Nem azt hallod

[A/D]

Munkám nagy részében viták szemtanúja vagyok. Ezek a zenészek, stúdiósok, fórumozók közt zajlanak, vagy épp köztem és kollégáim között. A tevékenységünk során jópár elmélet, szemlélet került ki berkeinkből: több dolgot igazoltak az évek, de mindig találni apró morzsákat, amik valahogy nem tűnnek eléggé megalapozottnak, amikből újabb viták születnek. Esedékessé vált tehát szintet lépni, mely revízióhoz  a tudományt kell segítségül hívni. Legfőbb ideje, hogy számos fontos kérdésben valami ésszerű magyarázatot találjunk. Ideje megállapodnunk az összehasonlítási módszereinkben és a hang tulajdonságait hordozó paraméterekben is, különben nem leszünk okosabbak, ez a világ pedig egyértelműen a tudatosságról és az optimalizálásról szól. Félek nem lesz rövid, de igyekszek izgalmas maradni. Szó lesz olyanokról pl. minthogy hallunk-e bármit 20kHz felett és még történelmi - kultúrális kalandozásokat is tervezek tenni.

 

INTRÓ

 

A cikk megírása mellet azért határoztam el magam, mert ismét találkoztam az úgynevezett "hifisták jelenségével". Egy mérnökbácsi jelent meg nálunk azzal, hogy van egy saját maga gyártott USB kábele, ami az RME Babyface hangkártyával néha kihagy, és hogy az miért lehet. Azt válaszoltam, nyilván rossz a kábele, használja a gyárit. Ő erre kibökte jöttének valódi okát: hogy de szerinte az ő USB kábelével jobban szól a Babyface! (Ismerős jelenség ugye? A "nem hittem hogy ez működhet, de mikor megmutatta" típusú jelenségek.)

 

Udvariasan azt mondtam, hogy kétlem, de meghallgatom. Természetesen az ő kábele fülre pont ugyanúgy szólt mint a FF Forte gyári kábele, de ő győzködött hogy ő tisztábbnak hallja a magasakat, és hogy szerinte nem csilingelnek annyira, majdnem firtatta, hogy velem lehet valami baj. Na erre hívtam a kollégáimat, akik ugyancsak nem hallottak különbséget. Ugyanezt eljátszotta egy AC tápkábellel is. Ez legalább nem nézett ki olyan gánynak mint az USB, amitől féltem, hogy kihúzás közben a kezemben marad a vége. A tesztek során bevallotta egyébként, hogy zavarba jött, és hogy otthon, a fejhallgatóján jobban kijött a különbség, meg hogy jópárat eladott már ebből, higgyem el, ez itt valami.

 

Namost ez az idős villamosmérnök bácsi, aki egyébként teljesen épelméjűnek látszik, miért csinál ilyesmit? 

 

És még csak 2 nap telt el azóta, hogy valaki a Hangfoglaláson arról győzködött ugyancsak, hogy méregdrága tápkábelek másképp szólnak, hogy van értelme demagnetizálni a cd-t (!!!!) ésatöbbi. 

 

Ha értelmes választ akarunk kapni, akkor a pszichológiát kell segítségül hívnunk. Mert itt lesz ellentmondás bőven. Szóval az USB kábeles villamosmérnök bácsi aki állítása szerint 6 könyvet jegyez méréstechnikában (utánanéztem, döbbenetes, de tényleg így van), azzal érvel, hogy de miért vennék meg a terméket, ha az emberek nem hallanának különbséget? Szeretnék rámutatni, hogy itt véletlenül sem a válasz az érdekes, hanem a kérdés (később kitérek a válaszra is).

 

Ha egy mérnökember az ezoteria felé fordul, arról az első két dolog ami eszembe jut az az, hogy vagy áruló, vagy szélhámos.

 

"A TUDOMÁNY NEM DEMOKRÁCIA, AHOL A NÉPSZERŰ VÉLEMÉNYEK SZAVAZATAI ÉRVÉNYESÜLHETNEK."

 

(Earl R. Geddes)

 

Tehát a bácsi nem a kábel fizikai attribútumaival és a mért eredményeivel érvelt (azzal meg sem próbálkozott), hanem olyanokat mondott, hogy az egyik jazz clubban egy idős néni mikor másnap ment be, megjegyezte, hogy aznap mintha kissé jobb lenne a hangzás. Ezzel a jelenséggel semmi bajom nem lenne, de a bácsi a különbséget annak számlájára írta, hogy valamely eszköz tápkábelét az övére cserélték. Ez olyasmi kijelentés, amit a közönséges utca embere se tenne, egy mérnöktől pedig felettébb furcsa. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a bácsit szeretném lejáratni, hanem olyan mechanizmusokat szeretnék bemutatni, melyek az efféle káoszokat generálják.

 

Először is, kezdjük ott, hogy mikor hangról beszélünk egymás között, akkor gyakran használunk olyan kifejezéseket a hallott élményeink leírására, mint "nyitott", "tolakodó", "búgós", "éles" stb. Ezek nem fizikai mennyiségek, és ezek szinte kivétel nélkül mást jelentenek mindenki számára. Ha valamit definiálnunk kell, akkor arra pontosan alkalmasak a fizikai mennyiségeink: 4kHz-nél 3dB-t emel 1 oktáv szélesen. Ez mindenki számára egyértelmű lehetne, de sajnos nem túl praktikus, ezért próbáljuk az "egyszerűbb" utat.

 

KEDVENC DEVIANCIÁINK

 

Jelenleg az audió berendezések átviteli képességéről, tulajdonságairól diskurálunk, melyet az AES szerint 4 attribútum segítségével tökéletesen le tudunk írni:

 

1. ZAJ
2. FREKVENCIA VÁLASZ
3. TORZÍTÁS
4. IDŐ-ALAPÚ HIBÁK

 

Ezeknek persze vannak alkategóriái, de ezek közül csak eggyel fogok részletesebben foglalkozni, mégpedig a torzítással, azzal viszont most azonnal.

 

A klasszikus torzítás minden esetben az, mikor linearitásból eredő változások olyan frekvenciákat hoznak létre a jelben, melyek az eredetiben nem léteznek.

 

Torzítást csinál pl. egy kompresszor, amely szimmetrikusan változtatja a bejövő jel amplítúdójának linearitását, ezzel páratlan harmonikusat létrehozva, melyek az eredeti jelben nem léteztek. Ha egy berendezés aszimetrikus linearitást okoz (pl. csak a jel felső részére hat), akkor páros harmonikusokat hoz létre. (A definíció alapján nem soroljuk ide pl. a fázishibákat).

 

Alapvetően kétféle torzítással foglalkozunk, melyek ráadásul szinte mindig együtt jelentkeznek. Az egyik az úgynevezett harmonikus torzítás (THD), a másik az intermodulációs torzítás (IMD).

 

A harmonikus torzítás révén olyan felharmonikusok jönnek létre, melyek arányosak az alapharmonikussal. Egy 440 Hz-es normál A hangnál 880Hz-nél, 1.32kHz-nél stb. keletkeznének ezek a felharmonikusok. Ha ezek a felharmonikusok egybeesnek a hang meglevő harmonikusaival, akkor azokat a legtöbb ember nem is képes hallani.

 

Az intermodulációs torzítás viszont egész más tészta: két különböző frekvencia jelenlétében ha megjelenik azok különbsége és összege mint újabb frekvenciák, akkor beszélünk erről a jelenségről. Ezek szinte soha nem arányosak zeneileg a két frekvenciával, disszonánsak, mértéküktől függően kellemetlenek. Pl: ha az előbbi 440 Hz-es hangunk  mellé játszunk egy 277Hz-es C#-t, akkor az ilyen torzítást produkáló berendezésünk "legyárt" egy 717Hz-es (440 + 277) frekvenciát, és egy 163 Hz-es (440-277) frekvenciát. A 717 Hz történetesen pont az F és egy F# közé esik, és a 163 Hz-nek se sok köze van ehhez a zenei skálához. Természetesen ha a két hangforrásunk több harmonikust is tartalmaz, akkor azok mindegyikének összege és különbsége képződik! 

 

Tapasztalatom szerint az emberek (hangmérnökök inklúdid) vagy nincsenek tisztában az IM torzítással mint olyannal, vagy egész egyszerűen nem számolnak vele az okok között mikor valamiről releváns megállapítást próbálnak tenni.

 

Amit érdemes megjegyezni, hogy akármilyen eszközt is terveznek a mérnökök, azok torzítani fognak (még a legszuperebb kábelek is!), legfeljebb megpróbálják olyan szinten tartani azt, hogy az ne legyen észrevehető az emberi fül számára, vagy alternatívaként "szükségből erényt" alapon elérhető az, hogy a torzítást értékeljük jobbnak, tisztábbnak (erről majd később).  

 

VESZETT TESZTEK

 

Evidens, hogy fent említett 4 attribútumot műszerrel tökéletesen lehet mérni, ilyesmivel azok nem átverhetők. Olykor előfordul, hogy bizonyos egyedek arra hivatkoznak, hogy bár a műszerrel nem mutatható ki a különbség, ők egyértelműen hallani vélik azt.  

 

Na ilyenkor mi van? Két dolog lehetséges: 1) vagy rossz a teszt 2) vagy a triviális, hogy nem jó értékeket mérnek  

 

Itt az ideje megállapodnunk, hogy mi számít ÉRVÉNYES tesztnek. A hivatkozás hogy "más is hallja" nem számít ilyennek, lásd az előző bekezdésem a demokrácia és tudomány viszonyairól. Ha tehát valaki azzal próbálkozik, hogy valamely csodakábel jobban szól mint a másik, akkor ha nincs nála épp egy hivatalosan mért transzferkarakterisztika, akkor elég, ha érvényes tesztre hivatkozik. A "többen hallották" nem ilyen.

 

Kétféle teszt lehet tehát: 1) vagy mérünk 2) vagy hallás után hasonlítunk össze. Az utóbbi értelemszerűen a leggyakoribb a mindennapokban.

 

Először is, fogadjuk el, hogy az egyetlen elfogadható hallás-élmény teszt a vakteszt, mégpedig a dupla vakteszt: a dupla vaktesztben a teszt vezetője se tudja mit mutat, hiszen ha tudná, akkor befolyásolhatja a delikvenst. Ezt egyébként AB vagy ABX tesztnek is szokták hívni.

 

A tesztelt források hangereje pontosan meg kell egyezzen (0.1dB-n belül kell legyen a különbség.). A tesztnek megismételhetőnek kell lenni. Tehát pl. egy hangszeren ha eljátszuk kétszer "ugyanazt" az  érvénytelen: senki nem tud valamit kétszer ugyanúgy eljátszani. Így valójában mikrofont és preampot kizárólag hangfalon visszajátszott matérián lehet hitelesen A/B tesztelni. A nem megismételt teszteket pénzfeldobásnak hívjuk.

 

Érvényes teszt egyidejűleg kizárólag egyetlen paraméter változtatását engedi meg (ide tartozik az, hogy nem mozdulhat el a helyéről, pl. azért, hogy kicserélje a kábelt) és minden más információtól meg kell fossza a hallgatót. A hallgató nem láthatja, ahogy változtatnak a rendszeren, nem láthatja a tesztelt tárgyat, depláne annak logóját. Ennek roppant prózai oka az, hogy ha tudja mi a két dolog, akkor ezt az információt fel fogja használni a teszt során. Nem tudunk olyan esetről hogy ez bárkinél ne így működne. Végtére is, ha van egy tízezer forintos valami és egy egymillió forintos másik valami, joggal várhat különbséget a két dolog között! 

 

Biztos vagyok benne, hogy akármilyen szilárd érveket fogok felhasználni a hallásunk jellemzésére, sokan egész egyszerűen figyelmen kívül hagyják majd azt, és szajkózni fogják a saját hitüket, meggyőződésüket (mindig ez történik). Míg gyógyszereknél el szoktuk fogadni a placebo-hatás jelenségét, az audiófílek úgy gondolják, hogy ez velük nem történhet meg (én legalábbis nem találkoztam olyan hifistával, aki egy percig is kétségbe vonta volna, hogy amit hall az esetleg nem az, ami). Ha tudnák az okait, hogy miként változtatja meg a teszt eredményét ha engedünk a fenti kritériumok bármelyikéből is, talán könnyebb dolgunk lenne. 

 

Sztori: egyszer voltam egy HIFI magazinba cikkeket publikáló újságírónál, aki kíváncsi volt, mit szólok a kis akusztikai kavicsaihoz, hallok-e különbséget. Találjátok ki, hogy hogy a teszt helyszínét képező szoba hány százaléka volt akusztikailag kezelve (0%). Ezt azért mondom, hogy azok az emberek, akik ölre menő vitákat szoktak folytatni audió kérdésekben a legritkábban törődtek egy másodpercnél többet a lehallgatás  helyének akusztikai kezelésével. Ennek ellenére olyan biztosak abban amit állítanak, hogy gyakran az életüket tennék rá. Végtére is, melyik a könnyebben járható út, megváltoztatni egy szoba akusztikáját (pénz, idő, lehetőség, esztétika) vagy elhitetni magunkkal, hogy egy apróság bármiféle változást hoz? Értitek miről írok: a cipőm kétféleképpen lehet "tiszta": vagy kipucolom, vagy rohadtmessziről nézem. 

 

HALLOM A KÜLÖNBSÉGET!

 

Most leírom a modellt, ami megmagyarázza, miért hallhatunk különbséget két egyforma valami közt.

 

Mikor egy zenei anyagot hallgatunk, rendkívül sok dolgot észrevehetünk. Figyelhetünk a frekvenciákra, a tranziensekre, harmóniára, ritmusra, bármire: de soha nem az egészre együtt, hanem mindig csak egy részletre fókuszálunk. Ha pl. a basszus hangszínét figyeljük erősen, akkor fel se tűnik mondjuk, hogy pl. a hihat mit játszik. Ezért pl. ha többször hallgatjuk az adott felvételt, egyre több részletet figyelhetünk meg. Mivel mindig más részletet figyelünk meg, más részletre fogunk emlékezni. Ezért ha azzal állunk neki valaminek, hogy különbséget keresünk, akkor különböző dolgokat fogunk megfigyelni, különböző dolgokra fogunk emlékezni, ergó különbségeket fogunk hallani!

 

Mégegyszer leegyszerűsítve: ha különbséget akarunk hallani, akkor fogunk is.

 

(Ugyanakkor az a jelenség sem ismeretlen, hogy emberek olyan "felsőbbrendű igazságban" is hisznek, amit személyesen nem képesek megtapasztalni, lásd vallások: "tudom hogy van Isten!"). Természetesen ezeket a hibákat egy valid AB duplavak teszt azonnal kimutatja. Ezt többször láttam működni, mikor mindenki összevissza dolgokat ír egy teszt során, pedig korábban meg volt győződve, hogy hall különbséget. Én is áldozata voltam egy ilyen tesztnek, nagyon vicces élmény Vagy kivel nem történt meg, hogy  15 másodpercnyi vad EQ csavargatás után vette csak észre, hogy az EQ bypassolva volt végig Ez nem hiba, nem süketség, egész egyszerűen így működik az agyunk, és ez a várakozási előítéletekhez kapcsolódnak. Így van, az agyunk nem tud elvonatkoztatni az elvárásainktól sem a megerősítési előítéletektől.  A "Buyer's remorse" jelensége önmagában elég komplex pszichológia problémakör, ami arról szól, hogy egy drága vásárlás kapcsán a rossz döntés beismerése helyett miként tagadjuk a valóságot.

 

A vakteszt tehát a szubjektív megítélések hibáit igyekszik szűrni, de sajnos nem ad végleges bizonyítást arra, hogy két összehasonlított hangzás ténylegesen különbözik-e, és pont azért, amit már korábban is mondtam: a műszerek ügyesebbek a fülünknél. Pl. egy folyamatos lejátszott jel mellett egy 80 dB-lel halkabb masszív zajt se fogunk meghallani, mert a fülünk a hangosabb hang miatt kimaszkolja a halkabbat. Egy 80dB-vel halkabb jelet egy műszer akármikor kimér "nevetve és dalolva", és az akármikor duplán aláhúzandó: a műszer minden alkalommal ugyanúgy viselkedik.

 

KEDVENC ILLÚZIÓINK

 

Egy pár mondat erejéig foglalkoznék a halláshoz kapcsolódó illúziókkal. Több dolog is eszembe jut itt.

Az egyik, hogy a hallásunk, mint érzékelésünk folyamatosan korrigál. Pl. elvileg mindegyikőnk jól hallja a phasing effektust. Namost mikor egy szobában mászkálunk akkor ritkán vesszük észre, hogy minden hang folyamatosan phasingel a mindenkori visszaverődések miatt. Akkor miért nem tűnik fel? Hát azért, mert egész életünkben jelen van a jelenség, és az agyunk megtanulja ezt korrigálni, ill. alkalmazni amennyiben a két fülünk egyikében ha van fáziskioltás, a másikban meg nem (ami nagy valószínűséggel fennáll). Tehát felismeri, és kikompenzálja. Ezt jól tettenérhetjük, ha bedugjuk az egyik fülünket: így már sokkal jobban fogjuk hallani ezt a bizonyos phasing effektust.

Amire viszont emlékeznünk kell, az az, hogy emiatt nem szoktunk nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy melyik pozícióban hallgatunk le. A műszerek viszont egyértelműen jelzik, hogy az akusztika miatt a hallható változások sokkal nagyobb mértékűek, mint amit ebből érzékelünk! Ez ilyen egyszerű: ha 10 centivel odébb megyünk, lehet, hogy már nem is olyan élesek a magasak, mert a szoba fésűszűrő-effektusa pont kioltja mondjuk a csilingelő magasat, amiről gondolhatjuk azt, hogy azért van, mert kicseréltük a kábelt egy jobbra. Az akusztika jelentősége lényegesen nagyobb annál, mint amennyit audiofíl embertársaink tulajdonítanak neki.

 

20kHZ FELETT ELHAGYOD A VALÓSÁGOT

 

Folyamatos viták voltak, hogy hallhatunk, vagy érzékelhetünk-e 20 kHz felet. Mint köztudott, az emberi hallást 20Hz-20kHz közöttre tesszük. Nagyon kevesen hallanak csak 20kHz fölött,  de a többség mondjuk általában 15-16kHz-ig érzékel. Akkor mi a magyarázat arra, hogy néha hallani vélünk olyan hatásokat, ami 20kHz FELETT történik? Tehát nem halljuk, hanem érzékeljük! Ez azt jelentené, hogy a 20kHz fontos a hangzáshűség szempontjából. Megint jövök az IMD-vel.

A hangfalak közül mondjuk elég kevés tud 20kHz felett átvinni jelet csillapítás nélkül. Viszont a hangfalak a stúdióberendezések között torzításban toronymagasan az élen járnak, tehát jelentős IMD-jük van.  Ha mondjuk azt specifikálják, hogy egy rendszer 20Hz-20kHz, akkor az felső határon még csak 3dB-vel kevesebb hangerőben mint tartomány többi részén.

Most képzeljük el, hogy van egy disszonáns hangunk (mondjuk csörgődob, aminek simán van bőven spektruma 20kHz felett): legyen mondjuk 22kHz-nél egy és 25kHz-nél egy-egy felharmonikus. A hangfal IMD-jének mértékében hallhatunk egy 25-22=3kHz-es frekvenciát is, ami bőven a hallható tartományba esik.

Ugyanez igaz az ismert 15kHz-es szinusz hangot meg tudunk különböztetni a 15kHz-es négyszögjeltől problémáról (ezt pl. Silktől hallottam életemben először, és be is nyeltem akkor). A teória alapja az, hogy a 15 kHz-es négyszög második felharmonikusa jóval 20kHz fölé esik, tehát ha két jelet meg tudjuk különböztetni, akkor bizony hallunk 20kHz felett, mert a különbség ott lehet csak. De sajnos ez sem áll meg részint a már említett IMD miatt, de a teszt másképp is korrupt lehet: a függvénygenerátorok, amiket ilyen tesztekhez használnak csúcsértéket tartanak: ugyanolyan amplitúdójú négyszög alapharmonikusa 2dB-lel több energiájú mint maga a szinusz, ergó mikor hullámformát váltunk, egy hangosabb jelet fogunk hallgatni. Ez meg aztán azt a (helytelen) következtést eredményezi, hogy különbséget hallunk a 192kHz-en mintavételezett felvétel és a 44.1 között. Tehát van különbség, de nem azért, mert hallunk 20kHz felett, hanem mert rossz a teszt

(Figyelem: ne keverjük ide most a DAW-ok és szoftverek mintavételezi frekvenciájából adód működés- és hangzásbeli különbségeket! Arról majd talán máskor.)

A fülünk éppúgy áldozata lehet az IMD-nek: tehát az előbb említett hangfalak produkálta jelenség a fülünkben is létre tud jönni pont ugyanazon okból, mint ahogy a nemlineáris eszközök esetében is láttuk. A fül nem lineáris, tehát nem képez kivételt.  Az emberi hallás és érzékelés mindezen felül frekvencia és hangerőfüggő is, sőt egyéb módokon is befolyásolható. Alkohol fogyasztásával akár 7dB-el csökkenhet a hallásunk, drogok fogyasztásával pedig tipikusan nő az érzékelésünk (ennek ellenére nem bíztatnék senkit a fogyasztásukra technikai okokból sem: túl halkra keverni egy sávot ugyanúgy nem szerencsés). A hangulatunk is befolyásolja az érzékelésünket: mindenkivel volt már ugye olyan, hogy meghallgatva az előző nap készített szupernek hitt produkciót már egyáltalán nem tűnt annyira zseniálisnak az eredmény! 

A hamis basszus illúzióról: ha egy szobának erős rezonanciája van nem pontosan, hanem egy adott zenei hang környékén, akkor új frekvenciát érzékelünk. Pl. legyen egy basszusgitár hangja megpengetve 140 Hz-en, a szobának meg rezonanciája 136 Hz-en: a gitárt hamisnak (alacsonynak) fogjuk hallani akkor is, jól be van hangolva. Ha valaki belefutott már ilyesmibe, akkor a jelenség magyarázatának ismerete sokat segíthet a boldoguláshoz.

Látható, hogy a hallásunk nem annyira mértékadó, AB teszt ide vagy oda. Nézzük hát, milyen konkluzív módszerek léteznek!

 

MÉRÉSEK

 

Az AB-tesztek nyilvánvaló hiányosságuk mellett még azért sem megfelelőek, mert a különbség érzékelésén túl nem tudja a hallgató megmondani, hogy melyik berendezés átvitele transzparensebb, vagyis hogy melyik degradálja jobban az audió jelet. Pl. ha egy tompa felvételen a rendszer beemel magasat, azt fogjuk tisztábbnak értékelni, de logikai szempontból nem ezt nevezzük transzparensnek. Vagy említhetném, hogy sokan bizonyos fajta torzításokat kellemesnek hallanak. Torzítás fura módon eredményezheti azt is, hogy valamit tisztábbnak értékelünk (pl. enyhe felharmonikus torzítás "pótolja" az elveszett magasakat, így működik az Aphex Aural Excitere is, amit egyébként bárki kipróbálhat: a jelet átküldi enyhe torzítón, majd a torz jelről felüláteresztő szűrővel csak a legtetejét hagyja meg, és azt keveri vissza az eredeti jelhez). Szóval ki kell szednünk a képletekből szubjektív részt, ha tudatos döntéseket szeretnénk hozni.

Említettem, hogy egy berendezés átvitele jellemezhető a 4 attribútummal, melyet mind könnyű kimérni akár özönvíz előtti berendezésekkel is.

 

A zajt, az idő alapú hibákat és a frekvencia választ túl könnyű tesztelni kb. bármivel, arra kár is szót fecsérelni. A torzítás egy kicsit komplikáltabb valami, de nem sokkal. Torzító analizátorok egymilliárd éve léteznek, és a régi analógok is tökéletesen alkalmasak a célra: simán kiszűrik az eredeti jelet a mért eszköz kimenetéről egy szűk notch szűrővel, és csak a torzítás marad. Persze mérni tudni kell, ismernünk kell a műszereinkkel kapcsolatos hibahatárokat, ismerni kell a mértékegységeket, a beosztásokra jellemző specialitásokat (pl. harmadoktávos átlagolás stb.).

Ha valaki kételkedik abban, hogy amit hall, az mérhető is, akkor pedig ott a nullteszt. A nullteszt jellegéből adódóan minden különbségi jelet megmutat, így azokat is, amit nem tudtunk az előbbi módokon mérni

A nulltesztnél jobbat nem tudtak még kitalálni, ez a sztenderd minden összehasonlításra a tudományban.

Hogy működik? Vesszük az eredeti jelet, és kivonjuk belőle a tesztelni kívánt berendezés/rendszer kimenetét, és megnézzük mi marad. Ha az eredmény tökéletes csend, akkor a két jel egyenlő ÉS azonos. Period.

 

HÜLYESÉGGYÁR

 

Innentől kezdve lehet jönni olyan téveszmékkel, mint a semmilyen méréssel nem alátámasztott bakelit és CD demagnetizáló(!).  Vagy a nyócvanhárom centi hosszú tápkábel, amit ha bedugunk, drámaian javítja a hangminőséget annak ellenére, hogy előtte több kilométernyi teljesen ismeretlen minőségű kábelen jut el hozzánk az áram a generátortól vagy a transzformátortól és teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy ma minden kompetens mérnök képes olyan áramkört tervezni a termékébe, ami szűri a hálózat zaját, amin mellesleg ugyebár nem közlekedik audió jel.

Az effélét amúgy nagyon könnyű felismerni, általában sokkal drágábban kínálják mint amennyit ésszerűnek tűnik ezekért kifizetni és soha, egyetlenegy esetben sem készül hozzájuk értékelhető mérés (értékelhető alatt nem azt értem, mikor egy tápszűrő kimenetét összehasonlítják a bemenetével, hanem mikor a tápszűrőre csatolt berendezés kimenetét mérik előtte és utána!). Ráadásul sok esetben még azt is el tudom képzelni, hogy a gyártó elhiszi a saját hülyeségét. De akkor miért kér el pár "akusztika javító kavicsért" 159 dollárt???? Nem mondom hogy nem néznek ki jól, de a Dunaparton ingyen van.

 

Szóval az efféle csalásokra egy egész iparág épül, komoly pénzeket fizetnek ilyen termékekért amúgy teljesen épeszű emberek, akik pl. nem ritkán lenéznek másokat azért, akik ugyanezt csinálják más műfajban, mondjuk TV shopos hirdetéseknek bedőlve fogyasztó mágnestablettát rendelnek. Audióban még olyannal is megspékelik, hogy pl. diszkrét áramköröket tartalmazó berendezések "bejáratásához" szükséges időt (break-in period) is előírnak. Rendszerint 90 nap körül, ami szerintem nem teljesen véletlen figyelembe véve azt, hogy a bankon keresztül 60 napig van lehetőségünk élni a pénzünk visszaszerzésével. 

 

EGY KIS RETRÓ

 

Ami most következik, az pedig az, hogy amit mi érzékelünk, az mennyiben korrelál a valósággal. Azt akarom levezetni, hogy amit mi adott esetben jobbnak hallunk, az nem feltétlen transzparensebbet jelent. A valami jobb azon kívül, hogy szubjektív, kultúrális természetű is lehet..

 

Most akkor a történelemről: az audió őskorában (60-as évek) a berendezések gyártói nagyon komoly technikai kihívásokkal küzdöttek, ami kb. minden esetben arról szólt, hogy az alkatrészek és eszközök jelentette korlátokat megpróbálták valahogy visszaszorítani. Erre mi sem nyilvánvalóbb példa az, hogy ha felüttök egy 80-as évekbeli külföldi szaklapot, minden hirdetés a hangzáshűségről (fidelity) szól. Tehát vért izzadtak hogy megpróbáljanak leküzdeni minden gátat azért, hogy a cucc véletlenül se torzítson, és ha ezt csak megközelítették, akkor rögtön azt reklámozták.

 

Ellenben ma mi van? Az számít menőnek, ha valaminek karaktere van, tehát torzít. Nehogy valaki azt gondolja, hogy az Universal Audio LA-2A-t vagy Pultec EQ-t vagy a Neumann U67-et azzal a céllal tervezték, hogy vintage hangjuk legyen Épp ellenkezőleg, komoly küzdelem folyt, hogy minél kevésbé színezzenek, de csak ez sikerült. 

 

Aláírom, hogy nem kevés régi felvétel nagyon jól szól, de az nem a felhasznált technika miatt szól úgy, hanem ANNAK ELLENÉRE.

 

A HIFIstákkal analóg módon a stúdiókban dolgozók egy része sajnos tényleg azt hiszi, hogy ahhoz, hogy jól szóljanak vintage berendezésekre van szükségük, hiszen "a régi felvételek". De utóbbiak azért szólnak nagyszerűen mert:

 

1. Stúdióba csak a legtehetségesebb hangmérnökök / zenészek juthattak
2. Kíváló hangszereket használtak
3. Rendkívül jó akusztikájú környezetben.

A technika valójában csak egy egészséges korlát, ami mint kreatív tényező befolyásolta a felvétel kimenetelét. Más kérdés, hogy ezeket a vintage berendezéseket nagyon lehet szeretni, hiszen művészien lehet őket felhasználni, inspirálóak stb., de értsük meg, hogy a transzparenciához, mint minőséghez semmi közük sincs. Az hogy jók-e vagy sem, az már ízlés kérdése innentől kezdve, de semmiképp sem objektív tényező. Ahogy pl. az sem, ha valaki kicsit hamisan énekel, de még olyan "jó ízűen", nem lehet kijelenteni, hogy az az ének "rossz".  

 

A BAKELIT ÉS SZALAG DILEMMA

 

Most pedig szót kell ejtsek a fentiek demonstrálására olyan általános kérdésekről, mint pl. a bakelit vagy a szalag problémaköre. Hihetetlen, hogy még mindig léteznek emberek, akik azt gondolják, hogy a szalag vagy bakelit jobban szól mint a digitális médiák, pl. a CD. A "jót" itt abszolút értelemben értem, tehát hogy hűen reprodukálja azt, amit felvettünk, mert ahogy mondtam, a szubjektív résszel, az ízlésről nem vitatkozom.

 

Abban tényleg kiegyezhetünk, hogy ezek a médiumok nem ugyanúgy szólnak. Hogy mit gondolunk jónak illetve mi transzparens, na az okozza a vélemények közti különbséget. A hatásuk egyébként remekül mérhető.

 

Tudni illik, hogy a bakelitre általában külön mastert szoktak készíteni a stúdiófelvételről, vagyis amit ráírnak már helyből más, mint ami a CD-re kerül. Ennek oka prózai: a bakelit torzítja a magasakat, ráadásul még csak nem is egyformán: a belső barázdákon jobban. Régebben a lemezek vágásakor arra is ügyeltek emiatt, hogy a lemez elejére tegyék a harsányabb hangképpel rendelkező dalokat, a közepe felé haladva pedig a fedettebb, melankólikusabbakat, illetve szempont volt a hangerő helyes elosztása, mivel minél hangosabb egy dal, annál kevesebb fér el belőle egy oldalra. A lemezeket sokszor félsebességgel vágták, hogy vágó magas frekvenciás torzítását ezzel is csökkentsék. A basszust kötelezően monósítják (ami természetesen nagyon jól jön, ha a hangmérnök idióta sztereó, szétesett basszust kevert), és a dinamikatartomány megmarad 50-60dB-n belül: többet nem lehet lemezen átvinni, ez kb. 10 bitnek felel meg digitálisban. 

 

A lemezen tehát helyből magasat vágnak de legalábbis magas frekvenciát limitálnak (ezért vannak pl. ilyenek). Ezeket a magas kezelési trükköket CD-k készítésekor is szokták alkalmazni olykor. A bakelit másik híres viselkedése a tranziensek torzítása: minden tranziensnek van egy elő- és utó visszhangja, hiszen ahol a tű kivágja a barázdát, ott mindenképp átmenet lesz. Élményre ez olyan, hogy minél élesebb, hirtelenebb változás vana felvételen, annál jobban elkeni azt arányaiban.

 

Elég sok torzítás játszik szerepet tehát abban, hogy a bakelit kellemesen szóljon számunkra, de mért értékekben ez minden esetben rosszabb tranziens átvitelt, rosszabb torzítási mutatókat és jóval kisebb dinamikát, tehát rosszabb hangminőséget jelent. Végül pedig egy jó konverterrel fel tudom venni a bakelitet úgy, hogy élő ember nem mondja meg, hogy most a bakelitet, vagy annak digitalizált változatát hallja (természetesen addig a pontig, míg a bakelit hangminősége nem romlik a lejátszások során). 

 

Hasonló a jelenség a szalaggal is. A fej kellemes mély emelése (=vastagabb hangzás, ami valójában egy mezei EQ), a finom zaja, kellemes torzítása és komprimálása ami bizonyos hangszereknek tényleg nagyon jót tesz és valódi kreatív forrásnak tekinthető, de ettől még a szalag szintén nem tud versenyezni a szó szoros értelmébe vett hangminőségben egy jobb konverterrel. Használjuk kreatívan, okosan, de ne azért, mert az egy transzparensebb médium. 

 

Mindebből szerintem már levontátok azt a konklúziót is, hogy akár mi is volt a médium, amire a stúdióban rögzítettétek, kizárólag a digitális verzióban fogjátok azt hallani, amit a hangmérnök letett a master szalagra, vagy a bounce során a merevlemezre. A bakelitnél ennek lehetősége tökéletesen kizárt.

 

Ez lenne kb. az, amit a transzparenciáról, érzékelésről gondolok a témában zanzásítva -  ebben a formában talán alkalmas arra, hogy akár vásárláskor, akár tervezéskor, vagy stúdiómunkánk során pár dologban ésszerűbb, tudatosabb döntéseket hozzatok, részint azáltal, hogy tesztjeitekkel támasztott követelményrendszerrel mennyire legyetek szigorúak: a legtöbb összehasonlításhoz nem kell nagy hacacáré, hiszen jól hallhatók az eltérések, viszont mikor táp- és usb kábelek közt létező különbségekről kezd valaki papolni olyan árcédula villogtatásakor, ahol a vessző előtt túl sok helyiérték szerepel, akkor nem árt kicsit óvatosabbank lenni. Már ha akarunk, hiszen mindenki arra költi a pénzét, amire csak akarja.  

 

Attól tartok, hogy létezik olyan olvasat, melyben egy kitűnő hangmérnök munkájának nagyfokú degradálása az, mikor a felvételi lánc ezer elemének jelentőségével akár csak egy szinten említjük kábelmániánkat. Úgyhogy a HIFIsták tweakjeit és rituáléjait tiszteletben tartom, de én maradok inkább a pro audió oldalán, hiszek a tudománynak és az ésszerűségnek és a következetességnek. Függöny.

[wendelmar]

Nem bírom ki hogy ne kommenteljek

-Zaj majdhogynem ugyanaz mint a torzítás.

-Digitális jelnél tudtommal nem lényeg hogy milyen a kábel un tudtommal.

-Bakelit szép és jó, szeretem én is, de volt olyan hogy steril hangrendszeren már fájt a hangja.

-10 bites igen ezen még nem is gondolkoztam el pedig sajnos 10 bites hangnak felel meg elég durva pofáraesés hogy a techno albumok 10 bitesek szóval mégsem "analóg"

talán az analógiasságán, sercegésén, korrekcióján van az amit szeret benne az ember.

-Kábel: mi a fenének xy kábel, ha a transzformátor galvanikusan leválasztja a rendszert a tápról és utána agyon van pufferelve a rendszer?

-Audiophile, Highaudio, Pro Audio, Studiophile: Sokáig próbáltam "audiophile" lenni ekkor még inkább zeneszeretet volt az erősítőépítés célja, most már hangosítás vagy szimplán reális hangkép a célom. Tudom mérnökbácsika vagyok most én is mégsem állítom, hogy jó a rendszerem, még hibáit is mondhatnám bár már alkalmasabb stúdiózásra mint ami előtte volt. Zenét is lehet hallgatni "studiophile" rendszeren szerintem, pedig volt olyan oldal ahol kikérték, nem, ott csak csipogást hallasz, baromság meg a többi szektás duma... Szerintem legyen steril mint "zenei" "jó hangú", én sosem birtam felfogni hogy egy studióban hallott anyagtól hogyan tud jobban szólni egy ilyen highaudio-studiophile rendszer? 4-500 ezreket is kiadnak egy hangfalra, 100ezreket egy kábelre meg a többi... Lehetne itt még felhozni 620 példát a szektások támadása érdekében, teli van vele a padlás, egyik ilyen határmezsgye szerintem a potméter, másik a kondenzátor típusa a becsatolásnál...

[Gamda]

Ismét egy nagyszerű írás!

Köszi a belefektetett energiát!

Sok hasznos infóval lettem gazdagabb! Ismét!

[bunni]

A/D az utóbbi időben nagyon belehúzott! Köszönjük szépen

[A/D]

köszönöm szépen  

 

 

Ha a szöveg néha elcsavarodik, akkor sorry, épp javítok valamit. (tudom, van egy csomó fogalmazási hiba, de rengeteg idő volt megírni, és már szinte fejből vágom, úgyhogy majdnem képtelen vagyok kiszűrni most frissében az anomáliákat)

[Brevis]

Nagyon jó cikk! Mindennel egyet tudok érteni.

Az viszont számomra is egy rejtély, hogy egyébként értelmes, a tudományos/mérnöki munkákban aktívan tevékenykedő emberek, hogy képesek bizonyos dolgokban elvetni a "józan paraszti eszüket" és hinni azt amit hinni akarnak. Ha egyszer nyilvánvaló, hogy mely módszerek azok amik objektív eredményt adnak akkor onnantól nevetségessé válik az aki ezzel szemben megy. Nagyon érdekes amit A/D ír, hogy ez a mérnökbácsi aki méréstechnika könyveket írt nem valamilyen méréssel próbálta igazolni a kábele jobb mivoltát. Ez valami óriási ellentmondás, nem tudom A/D rákérdeztél-e erre, hogy ez neki nem tűnik fel?

----------------------------------------------

Egy kis érdekesség:

Aki audiofil kábeleket akar nézegetni horror áron az nézzen szét itt. Mondjuk a youtube videóikból látszik, hogy még ők sem gondolják komolyan, csak afféle viccnek szánják, viszont úgy néz ki tényleg lehet vásárolni náluk

Szerkesztette October 15, 2013 Brevis

[deneverstudio]

Kiváló írás, köszönjük!

Ez mind így igaz, amit leírtál, csak néhány észrevételem volna,

amiről úgy gondolom hogy nem annyira egyértelmű és még villamosmérnöki magyarázat is lehet rá.

Az audiofilek gyakran tényleg elképesztő marhaságokat csinálnak,

de néhány dolog talán nem teljesen alaptalan.

 

A tápkábel dolog pl., bármilyen hülyeségnek is hangzik, nem biztos, hogy minden esetben érdektelen.

Az audiofilek otthoni cuccainál mondjuk nagyon meglepne, ha valóban lenne különbség,

de sok cucc van, ami nagyon is érzékeny a tápellátásra.

Manapság sajnos olyan szinten hulladékból készül szinte minden elektronikai

alkatrész és kábel, hogy simán számíthat a tápkábel is.

Amúgy igazad van és általában tényleg eleve ótvar a hálózat,
de talán nem mindegy hogy tovább rontjuk egy szar kábellel vagy sem.

 

Én ugyan soha nem kezdtem el ezeket tesztelni, de egy mérést megérne a dolog.

Ha valahol tetten érhető a tápkábelek közti különbség, akkor

az pl. egy komolyabb csöves gitárerősítő lesz, ezért ha lesz időm, akkor reampolva csinálok majd ilyen teszteket.

Kíváncsi vagyok az eredményre és nagyon remélem, hogy nem lesz különbség.

Más se hiányzana, mint egy tápkábel mizéria!

Épp elég az audio és a digitális kábelekkel megküzdeni.

 

Az USB kábel is részben tápkábel és gyakran van is velük gond, tehát azt sem ignorálnám azonnal.

Persze valószínűbb, hogy nem azonnal hallható bajokat okoz, de csinálhat rumlit.

A páciensed szinte biztos, hogy érzékcsalódás áldozata volt, de attól még

a számítástechnikában főleg igaz, hogy ótvar anyagból vannak a kábelek

és sokszor csak néhány ér van összesodorva.

Az a csoda, hogy ezek egyáltalán működnek egy darabig.

 

Egyébként magam is villamos mérnök vagyok és azon döbbenek meg mostanában, hogy azok az alkatrészek,

amik a gyerekkoromban filléres, hétköznapi cuccok voltak, ma aranyárban mennek, ritkák és

ugyanakkor jobban "szólnak", mint ami ma helyettük van.

Állítólag azért, mert egy csomó alapanyag mára elfogyott, vagy annyira kevés van belőle, hogy nagyon megdrágult.

Nem véletlen, hogy manufaktúrák sora foglalkozik ma már modifikációkkal és megdöbbentő dolgok vannak.

Néha csak annyit csinálnak, hogy egy méregdrága csöves gitárfejben kicserélik az összes szar minőségű kondit jobbra

és egyből jobban szól az egész. Vagy táptrafó csere és hasonlók.

Sajnos ma szinte az egész iparág ilyen, hogy a millás cuccokat is igyekeznek hulladékokból összerakni,

ha spórolhatnak pár dollárt. Szemét dolog ez és nagy kár hogy erre tart a világ.

 

Bakelit. Minden rossz paramétere ellenére például az élő cinek megszólalása miatt szeretik a népek.

Természetesen arra gondolok, amikor még nem digit felvétel lett lemezre vágva, hanem az eredeti szalagos felvétel.

Ezek jó cuccon hallgatva verhetetlenek. Zenei élményben a CD a poros nyomába sem ér,

hiába a nagyobb dinamika, a kevesebb zaj, a torzításmentes megszólalás, stb.

Ebből is látszik, hogy az emberi fül nem mérőműszer és gyakran teljesen más dolgokat tart jónak, mint a tudomány.

Mondjuk úgy lenne korrekt, ha a mesterszalagot néznénk össze egy gyári CD-vel és akkor kikerül a képből

a műszakilag nem túl jó bakelit, mint hordozó. 

 

Szalagos magnó. Ezt szerintem nem lehet egy mezei EQ-ként definiálni. Sokkal összetettem dolgok történnek ott,

ami nagyon jót tesz az élő zenének. Közelebb van a valósághoz, ha egy  speciális működésű multiband kompresszor,

egy EQ, egy limiter és egy különleges torzító keverékeként fogjuk fel.

Persze nem a multiband pluginekre gondolok, mert azokra nem is hasonlít.

A lényeg, hogy erősen frekvenciafüggő a viselkedése és

mocsok nehéz modellezni. Legalábbis három évtized után most kezdenek el csak közeledni hozzá egyes szimulációk.

 

A szalag egy csomó mindent automatikusan megoldott, akivel ma részletesen kell foglalkozni

a digit felvételeknél. Pont azért, mert a digit "túl jó".

A szalagos felvétel már magától sokkal jobban egyben volt, mint egy digit, bár ebben biztosan volt szerepe

a teljes analóg cuccnak és az analóg keverőnek is.

Ma pl. olyan tisztaság és olyan tranziensátvitel van, hogy könnyen összeakad a lábdob és basszgitár tarnzienese, vagy

a bass és az ének bizonyos tranziensei. Sok fura dologgal találkoztam már, amivel

a full analóg, szalagos technika korában soha.

Szóval nem véletlenül sír utána, aki sokat dolgozott rajta.

Szerkesztette October 15, 2013 Cserfalvi Töfi Zoltán

[mohawk]

Csak össze-vissza gondolatok:

1. Senki sem születik tudással. Mindent tanulunk. A legtöbb dolgot azoktól az emberektől, akikkel összefutunk életünk során, sokkal kevesebbet tapasztalati úton. Mivel nagyjából elmondható, higy mindenki más emberekkel fut össze, mindenkinek (kicsit vagy nagyon) mást jelent a jó és a rossz. Ezt nagyjából mindenki tudja, mégis sokszor ölre megyünk a véleményünkért.

2. Pont ma gondolkodtam hazafelé, hogy vajon, miért nem az a tendencia, hogy abszolút semleges, lineáris átvitelű mikrofonokat, előfokokat, monitorokat használunk, töksüket helységekben és aztán magunk csiszoljuk a hangot olyanra, amilyenre szeretnénk, halál pontos, torzításmentes effektekkel, dinamika processzorokkal, eq-kal. Szerintem simán megoldható lenne ilyen eszközök gyártása manapság (lehet, tévedek). Csak egyrészt, akkor sokkal nehezebb lenne elérni "azt" a hangzást, amiről megtanultuk, hogy jó, másrészt nem kellene millió gyártó, hogy mind ugyanazokkal a tulajdonságokkal bíró eszközöket gyártson, tehát sokan mehetnének krumplit szedni, amit valszeg nem szeretnének És különben sem bìrja az ember a tökéletessèget (ami ráadásul, a mérhető értèkeken túl, teljesen szubjektív) De ez nem csak a studio-technikára igaz.... mihez kezdenénk ezer féle gyümölcscentrifuga nèlkül?

3. Aztán ott van még az a dolog is, hogy az érzékeink összessége alapján ítélünk. Rengeteg példa van arra, hogy ha egy-két érzékszervet kizárunk, mást ítélünk jobbnak-rosszabbnak, mintha az összes érzékünket bevetnénk. Ezért tudnak vaktesztek érdekes eredményeket hozni néha... minden esetre elég utálatos mondjuk hangszer vásárláskor, hogy a hallásomat befolyásolja a látásom

4. És persze ott vannak a megmagyarázhatatlan dolgok, mint a másképp szóló usb kábel esete, amiről valószínűleg a bácsi agya is tudta, hogy nem mérhető különbségről van szó, hanem inkább csak érzelmi "kötődésről". De ahogy írva vagyon a Bibliában "A hit a reménylett dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés" itt is műxik. Nem lehet és nem is kell meggyőzni, ha nem élet-halál kérdése

No de ennyi hülyeség után, egy kérdés: tényleg kevesebb hangos zene fér a bakelitre? Ennek eddig nem voltam tudatában... na nem mintha bakeluten kèszülnék megjelenni, de jobb észben tartani

[idioty]

Köszönöm szépen a cikket! Ezért szeretem a menemszolt (pont nemrég meséltem egyik ismerősömnek arról, hogy milyen nagyszerű cikkek kerülnek itt ki, amiket sehol máshol nincs).
Teljesen egyetértek a cikk lényegével.
De a bakelit kérdéskörben, pontosabban a torzitás pszihológiai részével vitatkoznék.
Ahogyan Töfi is írta, nem az a lényeg, hogy mérés szerint mi szól jól, hanem, hogy mi mit hallunk jónak.
És igazuk van a bakelistáknak is: ha úgy hiszik és hallják, hogy egy bakelit jobban szól, akkor igen is költsenek rá. Nekik lehet, hogy pont az tetszik, hogy nem szól tökéletesen, hogy egy-egy erősítő több felharmónikus torzítást okoz, és pont ezért szól jobban.
Például volt a nagy mikrofonteszt, ahol feltettétek a kérdést, hogy kinek melyik mikrofon tetszett jobban. És amikor konkértan nekem más véleményem volt, akkor elkezdtétek műszakilag és technikailag megmagyarázni, hogy miért nincs igazam. Pedig hallottam, hogy nekem van igazam .
A lényeg, hogy két embernek a füle sem hall egyformán. Pl nekem a hallásvizsgálaton régen kimutatták, hogy egyik fülemen 16kHz felett nem nagyon hallok semmit, a másikon kb 18Khz felett. A mély vagy sub részeken meg egyaránt mindkét fülem rossz. Pontosabban nem láttam más emberek hallásvizsgálatának eredményeit, de elkeserítő volt, amit láttam a saját fülemmel kapcsolatban. És épp ezért hallottam jobbnak a másik mikrofont, mint ti. Továbbá más hangfalon, más minőségben hallottam, ami szintén befolyásolta.
Tehát a mérésekkel tényleg lehet igazolni mindent. De akkor is azt fogja megvásárolni az ember, amit jónak hall, és nem feltétlenül azt, amiről jók a mérési eredmények.
És még egy dolog a torzítással kapcsolatban: minden mikrofon másként torzít, minden embernek másképp szól a hangja. Ezért van az, hogy egy mikrofon kifejezetten jól áll valakinek, míg másnak abszolút rossz (bár gondolom ez evidens).

[anomalia]

Nagyon jóa cikk, ismét sokat tanultam. Amit én hozzáfüznék:
A tápkábelekre, nem érdemes szerintem sem költeni, de bizony volt már olyan hogy egyszer 230V-os tápkábel között volt külömbség. Egyiken hallottam 60Hz-körülü búgást másikon nem, pedig majdnem újak voltak, igaz az egyiket PC-hez kaptam..... de ha kökeményen nézzük lehetnek külömbségek, persze nem abban hogy ettől jobban szólnak majd pl a a magasak....

A lemez és szalag téma. Nem jobb mint a digitás, és valóban a fülünk nem mérnöki számokkal hallgatja a zenét. Személy szerint nekem az a véleményem, hogy ugye a HD ról 1500x is meghallgathatjuk a Pink Floyd albumát, de lemezről, szalagról mindíg más lesz a hangzás, a motor, a torzítások és egyéb ingadozások miatt, ezért nem untató és fárasztó a fülnek.

Amit még gyorsan megemlíttenék, hogy hókusz-pókusz az egész. Egy 60éves sellak lemezjátszóm van, réges-régi lemezekkel, amit imádok hallgatni. Ropog, világít a varázsszem, régi szaga van, poros, retró, ha csak ránézek "vintage katarzist" váltt ki belölem. Bedigitalizálstam 7,8 lemezt elég minöségi berendezésekkel 24/96 értékekkel, és ugyan azt hallottam amit akkor, de kb 8x-ra már nem volt érdekes, meg nem volt ott az eredeti lemezjátszó....... wave-be mentettem, és nem kellett arra várnom hogy bemelegedjen az a drága hangú csőves erösítő........ HATáS, MEGéLéS az egész...... de a fülünk dönt, fölöslegesen pedig kár hókuszpókolni....

 

[bunni]

2. Pont ma gondolkodtam hazafelé, hogy vajon, miért nem az a tendencia, hogy abszolút semleges, lineáris átvitelű mikrofonokat, előfokokat, monitorokat használunk, töksüket helységekben és aztán magunk csiszoljuk a hangot olyanra, amilyenre szeretnénk, halál pontos, torzításmentes effektekkel, dinamika processzorokkal, eq-kal. Szerintem simán megoldható lenne ilyen eszközök gyártása manapság (lehet, tévedek). Csak egyrészt, akkor sokkal nehezebb lenne elérni "azt" a hangzást, amiről megtanultuk, hogy jó, másrészt nem kellene millió gyártó, hogy mind ugyanazokkal a tulajdonságokkal bíró eszközöket gyártson, tehát sokan mehetnének krumplit szedni, amit valszeg nem szeretnének És különben sem bìrja az ember a tökéletessèget (ami ráadásul, a mérhető értèkeken túl, teljesen szubjektív) De ez nem csak a studio-technikára igaz.... mihez kezdenénk ezer féle gyümölcscentrifuga nèlkül?

Azért mert ezeknek a "nem lineáris" átvitelű berendezéseknek utólag nagyon nehéz modellezni a viselkedését. Pont eggyel fölötted írta Cserfalvi Töfi Zoltán, hogy milyen nehéz azt utánozni, ami egy egyszerű magnókazettán történik. Jó közelítések vannak, de a pro audió iparban általában nem a jó közelítéseket keresik

[mohawk]

Azért mert ezeknek a "nem lineáris" átvitelű berendezéseknek utólag nagyon nehéz modellezni a viselkedését. Pont eggyel fölötted írta Cserfalvi Töfi Zoltán, hogy milyen nehéz azt utánozni, ami egy egyszerű magnókazettán történik. Jó közelítések vannak, de a pro audió iparban általában nem a jó közelítéseket keresik

Nem is akartam azt mondani, hogy erre kéne menni a világnak, csak elgondolkidtam, hogy mehetne éppen erre is. Amúgy én nagyon örülök, hogy mindenféle eredményeket produkáló eszközök közül lehet válogatni... csak a "jóságon" való túlzott vitát nem értem néha.

[deneverstudio]

Igazából nem a magnókazettára gondoltam, aminek elég  szerény a minősége, hanem az 1-2 colos stúdiószalagokra,

hogy azok brutál jól szólnak. 

 

"de ha kökeményen nézzük lehetnek külömbségek, persze nem abban hogy ettől jobban szólnak majd pl a a magasak"

Ha egy szar táp miatt asszimetriks lesz a felvételen a hullámforma, akkor az bizony a magasakban is hallható.

Azt nem állítom, hogy egyértelműen rosszabb lesz, de hallhatóan más, ez biztos.

[A/D]

Köszi a sok kommentet, sajnos nincs időm végigolvasni alaposan (mindjárt indítom a következő cikket, arra koncentrálok meg a napi teendőimre) de mégegyszer szeretném kiemelni: nem arról szól az írás, hogy mi szól jól szerintem. Én is imádom a vintage cuccokat, a szalagot, hallottam lenyűgöző hangzású zenét bakelitről (amit le tudok digitalizálni és akkor ugyanúgy szól!), de tudom helyén kezelni, mert vannak olyan helyzetek, mikor az ilyen torz, karakteres cuccok nem állnak jól. Pl. a komolyzene tipikusan ilyen: egy hegedűnek nincs szüksége csöves torzításra, a zongorának pedig szalagos kompresszióra (általában) (és hogyne használnék szalagot is ha lehetne!). A tudatos producer vagy hangmérnöknek tudnia kell melyik berendezésnek mi a helye és hogy mit és mire használ, döntéseinek kell legyen oka. 

 

Ha egy berendezés hangján hálózati zaj van, akkor az a berendezés vagy a kábel hibás, pont. Egy működő tápkábelért pedig nem kell prémium árat fizetni.

[anomalia]

Köszi a sok kommentet, sajnos nincs időm végigolvasni alaposan (mindjárt indítom a következő cikket, arra koncentrálok meg a napi teendőimre) de mégegyszer szeretném kiemelni: nem arról szól az írás, hogy mi szól jól szerintem. Én is imádom a vintage cuccokat, a szalagot, hallottam lenyűgöző hangzású zenét bakelitről (amit le tudok digitalizálni és akkor ugyanúgy szól!), de tudom helyén kezelni, mert vannak olyan helyzetek, mikor az ilyen torz, karakteres cuccok nem állnak jól. Pl. a komolyzene tipikusan ilyen: egy hegedűnek nincs szüksége csöves torzításra, a zongorának pedig szalagos kompresszióra (általában) (és hogyne használnék szalagot is ha lehetne!). A tudatos producer vagy hangmérnöknek tudnia kell melyik berendezésnek mi a helye és hogy mit és mire használ, döntéseinek kell legyen oka. 

 

Ha egy berendezés hangján hálózati zaj van, akkor az a berendezés vagy a kábel hibás, pont. Egy működő tápkábelért pedig nem kell prémium árat fizetni.

Kedves A/D, arra szeretnélk kérni, hogyha úgyis a mérésekről témázunk, készíts nekünk egy átfogó témát, a metering, és analízis mérésekről, mivel nem igazán egyértelmü sok dolog. Tehát normák, rms, lu, lufs, mit jelentenek, mivel mérjük, nagyon érdekelne, mert sehol nem találtam olyan magyarázatot ami hasznos lenne, úgy mint a Te írásaid.... köszönöm!

 

[A/D]

Kedves A/D, arra szeretnélk kérni, hogyha úgyis a mérésekről témázunk, készíts nekünk egy átfogó témát, a metering, és analízis mérésekről, mivel nem igazán egyértelmü sok dolog. Tehát normák, rms, lu, lufs, mit jelentenek, mivel mérjük, nagyon érdekelne, mert sehol nem találtam olyan magyarázatot ami hasznos lenne, úgy mint a Te írásaid.... köszönöm!

 

 

Sajnos ezügyben nem tudok segíteni A téma annyira komoly, hogy ez komplett hangmérnöki képzést feltételez. A fenti írás összekalapálása nekem nettó 10-12 óra lehetett, amiből semmi közvetlen anyagi hasznom nincs, ami semmi gond nem lenne (hiszen van kedvem hozzá) ha amúgy nem kellene a cégben 14-16 órákat dolgoznom naponta (a cikket két éjszaka alatt írtam, mindkét esetben hajnal 4 után feküdtem le: you get the idea). Azt még bevállalom, hogy ha időm engedi, akkor írok olyan témákról, amik vagy kezdőknek vagy haladóknak ad pár új hasznos szempontot, lendít valamit előre, de egy méréstechnikai értekezés gyakorlatilag feltételezi a komplett mérnöki hátterét a dolognak. Ebből az is látszik, hogy az általad említett téma kimondottan a hangmérnököket érinti, a zenészeket nem! A botcsinálta hangmérnökök viszont nem érnek sokat, ha valaki hangmérnök, akkor sajnos onnan indul, hogy matek, fizika: nem lehet "olcsón" (=ezek nélkül) megúszni, nem lehet fórumon megtanulni. És zenélni se sok ideje lesz, ha tényleg komolyan csinálja (választanod kell: vagy zenész leszel, vagy hangmérnök)

 

Megoldásként azt tudom elképzelni, hogy egyrészt vannak hangmérnök képzők. Úgy tudom, hogy a fizikai részt pl. az Oktopus nagyon magas szinten oktatja. Nyilván a BME-n vagy a Kandón simán meg lehet tanulni ezeket, de a külföldi irodalom is tökéletesen alkalmas a téma otthoni elsajátítására. 

[anomalia]

Sajnos ezügyben nem tudok segíteni A téma annyira komoly, hogy ez komplett hangmérnöki képzést feltételez. A fenti írás összekalapálása nekem nettó 10-12 óra lehetett, amiből semmi közvetlen anyagi hasznom nincs, ami semmi gond nem lenne (hiszen van kedvem hozzá) ha amúgy nem kellene a cégben 14-16 órákat dolgoznom naponta (a cikket két éjszaka alatt írtam, mindkét esetben hajnal 4 után feküdtem le: you get the idea). Azt még bevállalom, hogy ha időm engedi, akkor írok olyan témákról, amik vagy kezdőknek vagy haladóknak ad pár új hasznos szempontot, lendít valamit előre, de egy méréstechnikai értekezés gyakorlatilag feltételezi a komplett mérnöki hátterét a dolognak. Ebből az is látszik, hogy az általad említett téma kimondottan a hangmérnököket érinti, a zenészeket nem! A botcsinálta hangmérnökök viszont nem érnek sokat, ha valaki hangmérnök, akkor sajnos onnan indul, hogy matek, fizika: nem lehet "olcsón" (=ezek nélkül) megúszni, nem lehet fórumon megtanulni. És zenélni se sok ideje lesz, ha tényleg komolyan csinálja (választanod kell: vagy zenész leszel, vagy hangmérnök)

 

Megoldásként azt tudom elképzelni, hogy egyrészt vannak hangmérnök képzők. Úgy tudom, hogy a fizikai részt pl. az Oktopus nagyon magas szinten oktatja. Nyilván a BME-n vagy a Kandón simán meg lehet tanulni ezeket, de a külföldi irodalom is tökéletesen alkalmas a téma otthoni elsajátítására. 

Teljesen igazad van, és értékelem hogy csinálsz ilyen hasznos cikkeket, részemröl elismereés feléd. Igazából "csak" pár dolog érdekelne, hogy a hangosság mérése és pár norma és kifejezés..... én "zenész" vagyok, de stúdiózom, és mivel szeretne fejlödni az ember, ez is nagyon érdekelne.... Mindenesetre nem tudsz ajánlani valamilyen magyar nyelvü könvyet ehhez a témához? Köszönöm szépen még1x!

 

[deneverstudio]

"A botcsinálta hangmérnökök viszont nem érnek sokat, ha valaki hangmérnök, akkor sajnos onnan indul, hogy matek, fizika:"

 

Igen, ezt jó lenne végre megérteni.

És nyugodtan vegyük hozzá a villanytant is, meg úgy általában a villamos mérnöki tananyag nagy részét.

[mohawk]

"A botcsinálta hangmérnökök viszont nem érnek sokat, ha valaki hangmérnök, akkor sajnos onnan indul, hogy matek, fizika:"

 

Igen, ezt jó lenne végre megérteni.

És nyugodtan vegyük hozzá a villanytant is, meg úgy általában a villamos mérnöki tananyag nagy részét.

 

Ez azért kb. olyan, mintha azt mondanánk, hogy egy programozónak, matematikusnak kell lennie.

Nyílván fontos, hogy legyen fingja a matekról, de a kijelentés maga bullshit. Ha nem matematikai területen dolgozik az illető, sosem lesz szüksége matekra különösebben magas szinten.

Na most, az egyszeri hangmérnök, aki mondjuk születése óta itb dolgozik, nem feltétlenül rossz hangmérnök attól, hogy életében nem látott vasat

És egy villamosmérnöki végzettségű, botfülű hangtechnikus sem lesz jobb pusztán a papírjától.

 

Kb. mint minden szakmában, vannak, akik csak megtanulták a dolgokat úgy-ahogy, vannak akiknek ez az életük és néhány év(tized) után már minden szükséges dolog a kisujjukban van, de tudják, hogy még mindig van mit tanulni, és vannak az istenverte géniuszok, akiknek meg tökmindegy, ki mit beszél

[deneverstudio]

Csakhogy itt válik el egymástól a hangmérnök és a producer szerepe.

Egy producer lehet tökhülye a villanytanhoz, meg a matematikához,

miközben lehetnek nagyon jó gondolatai a zenéről.

De akkor kell mellé egy hangmérnök, aki üzemelteti a rendszert és megcsinálja neki, amit szeretne.

A hangmérnök többek között attól hangmérnök, hogy tudja mit csinál és nem ész nélkül tekergeti a gombokat.

Hadd ne kezdjem el sorolni, hogy a kamu hangmérnökök mennyi baromságot követnek el

el egy felvétel során. Minden nap van benne részünk a hozzánk küldött anyagok keverése során.

[deneverstudio]

Amúgy meg egy programozónak nemhogy a matematikához is értenie kell, de pl. könyvelőnek is kell lennie,

ha könyvelő programot akar csinálni, különben nem fog menni.

Pont ezért vannak gyakran tele az audio szoftverek is baromságokkal, mert nem értenek ehhez a munkához.

Akik ezeket programozzák, azoknak a nagy része soha nem kevert még le egy komolyabb anyagot.

Pedig rájuk férne.

[mohawk]

Csakhogy itt válik el egymástól a hangmérnök és a producer szerepe.

Egy producer lehet tökhülye a villanytanhoz, meg a matematikához,

miközben lehetnek nagyon jó gondolatai a zenéről.

 

Bizony nagyon áldásos lenne, ha mindig lenne egy producer a láncban, a legvégén meg egy hangmérnök robot, aki meg is csinálja, amit a producer mond

De gyakran nem ez a felállás.

[emzéperiksz]

Ez azért kb. olyan, mintha azt mondanánk, hogy egy programozónak, matematikusnak kell lennie.

Ennek márpedig igencsak alapvetésnek kéne lennie. (Nem véletlen a klasszikus "Programozó/Programtervező MATEMATIKUS" megnevezés sem) Töfi +1. Szerkesztette October 16, 2013 emzéperiksz

[mohawk]

Amúgy meg egy programozónak nemhogy a matematikához is értenie kell, de pl. könyvelőnek is kell lennie,

ha könyvelő programot akar csinálni, különben nem fog menni.

Pont ezért vannak gyakran tele az audio szoftverek is baromságokkal, mert nem értenek ehhez a munkához.

Akik ezeket programozzák, azoknak a nagy része soha nem kevert még le egy komolyabb anyagot.

Pedig rájuk férne.

Programozóként mertem nyilatkozni a programozókról.... hát biza sokmindenbe bele kellett tanulnom a munkám során, de közvetlenül matekra spec. sosem volt szükségem (közvetve persze nagyon is). Inkább a gondolkodás- és személetmód, amit nem tud/akar mindenki elsajátítani.

[SImpatico]

Jó írás, sok igazság van benne. Feltűnő viszont a szerző HITE a tudomány megkérdőjelezhetetlenségében, azaz ami nem mérhető a mai ismereteink szerint, a mai módszertannal, az nem is létezik. Bocsánat, ha nem így van, de a cikk stílusa ezt sugallja.

 

És még egy megjegyzés az érzékelsről: nyílván mindenki hallotta már, hogy ha sötét színekkel fesünk ki egy szobát, akkor az "összenyomja" a teret. A valóságban a tér persze nem változik a fal színétől, mégsem nézi senki hülyének azt, aki erre hivatkozva festi világosra a lakását.