Rockspace 2009- the pfl: "Can't Say"

[silk]

A 2009-ben meghirdetett RockSpace tehetségkutatónk eredményeit ezen a héten mutatjuk be folyamatosan, cikkeket, slideshow-kat, interjúkat fogunk közzétenni folyamatosan, naponta.

http://www.youtube.com/watch?v=md-4tH_qzTI&feature=player_embedded

Mielőtt szó esne az érdemi dologról, néhány keresetlen gondolat a körülményekről.

A Rockspace kiírásában az szerepelt, hogy bárki, bármilyen állapotú demót beküldhet, és a legjobban kivitelezhető dal egy kompromisszummentes felvételt készíthet: technikát, embert, pénzt állunk, és addig csináljuk amíg jó nem lesz. Ez szó szerint sikerült is: a jó felvétel kulcsa a színvonalas előadás. Ez az, amit egy amatőr is azonnal hall, ha a zenekar vagy az énekes erőlködik. Úgy tűnik, egy amatőr zenekar számára nincs ennél nagyobb kihívás, és ezt nem lehet másképp megoldani. Sem vágással, sem pitch-csel, sem editálással. A legnagyobb tapasztalat az egész projekttel kapcsolatban: bármilyen hallgató meg tudja állapítani, hogy egy felvételbe mennyi munkát fektettek.

A jövőbeli tehetségkutató tevékenységünknek új oldalt is dedikáltunk: megszületett az UCURU.COM.

Egyben ezen az oldalon letölthetők a The PFL dalai is.

The PFL: "Can't Say"- produceri szemmel - by Silk:

"Talán ez a dal volt a legnehezebb, illetve a legnagyobb kihívás, ugyanis pont e nótával keltették fel anno a zsüri figyelmét és

érdemelték ki a díjat. Másfelől, ezt a dalt már egyszer felvették "komolyabban" a Bakery Studióban. Ezen okokból kifolyólag, itt volt a legnyagobb nyomás rajtunk, hiszen ennek sokkal jobbnak kellett lennie, mint az eredeti. Nekem több dolog is hibádzott a régi felvételben.

Számomra iszonyatosan túlhangszerelt volt az arrange. Aggódtam, mert általában a zenekarok nem veszik jó néven, ha az általuk "zseniálisan" kitalált hangszeres részeken valaki változtatni óhajt mélyebben. Emberi dolog, amit alkottunk, ahhoz ragaszkodunk. Én viszont kemény kézzel feljátszattam az elképzelésem. A felvételi fázisban még gyakorlott zenészek sem mindig tudják elképzelni a végeredményt, az "amatőrök" pedig aztán végképp nem. Láttam a zenekar fancsali képét, de biztos voltam a dolgomban. A legnehezebb még csak nem is az volt, amikor valamit kihagytam, vagy egészen mást játszattam helyette.

A legtöbb szenvedést a dal általam elképzelt "lüktetése" okozta. Például a jól megszokott gitár témát a zenekar számára "érthetetlen" hangsúlyozással kellett játszani, ami nagyon nem állt kézre. Meg persze minden mást is, hiszen a koncepció megkövetelte. Fura volt nekik az is, hogy a profi technika által biztosított "pont azt hallod vissza, amit játszol" effektus nem mindig jelentett segítséget. Persze borzongatóan jó, ha valamit jól elkapsz, viszont a legkisebb "bénaság" is pont ilyen túlzóan zavaró lehet. Hát igen, az utolsó milliméterekért pont annyit kell küzdeni, mint kezdetben a kilométerekért. A keverésnél volt az elsö alkalom, mikor végre láttam a szemekben megcsillanni a "megértést". Én is ezt a részét szeretem a legjobban a melónak, pont ezért. Nagyon sok munka, sok vért izzadás van a dologban. Szerintem megérte..."

Ebből a bejegyzésből főoldali cikk lett