Még nem volt külön kitárgyalva, ezért nyitottam neki topikot.
intro:
...minden úgy kezdődött, hogy sok év kihagyás után ismét zenekarban akartam játszani, mert hiányzott a feeling (nem kell ezt ecsetelni annak aki hasonlóan érez).
Az elmúlt 7-8 évben teljesen a PC alapú stúdiómunkára rendezkedtem be, ezért bőven elég volt 1-2 mesterbillentyű, minden más úgyis ott van a VSTi-ben :-)
Azért a Yamaha CLP-150-et nem adtam el, csak a gyerekek támadásaitól kellett megvédenem.
Na de rendes hangszeres koncertre (jazz és ami belefér) mégsem mehetek laptoppal és vsti-vel (vagyis lehet, de az nekem nem fekszik). Beruháztam egy Roland JV2080-ra ami a Fatar SL990 Xp-vel egy használható kombó átmenetileg, de egy stage piano minden szempontból jobb megoldás, ezért most ez az irány.
Múltkor a hitspace-es látogatásomkor beszélgettem az elképzeléseimről és akkor kipróbáltam egy kurzweil SP-t, csak nem tudom, hogy a 4-8-at vagy az 5-8-at (bejárattól jobbra a sarokban alul ) és elég jónak tűnt. Eddig Kurzweil-ből csak egy Mark Pro TWOi-t próbáltam, de az nem tetszett. Túl puha volt a billentése, és a hangszínek tompák és laposak voltak, de csak a saját hangszóróján hallottam, fülesen nem. Szóval az inkább csalódás volt.
Mechanika:
Közben szóba került a billentyűzet, ami nekem fontos kérdés, mert megszoktam a Yamaha mechanikát (ami keményebb és kicsit lomha, de nagyon jó) és a Fatar SL990 Xp mechanikáját (ami kicsit lágyabb mint a Yamaha, de fürgébb és nagyon kényelmes), aminél nem akarok puhábbat. Utánanéztem és az SP5-8-nak ugyanaz a mechanikája mint az SL990 Xp-nek egy Fatar LK40GH. Szóval a mechanika oké. A 4-8-ban TP100-as mechanika van, amiről nem sokat tudok...
Hangszerek (hangszínek):
A fontos a zongora-rhodes-e orgona hármas. Nekem a boltban fülessel elég jónak tűnt. Sok verzió, szép hangzás, semmi zavaró hangszín, vagy zaj. Nekem etalon a CLP-150, mert abba mindent beleraktak a húrrezgéstől a 3 layeres mintáig. És a zongora hangszín nekem nagyon bejön. A Rhodes a Yamahánál kicsit furcsa, mert vagy túlcseng, vagy dögös, de nagy a különbség a layerek között. Orgonában (hammond stb) elég halovány a CLP-150 és nem lehet belenyúlni a hangszínekbe. Viszont Yamahát nem is akarok venni, jobb ha két különböző hangszer is van szerintem.
Az SP-nél kicsit más az élmény. Tetszett a zongora, de nincs húrrezonancia és pedál szimuláció, de koncertre ez nem is lényeges.
A Rhodes nagyon korrekt, pont ilyenre vágyom színpadon. Ráadásul találtam egy videót ahol igazi Rhodes-al hasonlítják össze és meggyőző a hasonlóság. Az orgona minták is szép teltek, és itt bele lehet nyúlni (torzítás stb).
Persze a többi hangszer is jól jön (pad-ok, vonósok, fúvós szekció) de ez nem annyira elsődleges.
Kezelhetőség:
Koncerten fő szempont a gyors beállítás. Próbálgatás alatt nem volt ezzel gondom. Áttekinthető és kényelmes a gomb és menürendszer alap dolgokhoz.
Összefoglava:
Szóval alapvetően megtetszett ez a hangszer, de örömmel venném olyan tulajdonosok hozzászólását, aki ilyet használ rendszeresen.
A kereskedői oldalt meghallgattam, tényleg a szubjektív "hideg-meleg" érdekelne.
Pl.:
- nem értem ezt a PC3 kompatibilitást. Feltölthetek még szebb hangszereket (yamaha C7 mintát vagy hasonlót) vagy az SP5-8 ezt nem tudja?
- Mennyire megbízható maga a hangszer? Meghibásodásokra gondolok mechanikai és szoftveres szinten.
- Meg tudom oldani, hogy van egy mesterbillentyűm és rádugon az SP midi-in-re és egyszerre 2 hangszeren (az Sp-n és a másik billentyűn) játszom és az SP hangszereit használom (pl zongora és brass)?
Várok minden hozzászólást ezzel a hangszerrel kapcsolatban!
Kérdés
1stvan
Sziasztok!

Link to comment
Share on other sites
válasz erre a kérdésre
Recommended Posts
Archived
This topic is now archived and is closed to further replies.