Csak gerinceseknek! Manley Backbone Mastering Konzol (ARCHIV: 2009.03.25)

[silk]

Mai interjúnk alanya egy nagyon különleges darab. Ahogy a címben is olvashatjátok, ez a Manley Backbone elnevezésű mastering konzolja.

Így néz ki előről:

...és hátulról:

Először tisztázzuk, hogy mire is való ez a kütyü: a mastering stúdiókban nincs nagyon sokféle berendezés, pontosabban felhasználási terület szerint nincs sok.

Általánosságban EQ (hangszínszabályzó) és kompresszor ami megtalálható, viszont ezekből gyakran több fajta, többféle célra. Szinte minden helyen van valami ultra tiszta hangú EQ, de mellette mindig van valami “egzotikus” hangú is, ami természetesen a helyi izlésnek/műfajnak/szokásnak stb. megfelő, mi több, gyakran ezekből is van többféle.

Aztán mindenképp leledzik valami mastering kompresszor, ami az RMS növelésére hivatott. Ebből is gyakran többfélét használnak. Aztán a manapság divatos multiband kompressz is ott figyel a rackben. Nem beszélve a vég-limeterről. Ezen felül találkozhatunk még mindenféle varázs-kütyükkel, amik minden esetben a helyi hangmérnök ízlését/igényét hivatottak kielégíteni.

A gyakorlatban persze nem mindig kell minden az adott feladathoz. Sőt, gyakran kell variálni, hogy milyen gépekből, milyen sorrendet állítsunk fel, hiszen mindez nagyban meghatározza a végeredményt. A mastering hangmérnökök is szeretnek “variálni”, kipróbálni többféle gépet/beállítást stb. Ráadásul a mastering egyes lépcsői között állandóan chekkelni kell, hogy mi történt a zenével. A legtöbb mastering gépen a hard-bypass (minden eletronikus elemet kikerülő bypass) funkció sztenderd , hiszen enélkül nem lehetne gyorsan megállapítani mi is történik épp. Viszont a berendezések sorrendje már csak patchbay-el (vagy átkábelezéssel) lenne megoldható, ami a dugdosás miatti időkiesés miatt semmiképp se használható A/B-ző metódusként. Na pont ilyen feladatokra találták ki a mastering konzolokat, s górcsövünk alanyát, a Backbone-t is.

Hát akkor nézzük csak, mi is tud a kicsike pontosan. Van 3 választható bementünk, ami azt kapcsolja, hogy mi is kerüljön a mastering láncra. Ez gondolom nem igényel magyarázatot. Viszont rögtön találunk a bemenetekkel kapcsolatban 3 speckó funkciót. Az egyik egy fázis fordító, aminek lenyomásával azonnal 180 fokos fázisba kerül a jel, ezt főleg DC offset, illetve fázishibák felderítésére lehet használni. A másik jó dolog, hogy egy gomb lenyomásával azonnal helyet cserél a bal-jobb csatorna egymással, amivel rögtön korrigálható egy rossz kábelezés miatt történt oldalfelcserélődés.

A harmadik funkció pedig egy gain szabályzás, ami szintén hasznos, hiszen azonnal korrigálhatjuk a jelszintet még processzálás előtt (nem mindegy az analóg gépeknél, hogy mennyivel “küldjük” őket, gyakran nagyon másképp szólnak alul- illetve túlvezérelve!). A gain szabályzás természetesen aktív erősítő áramkört feltételez, ami azt jelenti, hogy kicsit “beleszól” az erősítő hangja a dologba. Azért írtam nagyon idézőjelek között, mert szerintem ember nincs aki meghallaná a Manley-féle gain áramkört, szóval én pölö nem hallom. Most vagy süket vagyok, vagy nagyon nagyon jó minőségű a cucc, lehet tippelni.

Ezek után van 8 kapcsolható insert pontunk. Ide lehet felfűzni az egyes cuccokat, amiket persze innentől ki/be kapcsolgathatunk a láncból, ami tök kényelmes és gyors, mivel nem kell külön külön az egyes gépeken matatni a bypass gombok után, illetve egy időben akár több gépet is bypass-szolhatunk egyszerre, A/B-zés netovábbja. Viszont ezen a ponton elkezdődnek azok a nyalánkságok, amik igazán megdobják a munkát. Az 1. insert semmi speckó, on/off és kész. A 2. és 3. insert viszont már tud trükközni. Mégpedig egyetlen gomb megnyomásával a 2. és 3. inserten szereplő gépek M/S jelet kapnak. Ráadásnak természetesen egy potival állíthatjuk az M és S összetevők aranyát. Ezzel lehet gyönyörűen sztereó képet korrigálni, mindenféle mix elesést befoltozni. Illetve van még egy piszokos jó dolog ebben. Az összes olyan sztereó, pontosabban duál mono cuccunkat betehetjük a láncba, amit másképpen nem tudnánk használni, hiszen a két oldala között esetlegesen akkora különbségek lennének, amik másképp alkalmatlanná tennék az adott gépet masterelésre. Például mondjuk a jó öreg Neve 1081-es EQ, amit véletlenül sem masterre találtak ki. Két mono EQ-t ugye nagyon nehéz, gyakorlatban lehetetlen lenne pontosan belőni sztereóba, így viszont mindez a múlté.

Insert 4-5 esetében szintén van spéci opciónk. Mégpedig a jó öreg csere-bere technikát használhatjuk, ami azt jelenti, hogy alap esetben ugye 4 és 5 a sorrend, de itt a gombot lenyomva megcserélhetjük a sorrendet, azaz 5 és 4 lesz az új sorrend. Gyakorlatban ez a fő EQ és a buszkompi helye, ugyanis sokszor előfordul, hogy előbb EQ és aztán kompi, de persze a fordítottja is pont ugyanolyan gyakori. Szóval hip-hip-hurrá, egyetlen elegáns gombocska, s azonnal hallható válik, melyik konfig alkalmasabb az aktuális zenénkre, vagy végtelenségig tanakodhatunk magunkkal, de legalább rögtön halljuk mi is változik.

A 6-os insert semmi különös, ki/be és slussz passz. A 7-es és a 8-as között viszont van egy nagyon nagyon hasznos okosság, pontosbban három is. Szinte minden esetben a 8. insertre fog kerülni ugye a limiterünk, ami a végső peak-eket fogja meg. Így a 7. és 8, insert közé került alap esetben egy fader, ami arra jó, hogy le- illetve felkeverjük vele a (processzált) zenénket, még limiter előtt, nagyon nagyon analóg:). Második lehetőségünk, hogy az eredeti nem processzált jelet visszaadagolhatjuk a masterhez (persze limiter elé), azaz tulajdonképpen a mastering láncunkunkat használhatjuk WET/DRY üzemmódban! A harmadik szintén nem mindennapi trükk, hogy az előző módozathoz hasonlóan, a processzált jelhez tudjuk keverni a proceszálatlan jel különbségi azaz “S” jelét. Ez két dologra is nagyon hasznos: az egyik, hogy a sok processzálás miatt esetlegesen elvesztett térérzet így könnyedén pótolható, második pedig, hogy az agyonpréselt masterünkbe visszavarázsolhatunk egy kis “életet” anélkül, hogy effektív hangerő szintünket elbuknánk. No és persze itt is van még egy plusz gain szabályzási lehetőségünk a limiter előtt, ami szintén nagyon hasznos tud lenni.

Amint láthatjuk, a fejlesztők elég jól kigondolták a számításba jöhető összes felhasználás módozatot. Nyugodtan állíthatom, hogy a Backbone funkcionalitása kiváló, nincs olyan feladat, amivel ne birkózna meg.

Szólnunk kell még a berendezés “technikai” paramétereiről is. Az talán senkit se lep meg, hogy jel/zaj viszonyban és frekvencia átvitelben messze messze túlszárnyalja az összes szóba jöhető digitális kütyüt, hiszen ez egy mastering gép, illik is nekije. Természetesen full szimmetrizált, mi más is lehetne, kívül belül. Aztán ha épp nem kapcsoljuk be az aktív elektronikáit, akkor természetesen a teljes jelút csupa passzív elemből áll, ami még plusz garancia arra, hogy a legkisebb módosulást se szenvedje el a jel a Backbone miatt elméletben sem. Tovább megyek, belül még van egy kis jumper is, hogy az über puralisták még a kondikat is kikapcsolhatják a bemeneteken! Ennek persze az az ára, hogy ilyenkor pattanások hallhatók mikor ki/be kapcsolgatjuk a gombokat. Elviekben ezek a nagyon magas minőségű kapacitorok nem befolyásolják a soundot, de akit zavarnak, ott a lehetőség.

A kapcsolók atom minőségűek. Az összes gain poti racsnis természetesen. Ez alól csak a fader poti kivétel értelemszerűen. Minden pontosan azt csinálja, ami oda van írva, a 0.5dB az pontosan annyi, de azt hiszem ez is teljesen természetesen ebben a kategóriában.

Összességében azt kell mondjam, hibátlan kis darab a Backbone, nagyon meg vagyok vele elégedve. Iszonyatosan felgyorsítja és kényelmessé teszi a munkámat. Persze ez nem egy olyan berendezés, ami a PC mellé feltétlen kell otthonra, bár a gépkönyv szerint nagyon jól használható sima hangerőszabályzónak is. ))

Ebből a bejegyzésből főoldali cikk lett