Jump to content
Ménemszól.hu

Bonanza vs. Popular a Célpontban


A/D

Recommended Posts

Kevés dologtól jöttem ennyire izgalomba az utóbbi időben mint ettől. Óriási szerencsém, hogy ebben az időben már színen voltam, és részese lehettem a "Nagy Megfejtésnek". Holnap, tehát csütörtökön a Célpontban műsorában Ákos és Márk. Két totálisan meghatározó emberről van szó a hazai kultúrát illetően, így nem kifejezés hogy milyen kíváncsi vagyok. Highly recommended.

 

Sajnos valamit félreérthettem az ominózus Facebook posztból, ez csak egy fotó a múltból, nem egy létező vagy jövőbeli adás. Sajnálom, ha valakit felizgattam ezzel, egyben remélem, hogy a jövőben fogunk majd valamiféle dokumentarit hallani a srácoktól, ennek kellene maradjon egy lenyomata.

 

"vén tinédzserek" via Zimonyi András.

post-1-0-87334800-1390946199_thumb.jpg

Link to comment
Share on other sites

A Bonanzát nem kell bemutatni, de ha már szóbakerült, a Popular 1998-ban már ezt tudta (demó). Pluginek még a kanyarban sem. G3-as macek vannak, a Digidesign Session 8 épp hogy megfizethető kategória volt azok számára, akik brutál komolyan gondolták, ezalatt pedig minden használhatatlan. Ebben a számban a szinti egy Nord Rack classic amit tőlünk vettek 96-97 környékén. Teljesen kész voltam milyen profin használják.

 

Link to comment
Share on other sites

Színes hírként:

Populart (ha jól emlékszem, akkor még "A.D.T Populaire" néven, de ebben nem vagyok már biztos) még 1991-ben trabanttal (+1 autó) vittem egy Hatvani diszkóba fellépni:)

A "menedzserüknek" kinevezett sráccal jártam egy középiskolába, a dj meg az osztálytársam volt.

Kazettán még megvan a felvétel. Sajnos a dj több helyen belepofázik, de jó is hogy szóba került, mert csinálok belőle mp3at majd.

Ottani setup egy PPG Wave 2.2 (vagy 2.3), Casio FZ1 (sampler, nagyjából erről szólt minden) és egy Yamaha PSS680 (vagy 780), ami csak kamunak volt ott. Ennek az alsó dobpadjai voltak verve dobverővel, koncert közben el is repült néhány billentyűje:)

 

Akkortájt voltam is Márknál és mutatott néhány Kraftwerk és DM újragondolást (azok is megvannak kazin).

Nekem 91ben egy psr28am volt és 92ben lett egy Roland JV30 + C64 + MIDI interface + C-lab progi (utóbbiak is megvannak).

Szóval csak néztem a PPG-t és azt sem tudtam, mi fán terem (internet ugye még nem volt). 

Link to comment
Share on other sites

Populart én először a Császár Előd MTV-s műsorában, a Császármorzsákban láttam 1996-ban. 

Csinált is egy techno-acid lemezt Exotron néven. A műsoros kazi meg is van.

 



Ill. akkortájt írtak nagyon szuper cikkeket az underground Gépszava c. újságban. 
Az egy eszméletlen jó újság volt. Havernak volt meg, én meg rendre kölcsönkértem.

Viszont valahol megvan PDF-ben. Majd megkeresem.

 

Abban előszeretettel használtak Mekk Elekes szövegeket. 

Valami kapcsán: "... dobd szemplered szemetesvederbe..." :D

 

Remélem le lehet majd tölteni valahonnét ezt a műsort.

Link to comment
Share on other sites

krisztian: erre a musorra en is emlekszem. nagyon megmaradt bennem es ezutan be is szereztem a popular kazettat :)

amugy elod musora szerintem teljesen jo volt es amit nem tudtam megnezni, felvettem videora, nehogy lemaradjak valamirol.

Link to comment
Share on other sites

Lehet, hogy nem is a Gépszavába írtak cikkeket, hanem a Zenész magazinba. Na, mindegy... :) 

Azért belinkelem ide az újságból kiragadott cikkeket: 

http://www.c3.hu/othercontent/lovebarikad/gepszava/ 

 

Sajnos szkennelve nem találtam meg, pedig eléggé pofás egy újság volt. A borítókból is látszik.

 

error 404 jön be erre

Link to comment
Share on other sites

Bocsánat az őszinteségért. ;-)

Szerintem: A srácok tehetségesek, nem vitás de a Populär csak egy DM-másolat, annak is későn. Márknak minden más projektje jobb ennél.

A Bonanza is a DM-ból kezdte, de ott van jókora plussz, saját egyéniség, egyediség.

Én így látom. :-)

Link to comment
Share on other sites

A legkorábbi időkben Márkék "Self Distroy"-ként kezdték emlékeim szerint, (90-91 körül) aztán abból lett a Popular, bár az is lehet, hogy Syngular kollégának is igaza van, és több néven is szerepeltek, akkoriban. cca 5-6 zenekar volt összesen, akik kifejezetten "techno"-t játszottak. (akkortájt még csak így hívták, vagy EBM-nek…:D) És a DM egyértelműen hatott mindenkire, kire jobban, kire kevésbé. Talán leginkább az különböztette meg az akkori scena szereplőit, hogy a DM mellett melyik akkori nagy név hatása érvényesült. Nekünk pl leginkább a Skinny Puppy volt a példa.

Volt a két "nagy" (Bonanza és DrBeat -"sajtó-Tv-Rádió"), meg az "underground" (cca: Self Destroy, Escalator, OCTS, meg mi). Aztán kicsit később jöttek be Robiék a Liquid Limbs-el a képbe, és olyan 93 körül meg már nagyon sokan kezdtek ilyesmiket játszani szinpadon is. A legelején a PECSA-beli DM Klub volt a meghatározó, meg az ottani szervezésű TechnoArt Show-k, szintén a PECSA-ban. Aki ezekben szerepelt az számított, aki nem az nem létezett. Mármint a két "nagyon" kívül.

Link to comment
Share on other sites

Igen Előd mindig tudta mit akar,meg roppant kreatív volt.

Anno a nyolcvanas évek végén a bécsországból behozott Akai S700 samplerem nála volt egy napig és reggelre olyan nótát rittyentett egy Moog-bass,pár dobminta továbbá az általa belesamplingelt "Ehetünk bablevest" és "Nézd már a hülyét!" frázisok felhasználásával,hogy csak néztünk. Mindezt úgy hogy soha nem látott még (akkoriban más sem nagyon itthon) ilyen samplert.

Olyan 14-15 éves lehetett akkoriban.

:-D

Link to comment
Share on other sites

Az első samplerem nekem is egy S700as volt 94ben. Használtan, 10 lemezzel, 45ért. 

1hétig volt meg mindössze, mert sehol nem lehetett hozzá venni már akkor sem 2,8as lemezt.

De egyből el is vitték ua 45ért, nem volt bukta.

4évig nem is volt samplerem aztán. 98ban lett egy Kurzweil K2000sV3 + 16MB Ram + belső 500MB HDD. Na, akkor nyílt ki a világ igazán:)

Link to comment
Share on other sites

A legkorábbi időkben Márkék "Self Distroy"-ként kezdték emlékeim szerint, (90-91 körül) aztán abból lett a Popular, bár az is lehet, hogy Syngular kollégának is igaza van, és több néven is szerepeltek, akkoriban. cca 5-6 zenekar volt összesen, akik kifejezetten "techno"-t játszottak. (akkortájt még csak így hívták, vagy EBM-nek… :D) És a DM egyértelműen hatott mindenkire, kire jobban, kire kevésbé. Talán leginkább az különböztette meg az akkori scena szereplőit, hogy a DM mellett melyik akkori nagy név hatása érvényesült. Nekünk pl leginkább a Skinny Puppy volt a példa.

Volt a két "nagy" (Bonanza és DrBeat -"sajtó-Tv-Rádió"), meg az "underground" (cca: Self Destroy, Escalator, OCTS, meg mi). Aztán kicsit később jöttek be Robiék a Liquid Limbs-el a képbe, és olyan 93 körül meg már nagyon sokan kezdtek ilyesmiket játszani szinpadon is. A legelején a PECSA-beli DM Klub volt a meghatározó, meg az ottani szervezésű TechnoArt Show-k, szintén a PECSA-ban. Aki ezekben szerepelt az számított, aki nem az nem létezett. Mármint a két "nagyon" kívül.

 

Hát, nekem a Depeche Mode az messze nem techno. Hiába a fémes dobok hangmintái meg a darkos hangulat, az ének meg egy kis egyéb belecsempészi a new wave-es, alteros öncélú dekadenciát, Brontés melankóliát, meg az angolszász szirupot.

Mindjárt rákeresek azokra az "undergroundokra", kiváncsi vagyok. A miskolci Liquid Limbs viszont nagy kedvencem volt.Akkoriban úgy gondoltam, hogy alig van magyar együttes olyan színvonalon, hogy össze lehet téveszteni egy külföldivel :-), a Liquid ilyen volt.

Róluk mit lehet tudni? Nincs vmi érdekesség, anekdota? Egyáltalán kik ők?

Link to comment
Share on other sites

Hát, nekem a Depeche Mode az messze nem techno. Hiába a fémes dobok hangmintái meg a darkos hangulat, az ének meg egy kis egyéb belecsempészi a new wave-es, alteros öncélú dekadenciát, Brontés melankóliát, meg az angolszász szirupot.

Mindjárt rákeresek azokra az "undergroundokra", kiváncsi vagyok. A miskolci Liquid Limbs viszont nagy kedvencem volt.Akkoriban úgy gondoltam, hogy alig van magyar együttes olyan színvonalon, hogy össze lehet téveszteni egy külföldivel :-), a Liquid ilyen volt.

Róluk mit lehet tudni? Nincs vmi érdekesség, anekdota? Egyáltalán kik ők?

http://www.quart.hu/quart/interju/20130201-liquid-limbs-interju-batta-robert-suta.html

Link to comment
Share on other sites

Hát, nekem a Depeche Mode az messze nem techno. Hiába a fémes dobok hangmintái meg a darkos hangulat, az ének meg egy kis egyéb belecsempészi a new wave-es, alteros öncélú dekadenciát, Brontés melankóliát, meg az angolszász szirupot.

Mindjárt rákeresek azokra az "undergroundokra", kiváncsi vagyok. A miskolci Liquid Limbs viszont nagy kedvencem volt.Akkoriban úgy gondoltam, hogy alig van magyar együttes olyan színvonalon, hogy össze lehet téveszteni egy külföldivel :-), a Liquid ilyen volt.

Róluk mit lehet tudni? Nincs vmi érdekesség, anekdota? Egyáltalán kik ők?

Én Veled értek egyet.

Rám semmilyen hatással nem volt a DM, maximum annyira, hogy sosem tetszett.

Itt szintén sorry az őszinteségért...

Elődkéről szintén nem nyilatkozom...Sem zeneileg, sem máshogy nem szimpatizálok Vele.

Nos rám teljesen más dolgok voltak hatással.

Én már úgy születtem, hogy Fateromnak volt egy kisebb házi stúdiója.

Ott gügyögtem mellette, amikor csak beengedett valakit is oda...

Volt szalagos magnó, több sávos, keverő, Electro Harmonix effekt, YAMAHA sampleres kis szinti, KORG POLY analógok...Nagyon élveztem. :D

Mellette sok bakelitet hallgatott(Vangelis jobbak, JMJ, Kraftwerk, KITARO, stb.).Ezek tetszettek, pontosabban mindenből valamik...A hangzás, stb..

Aztán én olyan 12-13 évesen kezdtem eljárni partyzni(érettebb voltam külsőre is a koromnál) huszonéves emberekkel.ACID CLUB, FMK, aztán FÁKLYA, Blajez-féle ACID-partyk, voltam Liquiden is többször(Ők bejöttek akkor) Living in the House. :D :thumbsu: 

Közben már általánosban(zenei gyakorló) C64-en, majd később AMIGAn a ProTrackeren zenéltem.Fater stúdiójában titokban...Nem nagyon engedett be...Így aztán mikor nem volt otthon, akkor ment a sunyizás.Így minden dolgot hamar elkezdtem autodidakta módón megtanulgatni.

Nem tetszett, ahogy bevoltak állítva az EQ, mixer, stb. és mindig elállítottam, majd vissza, ahogyan volt, nehogy Fater kiszúrja. :D

Meg mindig szídott, hogy rendesen játszak zongorán, meg szintin és ne tekergessem, mert az jobban vonzott, hogy pl. helikopter effektet lehet vele kitekerni....Zongorázni azóta sem tudok. :D 

A Himnuszt tanulgattam akkoriban és egyszer a kezemre is csapta a pianinó tetejét, mikor elrontottam.

Maradtam a tekergetésnél. :D

Link to comment
Share on other sites

 

Hja, sajnos Mazsi tényleg odafönt nyomja már…. Robi itt is szereplő néha. Kedves tőle a cikkben, hogy az indulásuk körülményeinél kiemeli a velünk volt kapcsolatukat. Arra már nem emlékszem, hogy hogyan ismerkedtünk meg, de az tény, hogy nagyon sokat prögtünk együtt, meg vittük őket előzenekarnak, ajánlgattuk erre-arra. Mert nagyon jók voltak. És tényleg szakácsok, ami azért inkább Mazsin volt érzékelhető. Ha hajnali háromkor föleszméltünk valami ismeretlen helyen, akkor kijelentette, hogy főz valamit. És főzött. Mindig jót és mindig az adott helyszin "alapanyag" kínálatából, ami volt, hogy egy db májkrémkonzerv volt….:) Klasszikus mondat: "teszek bele kalbászt, attól jó lesz…" Mazsi jellegzetes testalkatára lehet emlékezni olyan 15 évvel ezelőttről, amikor narancssárgára festve Ő volt a Mangó-reklám.

 

Egyébként, ahogy én látom ez az egész korszak (89-93-zenei értelemben) megérne egy társadalomelemző, szocio-tanulmányt, vagy legalább egy valamilyen szintű dokumentálást, mert elég sok mára a "legenda", meg a félre-mesélés. Lásd pl maga a "techno" megnevezés körüli fenti vita. Mondjuk így 20-25 év távlatából talán el is férne már egy ilyesmi arról a korszakról.

Lehet, hogy összehozok valamit, ha van rá érdeklődés.

Link to comment
Share on other sites

Hát, nekem a Depeche Mode az messze nem techno.

 

Nekem sem. Nálam akkoriban az mtv party zone műsorában hallott dolgok voltak a kedvencek... fsol, humanoid, the orb, altern8, stb... de megfigyelhető volt, hogy legtöbben az ebm-et tartják technonak (legalábbis az ismeretségi körömben így volt). Mondjuk ezen én soha nem voltam leakadva, vmiért nem voltak ezek a műfajok túl élesen elhatárolódva még egymástól, mint most. goa, acid, techno, ambient, industrial, ebm, tarara.. egy kutya kölke, gépzene, jöhet.. :DD Mi legalábbis lennt vidéken így voltunk vele. 

Link to comment
Share on other sites

Archived

This topic is now archived and is closed to further replies.

×
×
  • Create New...