A hangosabb zene kelendőbb? (ARCHÍV: 2011.02.17)

[A/D]

A szakma egyik legnagyobb vitájáról van szó, mely leggyakrabban hangmérnökök vs zenészek vs kiadók között felfedezhető összekülönbözés. Earl Vickers, az STMicroelectronics mérnöke egy kitűnő prezentációt tartott a 129. AES-en San Francisco-ban.Érdekes megközelítés döbbenetes konklúzióval a videón, amit lejjebb kijegyzetelek az érdeklődők számára.

-1985 óta folymatosan és jelentősen csökken a megjelenő felvételek dinamika tartománya. ami a mai napig is érvényes tendencia. Ez annak mellékhatása, hogy a felvételeket egyre hangosabbra készítik. Az RMS értékek tehát egyre nagyobbak (az RMS összefügg a hangerőérzettel), a dinamika pedig egyre kisebb.

-A felvételeket időnként kiadják újramasterelve, azzal a marketinggel, hogy az új eljárással feldolgozott változat jobban hasonlít az eredetire, vagyis hangminőségben jobbat kapunk. A valóság azonban az, hogy a dinamika tartomány egyre csökken az eredeti felvételen tapasztalhatóhoz képest.

-A dinamikacsökkenés okozta jelenségek: esztétikai problémák, fárasztóbb visszahallgatás, halláskárosodás és a zeneipar hanyatlása.

Esztétikai problémák:

-A komprimálásnak adott szinten hasznos hozadéka van: szintek kiegyenlítése, részletek kiemelése és a kevert anyag "összetartása". Ha túlzásba viszik, akkor hiperkomprimálásról beszélünk, mely velejárói: a dinamika elvesztése, zenei összevisszaság keletkezése, a meglepetések okozta izgalom és érzelmi hatások csökkenése, a tranziens "ütések" elvesztése.

-A hallgatók hallják a különbséget? Az ezzel foglalkozó kutatások szerint az apróbb komprimálást nem veszik észre, a drasztikusat viszont szinte mindenki meghallja. A hiperkomprimálás pl. összemossa a versszakot a refrénnel, vagy a crescendót, mint zenei hatást egész egyszerűen eltűnteti.

-Újramasteringelt baklövések megjelenése: Chris Isaac "Wicked Game" 2006-os kiadásában az eredeti 13-as dinamikatartományt 7-esre csökkenteték a hangerőérzet növelésének érdekében. A refrénben torzítást hallhatunk, mivel a basszus clippel, így pl. az énekben is megjelenik. Olyan effektusok is tapasztalhatók mint pl. hogy a háttérénekek előre kerültek.

-A komprimálás hatásának megítélése változik az egyén és a környezettől függően is. Pl. az autóban történő zenehallgatásnál javítja az élményt azáltal, hogy az menetzajok nem nyomják el a halkabb részeket, vagy vannak emberek, akiknek egész egyszerűen tetszik az, ha valami torz. Érdemes észben tartani viszont, hogy a széles dinamikára masterelt anyagot magán a visszajátszó egységen, a lehallgatás fázisában is lehet tovább komprimálni, torzítani, ami a legtöbb hallgató igényét kielégíti.

Fárasztóbb hallgatni

Az egyik módja, hogy az üzenet jó hallható legyen, hogy hangosabban közöljük. Ha a hallgató tudatosan nem is veszi észre, a túlkomprimált hanganyag hallgatása számára sokkal fárasztóbb, így elveszti érdeklődését anélkül, hogy tudná miért.

Halláskárosodás

Kérdés tehát, hogy a hiperkomprimálás van-e hatással fülünk épségére. Annak mértéke, hogy milyen hatásnak vagyunk kitéve függvénye a hangnyomásnak, a komprimált anyag SPL értéke pedig nagyobb mint a nem komprimálté. Mindemellett ez a tétel nem bizonyítható egyértelműen, de okunk van összefüggést feltételezni.

A zeneipar hanyatlása

A nagy példányszámban eladott felvételek jórésze kíváló dinamikatartománnyal rendelkezik, és ennek lehet része abban, hogy az emberek kedvelik azokat.

A hangerő háború fegyverkezési háborúra emlékeztethet, de ahogy egy háború nem kémiai vagy nukleáris mérnöki kérdés, a hangerő háború sem elsősorban hangmérnök-vonatkozású probléma. A mögöttes okokra tekinthetünk játékelméleti szempontok alapján.

Vannak akik a hangerőháború egyik alapproblémájának a "hangerő-irígységet" tekintik. Az alapmodell a zéró-összegű játszmákon alapszik, amikoris hajlamosak vagyunk abból kiindulni, hogy le kell győzni a másikat. A másik fél dala legyőzésének egyik legegyszerűbb lehetséges módja, hogy a miénket hangosabbra vesszük.

A játékelmélet szerint ha a játékosok rosszul vannak informálva a lehetséges nyereségekről és veszteségekről, akkor a rossz játékot fogják játszani. A hangerőháborúnak sok olyan területe van, ahol nem teljesen tisztázott, hogy pontosan mi számít nyereségnek.

Az egyik legfontosabb motiváció a hangerőháborúhoz az a tévhit, hogy a hangosabbra készített anyag hangosabb lesz a rádióban is.

De a tipikus FM adásprocesszorok olyan mértékű további komprimálást alkalmaznak, hogy az ezt elszenvedő eleve hiperkomprimált zene végül kisebbnek és torzabbnak fog hatni.

És végül a téma indító kérdése: a fő ok a hangerőháborúra az a hiedelem, hogy a hiperkomprimált zene jobban eladható. Ez azon az egyszerű megfigyelésen alapszik, hogy a hallgatók a hangosabb zenét részesítik előnyben.

Mindkét feltételezés megkérdőjelezhető (azért feltételezés, mert lehetetlen megmérni hogy ugyanazon dal a két különböző változatának eladási adatait összehasonlítsák). De vannak adatok, amikből kiindulhatunk:

1: Evergreen Project: az utóbbi évtizedek legsikeresebb felvételeit megvizsgálva kiderül, hogy a legsikeresebbeknek nagy dinamikatartománya van: pl. Eagles Greatest Hit az eladások alapján az egyik legjelentősebb dal a RIAA történetében. Ez a lemez élt a legdrámaibb dinamikai különbségekkel, amit a popzene közönsége valaha is hallott.

2: Egy másik kutatás megnézte az angol slágerlisták dalait, és nem talált összefüggést a hangerőérzet és az eladott példányszámok között.

3: Ugyanez a Billboard chartok 2002-2009 időszakára nézve.

4: A rádióhallgatás vs. a hallgató preferenciája. Kisérleteztek azzal, hogy különféle dalokat a rádiók által alkalmazott adásprocesszorral más-más hangerő és crest factora (PAR) mellett vizsgáltak. Nem volt meglepetés: a hallgatók ugyanazon dalok hangosabb változatát részesítették előnyben. Azonban egy A/B tesztben ugyanazt a dalt hallgatjuk, és azon fáradozunk, hogy kiszúrjunk egy kis különsbéget, ami a processzingből adódik. A valós életben azonban nem egy dal több változata között választunk. Ha rádióállomást választunk, más dalt hallunk, és ott a preferenciánkra igen elenyésző hatással lesz az, hogy miként lett processzálva az eredmény. Ekkor a forrás, tehát a dal maga determinálja elsősorban, hogy mit részesítünk előnyben ("nem érdekel, hogy az alma nehezebb, én narancsot szeretnék!").

Úgy néz ki, hogy az aduász nem a hangerő. A tartalom jelentőségének fényében minden eltörpül, így az übereli a hangerőt. És mivel a hangerőt amúgyis variálhatja a hallgató, ez az előny még inkább a tartalom irányába tolódik. A zenét sokféleképp értékelhetjük, és az agy elsősorban olyan dolgokra figyel mint dallam, ének, érzelmek, vagy esetleg olyan ritmus van benne amire tudunk táncolni, semmint kisebb hangerőbeli változásokra.

Az emberek tehát sokféle okból vesznek (vagy töltenek le) zenét, melyben a hangerő meglehetősen kicsi szerepet játszik.

Így lehet, hogy a tanulmányok félrevezettek bennünket, amikor ugyanazokat a dalokat különböző hangerőszintek mellett vizsgálták.

A hangerő tehát minimális hatással van a preferenciára és a kommersz sikerre, így ez az elképzelés ellentétes a korábbi feltételezéseinkkel: sokkal valószínűbb tehát, hogy a hangerőirígység és csoport-trendek a vezető szempontok.

Ha meg akarjuk szűntetni az ebből adódó előnyöket, arra számos megoldási opció van, pl. hangerő normalizálást építenek a lejátszókba (ahol a hangosabb dalt kvázi "büntetik" azzal, hogy halkítják, hogy ne szóljon ki a többi közül), vagy marketinggel ("nagy dinamikájú felvétel"-t jelölő matrica), díjak a kiváló masteringért, az elemző cikkekbe bele lehet venni az audió minőségének értékelését, stb.

A kommersz oka a hiperkomprimálásnak tehát elenyésző, vagy nem is létezik, így felmerül a kérdés, hogy mit tegyünk ezek után. Adjunk jobb minőségű dalt az aktív hallgatóknak, akik igénylik a finom részleteket, vagy a jó öreg hangosság-trükkel próbáljuk becsapni az embereket, hogy a mi dalunkat vegyék meg, beleértve azt, hogy ez a trükk nem is biztos hogy működik?

Earl szerint mastereljük az anyagot úgy, ahogy MI szeretnénk hallani: őrizzük meg a dinamikát. Ennek nem szabad különösebb hatással lennie az eladásokra. Vagy mindenkit megpróbálhatunk boldoggá tenni: lehet egy olcsó, hiperkomprimált változat, és lehet egy prémium minőségű, széles dinamikájú változat a vájtfülűeknek.

Végül: bizonyos dolgok későbbi hatását nem lehet megjósolni. Pl. az MP3 a zene terjesztésére és a zenelopásból adódó bűnérzetünkre, a hordozható lejátszók hatása a halláskárosodásra, a nagy dinamikára képes digitális audio bevezetése, melyben egyre kisebb dinamikájú felvételek születnek a hangerőháború követkeményeként. A zenebisznisz többször a bizniszről szól, mint magáról a zenéről. De ha a kultúra és a zene fontos, akkor az, hogy hogy készítjük, és hogy őrizzük meg a zenét szintén fontos lehet. Lehet, hogy ideje felhagyni a hangerő-megszállottságunkkal, és kicsit visszábbvenni a kompresszorokat!

Ebből a bejegyzésből főoldali cikk lett