Rockspace 2009- the pfl: "Countdown"

[silk]

Íme az utolsó pfl-es Rockspace nóta, a Countdown. Ahogy szokásos, ez is letölthető és meghallgatható teljes minőségében az UCURU.COM -on, illetve aki gondolja, tanulmányi célokból a neten rákereshet az alapanyagra, amit nekünk behoztak, és amiből főznünk kellett.

Bírtam nagyon ezt a nótát. A fő gitár atomtuti, pofonegyszerű és olyan húzása van, hogy ezt a riffet el lehetne hallgatni percekig, annyira stenk. Szerintem pont ettől zseniális, hogy nincs "agyongondolva". Pedig nehéz volt ennyire "egyszerűre" venni a figurát, mert annyi minden jó kis ötlet adódna még erre a témára. Olyan ez, mint a nagymami házi lekváros buktája, alap íz, ami viszont önmagában überelhetetlen. Lehetne rajta tejszínhab, meg égetett cukor, meg fagyi is mellé...de nem lenne tőle több, csak más...sőt egy pont után, csúnya hasmenésbe is torkolhatna a dolog. (Hát igen, a példáim messzi földön híresek...LOL).

Tehát nehéz volt "ennyinél" megállítani a kezeket, s azt mondani: "Skacok, kész vagyunk!". Nyugodtan kimondhatom, ez a dal ment felvétel szintjén a "legsimábban" az összes közül. Annyira adta magát a dolog, hogy alig kellet "beleproducálnom". Hazudok amúgy kicsit, mert igenis el kellett magyaráznom, hogy "pontosan" milyen húzást képzelek, amit ugyan kitalálnom nem volt nehéz, viszont kivitelezni annál inkább. Mert kellett, hogy "hanyag" hatása maradjon, miközben atomóra pontossággal hozza minden az alap lüktetést, ugyanis ha nem így lenne, akkor nem állna meg ennyire puritánul a hangszerelés, kellettek volna mindenféle add-on cuccosok, amik "ápolnak s eltakarnak".

http://www.youtube.com/watch?v=7OZ1_gjH9vA&feature=player_embedded

Egészséges "szenvedéssel" kerültek fel a sávok felvételnél, elég hamar belerázódtak a srácok abba a kerékvágásba, amit elképzeltem. Összesen két olyan pont volt, ami ezen felül nehézséget okozott. Az egyik, az alap gitár hangszíne. Na ezen évekig lehetett volna rágódni, de piszok szerencsém volt. Gyakorlatilag az első órában sikerült egy olyan hangszínt összecsavargatnunk a CAA PT100-on, hogy azt mondtuk, "ZSÍR, ez ütni fog!". A másik dolgot kicsit nehezebben tudom körülírni. A lényeg, hogy ugye mivel a nóta "kézenfekvő" egyszerűséggel menetel a végkifejlet felé, azért egyfajta "emelkedés" kell bele, hiszen az utolsó refrénnél kell elérnie a tetőpontot, ahogy az a nagykönyvben benne van. Másik oldalról pedig, bármilyen könnyű is még dolgokat belejátszani, minél több mindent teszünk hozzá, annál jobban "gyengítjük" az alapriff elementális hatását, ami az egészben a lényeg. Duplázzunk még rá? Nem túl elegáns, s a nóta így is "köbalta". Még tegyünk torzítót, durvább legyen az alapriff hangszíne? Elvinné a nótát más irányba, pedig ennek "kedvesen" kell "power"-nek lennie, pont. Zeneileg bővüljünk, játszunk cifrább akkordokat a végén? Ez működhet, de akkor nem tud visszatérni az alapriff, csak egy variáció, ez a dal meg itt ugye az "egyszerűség zsenialitása"-nak állítana emléket. Szóval ez se. Akkor annyiban maradtam magamban magammal és a zenekarral, hogy majd valami kis elektronikát, olyan trendiset, beleteszünk a végére. Nem tudtam igazán én sem, hogy mire gondolok, csak annyira magabiztos voltam, hogy mindenki megnyugodott.

Aztán éjszakákon át csavargattam a szinteket. Próbálkoztom olyan légies, senkit se zavaró texturális szintikkel...vinnyú-vinnyú...dzsí-dzsí szűrögetös arpeggio-szerű dolgokkal...egyszerű rockkos orgonával...háááát...mit is mondjak...egyre jobban éreztem a tarkómon a viszketést. Na Silk, most akkor mi van most akkor? Megbukunk, mint Rottenbiller? Szóval így teletek napjaim, s hogy közben azért haladjunk is, szépen veszegettem az éneket, mert ugye az is sok mindent determinálhat, meg nem árt ha az is halad. Ekkor egyszercsak "megálmodtam" azt a vokált a végére. Előadtam a Zolinak (ő az énekes), hogy mit akarok. Ő annyira nem hitt benne, de természetesen csinálta amit mondok. Mikor felvettük, s gyorsan "beletoltam" a zenébe, még akkor is voltak kétségei, de én már pontosan tudtam, hogy yeaaaah, meg van a tuti. Egyszerű, nagyszerű, megoldja a dolgot, még elegáns is. Aztán innen már nem sok van. Összekevertem a dalt, rádobtam egy mastert, s most hallhatjátok az eredményt. Ehhez is jó szórakozást!

Így utószó gyanánt, mivel ez az uccsó nótájuk, szeretnék köszönetet mondani a zenekarnak, igazán élvezet volt dolgozni velük. Nagyon konstruktív, befogadó és nyitott hozzáállást tanusítottak, s mindvégig maximálisan igyekeztek felnöni a feladatokhoz. (Ez ma itthon sajnos egyátalán nem szokványos.)

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki lehetövé tette vagy segítette bármilyen formában a Rockspace-t.

Ebből a bejegyzésből főoldali cikk lett