Jump to content
Ménemszól.hu

Logic Jegyzetek: Apple Keyboard és Magic Mouse + Export (ARCHÍV: 2010.05.01)


A/D

Recommended Posts

Úgy tudom többen vannak úgy vele, hogy idegrohamot kaptak attól, hogy a Logic 9-es billentyűzetkiosztását az előző verzióhoz képest rendesen átszabták. A keycommandok itt ugye a billentyűkhöz rendelhető funkciók, amiben egyébként igen erős a program, pl. MIDI eseményeket is hozzájuk lehet kapcsolni. Azonban sajnálatos módon vannak “hardwired” utasítások is bőséggel: ezek fixen, gyárilag behuzalozott parancsok, júzer által nem választhatók. Ezt be kell biflázni, meg kell szokni, nincs mese. Érdekes, pedig a Logicot biztosan nem a türannoszi Jobs írta.

Az egyik fejtörést az upgradekor tehát az okozta, hogy akkor most átálljak-e az új kiosztásra vagy sem. Természetesen hosszútávon ez igen előnyös lehet, úgyhogy úgy döntöttem, ezt bátor férfiként meglépem. A másik előny az lenne, hogy a Logic 9 már elég ügyesen megoldotta, hogy az ember ne függjön a numerikus keypadtől. Ez rögtön adja a másik kérdést is: most akkor laptopon és asztali gépen másképp fogok dolgozni? Eldöntöttem: nem, hétfőn lecserélem a 101 gombos billentyűzetemet <a href='http://www.hs-online.com/hu/Billentyuzet-es-eger-351/Wired-Keyboard-2168.html' class='bbc_url' title='Külső link' rel='nofollow external'>erre</a>. (vagy a vezeték nélkülire, meglátás…)

gallery_1_4_174186.jpg

Lőn világosság, rájöttem erre a furcsa ellentmondásra, hogy miért lesz jobb +nekem+ megszabadulni a numkeypad kényelmétől.

Én szeretem az új billentyűzeteket amúgy, és külön értékelem, hogy nincs szívás azzal, hogy ha jól megtanultam billentyűzni asztali gépen, akkor szívok a mobilon, mert ott más méretek, elhelyezkedések vannak (ismerős, ugye?). Jelzem, ez még csak terv! Lehet hogy hamarosan üvöltve-sírva fogom előkaparni a fullos keyboardot, de annyi mindenről kiderült már hogy meg lehet szokni.

Ami még fontos: a magyar billentyűzetet használóknak vennie kell a fáradtságot sajnos, és kézzel átszoktatni a Logicot arra, hogy a fontos utasításokat (pl. Go To Position, Split at playhead, shuttle stb) átrakja a magyar megfelelőre, de meg fogja érni, öröm lesz a munka. Aztán ezt a keycommand készletet szépen el lehet archiválni VAGY mobile me accountot keresztül a többi gépre is átszinkronizálni.

A másik a Magic Mouse…míg az előző Mighty Mouse teljes bukó volt, ez tényleg maga a csoda. Ha egy görgetés implementálása valahol nagyon jól jön, akkor az pont a zeneszerkesztők és a fotókezelők területe. Ez az egér frenetikus, és ezzel kapcsolatban kaptam kérdést. A scrollingot mindenki vágja, de a zoom talán nem egyértelmű. A Ctrl+scroll OS-X-en a screen zoom, ezt nyilván nem akarták felülírni, ezért a trackzoom Alt+scroll lett. Így mindenki megkapja a hőn áhított playhead középen hagyása-nagyítást.

Most pedig egy szintén népszerű kérdés: a Logic dalt át kéne rakni Pro Toolsba! Hogyan? (A törzsasztalon volt kérdés, de máshol is igen népszerű)

1: A legegyszerűbb dolog az audio file-ok átmozgatása. File>Export>All Tracks as Audio Files.

Ez faltól-falig kiírást jelent effektestül a megadható bitmélységben és a project mintavételi frekvenciáján (erre kell ügyelni mikor az ember a pro tools sessiont létrehozza). Pro Toolsban meg New Session, fileformátum egyezetet, sample rate és bit depth egyezetet, aztán Import Audio, szevasz.

2: A MIDI-ket elég egyszerű exportálni, adják magukat.

3: Előfordulhat, hogy a dír júzör tempo mapet is szeretne exportálni. Ha nincs tempó változás, a Pro Toolsban szimplán megadja a kezdőtempót. De ha beatmapping és hasonló turpisságok vannak, akkor erre bizony nagy szükség lehet. Egy nagyon egyszerű megoldás van erre: sztenderd MIDI file részeként kommunikáljuk ezt a Pro Tools felé. Nézzük:

-Kell egy MIDI régió, ami pont olyan hosszú mint maga a dal. Ha nincs ilyen régió, akkor nekünk létre kell hoznunk egyet, legalább 1 MIDI eseménnyel, és persze kezdődjön 1-en.

-File>Export>Selection as MIDI File, és megvagyunk

-Pro Toolsban pedig kinyitjuk a Logicban készült MIDI file-ot, ahol a MIDI Import Options ablakban bepippantjuk a “Import tempo map from MIDI file” opciót.

LOGIC OMF és AAF export: a Logic képes OMF és AAF tipusú fileformátumokkal egész sessiont más programok számára érthető formátumban kiexportálni, melyben a régiókat sztenderd EDL-lel látja el. Ezzel csak két baj van: 1) szoftver hangszerekkel nem tudnak mit kezdeni, márpedig a Logic valószínű felhasználása pont ez 2) az Avid (Digidesign) “szerencsére” horrorisztikus összegekért árulja azokat a bővítményeket, amik támogatják ezen formátumok beolvasását. (És persze mindenki értetlenül áll ismét azelőtt, hogy a Pro Tools miért nem olyan népszerű, mint potenciálisan lehetne). Nem javallom, és ezért itt nem is foglalkozom vele.

És végül de nem utolsó sorban a nagyon lustáknak akiknek semmi sem drága (értsd warez:), az <a href='http://www.solidstatelogic.com/music/pro-convert_mac/index.asp' class='bbc_url' title='Külső link' rel='nofollow external'>SSL cég ProConvert</a> szoftvere. Dunsztom sincs hogy működik, mert nem érzek semmiféle kényszert ennek beszerzésére, de amit érdemes róla tudni, hogy ez átjár a különféle hostok között, és a szoftver hangszerek és effektek importját leszámítva szinte mindent tud: fileformátum konvertáló, fade görbéket fordít le, search and replace hiányzó fileokhoz, markerek átvitele, stb. Ez ipari körülményekre lett tervezve, pont pl. az utóbbi marker-feature miatt. Szerintem popzenével foglalkozókat ez aligha érinti, de itt TIT-jelleggel megemlítem.

További boldog perceket kívánok! <img src='http://forum.menemszol.hu/public/style_emoticons/default/lolu.gif' alt='kép' class='bbc_img' />

Click here to view the címlap

Link to comment
Share on other sites

Archived

This topic is now archived and is closed to further replies.

×
×
  • Create New...