Jump to content
Ménemszól.hu

Emuláció. Még mindég.


A/D

Recommended Posts

Többen tudják rólam, hogy gyakran ki szoktam kelni magamból, mikor valamit úgy adnak el, mint valaminek a hiteles emulációját. Arra alapozva mindezt, hogy aki úgyse hallotta az eredetit, annak mindegy, aki meg igen, az meg úgyse fogja használni. Pl. az Arturia felhasználók arckifejezése szokott beugrani, mikor a boltunkban élőben összetalálkoznak egy igazi Mooggal. Az a meglepetés, nem a Karácsony.

A Softtube került ma elém, a hír miatt, hogy a Native-val mit csinálnak, és egy sztori jutott eszembe, amit most leírok. A Summit Audio TLA-100-as emuláció került szóba mikor magával a tervezővel, Dave Hillel, feleségével és Silkkel költöttük kíváló vacsoránkat a Mák Bisztróban. Majdnem szóról szóra tudom idézni: "Én terveztem a TLA-100-at, tudom, hogy mit csinál, és a plug-in egyáltalán nem azt csinálja!". Magyarul: a szoftver fejlesztőjének nem sikerült megfejteni a szerkezet lényegét adó karaktert, vagy sajátosságot. Tehát már az is rossz, amit modellezni próbáltak. Egy ügyes programozócsapat marketingesekkel és fotosoppos srác(ok)cal. Még arra se vették a fáradtságot, hogy találjanak olyan embert, aki érti a berendezés lényegét. Így persze akkor se tudják megcsinálni a szimulációt, ha nagyon ügyesen programoznak és még a processzorteljesítménnyel sincs gond. Ez mennyire kiábrándító!

Ez az írásom egyben magyarázat arra, hogy miért van az, hogy egyes cégek sikeresebbek mint a többiek: mindnek lehet kiváló mérnöke, de onnan még van két plusz skill, ami a valódi különbséget (előnyt?) adja: az ízlés, illetve hogy a berendezés, amit csinál, annak milyen valódi haszna van egy adott szintű produkcióban. Értelemszerűen pl. az Autotune mondjuk egy profi énekessel készülő produkcióban értelmét veszti, de ez szinte minden "megjavító" típusú dologra igaz. A Match EQ effektektől (pl. Voxengo) például megcsikarom magam, be kéne tilltani az ilyet. Ha volt közületek olyan, aki ilyennel komolyan megpróbálkozott, gondolkodjon el, mert szerintem valamit nagyon nem ért az egészből.

post-1-0-81992700-1353375058_thumb.png

Link to comment
Share on other sites

A többi softube cuccról mit gondoltok, mennyire jó emulációk (vagy mennyire jó pluginek)? Én eddig abban a tudatban éltem, hogy jó cuccokat csinálnak (nyilván a mindenféle fórumokról, meg másoktól összeszedett infók alapján, meg hát a botfülemnek egész jól muzsikáltak).

(nem jó az első linked)

Link to comment
Share on other sites

A többi softube cuccról mit gondoltok, mennyire jó emulációk (vagy mennyire jó pluginek)? Én eddig abban a tudatban éltem, hogy jó cuccokat csinálnak (nyilván a mindenféle fórumokról, meg másoktól összeszedett infók alapján, meg hát a botfülemnek egész jól muzsikáltak).

Nem kétlem, hogy jó a plug-in, csak azt mondom, hogy köszönőviszonyban sincs a TLA-100-zal. Én ezt company goodwill problémának gondolom.

és ha már emuláció, a Focusrite féle Liquid Channel-es kompresszor (stb.) emulációról lehetne kérni egy bővített mondatot ? :)

A Focusrite felé is már továbbítottunk, mivel nyomás alá helyeztek bennünket emiatt. Nekünk megvannak vasban az eredeti berendezések, és nem találunk rokonságot szólásban. Az ő esetükben is nehezményeztük a megközelítést.

Nem győzöm hangsúlyozni: ettől ezek még lehetnek jók, de ha a lényegét nem hozzák az adott berendezésnek, nem tekinthetjük emulációnak az adott megoldást.

Link to comment
Share on other sites

Sziaztok,

Egyet értek A/D-vel, ha köze sincs hozzá, akkor mit emulál? :)

Tapasztalatom szerint nagyon kevés olyan plug van, aminek

köze van az eredetihez, azonban akad. AB tesztben sikerült

kihozni az eredeti vashoz hasonló hangzást, az egyetlen prob-

léma csupán: a plug tekerői közel sem úgy működtek és azt

csinálják, mint az eredeti; vagy amit kellene... ennek ellenére

sikerült a hagot közelíteni, azonban a vas alja (mélyek) nem

emulálható! (Egyenlőre? Szerintem!)

Gaben

Link to comment
Share on other sites

Nagyon nagy különbség van cső torzító és kompik között és szintik között. De ezt tényleg csak akkor hallod, ha mellé teszel egy szoftos egy olyanhoz amiről tudod hogy vasmegalomán cuccon készült.

Aki komolyan gondolja mindenképp vásároljon be egy két vasat. Magában a szoft ideális, és megvan a szerepe de az nem a karakter, és a zeneiség.

A csöves vasak és a csövek között is van kölünbség. Manapság sok a starving (éhező) plate design cucc. Kevés voltal feszítik elő a csövet. Amitől kevésbé zajos (nem kell komoly szűrőáramkör) de nem tudja a karakterét leadni rendesen a cső, és hamarabb betorzít mielőtt kisimítaná a hangot. Persze a torzítása jobb mint a szoftoké még így is. És persze ez függ attól milyen cső van benne.

De ahogy korábban említették a programozók már a emulációnál is elvéreznek. Nem vágják a cuccok lényegét. Sokszor nem is találkoztak vele. Nem tanulták meg használni élesben. Csinálnak róla egy dinamikaanalizálást és kész. Közben meg ezernyi változó van még egy élő dologban.

Érdekes még az hogy célhardverben milyen jól tudják megoldani az emulációt digitálisan. Gyanús nekem hogy számít az mennyire kezelik ridegen a felső frekiket.

PL hasonlíts össze egy akai,emu vas sampler envelope generátort egy szoftoséval. Még mindig elég hülyén oldják meg. Klikkel pattogás helyett. És sok ember nem tudja ezt észrevenni mert nem tudja mire figyeljen. Pedig a dinamika a tánczene alapja!

Link to comment
Share on other sites

Nem vágják a cuccok lényegét. Sokszor nem is találkoztak vele. Nem tanulták meg használni élesben. Csinálnak róla egy dinamikaanalizálást és kész.

Azért ezt te sem gondolhatod komolyan. :)

És az UAD-dal mi a helyzet, azokat tekinthetjük emulációnak? Vagy azok közül sem mindet, csak néhányat?

Link to comment
Share on other sites

Azért ezt te sem gondolhatod komolyan. :)

Szerintem gondolhatja. Én már találkoztam ilyen fejlesztéssel, konkrétan itt a fórumon :)

És az UAD-dal mi a helyzet, azokat tekinthetjük emulációnak? Vagy azok közül sem mindet, csak néhányat?

Nyugodtan. Ezért is áruljuk és ezt javasoljuk, nem pedig a Liquidet.
Link to comment
Share on other sites

Nyugodtan. Ezért is áruljuk és ezt javasoljuk, nem pedig a Liquidet.

Lehet, hogy konkrétan nem ide tartozik, de... Minél több UAD plug-int próbálok ki, annál jobban bebizonyosodik, hogy valóban a legjobban kezelhető, és minőségben legjobban hozza azt, amit várok egy plug-intől. Az UAD valóban olyan jó, amilyennek mondják!

Link to comment
Share on other sites

Szerintem gondolhatja. Én már találkoztam ilyen fejlesztéssel, konkrétan itt a fórumon :)

Biztosan van ilyen is, de szerintem az az általánosítás, hogy nem értik, mire való az eszköz, amiről emulálciót készítenek (vagy csak próbálkoznak vele) kicsit erős.

Van egy Nebula nevű plugin is, ami szintén vasakat próbál emulálni egy sajátos megközelítésben. Azt próbáltátok már? Egy-két helyen olyanokat lehet olvasni, hogy bizonyos dolgokban jobb, mint az UAD.

Link to comment
Share on other sites

Látom nem sokan próbáltátok. :)

Ma olyat hallottam, hogy a Waves-féle Fairchild jobb, mint az UAD-os, bár nehezen hiszem. Ehhez mit szóltok?

Azért teszek fel ennyire amatőr kérdéseket, mert sajnos nem nagyon tudom összehasonlítani őket, viszont érdekel, hogy mi a helyzet ezekkel.

Link to comment
Share on other sites

Nem hasonlítottam még össze, de pont a Fairchild szerintem nem egy túl jól sikerült plugin az UAD-nál.

Nem rossz persze, de a későbbi dolgaik rendesen megverik.

A legelső széria része volt és akkor még nem volt elég DSP teljesítmény,

hogy igazán jól megcsinálják. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy újra modellezték

az 1176-ot, ami lényegesen jobb lett az első generációsnál.

Lehet, hogy jövőre megcsinálják újra a Faichdol is.

Link to comment
Share on other sites

olvastam 1x egy témába vágót, hejj mire megtaláltam :) , de beugrott...

Classic Compressors

Choosing The Right Compressor For The Job

Now that we have digital models and dynamic convolution technology, we’re spoilt for choice when it comes to classic compressor flavours. But whether hardware or software, which is right for which job?...

...In this article, then, I’ll try to shed light on which classic compressors tend to be used in which processing situations, based on my ongoing research into the techniques of ‘A-list’ engineers and producers (see the box at the end of the article for their backgrounds). I’ll also look at a few of the design features and side-effects that adapt the different processors to these tasks, as well as talking about some of the ways they’re actually combined in real-world sessions....

- http://www.soundonso...compressors.htm
Link to comment
Share on other sites

Universal Audio - UA: All About Compression, lehet mást is érdekel :

...In this tutorial Universal Audio compression expert David Crane takes you on an extensive tour of UA’s vast line of virtual compressors. You’ll learn about the 1176LN, Teletronix LA Series, DBX 160, Fairchild, Fatso, UAD Mastering and Channel SSL 4000, Neve® and the amazing Precision line of emulated compressors...Through an engaging 2-hours of tutorial-videos, David takes you on a journey through UA's “hardware-based” history and then explains how Universal Audio’s new emulation plug-ins are designed to reproduce their hardware ancestor’s classic sound while simultaneously adding enhanced functionality. This tutorial is filled with before-and-after audio excerpts that enable you to listen to how these incredible compressors are optimized for use on drums, bass, guitar, piano, vocals and on the mix bus...

- http://www.macprovid...boutcompression
Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Jól szól az UAd. De sosem lesz hangszeres a hangja egy szoftvernek. Se klasszik. Hangszeres azért nem lesz mert nem az...;)

Ezek nagyon jó dolgok mert pontosak. Surgery, sebészi dolgokra tök jók. De ha alterkodni akarsz, meg némi egyedi klasszik karaktert akarsz. Felejtsd el ezeket. egy jó kompi mikor ráterhelsz nem klikkel meg pattog, meg egyenesbe kásázik...Inkább radírozós a hangja a csöveseknek meg felforrt főzőedényhangja van ami rotyog ha beterheled. Más világ..

Összeségében az eq-compizás ami a legfontosabb tudomány és e legösszetettebb. Régen még azt hittem a szoftok szólnak rosszul.De az csak az igazság egyik fele. Aztán kiderült hogy a tudásom...

Link to comment
Share on other sites

Archived

This topic is now archived and is closed to further replies.

×
×
  • Create New...