Jump to content
Ménemszól.hu

Behringer MiniMoog...

bart42

Recommended Posts

Ekkor: 3/11/2017 at 8:52 írta SY77:

Ha csak közel lesz olyan jó, mint egy igazi Minimoog, szerintem bőven megéri.

érdekes erre készülni főleg miután a KT1176-ot lenyomták a szoftverek tesztben (az itteni fórumosok tesztelték). azt gondolom a mostani szoftverek közelebb lesznek az eredeti model d-hez mint a behringer klónja. annak a behringernek akinek a legkevésbé sikerült eddig lemásolnia bármit.

én még gyerekkoromban láttam a zsebtévé c. műsorban a hakapeszi maki majom meg a hiszékeny úr sztorijait, ami abból állt, hogy a hiszékeny urat (Szuhay Balázs) könnyen át lehetett verni, mert jobban akart hinni egy számára kényelmes ideában mint hogy a valóságot elfogadná. hiszékeny urak agyonvásárolják magukat kt1176-ból meg "D"-ből ami nem baj egészen addig, míg a tévedésüket nem látva úgy tervezik használni és ugyanarra a funkcióra mint az eredetit. értelemszerűen az járhat jól, aki nem mint valaminek a másolataként fogja fel az adott eszköz, mert ő fogja helyesen használni.

az érvelések teljesen kaotikusak a nemigaz hogy nem lehet tizedannyiból kihozniból a hasonló leszig minden játszik, ebbe kár is belemenni, ezek vélemények, amik megpróbálnak tényként tetszelegni.

tedd fel a kérdést, hogy mire akarnál használni egy ilyen szintit, és rájössz, hogy valószínűleg van jobb alternatíva, csak kényelmesebb elhinni hogy a Behringer pont legyártja hasonlóra a Model D-t, mint utánanézni a dolgoknak.

apropó, még személyesen nem próbáltam de a videó demókból úgy tűnik hogy azért a Deepmind ugyancsak nem tudja azt a varázslatos, meleg világot mint a Juno 60, szerintem köze nincs. ami nem gond szerintem egészen addig, míg valaki Juno 60 pótlékként gondol rá, visszautalva az előző gondolatomra. Ha egy analóg poliszintire lenne csak pénzem, akkor valószínűleg Deepmindet vennék, bár kissé vonakodom, mert nehezen tudok elvonatkoztatni attól, amit Uli Behringer képvisel az alávaló hazugságaival (pl. "azért csinálom hogy az emberek számára elérhetővé tegyem") a döbbenetesen vállalhatatlan ízlésével (nagyon utálom az úgy csúnya tárgyakat amik sima elbaszásból lettek csúnyák. Fogadni merek hogy a Deepmind kinézetét ő tervezte, puszta egoizmus lehet az oka, hogy esztétikához értő embert nem engedtek a közelbe) illetve egyszemélyeben megtestesíti azt a neoliberalizmust, ami jelenleg az elsőszámú felfogatója a világnak, lásd közelkelet. 

Ekkor: 3/11/2017 at 11:21 írta markcoldberg:

Neked és a hozzád hasonlóknak akkor bátran ajánlom a the schmidt-et... esetleg mindjárt kettőt. ;)

már megjelenésekor próbáltam, egy rendkívül unalmas hangszer. vannak hangszerek, amik marhadrágák, de azon kívül, hogy lehet velük villogni, tökéletesen középszerűek hangra. ami hirtelen eszembe jut az pl. a Fairlight CMI vagy mondjuk a Hartmann Neuron és persze a Schmidt.

  • Like 2
Link to comment
Share on other sites

Nem volt Juno 60-m, se Deepmind-om, de 90%-ban biztos vagyok hogy összességében a Deepmind12 a jobb.

Emlékszem, amikor megvettem az Andromeda A6-ot - amit használtan 1 milláért áraztok -, mindenki mémszerűen hajtogatta hogy okay hogy analóg, de azért ez mégse "az", nem olyan jó. Még a müncheni Musicshopos csákó is azt mondta, hogy az SE ATC az igazi. Hát ....

Összetettem akkor az épp nálam állomásozó Polisix, SE1x szintikkel, és nem értettem hogy miért is? Szerintem jobb volt mint a másik kettő. Nem a tartósság kérdésben, mert az már akkor is téma volt. 

Ugyanúgy itt van nálam már 1.5 éve egy BSII analóg, és nagyon nem érzem, hogy nekem 1 milliáért kéne monoszintit vennem. Úgy kicsit se. Sőt, ha egy árban volna se kéne azzal a minimum feature-el.

Amit Uli B. leírt az megegyezik Kurzweil írásával, ami kevésbé fontos, hogy azzal amit gondolok kb. 15 éve. De ami fontosabb: a valósággal. Akár tetszik, akár nem. Ez van.

Az hogy ez liberális vagy fasiszta vagy maoista nem változtat semmin. Csak kissé helyére teszi a dolgokat. 

Éppen az a furcsa, hogy ez a konzerv állapot ki tudott alakulni az egyre hatékonyabban előállított elektronikus eszközök piacán. 

Szerkesztette draco draconis
  • Like 1
Link to comment
Share on other sites

$400.... Ennyiből egész biztosan nem fognak Minimoogot másolni, viszont ilyen ár körül már vannak igen kellemes mono-szintik a piacon. (Minibrute, Pulse 2, BS2, stb...)
Elég szkeptikus vagyok, de ha tényleg meg tudják közelíteni az eredeti hangját, akkor ez azért egy jó kis szinti lenne, még ha nem is tényleges "klón".

  • Like 1
Link to comment
Share on other sites

Lazán meg lehet építeni annyiból szvsz.,az eredetit sem földönkívüliek rakták össze azért,lássuk be.

Nem lesz olyan tartós alkatrészekből mint az eredeti természetesen,de a hangját meg lehet lazán csinálni majdnem ugyanolyanra. A jó minőségű elektronikai alkatrészek ára sem annyira horror nagy tételben,kivéve a elektromechanikus alkatrészeket (kapcsolók,potméterek) de ezek meg nem szólnak bele a hangba.

Anno a Bugera-féle Peavey 6505 klónokra is mindenki előre hányt,aztán - személyes tapasztalat - kurvára ugyanúgy szólt. Persze elég hamar kontaktosak lettek a potik,meg hasonlók,de a hang ott volt.

Várjuk ki a végét.

Szerkesztette Bakóimi
  • Like 2
Link to comment
Share on other sites

9 órája írta Bakóimi:

A Behringer/Bugera erősítőivel volt tapasztalatunk. Azt kell mondjam, hogy lehetett rajtuk gitározni, de az eredetiekhez köze nem volt szólásban és persze minőségben sem.

Volt Matchless, Marshall, Peavey, Vox kopink tőlük.

Semmi közük az eredetihez. Itt jön az, hogy lehet rajtuk gitározni, de egy rendesen megépített klón mellé tenni csak az első pengetésig érdemes, utána lehet kikapcsolni, ha nem akar sírni az ember.

Ma már ezt világosan látom, mert az évek során szerencsére belefolyhattam az egyik legjobb hazai erősítő építő mester munkájába, barátok lettünk.

Biztosan állíthatom, hogy a Behringer hazudik, megtéveszt. Persze, nem csak ők, hanem sok cég is, amelyek valaha minőséget gyártottak.

Tedd a Marshall kopijuk mellé a mi S.L. Amps által gyártott erősítőnket vagy a Vox AC klónjuk mellé a mi Vox AC 15 kopinkat. Voxabbul szól, mint a mai gyáriak. Ja, mert, hogy ténylegesen a 70-es évek egyik legjobb szériáját vette alapul és nem spórolt ki belőle semmit.

Ja és a mi klónunk sem 80 ezerbe kerül, amennyiért a Behringer kihozná, hanem a többszörösébe. Az igaz, hogy nincs benne nyák, így smd sem, hanem point to point építés kézzel. Minőségi trafókkal, csövekkel.

Szerkesztette gabo
Link to comment
Share on other sites

Én a gitáros dolgokhoz csak annyit értek, hogy ott sokszorta nagyobb vuduzás megy mint szinti témában. Tényleg nem értek hozzá, de röhögni el szoktam járni, amikor elkezdik osztani az észt, mint a kavicsos hifisták.

Viszont ami ettől fontosabb, a DM12 a Thomann szinti eladási listájának élén van. Valamiért ...

  • Like 1
Link to comment
Share on other sites

Ettől nagyobb vudu - jut eszembe - a hegedű piacon megy még. 

Énhallottam egy eredeti Stradivariust meg egy kópiát A/B tesztben - csak a javító mester és én hasonlítgattam (én nem tudtam melyik az eredeti). Hát nekem a kópia sokkal jobban tetszett. Annak csak 3.2 milla volt az ára. Az eredeti meg 200.000 Euró körül. 

Emlékszem, egy nagyon sznobnak látszó nő bejött, és találomra próbálgatta a hegedűket. Nos a kópia is ki volt neki téve, az tetszett neki a legjobban. Meg akarta venni, de amikor megtudta az árát, lesápadt szegény, mert neki csak 800e volt erre.

És ha tudta volna, hogy az előállítás 50e forintot se ért el annak a hegedűnek még jobban lesápadt volna ... igaz, nem olyan gyakran vesznek nem gyárban készített, mester által egyedileg készített hegedűt...

Link to comment
Share on other sites

Épp most írta draco draconis:

ilyen a szinti világban is van. általában nem ők állítják elő azokat a dalokat, amire más is kíváncsi.

ízlést nem lehet pénzért venni. (és ezt most nem a példára értettem, hiszen ott sem voltam és én se értek a hegedűkhöz, csak felhívtam a figyelmet arra, hogy a példa rossz)

Link to comment
Share on other sites

1 órával ezelőtt írta draco draconis:

Én a gitáros dolgokhoz csak annyit értek, hogy ott sokszorta nagyobb vuduzás megy mint szinti témában. Tényleg nem értek hozzá, de röhögni el szoktam járni, amikor elkezdik osztani az észt, mint a kavicsos hifisták.

Viszont ami ettől fontosabb, a DM12 a Thomann szinti eladási listájának élén van. Valamiért ...

vagyis a DM12 a világ legjobb szintije a kaphatók közül. érvelés 2017-ben.

én itt kiszállok tisztelettel. (az első topic amiről leiratkoztam ezen a fórumon ever)

Link to comment
Share on other sites

32 perccel ezelőtt írta A/D:

ilyen a szinti világban is van. általában nem ők állítják elő azokat a dalokat, amire más is kíváncsi.

ízlést nem lehet pénzért venni. (és ezt most nem a példára értettem, hiszen ott sem voltam és én se értek a hegedűkhöz, csak felhívtam a figyelmet arra, hogy a példa rossz)

Bizony lehet ízlést is venni, tanítani, adni-venni. Én ezt tanultam meg, és ebből sokan élnek nagyon jól.

Ezért vannak a nagy divat márkák, ezért tanítható a zene is magas fokon-színvonalon. 

Van a hegedű hangban is objektív érték, csak ott a legnagyobb zavaró tényező maga az ember. Más intonáció, óránként változó ügyességi szint és játék technika , hadd ne soroljam.

Lehet hogy a mester megvezetett és direkt a kópián játszott nagy odaadással. Van ilyen is.

  • Like 1
Link to comment
Share on other sites

Jut eszembe. Ádám, vagy akárki más itt aki megvesz és hazavisz egy Behringer DM12-t és arra a következtetésre jut, hogy itt ulibehringerség gaztette miatti átverés áldozata lett, szívesen felajánlom hogy megveszem tőle behringerségi áron.

Fel tudok esetleg IGAZI VINTAGE Access Virus KC-t illetve Waldorf Micro Q-t ajánlani - kinek melyik tetszik. A kettőt egy DM12-ért egálban.

Szóval majd várom az ajánlatokat.

Szerkesztette draco draconis
Link to comment
Share on other sites

39 perccel ezelőtt írta draco draconis:

Fel tudok esetleg IGAZI VINTAGE Access Virus KC-t illetve Waldorf Micro Q-t ajánlani 

Elnézést, de ez úgy helyes, hogy IGAZI !!!VINTAGE!!! 

Egyébként meg az átverés szinonímája ezentúl nyogodtan lehet az, hogy ÁTULIZÁS, BEULIZÁS, illetve szimplán ULIZÁS.

Példamondattal illusztrálva:

-Hát haver, téged jól átuliztak ezzel a dm12-vel, bedőltél a marketingrizsának rendesen, de egyet se félj, kapsz érte cserébe két valódi !!!VINTAGE!!! szintetizátort tőlem, csak hogy érezd a törődést.

  • Like 1
Link to comment
Share on other sites

2 órája írta _cutoff:

Nem jó! Kihagytad, hogy LEGENDÁS patika állapotban! :D

Link to comment
Share on other sites

Ekkor: ‎2017‎. ‎03‎. ‎06‎. at 12:24 írta A/D:

de nem innováció távolkeletre tenni a gyártást, ahol ki lehet zsákmányolni a környezetet és a munkaerőt, viszont nem eredményez komplexebb elektronikai terméket.

Ezzel egyet is értek, csak azt nem értem, hogy miért nem hangoztatjátok ezeket amikor az Apple-t istenítitek?
Akik ugye szintén 3 rizsszem/óráért dolgoztatnak, de még olcsón sem adják.
Ja és a Roland csínai, virtuál TR-jeit is isteníted...
#kettősmérce

Másik dolog: Én láttam már Juno-106-ot belülről, kétlem, hogy a DM12 alkatrészei akár egy kicsit is hasonlítanának,és nem csak a furatszerelt-SMD miatt.

Milyen innovációról beszélhetünk az elmúlt 20 évben a szinti, pro audio iparban? :D
Arról beszélgetünk, hogy milliókért árult termékeknek már lejártak a szabadalmi védelmei!

Szerkesztette Kilobeat
  • Like 1
Link to comment
Share on other sites

Ekkor: 3/13/2017 at 11:06 írta A/D:

apropó, még személyesen nem próbáltam de a videó demókból úgy tűnik hogy azért a Deepmind ugyancsak nem tudja azt a varázslatos, meleg világot mint a Juno 60, szerintem köze nincs. ami nem gond szerintem egészen addig, míg valaki Juno 60 pótlékként gondol rá, visszautalva az előző gondolatomra. Ha egy analóg poliszintire lenne csak pénzem, akkor valószínűleg Deepmindet vennék, bár kissé vonakodom, mert nehezen tudok elvonatkoztatni attól, amit Uli Behringer képvisel az alávaló hazugságaival (pl. "azért csinálom hogy az emberek számára elérhetővé tegyem") a döbbenetesen vállalhatatlan ízlésével (nagyon utálom az úgy csúnya tárgyakat amik sima elbaszásból lettek csúnyák. Fogadni merek hogy a Deepmind kinézetét ő tervezte, puszta egoizmus lehet az oka, hogy esztétikához értő embert nem engedtek a közelbe) illetve egyszemélyeben megtestesíti azt a neoliberalizmust, ami jelenleg az elsőszámú felfogatója a világnak, lásd közelkelet. 

Ezzel nagyon egyet értek. Egy normális interface design nem hiszem hogy túl sokba kerülne, én sem tudok másra gondolni, mint hogy a tervezőknek fogalmuk sincs arról, hogy mik a saját gyengéik, vagy tényleg ego.

Így nem is lesz klasszik akármilyen jól szól. Én az Andromedaval se tudnék soha megbarátkozni.

Nem véletlen, hogy a vintage Roland designról adnak ki könyveket, vagy hogy az OP-1 van kiállítva San Franciscoban a Modern Art-ban, nem a Behringer :)

Link to comment
Share on other sites

×
×
  • Create New...