Az imént láttam egy topicot az intonációs problémákról, de mivel a kérdésem kissé off, inkább új témát nyitottam - legfeljebb valamelyik admin jól fenéken billent.
Mint abszolúte amatőrnek talán még megengedett a tinikori naivitás, amit húsz éve magamban hordok éspedig: azt hittem, hogy ha egy énekes felénekel egy sávot, akkor ott nem kell intonációs hibákat javítgatni. Ahogy azonban a másik topicban olvastam, ez eléggé hétköznapi dolognak tűnik profi körökben is. Néhány éve egy-két muzsika erejéig módomban állt egy amerikai énekesnő felvételeivel dolgozni és valahogy minden feltűnően könnyen ment és passzolt a hangszerekhez. Legalábbis az én fülemnek biztosan. Aztán ezen felbuzdulván idehaza is feladtam pár hirdetést és elkezdtem énekeseket pecázni. Azóta csak dől a probléma, egyszerűen nem bírjuk a nótákat készre tenni, mert ahány felvétel, annyi hiba és a hajam elmúlik, hogy nincs egy olyan take, ahol ne kellene beavatkozni. Márpedig beavatkozni (értem ezalatt, hogy intonációs és ütemproblémákat javítani) nem tudok szakszerűen, így aztán szépen lassan kezd beletörni a bicskám a vokális számokba és kényszerülök instrumentális vonalon maradni, pedig nagyon szeretnék már kitörni belőle.
Na már most, tudom én, hogy gagyi a setup-om, nincs stúdióm se, se la2a, csak egy focusrite pro40 és egy bluebird kondi mikrofon meg pár plugin, de mit tudok segíteni az énekeseknek, hogy legalább a felvételeken ami elkerülhető hiba, azt elkerüljék? Van, hogy zongorával adok segédsávokat, vagy épp ahogy kérik, de még így is van, hogy egy-egy résznél fél vagy akár egész hangokat is félremennek. Én magam egy boci boci tarkát sem bírok elénekelni, de énekeseknél ez ennyire nehéz ügy és nekem irreálisak az elvárásaim? Persze mindegyik énekes köti az ebet a karóhoz, hogy hát autotune-ról szó sem lehet (na, nem mintha ahhoz értenék), de mégsem dobhatom vissza a labdát, hogy akko' tanulj meg énekelni, mert ezek szerint nem olyan egyszerű ez a sztori.
És egy kis technikai off is: Előfordul, hogy az énekes kicsit eltávolodik a hév során a mikrofontól és emiatt a felvétel során nem kívánt hangerőingadozások tapasztalhatóak. Mivel lehet ezt amatőr(!) körülmények között milliós vasak nélkül elkerülni? Már kérdezni sem merem, mert Silk sokszor elmondta, hogy ha a felvétel szar, szúrhatok én rá bármit, jobb nem lesz, max kevésbé lesz még szarabb. Értem én, de mi az az eszköz, amivel relatíve homebudget módon javítani lehetne a problémán?
Kérdés
Blank
Sziasztok!

Előre is köszönök szépen minden infót!
Link to comment
Share on other sites
válasz erre a kérdésre
Recommended Posts
Archived
This topic is now archived and is closed to further replies.