James Holden az új Inheritor című albumról, zenéről, technikáról és sok másról.

[emzéperiksz]

Általam nagyra becsült művész úr eddigi legtartalmasabb interjúja amivel volt szerencsém összefutni. Műhelytitkok, szemlélet, miegymás. Megérne egy fordítást. http://www.attackmagazine.com/features/interview/james-holden/

[Adam Burucs]

Tisztelem Holdent, de a Horizons és a Fine Day remixeken kívül egyik zenéjét sem tudtam 10 másodpercnél tovább hallgatni. Ez még inkább igaz a mostani új, Inheritorsra. Más tészta hogy érdekesebb méginkább a technikája, hogy modulárt miért és hogyan használ...

[str]

belehallgattam a munkásságába. nekem nem tetszik. olyan, mintha random hangokat dobálna egymásra és ezek ismétlődnek perceken keresztül. nem értem benne a zeneiséget, inkább egy kisebbfajta kavalkádot hallok, amit nem tudok értelmezni. valaki elmagyarázhatná, hogy ez miért jó vagy mi benne a nagyszerű. és ezt most nem trollkodásból mondom, tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy az ilyen random hangos monoton valamit miért értékelik úgy az emberek, ahogy.

[emzéperiksz]

A dolog lényege épp ebben a (rendezett?) disszonanciában, diszharmóniában rejlik. Ha akarná, képes lenne tonna számra ontani a "hagyományos", szép, harmonikus melódiákat. De ő ezt a "beteg" hangzásvilágot műveli egyre magasabb/elvontabb (?) szinten. Mindenesetre van egy íve a munkásságának ebbe az irányba. És ugye az is hozzátartozik, hogy saját elmondásaiból is tetemes mennyiségű hallucinogén fogyasztás körvonalazódik, továbbá a zenei karrierje berobbanása előtt/idején Oxfordban épp Matekot hallgatott. Ez nyilván magyarázatul szolgálhat egyre s másra.

Maga az interjú viszont a konkrét zenei anyagtól függetlenül is sok érdekességet rejt.

[str]

köszi, így már egy kicsit világosabb. hallottam már ilyen zenéket, de valahogy nem fogott meg egyik sem. úgy látszik, az én fülemnek jobban tetszenek a hagyományos dallamok és hangzások. mondjuk ez számomra pont olyan, mint amikor egy festőművész elmagyarázza, hogyan ihlette meg a világ zajos körforgása, amikor egy tetőteraszon kávét szürcsölve elmélkedett a felhők sebességének alakulásáról és a madarak pottyantási sűrűségéről. aztán elkészítette élete művét, egy fehér rajzlapon sárga négyzetben kék háromszöget.

[Thomas Smith]

 

 

Csodalatos az album, csodalatos a muvesz es az interju is. kedvencem o meg Sasha. A legszebb, hogy ilyen kaotikus az egesz megis tudatos es gyonyorkodtet.

 

[vallyont]

Számomra is igen szimpatikus a munkássága, azt az időszakot vonszolja magával makacsul, amikor az elektronikus zene valamit adni szeretett volna, elképzelhető, hogy csak a kezdeti felfutása miatt, de igazán őszinte, művészi ambíciókkal rendelkezők ólálkodtak a szcéna körül. Manapság egyszerű hétvégi kellékké silányul sok esetben maga a zene, lecsupaszodván igazodik a befogadó réteg igényszintjéhez, sajnos nem nagyobb a jelentősége, mint az adott hely bárpultjainak, vip helység kialakításának és egyéb felületes tulajdonságainak. Mondom ezt úgy, hogy itt Kelet-Magyarországon borzasztóan távol vagyok a kultúrától, nyilván Pesten működnek a dolgok underground szinten, azonban a zenéken tetten érhető a "butulás" érzésem szerint. De jól elkanyarodtam. 

James Holden munkássága pont azért tetszik, mert azon ritka producernek érzem, aki a legkevésbé sem hajlandó megválni elképzelésétől, nem csupaszítja le a hangzást a trendek miatt, az általa megírt zenék van íve, nem egy steril valami, ami random összedobált loopokat tartalmazva pottyan ki a dawból. Mindeközben több alkotás sok esetben kiszámíthatatlan, illetve teljesen ellentétes hangzások/hangulatok működnek egymás mellett (bár én kifejezetten szeretem az ilyen kettősséget a zenékben (keresem azt szót, amit ezt leírja, de eszembe nem jut most, megköszönöm, ha megosztja velem az, akinek igen)). 

Pár munka tőle, ami magán hordozza a zeneiséget: 
Klubhimnuszként tarolt anno, nem mondom biztosra, de nem lenne meglepő, ha ezzel robbant volna be: 
http://www.youtube.com/watch?v=v77gaMxLD2s

Olyan zenei folyamat, amibe személy szerint nem tudok belekötni, annyira tökéletes koncepció:

Egy remix, amit igazán kedvelek tőle: 

Külön szeretem, hogy a remix nem a dobsávok cseréjéből áll, hanem valóban újraértelmezésekről van szó.
 
Egy újabb remix, kultikussá vált ez is:

http://www.youtube.com/watch?v=_voht-3HKvA

Itt igazán tetten érhető, ahogy a minimalista, mély hangzás teljesen kitárul. 

Nothinghoz hasonló irány 2 verzióban: 

 

Újabb kedvenc a kiszámíthatatlansága miatt:

 

A The Idiots are Winning albumról 2 zene: 

A másodiknál leginkább a folyamat érdekes, ahogyan alakul/épül a dallammenet. 

 

Külön tetszik, hogy ezek a bugyogó, fortyogó arp futamok kilépnek a sequencer által diktált rendszerből időnként. Minden összesítve szívesen gondolkoznék úgy a zenéről, ahogy ő. Persze biztos vannak olyan alkotások is nyilván, amik túl öncélúak, én az itt felsoroltak miatt tudom kedvelni azt, amit képvisel. 

[mohawk]

Én a rocker-punk-alternaív útvonal után csöppentem a kilencvenes évek elején az acid party-k világába és azóta szeretem az elektronikus zenéket, bár bevallom, nem követem már annyira, inkább előveszem a régi jól bevált track-eket

Nekem az elektronikus zene mindig funkcionális volt... indítsa be a lábaimat, reptessen, lazítson el, adjon extázist. Mint egy drog Vicces... drogok nélkül pörögtem végig a partykat. Elég volt a zene, a füst a fények hogy reggelre megszabaduljak néhány kilótól, rengeteg fölös energiától és kipucoljam az agyam

Sosem kerestem semmi művészetet benne... kár is lenne. De az tény, hogy vannak emberek, akik jobban értenek a reptetéshez és vannak, akik kevésbé