Jump to content
Ménemszól.hu

A/D

Recommended Posts

A mai zenetechnológia innovációnak jó részét apró butikcégek követik el. Egy kis trend-ismertető után bemutatom nektek a Tip Top Audio cég Trigger Riot nevű szekvenszerét, ami teljesen értelmes, meglepően inspiráló irányt definiált a piacon.

 

A cél ez: pofonegyszerűen csináljunk meglepően érdekes és változatos ritmusokat.

 

Bizonyosan mindenki hallott / látott már elegendő számú demót a neten moduláris szintetizátorokról, melyek általában azon kívül, hogy elméletben érdekes kapcsolások, zeneileg nem sok mindenre voltak jók, inkább az volt bennük az érdekes, hogy “ilyet is lehet”.

 

Ilyenre példa:

 

 

A másik a klasszikus vonal: mikor valamilyen kapcsolótáblában vagy feszültség tárolóban elrejtjük az egyes értékeket, melyek általában valami zenei hangmagasságot, változást (pl. szűrő nyitását) illetve a gate jelet (billentyű leütés) definiálják. Ezeket a tárolt értékeket egymás után valamiféle ütemben a kimenetükön megjelenítik. Igen, ők a stepsequencerek. Amit tudnak valójában szoftverekkel is elérhetők többé-kevésbé, de a velük való munkamódszer teljesen más eredményt diktál, ezért divatosak.

 

Ilyenre példa a kitűnő Analogue Solutions Oberkorn:

 

 

 

Lehet-e a kettőnek értelmes közös metszete? Az első példa ugye zeneileg nagyon értelmezhetetlen, a második munkamenete pedig időigényes, és -elnézést a képzavaros szóviccért- bizonyos szinten analóg a digitális szekvenszerek működésével, nevesen hogy előre definiáljuk a lépéseket, "nem eléggé váratlan".

 

A válasz igen, és a Trigger Riot zsenialitása pont ebben áll.

 

Az alábbi videó egy pár perces matatás eredménye. Minden ritmus amit itt hallunk a Trigger Riotból származik, mely egy dobszintetizátor három sávját utasítja mikor melyik szólaljon meg, illetve a szinti hang ritmikus animálásáért is ez felel. A ritmust  nem programoztam le a hagyományos értelemben. Egy függvényt hoztam létre, ami ezt a ritmust adta ki, és a pár perc tényleg szó szerint értendő. Az órajel teljesen egyenes, tehát a shuffle funkció is a képletből adódik. Bármely paraméter változtatása szinte biztosan értelmes eredményt ad, de azért jó fejben tartani, hogy melyik gomb a függvény melyik részéért felel. A lényeg itt elsősorban az előállt ritmusképlet. (Lentebb további videókat mellékelek)

 

 

A lényeg mégiscsak ez: mikor nekiálltam, mindössze egy shuffle-képlet ötletem volt, a többi próbálkozással történt fénysebességgel. Mikor tetszett az eredmény, elmentettem, a srácok erre szabadultak rá. És hogy miért jó ez? Mert bizonyos értelemben váratlan eredményt adott, ami alapja lehet pl. egy zenei ötletnek.

 

De hogy is működik?

 

A Trigger Riot (a továbbiakban TR) elve az, hogy viszonylag egyszerűen tudunk ritmusképlet-függvényt készíteni (a zene matematika ugye :) ). Mivel ez teljesen más gondolkodást igényel, az eredmény gyakran meglepő, főleg az, hogy az esetek jó részében zenei is, ezért ha pl. elektronikus élőzésben gondolkoznék, ezt biztosan ki nem hagynám a számításból.

 

Ez egy szekvenszer, tehát semmi mást nem csinál, csak ritmikus pulzusokat ad a 8 kimenetének egyikére egy órajelgenerátor üteme szerint (jobb szélső 4 jack és és jobb alul a 4 egymás mellett az oszlopok és sorok végeinél). A trigger kimenetekre köthetünk önálló hanggenerátorokat (pl. egy dobgép egyes csatornáit úgy mint pergő, láb, hihat, stb), tehát azoknak ad parancsot, hogy mikor szólaljanak meg. Vagy ritmikus változásra kényszeríthetjük vele szintetizátorunkat (pl. az egyik kimenet a filter burkolóját indítja, a másik a hangerő burkolóját).

 

A működés tökegyszerű, és zseniális.

 

post-1-0-72807900-1392311537_thumb.jpg

 

Az előlapon találunk 16 forgópotit, melyekkel a 16 trigger jel kondícióit tudjuk definiálni. Ha egy tekerőt elfordítunk, akkor a kijelző rögtön mutatja annak értékét, pl. hogy 4-es osztásra állítottuk be, vagy kettővel csúszik stb. 16 trigger jelet mondtam, de az előbb láttuk, hogy 8 trigger kimenet van. A varázslat az, hogy az egyes vízszintes sorok 4 triggergenerátora logikai vagy kapcsolatban vannak, tehát ha a bármelyik triggerel, akkor a sor végi jack kimenet is triggerel. Független módban ezek elkülöníthetők.

 

A legfelső gombbal kiválaszthatjuk hogy a triggerhez tartozó tekerő annak mely paramétert szabályozza.

 

Ezek:

 

Divide: hány órajel után adjon ki triggert. Ha pl. 3-at állítunk be, akkor az 1, 2 órajelre nem csinál semmit, a harmadikra elsüt egy triggert olyan hosszan, amit a Pulse Width paraméterrel szabályozhatunk. Egy sima dance alap tehát úgy néz ki, hogy a lábdobot 4 órajelre osztjuk, a pergőt 2-re, a hihatet 1-re. 

 

Clock Shift: ennyi órajellel késleltethető a trigger. Ha pl. az osztás 4, a shift pedig 1, akkor a triggerünk az 5,9,13,17. órajeleken érkezik. Így lehet könnyű szerrel pl. nyolcados, tizenhatodos ismétlődéseket kreálni. 

 

Time Shift: az órajelnél kevesebb idővel tudjuk elcsúsztatni az adott triggert. Na ez a kedvencem, mert gyerekjáték vele őrületes shuffle képleteket lehet elővadászni. Tulajdonképp mindig is szerettem volna potival szabályozni az egyes késleltetéseket, úgyhogy most megkaptam :) A trigger (gate!) hosszával együtt nagyon jó ritmusokat tud összehozni, szó sincs arra.

 

Probability: ha eljött a trigger ideje, még nem biztos hogy megszólal, erre való a probability paraméter, ami a megvalósulásának valószínűségét adja meg. 0%-ban soha nem triggerel, 100%-ban (default) mindig. 50%-ban fele-fele alapon néha triggerel, néha nem :) Ilyen könnyű változatosságot vinni a dologba.

 

Pulse Width: a trigger magas szintjének ideje. Az említett logikai vagy kapcsolat és ennek eredménye az, hogy triggert egy másik kioltására is használhatunk. Ha ugyanis a hossza akkora, ha a következő trigger indulna, akkor ez a második trigger nem fog érvényesülni emiatt.

 

Ezen felül még megadhatunk pár rendkívül hasznos paramétert, amit most nem taglalok, csak röviden: speed (órajel felszorzása), step (elszámol valameddig, aztán kiad egy triggert)

 

A kezdő és végpontot megadhatjuk (a ciklus a 255. órajel után mindig újraindul), ettől fog függni, hogy felütésre indulunk, vagy csúsztatunk, vagy hogy lesz-e csonka “ütemünk”. Természetesen az eredmény elmenthető, előhívható, egymás után fűzhető, stb. Órajel kimenet, reset bemenetek adottak, a kimenetek mute-olhatók, stb stb stb.

 

Ebből talán már értitek is, mi a működésének elve. A neten jobbnál jobb videók vannak róla egyébként.

 

Ez egy magyarázó videó:

 

 

Performansz közben:

 

 

A Trigger Riotot és egyéb analóg szekvenszereket bármikor szívesen megmutatunk nektek a Hit Space-ben, ahol meg is vásárolhatjátok azokat pazar kínálatunkból. Itt található webshopunkban.

Link to comment
Share on other sites

egészen néhány héttel ezelőttig úgy terveztem, hogy a QCD lesz a master clock/trigger (ugye ez egy master clock és 4, akár függetlenül is használható, CV vezérelhető, resetelhető, egymással keresztbe-kasul patchelhető, órajel osztó/szorzó modul), és mellé valamilyen logikai egység (ADE-31, Plog, A-166) kerül a rack-be... de mióta megláttam a Tip-top legújabb trigger szekvenszerét, nevezetesen a Circadian Rhythm-öt, eléggé újraértékeltem a dolgot :)

Számomra ez abszolút next level a modulár szekvenszelési/szinkronizálási lehetőségek tekintetében... már csak egy bajnok CV szekvenszer kell mellé.. ilyen is van a TipTopnak (ő a Z8000), de személy szerint nem azt raknám melléjük, na de ne térjünk el  ennyire a tárgytól.

 

itt egy videó az idei NAMM-ról:

 

ugye ő pontosan a fenti trigger riot ellentéte. első ránézésre egy hétköznapi step-matrix szekvencer. a valóságban ennél sokkal többet tud, de ez a videóból ki is derül. (nézzétek meg, tud egy-két nagyon ügyes trükköt... :) )

Ami igazán érdekessé teszi az egészet, és amiért úgy érzem helye van a topikban, az az, hogy pach kábel nélkül, a bus-boardon keresztül kommunikál a trigger riottal (nem mondulárosok kedvéért: a bus-board az az "alaplap" amin keresztül az egyes modulok egyrészt csatlakoznak a tápegységre, és megkapják a működésükhöz szükséges áramot, másrészt CV és trigger jeleket küldhetnek egymásnak), ezért tökéletesen szinkronizálhatók egymással. sőt! ha az egyiken presetet váltunk, a másik is azonnal presetet vált (ez azt hiszem szintén látható a videóban).

Így, ha a két modult egymás mellé tesszük, rögtön kapunk, egy (moduláros viszonylatban) nagyon kényelmes, nagyon hatékony, iszonyatosan kreatív, azonnali, kiegyensúlyozott környezetet, ahol egyszerre programozhatunk a hagyományos, megszokott módon a Circadian Rhythm step szekvenszerén és az A/D által fent részletezett módon a Trigger Riot függvényeit használva. A kettőt pedig természetesen kedvünkre kombinálhatjuk.

Én ettől a párostol teljesen eldobtam az agyam. Ha valaki ahhoz van szokva, hogy egy kényelmes DAW-ban dolgozik, és ott programozza a dolgait, nem biztos, hogy annyira meghatódik, mint én, de a modulár világban ezek a dolgok eddig csak baromi körülményesen voltak megoldhatók (már ha egyáltalán megoldhatók voltak)... főleg élő szituációkban.

 

...és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy milyen k*rva jól nézhet ki ahogy a CR step-matrixa villog a sötétben :)

 

Még egy aprósággal kiegészíteném a dolgot, és előre is elnézést kérek, ha nagyon elkalandoztam volna az eredeti témától:

Ha jól tudom, a két modul nem csak egymással tud ám kommunikálni a bus boardon, hanem a TipTop audio 808-as és 909-es dobmoduljaival és dobmixerével is. Így egy komplett ritmusszekciót kapunk, ami akár patch kábelek nélkül is tökéletesen használható, de természetesen teljes értéküen patchelhető is, ha a helyzet úgy kívánja.

Ez a CV busz egyébként mindig is ott volt a fejlesztőknek, de eddig nem nagyon használták ki a benne rejlő lehetőségeket, most viszont a MakeNoise, a WMD és a MicroMachines is elkezdett mindenféle clock/szinkron és preszet típusú modulokat fejleszteni rá, amik majd leginkább élő performanszok alkalmával lesznek nagyon hasznosak... ezen kívül a fent említett gyártók fűzik a clock és ritmus moduljairól (is) híres 4ms nevá céget és a SSF-et is, hogy szálljanak be a buliba. A dolog szépsége, hogy ezeket a rendszereket egymással együttműködésben fejlesztik, úgyhogy kompatibilisek lesznek egymással (a tiptop külön sztori, ő nem lesz kompatibilis, úgyhogy majd külön buszra kell rakni).

Én nagyon sokat várok ezektől a moduloktól, minden bizonnyal egy következő szintre helyezik majd a EURORACK rendszereket... legfőképpen élőzés szempontjából lesz hatalmas előrelépés.

 

Mégegyszer bocsánat ha nagyon OFF voltam, de lendületbe jöttem és ez lett a vége :) Így is visszafogtam magam :D

Link to comment
Share on other sites

Gondolom a Z8000-re gondolt. 

 

Én jelenleg erre szavaznék: Analogue Solutions Oberkorn Eurorack.

(de ki milyen zenét csinál ugye :) )

 

Az év későbbi részében lesznek még meglepetéseink szekvenszer fronton, de ez még most titok.

 

Bunninak Clock Dividerre a Circuit Abbey G8-at ajánlom szíves figyelmébe.

 

Szintén szekvenszer fronton játszik a rendkívül szellemes Beat Step az Arturitól, idekívánkozik az Elektron Rytm is hogy a Roland TR-8-áról és TB-3-áról ne is beszéljünk...

 

Én is rövid leszek, mert lenne még mit említenem, de ezt majd a bennfenteseknek :)

Link to comment
Share on other sites

igen, de a Z8000 CV szekvencer, a TR (vagy a CR, nem tudom melyik bizonytalanította el firegate-et :) ) pedig trigger, úgyhogy ezesetben ne bizonytalankodjon, vegy meg mindkettőt :D

 

az Oberkorn valóban bitang, a szintiklubon volt szerencsém eltölteni vele egy pásztorórát. Nagyon tetszik a 3CV és 2 külön kapcsolható GATE és az onboard slew limiter. De ahogy mondtad zenei stílus kérdése is. én most egy TR-rel, és egy Renével lennék a legboldogabb, mert mindkettő nagyon "játékos", performansz orientált, improvizatív cucc.

 

A G8-at köszönöm, hallottam már róla, de fogalmam sem volt arról, hogy ilyen sokoldalú cucc... mindez 4HP-ban  :goodjob:

Link to comment
Share on other sites

Archived

This topic is now archived and is closed to further replies.

×
×
  • Create New...