Jump to content
Ménemszól.hu

Testdrive: Bitwig Studio


madhead

Recommended Posts

Az Ableton Live csapatából kivált néhány fejlesztő és Bitwig néven saját DAW fejlesztésébe fogtak. A végeredmény nagyvonalakban hasonlít arra, amit a Live-nál megszokhattunk, viszont jónéhány hasznos újítással is rendelkezik ahhoz képest. Természetesen jópár hiányossággal is küzd, amit betudhatunk részint a mindössze 4 éves fejlesztési időnek, valamint a még kiforratlan megoldásoknak.
 
post-7-0-98118500-1396616217.jpg
 

Újdonságok

Mivel leginkább a Live-ra hasonlít és annak szeretne konkurenciája lenni, ezért nem tűnik eretnekségnek a Live tudásához hasonlítani, bár tudom ez már lerágott csontnak számít.Amikor még a béta verzióról voltak csak információk, akkor még a 9-es verziójú Live sem volt kapható, így nem volt alkalmas egyik program sem az összehasonlításra. Most, hogy a Bitwig márciusban megjelent végleges 1.0 verzióval, már bátran össze lehet engedni őket.
 
2 vs. 3 képernyő
Amit a Live-ból sokáig hiányoltak az a több képernyős üzemmód volt. A 9-es verzióval még nem is jelent meg, viszont 9.1-es update során már használhattuk dual módban is a szoftvert. A Bitwig erre rálicitált, ők egészen pontosan a 3 monitoros használatot is támogatják. 
 
Cross platform
Windows és OS-X platformokon kívül a Bitwig elérhető (Ubuntu) Linux alatt is. Jó alternatíva azok számára, akik egy Live-szerű DAW-ot szeretnének Linux-os környezetben használni. Plugin támogatás esetén azonban van jelenleg egy elég erős gyengepontja, mégpedig az AudioUnit pluginek kezelésének hiánya. Egyelőre csak VST effektek és hangszereket tud futtatni. Plusz pont viszont, hogy külön taszkokban kezeli a betöltött plugineket, így ha valamelyik elszáll, nem záródik be a program, mindössze a plugin-on található Reload gombot kell megnyomni.
 
Több project
A Bitwig esetén akár több nyitott projectünk is lehet, amik között természetesen csak egy lehet aktív, viszont drag’n’drop-pal áthúzhatjuk a különböző dolgainkat egyikből a másikba. Live esetén ezt nem tudjuk megtenni, bár ott is meglehetősen elegáns megoldás, hogy a Browser-ből megnyitható a project fájl, és a különböző Audio és MIDI sávokon lévő Clip-ek, vagy a komplett sáv egyszerűen behúzható az aktuális szettünkbe a komplett hangszer és effekt parkkal.
 
Hybrid sávok / Bounce in Place
A Live-ban ugye három különböző sávunk lehet (Audio, MIDI, ReturnFX). A Bitwig-nél viszont létezik egy úgynevezett hibrid sáv, amin egyszerre lehetnek Audio és MIDI sávok. Ez roppant okos megoldás, mivel lehetőséget biztosít arra, hogy egy kijelölt MIDI részt rögtön audio-ba konvertáljuk (Bounce in Place). Ezt a Live-ban is meg lehet oldani, bár messze nem esik ennyire kézre. Live esetében Freeze-elni kell az adott sávot, majd Flatten paranccsal lehet az Audio take-t felhasználni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Bitwig-ben nagyon gyorsan és kényelmesen formálhatjuk a MIDI sávunkat Audio-vá.
 
post-7-0-66675600-1396616219.jpg
 
Audio klipek
A hangfájlokat a Live-hoz és Logic-hoz hasonlóan kezelhethetjük. Egy dobloop esetén a tranziens detektálás automatikája pont annyira pontos, mint az előbb említett két program esetében. Ami Ableton-ban Warping, Logic-ban Flex Edit, az a Bitwig alatt az Onsets és Stretch tulajdonságokkal valósítható meg. A Live-val ellentétben itt lehetőségünk van tulajdonságokat szeletenként kezelni, mint például Pitch, Reverse, Timestrech. A dobloopok “manipulálása”, majd egyetlen matériaként való kezelését remekül átgondolták.
DJ célokra viszont messze nem annyira alkalmas mint a Live. A komplett zenék ütemvonalakra való igazítása egyáltalán nem kényelmes.
 
post-7-0-34291700-1396616221.jpg
 
Mixer
Ezen a ponton szinte semmit nem módosítottak, szinte ugyan az a koncepció és a Live esetében. Óriási mínusz pont, hogy a keverő paramétereinek nem lehet billentyűvel numerikusan beírni konkrét értéket. (szerk.: CMD+klikkel lehet beírni értéket)  Nem lehetetlen egérrel beállítani a korrekt hangerőértéket, de rendkívül körülményes és kényelmetlen. A kivezérlésjelző viszont egyszerre mutat RMS és Peak értéket, +1 pont.
 
I/O
Egyelőre még csak az Ableton fejlesztői nem értették meg, hogy ha valaki több bemenettel és több kimenettel rendelkező hangkártyát használ, akkor a fizikai I/O-k elnevezése nagyban megkönnyíti a szoftveren belüli audio routing-ot. A Bitwig nem követte el ezt a hibát. 
 
post-7-0-94484800-1396616223.jpg
 
Buszok és moduláció
A belső Audio, MIDI és modulációs buszok megoldása jelentősen eltér a többi DAW által alkalmazott, pontosabban megszokott működéstől. Egy MIDI csatornán tetszőleges számú hangszer is lehet, a MIDI jeleket kizárólag a MIDI effektek módosítják balról jobbra haladva. Így az Audio/MIDI effektek, valamint a a hangszerek tetszőleges sorrendben lehetnek az adott sávon.
A pluginek paramétereinek modulációjára jelenleg három különböző “Modulator” áll rendelkezésre: Envelope Follower, LFO és Step Sequencer. Ezeknek a modulátoroknak a kimenetét egy plugin tetszőleges paramétereire rá tudjuk programozni, így rendkívül komplex módon és könnyen animálható a hangzás. Ez a fajta moduláció megoldható Ableton Live-on belül is Max for Live segítségével, viszont ott egyszerre csak egy paraméterhez lehet hozzárendelni pl. az LFO kimenetét. Természetesen ha valaki ért a M4L programozásához, ez könnyen módosítható. De tény, hogy a Bitwig megoldása némiképp elegánsabb és áttekinthetőbb.
 
MIDI kontrollerek
Nyílván komoly előrelépés volt a Max4Live beépítése az Ableton Live Suite 9 verziójába, mivel így a Live bármely paraméterét el lehet érni az API-ján keresztül (a custom eszközök lehetőségéről nem is beszélve). Valószínűleg pont emiatt tették nyílttá a Bitwig-en belül a MIDI kontrollerek szkriptelhetőségét, hogy ebből a hátrányból letudhassanak néhány lépést. A MIDI kontrollekek a Bitwigen belül egy API-n keresztül Javascriptben programozhatóak és így szinte minden paramétert, gombot, virtuális potmétert szabadon vezérelhetünk a szoftveren belül.
 
Beépített pluginek
Számos beépített effekttel és hangszerrel rendelkezik, számszerint 54-gyel. Szintetizátorokból viszont mindössze néhány áll rendelkezésre, mint polifón virtuál analóg, 4 operátoros FM, orgona, valamint néhány dobhangokhoz használható szintetizátor (Bassdrum, Snare, Hat, Clap, Tom). Ezen felül még egy multi-layer sampler a szériatartozék. Ezekkel már azért el lehet boldogulni, pl. a Live Standard verziójához az FM szinti még nem jár. :(
 
Hátrányok
A jó tulajdonságok mellett azonban meg kell említenünk néhány hiányosságot ami a jelenlegi verzióban még fennáll. Ezeket remélhetőleg orvosolják a közeljövőben.
 
Time strech/Pitch shift
A time stretch algoritmus hagy némi kívánni valót maga után, hiába van HD-nek keresztelt algoritmus a programon belül. A Live és a Bitwig algoritmusairól készítettem néhány bounce-t, amiket alább lehet meghallgatni/letölteni.
 

http://soundcloud.com/ucuru/sets/bitwig-studio-vs-ableton-live

 

Snap to Grid
Az automatika rajzolásához a Snap to Grid funkció nem működik. Hogy ez bug, vagy hiányosság, a későbbi verziókból majd még kiderül, mindenesetre a Live egyik közkedvelt megközelítése, hogy az automatika is kvantált lehet, rendkívül gyorsan és hatékonyan szerkeszthető. Mindenesetre a Bitwigen belül az időzített, pontos automatika megvalósítása komoly kihívás.
 
Audio Loop
Tegyük fel, hogy valóban élő fellépéseknél is szeretnénk használni a programot úgy, hogy külső audio-t szeretnénk rögzíteni egy audio klipbe, amolyan looper jellegű felhasználáshoz. Teljesen normális elvárás lenne, hogy a loop paramétereit, mint start-end pontok, loop hosszát valós időben beállíthassuk egy alkalmas kontrollerrel, vagy egérrel. Ezeket a változásokat azonban nem azonnal, hanem kvantálva szeretnénk hallani. Itt sajnos elvérzik. Hogy ez bug vagy feature, nem tudtam eldönteni. (feltehetőleg az utóbbi)
 
GUI
A felhasználói felület szép, kényelmes és könnyen meg lehet szokni, viszont van még mit újragondolniuk. Arrangement nézetben a sávok magasságát nem lehet állítani, nincs több különböző színséma, a keverőn nincs megfogható objektum (csúszka), stb. Ezek apróságok, de mindenképp revízióra szorulnak.
 
Ár
A Bitwig ára 299€ (19%-os ÁFÁ-val), ami azért egy kicsit soknak tűnik egy (ha durván akarok fogalmazni) félkész termék esetén. Az összehasonlíthatóság kedvéért a Live 9 Standard 399€. A Reaper például 225$ csupán és nem igazán lehet hiányosságokat felfedezni benne. Bár a köztudatból nem tudom mennyire ment ki, de például az EnergyXT szinte semmi erőforrást nem használ, moduláris, cross platform és mindössze 39$ (!) az ára. Igaz, ez utóbbi sem kezel AU plugineket.
 
Verdikt
A Bitwig ígéretes próbálkozásnak tűnik, bár nem igazán érezni egyelőre, hogy hol szeretnék meglépni a Live-ot. A cross platform persze dícséretes, de Linux alá azért van még alternatíva, mint pl. az igen népszerű Reaper. A saját oldalukon fellehető “forthcoming” lista alapján egy, a Live-nál modulárisabb DAW építését tűzhették ki célul, valószínűleg a Max 4 Live adta lehetőségekkel fognak versenyezni a távoli jövőben. Az online kollaboráció és hálózati szinkron minden bizonnyal új lehetőségeket fognak teremteni a közösségi zenéléshez.
Jelenleg azonban egyáltalán nem éri meg az árát, túl rizikós, ha valaki kimondottan munkára szeretne DAW-ot használni. Pár napnyi használat során jópár idegesítő bugba, hiányosságba futottam, ha nem a demót próbáltam volna ki, valószínűleg kérném vissza az árát. Rossz üzleti koncepciónak gondolom bevezető ár nélkül útnak indítani egy félig kész programot.

 

Összességében várom a 2.0 verziót és használok tovább Live-ot.

Link to comment
Share on other sites

EnergyXT volt életem elős hibája.: szánalmas program, fogalma nincs hogy hogy kell syncben maradni 1 midi sávon 1 külső hardverrel és egy Sample Dobbal egy másik sávon.

erre a feladatra képtelen.

Ableton nem kell mert drága és nem érzem magam szabadnak benne.

Reaper törhető de semmi extra, ennyiért sok ez is.

Btwig is sokba kerül, valszeg soha nem veszem meg 300Euróért.

Maradok Renoise-os , amugy is Trackeres voltam világ életemben ez viszont a Trackerek Királya és ezt 120%osan kijelenthetem.

 

köszi a cikket hasznos infok voltak benne.

Link to comment
Share on other sites

Nagyon jó cikk!

Azért azt tegyük hozzá, hogy a Reaper magánszemélyeknek és kis cégeknek 60$ (évi 20.000 $ bevételig), ami azért elég nagy különbség, figyelembevéve, hogy napjainkra tényleg nagyon kiforott DAW lett.

Link to comment
Share on other sites

Köszi ezért a cikkért.
 
Volt OSX/Logic után fél évem Ubuntun, akkor nagyon vártam a Bitwiget, aztán meguntam a szopást, és váltottam Win7-re, de ezután is érdeklődve figyeltem a híreket róla.

Most, hogy megjött, azt kell, hogy mondjam, hogy amióta OSX/Logic-ról Win7-re váltottam, ez volt az első DAW, aminek a GUI-ja azonnal bejött, úgy, ahogy van.
 
Kíváncsian várom a továbbiakat. Az árát én is sokallom így az elején.
 
EnergyXT-t én megvettem, annak a GUI-ját át lehet szabni, és sikerült szerethetővé alakítanom, de kezelhetőségben tényleg fapadosabb, mint a népszerű DAW-ok, vagy a Bitwig.
 
A Bitwig demo sokkal kezesebb.
 

 

EnergyXT volt életem elős hibája.: szánalmas program, fogalma nincs hogy hogy kell syncben maradni 1 midi sávon 1 külső hardverrel és egy Sample Dobbal egy másik sávon.

erre a feladatra képtelen.

 

Maradok Renoise-os , amugy is Trackeres voltam világ életemben ez viszont a Trackerek Királya és ezt 120%osan kijelenthetem.

 
Én energyXT-t nem használtam külső cuccokkal, de azok nélkül elég jó. Korántsem szánalmas. Az árát meg vegyük figyelembe.

Maradjunk annyiban, hogy aki nem trackerrel ír zenét, az hagyja figyelmen kívül a véleményedet.

A trackerek királya egyébként tényleg a Renoise.
Link to comment
Share on other sites

mixer paraméterek ctrl+klikk mint mindenen 

mix_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

és több sávon egyszerre is lehet ügykezelni, azok kijelölése után

558186461mix_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ui:
"Az automatika rajzolásához a Snap to Grid funkció nem működik. " nekem faxányosan kvantányol,  az 1.05

Link to comment
Share on other sites

Xbitz, neked pont ugyanúgy kvantál automatikát a Bitwig mint a Live? Én Logicosként mindig nagyon kedveltem amilyen egyszerűséggel lehet Live-ban kvantált automatikát szerkeszteni (nálunk ez a Hyperedit, de az nem ennyire egyszerű és elegáns, bár sokat tud)

 

A timestretch a Live egyik fő erőssége, ott viszont hallod a feltöltött demóból hogy gázgujdó van. Meg az a kb. 7 ember aki eddig vette a fáradtságot.

 

Írt cikket a Musicradar is.

 

A belinkelt videók helyett (amit a gyártó csinált) jobban örülnék cikknek, más tapasztalatoknak, hogy lehessen látni, hogy miről is szól a Bitwig. Pont ez a lényeg, hogy sok felhasználó átfogóbb képet tudna rajzolni.

 

Ami lényeges, hogy az eddigi DAW-ok, nagyon eltérnek egymástól. Egy Reason, egy Reaper, egy Live egy Pro Tools - de mondhatnám bármelyiket azért hasznos, mert így tudja kiszolgálni a különböző munkamódszereket, hiszen sokfélék vagyunk. A Bitwig viszont inkább egy félkész Live-nak tűnik. Ha vannak is hasznos újításai, valószínűleg seperc alatt be fogják azokat építeni a Live-ba. Eddig nekem kicsit amolyan "me too" sok pénzért.

Link to comment
Share on other sites

A belinkelt videók helyett (amit a gyártó csinált) jobban örülnék cikknek, más tapasztalatoknak, hogy lehessen látni, hogy miről is szól a Bitwig. Pont ez a lényeg, hogy sok felhasználó átfogóbb képet tudna rajzolni.

 

nemtudom, hogy a Sonic Academy-s anyagok mennyire számítanak gyári videónak (mind1, sztem elég jól bemutatják), amiben most több mint a Live, pl. piano roll:

bitwig_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

sávok (MIDI, audió vegyesen) egyidejű szerkesztésének lehetősége - két mód: "folding"-olva egymás alatt bontva (lásd kép), vagy összeboronálva, mint Cubase, FL Studio alatt a "ghost" klippek-, meg a már említett moduláció

"seperc alatt be fogják azokat építeni a Live"

valószínűleg a közeljövőben 1.1 előtt, megoldják a Live-ban soha meg nem oldott rendszerszintű automatizáció késleltetés kompenzációt :

ilyen BWS-ben nem lesz(elvileg), most van (1.05-be hiába írták, hogy megoldott, de nem)

ami még érdekes, nincsen:

mixer csoportképzés(group/folder tracks),

VSTi multi-out támogatás,

VST3 támogatás,

template kezelés,

MIDI route-olás (ez mondjuk virtuális belső MIDI port-bal mint loopBe megoldható, elég baráti a késleltetéssel),

REX formátum támogatás,

billentyű kiosztás módosítás,

sáv fagyasztás,

a berakott VST(i)-k folyamatosan terhelik a rendszert (tartalmazó sáv kikapcsoláskor, vagy új tab-ra átrakáskor is)

"crossfade"-elés egyáltalán nincs benne

rewire se, de az tutdott

ezekből az első kettő valamikor még a 2.0 előtt belekerül, ingyenes frissítésként (valamelyik tweet-be írták, de most nem találom)

Link to comment
Share on other sites

...

Jelenleg azonban egyáltalán nem éri meg az árát, túl rizikós, ha valaki kimondottan munkára szeretne DAW-ot használni. Pár napnyi használat során jópár idegesítő bugba, hiányosságba futottam, ha nem a demót próbáltam volna ki, valószínűleg kérném vissza az árát. Rossz üzleti koncepciónak gondolom bevezető ár nélkül útnak indítani egy félig kész programot...

nem védték törés ellen a cuccost komolyabban ... látszólag abban bíznak, hogy úgyis a tört verzió terjed majd az első menetben (saját vélemény), ezért a túl magas ár

amúgy annak lehet jó a BWS, akinek bejön az AL munkamenete, de annak excel táblára hajazó dizájnja meg idegesíti (nekem) :), a patch-ek kétnaponta jönnek hozzá, még tart a lelkesedése a fejleszőknek, bármi lehet belőle

Link to comment
Share on other sites

Xbitz, nagyon hasznos hozzászólás, köszönjük :) Az általam belinkelt cikket is elolvastam, egyre árnyaltabb a véleményem. És persze érdeklődve várom a szerző válaszát :)

 

Alapvetően nagyon hasznos dolog, hogy a Live kap konkurrenciát, így fix kényszer lesz arra, hogy innováljanak, illetve figyelembe vegyék a felhasználóik kéréseit (bár a Logic-kal történne ugyanez! :) ). 

 

A Live utomatika PDC-jéről nem tudtam. Szerintem ultragáz! Nem is értem, hogy ez eddig hogy nem volt felszínen???

Link to comment
Share on other sites

semmi baj nincs a trackerezéssel , tökéletesen ugyanazt csinálom mint más cubaseben logicban vagy abletonban

használtam 4 évig logicot, 6 évig cubaset,1 év Reason, 3 éve protools, 12 évig Jeskola Buzz,  6 évig Fasttacker és Impulse tracker, 3 év Protrackert amigán

ableton rendszeresen soha nem használtam de ismerem az összes DAWot a piacon , mindent tudom kezelni ha szükségem van rá valamiért.

Szóval szerintem számít az én véleményem is, ahogy mindenkié....

Még 1 apróság a trackerekről több mint 10 éve hogy a trackerekben VSTi hangszert annyiszor és annyi sávon használok amennyin szeretném, sample felhasználásban verhetettlenek, de már VSTi szinten is évekkel a többi Top Daw elött jártak, mire ezek a funkciók megjelentek a mai DAWokban. Szóval a Trackerezés Igenis Komoly dolog.

Venetian Snares, Xerxes , HUNZ ők is trakcereznek....

 

Ha valaki Reasonös akkor az már nulla?

Szerintem az a lényeg hoyg ami a kedvenc felület amiben alkot az ember, azt tökéletesn ismerje és ne gátolja a kreativitását, teljesen mindegy hogy melyik program vagy oprendszer az..............

Link to comment
Share on other sites

Szóval szerintem számít az én véleményem is, ahogy mindenkié....

Ha valaki Reasonös akkor az már nulla?

Szerintem az a lényeg hoyg ami a kedvenc felület amiben alkot az ember, azt tökéletesn ismerje és ne gátolja a kreativitását, teljesen mindegy hogy melyik program vagy oprendszer az..............

 

Nem így értettem, természetesen számít a te véleményed is. Úgy gondoltam, hogy eléggé más lehet a trackeres szemléletmód, de lehet, hogy mégsem.

A konklúzióval egyetértek.

Link to comment
Share on other sites

BWS, PDC-je perpill.



röviden: 750ms-ig stabil(automatizálás sem csúszkál el vs Live), send csatornán ellenben fázishiba
--
Bitwig eddigi legnagyobb pozitívuma, hogy az exportált anyag ugyanúgy szól mint ami a DAW-ban van szerkesztés alatt (a mostani 1.06rc1-ben legalábbis  )
Link to comment
Share on other sites

mixer paraméterek ctrl+klikk mint mindenen 

 

ui:

"Az automatika rajzolásához a Snap to Grid funkció nem működik. " nekem faxányosan kvantányol,  az 1.05

 

Köszi az infót, valamiért elsiklottam fölötte, valóban CMD + klikkel engedi beírni az értéket. Ettől még egérrel nem lehet relatív mértékben állítani a hangerőt, ami hiba. (a cikkben javítottam!)

 

A Snap To Grid rajzolás nekem sehol sem működik. Lineárisan interpolálja a berajzolt vonalat, a curve működik, viszont gridhez semmi köze. A Tool-ok viszont okosak, csak nem úgy működnek, ahogy akarom. :)

 

valószínűleg a közeljövőben 1.1 előtt, megoldják a Live-ban soha meg nem oldott rendszerszintű automatizáció késleltetés kompenzációt 

 

Igen, a Live automatika PDC nem jó még mindig. Nem értem miért nem fejlesztik le olyan hibák javítását, amik már verziókkal előtte is benne voltak.

 

nem védték törés ellen a cuccost komolyabban ... látszólag abban bíznak, hogy úgyis a tört verzió terjed majd az első menetben (saját vélemény), ezért a túl magas ár

 

Szerintem ez rossz koncepció, első körben a lehető legtöbb embert kell, hogy rávegyenek a használatára. De ez már inkább üzleti kérdés. 

 

még utoljára, hogy 

343443184mix_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Igen, ezt tudom, de ez nekem kevés, mindösssze két különböző méretet lehet kapcsolni. Én inkább szeretném nekem tetsző magasságra állítani a trackeket. Pláne, ha automatikát akarok rajzolni az Arrangemenet-be.

Link to comment
Share on other sites

Igen, a Live automatika PDC nem jó még mindig. Nem értem miért nem fejlesztik le olyan hibák javítását, amik már verziókkal előtte is benne voltak.

közben Sadowick feldobott két videót a témában

 

AL vs Bitwig automatika PDC (AL még sávon belül is csúszkál), azért nem fejlesztik le AL-ben, mert rendszerszintű -tervezési hiányosság - a probléma, nem pedig hiba ami kikalapálható lenne

Link to comment
Share on other sites

Mixer

Óriási mínusz pont, hogy a keverő paramétereinek nem lehet billentyűvel numerikusan beírni konkrét értéket.

 

Control + Click az adott kontrol-on vagy Multi kijelölés esetén Inspector ablakban szabadon felülírható.
 

 

Snap to Grid

Az automatika rajzolásához a Snap to Grid funkció nem működik. A Bitwigen belül az időzített, pontos automatika megvalósítása komoly kihívás.

 
Feature. A berajzolt automatikát a Bitwig optimalizája, törli a feleslegesnek vélt pontokat. A pontok szerkesztésekor működik a Snap to Grid (a beállított értékeknek megfelelően). A Bitwig-ben tökéletes az automatika, Clip-nél ráadásul háromszintű: Absolute, Addtivie és Multiplicative.
 

 

GUI

Arrangement nézetben a sávok magasságát nem lehet állítani

 
Az Arrangement Panel központi részén (Central View) kétféle méret állítható be (normál és kompakt), ezen belül az automatika sáv szabadon méretezhető. Az Arrangement Panel másodlagos nézet (Secondary) szabadon méretezhető, ez a felület teljeskörű szerkesztési funckiókat biztosít.
 

 

Verdikt

Rossz üzleti koncepciónak gondolom bevezető ár nélkül útnak indítani egy félig kész programot.

 
A Bitwig Studio v1.0 kész termék. A Feature lista lezárt, a funkciók 100%-osan működnek, a felmerülő hibákat a Bitwig gőzerővel orvosolja (v1.0.6 RC1).
 
Egy új-generációs, alapjaiban újraprogramozott (hagyományos és a Live funkcionalitást ötvöző) v1.0 DAW-ról beszélünk, amely már most számos tekintetben többet nyújt, mint a konkurens termékek (a Live-hoz például szükséges egy MAX, stb.).
 
A Bitwig Studio hivatalos németországi ára 330/299 EUR (dobozos/letölthető verzió), a szoftver hazai ára 110.871 Ft (bruttó, 27%-os Áfa-t tartalmazó ár).
 
Mint a Bitwig magyarországi hivatalos importőre az árazással kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy a hazai premier egyben bevezető akció keretén belül a dobozos változatot letöltési áron azonnal tudjuk adni. További információk az info kukac audioworks pont hu elektronikus levelezési címen vagy a +36.704.268.234, +36.209.226.173-es telefonszámok egyikén.
Link to comment
Share on other sites

Control + Click az adott kontrol-on vagy Multi kijelölés esetén Inspector ablakban szabadon felülírható.

 

Feature. A berajzolt automatikát a Bitwig optimalizája, törli a feleslegesnek vélt pontokat. A pontok szerkesztésekor működik a Snap to Grid (a beállított értékeknek megfelelően). A Bitwig-ben tökéletes az automatika, Clip-nél ráadásul háromszintű: Absolute, Addtivie és Multiplicative.

 

Az Arrangement Panel központi részén (Central View) kétféle méret állítható be (normál és kompakt), ezen belül az automatika sáv szabadon méretezhető. Az Arrangement Panel másodlagos nézet (Secondary) szabadon méretezhető, ez a felület teljeskörű szerkesztési funckiókat biztosít.

 

A Bitwig Studio v1.0 kész termék. A Feature lista lezárt, a funkciók 100%-osan működnek, a felmerülő hibákat a Bitwig gőzerővel orvosolja (v1.0.6 RC1).

 
Egy új-generációs, alapjaiban újraprogramozott (hagyományos és a Live funkcionalitást ötvöző) v1.0 DAW-ról beszélünk, amely már most számos tekintetben többet nyújt, mint a konkurens termékek (a Live-hoz például szükséges egy MAX, stb.).
 
A Bitwig Studio hivatalos németországi ára 330/299 EUR (dobozos/letölthető verzió), a szoftver hazai ára 110.871 Ft (bruttó, 27%-os Áfa-t tartalmazó ár).
 
Mint a Bitwig magyarországi hivatalos importőre az árazással kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy a hazai premier egyben bevezető akció keretén belül a dobozos változatot letöltési áron azonnal tudjuk adni. További információk az info kukac audioworks pont hu elektronikus levelezési címen vagy a +36.704.268.234, +36.209.226.173-es telefonszámok egyikén.

 

1) A mixerről szóló részt javítottam, xbitz is jelezte korábban!

 

2) A probléma azzal van, hogy rajzoláskor is szeretnék gridre rajzolni. Nem nagy kérés. Nem pontokat szeretnék tologatni, hanem pl. egy audio matérián 1/16-odonként pitchet állítani. (mint pl. Logic-ban a Hyper edit) A klipek automatikája a Live-ban is ugyanúgy működik, nem csak abszolút tud lenni és külön loop automatika is lehet a klipen.

 

3) Az arrangement méretezését már megbeszéltük fentebb, szerintem szerencsésebb, ha szabadon állítható minden.

 

4) A feature listával pont az a bajom, hogy nem teljes. AU plugin nem-kezelés elég nagy probléma szerintem. Azt, hogy új generációs lenne, azt én még nem látom. 90%-ban egy újradesignolt Live-ot látok, jónéhány hiányossággal.

Viszont ha van időd, szívesen látnék tőled egy feature listát, miben több a Live-nél, illetve mi a "key selling point" Bitwig esetén. Mindenképpen személyes véleményedre vagyok kíváncsi, nem a hivatalosra.

Link to comment
Share on other sites

2) A probléma azzal van, hogy rajzoláskor is szeretnék gridre rajzolni. Nem nagy kérés. Nem pontokat szeretnék tologatni, hanem pl. egy audio matérián 1/16-odonként pitchet állítani. (mint pl. Logic-ban a Hyper edit) A klipek automatikája a Live-ban is ugyanúgy működik, nem csak abszolút tud lenni és külön loop automatika is lehet a klipen.

 

ez most-már kezd érdekelni :)

mi a különbség ? (windóz: nyomva tartott alt mellett rajzolj BWS-ben ), mondjuk a vertikális igazítás is maradhatna valamilyen gombbal a grid-en ... a föl-le kurzorral mondjuk nem mászik el

Link to comment
Share on other sites

Linuxon próbálta valaki? Melyik ingyenes és jó Linux fut?

Igen próbáltam, eddigi legjobb DAW linuxra is és úgy a többi daw-al összehasonlítva is _Szerintem_

Más linuxos DAW-ot is próbáltam, ezeket most nem részletezném. http://www.reaper.fm/download.php Reaper-t nem látom, hogy volna linux-os változata, pedig kipróbálnám.

Renosise amire még azt mondom, hogy értelmes daw, Bitwig-re szerintem válltni fogok, FL studionál sokkal jobb szerinte.

Egyébként más linux disztribúción is el tudtam indítani (Fedora, Slackware, Scientific Linux) 

Amire linuxos oldalon rágyurhatnának, az a hangszerver. Gyors, csak szerintem nem itt kéne tartani 24 év után, hogy külön hangszervert kell elindítani zenéhez.

6 ms-on megy nekem most, bőven elég nekem.

Link to comment
Share on other sites

az viszont kiemelendő hogy a Novation Launchpaddel sokkal jobban van összeszinkronizálva mint magával az Abletonnal !!! a normál "billentyűs" kontrol mód áttekinthetőbb, több a variáció. kapott gyárilag step sequencer funkciót ( ez Max for Live-al is megoldható, itt azonban rögtön van és nagyon könnyen használható ) amire rá lehet fogni hogy szekvenszer programnál talán felesleges, de szerintem nagyszerű ötlet. A mixing szekciónál valóban idegesítő hogy nincs normálisan kiírva/jelezve a hangerő, szerintem ezt "programozásilag" nem lenne bonyolult megoldani, reméljük a következő frissítésben megoldják. találtam benne +1 bugot, ha két képernyővel dolgozunk és tegyük fel hogy a jobb oldali képernyőn valamire jobb klikkelünk (ja igen a platform PC by the way), akkor a felugró ablak nem a kurzornál jelenik meg hanem valami random helyen a másik monitoron  :D 
mindezek ellenére 1 hét használat/kipróbálgatás után szerintem van jövője, nem csak úgy mint egy look-a-like Ableton kistesó. AU támogatás nincs de 32 ÉS 64 bites VST support az van, ezt elég kevés DAW tudja külső segítség nélkül egyszerre kezelni.
ha ez a pár észrevétel/hiba amit mi is tapasztaltunk "kijavítódik" teljesen elégedett leszek vele

Link to comment
Share on other sites

Archived

This topic is now archived and is closed to further replies.

×
×
  • Create New...