Jump to content
Ménemszól.hu

20 éves a HIT SPACE


A/D

Recommended Posts

20...alig hittük el, mikor megnéztük a naptárat. A házassági évfordulók, együttjárási évfordulók gyakran féléves elszámolásban vannak, de valami, amit az ember nagyon szeret csinálni, nagyon benne van, arról tudomást sem vesz. 20. Mert véletlenül egybeesett más cégek évfordulójával.

 

Az ember ilyenkor számotvet azzal, ami eddig történt. Csak úgy. Ilyenkor már szórakoztatók az első képek az első kiállításokról, ahogy nagy lendülettel próbáltuk elhitetni az emberekkel, hogy majd otthon egyszercsak hangkártyával fogunk otthon a szobánkból lemezeket készíteni, meghogy van itt egy olyan hogy Nord, meg a többiek. Láthatók a hibák, a tévesztések, de sokkal több olyan dolog van, amit ösztönösen jól csináltunk, ugyanis ha az ember módszeresen törekszik erre, előbb-utóbb sikerülni fog neki (szerintem ez mindenkinél beválik ; ) 

 

Ami a Hit Space-t illeti, egy dologra a mai napig nem találtam magyarázatot: hogyan tudtam a környezetemet ebbe a kalandba életreszólóan belerángatni. Valószínűleg csak annyi történt, hogy időnként jól szórakoztunk, voltak jó pillanataink. Mindig remek kollegák voltak, nagyon keményen benne volt mindenki abban, amit létrehoztunk. 

 

Rengeteg érdekes aspektust lehetne említeni, tanulságokat levonni, miazmás. Ettől most eltekintek, és meg is mondom miért.

 

Remélem, hogy április 6-án a Szinti Klubbal történelmet fogunk írni. Szerintem a közösség meg fogja mutatni most mire is képes: aki régóta birtokosa egy hangszernek, valószínűleg jobban és őszintébben el tudja magyarázni a hangszerének lényegét más érdeklődővel, és ki tudja, lehet hogy az interakcióból valami több is kisül. Jelenleg a Facebookon több mint 300-an jelentkeztek. Ha csak a tört része is jön el, akkor is mérföldkő, minden eddigi közösségi billentyűs zenei megmozdulást alázni fog.

 

Felkértem prominens személyeket, hogy jöjjenek, és hozzanak cuccot. Kultikus arcok felbukkanása várható kultikus hangszerekkel. Nem akarok részletekbe menni, de aki ebből nem érzi, hogy ott a helye, annak valószínűleg nincs ott a helye :)

 

Jó. Tehát a 6-a legyen nagy nap. Fizetem a cehhet, a sörötöket. Visszük a cuccokat. A kiállításon debütál pár zsír új hangszer, a Korg KingKorg, az MS-20 és a Moog Sub Phatty. Külön repülővel, drágán jön, csak azért, hogy aki veszi a fáradtságot, az megnyomogathassa, és hogy azért mégiscsak legyen súlya az eseménynek. Mindez persze nem lesz érdekesebb mint pl. a PPG vagy a vintage Moogok meg amiket a srácok még mondtak hogy hoznak.

 

De még van két meglepetésem, ami közül az egyiket mostmár elsütöm (jó, három volt, a 20. év ugye).

 

Beleírtam a naptári eseményhez is, hogy a legjobb élménybeszámoló készítőjét megjutalmazzuk egy WALDORF ROCKET szintetizátorra! Szerintem cool. Büszke vagyok, hogy ezt megtehetjük.

 

A harmadikat meg majd aznap.

 

Szóval mit is akartam írni: hogy nem kezdek most bele a visszatekintésbe...Inkább jöjjön el mindenki, aki kedvelte a céget, vagy kollegáimat, neadjisten engem, és beszélgessünk, nyomkodjunk! Aki otthonmarad, és neten próbálja elmagyarázni a fórumon "hogyakurzweilszar!", nem fogom komolyan venni ;) Jó lesz, megígérem :)

 

Találkozunk hamarosan!

post-1-0-73946300-1364508327_thumb.jpg

Link to comment
Share on other sites

Gratulálok a 20 évhez!

Emlékszem a kezdetekre és tudom, hogy bár a csapat változott időnként, a motorja ugyanaz. 

Kívánok hasonló vagy inkább még több energiát, kitartást, inspirációt a köetkező 20 évhez is!

Sajnos a szinti találkozót ki kell hagynom:-(. Nem a Rocket nyerési esélyének minimalizálódása miatt sajnálom:-).

Csak az vígasztal, hogy ázsia ezen részén már legalább tavasz van.

Link to comment
Share on other sites

Micsoda "politikai" kampány! :-D

Jó. Tehát a 6-a legyen nagy nap. Fizetem a cehhet, a sörötöket. Visszük a cuccokat.

És ezek mellé ennyi szintit!!!!!!?????

Emlékeztek még a "kétfarkú kutya pártra"?

Na nekik a kultikus kampányuk jut eszembe:

ÖRÖK ÉLET INGYEN SÖR! :-D

Őszintén gratulálok, volt értelme az elmúlt 20 évnek, jó néhány kereskedő cég példát vehetne rólatok, függetlenül a kereskedelmi profiltól.

Grat még egyszer!

Link to comment
Share on other sites

Boldog 20-at skacok! Gratulálok! és köszönöm az eddig programokat, műsorokat a menemszol.hu-t ahol adtam vettem nevettem tanultam ismerkedtem szakmáztam és hogy a minitaurt demoba elhozhattam amíg meg nem jött az enyém. Remélem idén is kapunk bőven élményt :) Szombaton koccintunk!

Link to comment
Share on other sites

Emlékszem, mikor 1996-ban Tatabányán mi is hangszerüzlettel próbálkoztunk, Ti voltatok az egyik nagykerünk. A megnyitónkra még FATAR billentyűket is kaptunk tőletek, sőt a helyi számítástechnikai üzletbe tőletek hordtam árunak a MIDI Gameportokat. A hangszerüzletünk rég megszűnt, de azóta is rengeteg szakmai és közösségi élményt kaptam tőletek. Akkor szerveztem meg Tatabányára az első Szintiklubot (úgyhogy már csak másodikak lehettek :D)... persze csak viccelek :D ahogy az akkori 2-3 fős látogatottságom is a vicc kategóriája volt.

 

Gratulálok hogy ennyi mindent elértetek, és köszönöm hogy ilyen sokminden hoztatok a hangszerbolond életünkbe!

Link to comment
Share on other sites

Én is gratulálok! Úgy gondolom nagyon sokat tettetek azért, hogy itthon is megismerjék az emberek a legjobb stúdió cuccokat.

Nélkületek szerintem a legtöbben ma sem tudnák, hogy mi az az LA2A, 1176, Neve 1073 és hasonló kaliberű társai.

Nyilván nem mindenki engedheti meg magának ezeket a cuccokat, így az messze van még, hogy mindenhol ilyeneken dolgozzanak,

de legalább hallottak már róla az emberek és nagyjából tudják, hogy mire valók. Nagy eredmény ez ahhoz képest, hogy régebben sokan még hallomásból sem ismerték ezeket.

Link to comment
Share on other sites

Csatlakoznék az előttem szólókhoz. Remélem még sok alkalmam lesz közelről csorgatni a nyálat nálatok a nem mindennapi eszközparkra. Részemről nagy örömmel vennék újabb ZBH részeket, vagy bármiféle videos megfejtést, teszteket, Silk Tropico-s élménybeszámolójához hasonló gyöngyszemeket is (ha alkalomadtán sikerül mikrofonvégre kapni). Természetesen az eddigiekért pedig ezúton is köszönet.

Link to comment
Share on other sites

Archived

This topic is now archived and is closed to further replies.

×
×
  • Create New...