Jump to content
Ménemszól.hu

Apple felvásárolta a Camel Audio-t

boka

Recommended Posts

a januári nagy kaszáknak ez volt a legdurvábbika (akik kimaradtak volna belőle, 2015 január 1-től több kisebb európai hangmintagyártó és szintikhez preseteket készítő cég/egyén is bezárta a boltot az új EU-s adótörvény miatt), habár a Redmaticás minta miatt elég hamar kialakult a konszenzus, hogy ez bizony az Apple lesz, nem az adó (akkor is gyakorlatilag eltűnt a Föld színéről a cég minden képviselője és senki nem nyilatkozott senkinek).

KVR szinte felrobbant január elején (nem sok 324 oldalas topic van ott sem azért...), amikor a CA egy kurta-furcsa üzenettel közölte, hogy megszűnik minden terméktámogatás 2015 nyarától, illetve zárolták a KVR-es fórumukat. igazából ez így már nem meglepetés, csak szomorú ügy. de a Spectrasonics-nak ennél jobb nem is jöhetett volna, az Omnisphere 2-t még inkább fel tudják futtatni így, hogy az Apple levette a piacról az egyetlen hasonló rivális terméket. 

Link to comment
Share on other sites

Aztán lehet, hogy kár károgni, és a CA szépen be lesz építve a Logicba hardwired plugokként a Logic jelenlegi szintijei helyett, vagy mellett.

Annó ugyebár a Logic is Emagic termék volt, amit szépen felvárásolt az Apple és lett belőle Apple-Logic (asszem a 6.0-tól, de lehet, hogy a 7.0-volt már Apple-termék)

Így így, szerintem is ez a valószínű forgatókönyv. Esetleg még Garageband-be, esetleg ios-en is.

Link to comment
Share on other sites

És így a Spectrasonic már nem is örülhet olyan nagyon...:)

Mert nem eltávolítva lett a konkurrencia, hanem egy szinte korlátlan anyagi hátterű, és elterjedtségű (IOS) termékké válik....

pedig ez pontosan a Spectrasonics versenykörnyezetéből való eltávolítást jelenti :) akár DAW-hoz kötött, akár csak iOS-en megjelenő, akkor is kikerült a CA portfóliója a globális virtuális hangszerpiacról. az lényegtelen, hogy az iOS piac anyagilag mekkora bevételt tud hozni, ott nem versenyez a Spectrasonics. 

az Apple-ös pénzözön forgatókönyv pedig azért nem olyan egyszerű és egyértelmű. itt nem arról van szó, hogy egy meglévő cég mögé egy befektető érkezik egy rakás pénzzel, hanem arról, hogy egy valamilyen szándékkal rendelkező befektető felvásárolt egy céget, hogy ezután a saját stratégiájának megfelelően használja a felvásárolt cég erőforrásait. például majdnem 3 éve vette meg az Apple a Redmaticát és most került be először feature a Mainstage-be, ami az Automap-ből származik. de Automap "2" vagy Keymap pro "2" nem jelent meg. 

Link to comment
Share on other sites

Abban igazad van, hogy mint "Camel Audio" eltűnik/eltűnhet, viszont ettől még a SS nem lélegezhet fel, mert az Omnisphere eddigi legerősebb konkurrenciáját jelentő technológia vagy a Logic és/vagy az IOS platform része lesz. És ha már le lehet majd tölteni az AppStore-ból aprópénzért, vagy integrálva lesz a Logicba (amit meg úgy is megvesz, aki akarja, és így egyben egy volt CA terméket is megvesz), akkor egyre inkább csökkenhet az érdeklődés a Spectrasonic termékek iránt.

én nem látom, hogy a vége hogyan következne. a jelenlegi tabletes DAW és virtuális hangszerkínálat minőség és használhatóság szempontjából nem üti meg a szoftveres megfelelőik szintjét és a workflow bonyolítása miatt (DAW+külső hangszer integráció) mindig is hendikeppel fog indulni egy all-in-one-box megoldással szemben. félre ne érts, óriási piac az iOS, lehet, hogy bevételben is simán kitermelnek majd annyit, mint a Spectrasonics, de mondom még egyszer: ebben a szegmensben a Spectrasonics nem is áll rajthoz, ez egyelőre két másik világ ami nem nagyon hat egymásra. 

az meg nyilvánvaló, hogy egy integrált DAW hangszer nem fog tömegeket meggyőzni sem arról, hogy DAW-ot, sem arról, hogy OS-t váltson. egy beépített hangszer csak hozzáadott érték, nem sales pitch. még a Logic-os Spectrasonics felhasználótábort sem hinném, hogy befolyásolná egy ilyen és az eleve is maximum az ötöde/hatoda a piacuknak. 

Szerintem meg ennek az egésznek egy vasdarab lesz a vége, én egy VST-ket kezelő Apple Music Controllert várok mindezen események fejleményeként, a Native Instrumentnél már tuti rettegnek.

az érdekes lenne, hogy egy Receptor és Kore után ők hogy boldogulnának egy ilyen koncepcióval, habár kizártnak tartom, hogy VST-t támogatnának.

Link to comment
Share on other sites

Nem is fognak VST-t támogatni, az biztos. A vasdarab viszont tényleg nem elképzelhetetlen. Első körben iPad-nak hívják (:D), amihez nem olyan nagy kunszt egy dokkolóval egybekötött fizikai kontrollerfelületet gyártani, ahol még esetleg valami szabvány-szerűség is befigyel az IOS hangszer-appok + kontroller felület kapcsolatban.

Link to comment
Share on other sites

Aztán lesz egy apple-minőségű (apogee alapokon?) hangkártya-dokkoló-kontroller vasdarab az iPad-ekhez, és már meg is lesz a következő néhány év "kötelező" LiveAct/DJ/VJ stb felszerelése. Ami olyan appok futhatnak, amiknek a fejlesztői beállnak a sorba. Ehhez kell egy erős indítás, amihez lehet, hogy egyszerűbb két létező piaci agytröszt termékét megvenni a céggel együtt, és már hasíthat is a valaha Automap alapokon álló, valaha CA algoritmusokat futtató ketyere, természetesen már az almás logó alatt. Az apple ebben mindig is jó volt.

Szép íve van a gondolat menetnek, jól bele élted magad :) 

Link to comment
Share on other sites

Azért durva lenne, ha az Apple tényleg ilyen fejlesztéseket eszközölne. Az utóbbi években úgy láttam, hogy leépítik a pro termékeket mind szoftverileg mind hardverileg (mármint olyanra gondolok, hogy nem lehet kapni XServe-t hardver tekintetében).

Aztán ha mindezt bemutatná idén az óra az autó és a képernyős tv mellé, akkor az orgazmus lenne! :D

Link to comment
Share on other sites

Ez csakis a te problemad jelenleg, mert egy erdekes beszelgetest inditott be. Adam, MadHead vagy mas adminisztrator majd jelzi nekem, ha ez ekkora problema. Koszi.

Miután leszálltál a magas lóról, olvasd el ezt, merthogy ez nem az én problémám: http://www.menemszol.hu/topic/1-kuldjetek-be-friss-hirt-nekunk-no-copypaste-pls/
 
Link to comment
Share on other sites

Ehhez az apró vitához annyit szólnék hozzá, hogy kb a hír címe is elmond annyit, mint amennyit lehet tudni a dologról. Az összes többi akárhol akármit írnak csak találgatás. Mint itt, itt is megy a találgatás. Tehát ha a spekulációkat leírja mint hír, azzal csak lehet rosszabb lesz a helyzet, mert lehet valaki készpénznek veszi majd, mert egyáltalán nem biztos semmi sem... :)

Link to comment
Share on other sites

Azért durva lenne, ha az Apple tényleg ilyen fejlesztéseket eszközölne. Az utóbbi években úgy láttam, hogy leépítik a pro termékeket mind szoftverileg mind hardverileg (mármint olyanra gondolok, hogy nem lehet kapni XServe-t hardver tekintetében).

Aztán ha mindezt bemutatná idén az óra az autó és a képernyős tv mellé, akkor az orgazmus lenne! :D

Apple autó..... beszeljukmac-on olvastam róla hogy most mindenki erről találgat. Ha egyszer lesz apple autó és lesz igazi apple TV 40"-50" vagy akármekkora képátlóva akkor nem rosszból de tuti lesz apple hűtő apple mikró apple tűzhely is. 

Végén meg kiderül majd hogy az apple-nél dolgozik 10-20 ember aki nézi a pletykákat elemezi őket és az alapján gyártják le a terméket. 

iPad pletyka is 2 évig ment mire lett iPad...

A tunderbolt is úgy jött létre hogy elindult egy pletyka milyen jó lenne egy irtó gyors csatlakozó ami atom stabil. 

Logic X-nél sokan számítottak apple hangkártyára apple daw vezérlőre is ami nem jött be.... Elöbb utóbb a pletyák célba érnek és szép lassan mindenből lesz apple...

Csapból is az folyik szarban az AVID ott is egy lehetőség az apple-nek.....

Link to comment
Share on other sites

Archived

This topic is now archived and is closed to further replies.

×
×
  • Create New...