Nem akartam meghirdetni, mert egyelőre megint csak agyalok. Itt topikban legalább lehet beszélni is róla, ötletelni.
Van egy jó kis MOXF6-om. Mindig ilyen jól kezelhető, jó hangú, egyben lévő dologra vágytam. A számítógépes editorral szuperül együtt működik. USB-n MIDI interface is és hangkártya is, ergó tud és nyújt mindent amit kell. Önmagában már a Program hangszín 8 oszcillátoros, a hangszeren is jól editálható, de az editorban még átláthatóbb (ha nem utálnék PC-t használni). A Pattern mód király, símán kiváltja a Song módot, fele annyi munkával.
Aztán mégis agyalok már megint, valószínűleg leginkább kalandvágyból. Cserélném Roland FA06-ra, vagy egyszerűbb szinti + VA-ra (Boutique, egyéb?) vagy egyszerűbb szinti + iPad-re (?).
A MOXF6 akusztikus hangjai nagyon bejönnek, viszont szinti hangokat nem sound-dizájnolok vele, leginkább azért, mert nem állok neki 8 oszcillátorból új álmokat megálmodni, egyrészt nem vagyok benne nagy mágus, másrészt nincs hozzá elég fantáziám. Marad a Preset hangszínek túrása, amihez meg idegem nincsen
Egy VA szintit meg épp ellenkezőleg, szinte mindig szétcsavarnék, kevés dolog valósulna meg preset hangszínnel.
Most az történik, hogy a legjobb barátom az iPad-es KORG Gadget a saját kis VA szinti moduljaival. Meg próbálok ilyen-olyan samplert igénybe venni szintén az iPad-ről, meg a Cubasis-t, meg a…, meg a… kiskutya fülét is. Gyakorlatilag megtelt az iPad-em már a programokkal, és hol vannak még a projektek fájlméretei.
Röviden mittomén mit szeretnék, valószínűleg a megfejtés az, hogy most van egy darab drágább PCM szintim, bővíteni nincs pénzem a hangszerparkot vas VA-val, ezért jobb lenne költséghatékonyan megoldani és egy olcsóbb vas PCM-re és egy vas VA-ra váltani.
Erre szívesen fogadok ötleteket, tanácsokat, ajánlatokat egyaránt, ha van kedvetek dumálni róla
Kérdés
Koródi Csaba

(Csere érték 230 ezer Ft)
Link to comment
Share on other sites
válasz erre a kérdésre
Recommended Posts
Archived
This topic is now archived and is closed to further replies.