Jump to content
Ménemszól.hu

Mire jó egy robotgitár? (ARCHÍV: 2010.07.20)


gaborvari

Recommended Posts

Az utóbbi években számos próbálkozás történt a gitárhangolás egyszerűsítésére vagy automatikus megoldására. Szerintem alapvetően két célja lehet az ilyen hangszereknek, vagy modifikációknak:

a) hogy kényelmesebbé tegyék a gitáros életét, és levegyék róla a hangolás borzalmas terhét:)

B) hogy áttörjék a gitár fix hangolásából adódó, a művészi kreativitást akadályozó gátakat

Az első célt kiszolgáló termékek szólhatnak a kezdőknek, akik nem szeretnék a gyakorlásra szánt idejük jelentős részét hangolással tölteni, de akár profi színpadi körülmények között is van értelme a dolognak, hiszen egy önmagát állandóan újra behangoló gitár feleslegessé teheti az állandó hangszercserét, és a koncertre kihordott hangszermennyiség karbantartásáért felelős személyzetet is, vagy legalábbis lényegesen tehermentesítheti azt.

gallery_2_4_2394.jpg

Ebbe a kategóriába sorolható pl. a nemrég megjelent TunerMatic is, ami egy külső megoldást kínál az egyszerű hangolásra. Működési elve elég egyszerű: egy digitális hangolóról beszélünk tulajdonképpen, amire ráépítettek egy villanymotorral meghajtott hangolót, ami addig tekeri a gitár hangolókulcsait, amíg el nem éri a kívánt hangmagasságot. Én személy szerint nem szoktatnám rá szívesen a kezdő gitárosokat, hiszen a hangolással töltött nyűgös óráknak lényeges szerepe van az ifjú titánok hallásának fejlesztésében, ami hosszútávon mindenképp megtérül! Egy gitártechnikus életét viszont megkönnyítheti, feltéve, hogy tényleg megbízható és pontos az eszköz.

A köztudatban a Gibson 2007-ben bejelentett Robot Guitar-ja él úgy, mint az első önhangoló hangszer, amit később a Dark Fire, majd nem sokkal ezelőtt a Dusk Tiger követett, de ha utánanézünk akkor kiderül, hogy a történet sokkal régebbre nyúlik vissza, hiszen a Transperformance gitárok már több, mint 20 éve léteznek. Ez utóbbiak egészen biztosan a (B) csoportba tartoznak, és ez a kategória már jóval érdekesebb. Egyáltalán nem számít ritka jelenségnek, hogy egy gitáros egy szám vége után hangszert cserél, mert a következő szám más hangolásban íródott.

A Transperformance akkor is kisegít, ha mondjuk a bridge résznek az áll jól, ha az E1-es húrt lehangoljuk ciszre, vagy hirtelen egy drop, vagy egy nyitott hangolásra van szükségünk, aztán megint vissza kell térnünk a standard hangolásra. A működési elve is más: itt nincs szükség az egyes húrok megpengetésére, hanem a hangszerbe épített kis számítógép a húrfeszültségek alapján végzi el a hangolást, méghozzá viszonylag gyorsan.

http://www.youtube.com/watch?v=o7ibF4c6JTE&feature=player_embedded

http://www.youtube.com/watch?v=6r3ck7CRc2o&feature=player_embedded

Dalírásnál sem árthat, ha gyorsan át tudjuk hangolni a gitárt, hiszen az egyik legjobb módszer, hogy eredetit írjunk az, hogy egy számunkra még ismeretlen alternatív hangolásban kezdünk neki az alkotásnak, ezáltal rögtön kiesik annak a lehetősége, hogy belevesszünk a jól megszokott vizuális patternekbe. Stone Gossard egyszer ezt nyilatkozta a Pearl Jam debütáló albumával kapcsolatban:

"Every new tuning seems to lead to a new song. There are probably three or four different tunings on the record."

Végül jöjjön egy idézet egy Chris Cornell intrejúból, amint épp arról mesél, hogy mi motiválta arra, hogy több, mint 7 féle hangolást használjon a Sound Garden albumokon:

"It depends really. A lot of the weirder ones I came up with were based on trying to get to one note I couldn't reach. So I'd just tweak one string and get it where I wanted it. Or, if I wanted an open arpeggio and still wanted to be able to do power chords here and there, just tweaking a couple of the notes in an open tuning would make that happen. Really it's just me responding to the melody and what I want to hear in the song and then figuring out how to do it on the guitar. On this record I'd written a song in an open C tuning and then we changed the key of the song, so I couldn't use that tuning anymore. But the arpeggio part, the feel of it, really had to be in that tuning and I ended up using two different tunings on different tracks when we recorded it."

Ebből a bejegyzésből főoldali cikk lett

Link to comment
Share on other sites

Archived

This topic is now archived and is closed to further replies.

×
×
  • Create New...