Az elmúlt időkben presztízs termékek megjelentetésével foglalatoskodó Pioneer bekukkantott a dj eszközök piacának azon szegmensébe, ahol már csak az ottfelejtett ördögszekerek küzdöttek a légüres tér sajátosságaival. A kontrollerek népszerűsége maga alá gyűrte az elérhető árú két sávos keverők piacát, házon belül a hamar nyugdíjazott, sallangoktól mentes DJM-250 mellett egy komolyan vehetetlen DJM-350 tartotta a frontot. Eddig!
A kívánatosan puritán DJM-250 és a bolondbiztos, komolytalan DJM-350
A linkelhető, szinkronizálva kvantálódó álmukból felocsúdva rendrakás közben találhattak rá a márka fejlesztőmérnökei egy régi sikertermékük rajzaira, így fogták azt, majd egy 50-est hozzácsapva felpimpelték DJM-450-re!
Na, de hogyan tették mindezt! Szakítva az eddigi bosszantó termékpozicionálással mindennel megpakolták, amit csak elbírhatott ez a kis kocka! A leendő David Guetták rossz szájíz nélkül legeltethetik rajta tekintetük, a belefeledkezést nem töri meg az "ez még azért elfért volna rá" gondolat.
Előd és utód egymás mellett
Az új jövevény által nyújtott funkciók:
- DJM-900NXS2 keverőtől örökölt EQ karakterisztika, faderek, EQ/Isolator állíthatóság
- Effektrengetegek! Paraméterezhető Color FX (Dub Echo, Sweep, Noise, Filter), erre rátekerhető Beat FX (Delay, Echo, Spiral, Reverb, Trans, Flanger, Pitch, Roll). Régóta vágytam rá, hogy egy Filter-Echo lánccal keljek-feküdjek, immáron nem kell ezért fél milliókat otthagyni a pénztárnál.
- S ha ez nem lenne elég, még mindig utána akaszthatunk egy USB eszközt az effekthalmoknak. Minden keverőre kell egy kis parasztvakítás, na! (A kék effekt gombokon felül természetesen)
- Értelmes fülhallgató szekció, mindez 2 kimenettel
- MAGVEL csodafader krecselőzni
- 3 sávos beépített hangkártya (AUX, CH1, CH2). Én személy szerint tuti valami sampleres dolgot dobnék ki az auxra, ez is nagyon mozgatja a fantáziám. Külön dőzsi, hogy a Beat FX erre is ráaggatható. Ezen felül ha jól értem a dolgokat, timecodera is tökéletes a cucc.
- Ingyenes Rekordbox dj és DVS program
Így leírva nem tűnik hirtelen soknak, azonban eddig pont ennyi hiányzott a kis kétsávosokról. Kompromisszumként a booth kimenet, és a linkelhetőség/kvantálás róható fel, azonban ha bedroom cuccként tekintünk rá, talán elnézhetjük ezt neki. Ezen felül viszont minden arra fogékony ember kezébe adta a DJM-900NXS2 által biztosított eszközök legjavát, megadva a lehetőséget arra, hogy a fesztiválok pultjába felkészülten érkezhessenek, s ne kelljen kukán állni a rekordboxban összerakott szett fölött.
A mindent vivő, otthoni kétsávos decemberre várható 699 dolcsis árcédulával. Az eddigi árképzést tekintve nem lehet okunk panaszra, pláne akkor, ha számításba vesszük, hogy a pénzünkért az effektekkel nyakon öntött keverőn felül hangkártyát és jogtiszta dj programot is zsákmányoltunk!
Én már tudom, mit kérek a Mikulástól! Már csak nagyon jó gyereknek kellene lenni.
Forrás: http://djtechtools.com/2016/09/08/pioneer-dj-announces-djm-450/
A termék oldala: http://www.pioneerdj.com/en/product/mixer/djm-450/black/overview/
Szerkesztette vallyont
-
1
2 hozzászólás
Recommended Comments