Diamonds Are Foreever: Nord Piano (ARCHÍV: 2010.07.01.)

[kibortz]

Diamonds are forever: évente egyszer (sem) jelentkező, csak Nord hangszereket ajnározó sorozatunk különkiadásában most egy olyan dologról essen szó, amit nagyon sokáig vártunk, az utóbbi időben viszont, valljuk be, már nem sok reményt fűztünk (fűztem) hozzá: történetesen, hogy valódi zongora élményt csikarjunk ki egy áramkörökkel telerakott, hülye dobozból.

Tegye fel a kezét, aki már ült akusztikus zongora előtt, és leütött akár egy billentyűt! Köszönöm. Most tegye fel a kezét, aki ült már digitális zongora előtt, és leütött legalább egy billentyűt! Jóval kevesebb, köszönöm. Meg tudja fogalmazni valaki a különbséget? Igen, ott a szőke hölgy: az egyik akusztikus, a másik nem! Pontosan!

A zongoramodellezés alapproblémájához érkeztünk el ezzel. Milyen hangot (pontosabban: élményt) várunk egy digitális zongorától? Az otthoni jól megszokott, kicsit elhangolódott pianínóét? A koncertem akusztikájával megszólaló nyers Steinway-ét? A lemezekről ismert Coldplay zongorát? A stúdióban bemikrofonozott Bösendorferét? Ha ez utóbbi, milyen mikrofon, milyen előfok, processzálva, vagy anélkül? És ha már hangfelvétel: Elton John, Emerson, vagy Keith Jarret? Tök más mindegyik.

Ha már a szemüveges hullagyalázónál tartunk, még ifjúkoromban láttam (videón) egy Elton John koncertet, ahol az öreg egy akkor csúcstechnikának számító Roland RD 1000 zongorán játszott, ami akkor, zenei környezetben, megdöbbentően zongoraszerűnek tűnt. Gondolom, nem árulok el nagy titikot, hogy mai füllel igencsak megmosolyogtató a hangszer, ha leül elé az ember (mondjuk a mechanikája fa, ok). És zenében mégis működik.

Ez azért jutott eszembe, mert a zongora elektronikus szimulációja zenei környezetben (elsősorban popzenében) gyakorlatilag megoldott. Remek hardveres és szoftveres, billentyűs és billentyű nélkül zongorahang-emulációk születtek az utóbbi években, és ezek kiválóan működnek is zenében, hasonlóan pl. az egyre népszerűbb, dobfelszerelést modellező plug-inekhez, azonban a hangszeres játék élményét egyik sem nyújtotta (mint ahogy egy dobplugin sem).

Mindez csak azért lényeges, mert a Clavia Nord Piano a LEGJOBB akusztikus zongora emuláció, amin valaha JÁTSZOTTAM. Nem az “egyik” legjobb, és nem amit “halottam”, mert itt a billentyűzet, a hang, és az effektek együtt biztosítanak egy olyan élményt, am tényleg megdöbbentően hasonlít az akusztikus zongoránál eltöltött időre. Persze ehhez kellett a legújabb Clavia zongorakönyvtára, ami V5 névre hallgat, és a gazdaságos verzió tölthető az összes Stage és Electro 3 modellbe. Elképesztő nyersességgel szólal meg az összes grand piano, viszont ami megdöbbentő, azok a pianinó hangok, egy room reverbet rácsavarva máris a nagyi nappalijában érezhetjük magunkat. A hangok NAGYON sztereóak, gyanítom, hogy színpadon, még mielőtt a fenék a zongoraszéket elérné, kell benyomni a hangszer ‘MONO’ gombját. Nem sorolnám fel most a hangszer összes tulajdonságát, nézzük csak a lényegesebbeket: az elektromos zongorák és az effektek az Electro3/Stage-ből megszokottak, a hármas zongorapedál nagyon jól működik, a hangszer hangolható, transzponálható. Pitch, modwheel, split nincsen, egyszerű ez egész, mint a faék.

Térjünk rá a hangszer technológiájára: FOGALMAM sincs, mitől ilyen jó, lévén semmilyen (publikált) új technológiát nem tartalmaz, egyszerű sampling alapú gép. Ok, van a leírásban szó a pedálzaj emulációjáról (marha fontos volt, mindegy, aranyos effekt), string rezonanciáról, stb. Szerintem a titok, amit már az EMU, Ensoniq és a Kurzweil hangszíntervezői jól tudtak: nagyon jól kell felvenni az eredei hangszer hangját, és/vagy nagyon jól kell processzálni. Azt persze tudtuk, hogy a Clavia vezető a sampling technológiában, tudtuk, hogy a cég borzasztó energiát (pénzt, időt) ölt bele hangszínkészítésbe az utóbbi években (tessék szorgalmasan töltögetni az ingyenes mintatárakat!), tudtuk, hogy kikísérleztek egy sampling-robotot, ami precíziós technikával üti le az eredeti hangszer billentyűit különböző erősséggel, de hogy néhány év kisérletezés után ilyet dobjanak, az előtt le a kalappal.

Véleményem szerint a V5 Piano Library-vel a Clavia a szokásos nyugodt mosollyal az arcán, szép csendben egy jó nagy tockost adott a világ digizongi gyártóinak: ettől rosszabbat ne tessenek innentől csinálni.

Ebből a bejegyzésből főoldali cikk lett