Jump to content
Ménemszól.hu

A/D

Recommended Posts

Készítettünk egy videót három igen népszerű ezévi szintetizátorcsodáról. A célunk az volt, hogy pár keresetlen preseten keresztül adjunk valamiféle ízelítőt arról, hogy melyik kábé miféle világ: így egymás mellett hallgatva egész jól lehet hallani azt, hogy melyik gyártónak mi az elképzelése arról, hogyan kellene megszólalnia. Ez persze korántsem meríti ki a hangszerek képességeit: nem vizsgáltuk most azt, hogy a Korgnak mennyiféle szintézis fajtája van, nem csavargattuk szét a Kurzweil VAST motorját és nem néztük végig a Nord tetemes zongora és sample könyvtárát - ezek további lényeges különbségeket generálnak, de mint mondtam, mi most az alaphangulatra koncentráltunk: gyári hangszíneket néztünk, kb amit ti is próbálnátok, ha bejönnétek egy hangszerüzletbe. A film a Hit Space-ben készült. Jól megváltozott, mi? ;)

Bár mi nagyon élvezzük, mikor az emberek értelmetlenül egymásnak rontanak hogy melyik szinti a tuti, szeretném elmondani, hogy ez egy kedvcsináló videó. "TEST DRIVE" a sorozat címe, amiben kipróbálunk hangszereket, hogy más is kedvet kapjon hozzájuk, ismerjék meg ezeket, stb.

Nagy köszönet a demonstrátoroknak: Vághy Tamásnak (Anna and the Barbies), Gátos Ivánnak (Váczi Eszter Quartet) és a Hit Space-es Horváth Bálintnak.

http://youtu.be/uX0aEnasa6Q

Link to comment
Share on other sites

  • Válaszok száma 56
  • Created
  • Last Reply

Nagyon érdekes volt a test! 3 hangszer, mindegyik fantasztikus hangokkal de egyikre sem lehet mondani, hogy bármilyen dalba beleiilik. Mindegyik máshogy volt szép. Talán a nord volt a legkiegyensúlyozottabb. Elég agresszív volt a kronoshoz képest de nem volt olyan nyers, arcba csapó mint a kurz.

Amikor 3-an játszottak egyszerre a végén, az a kép ugrott be, mindegyikből kéne egy modul, billentyűk nélkül. Így kész lenne egy teljes setup és lőttek a vsti- rendszernek! :-D

Mondjuk darabja kerülne 200-300 ezerbe és még mindig olcsóbb a 3 együtt minp pl. egy nord stage. :-)

Egy midi bill. és mehet minden!

Link to comment
Share on other sites

Összességében talán a Nord lenne nálam a befutó, de azt biztosan tudom, hogy a 3 közül a kronos nem. Számomra túl lágy a hangja, az összehasonlítás alapján meg olyan "maszlag". Persze egyénileg biztosan megállná a helyét csak így A/B teszben jön ki számomra a különbség.

Egy track listát tudtok adni, hogy ki mit játszott vagy mindenki csak valamilyen imprót tolt?

Link to comment
Share on other sites

Szuper az ötlet, gratula az "elkövetőknek" :)

Mindegyik hangszer más kategória, nem is volna szerencsés összehasonlítgatni ilyen vagy olyan szemszögből.

Remélem még lesz több ilyen "összehasonlítgató" teszt.

Nálam a demok alapján egyébként a Kurzi vitte az első helyet és második befutó pedig a Nord.

Köszönjük szépen a videót!! :goodjob:

Link to comment
Share on other sites

Remek kis összehasonlítás, köszi! Hát igencsak bajba lennék, ha lenne most egy millám hangszerre... Mindhárom top kategória, más-más előnyökkel és hátrányokkal. Ha az egyszerű és gyors kezelés (multitimbral-kiosztás, stb.) lenne a szempont, a Kronost választanám (Triton-júzerként); ha a sokoldalú, jól használható sound, akkor a Kurzweilt; ha a kompromisszummentes hangminőség mindenek felett, akkor a Nordot. Mindhárom nagyon egyedi hangszer, abszolúte nem fedik egymás hangját és workflowját. Egyéniség kérdése. :)

Link to comment
Share on other sites

Valóban érdekes hogy milyen koncepció alapján esett pont erre a 3 modellre a választása a demósoknak. Vagy csak mert ki-ki sajátja a cucc? A Roland Jupiter 80 és a Motif XF bizony jól mutatott volna még ott, bár nyilván ez nem egy A-Z jellegű teszt.

Esetleg ha ötletként javasolható, legközelebb valami élő zenei környezetben kéne cserélgetve az egyes márkákat bemutatni, hogyan illenek az adott szituációba.

Mellesleg nekem a Nord volt absz meggyőző soundban ezen a videón, bár a Kronost is láttam már jobban jeleskedni, sőt próbáltam is nemrég fél óra erejéig egyet, ahhoz képest itt nem túl fényes amit nyújtott.

A dilemma azért elég nagy ha választani kéne! Árban talán a Kurzweil éri meg legjobban, a Nord a Kronos árában 1/10 annyi featurerel húzós, de ha a soundra megyünk pl. live actnél kell hogy legyen az a pénz! :)

Link to comment
Share on other sites

Ez egy nagyon jó ötlet volt, számomra meglepő eredménnyel!Amikor olvastam a versenyzőket, meg voltam róla győződve, hogy a KORG simán veri a mezőnyt közismert sokszínűsége miatt...de végignézve (és legfőképp hallgatva) az összehasonlítást, talán pont ez az ezermesteri "sokszínűség" a veszte egy ilyen tesztben.Persze ettől még kíváló hangszer, de ebben a videóban nekem a Kronos volt a legközépszerűbb-elmosottabb (nehéz megfogalmazni). Nagyon kellemes csalódás volt a Kurzweil, a Nord-ról nem is beszélve!

Köszönet a videóért, remélem lesz még hasonló.A zenészek előtt is le a kalappal!

Link to comment
Share on other sites

Nem azé', de egy M3-al erősebb hangzást hozok össze mint a Kronos.

Mi az oka ennek?

Az én 2 centem, hogy a Kronos kifejezetten jobban sikerült az M3-nál. Videón kívüli szintikkel nem érdemes összenézni, mert a Youtube nagyon sokat levesz a hangminőségből. Így igaz, ezek a hangszerek a valóságban sokkal jobban szólnak!
Link to comment
Share on other sites

Próbáltam Nord Stage-et otthoni körülmények között (egyszer még innen is egy fórumtárs is hozott egyszer hozzám), meg M3-at is. Van eltérés, de az leginkább abból fakad hogy az M3 gyári grandpiano soundja - maguk a PCM minták - nem voltak elég jók. Ha a Nordba át lehetne tölteni ott is kb. úgy szólna. Viszont a gyári elektronikus zongora szekció már elég ütős, ott már ember legyen a talpán, aki minőségi különbségeket meg tud fogalmazni.

Azt szoktam mondani hogy aki nem sampler-guru és gyárilag jó GP hang kell az vegyen Kurzweilt. Vagy Nordot.

Ezért is próbálták Korgék cserélni a gyári akusztikus grandpianot, persze az sem lett még über (hangban is pl. nem a Steinwayt, de még a Bösendorfert sem választottam volna, hanem valami "egzotikusabb" patinás márkanevet), de az már egy közepest megérdemelt. Viszont a sampler részbe az ember tudott olyan hangokat töltögetni, ami elég korrekt volt és ahol már ízlés kérdése volt az hogy az egyik vagy a másik gyártó a jobb.

A Kronos gyári mintáit persze nem ismerem. Viszont ismerem a youtube issue-t. Ez egészen biztosan nem abból fakad.

Szerény észrevételem még, hogy a szubjektív RMS issue miatt nem kellett volna a Kronos-on bekapcsolni a ritmus szekciót, mert emiatt a demozni kívánt main soundok eleve halkabb értékekkel kellett hogy szóljanak, ha a dobok be akartak férni mellé...

Tipikusan pl. Manuel Schleiss is azzal tette nagyon sikeressé a Virus patcheket hogy nagyon hangos demokat csinált szemben a gyári halk demokkal. Hangerő háború: "ami hangosabb az jobb". Ez ugyanígy igaz egy darab hangszín tesztelésekor, talán még igazabb is.

Persze döntse el mindenki maga hogy ezt én jól látom, azaz hallom -e.

(Korg user vagyok, ezt is vegye mindenki számításba).

Link to comment
Share on other sites

+1 Draco

dicseret a sracoknak,jo volt a jatek.

ez az osszehasonlitas,sztem egy turot nem er,mindegyik masban jo,ez ugyanolyan,mint a Rollys Royceot hasonlitani Ferrarival.mindketto faxa vmiben.

nekem ez a demo semmit nem mutatott meg a szintikbol,eltekintve par presetet,ami igazabol annak szamit,aki szinpadon zongorazik,vagy orgonal,arra meg lehet venni normal digit zongorat is.

annyira egyik sem volt rossz hogy rosszul jojjone le barmelyik gyarto termeke.

a lenyeg az,hogy hogyan szol egyutt mas hangszinekkel,a Nord az tuti kiszol,azt mar most ennyibol megmondom.nem biztos hogy mindig az a jo,sokszor olyan kell,aminel egyben van az egesz.

Link to comment
Share on other sites

Sheever+AD gondolatához kapcsolódóan, ha valóban gagyi a Youtube minősége, akkor tényleg mi értelme a demóknak???

Meg ez hogy függ össze? "Videón kívüli szintikkel nem érdemes összenézni, mert a Youtube nagyon sokat levesz a hangminőségből."

Szerintem ez és más jól felvett videó pont azt mutatja meg mik a különbségek nagy vonalakban amik tényleg kihallhatók. (pl. 2 zongihang különbsége azért átjön) Az más hogy mi mitől tetszik/szól jobban. A Nord pl. szerintem mindegyiket üti itt, de mint írtam Kronost is hallottam már sokkal tökösebben szólni, úgyhogy szerintem attól is függ, a hangtechnikus melyik javára kevert jobbat akár cél nélkül is.

Szó, mi szó aki ez alapján indul hangszert venni, megismerni 4000-szer meg fogja még hallgatni a boltban és ott talán a Juno80 is be lesz vetve.

Még a hangminőséghez visszakavarodva, miért nem rakja tisztába a hitspace ezt egy mezei tömörítetlen audio sáv feltöltésével ha már teszt??? :)

Link to comment
Share on other sites

Fentebb a hozzászolásomba nem irtam meg de videók alapján tuti hogy idén veszek egy PC3K6-ot.

Hogy miért?

NordStage 1-már van itthon tetszik de 1-2 dolog hiányzik belőle számomra. (Vonós, Fúvós hangszinek pl)

A Kurczi fél millla még a Kronos 1 milla és a Kurczi is szól úgy mint a Kronos. És ez az igazi ok a pénz. Kronosba túl sok a csicsa számomra. Ilyen pl az a nagy tapizós kijelző. Szép és jó de ettől nem szól jobban.

Nekem is volt M3 jó kis hangszer de 3 bővítővel az új kb. 1 milliós árát soha nem érte meg! Bővítők nélkül meg elég karcsú a hangszer szerintem.

Na mindegy ez az én véleményem. Én jelenleg ha mindent figyelembe veszek akkor a Kurczi a legjobb.

Link to comment
Share on other sites

A kronos-ba nekem a aláfestő dob nem jöt be. Ezt leszámíitva nekem mind a 3 tetszik

Hello Strázsamester!

Igen! A Kronos basszusa kicsit olyan, mintha fázishelytelenül lenne bekötve, és azt egy dupla függönyön keresztül hallanád.

Én egyáltalán nem voltam megelégedve a Kronos-al! Igaz hogy egy "csirpoja" és mindent tud, de a hangja nem jó. El is ment!

Itt a tesztben, sokkal jobb volt a nord és a kurc.

Egyetértek azzal, hogy ezt a tesztet a Motif XF-el és a Jupiterrel kellett volna megcsinálni.

Csak sajnos akkor mégcsúfosabban alul maradt volna a Kronos, amiből sok van a raktáron.

De végül is így is alul maradt!!! És ez végül csúfos bukás a Kronos bácsinak.

Nálam volt egyszerre mindhárom hangszer.

A sorrend:

1: Yamaha Motif XF

2: Roland Jupiter 80

3: Korg Kronos

(És ez nem tud változni!)

Ide sorolni a nordot és a kurcot nem szabad!

Betehették volna legalább a Jupitert a tesztbe, hiszen ott volt a ficek háta mögött!

Link to comment
Share on other sites

Én azért tényleg kíváncsi lennék a samplerekbe betöltött PCM saw mintával oktávonként vagy semitone értékenként elhangolva (mert a detune hangolás eltérő lehet szintik között) megszólaltatva pár tíz hangot egyszerre melyik WS mit művelne. Ugyanígy egy 24 dB/oct LP és BP majd HP szűrőkkel megtekergetve resonance nélkül majd resonance - al együtt.

Aztán betölteni mellé egy analóg dobszintiből felvett gazdag felharmonikusú dobloopot vagy egy minimum dobkitet megcsinálni és alá vágni ugyanazt mindegyik szintiben.

Szerintem lenne csodálkozás. A WS-ek értékelését innen lehetne elkezdeni építeni, mert ettől kezdve jöhetne az effekt szekció, az olyan extrák mint a Karma, az extra szintézis lehetőségek vagy a Kurz VAST-ja és tsai.

Van egy fogadásom arra hogy az M3 és az XF között NINCS minőségi különbség.

Link to comment
Share on other sites

+1 Draco

dicseret a sracoknak,jo volt a jatek.

ez az osszehasonlitas,sztem egy turot nem er,mindegyik masban jo,ez ugyanolyan,mint a Rollys Royceot hasonlitani Ferrarival.mindketto faxa vmiben.

nekem ez a demo semmit nem mutatott meg a szintikbol,eltekintve par presetet,ami igazabol annak szamit,aki szinpadon zongorazik,vagy orgonal,arra meg lehet venni normal digit zongorat is.

annyira egyik sem volt rossz hogy rosszul jojjone le barmelyik gyarto termeke.

a lenyeg az,hogy hogyan szol egyutt mas hangszinekkel,a Nord az tuti kiszol,azt mar most ennyibol megmondom.nem biztos hogy mindig az a jo,sokszor olyan kell,aminel egyben van az egesz.

Tényleg egyetértük ;)

Link to comment
Share on other sites

Darco ötlete jó, ez megmutatná a D/A minőséget is, persze ehhez nem Youtube kéne, hanem a már említett losless audio track. Ahhoz képest szerintem a hitspace koncepciója merőben más, ők sosem fognak ilyen mélységekbe leásni, csak egy egyszerű kedvcsináló volt ez semmi több és az említett kivesézést úgyis mindenki a boltban fogja elkövetni.

Az M3-XF hasonlatot én inkább Kronos-XF-re írnám át. Már csak számszakilag is, az XF mintákban a többszörösét hozza az M3-nak és az egy tavalyi modell, még az M3 már vagy 4-5 éves. Ha jók az infóim, a Yamaha most fogja kihozni az XF-racket a Nammra, de szintiben nem nagyon várható náluk újdonság.

Ferenc

"NordStage 1-már van itthon tetszik de 1-2 dolog hiányzik belőle számomra. (Vonós, Fúvós hangszinek pl)"

Szerintem a stagebe betölthető a Nord könyvtárból pont ilyen dolog is, mint az elektro-3-ba! Nézz utána!

A Kronos-Yamaha-Roland túlárazással én is egyet értek, bár lehet a Kurzweil azért tud olcsóbb lenni mert végtére is a K2500-at adják el újfenn a PC3-ban némi apró változtatással.

Link to comment
Share on other sites

Archived

This topic is now archived and is closed to further replies.




×
×
  • Create New...