DIAMONDS ARE FOREVER 1 (ARCHÍV: 2008.12.12)

[kibortz]

Elegem van a processzkígyókból, authorizációkból, és abból, hogy töltési időben kénytelen vagyok weboldalakat nézegetni. Zenélni akarok. Hangszert akarok.

Először is, legyen drága. Megbízhatóan drága, feltételezve, hogy komoly emberek tervezték, sok munkaórát beleölve, miközben elhajtották a marketinges kollégát, aki a “legújabb, forradalmi, 400 Eurónál nem drágább” műanyag szemét tervezésére próbálta ösztönözni őket. Szeretném azt képzelni, hogy komoly szakemberek baromi sok órát eltöltöttek azzal, hogy minőségi alkatrészekből összerakták, rendesen letesztelték, becsomagolták, kiegészítőkkel ellátták.

Legyen szép. Gyönyörű, öröm ránézni, szerelmesnek lenni, soha meg nem válni tőle. Legyen rá féltékeny a csajom. Én a feketéket szeretem, bár belefér egykét vörös (piros), az őszeket (szürke, ezüst) nem kultiválom, bár néhány extrém dolog belefér (fehér, kék, stb.). A lehető legkevesebb műanyag (inkább szakadjak meg a cipelésben, egy párkapcsolatban ez belefér), semmi illesztési para, semmi felesleges sallang.

Szóljon jól. Erről lehetne a legtöbbet írni. Erről fogok a legkevesebbet írni. Ugyanis a tapasztalataim szerint a SZÓLÁS (nem bonyolult: minél nagyobb dinamika, minél szélesebb frekimenet, plusz az a valami, amit egy hangszert hangszerré tesz (sajátos íz? lélek? egy jól eltalált áramkör?)) teljesen érdektelen manapság. Néhány őrült mániája, sajnos. Ami számít: Hány gigás a belső memóriája? USB van rajta? Aha. A többit meg a mastering megoldja. Persze.

Működjön. Írhatnám azt is, legyen tökéletes, de nem kell filozófia diploma ahhoz, hogy belássuk: tökéletes hangszer nincs. Meg úgy általában, tökéletes dolog nincs (“Minden úgy jó, ha kicsit rossz” copyright by Apám). De legalább működjön, legyen egyértelmű, de legalábbis megtanulható. Legyen jó mechanikája, jó kezelőfelülete, kellemes potméterei. Ne fagyjon le, és ha elfogy a DSP kapacitás, ne kezdjen hibázni.

Inspiráljon. Miért van az, hogy leülök a legújabb, Hjfkgehfjdv márkájú hangszer elé, és játék közben azon gondolkodom, hogy vajon mit kell még vennem a közértben? Miért van az, hogy leülök egy Ukrajna márkájú szétesett pianino elé, és két óra múlva teljesen betépve úgy állok fel, hogy 3-4 számkezdemény van a fejemben? Esküszöm, a legjobb hangszerek véletlenül születtek/születnek (TB 303-tól DX7-ig).

Néhányszor már elhatároztam, hogy csak tíz évnél régebbi hangszereket fogok venni. Nem azért mert gerontofil vagyok, és nem is azért, mert régen csak jó hangszereket gyártottak (nyilván a konzumer piacon akkor is annyi szar volt, mint manapság (na jó, talán kicsit kevesebb:))). Hanem azért, mert az akkor használt, csak high-end stúdiókban fellelhető, kevesek által elérhető hangszerek mára megfizethetővé váltak, és a fenti szempontok alapján sárba tipornak egy közel azonos árú (vagy sokkal drágább) mai hangszert.

Viszont fel kellett adnom ezt a szimpatikus, bár kissé fafejű elvet, mégpedig azért, mert hálistennek néhány éve ismét divatba jött hangszereket gyártani. A későbbiekben górcső alá veszek néhány olyan, az elmúlt év(ek)ben készült HANGSZERT, amik biztos, hogy tíz év múlva sem fognak csalódást okozni annak a néhány mániákus őrültnek, akik szeretik zenésznek definiálni magukat.

Ebből a bejegyzésből főoldali cikk lett