb. Az idő kitermelte a győzteseket, ez látható, hiszen bizonyos modellek, illetve technikai megoldások több, mint 40 éve változatlan formában szolgálnak bennünket. Most pedig jöjjön egy kis ízelítő a kedvenc 500-as formátumú előfokainkból. A teszt során egy Nightwish nóta két sorát hallhatjátok a AMS Neve 1073LB, az API 512C, a Shadow Hills GAMA, és a Helios Type 69-en keresztül. Szilvi egy Wunder Audio CM7 FET mikrofonba énekel, ami már önmagában sem kutya:) Az egyes TAKE-eket a cikkhez csatolva megtaláljátok, így ti is elvégezhetitek otthon a saját tesztjeiteket, megfigyelhetitek mennyire másképp reagál ugyanarra a típusú beavatkozásra egy másik előfokkal felvett hang, és leszűrhetitek a tanulságot. Aki még nem olyan ismerős a preampok világában, annak egy jó tanács, hogy ne a zizgést-ciccegést figyelje, hanem a középtartományt. Ott történik az igazi varázslat. http://www.youtube.com/watch?v=5TCAc-1zSKY Csatományok megtekintése: api.wav Csatományok megtekintése: helios.wav Csatományok megtekintése: neve1073.wav Csatományok megtekintése: sh_discrete.wav Csatományok megtekintése: sh_nickel.wav Csatományok megtekintése: sh_steel.wav api.wav helios.wav neve1073.wav sh_discrete.wav sh_nickel.wav sh_steel.wav