Egy buliban voltam ma és a billentyűsnek egy Roland RD300GX stage pianoja volt, felül meg egy szintén népszerű Yamaha MOX6 billencs. Ki volt keverve a PA rendszerre is, meg volt egy saját kontrollja. Igazából most használta élesben először a cuccokat, eddig otthon mindent és mindenkoron sztereoba nyomott. Itt a bulin meg volt még egy basszeros és egy dobos és a billentyűket kábel híjján csak monoba lehetett kirakni. Na itt kezdődött a hadd el hadd!
Mindkét cuccot én is jól ismerem a billentyűk terén és nyilván a tulaja is. Viszont a mono kimenetról mindkét hangszerből olyan fázissérült szögesdrót zongi hangok jöttek ki hogy rossz volt hallgatni. Nem akartam én se elhinni hogy ezek ilyen fosul is tudnak szólni.
A Roland menthetetlen volt, de eszembe jutott, hogy a MOX6-ban a ROM-ban van a gyári alaphangszínek által felhasznált sztereo zongi mintákból mono változat is, így gyorsan kicserélve azzal mentettük meg a buli hangzásképét zongora fronton, az RD-ről midizve a kis Yamit, de természetesen ezek sem úgy hangzanak ilyenkor mint pl. a fülesben a szép sztereo hangjai a hangszer(ek)nek. És itt jutott eszembe, hogy a Nordokon pl van dorekt ilyenekért monosító gomb is, mert ugye élőben nem sokan kevernek ki sztereoba ilyen szintiket (lásd itt is a kábel hiány) + csatorna igény stb.
Szóval az volna a kérdésem a tapasztaltabbaktól, hogy ezt lehet-e hangosítástechnikailag valamelyest más eszközökkel még javítani vagy el kell könyvelni, hogy bizony a szép új hangszerek monokompatibilitási szempontból, gondolom ahogy épp a mintákat sikerült felvenni, "ahogy épp esnek úgy puffannak"?
Kérdés
DeMarco

Link to comment
Share on other sites
válasz erre a kérdésre
Recommended Posts
Archived
This topic is now archived and is closed to further replies.